Belőlem nem lett semmi
Belölünk a témával foglakozó, vagy velünk a pszichiátriák által foglakozó ember lett? :S
Amúgy magam részéről, a sok kínkeserves tapasztalatot nem bánom, és elég kis ellenállással mentem bele a kockázatokba, pont, mint hozzátartozó az információk reményében.
Most már pontosan tudom, hogy a testvéremnél mi volt a gyógyszer mellékhatás és nem a betegsége például. - mivel többek közt nálam is fellépett, és csak a gyógyszerek hatásra a tűnetek, és a gyógyszerek elhagyásával, vagy azonnal vagy idővel a kiürüléssel el is múltak.
Ha saját bőrömön nem tapsztalaom meg az antipszihotikum mizériát, amiknek a szedését, három más intézmény a gondozón kívül el is utasított nálam, csak a Gondozó erőltette, soha nem hiszem el, hogy egy tényleg ilyen durva, káros és mocskos dolog tudd lenni.
Mintha kízárólag kórházi műtéti szereket adnának az utcán sétáló embereknek, hogy nagyobb legyen a piacuk.
Alapvetően az antipszichotikumok csak terápia megsegítésére és igen korlátozott ideig lehetnek jóhatásuak, más kérdés, hogy a pszichiátriai gyógyszer lobby, remek hamisított kutatásokkal az amúgy is szakmailga érdekelt terápiát nem folytató orvosokkal fent tartanak egy látszatott, hogy ez valami olyan mint a vércukorra vagy vérnyomásra szedett gyógyszer. Ez azért szűkséges a gondozó orvosainak, mert ettől szakorvos, a többi gyógyszer egy szimpla háziorvos is felírhatja, nyugtatók, antidepresszánsok, hangulatstabilizátorok csak nem támogatásra. Magyarul, ha mint az angolokkal együtt az antipszchotikumok erős korlátozásának útjára lépnénk, sok pszichiáter és a megszerzett tudásuk és hitviláguk semmissé válna. Itt is a gondozóban, az mellett, hogy endogenetikus azaz öröklött dolgokról beszélnek, ami esetemben örökbe fogadás miatt nem is áll meg, endokrin azaz a belső elválasztású mirigyek megbetegedésének tartják a pszichozist, vad vallás ez kérem szépen. És még a Kempinskibenis tartott előadást erről egy amerikai neves gyógyszer gyárak által fizettett "orv-os" pszichiáter. Hát igen a materilazus legvadabb formái.
u.i.: Az alkohol a legveszélyesebb drog, az Európai kultúrkörben vitathatalanul. Talán csak pont az antipszichotikumok veszik fel, azok visszont nagy sikerrel, vele a versenyt a szándékosan bevitt kemikáliák közül, az egy adott személyre gyakorolt hatásukban.
Igaz, nagyon gyakori.
Vagy inkább tehet. Olyan mint a drog. Én például az első pszichiátriai ismeretségemnek
annak köszönhetem, hogy olyan füvet szívtam, amiben nem tudtam, hogy más is van. Tehát eleve hajlamos voltam, h bizonyos szerek így vagy úgy megártsanak. Egyszer bevettem (ez már a Zyprexás eset után volt) egy Seroquelt, amitől mintha amphetamint szipantottam volna be vörös-kékbe játszott a Tesco, és hanghallásaim támadtak. Egy szerencsém volt, hogy aznap volt egy szakmai beszélgetésem, és a partnerem ilyenkor igencsak megragadta az alkalmat, hogy igyon. Ez azért jött jól nekem, mert ugyan alig tudtam odaérni, úgy öt sor fogyasztása alatt az alkohol kompenzált mindezt. És még aznap teljesen elmúlt. Szintén azért vettem be a S-t, mert nem tudtam aludni. Egyébként a többszázkilométerre lévő orvosom javasolta, ha nem tudok aludni vegyem be. Ő legalább azt tudja, h általában kicsinálnak a gyógyszerek, de mivel az ő kedvence viszont S-t, máig abban a hiszembe él, hogy ez kúl..Időközben azonban az alkoholra is allergiás lettem, ami ugyan nem vált ki pszichózist, de mély depressziót. Szóval, ne füvezzetek, de ne nagyon igyatok sem.
Ezek szerint igaz az, hogy nem pszichotikus egyéneket az antipszichotikum pszichotikussá tesz....
Nagyon szívesen, én tényleg csak önzetlenül a jót akarok neked.
Megértelek.
De azt is meg kell érteni, hogy a lekibajok elől nem lehet elbújni.
Mélységes együtt érzésem fejezem ki a pokoljárádos miatt, el sem tudom képzelni, mit tennék ha engem vagy egy hozzátartozómat, törvényíleg kötlezenének ilyen súlyos gyógyszer, ráadásul szerintem és legjobb tudomásom, a pszichiátria modern írányzatai szerint inokolatlan szituácioban való alkamazása miatt.
Na pont ezért mondom, hogy kell egy meg bízható szakember számodra, mert annélkül veszett fejsze nyele az egész.
Azér kösz, majd megfontolom.
Összegezve: ha ez a rendőrségi mizéria nem lenne, én inkább a sporttól, és a 0, 5-ös frontinttól lennék jó, és írnám a k...-ott könyvemet.
Kedves Zoltán, megértem a jószándékodat, itt az orvos javasolásnál is.
Látod, amint látszik az itt lent, nem éppen szintaktikai bravúrokat követtem el,
ami azt mutatja, hogy allegiás lettem a Rivotrilra is, amit egyébként 2004-be vettem
be. A kényszerkezelés meg olyan dolog volt: hogy rosszul éreztem magam,
méghozzá azért, mert nem tudtam aludni, erre kaptam egy injekciót, ha kell
ha nem alapon, hogy olyan hallucinációm támadtak, hogy utána kidobta
az ablakon két poharat (ezt mesélték, mert nem emlékszem). Erre a rendőröket
kihívták rám és bepakoltak az itteni pszichiátriára (ahol az ott kapott gyógyszerektől)
tovább hallucináltam. És ottan a Járásbíróság elítélt 16 napra, ahol szintén láttam
olyan betegeket, akik bekattanva rohangáltak föl és alá. De mivel ez olyan mint
a haláltábor, én vágtam a centit. Kijöttem, és kiderült, hogy most még rendőrségi eljárás is indult ellenem. És a kényszergyógykezelés ellen meg csak fellebezni lehet. Tehát majd jön újabb két szakértő, aki megállapítja, h magamnál voltam e. De a kórházi zárójelentésen az volt, hogy muszáj két hetente Risperdal-injekciót kaptam (amitől bekattantam), erre tovább hallucináltam. Fölhívtam egy orvost, aki ugyan nem lát hónapokig, de legalább nem kell hallucinálnom tovább - a gyógyszerektől.
Egyébként pedig kértem időpontot DrCsernustól, akit talán sohanemlátok már, mert október végére sikerült. Őt még az OPNI-s időkből ismerem, amikor nem voltam ilyen súlyos, és szerintem ő lenne a legjobban kikattanva attól, hogy szolíd expáciense éppen itt nyomja a Búrán, amikor évekig nem is kellett orvoshoz mennie, és nem vette be a kurva Zyprexáját a Zalkának.
Inkább előbb keres magad segítséget mielőtt kényszerrel más akarna segíteni!
A zártosztályok maguk a horror kategóriába tartoznak, és nem igazán hiszem, hogy onnan jött volna valaha ki gyógyult beteg.
Ezt a kényszer kezelés dolgot sem értem, és azt sem, hogy akkor is miért nem áll ki valaki az ember mellett és jutatja onnan egy számára megfelelő helyre minden esetben.
Én hoztam el rokkont kórházból és vittem át, olyan helyre ahol gyógyulhatott. Persze, minden ilyenek meg van a maga protokolja, és nem szabad túl buzgónak lenni sem, mert sajnos tévedni is lehet, igaz az nem kényszer kezelés volt.
Nemcsak a fogyózás jó, asport is, még novemberben is futóversenyeken
vettem részt, jó a feeling, amellett, hogy nagyon jól nézel ki.
Belőlem lett valami, de most kezdhetem újra az egészet,
de ez nem volna baj, ha a rendőrséget nem hívták volna
rám a szomszédok, mert miután kényszerkezelek, kinerült,
hogy mégis rendőrségi eljárás alatt állok. Szakértők még
nem voltak. De ahelyett, h arra gondolnék, hogy legyek
valaki, arra gondolok hogyan öljen meg magam, és ez iszonya
három hónapja van.
Félig kiürült és félig töltött.
vagy
Félig kiürült és még fél pohárnyi! - lehet magyarítani a mondást. - Sorry! Én vagyok a kekec!
Kedves resdi! Köszi a biztatást! 🙂
Most van negyedik hete, hogy edzeni járok, eddig 12 alkalommal voltam összesen, és most már ötször megyek egy héten! Egyre többet bírok és igénylek is. Ha elszánom rá magam, elmegyek tekerni is (tesóm spinning edző). Nagyon élvezem a mozgást, nem is értem eddig miért nem vettem rá magam. Olyan jó a közérzetem utána! Meg lelkileg is jó hatással van rám, hogy igen, megcsináltam!
A norbi update diéta is egészen tartható, csak néha kívánok meg cukros, fehér lisztes kajákat, de eddig kibírtam, nem csábultam el 🙂 A legnagyobb kihívást a fánk jelentette 😀 Nem vagyok, soha nem is voltam nagy fánkzabáló, de mióta tudom hogy nem szabad, valahogy fokozottabban kívánom 🙂 Egyébként édességnek sem vagyok híján, szoktam rendelni majdnem minden napra desszertet is, ha nem, akkor meg bekapok egy update túrórudit 🙂 Úgyhogy szerintem fogom bírni a dolgot. Annyit megengedek magamnak, hogy 2 hetente egyszer azt eszek amit akarok. Holnap lesz egy hete hogy norbizok, ha letelik a két hét, a sült krumpli lesz az első amire rávetem magam 🙂
A kitartás: hát az nekem nem nagyon van... De lehet hogy én ítélem meg magam tévesen. Az utóbbi évek sorra azt bizonyították hogy nincs bennem kitartás... De végül is, ha meg máshonnan közelítem meg a dolgot, akkor meg pont hogy nagyon is kitartó vagyok! Csak én valahogy hajlamosabb vagyok negatív képet festeni magamról. Inkább félig TELE lenne mégis az a pohár?... 🙂
Nemember, "amúgy" irigylésre méltó a kitartásod a sulit illetően is:Tök jó, hogy nem adod fel, pedig nem lehet egyszerű. És az angolt is "nyomatod"!!!!
Szerintem meg fiatal vagy még semmiről nem maradtál le!
Nemember! Az update jó módszer nekem is bejött, még az első változat is, csak orvosi könyvek és saját tapasztalat szerint is kb. 2 hét mire beindul a fogyás. De ha egyszer "egy üzlet beindul"....:)!
Szóval kitartás:)!
nemember, adj időt neki, majd beindul a fogyás, én mikor elkezdtem edzeni 3 kilót hiztam és csak pár hónap után indult meg lefele a mérleg nyelve. Szóval kitartás, fogsz fogyni...
Szeptembertől nekem is suli, talán végre sikerül leérettségiznem... Még van egy lehetőség a tarsolyomban, hogy ha megint kiborulnék menet közben, akkor mivel lehet még megpróbálkozni. De bízom benne, hogy idén nem lesz gondom a bejárással.
Tegnaptól Norbi update diétán vagyok, egyszer már fogytam vele, remélem most is segíteni fog, hogy bemozduljanak a kilók, már három hete keményen edzek, de még nem fogytam, csak erősödtem, kilóban ugyanannyi vagyok (90). Lehet meg kell barátkoznom ezzel a súllyal hosszú távra?... 🙁
Én is most megyek ismét iskolába sok-sok kihagyás után. Mikor belegondolok mennyi minden másképp lehetett volna... (a Család sosem engedi elfelejteni). Ilyenkor mindig regényhősként érzem magam ~ küzdelem a külső erőkkel szemben
Mindenkinek sok sikert és lelkierőt kívánok a tervei megvalósításához.:)
Énbelőlem kísérleti patkány lett.
Azért ez már egy karrier egy patkánynak.
Tele vagyok tervekkel, és közben szép lassacskán haladok az úton is, ami a megvalósítás felé visz. Izgatott vagyok (pozitív értelemben), alig várom mindig a következő lépést. Remélem, nem veszítem el a motivációmat már soha 🙂
Hát, végülis szerintem valahol az "önostorozás" is az út részét képezi a változáshoz. Különben csak ülne az ember és "Hát, nem lett belőlem semmi, de jól van ez így.". Az elégedetlenkedés jobb esetben elvezet ahhoz, hogy az ember változtatni akarjon és megtalálja a módját, hogy hogyan tud.
Ami szerintem tök fontos, hogy (lerágott csont, tudom) sosem késő és a magyarok megszokhatnák már, hogy igenis lehet 40 évesen is fősulit elkezdeni vagy bármi! Külföldön ez nem téma, meg hastáncra járni 55 évesen meg ilyenek! Ezt magamnak is mondom 😀 Mert itthon 27 évesen kínosan érzem magam görkorival az utcán, pedig azzal tudnék fogyni. Mondjuk valamiért már a 12 évesek se nagyon görkoriznak...)
Ahogy gondolod 🙂
Idézet tőle: wannabesomebodySzeretném megkérdezni hogy ezen kívántok is változtatni vagy még továbbra is pazaroljátok az energiátokat erre az önostorozásra?
Nem kívánunk. És se porszívót, se jótanácsokat nem veszünk. De azért köszi! 🙂
Szeretném megkérdezni hogy ezen kívántok is változtatni vagy még továbbra is pazaroljátok az energiátokat erre az önostorozásra?
Idézet tőle: Vpollardén már csak röhögni tudok magamon, akkora nulla lett belőlem...ha elkezdenék ezen bánkódni, megölném magam.
Ezzel nagyjából én is így vagyok. 🙂
1999-ben szembesültem először azzal, hogy igencsak beszűkültek a lehetőségeim, és ha nem akarok éhen veszni, akkor segédmunkásként kell újraindítanom a játékot. Ez ment is egy darabig, de előtte nagyon szenvedtem, mert úgy éreztem, hogy csak én vagyok a világon egy ilyen szerencsétlen balf..asz.
Most, 4-5 éve megint azzal kellett szembesülnöm, hogy nullán vagyok. Megint rossz volt kezdetben, de később tapasztaltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kényszerpályán mozog, és beszűkültek a lehetőségei. Ez valamennyire könnyebbé teszi a helyzetet, kevésbé hibáztatom magam.
én már csak röhögni tudok magamon, akkora nulla lett belőlem...ha elkezdenék ezen bánkódni, megölném magam.
Én 27 vagyok de 45-nek érzem magam 😀 Ha a személyimben azt látnám, hogy 1968, elhinném. Remélem cserébe legalább majd 45 évesen 27-nek fogom érezni magam.
Én még "csak" 32 vagyok, de csatlakoznék én is. 🙂
Idézet tőle: robomanIdézet tőle: resdi"Egyébként" igen, én is úgy érzem, hogy egy nagy nulla "lett" belőlem, pedig jó képességekkel indultam. Ez most így különösen megrázó felismerés így a 35. szülinapom tájékán.
Resdi, részvétem. Dettó. Én októberben fogom ünnepelni a nagy semmit (35).
Hát akkor az erő legyen Veled;), vagy "esetleg " küldök egy kis energiát:)!
Az enyém jún. 23.-án volt. Azóta próbálom kiheverni. Na nem alkoholügyileg:))...
Idézet tőle: resdi
"Egyébként" igen, én is úgy érzem, hogy egy nagy nulla "lett" belőlem, pedig jó képességekkel indultam. Ez most így különösen megrázó felismerés így a 35. szülinapom tájékán.
Resdi, részvétem. Dettó. Én októberben fogom ünnepelni a nagy semmit (35).
Nekem az enyém jobban bejött. Ha nem így léteztem volna már lehet itt se lennék. Erről ennyit.
Ez a bátyám kedvenc mondása ráadásul, ő amúgy tanult latint a történelem szakon.
Idézet tőle: linalinaAz Egy csodálatos elme gyönyörű film és igaz történet!! Aki még nem látta, gyorsan nézze meg 🙂
Nemadomfel hsz-e kapcsán:
"Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót,
Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant,
Bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!"
/Marcus Aurelius/
Ezt a Marcus Aurelius üzenetet én is be akartam szúrni, csak nem találtam tegnap este sehol, pontatlanul meg nem akartam idézni.:)
"Egyébként" igen, én is úgy érzem, hogy egy nagy nulla "lett" belőlem, pedig jó képességekkel indultam. Ez most így különösen megrázó felismerés így a 35. szülinapom tájékán.
Ha már a frankónál tartunk ezt tegnap találtam meg/vagy az rám egy cetlin: "A legtöbb értékes dolog úgy jött létre,hogy valaki akkor is tovább próbálkozott,amikor úgy tűnt, már egyáltalán nincs remény." Dale Carnegie
Ez szerintem most többünknek jól jöhet. Nekem is... egyébként egy volt kolléganőmtől kaptam, amikor elküldtek x mh.-emről még anno ...
Marcus Aurelius megmondta a frakót, ezt, hogy felejtem el állandóan?
Kösz, hogy felodézted, és köszönöm, hogy ide írtad!
Az Egy csodálatos elme gyönyörű film és igaz történet!! Aki még nem látta, gyorsan nézze meg 🙂
Nemadomfel hsz-e kapcsán:
"Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót,
Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant,
Bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!"
/Marcus Aurelius/
Idézet tőle: nememberNekem kétszer mértek IQ tesztet, egyszer 14 évesen, akkor 134 lett, másodszor a kórházban, agyonra leszedálva, világomat se tudtam, de 120 jött ki. Szerintem az nem a valóságot tükrözte, csak azt nem tudom, mennyivel lett volna több, ha nem vagyok úgy begyógyszerezve. De azt se bánnám, ha mondjuk 90 lenne, csak legyek jól és boldoguljak az életben, álljam meg a helyem, sikerüljön valamilyen szinten a társadalom hasznos tagjának éreznem magam. Olyan kőbuta emberek szereznek diplomát a környezetemben, akiktől százszor több eszem van (elnézést ha ez önteltnek hangzik), és mikor ebbe belegondolok, mindig nyerek egy kis önbizalmat, hogy milyen sokra vihetem még én is, ha elég kitartó leszek.
Hát csajok, ezek nagyon magas számok.Nekem is mérték, még tízenéves koromban, átlagon felüli volt nekem is, de közel sem ilyen magas.Egy biztos, többre vagytok hivatottak, mint amit a jelenlegi élethelyzetetek kínál.Sztem ezt nem véletlenül kaptátok, ilyen magas IQ-t, ezzel valahogy élni kell.Remélem rájöttök hogy miért kaptatok ilyen adottságokat, és ki tudjátok használni. 🙂 Jól példázza ezt a témát a, Egy csodálatos elme című film, amit sztem erről az oldalról már mindenki látott. 🙂 Kaptatok egy ajándékot, de mellé egy sorscsapást is, a skrizofénia személyében. 🙂
Engem is érint a téma. Sokkal többre szerettem volna vinni az életben, de talán még nem késő. Szociális fóbiásként, alappól bennem van, a tökeletességre való törekvés, minden ami nem tökéletes, az már nem megfelelő számomra.Először talán az elfogadást kéne gyakorolni, és ha ez megvan, onnan már könnyebben lehet változtatni a dolgokon. Igaz sok mindenen nem lehet változtatni, azt megpróbálom elfogadni, amin lehet, meg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy változás legyen. De ha az embernek nincsen semmi lelki nyavajája, vagy kissebségrendű komplexusa, vagy valami hasonló, akkor nagyon sokra lehet vinni, de amíg ezek a dolgok megvannak, csak hátráltatják az embert.:)
wannabesomebody - 100%-ban egyetértek!
Sosem késő újrakezdeni.Az élet az újrakezdésekről szól.Van aki hatvanakárhány évesen teszi le a jogi diplomát.Én tavaly, 26 évesen találtam rá a célomra, addig tévutakon jártam.De nem azzal megy az időm hogy most az elkövetkező sok-sok évben azon kesergek hogy már hol tartanék, s hogy még mennyit kell tennem.Elkezdtem tenni, hogy 10 év múlva nehogy még mindig azon kesergjek hogy már hol tarthatnék.Az élet nem fog megállni és megkérdezni hogy mi szeretnél lenni, meg nem fogja a kezedet.Kegyetlenül átlép rajtad és ha te nem állsz a talpadra akkor kinevet és otthagy.Mindenki kap egy lehetőséget.Azt tesz az életével amit akar.Lehet sikeres, de lehet átlagember.Rajtad múlik, senki máson.Emberek milliói élik le életüket sikertelenségben és önsajnálatban és közben mindvégig a körülményeket hibáztatják.Te ne tedd ezt.Gyémánt akarsz lenni vagy csak egy kavics?Rajtad múlik.
"Szerintem az álmokból lesznek a tervek és a tervekből a megvalósítás. Először megálmodom, aztán eltervezem, majd megvalósítom."
linalina leírta a lényeget.Merj nagyot álmodni, arról ami szeretnél lenni, ami igazán érdekel.Tervezd meg minden egyes pontját, lásd el határidővel és kezdj el cselekedni.Minden egyes nap tegyél valamit a célodért, mert más nem fogja megtenni.Rengeteg könyvet írtak a pozitív gondolkodásról és a célkitűzésről, hát iratkozz be a könyvtárba, kezdj el olvasni és kezdd el alkalmazni az olvasottakat és meglátod, sokat segítenek majd.
Mindenki alkothat nagyot, ott a lehetőség mindenki előtt.S jól vésd az eszedbe, hogy innentől fogva a korábbi rossz élmények, a rossz gyermekkor, fiatalkor előny lehet számodra.Te magad kovácsolhatod előnnyé.Mert azok alkotnak igazán nagyot akik mélyről kezdték.Azok büszkén mutathatják az utat, honnan indultak és hová értek.Belőlük lesznek a példaképek.Akiknek mindent odaraktak és nem kellett ilyen-olyan okból szenvedniük, azokból csak átlagember lesz.A világot formálók, korábban sikertelenek voltak és sok problémájuk volt, de nem adták fel sosem.Ez a legfontosabb.
Nem kell látnod az egész utat, csak az elejét.Kezdd el ott ahol vagy és azzal az eszközökkel amik vannak.Az út során majd jönnek a jobb eszközök és lehetőségek.Fordulj hozzám és segítek ha nem tudod hogyan kezdd el.Tudok adni tippeket.Te csak hagyd abba az eddigit és kezd el az új életed.Vagy rághatod még magad sok sok évig hogy már mi lehetnél meg hogy még semmit nem értél el.Csak rajtad múlik.
Igen, talán túlelemeztem, de hát hajlamos vagyok folyton filozofálni. Akik már régóta ismernek, hozzászoktak, és egész tűrhetően elviselik... 😀 És lehet, hogy nem jött át a kép, de akkor érdekelne, neked mit üzen ? A álom és reális terv fogalmát az imént már elég jól definiáltad is, sokat hozzátenni nem tudok. Esetleg annyit, hogy ez is relatív. Egy most érettségiző, felső középosztálybeli embernek reális lehetőség a saját érterem, viszont ha mindkét szülője évek óta munkanélküli, akkor csak álom és jobb lenne elérhetőbb célokat kitűznie. Ennek ellenére álmodozni jó, kellenek az álmok, szükség van rájuk, mert motiválnak és mert kellemes belső élménnyel is járhatnak. Akkor van baj, ha beleragadunk az álmokba és elodázzuk, ami ugyan nem tökéletes, de azért még jó, és elérhető. Ez az a kényes határvonal, ami megkülönbözteti a neurotikust a ” normális ” emberektől. Vörösmarty szavait akartam prózában elmondani: ” Álmodozás az élet megrontója ” . Van benne igazság.
Ja és még valami! Definiáld azt, hogy "álmok" meg "reális terv". Reális terv, hogy elmegyek pincérnőnek, igen ez reális. Főleg azért, mert akár napokon belül kivitelezhető a dolog. Az, hogy egy napon saját éttermem lesz, az már nem tűnik teljesen reálisnak, mert addig még ezer buktató lesz, rengeteg idő el fog telni... szóval ez már inkább álom kategória, de akkor álmok nem is kellenek, csak azért, mert nem tudjuk őket máról holnapra elérni?? Szerintem az álmokból lesznek a tervek és a tervekből a megvalósítás. Először megálmodom, aztán eltervezem, majd megvalósítom.
Hát Kelemen, a képet nem kell 100%-ban komolyan venni... ezeknek a funpic-eknek az a lényegük, hogy gyakran karikatúraként ábrázolnak jelenségeket, igazságokat. Így szerintem szükségtelen volt agyon elemezni a dolgot és nyilván nem ismerhet az ember magára 100%-ban egy ilyen képen. Szerintem neked nem jött az igazán a lényeg 🙂
Mindenki fegyvert tart a kezében, nem túlzás ez? Biztosan az ! Első pillanatban zavaró a kép, mert a pesszimistákat, a bűntudatot, a félelmeket is mintha külső tényezőknek mutatná be. Tényleg sok a pesszimista ember, de nem meghatározóak életünkben. A saját belső pesszimizmusunk, felesleges félelmeink, felesleges bűntudatunk viszont már egy agylövéssel ér fel. Valódi külső tényezők a barátok, a társadalom és rokonok.
A barátokat képtelen lennék visszahúzó erőnek tekinteni. Rokonok közül a szülők szerepe meghatározó, alapvetően jót akarnak, de többnyire tanácstalanok, mit is kezdjenek a gyerekkel. És néha óriásit hibáznak. A társadalmi hatások--legalábbis a mi országunkban--meglehetősen kétes értékűek.
Hatásos ez a kép, mégsem az igazi . Valami lényeges hiányzik róla, de nem tudom, mi. Mindenestre, ÁLMOK helyett tervek, reális tervek feliratú papírt adnék a startoló figura kezébe.
Berakok profil képnek erről egy érdekes képet...majd nézzétek meg, érdekel a véleményetek.
Meg szerintem az a fontos, hogy ne tudják az embert eltéríteni a céljától, bármi is az álma. Mert a rokonok, barátok a legnagyobb jóindulattól tudnak jönni (és tényleg jó szándékból), hogy "de hát ez nem neked való" meg "nehogy csalódás érjen" vagy "mi van ha nem fogod bírni?" meg minden. De ha mi érezzük belül, hogy X dolgot kell tennünk vagy Y dolog felé kell haladnunk, akkor azt kell tennünk! Szerintem.
Livia, engem is zaklattak telefonon évekig!!! Pedig nekem az akkori párom lett szcientológiás, nem is én! Hát tudjátok, ha szcientológia beszippantás vagy mentális betegség, inkább az utóbbit választom magamnak, ha mondjuk muszáj 😀