Mikor a gyógyító álomból kelek, mintha a pokolba zuhannék vissza. A magány súlya mint láthatatlan nehéz köd körbeölel, újra és újra. Mit szerelmemnek hiszek, csak egy góc, egy rákos daganat. Ragaszkodom hozzá, mert azt gondolom nélküle életképtelen vagyok. Ha kitépem elpusztulok. Pedig ez az ami lassan elemészt élősködve minden örömöt életerőt elszív. Ki kell operálni, meggyógyulni, szabadnak lenni végre.
Szerző:
Blog kommentek: 0Blog bejegyzések: 2Regisztráció: 28-10-2017