Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Szerkesztőségi üzenetek

ElőzőOldal 28 / 28

Kedves Eszter!

Köszi, hogy megcsináltátok a profil szerkesztésénél ismét, hogy el lehet menteni a változtatásokat. Csak meg szerettem volna köszönni :-))

Szép napot!

az 5 fős igazságosztó csoport, mert segítenek erősíteni az önfegyelmet ccccöhh

Akkor a legutóbbi két hozzászólásból azt szűröm le, hogy alapvetően egyetértünk. Priviben vagy nyíltan, de nem szakember is segíthet sokat, szakemeber pedig -a személyes kontaktus hiánya miatt korlátoltan-szintén.

Én nem tudom ki értette félre szavaimat, ki olvasta félre, hogy rátukmálást sejtenék a szavazás mögött? 🙂 Lényegtelen is! Nade akkor remélem ez tiszta, hogy nem. Annyit írtam: "Ezt a felelősséget én senkitől nem várom el."  Számomra ebből logikusan nem az következik, hogy azt feltételezném, hogy a "nyertes" ha tetszik neki, ha nem, legyen segítő! 😀

*

Milyen számomra itt a segítség? Nekem és szerintem a többieknek sem feltétlenül szakember segít itt, hanem az ittlevők, akik elmondják a tapasztalataikat, megvigasztalnak, bátorítanak, objektíven látnak, leírják élményéeiket (nem feltétlenül nekem, hanem csak úgy minden burásnak) amiben én találok olyat, ami nekem segít. Így válnak sokan, tudtukon kívül is az én segítségemre.:)

*

Ennek ellenére nagyon örülnék, ha akadna olyan közöttünk, aki szakmailag is képzett, nagyon lelkiismeretes (mert a kezdeti lelkesedés nem elég), felelősségteljes (nem hagyja cserben az ittenieket, megoldja, hogy  rendszeresen jelen legyen pl.), türelmes, objektív. 🙂

Nem tudom, mi a célja ennek. Nekem nagyon sokan segítettek. Harmonyt emelném ki.

szerintem még szakemberként se nagyon szabad fórumos segítséget nyújtani, egy két hsz alapján. kevés ahhoz, hogy tényleges helyzetet lásson vki. még a terápia is több ülés után kezdődik el ténylegesen, mert amíg nem ismerni a másikat, hogy lehetne bármiylen segítséget nyújtani?

bár lehet én vagyok a túlságosan az ismerjük meg a másikat híve... (nem vagyok pszichoimókus, habár némi pszichót tanultam, mert tanítok)

Ez hogy jött, hogy bárkire is "rátukmálnák" a segítő szerepet? 🙂 A segítőnek rendelkeznie kell szakmai háttérrel. Legalábbis eddig ez volt a szabály. Nem lehet, sőt véleményem szerint nem szabad csakúgy laikusként fórumos segítséget sem nyújtani. De majd Eszter elmondja a topic célját gondolom.

ha segítőszerepet akarnak rátestálni vkire, én gondolom azért megkérdik at is, hogy vállalja e. nem hiszemh oyg akaratán kívül valakit  segítővé tennéenk. meg nem is lehet,  hiszen aki nem akar, az nem ír és kész.

Én is javasolnám Nemembert is. Akkor már van két szavazat. Gondolom nem az a célja a szavazásnak, hogy a legtöbb szavazatot kapottat arra kérjük fel, hogy legyen hivatalos segítő. Ezt a felelősséget én senkitől nem várom el.

Kiscsillag, Avana

pssszzttt -,-

A spamet illetően: itt csak az spammelhet, aki 1. regisztrált, 2. bejelentkezett, 3 kitölti a kötelező mezőket. Ha erre valaki scriptet ír, az LB 🙂 

Köszi!

delia0

Amarilla

ElőzőOldal 28 / 28