Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
Tisztelt Szőllősi Tibor!
42 éves férfi vagyok, pár évig nyugtató függő voltam. Kórházban hirtelen elvették az összes gyógyszeremet, amitől többek között deperszonalizáció(DP) is jelentkezett elvonási tünetként. 15 hónap gyógyszermentesség és szenvedés után inkább visszavettem a nyugtatót (orvos tanácsára 3x 0.5 mg Rivotril), ennek ellenére a DP nem múlt el teljesen. Nem súlyos, de borzasztóan zavaró. Mintha nem tisztult volna ki az agyam. Kérdésem, hogy akkor én most így maradtam? Antidepresszánst, antipszichotikumot nem szedek, nem is akarok. Próbáltam, de nem segítettek. Más problémáim is vannak, de azokkal meg tudnék bírkózni, ha elmúlna a DP. (Nem iszok, nem füvezek.) Mit tehetnék magamért?
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel: Kővári Balázs
Tiszteletem!
Már nagyon elegem van mindenből.....
Nem tudom hogy mit csináljak, már úgy érzem hogy feladtam ......2010 óta kezelnek egyéb skizofreniával, azóta csak halmozódott a bajom....( pl.alkohol, fű, gyógyszer túladagolások.....) és még folytathatnám a bsort......
Már ott tartok hogy feladom az egész életem...... elegem van mindenből....
mindenhol csak falakba ütközök...... elegem van......
Senki sem akar elválalni hogy segítsen.......így mi értelme....???,, az egésznek......??????
jó lenne ha minnél előbb sikerülne apám utám menni......
magány
Tisztelt Szőllősi Tibor!
16 éves koromban pánik- és kényszerbetegséget állapítottak meg nálam. 33 éves koromban bipoláris zavart, majd pár évre rá skizoaffektív zavart. 37 éves koromra kiderült, hogy borderline beteg vagyok. Sok orvosnál jártam és sokfajta gyógyszert szedtem már. A kenyszerbetegsegem enyhe volt, max napi fél órákat tartott. 2 évvel ezelőtt Seroxatot szedtem, 1 év után nagy nyomást éreztem a homlokomban pár hónapig. Majd egyik napról a másikra 24 órás kényszergondolataim lettek, mantraszerűen mondok magamban mindenfélét, a kényszer gondolatra magamnak elmondom a nekem tetsző gondolatot. Egy orvos sem tudta megmondani, hogy ez mitől van és mi lehet ez. Már 1 éve 10 mg Scippá-t szedek és nem változott semmit. Lehetséges, hogy ez a Seroxattól alakult ki? Vagy a régebbi gyógyszerek még nem tisztultak ki a szervezetemből? Esetleg ez valamilyen betegség tünete?
Válaszát előre is köszönöm,
Margherita
"Disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő betegekkel nem foglalkozom. Ezért nem tudok az Ön kérdésére válaszolni. Ilyen esetben olyan klinikai szakpszichológus felkeresését javaslom, aki „jártas” ebben a kórképben. Foglalkozik disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő betegekkel."
Jó, rendben köszönöm. És azt is hogy őszintén válaszolt. Viszont annyiban még kérném a segítségét hogy ilyet hol és hogyan találunk? Főleg úgy hogy nem minden pszichológus foglalkozik ilyesmivel.
Mert hogy elég nagy a baj és sürgősen kellene valaki. Június elején elszabadult és megint önálló életre kelt; felforgatott mindent. Július elején volt egy törés és háttérbe húzódott, de nem tűnt el teljesen. Azóta sikerült beszélnünk "vele", de nem nagyon hiszem hogy meghúzná magát és csendben maradna. Hétvégén 2-szer is előjött aztán eltűnt. Addig van elől amíg "ő" akarja és azt csinál amit "ő" akar. Ráadásul nem nagyon szeretik "egymást" ezért személy szerint félek az öngyilkosságtól is.
Az elmaradt válaszok pótolva!
A következő keddre kettő kérdés beírva!
Várjuk a további kérdéseket!
Üdv!Engedje meg hogy írjak pár sort nemtudom mi lenne a jó dolog de engem skizofréniával és szorongással valamint depresszióval kezeltek. de csak kezeltek ugyanis édesanyám megismerkedett egy emberrel aki azt állítja táltos és ő meggyógyit nos én ennek utána olvastam az a baj ezzel hogy a táltosoknak semmi köze jézus krisztushoz mert a táltosok pogány kultúrából valók és ez az ember azt állítja hogy jézus krisztust megkérte hogy gyógyítson meg hozzá teszem kicsit én is vallásos vagyok és azért olvasgattam a témába.Tehát mikor édesanyám megmondta hogy ez az ember engem meggyogyított elvette az összes gyogyszeremet és nem engedte hogy orvoshoz mennyek 3 hónapig gyogyszer nélkül vagyok és most nagyon rosszul voltam de egy barátom segített adott 1 szem 0.5 ös frontint az segitett nemtudom mi lenne a jó dolog tudok még sokáig írni mesélni de szerintem erre nincs szükség mi lenne a jó megoldás 24 éves leszek szeptemberbe amikor felvetettem hogy elköltözök anyukám hazudott és azt mondta rákos kiderült hogy nem az ezek után nemtudom mi tévő legyen munkahelyemet elveszitettem nincs meg a szükséges évem a rokkantsági ellátásra és nincs hova mennyek.
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: K.Dani
Tisztelt Doktor Úr!
Egy egészen új keletű problémával fordulnék Önhöz. Az elmúlt 1-2 hétben elég sok, vagyis inkább úgy mondanám, nekem túl sok negatív inger ért. Nem tudom változtat-e bármin, ha ezeket konkrétan leírom, lehet elég lenne csak a természetüket körülhatárolnom, mindenesetre nekem könnyebbséget jelentene, ha kiírhatnám magamból.
Az egyik ilyen negatív inger párkapcsolati jellegű. A párom legjobb barátjával egy ideje fennált egy közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolat, amibe én eleinte nem akartam belemenni, de kettejük unszolására ez mégis megtörtént. Láttam, hogy mindketten örömüket lelték az együtt töltött alkalmakban, ám bennem ennek ellenére se nyugodott az érzés, hogy ez nem helyes. Nem azért, mert fizikailag ne élveztem volna, inkább az utólag felmerülő bűntudat volt az, ami gondot okozott, bár ezt igyekeztem nem kimutatni.
(A harmadik féllel ápolt kapcsolatom nagy jóindulattal nevezhető akár barátinak is, hiszen a hétköznapokban szégyenérzet nélkül tudok vele kommunikálni és a viszonyunk alapvetően is baráti volt. Soha nem közeli, de baráti.)
A hármasunk “kapcsolatának” múlt hét magasságában lett vége, amikor a párom barátja úgy döntött, most már tényleg ráveszi magát, hogy önálló partnert keressen és ebben a döntésében mindketten támogattuk is. Nekem ez az egész nagy megkönnyebbülést jelent, de ettől függetlenül bennem van a bűntudat, ami szépen lassan önutálattá nőtte ki magát.
Azt tudni kell, hogy édesanyámnak több szeretője is volt az elmúlt hat évben, ennek ellenére még mindig édesapámmal van, aki valamilyen - számomra felfoghatatlan - módon ezt el bírta viselni. Valószínűleg ez az oka annak, hogy valahányszor erre az említett hármasra gondolok, sírhatnékom támad. Nem szeretnék olyan hűtlenné válni, mint az édesanyám. Hiába nem fordult meg bennem, hogy elhagyjam, vagy másra cseréljem a páromat, úgy érzem elemészt a tudat, hogy mellette mással is voltam, pedig ez őt látszólag nem zavarja.
Tehát szerintem ez volt az első olyan tényező, ami a jelenlegi helyzetemhez vezetett. Ez talán még nem lett volna elviselhetetlen, előbb-utóbb túltettem volna magam a történteken, ha látom, a páromat valóban nem érintették rosszul a történtek, ami valószínűleg így van, hiszen ő volt az ötletadó.
A második konkrét esemény, ami miatt úgy érzem, ez az egész kezd kicsúszni a kezeim közül, egy koncert utáni lerészegedés volt. Nem vagyok büszke rá, nem is gyakran fogyasztok annyi alkoholt, hogy bármilyen negatív hatással legyen a viselkedésemre, de ez alkalommal ez sajnos nem így történt. Eddig csupán két alkalommal fordult elő, hogy annyit ittam, hogy utána ne emlékezzek bizonyos eseményekre és ezúttal sajnos nem merült ki hányásban és a hasonló “megszokott” cselekvésekben az a pár óra, amiről csak utólag tájékoztattak. A párom elmondása alapján, miközben engem hazafele támogattak, hangosan kiabáltam, hogy utálom a páromat, ezt természetesen neki címezve. Ez persze nem igaz, hiszen józanul ilyesmi eszembe se jutna. Nem szeretném bizonygatni, úgyhogy remélem hitelesnek véli, ha azt mondom, szeretem a páromat és ha tehetném, visszamennék és arcon köpném az akkori önmagam. Utólag rágódva a történteken arra az egyetlen (számomra) értelmes következtetésre jutottam, hogy ez az egész üvöltözés a magam iránt táplált haragból fakad, ami sajnos az alkohol hatására a párom ellen irányulva bukott ki belőlem. A harag pedig a fentebb leírt korábbi hármas szexkapcsolat hozadéka volna, ha jól sejtem.
Az utolsó hibám pedig a tegnapi napon történt, azóta aludni se tudok. Önmagában talán nem okozna nekem ekkora stresszt és örlődést, de az előbbiekkel megalapozva, minden eddiginél rosszabb órákat éltem át a délután, este, illetve most éjjel, amikor ezt a bejegyzést írom.
Jelenleg egyedül vagyok a párom édesanyjának nyaralójában azzal a céllal, hogy az itt nyaraló vendégek után takarítsak, illetve segítsek nekik. Ez alapvetően nem az én tisztem lenne, de ebben a pár napban csak én értem rá. Eleve az egyedüllét se sokat segít a hangulatomon; amilyen gyakran csak lehet, felhívom a páromat, a barátaimat, vagy a szüleimet. Normális esetben nem viselem rosszul az egyedüllétet, de a második incidens óta legszívesebben bebújnék a takaró alá és addig ki se jönnék, míg valaki értem nem jön, hogy ne legyek egyedül. Bárki, aki csak egy kicsit is ismer megmondja, hogy ez két héttel ezelőttig a legkevésbé se volt rám jellemző, és ez egy kissé aggaszt.
Ennek fejébe még meg kellett oldalom egy dugulást az egyik vendégnél, ami tekintve a nyaraló helyét, eléggé nehézkes volt. Korlátozott lehetőségekkel indultam a kihívható szakemberek számának szempontjából és így épp egy olyan szerelőt sikerült kifognom, aki ugyan épp nem tartózkodott otthon, de ajánlott egy “nagyon munkaszerető embert”, aki mint kiderült, kihasználta, hogy egyedül voltam és nem volt tapasztalatom az ilyen jellegű munkák árával. Röviden: az indokolt összeg kétszeresét kérte el tőlem, amiért én az ilyen esetekben használható, korábbi vendégektől származó bevételből fizettem. Természetesen utólag derült ki az átverés, de pár telefon után sikerült “meggyőzni”, hogy adja vissza a pénz felét. Ez elvileg holnap fog megtörténni és nem is az frusztrál, hogy valóban visszakapom-e a pénzt, csak a tudat, hogy hogy lehettem ennyire ostoba és kihasználható. Szerencsére az párom édesanyja végtelen jóindulattal volt felém, őt is verték már át, nekem mégis olyan ez, mintha csalódást okoztam volna és nagy kárt a tapasztalatlanságommal. Hosszú ideje most először éreztem úgy, hogy igazán tudnék sírni, de aztán mégis azt választottam, hogy addig telefonálgatok, míg nem kapok megerősítést abban, hogy senki nem utál igazán és sikerül némileg enyhíteni az anyagi kárt.
Így leírva, esetleg külső szemlélőként talán nem tűnnek olyan nagy horderejű problémáknak, de nekem ez mégis sok. Valamiért nem működik az eddig bevált módszerem, miszerint megbeszélem a történteket azokkal, akikre tartozik, tisztázom a dolgokat és esetleg a barátaimmal is megosztom a dolgokat, ha azok olyan jellegűek. Korábban így nagyon hamar megnyugodtam és magamban is sikerült elrendeznem az érzéseket. Ha mégse sikerült, akkor a gondolat, hogy a múltban is hibáztam, mégis itt vagyok, illetve, hogy az adott problémára évek múlva talán emlékezni se fogok, mindig megnyugtatott. Most még ez se. Illetve ideiglenesen használ, de amint kizökkenek, vagy leteszem a telefont és egyedül maradok a gondolataimmal, ugyanolyan intenzitással törnek rám a torokszorító érzések és tehetetlennek érzem magam.
Ide jön még pluszba, hogy az elmúlt hónapokban felszedtem pár kilót, ami nem jött jól az alapból sem modell alkatomnak. A párom ugyan soha nem mondja ki tolakodó, vagy bántó módon, de kaptam rá utalást, hogy ez a változás nem tesz jót a szexuális vonzalmának. (A saját testének a változásával is tisztában van, így azt is felajánlotta, hogy sportoljunk közösen.) Igazából örülök, hogy őszinte és teljes mértékben megértem, hogy miért szólt még időben. Nem gondolom, hogy egy férfinak minden formában kell tetszen egy nő, még akkor sem, ha évek óta együtt vannak. Persze az nem segít, hogy nekem egészségügyi okokból kifolyólag nem jöhet szóba akármilyen mozgásforma, így inkább az étrendemen igyekszem változtatni, ezt a módszert viszont ő nem tartja túl sokra. A lényeg, hogy én már dolgozom a változáson, de bármennyire is megértem az eszemmel, nem esik jól, hogy a párom nem kíván annyira, mint régebben.
Elnézést kérek, hogy ilyen hosszúra sikerült, de az álmatlan éjszakák sajnos ezt művelik velem.
Köszi az infót!
Értve. Köszönjük.
Sziasztok!
Amint láthattátok Szőllősi Tibor ezen a héten nem tudott válaszolni a kérdéseitekre,de hamarosan pótolni fogja a mai válaszadásokat. A kérdéseiteket természetesen,továbbra is feltehetitek neki a fórumban.
2 mondatban:
Rendelése nem fejeződött be,csak közbejött neki valami .
Egy kis türelmet szeretnénk kérni a részetekről .
Köszönjük
Jó kérdés!
Hali!
Hol vannak a mai válaszok???
Idézet tőle: Gácsi KrisztiánKedves Kleó, kedves Kiscsillag! Mi a kérdés? Köszi!
Ez egy visszajelzés a korábbi válaszra mert úgy érzem, hogy félreértette az előző kérdésemet. Azt másold be, amit írtam.
Tisztelt Tibor!
Mit jelent az "egyéb" személyiségzavar? kérdésemre ezt a választ kaptam Öntől:
Egyéb személyiségzavar DSM V:
Megadja a klinikus a konkrét okot, amiért egy klinikai megnyilvánulás esetében nem teljesülnek egy konkrét személyiségzavar kritériumai.Olyan klinikai megnyilvánulásokra vonatkozik, amelyben valamely személyiségzavarra jellemző és (ezzel együtt)
- klinikailag jelentős szenvedést
- vagy a társas-szociális
- vagy más fontos területek működésének károsodását okozó tünetek dominálnak, azonban melyek esetében nem teljesülnek egyetlen zavar kritériumai sem a személyiségzavarok diagnosztikus csoportban.
Egyéb – más ok, konkrétan megnevezhető ok az, ami az adott „viselkedést” van. De a „viselkedés” egy konkrét személyiségzavar, skizofrénia spektrum, más pszichotikus zavar meglétére jellemző.
Pl.: Úgy viselkedik, mint ha személyiségzavaros lenne – ezt látják mások, de alaposan megvizsgálva, a viselkedés mögött konkrét ok áll a háttérben. Ennek az oknak a megszűnésével, a klinikai kép nem teljesül önmagában. Nem lenne megadható önmagában.
Ezt a mondatot nem tudom értelmezni: "Egyéb – más ok, konkrétan megnevezhető ok az, ami az adott „viselkedést” van."
Kérem, magyarázza meg!
Köszönöm.
Kedves Kleó, kedves Kiscsillag! Mi a kérdés? Köszi!
Szeretnék kérdezni...
Előfordulhat-e hogy disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő beteg emlékszik arra hogy mit csinált a másik én, de az okokra, hogy miért csinálta nem?
Azt tudom hogy kapcsolatban vannak egymással és azt is hogy ez lehetséges. Sőt olyan is lehet hogy emlékszik nagyvonalakban mit tett a másik és hogy mikor ezzel szembesül gyakorlatilag összeomlik az illető. A saját szememmel láttam. Akkor viszont hogy lehet hogy az okokra egyáltalán nem emlékszik? Elvileg kellene hogy arra is emlékezzen ugye?
Azon kívül érdekelne hogy egy disszociatív önazonosság-zavarosnál mi hozza elő a kölönbőző éneket? Mitől vannak a váltások? Hogyan lehet ezeket megakadályozni? Mit kell tenni hogy ezek ne legyenek gyakoriak?
Úgy tapasztalom hogy az átváltozások eléggé alattomosak és fokozatosak. Úgy értem mindig csak egy kicsi időre történik a váltás, mielőtt a másik része elhatalmasodik az illetőn. Ez lehetséges-e? Lehet-e hogy az az alteregó, amelyik alapvetően rejtve van uralkodóvá válik, úgy értem egyre hosszabb időt tölt felszínen, ezzel kiszorítva a másikat?
Létezik-e az ilyen betegeknél egyáltalán olyan hogy eredeti én? Ha igen melyik ez? Általában véve melyik alteregó viseli a beteg igazi nevét?
Mit tehetünk akkor, ha valaki átvált? Hogyan viselkedjünk ilyen esetekben? Hogy tudjuk "visszahozni" az illetőt ebből az állapotból? Képes-e az egyik én eljátszani hogy nem ő van felszínen, azért hogy ezzel megtévesszen másokat? Lehetséges-e ilyen fajta tudatosság egy disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő betegnél?
Köszönöm a válaszokat és a segítséget.
Üdvözlettel: Red
Idézet tőle: AgobriA válaszok hol olvashatók? (Új tag vagyok) Köszönöm!
https://bura.hu/blog/szollosi-tibor-blogja/2018-jul-10/bura-tanacsadas-2018-jul
A válaszok hol olvashatók? (Új tag vagyok) Köszönöm!
Kedves Tibor!
Szerintem félreértett. 5 éve nem szedek (mert nem írnak fel, nem tartják indokoltnak) gyszert a pszichotikus tünetekre. (mondván a tünetekkel együtt tudok élni).
Így a válasza egy része irreleváns!!!
2 éve hallucináltam (+téveszme stb) mire orvoshoz kerültem. Az első 6 hónapban nem tudtam dolgozni, utána valamennyire megszoktam a tünetet és teljes munkaidőben dolgoztam.
2 év után kezdtek kezelni. (a depresszióm vált súlyossá)
Gyszer mellett nem tudtam dolgozni (a mellékhatása miatt) és eltartani sem tudtak. Az antipszichotikum elhagyása óta (5 éve) folyamatosan dolgozok. Min heti 40 órát, 3 évig másodállasom is volt, később munka mellett tanultam is.
Emiatt fontos, hogy továbbra se kapjak antipszichotikumot. Hisz gyakorlatilag az a furcsa helyzet állt elő, hogy a gyszer mellélhatása SOKKAL jobban zavar, mint a tünet, amire ráadásul max adagban sem hatott jól, így kezelés mellett sokkal nehezebb dolgom volt.
Amikor az előző üzit írtam Önnek még nem tudtam, hogy skizofrénia v skizoaffektív zavart diagoltak. Azóta megtudtam, h utóbbit. (korábban máshol skizofréniát)
Antidepresszánst sem kapok, nyugtatót is elvették 2 évre, utába alkalmi szedést engedték, majd alvászavar miatt napi 1 szemet (minimális adagban), de az elhagyását szorgalmazzák.
Azért kérdezem újra és újra a gyszermentességről (Csak nick névvel és Kiscsillag néven is) mert tudomásom szerint szinte mindenki kap gyszert. Feltételezem, hogy Ön is ezért értett félre.
Az itthon bántalmazó környezetre nincs ötlete a terapnak (csak a költözés), egyéb stresszhelyzetre, szorongásra autogén tréninget tanultam. A tapasztalatom viszont az, hogy a halut fokozza. Ezen kívül több szórakozást és pihenést javasolnak.
Korábban (amikor fő és másodállásom is volt 3 évig) nagyon kimerültem, erre sem volt ötletük a szakembereknek (illetve időnként 1 hét táppénzt javasoltak pihenés célhából), csak reménykedtek, hogy előbb-utóbb a másodállásra nem lesz szükségem és lesz időm pihenni és szórakozni is (amiből tudok töltödni).
Tisztelt Tibor!
Az idézett részt Ön írta 10-i válaszában, ezért kérdem: mit jelent?
Kleó kérdése:
"Egyéb – más ok, konkrétan megnevezhető ok az, ami az adott „viselkedést” van." – itt valami kimaradt, kérem javítani.
Szőllősi Tibor válasza Kleó kérdésére:
?
14 kérdés megválaszolva! ez utóbbi kettő marad jövő hétre!
Jó napot!
Édesanyám az elmúlt pár hónapban nagyon megváltozott, eddig otthon ülős volt könyvet olvasott sorozatokat nézett, nem érdekelték annyira a női szépészeti dolgok. Nem sok mindent vásárolt magának az évek során inkább én voltam a mindene. Nem ez bánt, hogy most már nem én vagyok a mindene hanem, hogy véleményünk és több rokon szerint is megváltozott. De pszichiáterhez nem akar elmenni, mert, hogy jól érzi magát szerintünk viszont túl pörög. Mindenhová megy koncertekre kutyasétáltatás, mindent írogat a naptárába pl: Villányból Szegedre akart menni a múltkor de aztán mégsem ment mert nem tudta megoldani a közlekedést. Volt egy pszichiáternél aki Lamolepet írt fel neki önmagában ennél a pszichiáternél mi nem voltunk jelen és hát ugye nyílván azt mond amit akar meg ahogy ő látja a helyzetet. Régen nagyon nagyon fogta a pénzt most viszont költi pl: vett magának egy csomó ékszert nem drágákat meg ruhákat, amivel semmi baj nincs. Csak ez a hirtelen fordulat számunkra nagyon furcsa és otthon is ha megkérem halkítsa le a zenét mert a zene lett a mindene azt hallgatja egyfolytában. Meg például vett magának nyugtató teát és tegnap megcsináltam neki a szokott poharában és most, hogy egy másik üveg pohár ez az ő pohara és abba csináljam meg. Aztán, hogy ő melegen nem issza meg a teát vagy veszek neki elő barackot a hűtőből akkor, hogy ez hideg ő nem eszi meg megmosom melegvízzel. Nagyon aggódom érte. Este is, hogy ő kirakja a ruháját mert ez nem jó az nem jó próbálgatja. Eddig nem fordított különösebb ígényt a külsejére most viszont esténként órák kérdése mire ki kerül a ruha az ékszer aztán fürdik aztán még bekeni magát testápolóval aztán másik kenőcs. Egész délután, hogy ezt a kódot töltsem fel neki azt a kódot töltsem fel neki különböző nyeremény játékokra. Hogy ezt, hogy kell facebookon állandóan megosztja a zenéket meg mindent eddig a facebbokkal sem törődött nagyon. Ha meg attól tartunk, hogy túl sok pénzt költ felesleges dolgokra akkor azt mondja hogy mi sajnáljuk tőle. Pl: Van 5 db tusfürdője akkor 3 vagy 4 db öblítő. Akkor van egy órája amin kicsit szét jött a szíj lehetne és tegnap rendelt egy újat mert hogy az már nem jó.
Üdvözlöm! Egyszerű de mégis bonyolult kérdésem: Mely mentális betegségek párosíthatóak?Tehát : két skizofrén alkothat-e egy párt, egy skizofrén és egy depressziós, egy skizofrén és egy borderline stb. stb. ? Van-e erre valami érdemi irányelv? Vagy egyáltalán "felejtős" minden ilyen irányú kísérlet,mármint két beteg ember nem alkothat teljes értékű párt?Az egyik félnek legalább egészségesnek kell lennie?Köszönöm válaszat előre is.
Kedves Tibor!
Férjem április 12-én a zárt osztályra került pszichózis miatt. Május 26-án engedték ki, a zárójelentésén "akut polimorf pszichotikus zavar skizofrén tünetek nélkül" szerepel. A kezelőorvosa és a kórházi pszichológus szerint jó esélye van a férjemnek, hogy egyszeri alkalom volt neki, és a tesztek és a megfigyelések alapján nem tűnik skizofrénnek, bipolárisnak, vagz borderline-nak. Személyiségzavart állapítottak meg nála. A következő gyógyszereket szedi: Liticarb, Parnassan (2x 10 mg), Haloperidol (2x1,5 mg), Frontin (1x0,5 mg).
Amit a férjemről tudni kell:
28 éves, járműmérnök, Kolozsváron nőtt fel (én magyarországi vagyok, egy erdélyi munkám során ismerkedtünk meg). Ez előtt nem volt depressziós, pszichés zavara sem, energikus, tevékeny ember volt, az életet általában pozitívan szemlélte, megjelenése sugárzó, pozitív volt, nagyon hamar megkedvelte bárki. Amióta ismerem önértékelési problémákkal, megfelelési kényszerrel küzd, nagyon érzékeny, lelkis jellem. A szüleitől, nagyszüleitől, egyke gyermek révén valahogy sosem tudott elszakadni, minden hétvégén kijártunk hozzájuk, a férjem egész hétvégén az apósomnak segített a mezőgazdaságban falun.A férjem úgy érezte, hogy a nagyszüleiről és a szüleiről ő maga kell gondoskodjon. A szülei nem tudták elfogadni, hogy a fiúk felnőtt, megnősült és családapa lesz, folyton kérsékkel, feladatokkal terhelték hétköznapjainkat és úgy gondolták, hogy nekünk úgy kell élnünk, ahogy nekik tetszik elsősorban és a férjemnek kutya kötelessége róluk gondoskodni. Hiába ültünk le velük többször beszélni erről, egyszerűen nem fogták fel és lekezelően kezelték a problémánkat, ügyet sem vetve rá. Emiatt úgy döntöttünk tavaly nyáron, hogy Erdélyből Budapestre költözünk (ahol én is születtem, illetve a szüleim itt élnek), annak szellemében, hogy végre távol leszünk a szüleitől, békésen élhetünk, és mivel akkor már állapotos voltam a kisfiúnkkal, így fő szempont volt, hogy édesanyám tudjon segédkezni majd a gyermekágy alatt (az én szüleimmel jó kapcsolatot ápolunk). Tehát szeptemberben át is költöztünk, a férjemnek új munkahelye lett, ahol jó a munkaközösség, rugalmas a munkaidő, és a fizetése is egész jó. Egyenlőre albérletbe költöztünk, de a szüleimtől kaptunk egy telket, amelyre építkezni szerettünk volna. A férjemet ez idő alatt a szülei napi szinten hívogatták, megkérdezték mit csináltunk aznap, és folyton lelkileg terrorizálták, bűntudatot keltettek benne, hogy ő nincs ott és nem segít nekik, cserben hagyta őket. Március 21-én pedig megszületett a kisfiúnk. A férjem az ezt megelőző hónapokban erősen szorongott, amiatt, hogy biztosan megfelel-e az új munkahelyén, az építkezés költségei miatt, illetve azon, hogy messze vannak a szülei, nem tud részt venni a munkálatokban. A baba születése előtt már voltak furcsa megnyílvánulásai, filozofált, arról beszélt, hogy milyen egyszerűen működik a világ, ő rájött erre, és sokszor mindezt összefüggéstelenül adta elő. Ezután egyre kevesebbett tudott aludni, agyalt folyton, majd mellgyulladásom lett, amitől belázadosodtam és alig tudtam kikelni az ágyból, hogy ellássam a babát. Igaz, ez csak 2 napig tartott, de a férjem annyira kétségbeesett, látva mennyit szenvedek a láztól és a kimerültségtől, hogy április 12-én "bepörgött", rögeszmésen mérte az időközöket a szoptatások között, folyton írkált a határidő naplójába, fontossági sorrendet, az apjának is írt egy levelet, hogy most a gyerek az első, továbbá megoldásokat keresett, a végén már a munkáját sem tudta elvégezni és kommunikálni sem lehetett vele. Ekkor vitte be édesapám az ügyeletre. A kórházban további téveszméi lettek, hogy majdnem ő robbantotta ki a 3. világháborút, miatta emberek haltak meg, meg felgyorsította az időt stb. Agresszív sose volt, az orvosokkal közreműködött mindvégig. Ezek a téveszmék mára már megszűntek, szedi a gyógyszereket a fent írt adagokban, illetve magán pszichiáterhez jár pszichoterápiás kezelésre. Ezen kívül minden reggel relaxációs gyakorlatot végez, vissza ment dolgozni részmunkaidőbe. Azonban már nem önmaga: csoszog, merev a tartása, az arckifejezése is néha maszk szerű, robotos, gépies, olyan mintha lebutult volna, a fogalmazása is romlott, nagyon feledékeny, szétszórt, ami a munkavégzésére rovására megy. Olyan, mintha nem az én férjem lenne. Úgy olvastam, hogy ezek mind mellékhatásai lehetnek a gyógyszereknek, amiket a pszichiátere szerint legalább fél évig szednie kell, persze közben lesznek csökkentések. Emellett kifejezi az érzéseit, mindent megtenne értem és a kisfiúnkért, nagyon próbálkozik, biztat, hogy minden rendben lesz, úgy látom, hogy egy pár hete stabil lelkileg, amikor a kórházból kijött egy jó pár hétig szorongott, és szomorú, kedvtelen volt amiatt, hogy ez kellett vele történjen, ill. az önbizalma sehol nem volt, aggódott azon, hogy nem fog tudni dolgozni.
Kérdésem:
Ezek a típusú gyógyszerek okoznak valami maradandó károsodást az agyban? A memóriája és az észjárása a régi lesz? A pszichiátere azt állapította meg, hogy a neveltetése (erős szülői kontroll, elszenvedett családi traumák) miatt nem alakult ki a személyisége rendesen, erre 28 évesen van lehetősége még? Lehet még egészséges, életerős ember a férjemből?
Előre is köszönöm a választ!
Kamaszkorom ót visszatérően álmodok arról, hogy öngyilkosságot követek el hozzám közel állók körében, vagy a saját temetésemet nézem, "kívülről" (látok egy koporsót, melyet körülállnak az ismerőseim, a koporsó zárt, de tudom, hogy én vagyok benne). Mikor felébredek, gyakorlatilag "honvágyat" érzek, visszavágyok abba az eseménybe, amelyet az álmomban megéltem. Régebben ezt azzal magyaráztam, hogy nem érzem, hogy fontos lennék a családtagjaim számára, bezzeg, ha megpurcannék, valószínűleg hiányoznék nekik. Mostanra azonban felnőtt lettem, úgy érzem, viszonylag rendeztem pl. a szüleimmel kapcsolatos viszonyomat, egyébként is egy nagyon "normális" életet élek (házas vagyok, dolgozok, karriert építek, vannak barátaim és hobbijaim), mégis ettől a visszatérő álomtól nem tudok szabadulni. Sőt az eddigi tematika kibővült azzal, hogy sokszor nem is követek el öngyilkosságot, csak "tudni" lehet rólam, hogy öngyilkos leszek, depressziósan vonszolom magamat ezekben az álmokban, esetleg önpusztító cselekedeteket végzek (pl. alkoholista vagyok - a valóságban alig iszom alkoholt, inkább csak dohányzom).
Kérdésem az volna, hogy jól gondolom-e, hogy ezek az álmok tulajdonképpen a borderline személyiségzavaromból fakadnak, másik kérdésem pedig, hogy mégis hogyan lehetne megszabadulni ezektől az álmoktól. Nyomasztóak, elszomorítóak, és úgy érzem, katalizátorként működnek a tényleges, valós szuicid fantáziákat illetően is.
Kedves Búra Tagok! Tegyétek fel kérdéseiteket időben, mert az utolsó pillanatban feltett kérdésekre sajnos nem mindig van idő válaszolni! Köszönjük.
Aki még a nicknevét sem szeretné kiírni, nyugodtan írhat nekem és feltesszük a kérdést anonim.
Például írhattok e-mailt is, például ide: gacsi@bura.hu
Üdv,
Krisz
Köszi!
Így volt, épp ezért kérdeznék rá...
Kleó a válasz igy vol irva következő kérdésednek beirom!
"Egyéb – más ok, konkrétan megnevezhető ok az, ami az adott „viselkedést” van." – itt valami kimaradt, kérem javítani.
Mára ennyi fért az egy órába a válaszokat illetően. A többi kérdést görgettük tovább jövőhétre. A pszichológus üzeni: nyugodtan kérdezzetek vissza, ha nem egyértelmű a válasz számotokra, vagy nem értettetek valamit benne!
Még mindig kérdezhettek! Ha valaki "anonym" módon szeretne kérdezni: cseten írjon rám!
Kedves Tibor!
Csak néven írtam korábban.
Az első diagom skizofrénia volt (Thalassa Házban ill ambulansan is).
Az antipszichotikumot kb 2 év szedés utan elhagytam, orvosi javaslatra, lassan csökkentve.
Gyszer mellett sem voltam tünetmentes, a téveszme és az emlékezethallucináció megszűnt, hanghallásra max adag sem hatott. Kb 1,5 évig tartó gyszerszedés után spontán csökkent a hang halu. (ugyanazt a gyszert kaptam, de ekkor már csak csökkentett adagban, ezután csökkent a halu)
5 eve nem szedek AP-t, téveszmém azóta sincs, az emlékhalu 1,5 évvel a gyszer elhagyása után visszatért. Hangot is hallok, de keveset.
A gyszer elhagyás után elvették a skizó diagot, bordert (és neha még akut, átmeneti pszichozis diagot) kaptam
Bő fél éve máshova járok terápiára. A terapom szerint nem border okozza a halut. Később orvost váltottam (ugyanoda jarok, ahol a terap is dolgozik).
Az orvos azt mondta, h a halut skizofrénia v skizoaffektív zavar okozza.
A tüneteket megszoktam, tartósan munkaképes vagyok. Egyes készségeim ugyan romlottak (pl koncentráció, monotonitástűrés) mások viszont javultak (összehasonlítva a pszichozis előtti idòszakkal). Olyan helyen dolgoztam, ahova viszonylag jó készségek kellenek (pl logikus gondolkodás, jó kapcsolatteremtő képesség, önálló döntéshozatal, problémamegoldás, csapatmunka). Pszichésen terhelő besorolású. 4,5 évig dolgoztam itt, szerintem a munkahelyi elvárásoknak köszönhetően fejlődtem e téren.
Mit tudok tenni, hogy a továbbiakban se kelljen szednem antipszichotikumot?
Terápiára évek óta járok. Eddig az az érzésem volt, hogy ha az egyéb tüneteim (szorongás, depresszió, alvászavar) terápiával v gyszerrel kezelik, akkor a haluval is jobban elvagyok. Több szakember is hasonló véleményen van ("elbírja a személyisége", a "személyisége ép része nagyon erős", "adaptálódott".) A skizo mellett border is van, de enyhe formában, hosszú stabil időszakkal. Az énképem stabil, nem hasítok, nem változik az értékrendem, célok stb. Ürességet sem érzek. Féltékeny sosem voltam (párkapcsolatvan) Néha falcolok (évi 1x), függőségre nagy a hajlamom, dühöt is fokozottan érzek, nehezen dolgozok fel sérelmet, traumát.
A nem megfelelő (bántalmazó) környezetből 1 éven belül el tudok költözni. A terap ettòl sokat vár mert a krízisállapotokat családtag provokálja ki és nagyon pici lakásban élek vele, elkülönülni sincs lehetőségem. (érzékenyen reagálok, de valós sérelmekre). Családtag nem akar változni, depresszió + szemzavar + alkoholfüggő. Költözés után, terapom szerint lehet már a border kritériumait sem fogom teljesíteni.
Visszaesésem nem volt, csak kisebb fellángolások (ilyenkor több a hanghallás es az emlékezethalu is).
(kieg: a skizo és a border sem szokványos módon zajlik)
Van bármilyen konkret ötlete (gyszerszedésen kívül), visszaesés megelőzésre?
Köszönöm!
Holnap délelőtt újra rendel a pszichológus! Intézzétek hozzá kérdéseiteket bátran! Eddig mindössze három kérdés van. Nyugodtan írjatok még, ha eszetekbe jut valami!
Kedves Tibor!
40 éves voltam, amikor a borderline személyiségzavart diagnosztizálta nálam egy pszichiáter szakorvos. (együtt éltünk majdnem 5 évig) Jelenleg 44 éves vagyok.
Vissza gondolva eddigi életemre, illik rám az összes bordi tünet, amely a szakirodalmakban megfogalmazódott.
Esetenként szedtem benzodiazepin tartalmú szorongás csökkntőket, amelyeket egykori háziorvosom írt fel. Voltak olyan időszakok az életemben, amikor szinte könyörögtem az orvosnak, hogy utaljon be a pszichiátriára, de a doki elintézte annyival, hogy hisztis vagyok.
Családom is nehezen tolerálta a kitöréseimet, viszont senki nem próbált meg segíteni.
Napjainkban elég nehéz élethelyzetben vagyok és ismét jönnek a tünetek...:(
Hogy lehet az, hogy 44 évesen még nem gyógyultam meg, amikor több évig tudtam leplezni a betegségemet?
Üdvözlettel: Fera
Üdvözlöm!Azt szeretném megkérdezni Öntől,hogy mi váltja ki a pánikrohamaimat?Mert sajnos még alvás közben is elkap,és az valami borzasztó.Nem tart sokáig ,de nagyon kellemetlen.Napközben ha elkap,nem tudok hirtelen beszélni,nagyon rossz lesz a közérzetem,rögtön el lell menni wc-re, mert hasmenésem lesz.nem tudok rájönni a kiváltó okra,mert mindig más élethelyzetben jön elő.Van erre valami gyógyszer is esetleg?
Köszönöm előre is.Üdv:Hajni.
ennek már csak a képzelet hab szatárt... 😀
és mit takar a "máshova"? meddig terjed? van itt kérdés bőven...
nagyjából 🙂
egyéb m.n.s. (máshova nem sorolható) kategória. 😀
és mi a maradék? moslék?
az egyéb az, amire a szakemberek sem tudnak pontos definíciót adni. egy zsák, amibe minden maradékot bele lehet hányni. 🙂
Kedves Tibor!
Szeretném megkérdezni, hogy mit akar kifejezni az "egyéb" szó a diagnózisokban. Olvastam már "kevert és egyéb személyiségzavar"-t, "egyéb skizofréniá"-t, "egyéb meghatározott szorongás"-t. Mihez képest egyéb?
Előre is köszönöm.
Szerintem arany ember-t fogtunk ki Szőllősi Tibor személyében,én nagyon szépen köszönöm a nagyon tartalmas választ,válaszokat.(na ezt így "mi" nem tudjuk,még a google-ból sem)
Szuper vagy! 😉 Köszönjük.
Egész pontosan tehát itt vannak az eddig feltett kérdések, kigyűjtve:
https://bura.hu/blog/szollosi-tibor-blogja/2018-jul-02/bura-terapia-2018-julius
Ez lesz a kérdezős topik! Kérdezzetek bátran! Át lesznek a kérdések vezetve a pszichológus blogjába, ahol csupán egy kérdés-válasz sorozat lesz! Üdv!
Szerintem valahogy letisztultabb formában kellene feltennünk a kérdéseket. Mindenféle beszélgetések is megindultak itt alább a topikban, ezek egyszerűen átláthatatlanná teszik a szöveget, rengeteget kell görgetni, keresgélni, hogy az ember megtalálja a konkrét kérdéseket. Arról nem is beszélve, hogy mennyi időt veszítünk el ezzel a heti 50 percből.
Ha jól tudom, most csak egy próbabejelentkezés volt, holnap lesz az "igazi" 50 perc. Tehát bizonyos értelemben még nem csúsztunk le semmiről.
Krisz, nem lenne lehetséges a topik megnevezése alatt kigyűjteni, tételesen, pontokba szedve, a konkrét kérdéseket? Olyan felépítésre gondolok, mint pl. egy blogbejegyzésnél. Csak itt a "bejegyzés" szövege hétről hétre változna, mindig az aktuális kérdések szerepelnének benne. A kérdésekre a választ meg mindig alább láthatnánk, legörgetve, a kommentek között.
Ha ez a forma megvalósítható lenne, akkor szívesen vállalom, hogy az alábbi beszélgetésekből kiollózom a konkrét kérdéseket.
A topik elejèn (alján) is voltak kérdések, amiket az előző szakembernek tettünk fel, diagnózisokkal kapcsolatban. (ő végül meggondolta magát, így a kérdésekre nem kaptunk választ, ezért írtam át ebbe a topikba)
Idézet tőle: Szőllősi Tiborbecenév - kinek a kérdésére
Kedves Tibor!
Úgy látom lekéstük az adást...
"Csak" nick kérdezett konkrétat, és én egy szakmai jellegűt inkább , pszichológus,és a beteg közti kapcsolat milyenségéről...akkor majd legközelebb...
becenév - kinek a kérdésére
Hajnali 9-kor... Jaj.
Pedig már takarítónőt is néztem... kérem az aktivitást a többiektől is! Legalább magunkban higgyünk eleitől fogva.