haldokló kapcsolatféleség legvége

mivel nagyon régen írtam, dióhéjazom az elmúlt napokat: nem történt semmi érdemleges. vagyis az általám agyonmagasztalt gyakorlati síkon semmi, a fejemben annál több.

a munkám igazi szellemi vágóhíd, de nem különösebben érdekel, mert a csapat zseniális a vezetőségnek meg lövése sincs arról, hogy mit csinálunk, szóval béke és nyugalom van végre. említettem, hogy kilátásban van egy privát üzlet, az számtalan csavar után összejött, ami elmondhatatlanul megnyugtató.

ami említésre méltó, hogy szerelmes vagyok. évek óta először. az egészből nem lesz semmi, de végre újra érzek. azt hiszem ez olyan, amit a legtöbb ember fellángolásnak hív (hirtelen jött és nagyon intenzív), de nekem ez hatalmas dolog, mert bennem nagyon nehezen alakul ki vonzalom bárki iránt. mindig csodáltam azokat, akik évente többször képesek rajongásig szeretni különböző pasikat. bennem valami nem működik rendesen, én nagyon kevés pasihoz vonzódtam eddig. tényleg reálisan látom a helyzetemet, esélyem sincs ebből tartós kapcsolatot kialakítani, de egyszerűen örülök annak, hogy képes vagyok érezni, vonzódni, szeretni. nem is a srác a lényeg, hanem ez a felismerés, hogy tudok én rendesen érezni. a srác kvázi celeb (vagy mi) ennek megfelelő népszerűséggel. ráadásul van egy másik leányzó is a képben és pontosan tudom, hogy ebből nekem nem juthat több néhány fantasztikus éjszakánál. ő eddig nem volt különösebben népszerű, de most hirtelen nagyon berobbant. ő is mondta, hogy eddig észre sem vették az olyan lányok, mint én. valószínűleg ezért is hordoz ennyire a tenyerén, de tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan meg fogja szokni, hogy szinte bárkit megkaphat és nyilván akkor már nem leszek kuriózum. csak egy a többiből. és már messze nem a legjobb.

tudjátok mi az életem eddigi második legmorbidabb iróniája? habár géniusznak tartom a srácot  (majdnem elvert sakkban, ami eddig nem sok embernek jött össze)  nagyon hasonló a műveltségünk és a humorunk, mégis a külsőmmel vettem le a lábáról. most oda meg vissza van attól, hogy egy ilyen lányt megkaphat és én ahelyett, hogy felhőtlenül örülnék azért aggódok, hogy olyanok fogják átvenni a helyemet, akikkel külsőleg én nem állom a versenyt. ez hétszentség. neki nagyon új, hogy bárkit megkaphat és együtt nevetünk azokon a libákon, akik eddig észe sem vették most meg olyan ajánlatokat kap, amikbe én is belepirulok. előttem is. egyformán lenézzük ezeket a libákat, de előbb-utóbb (inkább előbb) biztos vagyok benne, hogy elcsábul. minden nap olyan lehetőségeket kap, amilyenekhez hasonlókban sem volt része még soha és tudom, hogy ezek sosem motiválták, de idővel nyilván elgondolkodik azon, hogy miket hagy ki. ő is csak egyszer él. bízom magamban, de ekkora tömeggel senki nem állná a versenyt.

eldöntöttem, hogy élvezem ameddig tart és ahelyett, hogy a jövőmet látnám benne és aggodalmaskodnék, koncentrálok a személyiségfejlődésemre. megpróbálom rögzíteni a fejemben, hogy laza vagyok, élvezettel sodródok az árral és bárkibe képes vagyok beleszeretni. hippi akarok lenni. ha ezt megoldom, akkor végkifejlettől függetlenül megéri ez a valami.

ehhez nem fogható jelentőségű, de ma találkoztam Casanovával. napok óta folyamatosan ostromolt én meg nem tudom miért, de nem voltam képes beszélni vele. pedig kivételesen tényleg nem csinált semmi rosszat. ma rámírt és olyan kedves volt, hogy felmentem hozzá beszélgetni egy kicsit. erre bárki más azt mondaná, hogy nem kellett volna, mert pocsékul sült el, de szerintem hasznos volt, mert megerősített benne, hogy ő egy barom, aki semmit sem adhat nekem. jobb az ilyenről megbizonyosodni. megint elkezdett minden ok nélkül sértegetni (egyaránt jutott a személyiségemnek, az eszemnek és a külsőmnek). én nem vettem fel a kesztyűt, nem volt kedvem a szokásos hülye játszmájához, ignoráltam a bunkóságait. ismeritek azt az érzést, amikor valamit megpróbáltok benyelni és egy ideig megy is és a legváratlanabb pillanatban vulkánként tör ki? na, ezt produkáltam ma vele. a végtelen (szerinte vicces) piszkálás után leszólta az ízlésemet, hogy én mennyire ronda lányokat tartok csinosnak (ami önmagában teljesen lényegtelen lenne), de valamiért pont itt telt be a pohár és közöltem vele, hogy aki megcsalt azzal az ótvar, dagadt a kurvával aki úgy néz ki, mintha a vágóhídról szedte volna le/fel, az engem ne oktasson ki ízlésről. na ezt már nem tartotta olyan viccesnek, mint amikor engen ócsárolt.

ha legközelebb felhív, akkor közlöm vele, hogy barátkozni sem vagyok hajlandó vele. buta és rosszindulatú. már akkor sem kellene, ha megint úgy döntene, hogy szeret, mert egy ilyen alak akkor sem tudna nyújtani semmit, ha akarna. Casanova kevés.

Szerző:

Belépett: 4 év

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 2011. 05. 16.

Írj megjegyzést