Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
Kedves Tibor!
Meditációt tanultam (MBCT - mindfulness) 8 hetes csoportos tanfolyamon.
Autogén tréninget terapomnál tanulom (egyéniben, az óra elején v végén).
Az egyik meditációs alkalomra erősem felzaklatott érzelmi állapotban érkeztem kb 10 perces késéssel Dühös voltam és erős szorongást éreztem, felkavarodott egy friss traumatikus (szexuális zaklatás) èlményem.
A meditációba csatlakoztam, de nagyon pörögtek a gondolataim. 10 perc után már nem tudtam eldönteni, hogy csak a gondolataim pörögtek v hangosan beszéltem közben. (valószìnűleg nem beszéltem) Ettől még erősebb szorongást éreztem és kinyitottam a szemem. Innentől fogva nyitott szemmel ültem és nem próbáltam meditálni. Csak arra törekedtem, h csendben üljek. Ezután is végig attól fèltem, h akaratom ellenére beszélni kezdek.
Ez mi volt? Kényszergondolat vagy pszichotikus tünet? Valami más?
Hasonló már korábban is volt meditáció közben és AT gyakorlásnál is, de csak akkor amikor nem otthon, egyedül relaxáltam v meditáltam. Relaxációnál a terapnál időnként attól felek, h akaratom ellenére rúgni kezdek (nem mást, a levegőbe).
Ez kényszergondolat? Ha nem, akkor mi?
Köszönöm
Utóirat sorstársaknak!
Ha valakinek van ötlete, Kiscsillag üzenője topikban vagy priviben várom a választ.
Kedves Tibor!
A terápiákon használatos tükrözésről (mirroring) szeretnék érdeklődni, hogy hogyan lehet elsajátítani ezt a technikát. Olyan családban nőttem fel, ahol teljesen fagyos a hangulat. Nem hogy tükrözés nincs, de még egy együttérző szó sem, sőt megharagszanak, ha egy problémát meg szeretnék velük osztani. A terápián vettem észre, hogy amikor a pszichológusom együttérző arckifejezést mutat, akkor azonnal elsírom magam. Ekkor jöttem rá, hogy az én családomban ez egy nagyon nagy probléma, és elkezdtem saját magam is megfigyelni. Azt vettem észre, hogy sajnos én sem tudom hogyan kell csinálni, pedig együttérzek. Sőt azt is észre vettem, hogy szabályosan félek együttérző arcot mutatni, nehogy gyengének tűnjek. Nehogy megtudják rólam, hogy vannak érzéseim, mert megszégyenülhetek. (Elkerülő személyiségzavarom van, egy kis sérülékeny narcizmusom, és narcisztikus szüleim.) Esetleg tudna ajánlani erről szóló könyvet, akár szakmai irodalmat?
Kedves Tibor!
A krízisben lévők támogatásával kapcsolatos kérdésemre nem kaptam választ. Nem kifelejtett, még nem jutott el odáig.
Köszönöm szépen!
Elkezdem a kérdések megválaszolását. Kis türelmet kérek azoktól, akinkek még nem válaszoltam. Szeretnék egy olyat kérni tőletek, hogy akinek nem válaszoltam a kérdésére, az jelezze már. Egyszer történt egy technikai szünet, s így több dolog törlődött a rendszerből 🙁
Köszönettel venném, ha kapnék visszajelzést a válaszokra. Amennyiben valami nem érthető, kevésbé fejtettem ki, mindenképpen jelezzétek vissza számomra.
Köszönöm!
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdére:
Tisztelt Anonymous!
Mi pontosan a kórkép, amivel diagnosztizálták?
A remisszió lehet:
-
teljes
-
spontán
-
komplett
-
relapszus remisszió
-
jelenleg remisszióban
Ezért nem mindegy, hogy pontosan mi is történik, zajlik jelenleg. Ahhoz, hogy lehessen értelmezni a remisszió aktuális jelentését jelenlegi állapotában, pontosabb meghatározásra lenne szükség. Az Ön által leírtakat úgy értelmezem, hogy nem tudja pontosan mi is történik. 3 hetente 3 napig valószínűleg tünetmentes, de azt nem tudja, hogy mindez minek az eredménye. Ami biztos, hogy ekkor állapotváltozás áll be. A gyógyszeres terápiáján kívül kap-e pszichológustól megsegítést?
A kérdésére csak azt tudom válaszolni, hogy mindenképpen beszélje arról a pszichiáterével, hogy mik a kilátásai, a lehetőségei, miként értelmezze a történteket.
A remisszió meghatározásairól bővebben itt olvashat: https://www.hazipatika.com/szakkifejezesek/remisszio/935
https://esem.hu/szotar/remisszio/
https://idegen-szavak.hu/remisszi%C3%B3
Több értelmezési lehetőséget kap, amint beírja a keresőjébe: dsmiv remisszó
Mindezeket elolvasva elhiszem, hogy még értelmezhetetlenebbé válik a remisszió. Ezért fontos, a pontos értelmezéshez tudni nagyon sok egyéb információt még.
Talán érdemes lenne egy pszichológus kollégával is felvennie a kapcsolatot ez ügyben. A két szakember együttes segítségével nagyobb az esélye mindarra, hogy elérje a vágyott állapotot végre.
Szőllősi Tibor válasza Krisztián kérdésére:
Tisztelt Krisztián!
A depressziója kezelésébe vonjon be egy pszichológust is! A több éve fenálló depresszió kezelése egyrészről gyógyszeresen állapot stabilizálás, másrészról kimondottan depresszióa kidolgozott terápiából áll. A terápia hossza a súlyosság fokától függöen 1-2,5 év is lehet. Többen élnek csak gyógyszeres segítséggel. Ami önmagában kielégítönek túnik, de csupán mankó az élethez. Szükséges a plusz terápia - pszichológus segítsége, és az önsegítés is. Egy bizonyos szint alatta egyedül a depresszió nem leküzdhető! Furfangos bestia!
Ezen a linken több információt kaphat: https://ifightdepression.com/hu/
Krízis esetén kérjen azonnal segítséget:
Telefonon a 116-123 szám,
Online - https://www.bura.hu/forum/segits-segitek/krizis-ongyilkossagi-sza
Szőllősi Tibor válasza Linzer kérdésre:
Tisztelt Linzer!
Arról, hogy mi számít hivatalos diagnózisnak, mi a diagnózisalkotás menete, már korábban írtam ezen a felületen Kleo kérdésére. A leírtak alapján egy teljesen más kórkép merült fel bennem is. Leírta, hogy a Vadaskertbe nem vitték el anno. Ez szerintem nagy felelőtlenség volt akkoriban. Mindenképpen javasolnám, hogy diagnosztizálássá magát újra. Mindenképpen kérje ki egy klinikai szakpszichológus véleményét!
A SOTE Mindennapi kapcsolataink csoportjáról nem sok mindent tudok. Mindenképpen előrelépés lenne az Ön számára. Elképzelhetőnek tartom, hogy ott válaszokat kaphat a kérdéseire is. Merjen bátran előhozakodni a problémájával, kérjen szakszerű segítséget!
Kérem ezeket olvassa már el. Fenntartással értelmezze! https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/4082/asperger-szindroma
Kedves Tibor!
Több mint egy éve dolgozok egy bizonyos munkahelyen, ami nagy fizikai és mentális terheléssel jár. Rokkantan volt, hogy egy nap 12 órát és örültem, ha csak 8-at kellett (elismerem, hogy nem vagyok elég ügyes, de ha elég makacs vagyok már vagyok ott). Mivel a munka jellege olyan, hogy nem csinálják meg helyettem, vagy ha mégis, akkor érzékeltetik, hogy Én egy egy ügyetlen szardarab vagyok, ezért túlórázok, betegen dolgozok stb... 1-3 havonta patalogiás szintű kimerültséggel küzdök, már egy ideje.
Itt kitérnék arra, hogy voltam pszihotikus. Paranoid skizofrénia diagnózissal. Most bipoláris affektív zavar a diagom és nagyon kevés gyógyszert szedek (arrispa 10 mg). Most (sőt már 4 éve) ilyen jellegű tünetek nem jöttek elő (pszihózis).
Eközben egyedül éltem (lakótársal), de gyakorlatilag egyedül. Magamról gondoskodtam nagyjából. Sok dolog érdekel, mint a weblapok készítése, fellővése (még elég amatőr szinten)
Most egy kertészeti sulit akarok kezdeni. Szeretek jógázni. Harcművészetet szeretnék tanulni (voltam is edzésen), de ennyi munka mellett nem fér bele ennyi minden.
(Főzni már luxus.. Meg minek, ha este érek haza... Főtételt ritkán ettem). Orvos alig látott. Szerencsére volt humánus, megértő társaságom, aki
ért az emberekhez. Eközben azért is Én vagyok a bűnös hogy mindenbe csak belekezdek... Amikor időm nincs. De próbálok kitörni. Így hajszolom túl magam.
Ha nem rohantam valahova, akkor a gép elött ültem vagy az xbox elött ültem (hiba volt, most már böcsen akarom felhasználni a TV, monitor elötti időt, mert szabályosan "leszívja az agyam")
Úgy döntöttem, hogy vissza költözök egy időre anyuhoz, de emiatt pár családtag és barát is megítélően vagy megvető hangnemmel szól vagy/és próbál visszatartani. Nem tudom, hogy
kire hallgassak... Ha magamra hallgatok hazajövök. Vannak humánusabb barátaim és vannak akiket már-már machivellistának látok (közben persze
arra gondolok, hogy milyen paranoiás vagyok). (igazi)Szeretetteljes-humánusnak tartott barátaim, akire a manipulatívnak látott
(most akkor paranoiás vagyok vagy mi?) családtagjaim/barátaim uszítanak néha teljes szabad dötést engednek nekem (Tulajdonképpen Én azt láttam, hogy
kb soha semmibe nem szóltak bele csak ha kértem. Egyszerűen szerettek). A machivellista haverom meg mindenféle negatív jövőképet fest (érdemes tudni,
hogy neki kimondottan jó, ha Én ott vagyok anyagi szempontból), meg elmond mindennek. Az egész viselkedése meg amit mond teljesen paradox. (Paranoiás vagyok?)
Nem is tudom miért írom ezt le. Talán segítséget várok eldönteni, hogy kiben bízhatok...
Megfelelő a hozzáállásom,
-hogy önálló emberként akarok létezni, aki maga éli az életét és szeretik, nem irányítgatják mások a maguk javára?
(Igazából mind1 kinek a javára, egyszerüen azt látom, hogy ha ilyenekre hallgatok csak mélyebb a gödörbe kerülök)
-hogy nem akarom tovább hajszolni magam feleslegesen, amikor máshol könnyebben menne több lehetőséggel (nagy kert, szép falu ahol jó sétálni stb..) és nagyobb biztonságban?
-mármár arra gondolok, hogy megszakítom a kapcsolatot ezzel az emberrel, aki kimondottan úgy tekint rám, mint aki jobban tudja mi a jó nekem, és elmond minden szarnak heti szinten? (Utána általában el is hiszem, hisz a szar honnan tudja mi jó neki? más okosabb)
(Érdekességképp jegyzem meg, hogy Ő úgy gondolja, hogy több fogalma van a szeretetről, mert családja, gyerekei vannak. Többször mondta, hogy szeret. Én azt hiszem tudom mit hív annak)
(PARANOIÁS VAGYOK????)
-szeretnék minél humánusabb lenni és ugyanilyen emberekkel körülvenni magam?
-szeretnék szeretni és szeretve lenni és nem seggfejekkel körülvenni magam... Azt hiszem ennyit megérdemlek. Meg hogy ne kínok kínját kelljen megélnem ahoz, hogy azt csinálhassam, amit szeretek.
-azért szeretnék dolgozni, hogy éljek és nem fordítva
Átértékeltem közben már a falumban, ahol felnőttem az embereket, meg a régi barátaim... Nyitottabb is lettem, nem vagyok depressziós (nem vagyok agyon gyógyszerezve, mondjuk lehet most meg inkább kevés)
Jól érzem magam már itt is... Itt is van jógacsoportom... Itt nekem már jobb lesz... Apám nem él.. Anyám nem egy társasági lény aki jó emberismerő lenne, de legalább nem szól bele a dolgaimba. Kezd kialakulni az is hogy beütemezem azt, hogy megcsináljam amit kér. Konkrétan utálom, ha mint a gyerekek azonnal akar valamit. Inkább megkérdezem többször egy nap, hogy kell-e valami. Ez szerintem így jól fog működni.
Most tényleg úgy nézek ki mint aki (jogi szóval) cselekvőképtelen? Annyiban igen, hogy valaki néha rám szólhatna, hogy pihenjek mielött még megint falnak megyek... De ez egy napi rutinnal megoldható lesz, ha egyeltalán ki tudom számolni mikor érek haza... Meg ami fontosabb, hogy időben hazaérek. Szivesen látom bármely meglátását, ha van, a leírtak alapján... Nekem még van pár érvem,a mit másnak mondtam..
Nagyon átgondoltam, de ha nincsenek érveim, az baj... Ha vannak akkor meg nem érdekli azt a bizonyos emberkét... Sőt fel van háborodva... Egyébként tudok róla jót is mondani, de lassan ott tartok, hogy nem érdekel milyen jókat nevetünk néha együtt stb... Ez nekem többet árt mint használ, amikor minél jobban szeretném ismerni/becsülni magam és lelkiismeretesen magamhoz hűen élni.
Egyébként nagyon nem szorongok. Frusztráció/feszültség/türelmetlenség hullámokban tör rám, általába ha csinálni kell valamit, vagy nem rutinfeladat elött állok, akkor főleg nehéz...
Üdv:
Patandzsali
Kedves Tibor!
Mit tegyünk, ha vki krízisállapotban van, öngyilkossági szándékot jelez itt a krízis topikban? Mit mondjunk, tegyünk és mit ne? (Nekem nem Búrás ismerősöm is van, ő telefonon vagy facen szokta jelezni, h öngyilkossági szándéka van)
Nagyon aggódunk, sokszor tehetetlennek érezzük magunkat.
Amit szoktunk javasolni:
1. Kérjük, hogy beszéljen a problémájáról, mi az, ami miatt szeretne meghalni. Ha elmondja, próbálunk erről beszélni vele.
2. Bíztatjuk, hogy tartson ki, aggodalmunkat kifejezzük.
3. Ha nem jár orvoshoz vagy terápiára, szakember felkeresését javasoljuk.
4. Segélyhívó számát megadjuk, végső esetben az orvosi ügyeletet, Péterffy krízis ambulanciát, mentő kihívását (ha nem tud kh-ba menni) javasoljuk.
5. Felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem sikerül, túléli, a jelenleginél is rosszabb helyzetbe/állapotba kerülhet.
Sajnos többször jártam úgy, h a kríziselő nem lett jobban, de már nem tudtam az oldalon maradni, írni neki és más sem volt, aki segíteni tudott volna. Ilyen esetben hogyan "hagyjam ott"?
Néha, egy-egy keményebb hangvételű hozzászólás is érkezik, esetleg bántó/sértő. Ilyenkor is gondban vagyok, hogy rászóljak v moderáljam. (modetátor vagyok). Bár lehet ezt nem Önnel, hanem Eszterrel v a többi modival érdemes egyeztetni...
Köszönöm
A kérdésekre a jövő hét folyamán fogok válaszolni.
Anonymous kérdése:
Szóval az lenne a kérdésem,hogy egy remisszió meddig tart? Mert nekem szerintem az van tünetmetntes vagyok , nem szorongok stb.a gyógyszerek okozzák? Meddig tart ez az állapot? általában nálam 3 napig szokott,3 hetente előjön ez az időszak de én azt szeretném hogy mindig meglegyen,mert igy tudnék dolgozni akár 8 órában is.
Jónapot
már évek óta küzdök mély depresszióval, és az utóbbi hónapokban egyre súlyosabb magányérzet, depresszió, és állandóan csak arra lyukadok ki hogy meg kellene halnom. Nem tudom már mitévő legyek, járok pszichiáterhez de a gyógyszerek sem segítenek semmit szinte.
Kedves Tibor!
Először is meg szeretném kérdezni, mi számit hivatalos diagnózisnak, mert már ennyi diagnózisom volt életem során: Kényszerbetegség, Paranoia (deluziv zavar), Szorongás és Skizoaffektiv zavar (a kényszerbetegség végig kisérte az életemet, a következő kettő 2015-ben jött hozzá, illetve az utolsó 2017-ben lett egy másik orvos által és az összes többit már lehagyta, az az orvos csak egyszer látott, de ugyanazon a helyen volt, ahová eddig jártam és mindössze csak egy kórházban fordultam meg, és csak ambulánsan).
A pszichológos emlitett személyiségzavart is, illetve a régi orvosom is, csak nem irta rá, mert az is csak feltételezés, illetve kezdődő skizofrénia. Nos, igazából ezekkel a tünetekkel úgy is mondhatjuk, hogy születtem. A következők vannak jelen az életemben jelenleg is.
- Beilleszkedési zavarok, minden közösségben ki voltam rekesztve. Anyám elmondása szerint viselkedési zavarok már az óvodában elkezdődtek. Azt mondja, hogy amikor segiteni akartam, akkor szétdobáltam mindent és megkérdezték, miért tettem én meg mondtam, hogy segiteni akartam. Még egy példa erre, hogy mikor simogatni akartam, akkor simogatás helyett verés lett. Talán ebból fakad a jelenlegi probléma is (ezeket már nem keverem össze). Példa: amikor nem félek, azt feltételezik rólam, hogy félem, amikor akár jó kedvem is van, azt gondolják, hogy szomorú vagyok. Amikor komoly vagyok, akkor is szomorúnak itélnek. Mikor semmi bajom, van, hogy idegesnek gondolnak, ezek állandóan előjönnek gyerekkorom óta és nem tudom, hogy miért. Nem értem a viccet se, gyerekkoromban támadásnak vettem őket, most már nem, de akkor se tudom eldönteni, hogy vicc akart lenni vagy gúnyolódás. Ebből is akadtak már konfliktusok. Ha valami vicc akkor se tartom annak, de amiken gyerekként megsértődtem, azok közül sok olyan van, amiket már fel se veszek mostanra.
- Kényszerbetegséget állapitottak meg a mániáim miatt. Napirendjeim vannak ritáélakkal, gyerekkorom óta. Jelenleg 7-kor megyek fürdeni este, ha ebben akadályozzák, ideges leszek, régebben balhét is csaptam érte, most már visszafolytom, de fel tud bosszantani nagyon. Több ilyen rituálé is van az életemben, gyerekkorom óta, tehát ezt se lehet meghatározni, mikor kezdődött, és hogyan. Kisgyerekként csak egy sarokban tudtam enni nagymamámnál aki akkor a szomszédban lakott, ha késő este éhes voltam és mamám aludt, fel kellett kelteni, különben ment a hiszti. A saját házunkban csak ugyanott ültem és fogtam a függönyt. Ezek is már enyhültek, de az megmaradt, hogy mindig ugyanott eszem, ugyanott szeretnék ülni, ha mondjuk tesómékhoz megyünk. Ha elfoglalják, addig erősködöm, mig át nem ülnek a másik helyre. A buszon is van egy megszokott helyem, ha épp foglalt, nem leszek már ideges, de amikor a szemem láttára foglalják be, kicsit felbosszant, bár nagy ügyet már nem csinálok belőle. Mindig van egy téma, ami nagyon érdekel, akkor szinte csak azzal foglalkozom és csak azokról beszélek szinte, és jó sokat tudok róluk, nem lehet leállitani. Régebben az iskolában mivel nem tudtam, hogy kell beilleszkedni és én is akartam barátokat, ezeket kezdtem el mondani. Emiatt ki lettem mindenhol közösitve. Ez csak pár példa, rengeteg ilyenem van. Általában focistákkal szoktam foglalkozni, de voltak más témák is. És nem úgy foglalkozom velük, mint a többség, akik rajonganak, nekem más. Minden kis apró részletet megfigyelek, amik mások szerint már betegesek, elemzést irok róluk. Fel tudom sorolni az összes mániámat sorban, dátummal együtt, illetve mindegyikük születésnapját. Ezeket akarták gyógyszerrel eltüntetni 2015-ben és 2016-ban, mikor én ezeket élvezem, és ezzel érzem hogy önmagam lehetek és igen, ez vagyok én.
-Még érdemes megemlitenem, hogy születésemkor nem sirtam fel, sokak szerint ez is közrejátszhatott, hogy beteg vagyok, illetve 4 évesen beszéltem először, előtte saját szótáram volt, minden szóra egy-egy halandzsa volt. Amiben még eltértem a tesóimtól, hogy céltalanul fel-alá járkáltam az udvaron, és ezt mindenki élvezte, becenevet is adtak (kis masirozó), meg hangyákat figyeltem meg, és még a cigi is volt a mániám, kiakartam őket belezni és eltaposni. Gátlástalanul odamentem idegenekhez az utcán, hogy dobják el a cigit, hogy eltapossam. Érdekelt nagyon a belseje és élvezet volt kibelezni. Bár ma már nem csinálom, de még mindig szeretek rátaposni a cigikre, amik nincsenek eltaposva. Felnőttként csináltam olyat, hogy egy üvegbe kukacokat gyűjtöttem és figyeltem, mit csinálnak. Sajnos hajlamos vagyok ilyen marhaságra, de visszafogom magam. Állandóan kiközösitve éreztem magam, mikor épp nem velem foglalkoztam, közéjük furakodtam, ma már nem csinálom, de olykor rám jön, de akkor visszanyomom. Inkább megvárom, mig befejezik, aztán mondom el, de hajlamos vagyok arra, hogy egész más témával jövök, le is szólnak, meg hogy tapintatlan vagyok.
Problémám van a mai napig azzal, mikor vendégségbe megyünk, ezért olykor felkészitenek, hogy mit szabad, mit nem, ezt igyekszem betartani, egy esküvő után (rokoni), megdicsértek, milyen jól viselkedtem és már felnőtt voltam. Hónapokig mondogatták mit lehet és mit nem, mit kell csinálni. Lényeg, hogy a viselkedéssel baj szokott lenni, mert sokszor nem tudom mi a jó, mit szabad még.
-Tanulással nem volt probléma, ha leültem volna mindig tanulni, akár kitűnő is lehettem volna (kivéve matekból), de még a lustaság mellett se voltak rossz eredményeim. Meg szoktam jegyezni ilyen számokat is, gyerekként szálloda szobákat, amiket a többiek nem és mindig kikérdeztek. Mondtak egy helyet én meg mondam a szálloda szobát. Van, mikor kiesett egy-egy (ritkán volt), de akkor is megtehettem volna, hogy hazudok, mert úgysem tudják, de mindig bevallottam. Aztán különböző focisták szülinapjai, olyanok is akik nem voltak a mániáim, na meg az egész osztályét, végig kérdeztem őket, de a naplóba is belesegettem, és a horoszkójukat is tudom. Elég mondani egy dátumot, már tudom melyik horoszkóp az, az is volt a mániám. Bár ma már szálloda szobákat nem jegyzek meg (alig utazom már), inkább dátumokat, szülinapokat. Azért irom le, mert rá szoktak csodálkozni, ez nem általános. Sokáig éltem abban a hitben, hogy ez természetes. És tényleg, ezt nem is gondolnám betegségnek, örülök is neki, hogy megjegyzem ezeket (még akkor is, ha nem akarom). Sokak szerint értelmetlen.
-A munka világában nem találom a helyem, hiába van 3 OKJ szakmám és hiába vizsgáztam belőlük 4-5-re, nem tudok dolgozni bennük, mert rossz volt a választás. Nem emberekkel kéne foglalkoznom, ezek meg pont olyan szakmák. Sokszor már azért mentem tanulni, mert nem birom a munka világát, börtönben érzem magam, gyomorgörcsöt okoz állandóan (ám a legtöbbször ők küldenek el egy bizonyos idő után). Sokszor nem jövök rá az okára. Most is iskolába járok és van egy takaritás, ahová akkor megyek, amikor akarok de az nem sok. Ja és egyedül vagyok és március óta vagyok ott, ez már nagy szó nálam. (9 hónapja már). Emiatt sokszor érzem úgy, hogy nincs pénzem és spórolok, mint az állat. Ja és otthon lakom.
-Aszex vagyok, nincs és nem is volt soha pasim, az érintkezést is utálom, gyerekként se viselktem el, ha puszilkodtak vagy ha megakartak ölelni. Nincs baráti társaságom se, otthon ülök állandóan, amikor szabadidőm van. Kissé frusztrál, de belegondolok abba is, hogy nem érezném magam jól úgysem ilyen társaságokban, pont az ilyenek miatt, amiket elmondtam. A gépen szoktam chatelni emberekkel, azokra is megvan az időpont, amikor gépezek.
-A változásokat nehezen tűröm. Sokszor vannak dührohamaim, manapság már inkább elnyomom, csak ne legyen feszültség és veszekedés. Gyerekkorom óta, de akkor nem fogtam vissza magam. Volt tévénézési rend is, kedvenc meséim, amiket állandóan megnéztem mindennap (ugyanazokat).
-2-3 évesen telerajzoltam a falat a házban és ugyanazt a figurát, az ismétlődött egyfolytában és csak az volt a falon. Az ismétlődések most is jelen vannak az életemben, a monoton munkákat szeretem, amiktől más kiborulna, és az aprólékos munkákat, a rajzaim is aprólékosak, azonos mintákkal van tele a lap, egyik tesóm ki is akad, mikor ránéz, annyira nem birja elviselni és sokan nem értik, hogy van ehhez türelmem. Ez se általános. Sokan mondják, hogy más vagyok mint a többiek, emiatt is vagyok kirekesztett mindenhol (még itt is). És nem tudom, mitől van ez, mert ezek a felsorolt betegségek is csak fiatal felnőttkorban kezdődik, esetleg tinikor végén. De nekem születésemtől szinte ez van, nem is tudom, milyen másnak lenni.
-2015-ben volt más probléma is, de közel sem azok, amiket leirtam, sose hallucináltam, mindig tudtam mi a valóság, és mi a fantázia, képzelet. Nem volt ezzel gond. Antipszichotikumokat adtak, amiktől csak rosszabbul lettem és személyiség torzulást okozott. Amikor abbahagytam, visszanyertem önmagam. Nem vagyok hajlandó szedni. 2016 vége óta nincs pszichiáterem, sőt tiz évig nem is volt 2005 és 2015 között. A probléma miatt mentem 2015-ben, ami már nem aktuális, 2005-ben az iskola küldött ott továbbküldtek a Vadaskertbe ahová már nem vittek el. 2015-ben meg már felnőtt rendelésre jártam. Hangulatzavarokat is emlitettek, általában ez egyenlitett (bár a gyógyszerek csináltak nekem szélsőséges hangulatzagarokat), de amikor felidegesit valami, na akkor tombolás van, utána megnyugszom (elég ritkán tombolok). Tehát kb úgy változik a hangulatom, ahogy a legtöbb embernek szokott, nincs ilyen problémám se.
-A tárgyak iránti szeretetem is erős, ez se általános és nem érti senki. Nem értem az egészet és ezeket a diagnózisokat se, talán még a kényszerbetegséget, de azzal se tudok úgy nagyon azonosulni, mert őket idegesiti, mig én szeretem ezeket a napirendeket, mániákat, ismétlődéseket stb.
-Jelentkeztem a Sote nappali kórházába, a mindennapi kapcsolataink csoportba felvettek. Mire lehet ott számitani? Február elején megyek. Ezek milyen betegségbe sorolhatóak be? (sokszor azt érzem, nem is betegség, sőt én 2015 előtt nem is tartottam magam annak, de a rokonságban páran belém akarták beszélni és orvoshoz küldeni, sikerült is elérniük és akkor meg már minden szart bebeszéltem magamnak). Ha beteg vagyok akkor megnyugodnék, igy nem, mert nem tudom, hogy mi ez.
Köszönöm a válaszát. Ezt még lehetne sorolni, még a problémám az, hogy nem látom át a lényeget, minden részleten fennakadok. Ha nem irok le mindent, hiányosnak érzem. Irásban sokkal jobban kommunikálok, mint szóban. Ha hosszan kell beszélnem, izgulok, és akkor nem az emberre nézek, hanem mindenhová, csak rá nem. Többször rám szóltak már, hogy a szemébe nézzek, ne el a fenébe, de leginkább hosszú beszédnél fordul ez elő. A szembe nem szeretek nézni, de sokszor magamra erőltetem. Még a szorongással tudok még azonosulni, sok helyzet okoz nekem gyomorgörcsöt, de egyszerűen muszáj őket megcsinálni. Sok feladattal meg se tudok birkózni.
Idézet tőle: Szőllősi TiborSzőllősi Tibor válasza PhilC kérdésére:
Tisztelt PhilC!
Nagyon kimerítően írta le a problémáját, tehetetlenségét. Mit tegyen? A leírtak alapján, nekem ez egy már régen folyó játszmának tűnik. Nagyon sok kisebb játszmával fűszerezve. Mindenképpen az is kiderül, hogy ”jól szórakoznak közben”. Egészen tanulságos a története. Érzelmi zsarolás, tehetetlenség, függőség egy aggódással teli kapcsolatban.
Merje-e elhagyni a férjét miközben Ő azzal fenyegetőzik, hogy megöli magát amint elhagyja? Amint az Ön igényéiről kezd beszélni azt egy rövid huszárvágással megsemmisíti? Elképzelhető, hogy itt a leírtak alapján egy elég masszív pszichés problémával áll szemben. Esetleg egy nagy játszmamesterrel. A leírtak megfogalmazásából, színvonalából számomra az derül ki, hogy Ön objektívan, tényszerűen írja le az életét. Másfelől, a mondandója végére derült ki számomra azaz elhatározása, hogy elhagyja a férjét, csupán a változtatás iránti vágya. Ráadásul hitelt vesz fel egyedül valamilyen oknál fogva, abban a reményében, hátha így változik valami. Amint kiderült utóbb, semmi sem változott.
Ki akar pszichológushoz menni? Ön vagy a férje? Kinek van szüksége segítségre valójában? Azt gondolom, hogy mindkettőjüknek.
A történtek ellenére még mindig meg akarja menteni a férjét. Ez egy elismerést kiváltó dolog! Vajon tényleg meg kell menteni a férjét Öntől? Más útját már nem is látja, hogyan élhetne nyugodtan, egyedül?
Szerintem, ha valaki annyira belefárad egy kapcsolatba, hogy csak az önfeláldozása árán nyerhet egyenrangúságot, akkor az csak egy kifacsart kapcsolatot eredményezhet, kényes egyensúllyal. Ebben a nyomorúságos állapotban variál, ötletel aki máshogyan szeretne élni. Ami így egyenesen elvezet a társfüggőséghez.
Mit tegyen? Mit tehet? Mindenképpen ajánlanám, hogy Ön is kérjen segítséget egy kollégától. Bonyolult helyzet állt elő, melynek több egyéb területen is vannak vonatkozásai. Ebben a helyzetben kérnék gazdasági tanácsot – a hitel miatt, és jogi tanácsot is. Erőszakkal senkit nem lehet – belegyezése nélkül – bent tartani, vagy bevinni a pszichiátriára.
Egy kis segítség, a betegségbelátás nélkül élők hozzátartózóinak: Xavier Amador - Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! című könyvét ajánlanám.
A játszmákról Eric Berne – Emberi játszmák című könyvét ajánlanám.
Az érzelmi zsarolásról: Susan Forward es Donna Frazier Érzelmi zsarolás a félelem, a kötelességérzet és a bűntudat szorításában Egy weboldal szintén ebben a témában https://napfenyes.hu/eletmod-gyogyitas/lelekgyogyaszat-pszichoszomatika/erzelmi-zsarolas
Ami még felmerült bennem az a társfüggőség.
A Nárcisztikus visszaélésről - http://nemvagyegyedul.com/blog/aldozat-szindroma-50-tunet
Kedves Tibor!
Ezt a mondatot nem értem: "Vajon tényleg meg kell menteni a férjét Öntől?"
Sajnos elég későn kaptam meg a választ, így én a kérdésfeltevés óta már jóval tovább jutottam mindannál, mint amit ön végül leírt: ami nekem azóta még eszembe jutott, az a Helfer-szindróma és az ismétlési kényszer (nárcisztikus szülővel való viszonyomat ismétlem és ezáltal próbálom "helyrehozni" úgy, hogy most nárcisztikus partnerrel élek).
Szőllősi Tibor válasza Liliomlány kérdésére:
Tisztelt Liliomlány!
A komplex poszttraumás stressz szindróma kezelése egy időben hosszú, összetett dolog. A relaxáció egy igen elismert eljárás, melyet igen nagy számban alkalmaznak ebben az esetben is. Amennyiben nem tapasztal semmilyen hatást a kezelés fennállása alatt, azt mindenképpen jelezze vissza. Érdemes lenne megbeszélnie, hogy előre láthatólag, mennyi idő múlva várható valamilyen változás az állapotában.
Valószínűnek tartom, hogy a pszichológusa olyan módszereket szeretne megtanítani Önnel, melyek rendszeres használatával idővel enyhíthető, majd megszüntethetővé válik a problémája. Rendszeres gyakorlásra, kitartásra, türelemre lesz szüksége. Kérem tartson ki! Alkalmazza, használja a tanultakat, rendszeresen konzultáljon pszichológusával, pszichiáterével! Legyen őszinte, és számoljon be a tapasztaltakról, bizonytalanságáról.
Várható változás menete
A terápia elején alig észrevehető a változás. Kezdetben a feszültséget, a szorongást kell csökkenteni. Valószínűnek tartom, hogy ez a célja a pszichológusának, pszichiáterének jelenleg. Miután a szorongása egy elfogadható szintre csökken, csak azután lehet folytatni egyéb módszerekkel a terápiáját – mélyíteni, például hipnózis bevonásával. Amit nagyon jól tesz, hogy egyeztetett a pszichiátere és a pszichológusa között.
Az autogén tréningről itt olvashat többet: http://www.relaxacio.hu/modszerek.html
Mindfullness – tudatos jelenlét – ezekre a szavakra keressen rá.
Jacobson-féle progresszív izomlazításról itt olvashat többet: https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/10214/jacobson-fele-progressziv-izomlazitas
A komplex poszttraumás stressz szindrómával (C-PTSD) itt olvashat bővebben: https://narciszgyerekei.wordpress.com/2014/11/04/komplex-poszttraumas-stressz-szindroma-c-ptsd/
Szőllősi Tibor válasza PhilC kérdésére:
Tisztelt PhilC!
Nagyon kimerítően írta le a problémáját, tehetetlenségét. Mit tegyen? A leírtak alapján, nekem ez egy már régen folyó játszmának tűnik. Nagyon sok kisebb játszmával fűszerezve. Mindenképpen az is kiderül, hogy ”jól szórakoznak közben”. Egészen tanulságos a története. Érzelmi zsarolás, tehetetlenség, függőség egy aggódással teli kapcsolatban.
Merje-e elhagyni a férjét miközben Ő azzal fenyegetőzik, hogy megöli magát amint elhagyja? Amint az Ön igényéiről kezd beszélni azt egy rövid huszárvágással megsemmisíti? Elképzelhető, hogy itt a leírtak alapján egy elég masszív pszichés problémával áll szemben. Esetleg egy nagy játszmamesterrel. A leírtak megfogalmazásából, színvonalából számomra az derül ki, hogy Ön objektívan, tényszerűen írja le az életét. Másfelől, a mondandója végére derült ki számomra azaz elhatározása, hogy elhagyja a férjét, csupán a változtatás iránti vágya. Ráadásul hitelt vesz fel egyedül valamilyen oknál fogva, abban a reményében, hátha így változik valami. Amint kiderült utóbb, semmi sem változott.
Ki akar pszichológushoz menni? Ön vagy a férje? Kinek van szüksége segítségre valójában? Azt gondolom, hogy mindkettőjüknek.
A történtek ellenére még mindig meg akarja menteni a férjét. Ez egy elismerést kiváltó dolog! Vajon tényleg meg kell menteni a férjét Öntől? Más útját már nem is látja, hogyan élhetne nyugodtan, egyedül?
Szerintem, ha valaki annyira belefárad egy kapcsolatba, hogy csak az önfeláldozása árán nyerhet egyenrangúságot, akkor az csak egy kifacsart kapcsolatot eredményezhet, kényes egyensúllyal. Ebben a nyomorúságos állapotban variál, ötletel aki máshogyan szeretne élni. Ami így egyenesen elvezet a társfüggőséghez.
Mit tegyen? Mit tehet? Mindenképpen ajánlanám, hogy Ön is kérjen segítséget egy kollégától. Bonyolult helyzet állt elő, melynek több egyéb területen is vannak vonatkozásai. Ebben a helyzetben kérnék gazdasági tanácsot – a hitel miatt, és jogi tanácsot is. Erőszakkal senkit nem lehet – belegyezése nélkül – bent tartani, vagy bevinni a pszichiátriára.
Egy kis segítség, a betegségbelátás nélkül élők hozzátartózóinak: Xavier Amador - Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! című könyvét ajánlanám.
A játszmákról Eric Berne – Emberi játszmák című könyvét ajánlanám.
Az érzelmi zsarolásról: Susan Forward es Donna Frazier Érzelmi zsarolás a félelem, a kötelességérzet és a bűntudat szorításában Egy weboldal szintén ebben a témában https://napfenyes.hu/eletmod-gyogyitas/lelekgyogyaszat-pszichoszomatika/erzelmi-zsarolas
Ami még felmerült bennem az a társfüggőség.
A Nárcisztikus visszaélésről - http://nemvagyegyedul.com/blog/aldozat-szindroma-50-tunet
Kedves Tibor!
Krisszel is üzentem, remélem megkapta. Itt is próbálom jelezni. Úgy döntöttem, hogy ezt a kérdéskört a terapomnak teszem fel, így nem szükséges válaszolnia.
Ő fog válaszolni itt a topicban a legfrisssebb infó szerint, sajnos nem tudom pontosan, hogy mikor.
Lásd: Kocsma.
Lehet tudni, melyik héten érkezik válasz a pszichológustól a mostanság feltett kérdésekre? Teljesen belezavarodtam már.
Kedves Tibor!
A terapommal arra jutottunk az össze-vissza diagolás (a hallucináció miatt) és az igen eltérő gyszerelési javaslatok (élethosszig szedni vagy nem szükséges szedni) terén, hogy nem tiszta kórkép az enyém. Sejtésem beigazolódott. Ezért hol ide, hol oda sorolnak. Az is érdekes, amit felvetett, az aktuális állapotom is meghatározó volt. Amikor non-stop haluztam ill bizarr téveszmém volt, skizofréniát diagoltak, amikor kevés halum volt és téveszmém nem volt, borderhez sorolták.
Gyomlálás: a pánikot és az agorafóbiát kihúztuk. Úgy láttam, hogy terapom meglepődött, hisz nem okoz félelmet a közlekedés vagy a nyílt tereken való tartózkodás.
Korábban kérdezte (pontosabban feltételezésem szerint arra szeretett volna ösztönözni, hogy gondoljam át), hogy Anyu véleménye szakmai kérdésben (gyszer) mit számít. Nem csak szakmai, hanem megélhetési kérdés is, ha olyan kezelésbe egyezek bele vagy erőltetnek rám, amivel nem tudok dolgozni. Ő eltartani nem tud, és amíg itt lakok nehéz azt mondani, h ne egyek, ne használjak árammal működő dolgokat stb. és kidobni sem akar mert tudja, hogy még átmeneti hajléktalanszállóra sem mehetek, ha semmilyen jövedelmem nincs. Ő is nagyon megszívta, amikor a gyszer miatt csak nagyon minimális időt tudtam munkával tölteni. Biztosított ételt és nagyon alap dolgokat (pl gyszer, fogkrém, szappan stb), de emiatt nem tudott számlákat fizetni és nagyon sok adóssága gyűlt össze + kamatokos kamatok + végrehajtási kts-ek, végül kikapcsolták az áramot, gázt és árverezni akarták a lakását. Emiatt volt évekig másodállásom, megígégértem hogy ha sikerül a gyszerleállítás és újra tudok dolgozni, mind visszafizetem. Így is törtènt. Hálás vagyok, hogy még akkor is maradhattam, amikor már az ő lakhatása volt veszélyben. Olyan orvoshoz nem megyek többet, aki nem veszi figyelembe, hogy nekem a munkavállalás fontos ill aki nem veszi figyelembe, hogy a tüneteim közül sok kiprovokált ill egy része önvédelem.
Amit a korábban kezelő orvosom mindössze önbizalomhiánynak vélt, az terapom szerint IS szociális fóbia, ami sokat enyhült az évek alatt. Jó nyomon jártam. Ez is, az is van.
Konkrét kérdésem nincs. Csak ezt szerettem volna visszajelezni.
Kedves Tibor!
Úgy döntöttem, hogy folytatom a kognitív viselkedésterápiát ott, ahova korábban 10 hónapig jártam. Egyéni terápián autogén tréninget is tanulok. Mellette 8 hetes csoportos mindfulness terápiára járok.
Gyakran visszatérő gondom, hogy Anyu túlzottan beleszól az életembe, rámerőltet dolgokat. Kb 8 évig párommal, fél évig egyedül laktam. Ebben az időszakban sokkal jobban voltam és Anyu sem tudta ennyire kierőszakolni, amit akar.
Szeretnék újra külön élni, de nem keresek annyit, hogy szobát tudjak bérelni lakásban vagy munkásszállón. Egy ideig hajléktalanszállón laktam. Oda a bogarak és a sok lopás miatt nem szeretnék visszamenni ill ott is voltam szemtanúja durva fizikai bántalmazásnak.
Várhatóan 1, max 2 éven belül tudok elköltözni. Addigra végzek az OKJ-s sulival ill ha lerakom a nyelvvizsgát, a diplomát is megkapom. Ha már nem fogok tanulni, újra tudok másodállást (ha feltètlenül muszáj) vállalni és végzettséggel talán magasabb fizetésre is van esélyem.
Addig viszont ki kell találnom valamit a gondomra. Nem hagyja, hogy magánügyeimben döntsek.
Első körben (ha Anyu valamit erőltet vagy épp ellenzi) meg szoktam indokolni a döntésemet. Utána kérem, hogy ezt fogadja el. Harmadik lépésnél jön a törött lemez technika. Utána még nyúz, kérlel. Ilyenkor kérem, h zárjuk le a beszélgetést. Gyakran ilyenkor őrjöng, tombol (pl földhöz vág dolgokaz) fenyeget (pl felgyújtja a lakást). Ilyenkor megrémülök, dühös vagyok. Olyanra is volt példa, hogy megkért mást vagy másokat, hogy próbáljanak rábeszélni, amire ő nem tudott.
A tehetetlenségtől, dührohsmától ilyenkor már kiborulok, néha suicid késztetésem van. 9 féle antidepresszánst ill ezek kombinációját próbáltam, de nem hatottak. Más, nyugtató hatású gyszerek sem segítettek ilyen esetben.
Ősszel sikerült elhagyni az altatót és a nyugtatót is. Orvosom javasolta ill pártolta. Most nem szedek gyszert. Terapommal megbeszéltem, hogy amíg nincs olyan visszaesésem, amiből más módon nem tudok kikeveredni, nem járok orvoshoz.
Anyu erőszakosságát, veszekedésének elkerülése érdekében gyakran belemegyek, abba amit ő szeretne.
Pl 3 hétig nyúzott, hogy randizzak egy kollégájanak az ismerősével. Mást is megkért, hogy beszéljen rá, veszekedett, elhordott mindennek. Végül elmentem a randira. Nem fogadta el, hogy újabb randit nem akarok. A férfinak mondtam, hogy nem szeretnék többet találkozni vele. Ő elfogadta, nem keresett többet. Így tudtam kimászni a szituból.
ACA csoportra sem tudtam járni mert kapásból dührohama volt. Terap szerint jobb lett volna, ha nem mondom meg hova megyek vagy mást mondok. Ez megfordult a fejemben, de tekintettel arra, hogy ez nem egyszeri alkalom, hanem heti rendszerességel van csoport, nem merem átverni sem. Fèlek, hogy idővel elszólom magam és abból lesz balhé.
Egyéni vagy családterápiától elzárkózik.
Szerinte vele minden rendben és az ivást sem szeretné abbahagyni. Már orvoshoz sem jár. Korábban antidepresszánst kapott, de ettől a személyisége/viselkedése nem változott. Arra panaszkodott, hogy időnként kiabálok vele, ill egyszer lefogtam és ágyhoz szorítottam. Ekkor emeltek a gyszeremen. Ezt nem tartottam jogosnak. Azt nem mondta el az orvosnak, hogy a hajamat tépte, utána megpróbált megütni, végül rúgott. Hanyatt estem és még ekkor is rúgni próbált. Hátam, ujjam zúzódott. Ezt követően, szerintem jogos önvédelemből fogtam le. Ekkor sem ütöttem meg csak torkom szakadtából üvöltöttem, hogy ha folytatja rendőrt hívok. A gyszeradagom emelésénél hasznosabb lett volna, ha megkérdezik, hogy miért üvöltöttem vagy fogtam le. Még jobb lett volna, ha engem is megkérdeznek és nem csak indoklás nélkül emelik a gyszerem. Neki nem emeltek.
Ha az orvos megtudta volna, hogy mire reagáltam így, akkor talán el tudták volna neki magyarázni, hogy a provokálásra, bántalmazásra reagáltam így és ennek kivédésére az a jobb megoldás, ha nem üt meg. Évekkel később tudtam meg, hogy Anyu végig elhallgatta az indulatkezelési gondjait, csak rám panaszkodott.
Az is visszatérő gond, hogy Anyu azt várja a terápiámtól (azaz tőlem), hogy jobban belemegyek abba, amit akar és csesztetésre, jogos igényeim elnyomására is nyugodtan reagálok. Közben a terapom pont az ellenkezőjére bíztat. Azt persze ő sem pártolja, h kiabáljak. Szerinte ilyenkor jobb elmenni itthonról. Nincs szobám, oda sem tudok elzárkózni. Volt, hogy sikerült ilyen esetben máshovs elmenni. Olyan is, hogy nem. Elvette a pénzem és a cigim is, hiába tudtam volna 4 napra máshoz menni, nem jött össze mert az ismerősöm nem volt abban az anyagi helyzetben, hogy ennivalót biztosítson és vidékre pénz nélkül el sem jutottam volna. Olyan is volt, h az utcán ültem este 11-ig. Tél volt, fáztam. Hazajöttem, folytatta a balhézást...
Kérdésem:
Ön szerint ha Anyu hiába nyúz, csesztet, balhézik, őrjöng, de sikerül kitartanom a döntésem mellett TÖBB egymást követő alkalommal, akkor van arra reális esély, hogy egy idő után újabb helyzetekben nem nyúz tovább? Azaz eljut oda, hogy feladja mert nem lát esélyt arra, hogy csesztetéssel, fenyegetéssel hatni tud rám?
2. Ha agresszívvé válik vagy látszik, hogy ettől nem sok választja el vagy őrjöng és már nehezen tudom elviselni és nem tudok máshoz átmenni vagy nincs már energiám (pl késő este van és hajnalban már kelnem kell ahhoz, hogy időben odaérjek a mhelyemre), mit tegyek?
3. Ha azt sem tudom elérni, hogy ilyen kérdésekben dönthessek, mit tegyek azzal, ha alkamazkodni nem szeretne? Pl egész éjjel megy a TV, reggel kapcsolja ki, ha nem felejti el. Nincs szobám és nehezen tudok elaludni és gyakran felébredek a TV-re. Ilyenkor nehezen alszok vissza. Erre szedtem nyugtatót , később már altatót is. Csendben sokkal jobban tudok aludni, de őt a csend zavarja. Próbáltam füldugóval. Az egyik cég terméke nem nyomta el a zajokat, a másik mellett nem hallottam a reggeli ébresztőt sem. Kértem, hogy legalább néha kapcsolja ki éjfél kürül. Kikapcsolta és olyan cirkuszt csapott (tönkreteszem az életét, miattam nem tud aludni stb), hogy inkább visszakapcsoltam. Nem érdekli, hogy sokszor 2x1,5 órát tudok csak aludni, így nekem nehéz dolgozni. Reakciója: aludjak máskor. Kérdeztem, hogy mikor. Válasza: nappal. Hétfőtől péntekig reggel 7-től du. min 4 ig dolgoztam, max este 7-ig + szombaton suliba jártam. Mikor aludjak, ha nem éjjel?
Hiába ösztönöz a terapeutám, hogy álljak ki jobban az érdekeimért (rengeteg ilyen szitu van), nem megy mert nem tudok mit kezdeni anyu reakciójával. Ráadásul amíg cirkuszol, nyúz, annyira szélsőséges lelkiállapotban (gyakran krízisállapot) vagyok, hogy szinte semmit nem tudok csinálni. Pl takarítani vagy tanulni sem tudok, amíg kiabál. Gyakran csak fexek ilyenkor, szemem csukva. Nem beszélek. Nem mozdulok. Jelenléte kimerít.
4. Honnan szedjek még energiát utcán ülni, míg tombol? Pihenésre és alvásra lenne szükségem szabadnapokon, éjjelente.
Kedves Tibor!
Úgy döntöttem, hogy elhagyom a férjemet. A döntésben biztos vagyok: hat éve élünk együtt, ebből az időből 5,5 évig én tartottam el, a legtöbb dologban gyakorlatilag nem éreztem a támogatását, nem tudok mit kezdeni többé a gyerekes világszemléletével (nem pejoratív minőségben használom itt a "gyerekes" szót, egyszerűen ez a legpontosabb jelző, ugyanis kb. az anyja folytatásának tekint). Arra eszméltem, hogy egyszerűen nincsen életem, folyamatosan csak az ő kívánságait teljesítem, folyamatosan csak vele töltök időt, már nincsenek hobbijaim, alig vannak barátaim stb. Emellett a munkanélküliségéből stb. fakadó frusztrációit folyamatosan rajtam vezeti le verbálisan, olyan kijelentéseket tesz, amitől én ostobának, ügyetlennek, rosszul kommunikáló embernek stb. érzem magamat, leszólja mindazt, ami nekem örömet szerez, ha én szeretném vele ezt megbeszélni, azt mondja, "csak vicceltem", "eltúlzod a dolgokat", "már megint paranoiás vagy". Már egy ideje szerettem volna kilépni ebből a kapcsolatból, de mindig visszariasztott, hogy ilyenkor öngyilkossági gondolatokkal reagált. Tagadja, hogy ez fenyegetőzés, passzív agresszió lenne, azt mondja, semmi köze semmihez, hogy ő egyszerűen úgy érez ilyenkor, hogy "az egyetlen ember, akiért érdemes lenne élnie, eltűnt". Ugyanakkor mikor azt reagáltam az öngyilkossági fenyegetőzéseire, hogy maradtam, és közben csak egyre depressziósabb lettem a tehetetlenségtől, ő mintha kivirult volna, gyakorlatilag elfelejtette ilyenkor, hogy konfliktusunk volt, neki élből rózsaszín lett minden, és nem is foglalkozott azzal, hogy pl. változtasson azokon a dolgokon, amik miatt én panaszkodtam.
Sok ideig azon gondolkoztam, hogy egyszerűen felakasztom magamat. Vagy abban reménykedtem, hogy ha ez a depresszív leépülésem mellette így folytatódik, hamar elvisz majd pl. egy rák. Aztán hál istennek ebből az állapotból kizökkentettek, eszembe jutott, hogy nekem számtalan célom van az életemmel kapcsolatosan, amely célokból gyakorlatilag még semmit sem valósítottam meg, és hogy én ezeket a célokat igenis végig akarom vinni. Megmondtam a férjemnek ismét, hogy elhagyom. Azonban anyagi okokból kifolyólag nagyon sokáig nem fogok tudni még elköltözni (segítettem felújtani azt a házat, amiben neki tulajdonrésze van, akkor még abban a reményben, hogy együtt fogunk itt élni - most már látom, hogy nem fogunk, ugyanakkor én voltam az, aki hitelt vett fel a felújításra, mert ő "ódzkodott" a hitelektől stb., tehát míg tartozásom van, nem tudok odébb mozdulni, albérletbe se akarok már visszamenni, azok után, hogy ennyi pénzt és energiát öltem bele egy házba, nem akarok ismét abba az állapotba kerülni, hogy ismét egy albérlettulajdonos hiszi kiskirálynak magát velem szemben, csak azért, mert neki véletlenül tulajdona van), ezt a problémát most úgy orvosoltuk, hogy én külön szobába "költöztem".
Nem tudom viszont, hogy ez az állapot így meddig tartható fenn. Érzem a férjem egyre növekvő magányérzetét, próbáltam vele azért a beszélgetéseket nem teljesen megszüntetni, hogy ne érezze magát annyira egyedül (van egy-két barátja, de inkább e-mailben tartják a kapcsolatot, ritkán érkezik a válasz, a családjából pedig gyakorlatilag senki se foglalkozik vele, mindenféle régi sérelmekre hivatkozva). Megbeszéltem vele, hogy elmegy majd egy pszichológushoz is (bár nem tudom, hogy mennyi remény van erre, eddig mindig csak addig tett ígéretet erre vonatkozóan, míg nem kapott időpontot is valahová, mikor pedig mennie kellett volna ténylegesen, mindig azt kezdte el mondani nekem, hogy "mégis miért menjek pszichológushoz? nekem semmi bajom, meg nem is hiszek ebben az egészben! most komolyan, mondjam azt, hogy a feleségem küldött? [...] nem gondolod egyébként, hogy ha azt mondod, hogy ha nem megyek pszichológushoz, akkor el fogsz hagyni engem, az érzelmi zsarolás?". tehát végül nem ment el senkihez), de ő maga egyáltalán nem keres erre lehetőségeket, én keresek neki. (Azt is megbeszéltük, hogy állást keres majd, hogy külön kasszára tudjunk menni, és vissza tudjam fizetni a házhoz felvett hitelt, de nem úgy látom, mintha az álláskeresésben nagyon törné magát.) Viszont pszichiáterhez nem akar menni, mert attól fél, hogy az majd kényszerzubbonyba juttatja, azt hiszi, hogy innentől kezdve kikerül a kezéből az irányítás, és azt tesznek vele, amit akarnak. Merthogy egy pszichiáternek szerinte vannak erre vonatkozó jogosultságai, hiába mondom neki azt, hogy az ő beleegyezése nélkül nem tesznek majd vele semmit. Pszichológushoz viszont egyszerűen képtelenség időpontot találnunk neki. 2-2,5 hónap várakozási idők vannak, és nem érzem azt rajta, hogy ezt ki tudná várni.
Újra elkezdte az öngyilkosságra vonatkozó kijelentéseket, azt mondja, hogy úgy érzi, eleve nem volt sok ereje ahhoz, hogy kezdjen valamit azokkal a dolgokkal, amiket én mondtam neki (pszichológust keresni, állást keresni stb.), de hogy úgy érzi, hogy ez a kicsi energiája is egyre csak fogy. Úgy gondolom, ha ez az érzése, akkor talán nem is járóbeteg ellátásba kellene járnia, hanem befeküdni valahová, de az hétszentség, hogy erre viszont biztosan nem fogom tudni rávenni. Őt, akinek eleve semmi baja, akit csak elküldött a felesége?!
Ha viszont nem megy, akkor megint abban a felállásban vagyunk, mint korábban már annyiszor: nekem konkrét okaim vannak arra, hogy miért hagyjam el, ő viszont hátráltatja ezt a lépésemet azzal, hogy szuicid kijelentéseket tesz. Egyébként könnyen el is tudom képzelni róla, hogy ténylegesen megkísérelje az öngyilkosságot. Nem tudom, mit tehetnék ebben a helyzetben. Az utolsó másfél évemet úgy töltöttem el mellette, hogy már egyáltalán nem éreztem jól magamat ebben a kapcsolatban, és már rég ki akartam volna lépni. Azért nem tettem csak meg, mert nem akartam azzal a tudattal tovább élni, hogy valaki miattam megölte magát. A "miattam"-ot úgy értem, hogy láthatóan én vagyok az egyetlen ember a környezetéből, aki felismeri, hogy segítségre van szüksége, és ha én se segítek neki, akkor gyakorlatilag rábólintok arra, hogy tényleg megölje magát. Ez a potenciális teher továbbra se tűnik könnyebbnek. De nem akarok már visszahátrálni sem.
Szívesen fogadnék öntől javaslatokat a helyzetet illetően, ha más nem, azzal kapcsolatosan, hogy van-e mód a férjemnek gyorsabban bekerülnie egy járóbeteg ellátásba. Úgy sejtem, ha sikerülne egy jó szakembert találni mellé támogatásul, sokkal könnyebbé válna a helyzet mindkettőnknek.
Kedves Tibor!
Engem nemrégiben diagnosztizáltak komplex poszttraumás stressz szindrómával (C-PTSD). Körülbelül azóta szedek escitalopramot, 10 mg-mal kezdtem, egy hete váltanom kellett 20-ra, mert visszajöttek a pánikrohamok, a szorongás, és ami talán még a pánikrohamnál is rosszabb, az az egésznapos undor. Ez az undor olyan, mintha folyamatosan öklendeznem kellene, összeszorul a torkom/nyelőcsövem (én legalábbis így érzem) és hányingerem van. Enni tudok, mert ez valahogy nincs összekötve a gyomrommal. Mintha nem is az ételt, hanem inkább a lelkemet akarnám kihányni magamból.
Ez az undor érzet egyébként elmúlik egy időre ha le van foglalva az agyam pl. nagyon koncentrálnom kell a munkában, vagy zenekari próba közben.
A pszichológusom azt mondta, hogy a terápia során elkezdjük a "stabilizációs" folyamatot, majd ha ez megvan, tovább lépünk a "konfrontációs" részre. Namármost, a stabilizációs folyamat a relaxációs tréningekből áll, pl. Jacobson-féle progresszív izomlazítás (rám ez semmilyen hatással nincs), safe place, autogén tréning, mindfulness, hipnózis (ez utóbbival elég szkeptikus vagyok).
Egyelőre csak a Jacobson-féle izomlazítást és a safe place-t próbáltuk.
Az lenne a kérdésem, hogy van ezeknek a relaxációs tréningeknek értelme? Egyelőre semmi hasznukat nem látom.
Másoknak segít ez? Ha igen, hogy?
Egyelőre nekem ezt elég nehéz elképzelnem.
A safe place-t szoktam próbálgatni, mert az valamennyire használ, de kritikus helyzetekben semmi hatása.
Előre is nagyon köszönöm a választ.
Üdvözlettel:
Liliomlány
Az újabb két kérdés megválaszolva!
Várjuk továbbra is kérdéseiteket!
Tisztelt Szőllősi Úr!
A személyiségzavarokról szeretnék kérdezni.
Az első pszichiáterem mondta (sok-sok éve), hogy azt, hogy meddig normál, és honnantól kóros egy személyiségjegy vagy egy tünet, szubjektívan meghúzott határ dönti el.
Akkor hogyan értelmezendő, ha egy 40-es ponthatárú tesztben elér az ember 41 pontot, aztán ugyanezen a teszten egy hónap múlva 39-et?
További problémám, hogy ha az adott zavar döntő számú jellegzetessége fennáll, de épp az, amit "vezető tünet"-nek tekintenek, pont nincs, akkor mi a helyzet?
Hiszti kérdése megválaszolásra került, olvasható.
Kérdéseiteket és visszajelzéseiteket továbbra is szívesen várja a pszichológusunk Szőllősi Tibor!
Üdv mindenkinek,
K.
Kedves Tibor!
Elakadt terápiával kapcsolatban szerét Öntől kérdezni. Másfél éve járok klinikai szakpszichológushoz kevert személyiségzavarral (borderline, elkerülő), de kezdem úgy érezni, hogy a terapeutám közelít a kiégéshez. Frusztráltnak látom, amikor olyan dologokat hozok fel újra, amit már átbeszéltünk a terápia egy korábbi szakaszában. Ezeket én még nem zártam le magamban, ezért szeretnék még velük foglalkozni, de úgy érzem, hogy ő ebben már nem annyira partner. Hogyan lehetne ezt a dolgot vele megbeszélnem? Félek, hogy megbántom őt, ha elmondom neki ezeket a gondolataimat. Ön szerint mi a legjobb megoldás erre?
"Megérkezett" a válasz Chainsmoker kérdésére.
Bátran kérdezzetek továbbra is!
Jövőhéten folyt. köv. !
Tisztelt Szőllősi Tibor!
30 éves férfi vagyok, 10 éve kezelnek bipoláris zavarral. Se depresszióban, se pedig mániában nem voltak hallucinációim vagy tévképzeteim.
Szük egy éve azonban elkezdtem hallucinálni (vizuálisan: fények, szinek, foltok, torzulások, ritkán figuratív). Az elején nagyon megijedtem, nem tudtam mi ez, aztán kideolgozva egy módszert sikerült elkülöníteni a valóságot és a hallucinációkat; de ettől még zavaróak maradtak.
A pszichiáter szakorvosom, aki egy remek orvos elküldött pszichológiai tesztekre (szöveges beszámolók, rorschach, MMPI stb), hogy nem pszichotikus eredetűek-e? A eredmények kizárták a pszichózisokat, egyedül a stresszhatásra erősödő paranoiát emelte ki a pszichológus. Viszont nagyon el volt csodálkozva, mert neki azt hozta ki az eredmény, hogy olyan jól kontrollálom az állapotomat és uralkodom a saját énem felett, hogy hallucinációkban csapódik le a szoromgás és a stressz, amikor már nem tud hova raktározódni. Az orvosom felírt aripiprazolt (7,5mg/nap), mire a hallucinációk szépen lassan eltűntek, csupán kellemetlen benyomásokká alakultak át.
A valódi kérdésem az lenne, hogy az elfojtás nagy mértéke tényleg okozhat hallucinációkat? Van olyan határ, ahol a neurózis átcsaphat pszichózisba? Megkérdeztem az orvost, hogy ugye én nem leszek skizofréniás? A családi felmenők között voltak, ő azt állította, hogy nyugodt szívvel kijelentheti, hogy nem, mert teljesen más jellegű az effajta hallucinációk eredete.
Szakkönyvekben próbáltam már utánanézni, hogy hogyan hívják az ilyen esetet vagy, hogy valójában mi is ez, de semmit nem találtam.
Reménykedem, hogy Ön felvilágosítással tud nekem szolgálni! Ha esetleg tud szakirodalmat ajánlani a témában, nagy örömmel fogadom!
Tisztelettel és Köszönettel:
Chainsmoker (Ádám)
Az október utolsó hetére érkezett válaszok kint vannak. Olvashatók a szokásos linken. ITT
A pszichológus szívesen látná, ha ebben a topikban megírnátok, hogy meg vagytok-e elégedve a válaszokkal, illetve hogy visszajelzésként valamit, ha írnátok nagyon örülne!
2018 évi, november havi terv:
hétfőtől-vasárnapig a kérdések összegyűjtése. vasárnap éjfélkor kérdés zárás.
kedd éjfélig érkeznek ezen kérdésekre a válaszok, és kikerülnek legkésőbb másnap reggelre a weboldalra.
a hétfő és kedd alatt érkező kérdések értelemszerűen a köv hét kedden lesznek a többivel együtt megválaszolva.
Nekem még mindig nincs fenn a válasza 🙁
Ha valaki keresi a válaszokat: FŐMENÜBEN UTOLSÓ MENÜPONT -=> "PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL"
Tisztelt Tibor! Ha a borderline teszten 38 pontot értem el, és 40-től számít komoly problémának az értékelés szerint, akkor hogy értelmezzem ezt a pontszámot?
Kedves Tibor!
Ön szerint mekkora az esélye, hogy valaki skizofrén de egy jól eltalált gyógyszer alkalmazása és több éves terápiás kezelések után már többet nem kell kórházba feküdnie? Természetesen aktív életmód, családi élet, munka, hobbi mellett. Tud Ön ilyenről, van remény?
Köszön válaszát, üdv
Az utolsó kérdésekre (sztem azok között van a tied) még nem válaszolt.
Valaki segítsen hol vannak a válaszok?
Kedves Tibor!
Ha valakinek a társas helyzetekben (mhely, baráti társaság) jelentkező erős szorongása évek v évtizedek alatt fokozatosan enyhül v elmúlik (ezt nem gyszer hatása okozza) az később újra felerősödhet?
Kedves Tibor!
Előfordulhat olyan, hogy valakit a tünetei (keresztmetszet, hosszmetszet), személyisége alapján egyik létező betegségkategóriák egyikébe sem tudnak egyértelműen besorolni, egyik sem teljesen passzol rá? Ez megmagyarázná, hogy miért más a diagom különböző intézményekben.
7 éve a Thalassa Házban kaptam a nem differenciálható skizofrénia diagot. Borderline személyiségzavart itt nem állapítottak meg (más személyiségzavart sem). 4 hónapig voltam ott, azt gondolom, hogy ennyi idő egy pszichotetápiás intézményben elèg a korrekt diagnózishoz. Sokat beszéltem a tüneteimről, magamról is. Ekkor még folyamatosan volt hallucinációm (hanghallás) és téveszmém. Azt gondoltam, hogy egy valós személy beszél hozzám gondolatátvitel útján. Azt mondták ott, hogy tartósan (évekig), mindennap fennálló téveszme és haluk nincsenek bordernél. A téveszme a gyógyszertől pár hónap alatt megszűnt, a hanghallás 1-1,5 évvel később kezdett csökkenni (gyszerleállítás alatt)
Ter. illetékes pszichiátrián vitatták Thalassa Ház diagját. Az antipszichotikumot 2 év után leállították. Ekkor a hanghallás már kevés volt, de sosem múlt el teljesen. Adókedvezményhez is kértem a skizofrénia diagot, de nem adták. Borderre átdiagoltak.
Később egy màsik intézménybe jártam orvoshoz és pszichológushoz is. Ide kb 2 évig jártam, az orvosnál is sok idő jutott egy betegre. Itt borderline személyiségzavar eredetűnek vélték a halut, azt mondták h nálam nincs a skizofrénekre jellemző személyiség (szoc. készségek, kognitív funkció) hanyatlás és bár tünetmentes sem vagyok, vissza sem esek. Ekkor már 4,5 éve nem kaptam antipszichotikumot. A skizofrénia diag ellen szólt az is, hogy jó készségeket (kommunikáció, problèmamegoldás, szervezőkészség, önàllóság döntéshozás terén, csapatmunka) igénylő munkakörben jól teljesítettem, a közösségbe jól illeszkedtem. Ezen a mhelyen múlt el a társas helyzetekben jelentkező szorongásom is.
Később egy másik alapítványba jártam kognitív viselkedésterápiára. Átert ekkor még nem váltottam. (azaz máshol volt a terápiám és az orvosom). Az itteni terapom vitatta, hogy borderes a halum. 10 hónapig jártam hozzá, aggódott és furcsállta, hogy az orvosom nem ad gyszert és nem értette, hogy az orvos miért terápiát javasol, ez nem személyiségzavar eredetű, így terápiától nem várható változás. Végül terap unszolására orvost váltottam, elmentem ahhoz az orvoshoz, aki ott dolgozott, ahol a terapom. Itt skizoaffektív zavar eredetűnek vélte az orvos a tüneteimet. Hosszú időt szánt a kórtörténetem és az aktuális tüneteim megismerésére. Azt is mondta, hogy nagyon nehéz besorolni (ő egyedül említette ezt) mert bordert kizárja (a haluk okaként), de a skizofrénia v skizoaffektív zavar sem passzol teljesen. Furcsállja, hogy kezeletlenül nem estem vissza, végig munkaképes, aktív voltam és a skizofréniánál jellemző leépülést sem látja.
A terap kb 7 hónap után mondta, hogy nem igazán tud segíteni, emiatt a terápiát pár hónappal később lezártam.
Sajnos, mivel nincs már ott terápiám, az orvoshoz sem járhatok oda (csak azok kezelését vállalja, akiknek ott van terápiája).
(máshol is diagoltak, de az 5 perces gyorsdiagban nem hiszek)
Most azon gondolkodok, hogy jó lenne ha lenne orvosom vagy terápiám, esetleg vmilyen csoprtra is mennék. Igen, ám, de itt a gond!!! Bordereknek vagy skizofrèneknek való csoportba?
Annak higgyjek, aki szerint élethosszig kell az antipszichotikum v azoknak, akik 5 èvig nem adtak, mondván anélkül is elég jól vagyok? Teljesen összezavartak.
Üzemorvosin sem mindegy a diag. Évekig kevert szorongásos depresszióról adtam le igazolást, könnyen átcsúsztam. (de nagyon nagy küzdelem volt ilyet beszerezni). Az utolsó mhelyemen borderrel v skizofréniával nem engedtek volna át az üzemorvosi vizsgálaton (pszichésen terhelő besorolású). Más helyen borderline zavarral is át szokták engedni a munkavállalót. A skizofréniával v skizoaffektív zavarral, főleg ha leírják azt is, hogy rendszeresen van akusztikus hallucinációm, nem fognak engedni dolgozni. Nem merik felvállalni a felelősseget. Ezt egy üzemorvos mondta.
Erre az egyik orvosom és terapom azt javasolta, hogy hallgassam el a fogl. eü vizsgálaton a betegséget. Ha nem hagynak dolgozni, költözni sem tudok a bántalmazó környezetből. Megkérdeztem egy jogászt, ő azt mondta, hogy igyekezzek szerezni olyan igazolást, amin csak depresszió v kevert szorongásos depresszió van. Ha viszont újra szednék gyszert, akkor már ilyen igazolást nem tudnék kérni. Ráadásul a gyszerrel alig tudtam (csak heti 1-3 napot) dolgozni (kiütött), kilóméterekről látszott, h zombi vagyok és a hanghallásra nem hatott. (emlékezethallucinációra és téveszmére jó volt). Leszázalékolás sem vinne előre, abból nem tudnám eltartani magam és hitelt sem tudnék felvenni lakásvásárláshoz. Családi támogatásra sem számíthatok. Ex orvosaim szerint esélyem sincs leszázalékolásra, ahhoz túl jól vagyok, emiatt is gondnak tartják, hogy a szabályos utat járva üzemorvosin nem valószìnű, hogy engednék a munkavégzést.
Ahol bordert diagoltak, azt mondták, hogy NE akarjak skizofrénia diagot, inkább adókedvezményem se legyen, abból munkavállalásnàl gondom lehet és manapság gondnokság alá is könnyű kerülni. Nagy súlya van a skizofrénia diagnak.
Egy dologban biztos vagyok: a skizofrénia és a borderline zavar terápiája ill gyszeres kezelése eltér, amiatt szerettem volna pontos diagot. Nem mindegy, hogy mire nem kapok/szedek gyszert. Volt aki a border miatt feltáró terápiát javasolt, aki ilyen terápiát tart, nem vállalta a tünetek miatt (skizóra gyanakodott). Autogén tréninget Thalassában ellenezték a skizofrénia miatt, máshol javasolták, mondván ez csak borderes halu.
Mit tenne a helyemben?
1. Keressek új orvost? Diagoltassam magam újra és úgy keressek csoportterápiát v önsegítő csoportot? Honnan tudjam, hogy az a diag JÓ?
2. Vagy amelyik diag számomra hihetőbb, abban higgyek és ahhoz passzoló terápiát/csoportot keressek?
3. Hagyjam a csudába az egészet és ne járjak orvoshoz ill terápiára? Gyszerrel sem volt jobb (pontosabban rosszabb volt a mellékhatasok miatt), egyéni terápián is mindenhol (4 helyen) azt mondták, h nem tudnak segíteni, de azzal bíztattak, hogy ha sikerül a költözéses tervem, spontán jobban leszek. A tüneteim egy része (pl düh) inkább egy szokásos emberi reakció arra, ami itt ér. A kimerültséget, nyomott hangulatot is betudták annak, hogy évekig másodállásom is volt, nem jutott elég időm pihenni, szórakozni.
4. Szedjek vmit, amitől rosszabbul vagyok? 5 féle AP-t próbáltak...dolgozni egyikkel sem tudnék teljes munkaidőben. Ráadásul az mindenhol gond, hogy krónikus májgyulladással, laborkontroll hiányában kockázatos a gyszerszedès. Magánrendelő nem tud beutalót adni laborba, háziorvos sem vállalja, azt mondja, h ezt oldja meg a pszichiáter, ha gyszert ad. De nem tudja megoldani...
5. Ha nem ad az orvos gyszert (olyan orvost találok), minek járjak hozzá?
Egyre inkább azt érzem, hogy nem érdemes erőltetni, ami eddig sem segített. Komolyabb visszaesésnél (ha lesz ilyen) még mindig kereshetek orvost. Elhallgatni is könnyebb a betegséget, ha nincs nyoma az EESZT-ben...mégis rémisztő, h nincs orvosom.
Anyu véleménye: ne járjak orvoshoz, gyszer nélkül vagyok jobban. Nézni is rossz volt, h csak fexek beállva a gyszertől, dolgozni nem tudok...Eszembe se jusson üzemorvosnak megmondani, h van pszichés betegségem egy irodai admin munkánál. Ha nem megy az alvás v izgulok (pl vizsga stb) alkalmanként szedjek nyugtatót, azt fel tudja íratni magának és helyette szedhetem. Tanuljak, dolgozzak, vegyek lakást és költözzek.
Is-is. Mindent...
Kleó!
Pszichoaktív szer alatt mit értesz? Drog? Alkohol?
Tisztelt Szőllősi Tibor!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a pszichoaktív szerek mennyiben befolyásolják egy pszichés betegség kialakulását, illetve a kórlefolyást.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Pszichológus,
kezelt beteg vagyok skizoaffektív depressziós formája valamint nem meghatározott személyiség zavar dg
a pszichológusom azt mondta nekem van még nagy valószínüséggel poszt traumás stresszem is van viszont nem kommunikálnak a pszichiáterrel mert az nem hisz a pszichológusokban.
Problémám hogy se a hosszútávú se a rövidtávú memóriám nem müködik olyan mintha kitörölték volna a doki pl 2 év kezelés után tudta meg hogy voltam már öngyilkos, hogy kezeltek gondozóba ez addig nem jutott eszembe. A boltba ha elmegyek cetlivel megyek így sem biztos hogy mindent megveszek még kísérővel is képes vagyok eltévedni rossz buszra szállni stb. Halálvágyam sűrűn van hangokat, képeket eseményeket látok ami nincs ott illatokat érzek és néha mintha megfogna valaki de ez olyan intenzív érzés hogy odanyúlok nézem ki az.ezzel már 40 éve küzdök megkülönböztetni úgy tudom amiről más nem beszél az nem létezik kb, de ettől nem könnyebb mintha egyszerre élnék két három életet.Kérem tudna valami tanácsot adni nekem. 46/ nő vagyok
a pszichológus a hétvégén ujra válaszol. tegyétek fel kérdéseiteket ha gondoljátok!
Anonymous kérdése:
Kedves pszichológus! Voltam egyszer egy pszichológusnál, aki nem mondott semmit, csak h járjak hozzá. Nem mentem, viszont arra h mi bajom lehet nem tudtam rájönni eddig. Ehhez szeretnék egy tetsztet kérni Öntől, vagy többet, amiből kiderülhet, h ne kelljen megint elmennem vizsgálatra.Mert nem kellemes. Régebben voltak border tüneteim, mostanában annyira már nincsenek, viszont semmi életkedvem, se motívációm, nem tudok azon a szinten működni mint régen. Nő/46. Sehol nem találom a helyem, önpusztító gondolataim kordában tudom tartani, kéne kis segítség h rájöjjek mi lehet a baj. Köszönöm
A pszichológus minden eddig feltett kérdésre válszolt.
Várjuk a további kérdéseket!
Ha, esetleg valami válasz nem világos, nyugodtan kérdezzetek rá!
Következő válaszadás egy hét múlva!
Kedves Tibor!
Körülbelül fél éve kaptam borderline és nárcisztikus személyiségzavar diagnózist a Tömő utcában, különböző tesztek kitöltése alapján. (Rólam nagyvonalakban: 28 éves házas nő vagyok, kisgyerekkoromtól kezdve félreértésekkel és érzelmi elhanyagoltsággal terhelt anya-gyerek viszonnyal.)
Igazából három nagyobb problémám van. Az egyik a szorongás önbántalmazásba és szuicid gondolatokba való levezetésére érzett késztetés/kényszer. Ezzel kapcsolatosan kérdésem, hogy ön szerint mely pszichológiai irányzat segíthetne a leginkább ennek a legküzdésében. Jelenleg kognitív sématerápiára járok, de nem igazán érzem, hogy megoldást nyújtana erre a problémámra. (Bár az is lehet, hogy csak a szakemberrel nem vagyunk kompatibilisek egymással. A pszichológus kedves és figyelmes, de nem mindig érzem azt, hogy ő is azokra a dolgokra helyezné a hangsúlyt, amelyekre én helyezném.) Esetleg pl. a pszichoanalízis vagy egyéb más módszer nagyobb sikereket szokott elérni ezen a téren?
Második problémám, hogy sok esetben érzelmileg valamivel intenzívebben élem meg az egyes helyzeteket, mint az aktuális beszédpartnerem. Sokszor kapom meg azt a visszajelzést, hogy egy tét nélküli eszmecserénél én indokolatlanul kiborulok. Azt hiszem, az a megfejtése ennek, hogy több ponton is érintve érzem magamat a felvetett témák által, esetleg különböző régebbi, traumatikus élményeket aktivizál bennem a beszélgetés, és inkább ez utóbbiakra reagálok. Hogyan tudnám a figyelmemet inkább a jelen beszélgetésre fordítani, hogyan lehetne kitisztítani ezeket a mögöttes, aktivizálódó tartalmakat?
Harmadik problémám, hogy sokszor érzem azt, mintha két teljesen eltérő viszonyulásom lenne az életem eseményeihez. Egyes számú viszonyulásomban jóra törekszem, sokszor kifejezetten a végletekig igyekszem megfelelni egyes embereknek, és pozitív, konstruktív elképzeléseim vannak a jövőre nézve (ugyanakkor nagyon hajlok ilyenkor az önsajnálatra is). Második számú viszonyulásomban olyan, mintha hirtelen átváltoznék egy teljesen más emberré, aki arrogáns, cinikus, és semmit sem értékel; egy olyan emberré, aki ezt az egyes számú viszonyulást is lenézi, és kifejezetten olyan döntéseket hoz, amelyek pusztítólag hatnak az egyes számú viszonyulás korábbi törekvéseire, eredményeire (pl. késztetések házasságtörésre). Ez utóbbi állapotomban egyszerűen nem tudom tűrtőztetni magam, direktben bántom a körülöttem lévőket (gúnyolódással, vagy direkt az illetők gyenge pontjaira tapintva, direkt átlépve az általuk támasztott igényeket, szabályokat). Ilyenkor a magam személyével kapcsolatosan is destruktív vagyok, jobban hajlok az önpusztítás több formájára is (dohányzás, alkoholfogyasztás, felelőtlen szex), míg az első számú viszonyulásnál sokszor kvázi világbéke érzet önt el, szeretnék önmagammal és a környezetemmel harmóniában élni, ilyenkor kifejezetten egészségtudatos is vagyok. Kérdésem, hogy mi okozhatja ezt a váltakozást? (Úgy vettem észre, csak nagyon ritkán vezethető vissza valami konkrét eseményre. Ha valami feldühít, akkor szinte minden esetben öndestruktív leszek, viszont nagyon sokszor fordul elő, hogy semmi konkrétum nem előzi meg ezt a változást.) Ez lehet attól, hogy borderline és nárcisztikus személyiségzavarom (amelyek némiképpen mégiscsak egymással ellentétes viselkedésformákra mutatnak) van egyszerre? Hogyan tudnám elkerülni, hogy egyik állapotból átbillenjek a másikba?
Sziasztok!
Legfrissebb infóm szerint Tibor vasárnap (azaz holnap) válasszol a kérdésekre. Addig tegyetek még fel nyugodtan és várjatok türelemmel!
Tisztelt Szőllősi Tibor!
Bipoláris zavarosnak és borderlinenak vagyok béllyegezve: 3x volt mániás fázisom, szerintem volt pár hipomániás fázisom is (azokkal nem mentem orvoshoz, csak így visszanézve önmagam állapítom meg ezt), voltak depresszióim is, nem írok le mindent részletesen, mert elég hosszú utat bejártam, több kórház, több rehab, stb... A lényeg, hogy a legutóbbi mániás fázisom 1,5 éve történt, és azóta szedek állandó jelleggel depakine chromo-t (reggel-este 500 mg), és reggel egy negyed abilifyt (előtte a gyógyszer mindig csak tűzoltás volt, nem szedtem rendszeresen).
Járok már 1 éve pszichiáterhez, aki pszichológus is egyben, 3 hetente vannak a terápiák. Csak azt veszem észre, hogy sokszor mintha csak beszélgetni mennék be, meg gyógyszert feliratni, és mintha nem "dolgoznánk". Mondjuk most volt 2 hónap szabadság miatti szünet, de újult erővel szeretnék most valami önismereti-életvezetési munkába belelátni, tudna javasolni ilyet? És akkor felvetem a pszichológus-pszichiáteremnek, hogy abba az irányba menjünk. Gondolok pl. kognitív sématerápiára, amiről csak olvastam, de jól hangzik, de igazság szerint tanácstalan vagyok, hogy merre tovább. Egyszer kérdeztem erről a pszichológusomat, hogy nem kezdünk e bele valami konkrét tanulásba, és visszakérdezett, hogy milyenre gondoltam...
A másik kérdésem az lenne, hogy egy bipolárisnál, ha sikerült beállítani a gyógyszereket, kb fél év után a mellékhatások is elmúltak, akkor mennyire esély van arra, hogy "sose jön elő" a mánia? Vagy ketyegő bomba vagyok ami váratlanul fel fog robbanni? :(... Ezzel a kérdéssel is foglalkozunk elég sokat a terápián, de valamiért még nem sikerült ezzel a félelmemmel megküzdeni. Jelenleg úgy látom, hogy ha járok rendszeresen pszichiáterhez, akkor az segít az állapot-fenntartásban.
Köszönöm előre is válaszát!
augusztus 7 ill. 14 visszaállítva
a pszichológus továbbra is várja a kérdéseket, hetente egyszer fog válaszolni az ide írott kérdésekre!
2018. július 31. kérdések megválaszolva!
2018. augusztus 7. kérdések beírva!