Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Élet Tündérhegyen.

Oldal 1 / 12Következő

Szia!

Alábbiak mind személyes tapasztalataimon alapulnak. A betegtársainkra vonatkozó konkrét példák ismertetésétől, a személyiségi jogok esetleges sérelme miatt, eltekintek.

Egyértelműen. A sorrendet, elviekben, nem(csak) a felvételi időpontja, hanem a felvételiző állapota is befolyásolja. Magyarán: triázs.

Előnyt élveznek továbbá a más intézményekből, pld. Nyírő, Balassa, többnyire megfelelő előkészítés után, közvetlenül továbbirányítottak. 

Vannak lemorzsolódók, kezelésből "menet közben" kizártak. Pld. Házirend megsértése és/vagy súlyosbodó egészségi, nem feltétlenül pszichés, állapot. Téves felvételi diagnózis.

Summa summarum, előre lehetetlen napra pontosan kiszámolni. 

Régen voltam diák, de nem hiszem, sőt, remélem, hogy szorgalmi időszakban az utolsó héten semmi lényeges nem történik. Van, ahol előtte sem...

Sziasztok!

Igaz, hogy nyáron hosszabb várólistára kell számítani Tündérhegyen? Gondolom más fiatalok, tanulók is leginkább nyáron mennének, mert akkor van három szabad hónap. Szerintetek érdemes lenne korábban felvételizni, hogy még időben be tudjak költözni júniusban? 

Köszi előre is!:)) 

Idézet tőle: csincsilla ekkor: 2024.03.09., 21:31

Sziasztok!

Érdeklődöm, ha valaki elkezdi a 3 hónapos terápiát, van-e lehetőség hamarabb abba hagyni? Vagy 3 hónap kötelező, akárhogy is változik a résztvevő állapota?

 

Mivel saját akaratodból mész be, kérheted a terápia megszakítását. Persze megpróbálnak lebeszélni róla.

Sziasztok!

Érdeklődöm, ha valaki elkezdi a 3 hónapos terápiát, van-e lehetőség hamarabb abba hagyni? Vagy 3 hónap kötelező, akárhogy is változik a résztvevő állapota?

 

@John Doe, köszi a tanácsot! Írtam neki. 

Szia! intro86 éppen ott volt, vagy még van is, tőle szerintem meg tudod kérdezni. Néha jár chatre is, ha nem akarod privátban.

Be kéne költöznöm jövőhéten, de nagyon nehezen bírom magam rávenni....

El lehet jönni bármikor onnan? Az első "blokkban" is, amikor hétvégére sem lenne szabad eljönni? 

Éjjel, ha nem bír aludni az ember, mit csinál? Ki lehet menni a folyosóra és lehet ott várni, olvasni, míg beáll a reggel? Jobb az gondolom, mintha bent a szobában járkálok, kapcsolgatom/égetem a villanyt, hisz azzal zavarok másokat, de nem tudom, mik az erre vonatkozó szabályok, el lehet e éjjel hagyni a szobát és kinti folyosóra vagy terembe, étkezőbe etc. beülni...

Kérlek segítsetek! 🙁 

Vissza akarok menniii.... pedig már 2017-ben voltam ott 2 hónapig... az 6 éve volt már... de akkoriiiiis..... 😭😭

Sziasztok! A korábbi hozzászólásom elúszott, és most úgy tűnik, megyek a Tündérhegyre, korábbi terveimmel ellentétben befekvősben. Néhány praktikusabb kérdésem lenne:
- az van a papíron, hogy egyhetes gógyszeradagolóban vigyem a gyógyszert. Hát nekem nincs ilyenem :D, antidepresszánst szedek csak, meg nagyon alkalmi jelleggel a leggyengébb xanaxot. Muszáj gógyszeradagolót vinni, vagy pakolhatok egy-egy levéllel?
- van mosási lehetőség, vagy az első két hétre (amikor hétvégén sem mehetek haza) vigyek két hétre ruhát?
- azt mondták, hogy hét közben még a városba se mehetek ki, kivéve, ha terápiás célja van. Nálam gondolom, nem áll fenn az ilyesmi, nincs gondom az emberek közé menéssel, azzal viszont eléggé, hogy nem mehetek sehova. Tényleg ott kell lenni egész héten, és sehova sem lehet menni?
- mindenképp 3 hónapig tart? Lehet kevesebb is?

Egy hónapnyi hsz. eltűnt átálláskor. Bocsesz.

Miért tűnt el az utolsó három hozzászólás? :O

Dolgozok 2 napja. Hulla vagyok. Napi 5 órát alszok. Gyszereim csökkentve.

Nekem se jöttek be, pedig a nevük egyébként egész jó: olwexya - cymbalta. Szimpatikus hangzásúak.

Köszönöm. Megvolt mindkettő. Nem voltak jók. 

Ezeket a rehab foglalkozásokat én vagy unom, vagy stresszelek rajtuk... Igaz, Th.-n nem voltam, habár "be akartak varrnií", de úgyis olyan felv. beszélgetést produkáltam volna, h nem vesznek fel.

Milyen egyedi! Nekem pont az snri-k, Ventadepress, Olwexya nem vált be, 0 hatás...

én az SNRI-ket ajánlom, nekem az Olwexya vált be max dózisban. Ezeket sajnos élethossz kell szedni, nem kúraszerűen. A tél mindenkinek nehéz, az ünnepek pláne, ezért ajánlom telente preventív jelleggel a rehab osztályokat.

Értem. 

Igen, teljes paletta megy. Illetve csak menne. Szedek AP-ot, hangulatstabilizálót és xanaxot. Antidepit nem találunk... 7 félét szedtem eddig. Pedig jó lenne nagyon, persze csak akkor, amikor depi van. 

Perdoxot szedek 3mg-ot. Enélkül egyáltalán nem tudok aludni. A téveszmékkel az a baj, hogy valós emlékekhez kötődik, ezért ha visszaemlékszem, nem tudok különbséget tenni, mert az agyam a valós emlékek között találja meg. Az orvosom tud róla, de végül is ettől még lehet élni.

Te kaptál AP-t?

Hát ez nem jó hír, hogy megvannak a téveszmék az AP mellett is... 

Jó sportágat választottál. 🙂

Melyik AP-ot szeded most és mennyit?

Jógázni én is szeretnék. Ősszel voltam is háromszor, szuper volt. Aztán jött a depi és a fekvés.

Szia Roxy!

Köszi megvagyok. Nálam a helyzet egy ideje változatlan. Téveszme megvan, de tudok tőle dolgozni. Ez már nem fog nálam változni. Lakásfelújításunk volt, attól szorongtam. De most jobb. 

Én is gondolkodom valami terápián, ha más nem, jóga, csak ez a szedálós AP annyira ellensége a mozgásnak. De egyenlőre annyit tettem, hogy munkába menet állok a buszon, 2x40 perc. Már ez is sport nálam 🙂

Szia!

De aranyos vagy. 🙂 Hát fél év depi után kezdek jobban lenni, de valami terá-pia jól jönne... 

Te hogy vagy? 

Amugy mi a baj Roxy? Segítene, ha leírnád?

Nem tudom, csak próbálok segíteni.

Köszi, a Balassa már kipipálva. 2 nap után kijöttem. 🙂

Gondolkozom a Nyírő addiktológiai pszichoterápiás részleg dolgon. 2 éve már felvételiztem, akkor nem vettek fel.

Semmi gond nincs abban, ha addiktok vannak, akik komolyan gondolják és rászánják magukat a leszokásra, azok között igen erős személyiségek vannak, akikkel csoporterápián igen jól lehet dolgozni.

Gondolom nem kell részleteznem, hogy minél több energiát nyomsz bele, annál több jön ki.

A Balassát nyugodtan járd körbe, mint egy betörő vagy hacker 🙂

Most elég képlékenyek az egészségügyben a dolgok. Ami 1 hónap lehet hogy más gyakorlatban, stb.

Én nézném azt, hogy pl. panel vagy liget/pavilon elrendezésű-e a kórház, mivel jön a nyár, stb.

Bp-i vagy, körbeturnézhatod az országot.

A motivációs interjú / beszélgetés a lényeg: segítségkérő attitűd, változást akaró személyiség.

 

Idézet tőle: ElijahShade

A szigetvárin csak gyógyszer-alkohol-és-drogfüggőket fogadnak, mivel addiktológiai osztály, a SOTE-n személyiségzavarosakat elsősorban, meg egyhónapos terápia van (séma).

Nem. Amit linkeltem az egy pszichiátriai rehab osztály, ezen belül van egy ún. duál "részleg" is, ahol függőséggel ÉS pszichés problémákkal küzdő betegeket is fogadnak-kezelnek. (Ez annyit tesz, hogy akik a duálon vannak, azok elvileg más szobában vannak, mint a többiek ill. nekik vannak olyan foglalkozások, amik a többieknek nincsenek.)

Szigetváron továbbá van egy addikt osztály és van zárt osztály is. Úgymond sima nyílt nincs. (De akik a nyílton lennének, azok a pszichiátriai rehabon vannak.)

Továbbá a Nyírőben (OPAI) az Addiktológián van egy Addiktológiai Pszichoterápiás Részleg:

https://www.facebook.com/addiktpszichoterapia .

Ennek ugyanaz a lényege, mint amit fent írtam. Ha valakinek van pszichés problémája ÉS függő is, ő mehet oda.

A kavarodást az okozhatja, hogy a "rehab" szót úgy használjuk, hogy függőket gyógyító hely. De úgy mondva, hogy "pszichiátriai rehab" az azt jelenti, hogy nem zárt, nem nyít, tehát nem akut kezelés van, hanem hónapokig tartó, rehabilitációs jellegű.

Tehát a Balassa utcát kár volt felhoznom, mert az tényleg csak 1 hónap, ahogy írtad.

Bocsi, félreérthető voltam, mert én tudni vélem, hogy hány ilyen hely van. 🙂 Én úgy tudom, hogy csak a Tündérhegy, a Thalassa Ház, Szigetvár és a Balassa u. számítanak pszichiátriai rehabnak. Ezt nekem a Nyírőben mondták. Az egész országra vonatkoztatva.

A szigetvárin csak gyógyszer-alkohol-és-drogfüggőket fogadnak, mivel addiktológiai osztály, a SOTE-n személyiségzavarosakat elsősorban, meg egyhónapos terápia van (séma).

Én voltam, így még azt mondhatom, hogy a Debreceni Klinika Pszichiátriai Osztályán is van egy sématerápia (de eléggé tré, nem túl hasznos), ahol kitöltetnek egy bazi hosszú tesztet, és abból megállapítják helytelen gondolkodási sémáidat, s utána lesz egy 2-3 hetes csoport, ahol többi csoporttagok ecsetelik, hogy nem kell félni attól, hogy fizikai bajaid legyenek, mozogj, bicikli stb. meg mondják azt is, hogyha kibeszélnek, majd elmúlik, minden csoda 3 napig tart.

Lényegében életvezetési tanácsokat adnak, de olyan gagyi módon, hogy mindenki tudta magától is:

ha fél tömegtől, dugja be fülhallgatót, ha fél egészsége  elvesztésétől, akkor mozogjon, kutyasétáltatás, vitaminok szedése stb. 

Jellemző, hogy komolyabb dolgokkal, mint nemi erőszakkal, családon belüli érzelmi zsarolással, zaklatással nem tudnak mit kezdeni. csak a fóbiás tóbiásokkal, akik aggódnak haláltól, hogy bepisilnek, maguk alá tesznek utcán, félnek, hogy kibeszélik őket, azoknak megmondják, hogy tereljék egy figyelmük zenehallgatás, mp3 lejátszó, telefon, autogén tréning meg ilyenek.

Véleményem szerint ultra gagyi, semmi olyat nem hallottam, melyet magamtól ne tudtam volna.

Én személy szerint ezért is tartom eléggé gagyinak és semmirevalónak sématerápiát.....

Ugye mindenki tudja, hogy hasznos, ha eltereli figyelmét, mozog, szisztematikus deszenzitációval leküzdi félelmeit, nem kell sok ész hozzá, hogy belássuk. 

Arra meg nem tudnak megoldást, ha valaki hónapról hónapra él, érzelmi vagy fizikai bántalmazás, persze megemlítik szociális otthonokat stb. Jó ismerőshöz költözés, ha illető befoad.

Erre is mind magunktól rájöttünk, de nem olyan egyszerű ám megélni, dolgozni és még sok emberrel ömlesztve együtt lakni szociális otthonokban. 

Mindent összevetve ami még rosszabb sématerápiában az, hogy függővé is tehet, mert ugye védett környezetben ötletelgettek, de attól nem változik meg hosszútávon az élethelyzet, ha visszatérsz bele. És kilépni egy anyagi és érzelmi függőséggel együtt járó helyzetből nem olyan egyszerű egy ilyen vérgagyi terápia után.

Tehát elmondható, hogy ezen terápia hasznos azoknak, kiknek emberi kapcsolati problémái vannak, párkapcsolati kisebb gondjai meg életvezetési, de másoknak nem....

Amúgy is mind tudjuk, hogy pszichoterápia aranyos, de ahhoz sok esetben kell gyógyszer is, hogy ne kattanjunk be eléggé fullasztó élethelyzetben, még ha nem is sok feltétlen.

Én pl. egyéni pszichoterápiára jártam 4 és fél évig, és borderline-t tudom is kezelni, de bipolárra kell gyogyi akkor is.... C' est la vie. 

Roxy bp.-i.

attól függ melyik megyében laksz.

sajnos ki kell googlezni, végighívni az összeset.

+ mi a cél: pihenés, gyógyulás, rokkantosítás előtti zárójelentés-gyűjtés.

Idézet tőle: 242

felelősség kérdés: TH pavilonrendszerű épületegyüttes BP szélén erdő mellett. Pihenésre, relaxálásra, nyáron természetjárásra, stb jó. A közelben van pl. állatsimogató is.

Nem áll mögötte aktív kórházi háttér. Tehát nincs meg pl. az a minimal felszerelés, amivel valakit vissza lehet kalapálni az életbe. (pl. Vénabiztosító szett, Pulzoximéter, Lucas, Nasopharyngealis tubus, Felnőtt lélegeztető ballon, Oxigénpalack reduktorral, Intravénás kanül, millió többtáskányi injekció és gyógyszer, kötszer, vér, stb.)

Én a magam részéről a kórházak deluxe rehabilitációs pszichiátriai osztályaira (nem csicska sima zártosztály) esküszöm, mert ha van valami, csak lifttel ágyastul átszállítják a polgárt az adott osztályra, majd vissza. Ez nem csak öngyilkossági kísérlet esetén érvényes. Pl. szájsebészet, nőgyógyászati problémák (pl. nem szűnő menzesz), bőrgyógyászat, stb. csak áttolnak soron kívül ellátnak és vissza.

Elég kellemetlen TH-n pl. fogfájásra fájdalomcsillapítókat kunyerálni, majd kimenőt kérni fogorvoshoz, vagy kimenősorozatot kérni pl. fogszabályozás, gyökértömés, hídbeültetés.

Te hol tudsz pszichiátriai rehabot? Én csak Szigetváron (Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály).

Pszichiátriai rehabilitációs osztály

Meg a Balassa utcában (SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Pszichoterápiás r. kiem. rehab. Bfszt).

Rólunk

szóval akkor ez kb szanatórium, és tényleg egy kis pihenésre tök jó, de komolyabbat nem kell várni. 

ez arra emlékeztet engem, mint amikor Cilike nyilatkozta a vírus alatt h csak akkor menjünk orvoshoz, ha nincs semmi bajunk :DDDDDDDDDDD

háááááááát ... nem tudom, inkább nem mondok rá véleményt, de ha valakinek jó, akkor oké. 

írod, hogy úgy kell kunyerálni fájdalomcsillapítót. na de itt is divat akkor amit olvastam sok helyen h alapvető nekik h áttúrják minden cuccodat és nem vihetsz be semmilyen gyógyszert? mnekem ez a rémisztó a pszichiátriákon is, h mesélik h ellopnak mindent, áttúrnak midnent, és igen, a kedves ápolók. ez királyság ... és akkor bennük kellene megbízni? 

felelősség kérdés: TH pavilonrendszerű épületegyüttes BP szélén erdő mellett. Pihenésre, relaxálásra, nyáron természetjárásra, stb jó. A közelben van pl. állatsimogató is.

Nem áll mögötte aktív kórházi háttér. Tehát nincs meg pl. az a minimal felszerelés, amivel valakit vissza lehet kalapálni az életbe. (pl. Vénabiztosító szett, Pulzoximéter, Lucas, Nasopharyngealis tubus, Felnőtt lélegeztető ballon, Oxigénpalack reduktorral, Intravénás kanül, millió többtáskányi injekció és gyógyszer, kötszer, vér, stb.)

Én a magam részéről a kórházak deluxe rehabilitációs pszichiátriai osztályaira (nem csicska sima zártosztály) esküszöm, mert ha van valami, csak lifttel ágyastul átszállítják a polgárt az adott osztályra, majd vissza. Ez nem csak öngyilkossági kísérlet esetén érvényes. Pl. szájsebészet, nőgyógyászati problémák (pl. nem szűnő menzesz), bőrgyógyászat, stb. csak áttolnak soron kívül ellátnak és vissza.

Elég kellemetlen TH-n pl. fogfájásra fájdalomcsillapítókat kunyerálni, majd kimenőt kérni fogorvoshoz, vagy kimenősorozatot kérni pl. fogszabályozás, gyökértömés, hídbeültetés.

Idézet tőle: Linzer

Idézet tőle: csilla96

Hetek óta bennem van az érzés, hogy úgy visszamennék Tündérhegyre... csak az a baj, hogy akkor ugorna a jelenlegi munkám... ☹️

Nekem most jött el az ideje, nekem már nincs munkám

szia, és Te leírnád, miért vágysz oda annyira? mi annyira jó benne? köszi

Csak benéztem ide, azt se tudtam, mi ez, de hatalmas leírások vannak 🙂 

Viszont ami nekem így külsősként durva: mi az h ennyire nem vállal senki semmiért felelősséget? 

Na meg a gyógyszerek ... eddig nekem csak olyan pszichiátriai gyógyszereket tudtak mondani, amelyektől brutál szarul lett az illető, ijesztő mellékhatásokkal. Ami sztem egyenes út ahhoz, h csak még szarabbul lesz. Most nem? Egy haverom volt, aki lehnagolt volt mindig, gomndolta, elmegy pszichiáterhez. oké, kapott antidepresszánst, szedi is szorgalmasan. na azóta nem lehangolt, hanem komplett zombi, magába van omolva, értelmesen beszélni se lehet vele már, emellé folyamatosan hízik és úgy mellesleg impotens is lett. Hát ... nem hiszem, h jobban járt, ahhoz képest h azelőtt normális élete volt, barátnővel, edzésekkel, sulival, csak kicsit lehangoltnak érezte magát, de utólag meg már ő is bánja, h elment pszichiátriára. És akkor ennél itt is csak jóval durvább mellékhatásokat olvasok. Tényleg ez lenne a gyógyítás? 

hát frász tudja ... valahogy nem vágyok oda, és nagyon furának találom ezt így. 

 242: a jellemzés meg királyság. nekünk is családi ismerősi körből van pár pszichiáter, hát mit is mondjak. az a minimum h ők a legfurábbak, és természetesen mindenki másnál felsőbbrendűnek érzik magukat, közben meg hát egyik-másik kb mint a sötét éjszaka ... de biztos van olyan is, aki nem ilyen, csak én ismerem ez ta típust. nem tudom ....

De olvasom, h valakinek azért van pozitív tapasztalata is, szóval biztos jó akkor. Lényeg h sikerült már sokaknak meggyógyulni ott akármiből is? 

erről az intézményről tanulmányokat lehetne írni.

-Kollektív kussolás nagycsoportban (igyekszel a szellentésed is visszatartani olyan csend van).

-supervisorodhoz kerülés: pszichológus vagy pszichiáter

-pszichiáterek és pszichológusok öltözködésének analízise (kiskosztüm vs farmer+tornacipő kombó)

-risperdallal (4mg a minimum) kezeltek robotszerű járása  (extrapiramidiális mellékhatás)

-TH lakóinak kvalitatív és kvantitatív ananalízíse, van itt mindenki a csövestől a bebukott orvosig.

-belépési vérgáz és kilépési vérgáz analízís, tekintve hogy kurva sok szabadidőd van, amit sokan dohányzással pótolnak/pótcselekednek, s ezalatt a 3-6 hónap alatt láncdohányosok lesznek.

-a megjelenő pszichológushallgatók naivitása. Ők nem ismerik elődleges élményként a fizikai bántalmazás, éhezés, trauma dolgokat. Ők max olvastak róla.

-nagycsoportban a rövid hírjelentések: x távozott, y-t a mentő a z zártosztályra szállította. Rövid utánanézés/kérdezés után kiderül, hogy y a z zártosztályra önkárosító vagy öngyilkossági akaratának (nem gondolatának) említése, rajzolása után került, s ilyenkor TH nem vállal felelősséget: megszabadul tőle. Az ilyen sorstársak 3 nap megfigyelési idő múlva fütyörészve "stabil állapotban" távoznak is a z zártosztályról.

-Bura-hatás: mivel ott olyan mesterséges környezetben vagy, mely a kinti esetlegesen bántalmazó, megbetegítő hatástól elzárt, vagy

1 sikerül meggyógyulnod

2 ha letelik a 3-6 hónap és visszakerülsz a bántalmazó, megbetegítő környzetbe, visszaesel.

 

Ismerősöm antipszichót kapott szorongásra. 2,5 mg Olanzapint.

Egyértelműen jobb állapotban jöttem ki.

2007-ben mikor bementem, gyakorlatilag olyan szinten szorongtam, hogy súlyos emésztési gondjaim voltak, minden egyes nap tervezgetés szintjén is meg akartam halni, illetve Hegyen is akartam ablakon kiugrani.

De ott elviselték akkor ezt, megértették és gyógyszert adtak, meg sok a terápia és 1-2 embernek biztos szimpatikus leszel.... akik majd segítenek és megértenek.

Meggyógyulni véglegesen nem lehet Hegytől, de kiváló, ha nagyon meg vagy borulva. Utána is kell gyógyszer, ha kell meg pszichoterápia. 

2009-ben is segített jobban megismerni, kiismerni magam.

Nekem mondjuk szerencsém volt, mert jó terapokhoz kerültem és jók voltak csoportok is kellemes emberekkel.

Nem mindenkinek volt ilyen szerencséje, simán összekerülhetsz terapokkal akik hozzád nem passzolnak meg akadnak undok emberek is.

De egy próbát megér, ÉS mivel önként mész be, önként el is jöhetsz.

Mindent összevetve, ha őszinte vagy terapokkal és terápiákon odateszed magad, akkor használ.

Még ezt le kell írnom, hogy áterek elég prosztó bunkók:

egyik ledagadtozott, másik meg elavult car gyógyszert adott. Hosszú idő volt, még jót megtaláltuk gyogyiból.

De Hegy egyértelműen terápiák és pszichoterápiák miatt jó, az áterek hozzáértése gyógyszerügyben 1-2-3 évtizedes lemaradásban van :')

 

ElijahShade: Köszönöm a kimerítő és tartalmas választ. Te mennyi időt voltál bent? Jobb állapotban jöttél ki lelkileg? Javított az önismereteden? 

Az emberek olyanok, hogy van mindenféle végzettségű és társadalmi osztályba tartozó, főként szocfóbiások, személyiségzavarosak (elkerülő, border, hisztrionikus stb.), bipoláris, OCD, szorongás, ADHD, unipoláris depresszió, pánikbeteg van főként. 

Skizofrének és többszörös személyiségzavarosak, közveszélyes emberek nincsenek

Il.. nem vesznek fel függőket (alkohol-és-illegális drogfüggő).

Nyilván van pletykás, rendes, félénk, csendes, extrovertált, introvertált, mindenféle személyiségileg.

A csoportfoglalkozások közül a kiscsoport olyan, hogy beültök 7  -13 fő között, és vagy a terap, vagy egy résztvevő feldob egy témát.

Hogy mit, az széles skálán mozog, - szorongással való megküzdés, rémálmok, szorongás buszon, meleg vagyok, igazságtalanul bántott anyám/apám/élettársam/feleségem/férjem, ismerősöm, barátnak hittem, de már nem tudom, hogy tényleg az-e, nyomasztó az eset, ami történt velem, környezetemben otthon, Tündérhegyen, gyerekkori traumák átbeszélése stb. -,. s ezt megbeszélik. Ez 2-szer vagy 3-szor 50 perc egy héten.

Első alkalommal nagycsoporton kell 1-2 szót mondani mindenkinek magáról, VALAMINT kicsoporton első alkalommal elő kell adnod, hogy mi a fő lelki/mentális problémád, és élettörténeted, utána többiek reagálnak rá.

Ezt egyébként megkérdezik interjún is, hogy mit akarsz, vársz terápiáktól, és mi a célod azzal, hogy bemész.

Mint már említettem, SEM terápiát, sem szobatársakat, sem átert, sem lógusokat, sem csoporttársakat nem választhatod meg.

A művészetterápia olyan, hogy művterap feldob egy témát, pl. gyerekkori félelmeink, vágyaink, ÉS akkor arról kell rajzolni vagy festeni, DE lehet szabadon azt is, amit te akarsz. Művterap 2-szer egy héten 1 óra 30 perc.

A drámaterápia az ilyen csoportosan eljátszotok bizonyos élethelyzeteket, egyféle szerepjátszás, ill. zenét benyom terap, és akkor ki kell választani azt az embert, aki legszimpibb, és el kell mondani miért, mert kire emlékeztet, miért pont ő és nem más, meg kell magyarázni. Ez 2-szer egy héten 1 óra vagy 1 óra 30 perc.

Csak vagy művészetterápiád lesz, vagy csak drámaterápiád, és nem te döntöd el, melyik.

Az egyéni terápia nyilván olyan, hogy 5 - 20 percet vagy heti 2-szer a számodra kiválasztott terappal, és megbeszéled azt vele, mi téged bánt, vagy ő reflektál valamire, amit veled kapcsolatban megállapítottak terapok. Teszteket is kitöltethet.

Első hétvégén megcsináltatják veled MMPI-tesztet, ami egy 500 kérdéses számítógépes teszt, ill. le kell írnod élettörténeted 8 - 10 oldalon.

A nagycsoport 2-szer vagy 3-szor 50 perc egy héten, és ott a közösség problémái vetődnek fel, elég unalmas és agyzsibbasztó volt nekem. 

Általános nagycsoport témák:

- valami szemét megeszi kajám, rohadjon ki mája

- messze lakok, nincs elég ruhám, nem elég jól mos mosodában mosógép pénzes, néha elnyeli pénzem

- a kaja minősíthetetlen, ezért vettem boltból, de megdézsmálták

- elég hangos xy szoba közössége, kiborítóak

- nem érzem jól magam lakótársakkal

- eléggé kiborított, hogy Zs-t elküldték, állítólag szabályt szegett, de szerintem büntetés nem volt egyenesen arányos büntetéssel, nem ezt érdemelte

- egyesek amit rólam terjesztenek, nem tetszik! hogy van merszük!?

és egyéb eléggé agyrohasztó-és-zsibbasztó témák

A nagycsoportot sokan viccesen Mónika-show-nak is hívják....

nos, olyan is egy szinten - persze szigorúan verekedés nélkül

Pár fontos szabály, DE ne szegd meg, tarsd be, mert ha nem, akkor kivágnak:

- nincs szex

- nincs pia

- nincs hozzáérés másokhoz

- időben kell lefeküdni, kelni stb.

- a gyógyszert amit felírnak kötelező bevenned, mert ha nem, akkor kidobnak, hacsak nem mondod el, hogy nagyon rossz mellékhatása van, és ez téged kiborít, adjanak újat

- a terapoknak van egy saját, külön hűtője, ne lopj belőle kaját 🙂 - am én loptam egyszer, nem örültek neki, DE megbocsájtották, de inkább ne

- fizikai agresszió és üvöltözés nem megengedett

- önbántalmazást se nagyon tolerálják, bár mikor ott voltam, volt aki csinálta, ÁM segítettek neki alternatív megküzdési módokat találni

 

Ja, és még valami: havonta egyszer egy szoba lakóinak el kell mosogatni mindenki után egy hétig.

Ez nem lenne olyan nehéz, csak sajnos sokan csak egy embert neveznek ki szobából 🙁 Velem ez volt legalábbis.

 

Szobák 3 - 5 fősek. Nem koedukált, férfiak és nők külön. Mindenkinek külön ágya van.

 

 

 

 

És az emberek milyenek ott, meg a szobatársak? Hányan vannak egy szobában? Csoportfoglalkozások milyenek? 

Nemrég volt benn egy ismerősöm. Ugyanezeket mondta. Annyi átmeneti változtatás volt, hogy nem lehetett hazamenni hétvégén, se kimenővel hétköznap kimenni. A járvány miatt ez volt végig. Látogatni sem lehetett, csak csomagot beadni.

Nos, én elég régen, 2007-ben és 2009-ben voltam ott.

De elmondom akkor mi volt, ill. pár dolgot, ami most van, mert néha nézem mások tapasztalait neten:

- szóval reggel 8-kor vagy 7-kor kelés van, és gyógyszerosztás, ill. délben is, ha van akkor is gyogyid, valamint este 7-kor van. 

Takarodó 9-kor.

Ugye a hátulütő az, hogy ők választják ki, mely szakemberekhez kerülsz, és ha nem is szimpik számodra, akkor se lehet váltani.

Van/volt ott egy pszichiáter csávó, aki imád leszedálni.

Gyógyszerezésben nincsenek toppon, eléggé régi gyogyikat adnak, vagy divatos slágergyogyikat.

2007 - 09 között a Risperdal szerelemesei voltak áterek, manapság kvetiapiné legtöbb.

Kaja mennyiségre nem valami sok, DE minőségre kb. olyan, mint egy általános iskolai menza.

Első hétvégét bent kell tölteni, csak másodiktól mehetsz haza, és kötelező, kivéve ha nagyon indokolt bent maradni - mondjuk 450 km-re vagy annál messzebb laksz, VAGY nagyon rossz, bántalmazó otthoni légkör fizikálisan.

Kimenővel, amit kezelőd ad kimehetsz 2-szer városba egy héten, és vehetsz dolgokat. Ezt délután 3 és 8 között lehet megtenni, HA aznap nincs terápiád.

Nem börtön, így bármikor hazamehetsz - ahogy önként mentél, önként is távozhatsz.

Inni, szexelni, drogot fogyasztani szigorúan tilos - ez egyértelmű.

A hűtőben érdemes kajád felcímkézni, és még így is előfordulhat, hogy megeszik.

Ugye úgy volt 2007-ben és 09-ben, hogy volt heti 3 vagy 2 nagycsoport, amin mindenkinek kötelező résztvenni. Ennek lényege, hogy megbeszélitek közösségben felmerülő konfliktusokat, ill. azt, hogy ki ette meg kajád és hogy volt mersze.

Van még heti egyszer egy szobacsoport, itt szobatársaiddal való összetűzések, problémák a téma.

Aztán van heti 2-szer vagy 3-szer kiscsoport, amikor is egy kislétszámú (7 - 13 fős) csoporton beszéltek a lelki bajokról, ez tulképpen csoportterápia.

Van még heti 2-szer drámaterápia vagy művésztterápia.Ezt se döntöd el, hogy melyik lesz, majd ők.

És heti 2-szer vagy 3-szor egyéni, amikor egyéni szakemberrel négyszemközt beszéltek.

Társaság vegyes, vannak idősek. fiatalok, középkorúak.

Este, ha hazamentek terapok, akkor nővérek vagy nagyon aranyosak, vagy nagyon szemetek.

Érdemes tüzetesen átvizsgálni házirendet, mert ha egy pontot is megszegsz, akkor repülsz.

Szóval lehet nagyon jó, nagyon rossz, vagy semleges élmény is.

Nekem 2007-ben semleges élmény volt, de 2009-ben jól éreztem magam.

Ja, igen, kaját, innivalót, ruhákat, törülközőt, szappant , tisztálkodási cuccot neked kell vinni, valamint egyéb dolgokat, pl. könyv, mp3-lejátszó, telefon stb. Ugyanis egy felnőtt embernek nem elegendő az ottani kajamennyiség.

Azt írták, hogy van kávéautomata, DE elnyeli pénzt, így érdemes azt is vinni.

Van közelben egy pénzes mosoda is, ha jól emlékszem, VALAMINT van egy büfé is, DE az már pavilonokon kívül, azaz kimenő kell, hogy oda átmehess.

 

 

 

 

 

 

Sziasztok! Tudnátok mondani tapasztalatokat Tündérhegyről, akik voltak, vagy most vannak ott? Gondolkoztam, hogy befekszem, de végül nem léptem meg. Interjún voltam. Mennyien vannak általában ott, hány fős szobák vannak ott? Milyen a társaság, milyen a korosztály? Félek ha kinéznének onnan, ilyenek... Igazából a csoportos foglalkozásoktól eléggé ódzkodom... Főként a nagycsoportoktól, ugyanis utálok szerepelni. Iszonyatos szociális fóbiás vagyok. Attól is félek, hogy nem fogadnának be. Hétvégenként kimenő van? Írjatok le minden tapasztalatot, legyen az jó, vagy rossz.

 

Az szopás ha szadista érzéketlen szarháziak a szüleid.A legjobb az ilyen kártevőktől elköltözni ha tudsz.Nárci arrogáns barmok

Bennem már hónapok óta. De sajnos meg kell élni valamiből... nem tehetem. Szenvedek tovább. 🙁

Idézet tőle: csilla96

Hetek óta bennem van az érzés, hogy úgy visszamennék Tündérhegyre... csak az a baj, hogy akkor ugorna a jelenlegi munkám... ☹️

Nekem most jött el az ideje, nekem már nincs munkám

Hetek óta bennem van az érzés, hogy úgy visszamennék Tündérhegyre... csak az a baj, hogy akkor ugorna a jelenlegi munkám... ☹️

Ez a fórum 1000szer jobb. 😉

Tényleg nagyon sok ott a szemet, de en mar a fuggoje lettem, amíg ki nem tiltottak... ez a fórum nagyon más, nehéz hozzászokni, plusz látszik a nevem

Oldal 1 / 12Következő