Gyermekkori emlékezet

Az égen sötétek a fellegek,

fogva tart a gyermekkori emlékezet,

a szégyen sötétjében könnycsepp rezeg,

nem vagyok se veled, se ellened,

rezignáltan elengedem kezed.

Zuhanj súlytalan!

Üss vissza! – Mered?

És újra él benned a gyerek,

haját tépte durván kezed,

érinteni fél, sose tanulhatta meg,

sose tanulhatta meg, hogy él a kézben szeretet,

ha kellett, ütött, visszaordított,

hiszen senki se védte meg.

Felnőtt ez a gyerek,

de feje felett még ma is a szégyen sötét

felhője lebeg,

mert általad alakult, akivé ma lett,

sérült, szeretni képtelen,

romokban hever.

Keserű könny csillan szemében,

megfogadta, nem hagyja, eddig nem ér el,

de a sötét szégyen csak könnyel egyeztethető,

sose az oly rég halott reménnyel.

Lehet még az élet normálisabb egy kevéssel?

Már minden túlságosan beteg, hozzád nem ér fel,

s a szégyen együtt hál az álmatlan éjjel,

s ekkor majd, egy másik még sötétebb éjen,

megcsillan egy csillag a legfémesebb késen,

megölöm magunkat, hogy már csak fényes pontokként

létezzünk az égen.

 

Hozzáteszem, fáj a fejem, hiába szedek kismillió gyógyszert este, vagy nem alszok, vagy kora reggel fenn és ez igen negatívan hat a depresszív – szorongásos állapotra és persze az agresszív, öldökölni vágyakozó oldalamra.

 

Lehet, hogy egy fekete-fehér kép erről: 1 személy és vízfelület

Szerző:

Belépett: 3 hónap

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

Írj megjegyzést