Élet Tündérhegyen.
Nekem Tündérhegyen leginkább a közösség segített, a szociális élmény.
Valahogy számomra egy biztonságos közeg volt, ahol lehetek lelki beteg, mert ezért nagy eséllyel senki nem ítél el, hisz mindenki azért van ott, hogy gyógyuljon. Sajnos nem mindenki fogta ezt fel, de hát istenem, nem vagyunk egyformák.
Számomra érdekes volt a sok életút, hogy ki honnan jött, s hová jutott.
Sok emberrel jóba lettem, mondjuk ugye a fiatalabb korszálynak ez talán könnyebb.
Ott kezeltek először nőként életemben. Ez sokat segített az önértékelési problémáim leküzdésében.
A terapok szerintem sincsenek a helyzet magaslatán, mindegyikre ráférne egy terápia 😀 Most nem emelek ki embereket, de aki bent volt, bizonyára van sejtése kikre is gondolok.
Nekem spec a terapom vont le olyan következtetéseket, hogy csak néztem, hogy mivan?! XD
Kimenő, hát az szerintem attól függ, ki lesz a terapod. Van aki szó nélkül kienged, van aki heti 1x max, még akkor is, ha ennek pont semmi köze a terápiádhoz.
A gyógyszer ugyan ez. Pszichológus nem igen ad bogyót, de pl Irén szerintem előszeretettel tömött mindenkit tele antipszichotikummal.
Nekem pont olyan problémám volt, amiben segített az, hogy távol legyek otthonról, és végre kívülről lássam, mindazt, amiben korábban benne voltam/szenvedtem.
Én nagyon élveztem a bent létet, bár nem tudom, hogy most ezzel a fejjel, megint bevállalnék e egy kört 😀
Én úgy gondolom, hogy ez a hely pontosan a bántalmazottaknak, sérülteknek van, s nem pedig a bántalmazóknak. Azoknak ott van a börtön vagy az elmegyógyintézet. Ez nem az a hely. Itt segítenek abban, hogy kiutat találj a saját sérelmeidből, szorongásaidból. Se több, se kevesebb. Persze minden ember más, valakinek segít, valakinek nem. Viszont ezt döntse el saját maga, saját tapasztalatok alapján. Nem pedig más szubjektív véleménye alapján. (Ezt legfőképp a jövőbeli olvasóknak szántam.)
Miben érezted úgy, hogy lesajnálnak? Hogy adták ezt tudtotokra?
Az valóban elég igazságtalan, hogy a bántalmazókat nem zárják be, de ez ellen lehet tenni, szerencsére vannak szervezetek, amelyek harcolnak a bántalmazottakért.
Bementem,mert reméltem segít.A végére csak kiüresedttebb lettem,mint az elején.Gyógyszert nem szedtem,most sem szedek.Ott 2 hétig adtak valami rivotrilt,de le is szedtek róla,mert kb.csak kiüresített.Az egész helyet lelketlennek éreztem és értelmetlennek.Nem azok voltak ott akik ütötték a feleségeiket,gyerekeiket, hanem akik elszenvedték.És ők voltak a lesajnált hülyék.A macskáknak volt a legtöbb értelme meg a jólevegőnek.Rajzolni egész szerettem,mert színvonalas alapanyagok voltak elérhetőek.De amúgy egy nagy kalap szar az egész,begyöpösödött terapokkal akik avégén valamit rádhúznak aminek van BNO kódja.Mindezt igényesen,mert a zárómba olyan műtéti hegek is szerepeltek,amik rajtam nincsenek.Kiderült egy másikból maradt benne.
Tudtam, hogy az ijesztő szót pontos j-vel kellett volna írnom. 🙂 Ezt átírom.
Nagyon élvezetes volt olvasni ezt a blogod babarczyeszter! Jól összefonódott a te és a melltartód története, ez nagyon tetszett benne. A valóság szüli a legjobb történeteket.
Ez már teljesen off, de legfeljebb kitöröljük.
Itt van az egyik (már elég régen írt) beszámolóm az amerikai öngyilkosságról:
/blog/babarczyeszter-blogja/2010-apr-21/pushup-elhangzott-a-litera-2001-es-eloszilveszteren
Szia Marci!
Nem akartam ilyen látszatot kelteni. Természetesen nem természetes 🙂
Más kérdés, hogy ha valaki harminc éve szuicid, akkor eléggé kívülről nézi az ilyesmit. Talán különös, de nekem nem segít, ha érzelmeket viszek a problémáimról szóló beszámolókba -- ha valamit, inkább humort.
Nem bántottál meg egyáltalán. És sajnálom, ha számodra ijesztő volt.
Eszter
no para, nem volt bántó, csak tényleg érdekel, miért érzed ezt lazának.
Eszter, biztos vagyok benne, nem veszi lazán, az itteni megnyilvánulásai alapján sem, de persze nem szorul védőügyvédre sem a személyemben 🙂
szóval semmi gond, csak megkérdeztem.
de ez kicsit offtopic lett. én ezért bocs'.
Idézet tőle: zomebazamMiért baj az, hogy tárgyilagosan ír erről Eszter?
És hogyan kellene szerinted?
Semmi bántó szándék nem volt az üzenetemben, vagy nem annak szántam. Elnézést ha valaki úgy értelmezi!
Maga a lazaság az, ami nekem az öngyilkossággal kapcsolatban ilyesztő. Nekem így jött át az a pár mondat. Tudom, velem van a baj, erre már rájöttem. 🙁
Még egyszer elnézést, főleg babarczyeszter-től, hogy megbántottam!
Nem elég, hogy Amerika, még zárt osztály is... fú, az sem lehetett egy kéjhömpöly. 🙁
Miért baj az, hogy tárgyilagosan ír erről Eszter?
És hogyan kellene szerinted?
Nagy eséllyel nem akarták (valakik), hogy a kezeltek máshol császkáljanak és "rontsák a levegőt " :S
Kimenő......
Thegy--->minden hétvégét kötelező otthon tölteni, a legelsőt kivéve, és kimenőt nekem igenis adtak. Mindig,ha kértem.
SOTE---->papír nélkül is elmehettem, elég volt szólni. Még el is küldtek a kezeimre textil kesztyűt venni. Nem vehette meg a férjem. Muszáj volt nekem elintéznem.Terápiás céllal persze. Hétvégékre innen is hazamehettem.
Idézet tőle: HuligánNem jó a Tündérhegy, sőt ha érdekel, a Thalassa ház sem. Szerintem az összes ilyen nagy lófasz 😀 nem az egyénnel törődnek, ki nem szarja le a nyomorodat, elmondod egy kiscsoporton, aztán akkor? Be vagy zárva egy csomó emberrel, akik mind hülyék 😀 Ha valakinek hasznàlt, akkor örülök neki.
Ez így konkrét. 😀
Nekem nem volt gondom a terapok nagycsoportos közreműködésével. Szerintem fárasztó lehet a nagycsoport mindenkinek, őket is illeti az együttérzés. 🙂
Idézet tőle: babarczyeszterNem akarlak elkeseríteni benneteket, de egy elit amerikai kórház zártosztályán (ahová bedugtak, miután öngyilkosságot kíséreltem meg) detto ugyanez volt a nagycsoport. Néhányan hosszan sorolták a panaszaikat, a többiek meg ültek és bámulták a lábfejüket.
A te tolladból az öngyilkosság úgy hangzik, mintha az egyik legtermészetesebb emberi cselekedet lenne.
Nekem segített. Már azzal is,hogy amíg ott voltam,addig sem kellett otthon lenni. Én szívesebben mentem nagycsoportra,mint egyéb foglalkozásokra. Az egyénit vallatásként éltem meg,kicsit sok volt a szemrehányó tekintet. A kis csoporton ketten vagy hárman vitatkoztak,veszekedtek,a szoba (kórterem) megbeszéléseken eredmény szinte soha nem született. A művészeti foglalkozást (rajzolj,festegess) utáltam,ahogy van,a pszichodráma foglalkozás volt a kedvencem. Az egyik nagy csoporton csokit majszoltam. Persze kiszúrták a sasszem áterek, erre minden szempár rám meredt. Engem ez egy cseppet sem zavart, végre beszélhettem. Egyszer egy új páciens (fiatal lány) az első nagy csoportján 4-5percenként odament az áteréhez, hogy megkérdezze, kimehetne-e. Nem bírt a fenekén ülni egyfolytában 5percet sem. Annyira zavarták a többiek. Mikor a 10éves kislányomat elvittem próba éneklésre a Magyar Rádió gyermekkórusába, azt mondta,nagyon szívesen énekel,ha kimennek a teremből a többiek. Ebből tanulva zongora órákra írattuk be.Ott nem zavarta senki sem. A 2008as Tündérhegyi karácsonyi műsor elején, végén és közepén is szerepeltem.
OFF Szia Huligán, lécci, ne toldd túl a trollkodást ON
Nem akarlak elkeseríteni benneteket, de egy elit amerikai kórház zártosztályán (ahová bedugtak, miután öngyilkosságot kíséreltem meg) detto ugyanez volt a nagycsoport. Néhányan hosszan sorolták a panaszaikat, a többiek meg ültek és bámulták a lábfejüket.
Huligán, te mit csináltál nagycsoporton?
Legtöbbször WC-papírról, csapokról, ablakokról, kórházi kaja minőségéről van szó és teljesen felesleges.
Én is így tapasztaltam, hogy túlnyomórészt ilyesmikről esik szó. Pl. nagycsoporton, technikai szakértés során tanultam a csőgörény kifejezést. 😀
Azért néha becsúszott egy-egy értelmes, terápiás illetőségű javaslat is, amivel egyet tudtam érteni(pl. legyen több testmozgásos óra..), de egyébként a többség hallgatott, laposan nézegettük egymást, kínos csendek, visszafojtott mosolyok.
Még jó, hogy a SOTE-n(Balassa) csak heti egy nagycsoportot tartottak, emlékeim szerint.
Világos, hogy a nagycsoportnak valami célja van. De mi?
------------------------------
Biztos neked is van valami ötleted.
Én a nagycsoporton örökös felszólaló voltam. Extroveltáltságomból adódóan. Hogy teljesen felesleges lenne ez az összejövetel? Azt aztért nem hiszem. A szocializálódás elősegítéséhez kellhet. Tudunk-e létezni tömegben? Ilyesmire kipróbálható helyzet. Tudunk-e ELhallgatni, ha kell? Tudunk-e feszültséget oldani/kelteni tömegben? No persze erős kifejezés a nagycsoportra, hogy tömeg, de szimulálhatja az ilyen helyzetet. A mindennapi közlekedésben is előfordulhat tömeg. Egy zsúfolt metrókocsiban, vagy egy tele buszban/villamosban a megfelelő alkalmazkodás igencsak szükséges lehet. A repülőgépek utasainál meg pláne vannak forró helyzetek.
A nagycsoport majdnem mindenhol egy értelmetlen "tortúra".
Igazából leginkább a pszichiáterek és pszichológusok személyiségétől függ. Hogy mennyire tudnak egy ekkora "tömeget" kezelni. És a többségük nem tud.
Legtöbbször WC-papírról, csapokról, ablakokról, kórházi kaja minőségéről van szó és teljesen felesleges.
1-2x volt alkalmam jó nagycsoporton is részt venni.
Mikor a csoportvezető kihozott valamit a csoportból és egyes kisebb csoportokra vagy egyénekre terelte a beszélgetést, ami reflektált valamire, esetleg valami általános pszichés témára.
De ez ritka, mert a szakemberek többsége nem tud ennyi embert kezelni, ill. terelni.
nincsen baj
a lényeg, hogy a szegény betegek megjelenjenek az übermensch terapeuták között
az evolúció során állatból lettünk emberré
(az ember) félig isten félig állat (Madách)
csoportban éltek az őseink, együtt erősebbek, hatékonyabbak, könnyebben védhetőbbek voltak. a gének továbbörökítése szempontjából előnyösebb, ha a csoport együtt néz szembe pl. a mammuttal, nem pedig egyenként 🙂 ha beszól valaki senki sem ugrik ki a csoportból, neki rosszabb a túléklési esélye, génjeit nem tudja továbbörökíteni
Etológia mint tudomány
nem fóbia; a fóbia beteges félelem, iszony, irtózás.
nyisssatok erre egy külön topicot ez már nem Tündérhegy 🙂
Mitől véd ez a nyájösztön? (Vagy fóbia) Miben segíti az életet?
írj róla egy novellát "a néma beteg" címmel
----------------------------------------------------------
Elég rövid novella volna. Inkább csak egy szösszenet. Olyat már írtam vagy ötvenet. Beteg társakról, magamról, főnökömről, szomszédról. Férjemről, anyámról, a családomról. Szenvedés naplónak elment. Uralta egy nagyon negatív szemlélet.
Engem a férjem, a nővérem és a hugom _terelgetett_ a terápiába. Én csak amerikai filmekben láttam addig pszichiátert. Azt hittem, az ilyesmi a gazdagok luxusa. Fel sem merült bennem a gyógyító volta. Mondjuk rajtam látszódott a betegség. A kézfejemen igen komoly külső jelei voltak. Az utolsó pillanatban segítettek rajtam. Fel akartam hagyni az élettel. Annyira kivoltam.
nem fóbia, természetes emberi nyájösztön
írj róla egy novellát "a néma beteg" címmel
elolvastam az előzményeket, felmerült az, hogy kinek jön be és kinek nem a terápia.
a "pszichiátria magyar kézikönyvében" van egy frappáns táblázat a betegségekről és a terápiák hatékonyságáról
" Miért húzódoznak attól az emberek, hogy bármi eseményre elsőnek jelentkezzenek? Ez valami fóbia? Mindenki engem néz..... Jujj, ...mi lesz?... "
Igen, ez egy fóbia, vannak, akik pont ezért ( is ) vannak ott a terápián.
Vajon magától ment terápiára? Vagy esetleg akarata ellenére valaki odairányította? Van nálunk kényszer kezelés? Úgy tudom már nincs. Mióta az OPNI-t bezárták.
ez pl. jogos vita, mivel írott szabályt szegtek meg.
azonban valakit szidni nagycsoporton azért, mert a szerencsétlen a risperdaltól éjjelente többször megy WC-re; gusztustalan
Igen, tényleg, nálunk is volt ilyen. Az ebédlőben volt a TV. A vacsora alatt mindig ment jó hangosan. Engem pl zavart. Bár, ki volt írva az ajtóra, hogy mikor van a TV-zés időszaka. Na ezen folyt is később jó néhány vita!
van ilyen legenda, a 20 percet végig csendben ülték le. 1 hónap után megtört, beszélt
a nagycsoporton, máshol nem volt együtt az egész társaság.
mivel egy közösség volt, a tagok között mindíg volt több kisebb-nagyobb súrlódás, ezeket nagyították fel és elemezték. a többség számára ezek nevetséges problémák voltak (ki horkol, ki mászkál éjjel a WCre, stb.), csak a sértettnek, sértőnek és a terapeutáknak volt fontos.
amikor 2 sértett vitatkozni kezdett, 1-2 ember mindíg kellemetlenül érezte magát (pl. izgett-mozgott, hangosan sóhajtozott, ablakot akart nyitni-amit nem engedtek) s őket felszólították, hogy ugyan már szóljanak hozzá a témához, mivel látszik rajtuk a feszültség
Volt egy olyan lány is, aki egyáltalán nem szólalt meg soha. Már azt hittem, hogy néma. De nem, csak akkor éppen volt egy ilyen hallgatós korszaka. Mély depresszió, vagy mi a csuda. Az egyénin, ha némát játszik a páciens, mit csinál egy terapeuta? Hiszen ő nem kezdeményezhet - úgy tudom - soha.
......a terapeuták konfliktusokat generáltak a közösségben .....
--------------------------------------------------------------------------------
Ezt hogy csinálták? A nagycsopi alatt, előtt, vagy után?
Tényleg ez volt. Az udvaron ment a sugdolózás. De odabent hallgattak. A kaja jó, csak elég kevés. Ha későn ülsz a közös asztalhoz, a levesből csak az üres, híg legvége jut. A dohányosok külön kasztot alkotnak. Egymás között rendezik problémáikat. Pasizni, csajozni nem volt ajánlatos az én ottlétemkor, mert a szerelmespár egyik felét bizony kitették, hivatkozva arra, hogy az ilyesmi kedvezőtlenül hat a megkezdett terápia folyamatára. Persze a párocska másik fele sem hagyta annyiban, saját kezdeményezésre abbahagyta a terápiát, hogy odakint együtt lehessenek újra. A kórteremben 6-7 ágy van. Én mindkétszer olyan páciens mellett feküdtem, aki egész éjjel kislámpa fényénél tudott csak aludni. Folyton a takarómat húztam a fejemre. Alig vártam, hogy hétvégére hazamenjek és jól kialudjam magam. Az egyik csajnak nem jutott zárható szekrény, ezért aztán a bőröndjéből kellett mindent ki-be pakolgatnia. Annyit csörgött a neylon szatyorjai nyitogatásával (éjszaka is) hogy többen a szobából már majdnem nekiugrottak. Szintén egy szobatárs, a nővérke előtt kötelezően bevett gyógyszert a mellékhelyiségben két perc múlva mesterségesen kihányta. Iszonyú volt hallgatni. Minden alkalommal megcsinálta. Senki sem vette rá magát közülünk, hogy _beárulja_.
szerintem a nagycsoportnak semmi haszna. a terapeuták konfliktusokat generáltak a közösségben s azokat kellett megoldanunk. mikor egy csaj kőbunkó volt, nem moderálták le; senki sem szólt: a csaj nyert. udvaron persze ment a susmus
volt egy csávó, aki akart menni WC-re, nem engedték. persze majdnem becsinált, úgy futott ki. a csoport nevetett, szerencsétlen hazaszökött az első vonattal
ha a terapeutáknak nem tetszik valaki és véletlenül kimondja azt, hogy szeretne öngyilkos lenni, viszik is át a zártra, ahonnan 3 nap múlva kiengedték
a kaja egyébként jó de ez csak a ketrec aranyozására jó.
van egy csomó könyv pl tarzan összes 🙂
kiscsoporton megy a hallgatás, s aki végigaludta, csendben végigülte a kiscsoportot 4 hónapig csodák-csodájára 4 hónap után távozhatott olyan zárójelentéssel, hogy "a kezelés során szorongása jelentősen javult, a közösségbe, terápiás térbe fokozatosan beilleszkedett azon résztvett, állapota jelentősen javult"
aki ráér 3-4 hónapra, s nem akar a téli hónapokban sok rezsit fizetni, nyugodtan feküdjön be.
lehet pasizni/nőzni, akit nem nyomnak tele gyógyszerrel 🙂
ja és mindenki láncdohányos lett, mivel nem tudtak mit csinálni kínjukban
Persze a nagy csoporton van, aki azért nem szól, mert nincs mit mondania. Volt egy lány, aki 3 hónapig mindig, mindet végig aludta. Hacsak valaki meg nem szólította. De sok olyan volt, akinek volt mondanivalója! Csak arra várt, hogy ne elsőként mondja. Ha meg túl sokat várt, talán idő sem jutott rá, hogy elmondja. Amit esetleg tényleg fontos lett volna. Tehát: MI A NAGYcsoport foglalkozás feladata, oka, funkciója? Talán még ma sem tudom. Hiába olvastam könyveket róla.
Én kétszer voltam Thegyen. 2006,(6 hétig) 2009. (3 hónapig) Először a régi helyszínen, másodszor a mostani helyen. Nekem a csoportterápiával voltak gondjaim. Kis csoport is, nagy csoport is. Indul az 50perc, mindenki leül, elhelyezkedik. CSEND. Még mindig CSEND. Már 3-4 perc is eltelt. Na mi lesz? Senki nem kezd? Na jó, akkor majd én. És ez gyakorlat lett. Szinte minden csoportfoglalkozáson először én szólaltam meg. Végül rendre utasítottak, hogy fogjam vissza magam. Mert várni kell, míg a feszültség valakiből _kirobban_. És persze ez többnyire nem én voltam. Sosem értettem meg, hogy miért nem akar senki az első megszólaló lenni. Mikor a szóbeli érettségi volt, kérdezték: - na ki kezdi? ÉÉÉÉn! Bárhol, bármikor kérdezték: - na ki kezdi? Mindig jelentkeztem. Majd én! Soha sehol nem lett ebből semmi bajom. Miért húzódoznak attól az emberek, hogy bármi eseményre elsőnek jelentkezzenek? Ez valami fóbia? Mindenki engem néz..... Jujj, ...mi lesz?... Semmi. Abszolute de semmi. Szerintem. Mikor Kínában voltam, a shaolinok bemutatót tartottak a harcmodorukról a színpadon. Rengeteg turista néző eszeveszetten tombolt. Annyira klassz volt. Aztán egy kérdés a színpadról: - Jelentkezne valaki önként kipróbálni? Hát persze. ÉÉÉn!! Le is lettem filmezve. Ajándékot is kaptam. Egy DVD-t a shaolin életről, harcmodorról. Még ma is megvan. De vissza Tündérhegyhez. A művészetterápián mindig festeni, rajzolni kellett. Nagyon nem bírtam. Utáltam. Egy körzővel folyton köröket rajzoltam. Meg vonalzóval egyenes vonalakat. Semmi mást soha. 3 hónapig. A psz dráma tetszett. Azt szerettem. Az egyéni is jó volt, csak keveselltem. A csoport foglalkozásokon unatkoztam. Segíteni nem tudtam, a nagy hallgatásokba meg belealudtam. Mert ugye én _visszafogott_ voltam. Felsőbb utasításra. Ezek szerint van olyan, hogy valaki nem alkalmas csoport munkára? Mert folyton csak neki járna a szája? Hm... Nem tudom. Ezen el kéne gondolkodnom...
kivéve, ha a mókus jó bőr és miniszoknyás lábait keresztbe rakva szája szélét nyalogatva teszi fel a kényes kérdéseit
megtörtént eset 🙂
inkább maradjunk Tündérhegynél, Huligán
Mindenképp megpróbálom, aztán kiderül. Tény, hogy minden ember más, és sosem tudhatjuk, hogy kinél mi segít. Egy próbát megérhet. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a gyógyszer kötelező-e, de ezek szerint szinte mindenki kap. Gondolom ebben sem a Thalassa-ház, sem a SOTE nem különbözik túlságosan. Köszi a válaszokat egyébként!
Sajnálom, hogy ilyeneket írtok, eddig tényleg jókat olvastam a helyről. Amikor rosszabb passzban vagyok, akkor tényleg nehezemre esik egy pohár vízért is kimenni. Nem szeretném rokkantosítani magamat, az életemet szeretném visszakapni. Nem vagyok gyógyszerpárti, szerintem csak tüneti kezelés és többször rosszabb lesz tőle, mint eredetileg volt. Ettől függetlenül, ha a muszáj, akkor a gyógyulásom érdekében bevállalom. Csupán nem szeretném, ha nem muszáj. Úgy érzem, hogy egy időre befeküdni egy effajta helyre, ahol vannak csoportok és terápiák, jót tenne. Persze fogalmam sincs, hogy milyen valójában, ezért is kérdeztem itt. Csupán meglep, hogy ennyire rossz tapasztalataitok van róla, mert mindenki ajnározta és ajánlotta.
Szia Mather!
A Tündérhegy terápiás intézmény, nem gyógyszer-centrikus. Szerintem nyugodtan próbáld meg. Azt hiszem, sok csoport van, és némi egyéni.
Eszter
az hogy Te mit akarsz, őket kicsit érdekli, ha a gyógyulásod érdekében úgy döntenek hogy pl. risperdalt szedsz, akkor azt fogsz.
kis elvonulás nem egyenlő a 3-4 hónapos átlag tündérhegyi kezeléssel.
most hogy jön a tél, a paciensek érzékelhetőbben depisebbek lesznek, keményebb sztorikat fogsz hallani kis- és nagycsoporton
a terápia kevés, sok szabadidőd lesz
menj el hozzájuk meghallgatásra, hogy felvesznek-e egyáltalán
jobban járnál ha megteheted (pénz, budapest) heti 1szeri mókus + művészetterápia + havonta 1 egynapos pszichodráma
ha tényleg nem tudsz felkelni vízért sem (ahogy az adatlapodon írtad), előbb-utóbb rokkantosítani szeretnéd magad, akkor menj inkább zártra
Pedig jókat hallottam róla. A terápiák jól jönnének, és egy kis elvonultság is. Viszont gyógyszert sosem szedtem (csak Xanaxot egy 10 hónapig). Nem szeretnék ezen változtatni.
pár betegnél van csak gyógyszermentesség.
a szokásos agymosás, ál jó hangulat, stb.
akkor menj be ha van felesleges 4 hónapod