Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Ratkóczi Éva doktornő válaszol

Oldal 1 / 38Következő

- Mondd, fogunk mi még találkozni egymással?
- Ki lát a jövőbe? (...) Mivel csak a hegyek nem találkoznak egymással, minden reményünk megvan rá, hogy mi még találkozhatunk.

Berkesi András

 

visszavárjuk!!

Kedves Dr. Ratkoczi Eva;


Nagyon orulok hogy megismerhettem Ont.


Remelem hamarosan viszont latom itt at Interneten!


Tisztelettel;


 


zsivany

Tisztelt Doktornő!

Nagyon sajnálom, hogy nem tudja folytatni az itteni segítő munkáját. 🙁

 

KEDVES BÚRALAKÓK ÉS MINDEN TISZTELT BÚRALÁTOGATÓ!

Valóban fájó szívvel köszönök el a Fórumtól, olyannyira, hogy ha a hozzászólások nem figyelmeztetnek, nem is tudatosult volna, hogy utoljára vagyok itt. Úgy ültem le a géphez, mint bármikor máskor, habár tisztában voltam vele, hogy lejárt az időm, és gondokoztam is sokat az eltelt 1 év eseményein és hozadékain.

Számomra nagyon sokat jelentett ez az idő, nagyon sokat tanultam közben, a nehézségeiből éppúgy, mint az örömeiből. Hiába a 40 éves terápiás és oktatói tapasztalat, ez egy egészen új helyzet volt, váratlan, új lehetőségekkel és eddig számomra ismeretlen korlátokkal és kihívásokkal. Legnagyobb hozadéka számomra talán az a különleges élmény, hogy ismeretlen emberekkel, akiknek sokszor még a nemét, korát sem tudom, ilyen személyes közelségbe lehet kerülni; hogy ennyire át tud sütni a lélektelen képernyőn az emberi melegség éppúgy mint az emberi kétségbeesés, és ennyire frusztráló lehet az értetlenség vagy a szándékos akadályozás. Legfurcsább, hogy éppoly nehéz vagy tán még nehezebb elköszönnöm, mintha egy számomra kedves és szeretett emberekből álló, régóta személyesen ismert közösséget hagynék el. Így aztán nem is nagyon szeretnék egyelőre elköszönni, inkább a további együttműködés lehetőségeiről beszélnék.

- tudtommal az üzelmeltető jövő beli tervei közé tartozik a folytatás lehetőségeinek megkeresése, és remélem, hogy ez valamilyen formában majd sikerülni fog

- biztos vagyok benne, hogy nem fogom tudni megállni, hogy be ne nézzek néha ide, és ne kövessem valamennyire nyomon az itteni eseményeket

- tervezek egy saját kérdezz-felelek fórumot indítani a Nap-Kör honlapon, aminek a kialakítása lehet, hogy időbe telik, de ha megvalósul, jelentkezni fogok ezzel a Búrán, és a lehetővé teszem, hogy ott megtaláljanak azok, akik akarnak. Addig is, ameddig ez megvalósul, lehet kérdést írni  nekem az Alapítvány emailcímére, ahonnan nekem továbbítják.

- be fogom jelölni társoldalnak a Búrát a honlapunkon és remélem, hogy ezzel további látogatókat szerzek a Búrának, és erősítem a kölcsönös kapcsolatot; minden olyan új programunkról, amiről úgy gondolom, hogy hasznos lehet a búra látogatói és lakói számára, értesítést küldök a Búrúra, ahol felkerülhet a segítői lehetőségek közé.

Ezek a lehetőségek jutottak eszembe, de bárkinek bármi jó ötlete van, hogyan működhetne továbbiakban együtt a Búra és a Napkör, illetve, hogy én miben, hogyan tudnék még segíteni a Búrának, szívesen veszem.

Na, és akkor - akárhogy halogatom - csak eljött a búcsú, vagy legalábbis a lezárás pillanata, mert ha nem is búcsúzunk, azért mégiscsak lezárult egy szakasza az együttműködésünknek. Gondolkoztam ezen is, hogy mennyiben kényszerű és mennyiben  nevezhető szervesnek ez a lezárás, ez a határvonal. Figyeltem természetesen az itteni segítő munkám iránti érdeklődés alakulását. Úgy tűnik nekem, hogy ez az érdeklődés, a kérdések gyakorisága, a témák sokszínűsége egy szép ívet ír le, azzal együtt, hogy időről időre megismétlődtek a legfontosabb témák. Utóbbi időben jóval kevesebb kérdés érkezett, mint a felfutás időszakában, és merem remélni, hogy nem elsősorban azért, mert kiábránítóan haszontalanok lettek volna a válaszaim, hanem talán azért, mert a legfontosabb kérdések már többször is előkerültek, és ezek már megtalálhatóak a Búra archívumában. Nyilván ezen kívül több más ok is közre játszik ebben, de biztos, hogy erősen lecsökkent a fórum iránti érdeklődés, vagy mondhatnám, alábbhagyott a fórum rendeltetésszerű használata. Lehet, tehát, hogy van valami szerves is ebben, hogy lezárul most ez a szakasz, és másfajta együttműködésre térünk át. Természetesen nem lehetetlen, hogy idővel ez az érdeklődés még újraéled, és nagyon remélem, hogy sikerül majd ennek ismét megteremteni a feltételeit, de az akkor már egy új szakasz lesz, és ez a szakasz most lezárul.

Szeretném megköszönni a bizalmat és melegséget, ezt az izgalmas és szép évet, a számomra különlegesen új tapasztalatokat, amibe természetszerűen a zavaró tényezők és egyéb nehézségek is beletartoznak. Ez alatt az 1 év alatt legjobb tudásom szerint és személyiségem legjobb erőinek a felhasználásával igyekeztem segíteni, ismereteket átadni, mindig arra is gondolva, hogy ne csak a kérdezők, hanem a válaszokat olvasó más érdeklődők is tanuljanak belőle. Érzékeltem, hogy néha ez jobban sikerült, máskor  kevésbé, lehet, hogy nem mindig sikerült annyit adnom, mint amennyit szerettem volna. Az viszonont biztos, hogy én nagyon sokat tanultam, emberileg is nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől.

Kívánom, segítsék egymást tovább és használják minél többen ennek a közösségnek a meleget, támogatást adó erejét. Akinek sikerült megtanulnia, használja az "énközlést", az élménymegosztást, az önsegítő közösségek egyik leghatékonyabb eszközét! Lehetőleg ne bántsák, ne szúrkapiszkálják egymást, hiszen mindenkinek van sebe elég!

Köszönöm a lehetőséget és az együtt töltött időt: Éva

jolvan. latom probal belehuzni a jatekaba.....nem tudom, ez mennyire tudatos Onnel, de remelem, be szokta latni, ha teved. mert most ez a helyzet.


nem viselem rosszul masok oszinte velemenyet, csupan van bennem annyi, ha mar valaki beleugat abba, amit kizarolag Ontol kerdeztem, es engem szolit meg, akkor reagalok.


abban nem tudom mi a rosszul eses, ha nevetek a kitunteto pozicion.


es meg annyit, hogy Onnek fogalma sincs arrol, nekem milyen tapasztalataim vannak, mivel engem On egy kicsit sem ismer.


az pedig, ami az en fejemben van gondolat, az az enyem. en elem at, ergo az en tapasztalatom, es en mindig csupan ezt kozoltem Onnel, mert erdekelt az on velemenye a kerdeseimre

Idézet tőle: nett

kituntetett pozicio:))))) hat ez mar a tenyleg vicces kategoria

helyedre!

Úgy tűnik, mintha nem viselné annyire jól a mások őszinte véleményét, mint amennyire jól esik a sajátját elmondania egy olyan fórumon, ami nem egymás véleményezésére jött létre, és ahol ez kifejezetten szabály ellenes; pedig ez mégcsak nem is sértő, és sehol sem szerepel benne "köteles" ajánlat.

Ez egy segítő fórum, ahol eredendően csak kérdést lehet feltenni, és csak a szakembernek. Ezen kívül lehetővé tettük később az egymás problémáihoz való segítő szándékú hozzászólást, de kizárólag saját tapasztalatot megosztó énközléssel. Ebben az esetben az számított volna szabálykövető hozzászólásnak, ha  pl. megosztott volna egy pozitív tapasztalatot azzal kapcsolatosan, hogy az esetleges saját öngyilkossági gondolataival, vagy más negítív érzelmekkel jellemezhető élményeivel hogyan szokott eredményesen megküzdeni, vagy esetleg egy negatív tapasztalatot azzal kapcsolatosan, hogy milyen hátrányos következményekkel járt, amikor nehezen viselhető negatív élmények hatására utánaengedett a saját veszélyes, destruktív késztetéseinek. Ha még nem volt ilyen élménye, akkor nincs mit ebben a helyzetben megosztania, és ez esetben azt kérnénk, hogy ezen a helyen próbáljon meg ellenállni véleménnyilvánítási késztetésének. Az viszont, hogy más helyzetben mikor nyilvánít véleményt és hogyan,  nem tartozik ránk, hacsak ezt saját maga nem érzi és nem hozza ide problémának.

Üdvözlettel, Éva

unlak

Mindenkinek jó estét, Éva

kituntetett pozicio:))))) hat ez mar a tenyleg vicces kategoria


helyedre!

Látom szép hozzászólásokkal (beszélgetéssel) búcsúztok Évától. Szégyen.

ha nem gond hogy írok ide, de leírnám mit gondolok, de csak mint egy szemlélő, akinek szintén saját véleménye van.

Az őszinteség fontos, persze fontos az is hogy ne gázoljunk bele a másik ember lelkivilágába azért mert őszinték vagyunk. A mérték a fontos, mindenben, a végletek nem jók. Pl elgondolkoztatok e már egy "vita" menetén? valaki ír valamit ami sértő valakire nézve. Ekkor egy másik személy közbeszól hogy védje a sértettet, ezután aki először megsértett valakit az szintén ír, mert úgy véli ez pedig az ő személye ellen irányult. Így kialakul egy végeláthatatlan vitafolyam, mígnem elkezdi mindenki lehordani a másikat mindennek.

Kipróbáltátok e már azt, hogy semlegesen veszitek a bántásokat, vagy nem szóltok ha valami bánt? Ez csak egy vélemény semmi több. Gondolkoztok néha a történések menetén és hogy miből mi következik? mi milyen hatást vált ki? Ezt most úgy írom, hogy senki ellen nem irányul, pusztán egy fejtegetés, hogy hogyan is működhetnek a dolgok. Én érdekesnek találom ezen dolgok tanulmányozását, megfigyelem őket. Mi lenne, ha páran szintén "csak megfigyelnétek" a dolgokat, esetleg nem a legelső gondolatot írnátok le, hanem kétszer háromszor is átgondolnátok, mit írtok le. Ismét megjegyezném, ez csak egy eszmefuttatás részemről, mert érdekesnek találom a "vita" menetét. Bár azt nem találom szórakoztatónak, ha valakit bántanak. Talán meg kell próbálnunk több szemszögből figyelni, és a kulcsszó a figyelmen van.

De nem leszek offtopic, a Doktornő topikjában, csak úgy éreztem írnom kell, mert csak. Mert késztetést érzek az írásra, és hogy kifejezzem amit gondolok. És mindenki azt szűr le az írásomból, amit szeretne. 🙂

...inkabb vagyok oszinte bunko, mint hazug kedvenc......


latom, teged nem tanitott meg senki

tehat ha valaki leirja az oszinte velemenyet valamirol, az maris provokaciot jelent?


tehat soha senki ne mondja el a masiknak az oszinte velemenyet? igy kell egymas melllett boldogan elni?


es ezt ne kerulje ki azzal, hogy a SERTO oszinte velemenyre vonatkozott az on reakcioja, mert itt nem ezen van a lenyeg, hanem az oszintesegen. amit tehat barhogy leir az ember, az mindenkepp serto, es provokacio. tehat keruljunk az oszinteseget?


hat igen. tipikusan ez a vilag az, amiben elunk.


sajnos.

Kedves Doktornő!

Nagyon köszönöm a válaszát! Igen, én is úgy érzem hogy jó az, hogy már meg tudom kérdőjelezni, azt hogy amiket képzelek lehet e valóságos, szerencsére már eljutottam addig a pontig, hogy ezt meg tudjam tenni. Akkor volt szörnyű, eleinte, amikor a betegségem elején jártam, teljesen új volt minden "élmény", és elhittem mindent úgy ahogy jött. Na, akkor nagyon szenvedtem. Mostmár tudatosan próbálom elhitetni magammal, hogy amiket "képzelek", azok csak képzelgések, és nem lehet valóság. Persze még mindig bennem van mindkét lehetőség hogy lehet valós, lehet képzelgés, de ez számomra sokkal jobb, hogy már van "választási lehetőségem", minthogy csak azt hinném, hogy biztos hogy úgy van minden ahogy képzelem. Köszönöm szépen a javaslatát is a terápiával kapcsolatban, meg fogom beszélni az orvosommal. További jó és eredményes munkát kívánok Önnek!

Köszönöm, és jó éjt!  B.A.

Remélem, nem hagytam ki senkit, mindenkinek jó éjszakát. Éva

Idézet tőle: AZUR

Kedves Éva!

Mitől érezheti az ember nagyon kiüresedettnek magát? Nem értem magam hogy működök... Persze ez talán jobb annál minthogy felszámoljam magam... vagy nem? Folyamatosan gyomorgörcsöm van, feszült vagyok és csak semmit érzek magamban és magam körül.Az alvás is nehezen megy, többnyire csendben bámulom a plafont. Eddig dühös voltam ha nem ment, most megadóan elfogadom a helyzetet. Ha nem tudtam aludni kerestem a tv-ben egy unalmas műsort, most be se kapcsolom - pedig biztos unnám.

Most antibiotikum kúra alatt állok némi fulladozás - hörghurut miatt, amitől még rosszabb a közérzetem. Tényleg az van írva a Nantaridra hogy ilyen esetben nem mindegy milyen gyógyszert szed az ember, Én Klimicint kaptam, nem tudom ez befolyásolja -e a Nantarid hatását?  Ha azon próbálok gondolkodni hogy milyen pozitív dolgokat találhatnék magam körül ami javít a helyzeten, egyszerűen nincsenek gondolataim. Még ilyet nem tapasztaltam. Persze a munkaügyi stresszek sem tesznek jót, de ezzel kapcsolatban sem találom a megoldást. Végig rohanom a napot... már amikor képes vagyok rá, mert mostanában pl. órákig tudom a monitort nézni anélkül hogy hozzáérnék a billentyűzethez, vagy bármi éppelméjű dolgot tennék. Bambula van - még jó hogy az irodában most én vagyok egyedül - néha a telefon felébreszt a kábulatból - aztán újra a nagy semmi. Pár órára néha fel tudom magam pörgetni, de aztán újra leengedek mint a lufi.  Nem haladok a dolgaimmal -  úgy gondolom nem teszem meg azt amit kéne.  De lehet hogy sokat várok magamtól?  A lakás úgy néz ki, mint ahova bomba robbant be. Semmit nem csinálok. Most nagy nehezen kb másfél hét után rátudtam magam venni hogy betegyem a mosógépbe a ruháinkat, mert lassan nincs mit a gyerekre adni. Úgy érzem magam mint egy darab kő, amit odatettek. Ezt a levelet pl.több mint 1 órás merengés kísérte mire sikerült leírnom. De még igy sem tudom igazán megfogalmazni hogy mit is érzek - leginkább semmit. Ha nem szólnak hozzám nem szólok. Ha kérdeznek valamit válaszolok - hagyom hagy történjenek a dolgok, és már képtelen vagyok, és  talán nem is akarok közbe avatkozni. Arról meg hogy talán én is irányíthatnám a dolgokat - már lemondtam. Nem érzem hogy képes lennék rá. Üdv.B.Andrea

Kedves Azúr, ez az ürességérzés is még a depresszió része, az mindenképpen pozitív, hogy változik az állapota, és ez már valamival kevésbé kínzó az előzőnél. Ez a kisebbik rossz, és a depresszió elmúáltával ez is el fog múlni és visszatér az eredeti színes személyisége és érdeklődési köre, és újra kézbe fogja venni a dolgokat. Tisztletre méltó, ahogyan depressziósan is viszi az életét, teljesíti alapszinten a kötelezettségeit. Minden bizonnyal túl sokat vár magától, el kellene jobban fogadnia, hogy depressziósan kevesebbre képes, és örülni mindennek, amit mégis meg tud csinálni. A halaszthatatlan dolgokat próbálja olyankor elvégezni, amikor éppen kicsit jobb állapotban van, a halaszthatókat tegye félre amennyire lehet, ha jobban lesz, majd bepótolja.

Üdv., É.

Idézet tőle: gerda

Kedves Doktornő! Szeretnék valamit megérteni a borderline személyiség dinamikájával kapcsolatban. Hogy alakul ki az elhagyástól és az egyedülléttől-maradástól való félelem? Ha valakinek nincs ilyen gyerekkori élménye akkor milyen dolgok mentén történhet ez? Elég annyi is ha az anya nem tudja 'igazán' megnyugtatni a gyerekét, sokszor árnyalatnyi elcsúszásokról van szó? Válaszát előre is köszönöm, g.

Kedves gerda,

több féle elképzelés, magyarázat van és lehetséges, és egyénileg is különbözőek lehetnek az okok, illetve több féle ok keveredik; sosem lehet pontosan tudni, rekonstruálni az előzményeket és okokat, csak valószínüsíteni.

Az elhagyatástól való félelem valóban nemcsak a korábbi elhagyatásos élményekkel lehet kapcsolatos, hanem  azzal a tapasztalattal vagy feltételezéssel is, hogy a másik jelenléte nélkül a személy nem képes megtartani a lelki stabilitását, azaz nem tudja pl. megnyugtatni önmagát, nem tudja egyedül elviselni a lelki feszültségeket, vagy szétesik az identitása, azonosságélménye, létélménye a létét visszatükröző és megerősítő fontos másik jelenlétének hiányában. Ez adódhat fokozott veleszületett érzelmi sérülékenységből és abból, hogy az érzelemszabályozást nem tudta megtanítani a gyermekkori gondozó környezet. Nem volt meg ehhez a kellő támogatást és biztonságot nyújtó intim kapcsolat, érzelmi egymásra hangolódás,  a gondozók és gyermek közötti megfelelő illeszkedés;  a gondozók nem voltak képesek a gyermek belső világának a  megértésére és visszatükrözésére, azaz nem tudták megerősíteni kellőképpen az önélményét, azonosságtudatát, önértékelését, illetve esetleg maguk sem voltak képesek az érzelemszabályozásra, éppen ezért nem is voltak képesek megtanítani, átadni ezt a képességet, ugyanakkor tehetetlenek és esetleg intoleránsak voltak a gyermek szabályozatlan érzelmeivel. Sokat számítanak a genetikai adottságok is, vannak könnyebben megnyugtatható és nehezen megnyugtatható, érzelmileg sérülékenyebb gyerekek, akiket a jó adottságú szülők is nehezebben tudnak kezelni, ami szülő-gyerek érzelmi kapcsolatot megronthatja, és innentől ördögi kör alakulhat ki a gyermek fokozódó lelki nehézségei és az egyre inkább érzelmileg elégtelen szülő-gyermek kapcsolat között.

Röviden ennyit, üdv., Éva 

Idézet tőle: nett

nem, nem provokalok. es celom sincsvele, csak leirtam a velemenyem. ennyire egyszeru. nem kell mindent tulmagyarazni.

Pont az benne a provokáció, hogy leírja ide a véleményét, holott tudja, hogy ez szabály ellenes, különösen, ha az a vélemény még sértő is. Mindegy, hogy mi a célja, a következmények kiszámíthatóak. Sértésre sértődés vagy sértés várható, ami miatt aztán sértődni és sérteni lehet. És persze, ha a szabályszegésért letiltják, azon is. É.

Idézet tőle: weepingwillow

Kedves Doktornő, erre van épelméjű magyarázat?

A Ketilept minden kiszerelése támogatott volt eddig. Az emelt jogcímű ár 0 Ft, a kiemelt 300 Ft.

Most a 25 mg-osnál és a 200 mg-osnál az emelt jogcímnél továbbra is 0 ft, de a kiemelt jogcímnél 1628 ill. 8833 Ft. MIÉRT kell többet fizetni a kiemeltnek, mint az emeltnek???

+ a 150 mg-os Ketilept maradt úgy, mint régen. 0 ill. 300 ft.

Ez hogy lehet??? (Ha jól néztem a táblázatot.)

Én most nem tudom, mi van a receptemen, emelt vagy kiemelt kód (bipol.), de ha kiemelt, ennyi pénzért nem veszem át. Ezt lehet? Vagy beperel a gyógyszertár? És most új receptért kell mennem az áterhez vagy a gyógyszerésznek is van annyi/olyan jogköre, hogy a beteg kérésére a 200-as és 25-ös helyett két doboz 150-eset rendeljen és adjon ki?

Amúgy sem értem ezt az egészet, csak arra jó, hogy minden orvos mindenféle "hamis" kódot írjon a receptre. Pl. most (csütörtökön) mondta nekem az állami áter, hogy a bordereknek egyetlen támogatott gyógyszer sincs, így az összes border receptjén a bipol vagy a skizo vagy más kód szerepel. Mire jó ez? Nekem is bipol kódom van, a terapom is azt írta a receptre anno, s most az állami áter is.

XXX

Ez már új fejlemény.

Ma reggel, a gyógyszertárban kezdtem, nagyon rendesek voltak, mert úgy volt, hogy csüt. adtam le a receptet, s azt mondták, csak hétfőn rendelnek, mert okt. 1-től árváltozás. Na, s ma reggel mégis ott volt a 2 doboz Ketilept, még gyorsan pénteken beszerezték, s 300-300 ft, még a régi áron, De az új ár valóban horribilis.

És a 150 mg-os az pedig valóban marad támogatott. Szal most megvan az adagom, a köv. alkalomtól meg 150-eset kell íratnom.

Azt nem értem, hogy az miért maradt ki a változásból? (Persze jó.) Vagy akkor minek van a többi kiszerelés, ha úgyis mindenkinek azt fogják írni ezentúl?

Nem hiszem, hogy erre vannak válaszok, de azért kíváncsi vagyok, tud-e erre írni vmit.

Szép új hetet, ww

Kedves ww,

tudok az árváltozásokról. Bizonyos gyógyszerektől, amelyeknek van azonos hatóanyagú, orvosilag egyenértékű de olcsóbb generikuma, megvonták a támogatást. Ilyen a Ketilept is, és van kedvező árú megfelelője, csak más néven, a kezelő orvosa biztosan fel fogja azt ajánlani. A többi zavaros. Az "emelt eü. támogatás" 90%-os támogatást jelent, azaz 10%-ot kell fizetni, a "kiemelt eü. támogatás" 100%-os állami támogatást jelent, tehát a gyógyszer a betegnek ingyenes, viszont itt kell a dobozdíjat fizetni. Semmi képpen nem lehet tehát drágább a "kiemelt". Ugyanarra a gyógyszerre nem lehetett eddig emeltet és kiemeltet is kapni, hanem bizonyos gyógyszerek egyiket, mások a másikat kapták meg. Olyan régebben is előfordult ritkán, hogy ugyannannak a gyógyszernek a nagyobb dózisú kiszerelésére más volt a támogatás, mint a kisebbre, de általában a nagyobb dózis volt olcsóbb, talán abból a feltételezésből, hogy azt a súlyosabb betegek szedik, akik általában kevéssé munkaképesek és így rosszabb anyagi körülmények között élnek.

Egyelőre ennyit tudok ehhez mondani, majd utána nézek. Az biztos, hogy van a Ketileptnek megfelelő, támogatott, olcsóbb gyógyszer.

Üdv., Éva

Idézet tőle: névtelen

Kedves Doktornő!

Továbbra is jól vagyok. Ilyen sokáig egyhuzamban még talán sohasem bírtam jól lenni. Furcsa érzés. Persze csinálok hülyeségeket, de ezek se taszítanak le a pokolba, inkább csak átlépek rajtuk és sprintelek tovább. Hálás vagyok ennek az oldalnak és sok sok embernek, akiki kitartottak, kitartanak mellettem. Egy óriási félelmem maradt: Mi van, ha a jó elmúlik és kiderül, csak a zuhanás állandó...félek.

Kedves névtelen,

nagyon örülök, hogy jól van, és a visszaeséstől való félelmére ugyanazt tudom mondani, mint liliomnak. Ha a legelső jeleknél sikerül beavatkozni, nagyobb eséllyel számíthat a tünetei enyhülésére és kézben tartására, mintha megvárja, míg felerősödnek és elhatalmasodnak. Tehát az első jeleknél kell keresni megfelelő gyógyszeres és pszichoterápiás segítséget. A zuhanás sohasem állandó, ezek periodikus betegségek, amit a mostani jó állapot is igazol. Nem lehet megjósolni, hogy ez végleges állapot, vagy nem, de az biztos, hogy a zuhanás, ha még lesz ilyen, nem lesz végleges.

Tartós és félelem mentes stabilitást kívánok. A félelem nem segít, hanem ront, de az esetleges visszaesésre való felkészülés (legfeljebb felesleges!) viszont igen.

Üdv., Éva

Idézet tőle: weepingwillow

Kedves Doktornő,

köszönöm a választ. Tudom, hogy ez egy veszélyes út. Néha  megnyugtat, hogy a kezemben a döntés és ehhez az eszköz, néha picit ijesztő.

Félek, olyan, mint a falc. Először bolondnak néztem, aki csinálta, nem is értettem, aztán jött két kis csík, aztán az egyik karom széttrancsírozása, aztán a másik, aztán az arcom is megvágtam, aztán a testem, végül a mellkasom és a csuklóm, s egy heghalmaz vagyok. Azzal, hogy 4,5 éve húztam két nevetséges karcot, ráléptem egy útra, s szépen tettem a lépéseket előre, s most ott tartok, ahol. Szinte észrevehetetlenül és megmagyarázhatatlanul. Félek, nehogy a gyógyszerrel is ez legyen. Először csak 1-2 szem, csak "játék", csak gyűjtés, aztán ki tudja.

Amúgy nem szedek gyógyszert, csak este Rivotrilt (na jó, meg hétvégén, de csak hétvégén, péntek és szombat este 50 mg Ketileptet), de arra figyelni fogok, vagy megpróbálok, hogy az stabli legyen. Azt hiszem, ennyire se lenne szükségem, de most nem vagyok elég erős, így az esti 1,5 mg Rivotril marad, de semmi más. Azt hiszem, ez így rendben is van.

 A forte a meg akarok halni csak néha van, a piano, a félelem, mindig. Mert hogy tavaly egy tanévre kaptam szerződést, azt mondta az ig., ezt mindig így csinálja kezdőkkel. Aztán júni 30-án tisztességel hosszabbított júli 1-gyel, de megint csupán egy évre. Az volt a magyarázat, azért mert ő nyugdíjba megy, s nem akar ennél nagyobb döntéseket hozni. Aztán most szeptemberben az új ig. rendet rakott, s kiderült, hogy én egy kismama helyén vagyok, amit nekem a régi igazgató nem mondott, s a szerződésem is "normális" szerződés volt, ami most át lett írva, s már benne van, hogy helyettes vagyok júni 30-ig. Csak ezt velem anno elfelejtették közölni. Ha nem jön vissza a kismama, akkor ok, ha igen, akkor nekem menem kell, s hallottam olyan pletykát, hogy vissza fog jönni. Igaz, az ellenkezőjét is. Szóval most rettegek, mi lesz velem, s azt érzem, ha mennem kell, akkor meg kell halnom, ha nem is akarok.

És igen, erről még nem beszéltem terápián, tudom, ezt is muszáj. Csak ehhez meg el kell mondani, mi ez az iszonyatos állandó egzisztenciális félelem bennem, ez meg megint olyan nehéz. Minden vacak mögött van egy másik vacak, s annyira unom, hogy sosincs vége a sornak.

A munka külső helyzet, amivel a terapeutám nem tud mit kezdeni, ez eddig jó mentség volt, hogy ilyenekről úgysincs értelme beszélni, de mögötte a félelem tudom, hogy terápiás anyag, szóval muszáj vinnem. :S

Leszek én egyszer jól? A kérdés csak költői, az eddigi válaszokat köszönöm, szép hétvégét, ww

Szintén minden jót és további eredményes terápiás fejlődést kívánok,

üdv., Éva

Idézet tőle: harmony

Kedves Doktornő!

Nem is tudom hol kezdjem... sokszor az az érzésem van, mintha egy show főszereplője lennék, és mindenki körülöttem "szerződtetett színész" lenne, vagy legalábbis, sajnos leggyakrabban a rosszat feltételezem a dolgokról, hogy biztos mindenki utál, rosszat akar nekem. Pl ha valaki kedves velem, akkor azt gondolom sokszor hogy csak azért, mert "érdeke" fűződik ehhez. Ez talán önértékelési zavar nálam, de lehet hogy más, nem tudom mi ez de nagyon zavar. A másik pedig, hogy azt is képzelem - aminek nem tudom van e alapja vagy nincs - hogy sok ember az interneten nem az akinek kiadja magát. Ez egy időben tetszett, mert milyen klassz, hogy valaki felvesz álnevet azért hogy nekem írjon.... de kezdett a paranoiám előjönni, és azt gondolom, hogy valakik rosszat akarnak nekem, és ezért írnak álnév alatt (ha ez igaz). Mivel eléggé sok egybeesést vélek felfedezni a történések illetve az emberek személyisége között. Ön szerint ez csak a betegségem része, vagy lehet valós alapja ennek a gondolatomnak illetve gondolataimnak? Van e okom félni hogy az egész világ egy becsapás és összeesküvés, vagy csak én képzelem ezt? Szeretném hinni, hogy vannak emberek akikben megbízhatok és szeretnek, de általában nagyon bizalmatlan vagyok. A diagnózisom paranoid skizofrénia, de én ezeket a dolgokat amiket leírtam, nem csak kitaláltam, hanem valósan vannak egybevágások a dolgok között, olyan összefüggések, amelyekből arra következtetek, hogy valami nem ok körülöttem, olyan értelemben, mintha "meg lenne tervezve minden", mint egy filmben. Létezhet az hogy ez valóságos? Hogy jól gondolom? Nem tudom érthetően fogalmaztam e. Én csak szeretném tudni az igazságot, hogy ez vajon betegség e, vagy valóság is lehet? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves harmony,

úgy gondolom, jogos a feltélezése, hogy az egész világ nem lehet becsapás és összeesküvés, és talán mindez csak a képzelet játéka. A leírt élmények egy része - a valótlanság, elidegenedettség (mintha színjáték lenne, mintha színészek játszanák),  megtervezettség, összejátszás, összeesküvés érzése, a véletlen egybeesések szándékos  jelenségekként, utalásokként, üzenetekként való megélése - egészen típusos jelenségek ennél a betegségnél. Az viszont nagyon jó, hogy képes ezeket az élményeket valmennyire megkérdőjelezni. Nem az a baj, hogy ilyenek eszébe jutnak, hanem, ha elhiszi őket. Beszélje meg ezeket a kezelő orvosával, gyógyszermódosítás akár látványosan segíthet ezen. A gyógyszerek mellett segíthet még kiegészítésként a speciálisan ezekre a problémákra kidolgozott kognitív terápia, amihez viszont kevesen értenek, de ha érdekli, tudok ilyet ajánlani. A problémái másik része, hogy nehezen hiszi el, hogy az emberek között talál oylat, aki őszintén szereti és elfogadja, és senkiben nem tud megbízni, lehet, hogy az önértékelési zavarával függ össze, aminek lehet, hogy megvannak a maga előzményei az életében, a múltjában, de a jelent jó lenne ettől felszabadítani. Erre a problémára méginkább tudnám javasolni a kognitív terápiát. Ehhez is fontos viszont, hogy gyógyszeresen is megkapjon minden segítséget, amit lehet, mert a fenti tünetek a terápiát magát is akadályozhatják.

Üdv., Éva

Kedves Éva!

Mitől érezheti az ember nagyon kiüresedettnek magát? Nem értem magam hogy működök... Persze ez talán jobb annál minthogy felszámoljam magam... vagy nem? Folyamatosan gyomorgörcsöm van, feszült vagyok és csak semmit érzek magamban és magam körül.Az alvás is nehezen megy, többnyire csendben bámulom a plafont. Eddig dühös voltam ha nem ment, most megadóan elfogadom a helyzetet. Ha nem tudtam aludni kerestem a tv-ben egy unalmas műsort, most be se kapcsolom - pedig biztos unnám.

Most antibiotikum kúra alatt állok némi fulladozás - hörghurut miatt, amitől még rosszabb a közérzetem. Tényleg az van írva a Nantaridra hogy ilyen esetben nem mindegy milyen gyógyszert szed az ember, Én Klimicint kaptam, nem tudom ez befolyásolja -e a Nantarid hatását?  Ha azon próbálok gondolkodni hogy milyen pozitív dolgokat találhatnék magam körül ami javít a helyzeten, egyszerűen nincsenek gondolataim. Még ilyet nem tapasztaltam. Persze a munkaügyi stresszek sem tesznek jót, de ezzel kapcsolatban sem találom a megoldást. Végig rohanom a napot... már amikor képes vagyok rá, mert mostanában pl. órákig tudom a monitort nézni anélkül hogy hozzáérnék a billentyűzethez, vagy bármi éppelméjű dolgot tennék. Bambula van - még jó hogy az irodában most én vagyok egyedül - néha a telefon felébreszt a kábulatból - aztán újra a nagy semmi. Pár órára néha fel tudom magam pörgetni, de aztán újra leengedek mint a lufi.  Nem haladok a dolgaimmal -  úgy gondolom nem teszem meg azt amit kéne.  De lehet hogy sokat várok magamtól?  A lakás úgy néz ki, mint ahova bomba robbant be. Semmit nem csinálok. Most nagy nehezen kb másfél hét után rátudtam magam venni hogy betegyem a mosógépbe a ruháinkat, mert lassan nincs mit a gyerekre adni. Úgy érzem magam mint egy darab kő, amit odatettek. Ezt a levelet pl.több mint 1 órás merengés kísérte mire sikerült leírnom. De még igy sem tudom igazán megfogalmazni hogy mit is érzek - leginkább semmit. Ha nem szólnak hozzám nem szólok. Ha kérdeznek valamit válaszolok - hagyom hagy történjenek a dolgok, és már képtelen vagyok, és  talán nem is akarok közbe avatkozni. Arról meg hogy talán én is irányíthatnám a dolgokat - már lemondtam. Nem érzem hogy képes lennék rá. Üdv.B.Andrea

Sajnos most értem ide, mindenkinek jó estét, Éva

Kedves Doktornő! Szeretnék valamit megérteni a borderline személyiség dinamikájával kapcsolatban. Hogy alakul ki az elhagyástól és az egyedülléttől-maradástól való félelem? Ha valakinek nincs ilyen gyerekkori élménye akkor milyen dolgok mentén történhet ez? Elég annyi is ha az anya nem tudja 'igazán' megnyugtatni a gyerekét, sokszor árnyalatnyi elcsúszásokról van szó? Válaszát előre is köszönöm, g.

nem, nem provokalok. es celom sincsvele, csak leirtam a velemenyem. ennyire egyszeru. nem kell mindent tulmagyarazni.

Kedves Doktornő!

Továbbra is jól vagyok. Ilyen sokáig egyhuzamban még talán sohasem bírtam jól lenni. Furcsa érzés. Persze csinálok hülyeségeket, de ezek se taszítanak le a pokolba, inkább csak átlépek rajtuk és sprintelek tovább. Hálás vagyok ennek az oldalnak és sok sok embernek, akiki kitartottak, kitartanak mellettem. Egy óriási félelmem maradt: Mi van, ha a jó elmúlik és kiderül, csak a zuhanás állandó...félek.

Kedves Doktornő!

Nem is tudom hol kezdjem... sokszor az az érzésem van, mintha egy show főszereplője lennék, és mindenki körülöttem "szerződtetett színész" lenne, vagy legalábbis, sajnos leggyakrabban a rosszat feltételezem a dolgokról, hogy biztos mindenki utál, rosszat akar nekem. Pl ha valaki kedves velem, akkor azt gondolom sokszor hogy csak azért, mert "érdeke" fűződik ehhez. Ez talán önértékelési zavar nálam, de lehet hogy más, nem tudom mi ez de nagyon zavar. A másik pedig, hogy azt is képzelem - aminek nem tudom van e alapja vagy nincs - hogy sok ember az interneten nem az akinek kiadja magát. Ez egy időben tetszett, mert milyen klassz, hogy valaki felvesz álnevet azért hogy nekem írjon.... de kezdett a paranoiám előjönni, és azt gondolom, hogy valakik rosszat akarnak nekem, és ezért írnak álnév alatt (ha ez igaz). Mivel eléggé sok egybeesést vélek felfedezni a történések illetve az emberek személyisége között. Ön szerint ez csak a betegségem része, vagy lehet valós alapja ennek a gondolatomnak illetve gondolataimnak? Van e okom félni hogy az egész világ egy becsapás és összeesküvés, vagy csak én képzelem ezt? Szeretném hinni, hogy vannak emberek akikben megbízhatok és szeretnek, de általában nagyon bizalmatlan vagyok. A diagnózisom paranoid skizofrénia, de én ezeket a dolgokat amiket leírtam, nem csak kitaláltam, hanem valósan vannak egybevágások a dolgok között, olyan összefüggések, amelyekből arra következtetek, hogy valami nem ok körülöttem, olyan értelemben, mintha "meg lenne tervezve minden", mint egy filmben. Létezhet az hogy ez valóságos? Hogy jól gondolom? Nem tudom érthetően fogalmaztam e. Én csak szeretném tudni az igazságot, hogy ez vajon betegség e, vagy valóság is lehet? Válaszát előre is köszönöm!

Jó éjszakát mindenkinek, Éva

Idézet tőle: nett

az az ember, aki nincs tisztaban azzal, hogy a hazugsagokkal elsosorban onmagat csapja be, az csak valami fogyatekos lehet.

annyira szanalmas, ahogy a gyogyszergyujtogeteseid mennyire csak figyelemfelhivas.

latni, hogy anyad nem szeretett.

miert nem szerzel be egy jofele kotelet

nett, nett,

szerintem (megint) provokál! Vajon kit, kiket, miért? Hogy leszúrják, kitiltsák, letöröljék, megsérüljenek, megsértődjenek, viszontsértegessék, viszontsértegethessen, leszúrják, kitiltsák .... ?

É.

Idézet tőle: weepingwillow

Kedves Éva,

"nem szeretnék beleszólni a gyógyszerelésébe"

Nem szól bele, mert ezt magamnak csinálom.:D) Eleinte úgy volt, hogy a terapeutám, aki áter is és az egyik drámavezetőm, mikor elkezdtem járni hozzá egyénibe, írt fel Wellbutrint + 25 mg-os Ketileptet és 0,5 mg-os Rivotrilt. Ez volt az első hónap. A Wellbutrinnak semmi hatása nem volt, többet nem is írt fel, de kértem, a  másik kettő maradjon. Feszülségoldásra, s hogy a hétvégéket át tudjam aludni, akár 16-18 órát, mert nehéz volt elviselni a magányt. Ő ezt elfogadta, s ha kértem írt fel 25-ös K-et és 0,5-ös R-t. Annyit kért, hogy lehetőleg minél kevesebbet vegyek be. Ezek után az első két alkalommal rendesen be is vettem a gyógyszereket, mármint összevissza, de bevettem, ez volt a 2-3. hónap, de aztán jött az ötlet, hogy inkább gyűjtöm őket, ez volt a 4. hónapban. De ezt szinte rögtön elmondtam neki, hogy az utolsó alkalommal már csak ezért kértem receptet, szóval csak 1-1 dobozt gyűjtöttem be, s azt is megmondtam, nem fogom őt erre használni, s csak akkor kérek gyógyszert tőle, ha valóban be is veszem. Nem volt se mérges, se meglepett, semmi. Elmondtam neki mindent őszintén, ő meghallgatott, s ezzel ezt az ügyet lezártuk. Ja, azt is elmondtam, a nagymamámtól is szoktam néha lenyúlni ezt-azt. Nem titkoltam előtte semmit.

Viszont nekem kell -a tudatomnak-, hogy ha esetleg meg szerenék halni -most pl. nem-, akkor legyen elég gyógyszerem. Ezért bejelentkeztem az állami területileg illetékes pszichiátriára, s voltam elég tájékozott, hogy megkapjam, amit akarok. Így egy doboz 200 mg-os Ketilept, egy doboz 50 mg-os Ketilept és 3 doboz 0,5-ös Rivotril 4 hétre. S innentől kezdve csak 4hetente megyek, s kapom az adagom, s gyűjtöm, s gyűjtök nagyi gyógyszereiből is, abból már van 200 db. (6 féle - értágító, vérnyomáscsökkentő, véralvadásgátló, szívritmusszabályzó, meg nemtom még mi.)

A helyi áternek azt mondtam, járok drámára, terápiára és pluszban áterhez (azt hazudtam, a terapeutám nem áter), s a 3 már túl megterhelő anyagilag, s ezért gyógyszerfelírásra inkább járok állami helyre, de már be van állítva a gyógyszerezésem, 200 mg Ketilept reggel és este, s 2 mg Rivotril naponta. Nem tudom, miért, ezt ő megváltoztatta picit: 200 mg Ketilept reggel, 250 este és 1,5 mg Rivotril naponta.

Eddigi diagnózisnak mondtam a borderline-t, nárcizmust ill. kevert szem.zavart, s hogy dühkitöréseim vannak (nem igaz - ill. nagyon-nagyon ritkán van, hogy dühből vágok, de semmi más, s ez is ritka) alvászavaraim (ez sem), mindig nagyon feszült vagyok (ez sem, mert sokkal inkább lehangolt, üres, depresszív, csak erre asszem nem a Ketilept javallott), hogy tönkre teszem a kapcsolataim (that's true) és hogy falcolok (as well). Utóbbit meg is mutattam, ez mindig hat. :D) Ennyi kellett.

És ezt persze a legközelebbi terápiás ülésen mind-mind elmondom a terapeutámnak, de most már egész biztos vagyok benne, ha vki elég tájékozott, akkor nagyon könnyen hozzájuthat bármihez. Oké, csúnya dolog, kicsit lelkiismeret-furdalásom is van, mert kedves nő volt, akinél ma jártam, állami rendelő, mégis fél órát szánt rám, és rendes volt nagyon, de szükségem van erre és kész. Majd a terápián dolgozunk ezzel.

A másik: "Hallgasson a szívére és fejére, tegye azt, ami belülről jön"

Hát ez a nagy baj nálam, hogy minig széthasítom vagy széthasad ez a kettő. Van tudás, amit tudok és gondolok, s az érzés, ami ennek szöges ellentéte. Szóval ez nekem mindig nagyon nehéz.

Ha pedig nem döntési helyzetben vagyok, akkor általában az van, hogy tudom az érzést, de nem érzem. Tudom tankönyvből, vagy tudom, hogy mérges vagyok, vagy vmi más érzés, de érezni nem érzem. Pl. nem tudok érezni drámán vagy egyéniben. De ez már azt hiszem egészen más téma. Majd ezzel is dolgozom terápián.:D)

És köszönöm a válaszokat és a türelmet, ww

Kedves ww,

feltételezem, pontosan tisztában van azzal, hogy veszélyes úton jár. Nemcsak a gyűjtögetés miatt, hanem azért is, mert eldobja az esélyét annak, hogy egy értő szakember, és egyáltalán, egy külső személy irányítsa a gyógyszerelését. Ha nekem valami bajom van, nem magam irányítom a gyógyszerelésemet, hanem a háziorvosom, pedig megtehetném. Látok viszont itt egy mindezeken túlmenő veszélyt is.

Fontos ismernünk a késztetéseinket és a szubjektív szükségleteinket, de nem mindig jó tanácsadók, nem mindig célszerű ezekre hallgatni. Lehet, hogy az "Erre van szükségem és kész!" jelszót skandáló harsány tömeg még elnyomja a lelkében kapálózó változási vágy és feleősségérzet hangját,  pedig ezek mögött az alig hallható, vékonyka hangok mögött is a saját szükségletei állnak. Terapeutája feltehetően azért nem reagál a témára, mert ezeket a hangokat csak önmaga hallhatja meg, és tudja, hogy minden külső hang csak megzavarná ebben. Sajnos a bűntudata is túl hangos ahhoz, hogy igazán segítse, és ne maga is túlharsogja a mindentől és mindenkitől szabad és független, magányos belső felelősség hangját.

Megint csak azt tudom mondani, figyeljen és hallgasson a saját belső hangjaira, ne csak fortékra, a pianókra is!

Üdv., É.

Mindenkinek jó éjszakát, Éva

Idézet tőle: weepingwillow

Kedves Éva,

azt lehet tudni, hogy meddig lesz itt a Búrán? Meddig szól a "szerződése"?

Inkább megkérdezem most, bár még 4 hónap, mire aktuális lesz. Szóval ha vége lesz a drámámnak, az egyik vezetőnek szeretnék ajándékot adni. Adnék a másiknak is, de hozzá továbbra is járok majd egyénibe, tehát vele megmarad a terápás kapcsolat, ami alatt ugye nem ajándékozgatunk. Igaz, az ajándék drámán lenne, de azt hiszem, akkor sem lenne oké. Így viszont nem lesz nagyon idétlen a helyzet? Meg kell ezt neki magyaráznom, vagy érteni fogja? Vagy vigyek neki is vmit?

Egyszer már kérdeztem, de ha a drámanaplóm adom, ami kb 150 oldal, az őrületesen nagy nárcizmus??? + 2 színházjegyet mellé, amiről tudja, hogy a legfontosabb darab nekem (s remélem, még nem látta). Ez az egész úgy hülyeség, ahogy van, vagy... Én nem akarok onnan úgy kisétálni 5 év és 500 óra után, hogy fizetek, azt mondom, szia, s ez az utolsó aktus. Szeretnék adni vmit. Vmi személyeset, de nem nárcisztikusat, vmit, ami neki is érték, de nem az ára miatt, vmit, ami különleges, de nem tolakodó. Olyan nehéz ez. Meg az is, hogy ketten vannak, s csak az egyikőjüknek.

Önnél egy hosszú terápia után szoktak a páciensek ajándékot adni? Mondjuk ha 5-6 év után köszönnek el egymástól? S akkor az bosszantó, mert fél, még a függőséget jelzi, vagy mert ez pici szabályszegés? Van, hogy visszautasítja? Vagy tök semleges az egész? Vagy van, hogy őszintén örül?

Miért ilyen macerás minden? :S

Szép estét, ww

 

Kedves ww.,

egyszer már írtam a napló-ajéndékkal kapcsolatosan, ma sem tudok mást mondani. Hallgasson a szívére és fejére, tegye azt, ami belülről jön, és nem ütközik a szabályokkal. Szerintem semmi félre érthető nincs a tervezett viselkedésében, de el is magyarázhatja, kinek miért ad vagy nem ad, és miért éppen azt, amit.

Az ember mindig örül egy eredményes terápia végén a kliens örömének, egy hosszú terápia lezárása mindig ünnep és mindig megható is kicsit - ha kap ajándékot, ha nem. Az ajándék, ha van, ezt az ünnepélyességet húzza alá. Van, aki ad, van, aki nem ad tárgyi ajándékot (a terápia végi visszajelzés, ami hozzátartozik a lezáráshoz, maga is nagy értékű ajándék). A tárgyi ajándék, ha van, gyakran jelképes jelentésű és jelentőségű, miként az Ön esetében is, amit ilyenkor még meg lehet beszélni, és mint ilyen, a terápia részévé válik, miként a záróakkord is része az egész műnek. Különbség, hogy ez közös mű, együtt alkottuk, együtt hallgattuk.

Üdv., Éva

Idézet tőle: weepingwillow

Kedves Doktornő,

állami pszichiátrián befolyásolja az orvost a gyógyszer ára, mikor felír vmit? Pl. ha nekem 200 mg-os Ketileptre van szükségem, s ezt el is mondom neki, akkor sakkozik az agyában, hogy az egy viszonylag drága gyógyszer, biztos felírja-e? Vagy ha azt mondom, korábban bevált, akkor elfogadja, s felírja? Amúgy emellé lehet szedni 2mg-os Rivotrilt kiegészítőnek?

S ugye a Ketileptet reggel és este. Mondjuk 200 mg reggel és 200 este. S nemcsak szkizóknak, bipolárisoknak, hanem indokolt esetben borderline-oknak vagy kevert, nem meghatározható személyiségzavarral rendelkezőknek is jó lehet?

Köszönöm és szép estét, ww

Kedves ww,

nem szeretnék beleszólni a gyógyszerelésébe, nem is ismerem pontosan a tüneteit, problémáit. Meg kellene kérdeznie a kezelő orvosától, milyen meggondolásból, mely tünetekre adta ezeket a gyógyszereket. Lehet olyan helyzet, lehetnek olyan tünetek, amikor - főleg átmenetileg - személyiségzavarban is indokolt lehet neuroleptikumot adni. Ugyanez a helyzet a Rivotrillal. Gondolom, kezelőorvosa csak örül neki, ha felveti, hogy szeretné hosszú távon csökkenteni vagy akár elhagyni a gyógyszereit, feltéve, ha az elhagyási, csökkentési próbálkozásokkal nem romlik az állapota. Elképzelhető, hogy a pszichoterápiás segítség mellett ez idővel menni fog.

A gyógyszereket nem elsősorban az áruk alapján szokták az orvosok megválasztani, viszont vannak különböző nevű, de teljesen azonos hatóanyagot tartalmazó, és ezért azonos hatású és hatékonyságú gyógyszerek, amelyek közül fel szokták ajánlani az olcsóbbat. 

Üdv., Éva

Idézet tőle: sunrise

Kedves Doktornő,  nagyon köszönöm a válaszát ( 2126)!

Nem, nem a gondozó "dobott ki", hanem egy jónevű helyi magánorvos ( nem a fővárosban élek),  hosszú  és felesleges lenne részletezni hogy milyen--szerintem nevetségesen hamis, azaz  ál-- okokra hivatkozva.

Tulajdonképpen nem is annyira  bántam, mert mire idáig jutottunk, az én bizalmam és együttműködési készségem is totálisan megszűnt Irányában, gyakorlatilag csak az amúgy is kevés pénzemet költöttem a terápiás ülésekre teljesen feleslegesen.

A területileg illetékes gondozóba sürgősségi beutaló plusz háziorvosi telefon ellenére 4 hónap múlva(!) kaptam időpontot , ahol annyi történt, hogy nagyon hosszú várakozást követően egy szemmel láthatóan hulla fáradt Doktornő félálomban meghallgatott,  (bemutatkozás gyanánt megkért, hogy legyek szíves max. 2 percben összefoglalni a panaszaimat mert még sokan várnak kint) aztán közölte, ha valóban így van ahogy és amit elmondtam, akkor neki a törvények szerint azonnal fel kéne venni a zárt részlegre (akut szuicid késztetés konkrét kivitelezési tervvel). Mivel azonban az osztány zsúfolásig tele van, én meg semmiképpen nem akarok befeküdni, egyezzünk meg abban hogy most itt helyben írásban lemondok az önirtási szándékomról, ha ezt megteszem, ambuláns gondozásba vesznek,. a gyógyszeren ne aggódjak, ír Ő fel nekem annyi nyugtatót, amennyit csak szeretnék. (?) ( előtte  volt szó arról, hogy évek óta gyógyszerfüggő vagyok és szeretnék leszokni).

Végül kaptam Citalopramot ( ami előtte több alkalommal szedve se jött be) és 600 db egy mg-os Frontinról szóló receptet , még azt is hozzátette, ha a  nyugtató a következő kontrollig elfogyna, csak telefonáljak, és ír fel soron kívül. Hogy ez baromi mennyiség egy  olyan függőnek,  akinek ha sok bzd-je van, akkor nem spórol a bevétellel sem,az vagy nem jutott eszébe, vagy mérlegelt, és jobbnak látta ha inkább ezt szedem , mint- hogy a vonatsínre hajtsam a fejemet.

Még egyszer visszamentem kontrollra, akkor 3 órás várakozás után egy morózusabb férfi doktorhoz kerültem volna, azért írom hogy volna, mert ő addig e jutott hogy behívjon, mindössze kiküldte a receptjeimet, természetesen szintén  a 600 nyugtatóval. 🙂

Ez után döntöttem úgy, hogy nincs mese, a gyógyuiláshoz meg kell próbálkoznom magamra, illetve a  nagyon aranyos és engem mindenben segítő családom, plusz a két legjobb barátnőm  segítségére hagyatkozni.

Első körben leredukáltam az esti 8-10 mg nyugtatóadagomat 1 mg-ig (  persze nagyon  fokozatosan) aztán pedig  ezt a maradékot is letettem, igaz mindez nem ilyen egyszerűen ment, ahogy most leírom.

Szerencsém volt abban is, hogy éppen ezidő tájt váratlanul munkalehetőségem adódott az akkorra már egy éves állástalanság és totális  reménytelenség után--- ez is arra ösztönzött, hogy  a lehető legrövidebb időn belül összekaparjam magamat.

Így lett, sikerült, 🙂 ami "maradványtünetként" megmaradt, az az átlagnál fokozottabb szorongás minden szituációban ( de még így is jóval  enyhébb formában mint előtte), illetve az önértékelési zavar.

Pedig úgy hiszem méltán büszke lehetnék arra, ahogy sikerült  szinte szó szerint a hajamnál fogva kirángatni magamat a komoly gyógyszerfüggésből illetve a halálvággyal párosult depresszióból, és egy olyan  munkahelyen  helytállni,   ami még egy stabil pszichéjű emberke számára sem éppen  "gyerekjáték". (  telis-tele szorongást generáló szitukkal, pluszben messze nem az eredeti szakmámról szól)

Mindezeket azért írtam  le, hogy  ha van olyan sorstárs, aki szintén gyógyszerfüggő és/vagy  kevert szorongásos-depressziós, az állami rendelésen pedig kezelés helyett csupán "ellátták a baját", az se adja fel a gyógyulásba vetett hitet.

Nincsenek titkaim  (ahogyan sajnos mindenkinek beváló "praktikáim" se), ennek ellenére úgy gondolom ha van kérdésetek és tudok rá valamit javallani, szívesen megteszem hogy megírom nekem mi vált be, mi volt az ami segített, és ami csak hátráltatott.

Doktornőhöz pedig egyetlen kérdés: más pszichiátriai gondozókban is csupán ennyi energia és figyelem jut egy segítséget kérő pszichés betegre, vagy azért viselkedett velem ennyire "félvállról" a két orvos, mert mertem oly szemtelen lenni, hogy  élből elutasítottam a felkínált osztályos kezelést?  ( félreértés ne essék,nem durván, sőt, nagyon is udvarias stílusban tettem)

Szép napfelkeltét mindenkinek: sunrise 🙂

Kedves sunrise!

Sajnos a gondozók általában nagyon túlterheltek, ha nem is mindegyik egyforma mértékben, 25-60 fő közötti napi betegforgalommal. Ezt orvosként (is) alig lehet kibírni, és évek alatt deszkává lehet közben fásulni, ami alól persze vannak kivételek. Jól képzett gondozónők esetén ezért szokták a "rutin" kérésekkel - mint pl. receptfelírás - érkező betegeket a gondozónőkre bízni, akik jó esetben azért megkérdezgetik a beteget, hogy van, mit csinál, és csak akkor küldik be az orvoshoz, ha valami problémát sejtenek. Tapasztalt, képzett és hivatásukat szerető gondozónők esetében is jól is működik, de ahol ez nem így van, vagy ahol már ők is kiégtek, ott tragikus következményei lehetnek a fentikeben leírt képtelen túlterhelésnek. Nem hinném, hogy ezen kívül bármi más oka, legkevésbé, hogy a befekvés elutasítása miatti személyes bosszú lett volna az oka az Önnel szemben tanusított, valóban elfogadhatatlanul felületes bánásmódnak.

Jó ötlet, hogy a személyes tapasztalatai alapján sokaknak segíthetne a gyógyszerfüggőségtől való megszabadulásban, javaslom, hogy nyisson egy ilyen külön fórumot itt a Búrán.

A maradványtüneteken egyéni, csoportos pszichoterápiás lehetőségek segíthetnének. 

Gratulálok a leszokásban elért különleges teljesítményéhez,

üdv., Éva

Mindenkinek jó estét, Éva

Kedves Doktornő,  nagyon köszönöm a válaszát ( 2126)!

Nem, nem a gondozó "dobott ki", hanem egy jónevű helyi magánorvos ( nem a fővárosban élek),  hosszú  és felesleges lenne részletezni hogy milyen--szerintem nevetségesen hamis, azaz  ál-- okokra hivatkozva.

Tulajdonképpen nem is annyira  bántam, mert mire idáig jutottunk, az én bizalmam és együttműködési készségem is totálisan megszűnt Irányában, gyakorlatilag csak az amúgy is kevés pénzemet költöttem a terápiás ülésekre teljesen feleslegesen.

A területileg illetékes gondozóba sürgősségi beutaló plusz háziorvosi telefon ellenére 4 hónap múlva(!) kaptam időpontot , ahol annyi történt, hogy nagyon hosszú várakozást követően egy szemmel láthatóan hulla fáradt Doktornő félálomban meghallgatott,  (bemutatkozás gyanánt megkért, hogy legyek szíves max. 2 percben összefoglalni a panaszaimat mert még sokan várnak kint) aztán közölte, ha valóban így van ahogy és amit elmondtam, akkor neki a törvények szerint azonnal fel kéne venni a zárt részlegre (akut szuicid késztetés konkrét kivitelezési tervvel). Mivel azonban az osztány zsúfolásig tele van, én meg semmiképpen nem akarok befeküdni, egyezzünk meg abban hogy most itt helyben írásban lemondok az önirtási szándékomról, ha ezt megteszem, ambuláns gondozásba vesznek,. a gyógyszeren ne aggódjak, ír Ő fel nekem annyi nyugtatót, amennyit csak szeretnék. (?) ( előtte  volt szó arról, hogy évek óta gyógyszerfüggő vagyok és szeretnék leszokni).

Végül kaptam Citalopramot ( ami előtte több alkalommal szedve se jött be) és 600 db egy mg-os Frontinról szóló receptet , még azt is hozzátette, ha a  nyugtató a következő kontrollig elfogyna, csak telefonáljak, és ír fel soron kívül. Hogy ez baromi mennyiség egy  olyan függőnek,  akinek ha sok bzd-je van, akkor nem spórol a bevétellel sem,az vagy nem jutott eszébe, vagy mérlegelt, és jobbnak látta ha inkább ezt szedem , mint- hogy a vonatsínre hajtsam a fejemet.

Még egyszer visszamentem kontrollra, akkor 3 órás várakozás után egy morózusabb férfi doktorhoz kerültem volna, azért írom hogy volna, mert ő addig e jutott hogy behívjon, mindössze kiküldte a receptjeimet, természetesen szintén  a 600 nyugtatóval. 🙂

Ez után döntöttem úgy, hogy nincs mese, a gyógyuiláshoz meg kell próbálkoznom magamra, illetve a  nagyon aranyos és engem mindenben segítő családom, plusz a két legjobb barátnőm  segítségére hagyatkozni.

Első körben leredukáltam az esti 8-10 mg nyugtatóadagomat 1 mg-ig (  persze nagyon  fokozatosan) aztán pedig  ezt a maradékot is letettem, igaz mindez nem ilyen egyszerűen ment, ahogy most leírom.

Szerencsém volt abban is, hogy éppen ezidő tájt váratlanul munkalehetőségem adódott az akkorra már egy éves állástalanság és totális  reménytelenség után--- ez is arra ösztönzött, hogy  a lehető legrövidebb időn belül összekaparjam magamat.

Így lett, sikerült, 🙂 ami "maradványtünetként" megmaradt, az az átlagnál fokozottabb szorongás minden szituációban ( de még így is jóval  enyhébb formában mint előtte), illetve az önértékelési zavar.

Pedig úgy hiszem méltán büszke lehetnék arra, ahogy sikerült  szinte szó szerint a hajamnál fogva kirángatni magamat a komoly gyógyszerfüggésből illetve a halálvággyal párosult depresszióból, és egy olyan  munkahelyen  helytállni,   ami még egy stabil pszichéjű emberke számára sem éppen  "gyerekjáték". (  telis-tele szorongást generáló szitukkal, pluszben messze nem az eredeti szakmámról szól)

Mindezeket azért írtam  le, hogy  ha van olyan sorstárs, aki szintén gyógyszerfüggő és/vagy  kevert szorongásos-depressziós, az állami rendelésen pedig kezelés helyett csupán "ellátták a baját", az se adja fel a gyógyulásba vetett hitet.

Nincsenek titkaim  (ahogyan sajnos mindenkinek beváló "praktikáim" se), ennek ellenére úgy gondolom ha van kérdésetek és tudok rá valamit javallani, szívesen megteszem hogy megírom nekem mi vált be, mi volt az ami segített, és ami csak hátráltatott.

Doktornőhöz pedig egyetlen kérdés: más pszichiátriai gondozókban is csupán ennyi energia és figyelem jut egy segítséget kérő pszichés betegre, vagy azért viselkedett velem ennyire "félvállról" a két orvos, mert mertem oly szemtelen lenni, hogy  élből elutasítottam a felkínált osztályos kezelést?  ( félreértés ne essék,nem durván, sőt, nagyon is udvarias stílusban tettem)

Szép napfelkeltét mindenkinek: sunrise 🙂

Mindenkinek jó éjszakát, remélem, kedden símán feljutok az új jelszóval, É.

Idézet tőle: lilly83

Kedves Doktornő!

Szeretném megkérdezni a véleményét a PTSD kiváltó okairól. Legtöbbször háborúból hazatérő katonák esetében említik ezt a tüneteggyüttest, illetve erőszakot átélt személyek, vagy erőszakos esemény szemtanúinál. Ön szerint elképzelhető, hogy valakinél a kiváltó trauma mondjuk egy párkapcsolati konfliktus legyen?

Illetve a másik kérdésem, hogy lehetséges-e terápia nélkül megszabadulni a tünetektől, amik kb. másfél éve fennálnak. (úgy mint: rémálmok, flashback-ek, depresszió, állandó "készenlét", folyamatos stressz, minden napi cselekedet alárendelése az emlékezés elkerülésének...)

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves lilly,

ha ilyen hosszú ideje szenved, semmi képpen ne halogassa tovább a terápiát. Az, hogy  elmúlhat vagy nem múlhat el, akadémikus kérdés, a fenti leírás azt mutatja, hogy nem múlik el!  A PTSD dg.-t valóban a súlyos katasztrófák esetében szokták adni, de ha Ön egy párkapcsolati konfliktushoz kapcsolódóan mutat ilyen tüneteket, akkor bármi  legyen is a dg., éppoly komolyan kell venni, mintha katasztrófa következtében került volna ilyen állapotba. A terápia során valószínüleg kiderül majd, hogy miért reagál  katasztrófaként a párkapcsolati konfliktusra, illetve, hogy milyen okok állnak a tünetek mögött. Azt javaslom, mielőbb kezdjen bele, hogy ne rögzüljenek méginkább a tünetek.

Üdv. Éva

Idézet tőle: nemember

Kedves Doktornő!

Ön szerint jobb-e az injekció párhetente, mint tablettát szedni? Paranoid skizofrén vagyok.

Kedves nem,

az injekciós kezelés előnye, hogy egyenletesebb gyógyszerszintet biztosít a vérben, ami nagyon fontos az egyenletes hatáshoz. A tablettával könnyen előfordul, hogy valaki elfelejti bevenni, vagy mármilyen más okból nem veszi be minden nap, és ez sokat ront a hatáson. Ha egészen biztos, hogy minden nap beveszi, lehetőleg ugyanabban az időpontban, és nincs hányással, hasmenéssel járó betegsége, vagy felszívódási zavara, akkor nincs lényes különbség az injekciós és a tablettás kezelés hatása között.

Üdv., Éva

Idézet tőle: sunrise

Kedves Doktornő!

 

Új tag vagyok a portálon, de régebb óta olvasgatom az itteni fórumbejegyzéseket, többek között az Ön válaszait.

 

Azt szeretném kérdezni, létezik-e az, hogy valaki ( akinek a szakember kórházi befekvést javasolt alig egy évvel ezelőtt súlyos depr. öngyilkossági késztetésekkel, illetve gyógyszerabúzus diagnózisokkal ) szépen lassan magától meggyógyul.. Az áter által próbált AD-k ( Cipralex, Mirtazapin, majd Aurorix) illetve a kognitív terápia nem segítettek, a már évek óta este egy adagban lenyelt 8-10 mg nyugtatót se tudtam letenni, a kórházi befekvést pedig nem vállaltam.

Egy év  sikertelen próbálkozás után a csak ambuláns keretek között praktizáló pszichiáter határozott kérésére zártuk a terápiát, azaz gyakorlatilag magamra maradtam az összes bajommal.Ha a családom és a barátaim nem lettek volna feltételek nélkül mellettem, mára biztosan nem élnék.

 Körülbelül Idén tavasztól viszont mindennemű kiváltó ok nélkül napról napra jobban lettem, sikerült magamra találnom, majd szépen fokozatosan a temérdek bzd-t is letettem, mostanra csak az esti ( nem bzd-s) altatóm maradt, az se mindig kell.

Közérzetem teljesen elfogadható, eszemben sincsen lépten-nyomon meghalni, találtam munkát is (  de nem ez volt az a pont amitől jobban lettem) és immmáron 6 hónapja kiegyensúlyozottan--- azt is meg merem kockáztatni,  hogy magamhoz képest boldogan--élek.

 

A kérdésem: mitől/hogyan képes egy súlyos depresszió illetve komoly szociális fóbia egy évtized után szinte egyik napról a másikra teljesen magától oldódni, illetve a másik kérdésem:: számíthatok-e arra, hogy ennek az idilli időszaknak egyszer csak vége lesz, és visszacsúszok oda, ahonnan indultam. Nagyon ne szeretném!

Válaszát előre is köszönöm: Sunrise 🙂

 

Kedves Sunrise!

Nagyon ritkán, de előfordul ilyen hosszú ideg tartó biológiailag meghatározott depresszió, ami magától elmúlik. Azon csodálkozom, hogy orvosilag magára hagyták, illetve azt tudom elképzelni, hogy ez valami magánterépia volt, a területileg illetékes pszichiátriai gondozó ezt nem teheti meg. A depresszió visszatérése előfordulhat, habár nem biztos.  Mindenképp  jobb felkészülni rá, azaz keresni megfelelő szakembert, vagy szakembereket, mind a gyógyszeres, minde a pszichoterápiás vonalon - kisebb gond, ha nem lesz rá mégsem szükség. Ha visszatér is a depressziója, egyáltalán nem biztos, hogy megint ilyen hosszú ideig fog tartani. Mind a gyógyszeres, mind a kognitív terápiás repertoár folyamatosan bővül, olyan szakembert v. szakembereket érdemes keresnie, akik járatosak a legújabb kezelési formákban. Emellett Önnek is ajánlom az önsegítő közösségeket, ezek feltérképezését kiegészítésül, miként a támogató barátok, a közösségi  segítség is sokat jelent.   Kívánom, hogy ne essen többet vissza, de ha mégis,  az felkészülten találja, és mindjárt az első gyanús jeleknél hozzá jusson a megfelelő segítséghez.

Üdvözlettel: Éva

Idézet tőle: helpless

Kedves Doktornő!

Mi erről a véleménye?

Curtiss, AB: Brainswitch. Out of depression. (Agyi átkapcsolás. Kifelé a depresszióból.)

Arline Curtiss amerikai pszichológusnő könyve valami merőben új, más, mint az eddigi "kiút a depresszióból" könyvek. Új terápiás módszert dolgozott ki, amely szakít a köldöknézéssel, szakít a múlt elemezgetésével, s helyette a modern agykutatás eredményeit felhasználva az "itt és most"-ra koncentrál. Felfogása szerint a depresszió nem egy folyamat, hanem az emocionális agy (kéreg alatti területek) eluralkodása a tudat felett. Az "agyi átkapcsolás" egy gyorsan elsajátítható technika, amellyel visszaszerezhető a kontrol az emóciók felett - és a depresszió kikapcsolható.

Nem ismerem a könyvet, de majd utána nézek. Több olyan kognitív és kogknitív viselkedésterápiás technika is van, ami a jelenre koncentrál, illetve a gondolkodás átállítására, vagy éppen a gondolkodásról való gondolkodás megváltoztatására épít. Nem tudom, hogy ez valami ilyesmi, vagy tényleg valami egészen más.

 

Üdv., É.

Idézet tőle: helpless

Kedves Doktornő!

Mi erről a véleménye?

Curtiss, AB: Brainswitch. Out of depression. (Agyi átkapcsolás. Kifelé a depresszióból.)

Arline Curtiss amerikai pszichológusnő könyve valami merőben új, más, mint az eddigi "kiút a depresszióból" könyvek. Új terápiás módszert dolgozott ki, amely szakít a köldöknézéssel, szakít a múlt elemezgetésével, s helyette a modern agykutatás eredményeit felhasználva az "itt és most"-ra koncentrál. Felfogása szerint a depresszió nem egy folyamat, hanem az emocionális agy (kéreg alatti területek) eluralkodása a tudat felett. Az "agyi átkapcsolás" egy gyorsan elsajátítható technika, amellyel visszaszerezhető a kontrol az emóciók felett - és a depresszió kikapcsolható.

Nem ismerem a könyvet, de majd utána nézek. Több olyan kognitív és kogknitív viselkedésterápiás technika is van, ami a jelenre koncentrál, illetve a gondolkodás átállítására, vagy éppen a gondolkodásról való gondolkodás megváltoztatására épít. Nem tudom, hogy ez valami ilyesmi, vagy tényleg valami egészen más.

 

Üdv., É.

Idézet tőle: névtelen

Kedves Doktornő!

Köszönöm a tanácsát, a gyógyszereimhez nem nyúltam hozzá, kivéve a rivot, amit össze-vissza szedek, hol pedig nem szedek. A felpörgött időszakom után, most következik a leszálló ág és én rettegek tőle. Alig alszom, azt is rivotrillal. Mindenhez fáradt vagyok, kihalt belőlem a kreativitás, semmilyen platformon nem tudok megfelelni. Annyira félek! Ez még nem az igazi mélypont csak érzem, közelítek hozzá. Terapon beszélek róla, de a megoldást még nem látom

A megfelelő antidepresszív gyógyszerelés és pszichoterápia együttesen segíthet átvészelni a leszálló ágat, ami sajnos hozzá tartozik a betegségéhez, viszont nagyon jó, hogy mindjárt az elején észleli, így gyorsan meg lelet tenni a szükséges terápiás módosításokat. Ennek segítségével elérhető, hogy a gyógyszerek még a mélypont előtt megfogják, és az egész hullámvölgy kisebb legyen. Kívánom, hogy sikerüljön. Javasolni tudom még kiegészítésül a depressziós és szorongó önsegítő csoportjainkat a Nap-Kör Alapítványnál.

Üdv., Éva

Idézet tőle: AZUR

Kedves Éva!

 

Úgy érzem hiába tesz meg értem sok mindent, rajtam nem lehet segíteni. Benne vagyok egy körforgásban, amiből nem lehet kiszállni, csak ha meghalok. Sajnos hogy ezt gondolom, de nem tudom mit is tehetnék ellene. Pedig próbálok ezerrel, de mindig ugyan oda jutok.

Hiába járok akárhova, a dolgok adottak, amin nem tudok változtatni és érte tenni pedig már egyáltalán nem, amit meg csinálok az kevés. Mindenkinek. Elfáradtam. Most azt hiszem a túlélésért küzdök, de nem igazán megy, mert ez alatt a 20 év alatt - vagy attól függ honnan számoljuk - lehet akár több is, letettem róla hogy képes vagyok bármire is. Lehet hogy igaza van, hogy ilyen állapotban még annak is örülnöm kellene hogy két szalmaszálat keresztbe tudok tenni, és örömünnepet rendezni minden nap - de a külső környezet ezt nem tudja tolerálni, még a családom sem. Igazából nem értik mi történik velem. bennem - de nem is tudják figyelembe venni a határidők betartatásánál. És nekem is be kellene tartanom ezeket a határidőket, de nem megy. - tehetetlennek és fáradtnak érzem magam - és hiába "teszem fel a polcra őket" - hogy majd leveszem. Idő előtt számon kérik rajtam, mielőtt én odajutnék hogy leveszem a polcról. Ma is őrjöngés volt az irodában hogy szerdára prezentálnom kell adatokat, de még sehol sem tartok az anyag feldolgozásában hogy ezt teljesíteni tudjam. A főnökcsaj meg kijelentette, hogy szerdára adatok kellenek, akármi is lesz. -és még igaza is van.  Kész - félig feladtam. Most különböző technikákkal próbálom nem megtenni azt amit.... senki nem szeretne. És Önöknek sem szeretnék több kellemetlen percet, órát, napot, stb. De mi a kiút??????

Ön szerint van - én nem érzem. Nem látok ki a fejemből. Üdv. B. ANdrea

 

Kedves azúr,

nehéz helyzet, ha valakinek depressziós állapotban olyan feladatokat kell teljesítenie, ami csak egészséges állapotban mehet símán valakinek. Nem tudom, hogyan változtathatna ezeken a körülményeken, illetve kit vonhatna be a munkájába, de mindenképp az a fontos, hogy legalább saját maga tisztában legyen vele, hogy ez nem várható el ebben az állapotban. Tehát, hogy ne hibáztassa és ne értékelje emiatt le magát, idézze fel azokat az emlékeit, amikor jobb állapotban volt és ennél sokkal jobban teljesített. Tudatosítsa, hogy az a teljesítmény az, ami valóban a személyiségéből következik, és ezt ismét el fogja érni, amint a depressziója enyhül. Lehet, hogy most a szokásosnál hosszabb ideig tart, de előbb-utóbb el kell múlnia, mert a szakaszosság a betegség lényegi tulajdonsága. A helyzethez való "feladó" viszonyulás, bármennyire is érthető a nagy lelki terheiből következően, hozzájárulhat a depresszió rögzöléséhez, mindent meg kell próbálnia, hogy innen elmozduljon.

üdv., Éva

Éva!

Üdv újra itt! További jó munkát és jó éjt! 🙂

Kedves Doktornő!

Ön szerint jobb-e az injekció párhetente, mint tablettát szedni? Paranoid skizofrén vagyok.

Elnézést kérek, kedden nem engedett fel a rendszer, azóta sikerült segítséggel a problémát megoldani.

Mindenkinek jó estét, Éva

Mi faj neked igy Sb?

Oldal 1 / 38Következő