Borderline
Idézet tőle: Évike1990Sziasztok !
Valaki van akinek sikerült kezelnie a borderline tüneteit? Milyen módszerek voltak beváltak?
hogyan lehet a minden napokat túl élni borderline-al?
exem szinte tünetmentes, 10év alatt érte el kb, lentebb írtam milyen állapotban volt
Sziasztok !
Valaki van akinek sikerült kezelnie a borderline tüneteit? Milyen módszerek voltak beváltak?
hogyan lehet a minden napokat túl élni borderline-al?
Mindenesetre az soha nem volt beismerve, hogy én bántalmazva lennék általa, max iylen felületesen, de sosem valós beismeréssel. Míg én megtettem ezt.
Az a baj, hogy én azt látom, hogy a terápia amire jár, az kb annyit ért el, hogy tökéletesen ellenem forduljon és elhatárolódjon tőlem, míg abban nem változott semmi, ami esetleg az ő felelőssége lenne. Megkapja a tökéletes megértést mindenre, így nagyon könnyen le is passzolja magáról a felelősséget mindenben ami esetleg az ő sara. A terapeutának és másoknak nem a valóságot mondja el legtöbbször, hanem átszínezi a történeteket. Szemrebbenés nélkül a másik ember arcába hazudik. Hiába bizonyítja be neki az ember bármivel, hogy hazugság, megmagyarázza.
Nem tudom ki a stabilabb. Nem tudom ki border és ki nem. Biztos, hogy nem vagyok ártatlan. Mindketten súlyosan bántalmazzuk egymást két éve(fizikai megnyilvánulása a veszekedéseinknek kb 10-15 alkalommal volt). Amióta elkezdett "terápiára" járni, azóta enyhül ezek száma. Bár sokszor úgy érzem, hogy ha én nem állok meg, akkor ő biztos, hogy nem fog. A szóbeli bántalmazásokkal is én hagyok fel leginkább szerintem, sőt leginkább az jellemző, hogy bántásra reagálok úgy. Ő nem nagyon ért semmit abból ami bennem zajlik, mintha nulla empátiával fordulna felém, a gyerekek és mások felé. Az oldalon lévő nárcizmus teszten 19-20 pontot ért el. Azt szereti, ha az egekig ajnározzák, természetes számára, miközben ő magasról leszarja a másik embert. Ha arról van szó a gyerekeket is:/
Most akkor a párod border ,s te pedig kikészültél mellette,ez nem lehetséges?Ezért van a düh,harag,mert tehetetlennek érezted magad,most meg a gyerkőcöt is el akarják venni,holott te vagy inkább a stabilabb a kapcsolatban!
A szóban bántásban profi vagyok.Szerintem már itt is kiderült,mármint a Búrán.Bezzeg,ha egy cseppet is kritizálnak engem,már a világvége van!Kegyetlenül rosszul esik,túlreagálom.Semmi terápia?Tervezel valamit a jövőben?Talán rajtad segítenének!Kiscsillag!Na,az is egy kelepce,otthon lakni!
Valamilyen szinten sikerült uralkodni magamon, már nem ütök vissza, ha ököllel fejbever egy nő... Nyelem és próbálok példát mutatni..Na meg bizonyítani..
Törés-zúzás inkább az élettársamra jellemző.
Nem török, nem zúzok, nem járok terápiára, nem szedek gyógyszert. Szóban bántok.
Rátapintok mások fájó pontjaira elég csúnyán.Ezt akkor teszem amikor bántva vagyok, ritkábban akkor amikor csak én gondolom annak. Aztán ki tudja már, eléggé össze vagyok jelenleg zavarodva, nem tudom, hogy valóban bántva vagyok-e vagy én reagálok túlzottan. Mindenesetre ezen reakciók nem normálisak. Na meg persze, ami a súlyt illeti, mivel az elején elvettem, volt hogy ez az egész kölcsönös fizikai bántalmazássá fajult..
De pontosan mit csinálsz,amikor dühkitöréseid vannak?Törsz,zúzol vagy kiabálsz?Nehéz így tanácsot adni!S szedsz rá valamit vagy,jársz terápiára?Komolyan,jó lenne tudni,hogy más border milyen kezelésben részesül ill.mit érez hasznosnak!
Épp ez a legnagyobb fájdalmam, hogy távol leszek a gyerekemtől, aki számomra a legnagyobb kincs a világon. Nem lehetek mellette dolgokban, nem láthatom ahogy felnő, nem terelgethetem az életútján. Nem vígasztalhatom meg, ha este rosszat álmodik, ha elesik és sír, nem lehetek mellette. Nem lehetek mellette, ha azt mondja apa:( És nem védelmezhetem őt, ha bántják. Nem védhetem meg, ha igazságtalanok vele szemben. Nem védhetem meg, ha agresszívak vele. Nem védhetem meg, ha fáj neki.
Rohadtul fáj. Beledöglök. Páromtól(csak én tartom még mindig a páromnak őt, ő már lezárt magában:() meg is kaptam a rideg választ. Akkor talán ideje lenne végre foglalkozni vele. Nem tudom feldolgozni, hogy van egy közös gyerekünk és ennek vége, hogy nincs még 1 esély, hogy nem ér annyit a gyerek. Én vállalnék bármit, ami rendbe tesz. De ez sem számít. Nem tudom feldolgozni ezt.
Szia !
Együttérzek veled!! Ez egy ördögi kör , amiből piszok nehéz kijutni. Én is minden nap megfogadom , hogy igen ma normális leszek, mert annak kell lennem, mert senki nem marad hamarosan velem. Tönkre teszem a saját párkapcsolatomat, az embert akit a legjobba szeretek, az életemet ,mindent benne.
Ki akar majd így velem lenni??
Aztán ez megy egy két napot, van hogy csak órákat, és robbanok, direkt beleállok dolgokba, mert persze engem nem ért meg senki....... hangoztatom sűrün.
Egyszerűen nincs kontroll,pedig tudom h mit veszíthetek,és közel a tűz....
Fogalmam sincs mi lenne a mód újra az az ember llenni aki voltam. Aki imádja az életet,az életét, a párját, a családját, abarátait. Aki imádja hogy Élhet....
Idézet tőle: akbarSajnos én vagyok az élő példa,h.a bipol-nál sem mindig hat(tartósan a gyógyszer). De ez a border dolog valami iszonyú lehet......Mind a családnak,mind a betegnek.
Uralni a legnehezebb. Erre akkor kezd el rájönni az ember, amikor már a gyerekét veszti el miatta:/ Lehet amikor az megtörténik, ki fog nyírni. Azt hiszem ismét sikerült elérni azt a pontot, ahonnan nincs visszaút. Ez a leggyilkosabb része, hogy elpusztítasz mindent magad körül. Úgyhogy, ha belerohadok is, valahogy emberként kell viselkednem. Csak ez egy rohadt ördögi kör és átlép az ember abba a végletbe, ahol csak nyeli a bántalmazást, aminek előidézésében részben közrejátszott, aztán ez pedig robban jó nagyot. Na ezt a robbanást kell megakadályoznom.
Szívesen meghallgatnék borderlineokat, akiknek sikerül kontrollálniuk magukat. Valós sérelmek esetén is.
Szia parrot!
A BPD kezelésében azok a terápiák érnek el sikert, amelyekben megtanulod kezelni az érzelmi állapotaidat. Nem visszafojtani, mert az nem megoldás, hanem kis távolságot tartani tőlük. Erre mindfulness terápiát, illetve mentalizációs terápiát szoktak javasolni. Ha tudod magadról, hogy nagyon hevesen és néha agresszívan reagálsz emberekre, ezeket az érzéseket lehet lassacskán megszelídíteni egy terápiában, hogy könnyebben tudj másokkal együtt dolgozni és élni.
Eszter
Sajnos én vagyok az élő példa,h.a bipol-nál sem mindig hat(tartósan a gyógyszer). De ez a border dolog valami iszonyú lehet......Mind a családnak,mind a betegnek.
Idézet tőle: parrotKiscsillag,ezt nagyon jól megfogalmaztad:
,,A bordernél a pszichoterápia a gyökeres megoldás, a bipolnál meg a gyógyszer a fő megoldás, a terápia a rásegítés. Legalábbis én így tudom."
Nyilván az ember a saját tapasztalatait írja le.Pl.én nem is tudtam,hogy az vagyok,10 év terápia után jutottam el Tündérhegyre,ott kaptam meg a diagnózist.Nem is javasoltak egyéb gyógyszert,maradt a Jarvis plusz 0.5 mg rivo.Kértem,hogy valamit tegyenek,nem bírok ebben az állapotban élni,minden kihozott a sodromból,s igazságtalannak éreztem,ha valakinek más véleménye volt,mint az enyém.Plusz gond volt,hogy ,,megtanultam magamba folytani ezt a rengeteg feszt,nem vágdostam magam,stb,viszont a szívem,gyomrom ráment.
Mit jelent, hogy a szived rament?
Csak furcsa volt,hogy a szakmámban nem tudtam hosszabb ideig meglenni,mindig durván beszóltam valakinek,aztán mennem kellett.Egyik helyről a másikra.Ezért tanultam hosszú évekig?Hiába vagyok jó a területemen,á,felejtsük el.Szóval sodródtam,főleg azokról a munkahelyekről kellett eljönnöm,ahol emberek között voltam.Vagy pszichopata lennék?Mert már erre is gondoltam.Egy éve emeltünk a gyógyszereken,ill.változtattunk.Most aztán hangulatstabilizáló,antidepi,antipszicho,ill.nyugtató .De így is megvan a ,,meghasadásos ,,állapot.
Kiscsillag,ezt nagyon jól megfogalmaztad:
,,A bordernél a pszichoterápia a gyökeres megoldás, a bipolnál meg a gyógyszer a fő megoldás, a terápia a rásegítés. Legalábbis én így tudom."
Nyilván az ember a saját tapasztalatait írja le.Pl.én nem is tudtam,hogy az vagyok,10 év terápia után jutottam el Tündérhegyre,ott kaptam meg a diagnózist.Nem is javasoltak egyéb gyógyszert,maradt a Jarvis plusz 0.5 mg rivo.Kértem,hogy valamit tegyenek,nem bírok ebben az állapotban élni,minden kihozott a sodromból,s igazságtalannak éreztem,ha valakinek más véleménye volt,mint az enyém.Plusz gond volt,hogy ,,megtanultam magamba folytani ezt a rengeteg feszt,nem vágdostam magam,stb,viszont a szívem,gyomrom ráment.
akkor, segitesz te sajtamagadon es a Jo Isten is segit majd !
Kleó: nnna,ez az:((((
... és amikor semmi sem segít???
Ugyanaz. Csak épp függőlegesen és vízszintesen is pulzálsz.
sziasztok!
Valaki tud jó terapot , aki borderline-okkal foglalkozik? Nem Budapesten!!!!! MErt ott én is tudok! Esetleg TB-set?
Győr, Székesfehérvár, Tatabánya, Komárom közelében?
Fülembe ült a bogár, hogy esetleg én is BPD-s vagyok.
Tudom, nem a skatulya számít, inkább amiatt érdekelne, hogy mik a terápiás lehetőségek.
Állítólag a terapok nagy része szívesen süti ezt rá az ún "kezelhetetlen" páciensekre elbocsátás, lemondás ürügyén. Meg Thegyen is.
Miben más a kezelése a borederline-nak, mint mondjuk a bipol 2 kevertnek?
Dialektikus terápia...
Olvastam róla, de 4 évem ráment egy "ha nem próbálkozik, nem lesz semmi eredménye" típusú logoterápiára, szóval anyagilag nem tudnék ebbe invesztálni már és elegem is van amúgy.
Olvastam sok mindent, amit itt a régi Bura-n ismertem meg, főleg Moskowitz-ot, de még mindig nem egészen tiszta ennek az állapotnak a leírása.
Agresszív bent vagyok, kifelé megfelelési kényszeres, túlszocializált. De az egész napos üresség, nyugtalanság, sok mindenért lelkesedés, majd lelohadás igaz.
Az önrombolás is, de sosem voltam öngyilkos, én abszolut nem vagyok megbízhatatlan, sőt...
Eddig igazán semmi sem használt.
Kicsim, mondok: a verset J. A. írta. Kleó idézi.
Hááát...
Nem túl nagy itt az ektivitty... a bodri hol ilyt-hol olyt, hát ha még + bipolár-is...
Harmony ! 2 ev telt el a lent irtak utan, testverednek igaza volt !
Most legalabb elindulsz valtoztatni valamit ?
Ezt igerted legalabis !
Sokk sikert !
Idézet tőle: spellbound02harmony
nem tudom hogy mennyire akaszkodtál rám, de azt szeretném elkerülni, értelmesen és normálisan nem tudunk beszélgetni semmiről, a hogy vagy mi van veled az itt is megy nem kell fb, majd a többiekkel a nagy baráaiddal mint zsivany és vega58(sasmadar) majd ott jókat társaloghatsz, rám nem h, közbe teszed tönkre magad(jelenleg az anorexia, de tudsz te ennél jobbakat is kitalálni ha kell), javaslataimat szóra sem méltatod, kössz ez nekem nem kell, majd más segit neked aki szeret téged nézni/getni, majd ők néznek téged, én nem, főleg azt nem amit csinálsz.
Ha valami jó hatással is vagyok rád annak örülök, de rossz hatással nem akarok rád lenni
Te meg magad eléggé el tudod rontani az életed és nem jutsz előrébb, én nem tudok neked segiteni, majd más megteszi, ha van olyan kedves és rászánja magát
persze vannak akik csak beszélgetni akarnak, mert segiteni azt nem tud, legalábbis szerinte
Sziasztok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok én is, mert érint a téma és érdekel a sorstársak véleménye. Férfiként, úgy tudom a kisebbik csoportba tartozom a betegséggel kapcsolatban, de hát ez van, ha már petefészekcisztám nem lehet, legyen BPD-m! :)))
Olvasgattam a korábbi bejegyzéseket, nagyon sok jó dolgot írtok, amivel egyetértek, (mégis csak hasonló tüneteket tapasztalunk mindannyian), valaki már túl van a nehezén, valaki még csak most kezdi!
Egy dolgot tudok és ezt mindenkinek ajánlom, soha ne adjátok fel a küzdelmet és a reményt abban, hogy meg tudtok változni, saját képességeitekben. Az embert ez tette igazából azzá, amivé vált az evolúció során, hogy mindíg tudott alkalmazkodni a nem túl barátságos környezetéhez, és ez akkor is így van, ha a környezet bennünk lakik! Ezt nem nagyon érti az aki éppen belső ürességet vagy magányt érez, sőt egy dühkitörés folyamán sem értjük meg jelentőségét, először. Aztán, miután tapasztalunk, így tanulunk, és ha tanulunk, tudunk változtatni. Rém lassan, de hiszem, hogy erre mindenki képes!
Hibáztatni másokat a betegségért? Fölösleges! Nem tanultunk meg viselkedni a szülőktől, nem tanultun meg helyesen reagálni? (A hasításra gondolok) Hát majd megtanulunk!
Hát csak ennyi!
G.
______________________________________________
FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
______________________________________________
Eszterrel kísérleti hangulatjavító csoportot indítunk vasárnaptól itt a Búrán mindenkinek, aki kedvet érez hozzá! A kísérlet alapvetően a Seligman-féle pozitív pszichológia mentén fog zajlani, amit már teszteltek, és határozottan jó eredményeket mutat.
Ezen a linken találjátok meg: http://www.bura.hu/csoportok/k%C3%ADs%C3%A9rleti-hangulatjav%C3%ADt%C3%B3-csoport-tal%C3%A1ld-meg-a-boldogs%C3%A1got
Ide részletesen le van írva a jelentkezés módja, illetve a csoport indulásához szükséges első két feladat is fel van töltve.
Jelentkezzetek bátran, ugyanolyan anonim módon fog üzemelni, mint itt minden, és jó kedvünk is lesz tőle.:)
______________________________________________
FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
______________________________________________
egy bordi nem ér rá egyszerre négynél több dologra!
Ajánlom a legnagyobb bordit: JÓZSEF ATTILÁT!
"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz."
senki nem aktív már itt? nem tudom miben reménykedem.
harmony
nem tudom hogy mennyire akaszkodtál rám, de azt szeretném elkerülni, értelmesen és normálisan nem tudunk beszélgetni semmiről, a hogy vagy mi van veled az itt is megy nem kell fb, majd a többiekkel a nagy baráaiddal mint zsivany és vega58(sasmadar) majd ott jókat társaloghatsz, rám nem hallgatsz, találkozni nem alarsz velem, közbe teszed tönkre magad(jelenleg az anorexia, de tudsz te ennél jobbakat is kitalálni ha kell), javaslataimat szóra sem méltatod, kössz ez nekem nem kell, majd más segit neked aki szeret téged nézni/getni, majd ők néznek téged, én nem, főleg azt nem amit csinálsz.
Ha valami jó hatással is vagyok rád annak örülök, de rossz hatással nem akarok rád lenni
Te meg magad eléggé el tudod rontani az életed és nem jutsz előrébb, én nem tudok neked segiteni, majd más megteszi, ha van olyan kedves és rászánja magát
persze vannak akik csak beszélgetni akarnak, mert segiteni azt nem tud, legalábbis szerinte
Idézet tőle: spellbound02mindenki másképp, mindenki más, mindenki mást csinál, én meg csak nézem és figyelem őket hogy mit csinálnak, és nézem magam, hogy én meg ilyen vagyok, és nézem hogy a többiek, mind nemnormálisak...
a normális általában az adott környezetben a többség. szerintem meg szociológiából is ezt tanultuk. deviáns aki nem tartja be a normákat.
tehát ha a többséget nézed magad körül, ezen a fórumon, ugyan ki tudná megmondani milyen is a normális?
Néha a nemnormális is lehet normális 🙂 Néha nem is érdekel már, hogy melyik kategóriába tartozom. Néha már jelentőségüket veszítik ezek a "címkék", hogy normális és nemnormális. Csak legyen élet, csak legyen egészség, és boldogság.
Egyébként szeretnék jóban lenni veled Spellbound, sajnálom, hogy töröltél, kicsit rosszul esett, mert én kedvellek, de nem fogok rádakaszkodni, ha neked így jó akkor elfogadom. De jó lenne barátoknak lenni, vagy csak legalább nem rosszban lenni. Én őszintén kedvellek. Érdekeseket írsz, jó a stílusod, bírlak. De ha te másképp képzeled hát akkor ez van. Azért néha szeretnék hozzád szólni, de ha nem akarod akkor nem fogok. Remélem, még tudunk majd beszélni azért párszor, és kellemes dolgokról, vagy bármiről. Remélem jól alakul az életed. És hogy jól érzed magad és eléred a céljaid. 🙂
(Most kb megalázkodtam, de nem bánom).
mindenki másképp, mindenki más, mindenki mást csinál, én meg csak nézem és figyelem őket hogy mit csinálnak, és nézem magam, hogy én meg ilyen vagyok, és nézem hogy a többiek, mind nemnormálisak...
Idézet tőle: SzablyaKöszönöm Mobid a vigasztaló szavakat.
Lehet, hogy könnyebben gyógyul, ha nem elmlékeztetem a sérelmeire azzal hogy ott vagyok mellette?
Könnyebb volt rendbe jönnöd egyedül?
nekem nagyon sokat számitott hogy a szüleim velem voltak, vannak. És elfogadták a dolgot, mint ahogy én is. De az elején sokat emlegették azt, mik voltak amig rosszul voltam. és persze hagytak ott barátok emiatt, meg rokon is.
Aztán lett barátom pár hónapra, attól sokkal jobban lettem... aztán ö szakitott velem és elment.
Érdekes, mert ugyan megviselt, de most azt gondolom, jó egyedül. Ö kinyitotta kaput én meg bementem és azóta "benn vagyok". Nem múlt el attól hogy ö már nincs velem. Meg a szüleimmel. Már nem emlegetik a múltat és én is kezdem feldolgozni szépen lassan, a magam tempójában. Ha megjelenne az exem, elküldeném a francba...
Köszönöm Mobid a vigasztaló szavakat.
Lehet, hogy könnyebben gyógyul, ha nem elmlékeztetem a sérelmeire azzal hogy ott vagyok mellette?
Könnyebb volt rendbe jönnöd egyedül?
nekem a terapeutám ezzel is foglalkozik, mármint nem konkértan párterápia, igy nem halottam róla, de ilyen szerelmi , kapcsolati dolgokkal is.
élni kell az életet, ennyi az én tanácsom
Kedves Szablya,
én hagynám elmenni... talán idövel kikeveredik a bajából.
Amig én aktiv skizo voltam sem maradtak meg mellettem a férfiak. Nem is kezdenék magammal és erre ök is rájöttek... pedig most jól vagyok.
Ennyi tudok mondani. Örizd meg a szép emlékeket, de tudd: nem a te felelösséged sem anyud halála, sem az ö baja. Keress magadnak egy másik lánt.
És bocsánat a maratoni posztért! 🙂
Sziasztok!
Most találtam rá erre az oldalra, és szeretnék tanácsot kérni tőletek, kíváncsi vagyok, mit tennétek a helyemben.
6 évvel ezelőtt összejöttem egy huszonéves lánnyal. Kedves, gyönyörű, okos, vidám, izgalmas teremtés, és nem kellett sok hozzá, hogy beleszerelmesedjek.
Tudni kell, hogy korábbi kapcsolataimban nem találtam a helyem, mindig kifelé kacsintgattam, megcsaltam partnereim, nem éreztem szerelmet, csak szeretetet irántuk. Persze így is ocsmány dolog, tudom, de valami oknál fogva én nagyon nehezen szakítok.
Kapcsolatunk elején elmondtam neki, hogy azt hiszem én alkalmatlan vagyok egy monogám párkapcsolatra, és úgy gondolom, hogy sokkel jobb a társunk, partnerünk bevonni kalandjainkba, játékainkba, mint ha a másik háta mögött, titokban lépünk félre. Azt mondta erre, hogy neki is szimpatikus ez a megközelítés, és érdekli a dolog, Sokat beszélgettünk erről, és azt hittem, hogy megtaláltam azt, akit igazán szeretek, és még a furcsa szexualitásom is elfogadja, megéli, partner benne, élvezi.
Sajnos azonban a kapcsolatunk hamar egy bizalmi deficites helyzettel indult, ugyanis épp összejöttünk, mikor egy levélváltás során egy régi szeretőmmel azt találtam neki írni, hogy "most ugyan alakul valami kapcsolatom, de majd megoldjuk a találkozást valahogy". Ahogy lenni szokott, pár hónappal később, mikor már javában együtt éltünk, megtalálta a levelem. Hiába bizonygattam neki, hogy a kapcsolatunk elején voltunk, még nem tudhattam, hogy mi lesz belőle, és már eszem ágában sincs találkozni a másik nővel.
Ettől kezdve a féltékenység, a bizalmatlanság kezdte egyre inkább eluralni kapcsolatunk.
Időközben rájöttem, majd bevallotta, hogy bulímiás, akkor már majdnem 10 éve. Elkezdtem utána olvasni, hogyan tudnék segíteni neki. Próbáltam megérteni, és felnőni a helyzethez. Nem vásároltam olyan élelmiszert, amitől rosszul lehet, elkezdtem olyanokat főzni neki minden nap ami egészséges, stb.
A kapcsolatunk azonban egy hullámvasút kilengéseit mutatta. Olyasmiért veszekedett velem rendszeresen, amit ő követett el, hirtelen dühkitörések, megmagyarázhatatlan feszültségek, depresszió, bulímiás rohamok, néha önkívületi állapotban hisztériás rohamok, akár verekedések, karmolások váltották boldog pillanatainkat átmenet, logikus magyarázat nélkül.
Gondolom ismerős nektek..
Ugyanakkor azok a napok, órák, percek, mikor boldog volt, az maga volt számomra a menyország. Egy földre szállt angyal, akire egész életemben vágytam.
Vitáknál nem hagyott szóhoz jutni. Vagy elfogadtam az ő álláspontját, vagy órákig nem bírtuk abbahagyni az ordítozást. Elkezdtem figyelni rá (és sajnos alapból ilyen típus vagyok), hogy ne kritizáljam semmiért, mindent ráhagytam, hogy béke legyen.
De jöttek szép lassan az egyre nagyobb gondok, feszültség gócok, és egyre többet hibáztam én is.
Például egyszer azt mondta, hogy keressünk valakit, valakiket, egy szimpatikus párt, akikkel esetleg jól kijövünk szexuálisan is, majd mikor találtam valakiket, nem akart találkozni velük, mondván nincs kedve, nem is úgy értette, meg én amúgy is bizonyítsak előbb. Ehhez hasonló helyzetek sokasága után én egyre jobban ráfeszültem a témára, és persze becsúsztak kisebb-nagyobb hibák is.
Chatelések más nőkkel, ismerősök bevonásának kísérlete a vágyott játékainkba, stb.
Eközben állásaimban sem tudtam megragadni, teljesíteni, sokszor voltam munka nélkül. Gyakran napi fél-egy órákat töltöttem munkaidőben azzal, hogy vele beszéltem telefonon, nyugtattam, próbáltam kirántani a depresszióból. Mikor munka nélkül maradtam, sokszor azért nem kezdtem el igazán aktívan keresni új munkát, mert így otthon tudtam lenni vele, és rögtön jobban volt, segítettem neki, foglalkoztam vele, és láttam a javulást. Ilyenkor persze egy idő után tarthatatlan volt a helyzet, nem tudtam anyagi biztonságot nyújtani, a családja anyagi támaszára pedig a súlyos családi problémák miatt nem akart hagyatkozni.
Az új állás még rosszabb állapotokat hozott. Bulímiás rohamok napi több alkalommal, közte depresszió. Próbáltam orvoshoz vinni, gyakran azért jöttem el hamarabb a munkából, hogy odaérjek vele a csoportterápiára, különben nem indult el otthonról. Eközben az én családommal is komoly problémák adódtak, anyagi, lelki traumák, szüleim válni készültek, próbáltam nekik is segíteni. Kiköltöztünk hozzájuk, de ez volt a lehető legrosszabb lépés.
Két fronton őrlődtem, de sem a szüleim problémáira, sem páromra nem tudtam elég időt, energiát fordítani, hogy a munkáról ne is beszéljek.
Sok félreértés, vagy rosszul elsült buta próbálkozásom volt, ami egyre erősítette benne a rosszullétet, én pedig egyre jobban kétségbe estem, mert nem tudtam segíteni, és csak egyre rosszabbul voltunk mindketten. Volt amikor meg is csaltam sajnos, néha azt vettem észre magamon, hogy kényszeresen ilyesmikbe menekülök már. Ő pedig a bizalmatlanság miatt óriási energiákkal nyomozott utánam, és persze rá is jött ezekre.
Végre diagnosztizálták nála a borderline-t. Ekkor olvastam először róla, és megdöbbentő felismerés volt. Rólunk szólt a teljes wikipedia szócikk.
Aztán édesanyám tragikusan elment, amit a mai napig nem tudok feldolgozni, hibáztatom magam, hogy észre vehettem volna, tehettem volna valamit, stb. És ugyanígy van vele az exem is, ő is magára vette, hogy neki látnia kellett volna a tragédiát. Ekkorról, a gyász hónapjaiban nem sok mindenre emlékszem. Próbáltuk feldolgozni a helyzetet, de valahogy mindig velem veszekedett, egyre agrasszívebben, én pedig azt éreztem, nem bírom, megbolondulok, valamit tennem kell, ez nem mehet tovább.
Elüldöztem úgy, hogy megutáljon. Más nem jutott eszembe már sajnos.
Beszélgetni nem tudtunk a problémáiról, bármi olyat mondtam, ami akár csak utalt is a betegségére, azt mondta, megint csak erősítem benne azt hogy ő beteg, magyarázkodok, kisebbíteni akarom az én bűneimet.
Odáig jutottam az évek során, hogy már semmiben sem vagyok biztos, ami a kapcsolatunk alatt történt. Ő képtelen meghallgatni, fél mondat után közbevág, és percekig, órákig megállás nélkül mondja a sérelmeit. Ha én nem tökéletes nyugalomban válaszolok és arról beszélek neki amit hallani akar, nem hagy szóhoz jutni.
A szakítás óta sem tudunk nyugalmat találni, még mindig azt várja el, hogy megalázkodjak, bocsánatért esedezzek, és eszembe sem juthat arról beszélni hogy nekem mi volt a gondom a kapcsolattal, esetleg ő mit csinálhatott volna másként, vagy mikor éreztem úgy, hogy az ő állapota, viselkedése, és az ebből kialakult védelmi mechanizmusom, berögzült sémáim miatt hibáztam, vagy bántottam meg.
Azt kommunikálja felém, és gondolom mások felé is, hogy én vagyok az oka mindennek, miattam ennyire rossz az állapota, haragudott a családjára, vesztette el a barátait, nem tudta a karrierjét elkezdeni, és így tovább a végtelenségig.
Nem vagyok egy EQ bajnok, nehezen fejezem ki az érzelmeket. De talán érezhetitek, hogy nekem ő nagyon fontos, szeretem, és szeretnék megoldást erre az állóháborúra, ha már eddig elfajultak a dolgok.
Sokat hibáztam, tudom. Volt, hogy szakítani akart, de én nem engedtem, szerettem volna bizonyítani neki, hogy szeretem, sajnálom a hibáim, és hogy meg tudok változni. Hogy együtt sikerülhet, lehet ez a kapcsolat még működőképes.
Mit gondoltok, létezik innen kiút úgy, hogy segíthessük egymást, és a barátság megmaradjon?
Vagy szakadjunk el teljesen?
Esetleg pár hónap/év múlva, ha újra felépítjük magunk külön-külön, lehet esély rá, hogy tiszta lappal újra kezdjük?
Mihez kezdenétek a helyemben?
Spell :
Válaszoltam.
anni :
Hát..így 'bennfentesként' nehéz tanácsot adni. Én leginkább azt szeretem ha egyedül hagynak, na, ez viszont jóformán tilos. Segíteni talán úgy tudnál neki, ha érezteted vele, hogy mellette vagy. De ez személyfüggő.
Sziasztok!
Egy érzelmileg labilis személyiségzavarral együtt elő anyuka huga vagyok. Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan lehet így könnyebben élni? Hogyan tudnék segíteni a nővéremnek? Köszönöm ha valakinek van valami ötlete. Már sok terapeutát megjárt, legutóbb pszichiátriai kezelés vált szükségessé. Ott a gyógyszerbeállítás megtörtént, de most minden iszonyú.
Eszter irtam neked.
Reszka, ilyen emberek vannak, akik tulajdonképpen nem tudják mit is akarnak. Illetve egyik pillanatban ezt akarják, a másikban már mást. A párodnak kéne eldöntenie, hogy nem "hazudik" többé neked, és nem tagadja le a másik énjeit (pl hogy azt mondta szeret), de szerintem úgy érzi, hogy csak így marad érdekes, így tarthat meg téged. Én erre tippelek. Aztán lehet hogy tévesen. És az a "baj", hogy ő még akkor sem fogja elhinni azt hogy szereted, ha akármennyit is bizonygatod neki. Lehetséges, hogy fel kéne venned egy "tükörviselkedést" 😉 Mire gondolok itt? Arra, hogy "mutasd" meg neki, milyen is ez, ahogy ő viselkedik. Nem azt mondom, hogy te is pasizz, meg minden héten szedj fel valakit, hanem azt, hogy térj el az eddigi viselkedésedtől, kicsit legyél "határozottabb", ne engedj meg mindent neki, de persze ezt nem könnyű kivitelezni, de igenis tudnia kell, hogy milyen ha ő így viselkedik veled, és ne csak szavakkal mondd el neki, hanem bizonyítsd be, tegyél pár dologban hasonlóan. Nem tudom ez mennyire jó tanács, lehet semennyire. De talán úgysem lehet ennél "rosszabb helyzet", max ha végleg elhagy, de ha belegondolsz még az is jobb, mint ez a "kihasználás" - mert ez már valahol nekem arra hasonlít. Vagy érzelmi zsarolásra. Olyan így külső szemmel nézve, hogy te legyél mindig készenlétben, ha neki szüksége van Rád, de ő meg nem tud ott lenni neked, ha neked van Rá szükséged. Ez így nagyon nem fair. Szerinted? Ez nem szeretet a részéről, hanem kényelem. Neki ez nagyon is szuper állapot, hogy akkor "húz elő" téged amikor kedve szottyan. Vagy vess véget a kapcsolatnak, ha van benned elég erő, vagy tegyél lépéseket, hogy megváltozzon, vagy a másik alternatíva, hogy minden marad így még jó hosszú ideig. Szerintem érdemes konzultálni erről egy szakemberrel, hogy ő mit javasol. Nem tudom, pl a párterápiában nem lenne benne a párod? Bár nem tudom az mennyire "hasznos, hatásos". Remélem, lesz elég erőd ahhoz hogy ÖNMAGAD lehess a saját kapcsolatodban. Sok sikert!
Sziasztok!
Segítséget illetve véleményt szeretnék kérni tőletek.
Tudni szeretném a férfi akivel együtt élek borderline-os e vagy csak szimplán idióta.Tavaly februárban ismerkedtünk meg, nagy szerelemnek indult.Megismerkedésünkkor már tudtam róla hogy szexfüggő, sokáig a társkeresőzés volt a "hobbija", és élete nagy szerelme mióta átverte és elhagyta, azóta képtelen szeretetre, csak pár napig szerelmes valakibe aztán eldobja....Egyébként egy pszichozseni, igen magas iq-val rendelkezik.
Tavaly bő három hét után közölte hogy nem akar velem lenni, neki szüksége van arra hogy másokat is megismerjen.Kiborultam, de elfogadtam a kérését.Aztán egy hét után hívott, találkozni akart.Megint együtt voltunk.Aztán újabb csajozás, újabb szakítás, újra megkeresett, velem akart lenni.....és ez így ment sokáig.Aztán tavaly augusztusban az az ötlete támadt hogy összeköltöznék e vele közös albérletbe, persze csak mint haver, ő csajozna.Mivel egyikünk sem tud külön albérlete fizetni, én pedig mellette akartam lenni mert a világon mindenkinél jobban szeretem, belementem.Volt egy felejthetetlen közös nyaralásunk, minden jó volt.Aztán jött újabb egy hét pokol.
Azóta is együtt lakunk.Folyamatosak az összeveszések és az édes kibékülések.Rengeteg nővel találkozott mellettem.Mindengyikre egy nap után azt mondja, a barátnője és szerelmes.Engem sosem fog szeretni soha nem leszünk egy pár, mi nem járunk-mondja ő.Mint ha magával akarná elhitetni sokszor hogy ő márpedig nem akar tőlem semmit.
Ennek ellenére senkivel nem tud tartósan összejönni.Mindíg mindenkit otthagy és újra nálam köt ki.Akkor kedves, aranyos, bújós, iszanyatosan lehet szeretni.Úgy viselkedik velem mint ha szerelmes lenne belém, a szex fenomenális-mégis ennek ellenkezőjét mondja.Aztán múlnak a napok és egyszer csak mint ha egy másik személyiség lenne.Kötekszik, követel, aláz, lelkileg bánt, szidkozódik, gyűlöl....Sokszor állítja magáról hogy több énje van és fiiatal kora óta az a rögeszméje hogy vannak különös tulajdonságai és ő Lucifer.
A jövőről mindíg másképp beszél.Hol velem, hol nélkülem.Ha felhozom azokat a dolgokat amiket nekem mondott és számomra pozitívak, azt tagadja.Mondta már kétszer is hogy szeret.De mikor elmesélem azt mondja ő ilyet nem mondott, én bolond vagyok.
Rettentő ingadozó a hangulata, gyakran aluszékony és fáj a feje, sokszor meg csak pár órát alszik csak.
Nagyon szeretem őt, nem akarom elveszíteni de ebbe a hullámvasútba szép lassan beleőrülök, viszont nélküle nem tudom elképzelni az életem.
Kíváncsi vagyok a véleményekre, köszönöm!
Egy részére biztos magamtól kell rájönnöm, de alapvetően nem, kell iránytű.
De ez addig nem hat, ameddig úgymond 'szeretek' szenvedni, és valamiért elutasítom belülről a segítséget. Ez is elég kétoldalú, mintha a józanabbik felem meg akarna gyógyulni, a másiknak pedig mintha a szenvedés lenne a lételeme, és nem akarná elengedni.
akkor magadtól akarod kitalálni miért szenvedsz, meg minek, meg azt is hogyan ne szenvedj?