Belőlem nem lett semmi
Mindenkinek meg kell találnia a saját útját, tehát ne mások elvárása szerint építsük a jövőnk. Ez azért fontos, mert végső soron magunknak és ha van egy világnézetünk annak kell megfelelnünk.
Na egy ilyen témára bezzeg rákapnak a halak. 😀
Ha már így felhozta roboman, a szcientológia durva szekta, mindenki óvakodjon tőlük!!!! (tapasztalat)
én nem vagyok hajlandó iq tesztet kitölteni, de régen olyan százhuszonvalamennyi körül mozgott, a szcientológusok tesztjén 139 volt, de amúgy rossz tesztkitöltő vagyok, mert lassú vagyok, és merengek a kérdések felett, üresen hagyom a rubrikákat, ami enyhén szólva hátrány. egyébként attól tartok, az eq-m még kevesebb, de hát nem csoda, mivel egy ilyen pszichiátriavirág vagyok.
Meg tudod te is nézni a neten vannak ingyenesek is, hogy most mennyi, csak hogy tudd, hol állsz. Nekem egyelőre nem számít, mert az állásról még nem jeleztek vissza de ha nem kapom meg, szerintem attól még elmehetek bolti eladónak valahová, ez a vészhelyzet terv.
És érdekes módon nem csak a fiamat köszönhetem az akkori állapotomnak, de az első kórház után kaptam meg életem legjobb állását is, ahol több mint másfél évet dolgoztam egészségesként, akkor még nem voltam leszázalékolva. Szóval történtek rossz dolgok is, de talán még többre viszem skizóként mint egészségesként vittem...
Nekem kétszer mértek IQ tesztet, egyszer 14 évesen, akkor 134 lett, másodszor a kórházban, agyonra leszedálva, világomat se tudtam, de 120 jött ki. Szerintem az nem a valóságot tükrözte, csak azt nem tudom, mennyivel lett volna több, ha nem vagyok úgy begyógyszerezve. De azt se bánnám, ha mondjuk 90 lenne, csak legyek jól és boldoguljak az életben, álljam meg a helyem, sikerüljön valamilyen szinten a társadalom hasznos tagjának éreznem magam. Olyan kőbuta emberek szereznek diplomát a környezetemben, akiktől százszor több eszem van (elnézést ha ez önteltnek hangzik), és mikor ebbe belegondolok, mindig nyerek egy kis önbizalmat, hogy milyen sokra vihetem még én is, ha elég kitartó leszek.
Viszont a betegség előtt 136 volt az IQm, utoljára pedig 106 és 111 (két különböző tesztet cisnáltam meg).
Idézet tőle: nememberElőször szeretnék leérettségizni, aztán elvégezni egy okj-s képzést (női szabó), meg még egyet, ami arra épül (korhű jelmeztervező), aztán el kellene kezdenem dolgozni, és ha beindult a vállalkozásom, (vagy pont h bebukott rövid időn belül), akkor lesz majd alkalmam csillagásznak tanulni. Ráadásul, ha korhatár nincs, nappalira járnék valószínűleg. De ez majd kiderül, mert ha indítják levelezőn is, akkor inkább azt választanám, viszont évek óta csak nappalin van ilyen. Na mindegy, sok tervem van, remélem elérem az álmaimat. Nem tartom lehetetlennek 🙂
Úgy legyen! Menni fog!
Szia,
én 33 éves lettem idén és nálam 27-28éves koromban jött ki a skizo.
Volt elég komoly kihagyásom, de szerencsés vagyok, hogy ilyen későn jött ki, mert lediplomáztam addigra és sokat dolgoztam is, saját életet éltem. Még először fel is épültem belőle szépen, de mikor abbahagytam a gyógyszert, visszaestem. És terhes lettem... Azóta van egy fiam. Én olyan szempontból érzem, hogy le vagyok maradva, hogy nincs férjem, csak a szüleim, rokonaim. Akik másodjára is kihúztak a pácból és most ismét felépültem, egy két gondot kivéve.. A gyógyszert soha nem fogom abbahagyni... És a terápiát sem.
Most sportolok sokat, állást keresek nyár végére szeretnék dolgozni is és nagyon hiszem, fogok is. A fiam két éves és eddig úgy néz ki, korának megfelelően fejlődik. Több gyereket nem fogok vállalni, nem csak a betegség miatt, hanem mert nem találok partnert sehogy eddig legalábbis nem találtam. Próbálom az erős egyedülálló anya képet kialakítani magamban és annak megfelelni, nem pedig a társadalom elvárásainak vagy régi barátok életéhez hasonlítgatva magam. Szóval nem lemaradottnak tartom magam, hanem különlegesnek a betegséggel való küzdelemben pedig csak erősödtem. Sokkal boldogabb vagyok így, hogy lett családom, még ha a betegség vitt is bele... Imádom a fiam és megszerettem falun élni, biztonságban.
Az kemény...:( Hát akkor fel a fejjel,még fiatal vagy,semmi nem késő,csakhát ja,rossz érzés,hogy mások hol tartanak és te is hol tarthatnál.Dehát ezen nem tudsz változtatni, maximumot kell kihozni a jelen helyzetből,szépen behozol mindent,neked legalább tovább tartanak majd a diák éveid.:)
22 vagyok. Hogy pontosan mikor kezdődött, azt nem tudom, mert alattomosan, lassan, fokozatosan teljesedett ki a betegségem, 11 évesen lettem depressziós, ami nem múlt el, és 14 évesen már skizofréniával kerültem kórházba. Mindezek ellenére, 11. évfolyamig megvannak az évvégi jegyeim, bár sok küzdelem és bonyodalom árán értem ezt el. Az utolsó évvel viszont már nem boldogultam, mert mire az következett volna, már megint kórházban találtam magam, és attól kezdve (2010-től számítva) nagyon lassan, nagyon nehezen épültem föl. Olyan jól már nagyon rég voltam, mint most vagyok, és én ezt két gyógyszernek köszönhetem. Bár még jócskán van mit fejlődnöm így is
Örülök,hogy jól vagy.A skizofréniával nehéz lehet együttélni,sajnálom.Van egy skizofrén ismerősöm és őszintén szólva,nagyon nehéz vele toleránsnak lenni.Nem igazán akarja szedni a gyógyszereit és néha őrületes vádakkal illet,pl tűvel szúrkálom,meg matatok a hátába stb.
Mikor kezdődött a betegséged és hány éves vagy most?
emlékszem 🙂
Nekem fiatalon kezdődött a betegségem, és míg más korombéli már fősulit végzett, meg minimum érettségije plusz szakmája van, meg nyelvvizsgák... Esetleg munkahely... Addig nekem mindent előről kell kezdenem a nulláról. De erre is mennyit vártam, hogy végre tartósabban, huzamosabb ideig jól legyek... És végre sikerült. Október óta jól vagyok (mióta leponexet szedek megint). Plusz a jobb agyféltekés rajz és festőtanfolyam is megerősített, rengeteget nyújtott lelkileg. Most már elhiszem, hogy végig bírom csinálni a középiskolát, meg aztán bármit, a lényeg hogy fokozatos legyen a terhelés, ne vállaljam túl magam rögtön az elején, egyszerre csak egy dologba kezdjek bele, ne akarjak pl dolgozni és tanulni egyszerre, mert régen is mindig abba a hibába estem, hogy én aztán bármit kinéztem magamból, aztán elkezdtem csomó mindent, majd ezt a mindent, abba is hagytam heteken belül, teljesen kikészülve.
Én is úgy érzem, sokszor, talán többször mint kellene, hogy nem lett belőlem semmi, mások meg már hol tartanak, te jó ég... De mindig azzal vígasztalom magam, hogy semmiről nem vagyok lemaradva, még sokra vihetem, csak nem szabad újra rosszul lennem, mert akkor megint kezdhetem előről az építkezést.
Van egy ismerősöm aki csillagásznak tanul.Az nagyon komoly és szép szakma.És ne feledd, az esküvői ruhám te fogod készíteni,vagy tervezni!;) Erről már beszéltünk,emlékszel? 🙂
Anyum 43 évesen diplomázott le, nem szégyen az. Igaz ő levelezőn csinálta. De miért lenne ciki? Én is leszek vagy 30-35 mire oda jutok hogy egyetemre megyek, mert nem adom fel azt az álmomat, hogy csillagász legyek, csak a fontossági sorrendem alapján, erre később kerül csak sor majd. Először szeretnék leérettségizni, aztán elvégezni egy okj-s képzést (női szabó), meg még egyet, ami arra épül (korhű jelmeztervező), aztán el kellene kezdenem dolgozni, és ha beindult a vállalkozásom, (vagy pont h bebukott rövid időn belül), akkor lesz majd alkalmam csillagásznak tanulni. Ráadásul, ha korhatár nincs, nappalira járnék valószínűleg. De ez majd kiderül, mert ha indítják levelezőn is, akkor inkább azt választanám, viszont évek óta csak nappalin van ilyen. Na mindegy, sok tervem van, remélem elérem az álmaimat. Nem tartom lehetetlennek 🙂
Nálam is ettől félnek,hogy feladom és nem tudom végigcsinálni. Ez engem mindig felhúz. Emlékszem néhány évvel ezelőtt,amikor még extrém anorexiám volt,Túry Ferenc dokim közölte anyámmal,kórházba kell mennem,mert már életveszélyes az állapotom.Fel is mentünk Pestre,odaértünk a kórházba és fogadott az épp ügyeletes terapeuta,elmondta mire számíthatok és hány hónapig kell bent maradnom.De annyira nem volt szimpi a hely,sok volt bent a beteg lány és tudtam,hátráltatni fognak,mert az anorexiások nem szoktak jó hatással lenni egymásra.Anyuval megbeszéltem ezt és közöltük a dokival,hogy nem maradok itt.A doki arcáról leolvadt a mosoly és mondta,hogy akkor legközelebb már nem tudnak felvenni,mert meg fogok halni.Mondtam neki,hogy úgy érzem van elég erőm,hogy egyedül is megbirkózzak vele.Erre doki közölte,hogy szerinte nincsen és hamarosan megöl engem az anorexia.Én nagyon bepöccentem erre! Ne mondja meg nekem egy vadidegen doki,hogy mire vagyok képes.Haza utaztam és legyőztem az anorexiát!Igaz 3 évembe telt,de akkor is megcsináltam,megvan a doki száma,valszeg nem emlékszik már rám,de legszivesebben az orra alá dörgölném,hogy "látod,megcsináltam!"
kb ugyanezt az érzést váltja ki belőlem az,amikor most mondják valamiért,hogy nem fogom tudni megcsinálni...
Én is fősulira szeretnék menni csak nem szabad hagynom hogy belémbeszéljék a rokonok, ismerősök, hogy úgyis feladom a felénél, mint minden mást. Pedig nem is adtam fel mindent!
De ami én akarok lenni, az csak fősuli.Meg legalább más város,önálló élet,nem a szülői házban,egy kis önállósodás
Magyar hatóságok 230 ezer tartósan az EU egy másik országában tartozódóval
számolnak, tükör statisztikák mindenhol közel háromszor eredményt mutatnak,
vagy a jelentős mértékű ott tartózkodóknál többet. Így körül belül háromnegyed
millió emigránsunkban gazdasági és szociális okokból zömében. Egy kisebbség
magasan képzett, vannak elég sokan szakmunkások a kontitensen, de sok "gályamunkás" is kint él.
Az elmúlt tíz év alatt a legutóbbi évekre már egy 700-750 ezer emberes
tömegre duzzadt azok száma (visszamozgás miatt "csak" ennyi), aki úgy
döntött, hogy majd nem itt nézi mi lett belőle.
Van sok OKJ ami többet ér mint a legtöbb főiskola, főleg ha külföldre mész, ha csak nem a munkaadónál protekcióra számítasz.
Megyek,leiszom magam kakaóval....
Én elhatároztam,hogy nekivágok a fősulinak.Felemelt fejjel,előőőőőőreeeee! Bár,csak jövő szeptemberben tudom elkezdeni,dehát még belefér...talán...ciki 26 évesen fősulit kezdeni?Mert annyi leszek akkor már.:,(( Vén csataló
Nyugalom a békés középosztály kíváltsága mindehol, nálunk szinte nincs is ez a népréteg.
Gazdagok úgyan annyit paráznak mint a szegények. Úgyan így akinek futt a szekér.
Ez a németmodi, hogy milyen van a másiknak nézzük csak!!! - hát tényleg fárasztó és idegesítő baromság. Akkor inkább csinálják a k@ki pornóikat!
Vannak Európában sok felé rokkonaim legkevésbé ezzen állam határain belől. (Most érts Bulgáriától, Angliáig, Ukrajnában Csehországban és Németországban, azaz elég sokfelé és ők meg éltek még több felé!) Édesapám anyakönyvében is az van születet Cseszlovákiában.
Na a lényeg, sok kulturát láttak és számoltak be róla első és másod kézből, és míg a franciák nagy többségben le sem sz@rják mid van, amíg dirrektben nem zavarod vele őket, vagy nem szenvednek a hiányától. Addig a német módi neked is van ez, meg az? - számon kérés, meg hány éves az autód, van és milyen lapos tévéd és hány éves, milyen bíztositásod van, milyen autód van, és otthonod? - és ha nem felelsz meg az elvárásaiknak cikizni kezdenek, meg támadni. Ja meg mikor cserélted a bútoraid? - na mi a f@szom ezzen akadtam le a legdurvábban. Haverom exe német-osztrák is-is, haver végig járta európát munkaügyben, a 70-es évek az svájcban van csak jelen a luxus szállókban, igaz tőkéletesen működő de hetvenes évekbeli fürdőszobák a jelemzők. A franciáknál a nyolcvanas évek nagyon futt, a németeknél meg nincs egy darabb 8 éves vagy öregebb berendezési tárgy sem. És úgyan ezt kívánják követni az otthonokban, már ha bírják anyagilag. Bíztos ezért nem telik nekik fésüre negyvenéveskor felett. 😉 Vagy álladnóan tépik a hajuk???
Ha kevesebb anyagilag, státuszban etc. itthon sem vagy ember. (Pedig sokan ide csinálnak gyereket ~1990, de után mire???)
Belga meg a holland meg az ébredező csövesnek köszön a háza előtt.
annak én is örülük, hogy linalina jól érzi itt magát!
Amúgy annyira de annyira örülök, hogy idekeveredtem, mert annyira egyedül éreztem magam és itt végre jó közösség van, mégha csak virtuális is!! :)))))
Kleó semmi gáz 🙂
Igen szörnyi, azt hiszem ez így tényleg nem old meg túl sok mindent...és (nem okoskodásból vagy nagyképűségből) de annyit utána olvastam már a nyavajáimnak, hogy a doki már nem sok újat mond.
linalina, bocs, kicsit elkúrtam, a te hsz.-edben reagáltam rá idézés helyett
Az oroszlán meg a ketrec. Ki van benn, és ki van kinn?
No, csak egy napilap hsz.-eiben is miket írnak...
"És igen, van, hogy 2 szelet hús bepanírozása akkora feladatnak tűnik, mintha a Himaláját kéne megmászni... És én is azt hittem anno, hogy lustaság, tessék, megkaptam. Van, hogy végre belekezdek mosogatni, aztán abba kell hagynom, mert rámtör, hogy nem bírom csinálni. És minden nap harcolni, amikor még alap dolgok is nehézséget okoznak...pokoli."
Azért ne félj, elmúlik... igaz, vissza is jöhet
Igen, az emberek ijesztően hülyék!!!! Szörnyű!! Egy filmben mondta a főszereplő (Igaz történet volt) hogy nem biztos, hogy azok a normálisak akik kint vannak, hanem bizonyos szempontból azok akik bent. (pszichiátria) Nem tudom értitek-e ennyiből.
Pl. ezen a bura-hu-n elvileg mindenki mentális beteg nem?? Miért van az hogy mióta regeltem, igaz nemrég, még senki se sértett meg?? Olyan fórumokon ahol nem kimondottan ilyen betegségben szenvedők írkálnak, hanem azok, akiknek semmi bajuk (papíron legalábbis semmi), állandóan mindenkibe belekötnek, bunkóznak, sértegetik a többi fórumozót. Sztem ez tök érdekes.
jaj, mostanra az én ááájkjum is tuti sokat romlott, de vizsgálatok alapján pl. a deviáns fiatalok közt szinte mindenkié az átlagosnál magasabb, a devianciából meg simán eljutsz az "idegbajba" – esmég: "befogad és kitaszít a világ"
aki nem élte át, sose fogja megérteni, hogy olykor az ember 3 szelet húst nem bír kipanírozni – lustaság szerintük
sokszor figyelem az embereket a járműveken, rettentő hülyék, na meg büdösek, tisztelet a kivételnek
Értelek Szörnyi!! Jó hogy ilyen pozitív vagy és így tovább!! Én még nem találtam megfelelő terapot, pszichiáterhez járok, de ő nem terapeuta.
Amúgy utólag lehet hsz-t törölni itt?? Mert sztem én is fogok! Hogyan kell?
linalina, most hatalmas bűntudatom lett, mert volt egy macskám, akit imádtam, és pont ma váltam meg tőle (odaadtuk rokonnak), mert nem bírtam gondozni, persze gondoztam amíg itt volt, de nagyon szenvedtem, nem bírom a felelősséget semmilyen formában. Az a cica nagyon szeretett és ragaszkodott hozzám, én meg csak úgy odaadtam.... persze hogy szívszorító belegondolnom, de tönkrementem volna ebben a "kapcsolatban". Ha egészséges életerős lennék, nem lenne gond, de minden nap egy küzdelem, a rosszulléttel.
Az IQ, ha már felmerült, szerintem nekem alacsony lehet, nem mernék kitölteni mégegy tesztet, tuti elbuknék rajta. Sokat romlottam a betegség és gyógyszerek miatt. És persze nem is tréningeztem magam, Fb-függő lettem, ami totál lebutít, de nem zavar, mert nem tartom sokra magát a tudást. Nem szeretnék pl mindentudó lenni, vagy nagyon okos, mert az is hátrány (is) lehet. Én pl amit szeretnék, ha be tudnék illeszkedni mások közé, ha nem lenne íráskényszerem, és tudnám kontrollálni ezt, ha nem imádnék írni. Az írás a mindenem. És ez eléggé rossz nekem.
Én rájöttem nem tudnék beilleszkedni már a mindennapi életbe, 11 éve vagyok elszigetelt, s nem nagyon értem a hétköznapi embereket, néha undorom van néhányuktól, a megjátszásokból, a tökéletlenségekből, abból, hogy nem fogadnak el betegen, vagy látszik rajtuk, hogy "van valami bajuk vele". Szóval én már csak így tudok élni, és nem mondom hogy ez olyan szuper, de talán nekem így jó.
De Szörnyi, amikor minden nap egy kín? :(((( Alap dolgok kihívást jelentenek, akkor hogy éljen így az ember és még "vigye is valamire"... annyiszor elhatároztam, hogy minden más lesz.
De nem szívszorító a gondolat, hogy a kutya akkoris szeret ha óriási karriert futottál be meg akkoris ha egy nagy semmi lettél, akkoris ha formában vagy, de akkoris ha 120 kg-ra felhíztál, egyszerűen nem tudsz olyat csinálni, ami miatt ne szeretne... nem tudsz kiábrándító vagy gusztustalan lenni hogy ő azt mondja, hogy nna, ez gáz, másik gazdi kell 😀
És kutya nélkül én se lennék meg!!!!
Na ez az hogy sztem sok magas IQ-jú van itt köztünk, mentális bajok ide vagy oda... de csak depresszió, stb betegségek miatt érzem azt h úgysincs értelme semminek? Vagy tényleg nincs?
Képzeljétek egyik nap EKG meg ilyen vizsgálatokon voltam és basszus legszívesebben befeküdnék kórházba... ott indokolt lenne hogy mért fekszek annyit, miért nem halad az életem sehova... meg minden. Olyan nyugtatónak éreztem a rendelőt, ahogy felfektettek az ágyra, foglalkoztak velem.
Érdekes Harmony, mert tökre így gondolom én is... akinek temérdek pénze van, az is szenved, hogy elveszik tőle, kirabolják, hogy csak érdekből foglalkoznak vele az emberek stb... egy élsportoló lehet hogy olimpiai bajnok, de szarrá mennek az izületei, sose volt ideje szórakozni...
Meg nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem tudom elhinni hogy az ember eredendően jó... szerintem az emberek rosszak. És előbb lennék állatorvos hogy azokat a kis ártatlan lelkeket gyógyítsam, mint ember orvos, mert az embereken nem akarok segíteni!!! Kivéve a mentális betegeken, mert ők egy külön világ és azt hiszem, rengeteg értékes ember van köztük!!! (köztünk)
Szóval vinni vmire azt jelenti, hogy van pénzed, sikeres vagy meg család... de iszonyú kín mindezt megszerezni, aztán megtartani...óriási felelősség meg minden. Nekem ehhez igazából nincs is kedvem. De napról napra tengődni is szar... most akkor mit csináljon az ember?
Á, a sulis társaim szinte mind diplomások, van pl. filmrendező, főszerkesztő, több milliárdos is... Nekem van egy 26 éves lányom, de a közelemben sem bír élni, ledolgoztam 31 évet du. és éjjel. Kutya nélkül nemigen lennék meg.
Szóval végül is egy rehabjáradékos kalap fos lettem a magas IQ-mal együtt.
Szia, dehogynem szoktam úgy érezni, nagyon sokszor, de főleg az a rossz, hogyha találkozom egyik volt osztálytársammal, és nem tudok miről beszámolni neki, pedig nem érzem ettől magam "kevesebbnek", és el is mondom miért: Ez az élet egy nagy f*s, már bocsánat, és tökmindegy, hogy tegyük fel sokra viszed vagy "semmire". Úgyis ugyanaz lesz a vége, szenvedés, sőt szerintem aki "vitte valamire", annak sem rózsásabb a helyzete, csak annyiban hogy elmondhatja, na igen valamit elértem, na de mégis mit kezd vele? Mondjuk valaki dolgozik vagy gyereke van, ettől vajon jobb lesz neki? NEM. Hogy miért nem? Mert ugyanúgy SZENVED, kúszik-mászik dagonyázik a "mocsárban". Ez itt SENKINEK sem élet ami itt van. Aki nem dolgozik, és beteg, az máshogy szenved, de szenved. Az vagy magányos, vagy depressziós, vagy fizikálisan van kikészülve. Akinek gyereke van, az óriási felelősséget vett a nyakába, "nem szabadulhat meg a gyerekétől", én csak sajnálni tudom őket. És lehet vannak főbűneim, - nem tudom mik, de biztosan - de nem vagyok (szerintem) senkinél sem rosszabb, én nem érzem annak magam. Vannak dolgok amiket bánok, vannak amiket nem, én én vagyok, élek ahogy tudok (és ahogy itt lehet és hagyják), szóval csak boldogulni próbálok. Én nem érzem (MOST) magam annyira szerencsétlennek, sokkal rosszabb az osztálytársaimnak. Persze ha be kéne illeszkedni egy munkahelyre, én ott fordulnék fel tehetetlenségemben, és elkeseredettségemben. Hát most úgy vagyok, úgy ahogy. Még mindig TUDOM, hogy Jézus vagyok (Ez a főbűn? De lehet más...), ezt hogyan öljem ki magamból? Talán nem gondolok rá és akkor jól van. Most már nincs kisállatom, és így sokkal másabb, de hiányzik és szerettem. Na mindegy, én nem érzem rosszabbnak magam senkinél, szentek meg mint tudjuk itt nem nagyon vannak (vannak?), én szerintem egészen átlagosan boldogulok itt, mert van családom, de ha nem lenne, lehet elpusztulnék. Ennyi.