Borderline
A kisparna pufolese io otlet csak ilyenkor valogatas nelkul tornek fel az indulatok es ha kontrolalni akarom az mar vosszafojtasa az indulatnak es akkor ugyanigy megmarsd sot talan erosebb is. Kepes vagyok tudatosan "lehuteni" magam. Arra jutottam h nem működik. Nem oldodik meg a bajom.
Nos nem jarok terapiara. Voltam szegeden lent. Barmilyen jo elmeletben is nekem megse hasznal. Szarabbbul vagyok. Tusom h iot skar es jo az egesz megse vagyok jobban. Most a gyogyszerben hiszek noha tudom h nem az a megoldas az csak rovidrezart. De lesz@rom. Ilyen helyzetbe ne okoskodjon az ember hanen csinalja azt amitol jobban erzi magat. Felek az orvosoktol es a gyogyoktol de szembenezek veluk. Most a lenyeg a tuleles.
Olanzapint nem szedek az az iso elmult mar.
Szia eumate!
Igaza van Zsuzsinak, érdemes lenne az orvosoddal beszélni arról, amit most érzel! Milyen terápián vagy most? Kapsz gyógyszert?
Szia eumate!Te elvileg a durva szorongásra,pánikra szedted az olanzapint,meg a jó ég tudja,mit még.Most is szeded?
Leírnád, milyen egy ilyen érzelmi vihar? Elnézést, ha túl sokat kiváncsiskodom.
A DBT célja, hogy az öndestruktív tendenciákat és érzéseket le tudd csillapítani. Az érzések elviselése, elterelése és megszelidítése a cél. Tehát amikor a kispárnát püfölöd, nem destruktív módon vezeted le a dühöd. Vagy a mindfulness segít csökkenteni a szorongást.
eumate!
Először is itt megértésre találtál szerintem!
Másrészt nagyon együtt érzek Veled, én is voltam így, de kértem segítséget, mert beláttam, hogy rá fog menni valami keményen! Megértem a dühödet, az indulataidat! Azt meg se próbálom mondani, hogy nyugodj meg, mert gondolom, mit váltana ki, úgyhogy próbáld meg kiadni a dühödet, ha sikerül rövidtávon, de mindenképpen orvoshoz szeretnélek küldeni ... Átgondolod?
Senki sem diagnoszta interneten keresztül, de tutira tudnak Neked segíteni a rendelőben!
Kitartást kívánok!!!!
Utalom ezt de nem tudok vele mit kezdeni csak erofeszitrs aran de az meg nagyon kenyelmetlen es egy ido utan kitorik. Megszivtam. K@va eletbe. Mindjar odadobom a telefonom is.
Lehet en is border vagyok? Vagy siman egy nyomorult idiota?
Uthetnekem, olhrtnekem van lepetnem magamrol a ruhakat szetvernek dolgokat. Nem csillapodik az erzes. Kommunikalni nem tudok most is csak nagy erofeszitrsdel. Minden kurva nagy erofeszites h "normalis" legyek. Ongyil. Os eszembe jut mert a normalis emberek ugy erzem ezt nem ertik es megromlik veluk a kapcsolatom.
Szia Avana,
Inkább csak megpróbálom úgy szemlélni magam, hogy különböző vagyok. Jobb, mint amit mások rám sütnek, hogy "kommunikációképtelen", "sérült", "magánakvaló", "kapcsolatra alkalmatlan", "idegbeteg" és még lehetne sorolni. Többek között itt is olvastam, hogy a kreativitás az egyik tipikus vonás, ami eddig is végigkísérte az életem, de most utat is engedek neki, termetek rá időt és szeretem is csinálni ...
Persze, el is vesz, mert sok minden odalett már emiatt, de nem a megfelelő helyen kerestem a megoldást eddig ahhoz, hogy ezt meg tudjam akadályozni, azért most mentem, ami menthető!
Szia Csengelle,
Az igazolásró meg a jogról is igazad van, volt egy ilyen érzésem nekem is! 🙂 Segít elfogadni a helyzetet!
Most, hogy mondod, nekem évek óta folyamatosan ismétlődik, hogy semmire nem reagálok, a telefont se vagyok képes felvenni, bár már le is szoktak róla az emberek.
Engem még nem zavar a dolog, tudom, van pár ember, aki így is szeret, többek közt az a barátnőm, aki annak ellenére, hogy "sosincs időm" találkozni vele, napi kacsolatban van velem írásban és minden eseményről tud. Elfogad az összes sérülésemmel és minden rohamommal együtt, amit végig élt velem online vagy telefonban, éjszaka is akár ... Jelenleg nem is hiányzik más, nem tudom magam elképzelni ilyen "csajos kávézós délutánon" sem. Érdekes, kíváncsi vagyok mindenesetre, hogy erre lesz-e igényem valaha, most azt érzem, hogy csak mert ez a társadalmi berendezkedés és a divat én ezt nem igénylem és nem is csinálom!
A borderline egy sérült kislány és egy gonosz boszorkány elegye.
Még a legjobb helyeken is felüti a fejét.
Szóval egy erős, fekete hercegnő.
De most már Én erősebb vagyok, leszek.
Nem hagyom kinyírni a kapcsolataimat.
Végre van valaki, aki szerelmes belém.
Nem láthatja meg a borderline-omat, Max. a szelídített változatát.
A borderline legyen veled!
egyáltalán nem haragszom, nem voltál tapintatlan 🙂
én kábé egy éve voltam olyan állapotban, hogy a levelekre se voltam képes reagálni, hetekig nem reagáltam a megkeresésekre, akkora tehernek éreztem őket. bár szerintem ez inkább a depresszióhoz köthető... mindenesetre azt vettem észre, hogy a két régi barátnőmön kívül senki se maradt, és azt se tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz, mert oké, hogy baromira idegesít mindenki, de barátok azért csak kellenek az embernek., nem? már én se tudom.
avana: én elsősorban arra gondoltam, hogy borderline tünetek nélkül is elég meghatározó különbözőség-érzésem van/volt (ne kérdezd miért, nem tudom 😀 ), és most, hogy ez valamelyest "igazolást nyert", kicsit úgy érzem, hogy "jogom is van" különbözőként érezni, vagy viselkedni. ami persze hülyeség, mert ehhez nem kell se jog, se igazolás, de az ember szereti ezt gondolni. 🙂
Miben érzitek a különlegességet(vagy különbözőség)?
Én úgy érzem, speciel a border jellegű dolgok nem adnak hozzá(m), csak elvesznek.
Kedves Csellenge,
Kérlek, ne haragudj, nem szerettem volna tapintatlan lenni! Azért szerencse, hogy megmentettek!
Az emberi kapcsolatok tényleg nehéz ügy, bármi is az oka, az nekem is csőd ... levelekkel hajlandó vagyok kapcsolatot tartani, amelyik barátom ezt megérti, az velem van és kapcsolatban maradunk, aki nem, az sajna vagy nem sajna, OFF.
A családomat meg én offoltam, pedig szeretem őket, de rég láttak már tőlem ilyen viharos éjszakát, mint a Szilveszteri volt ... megmondtam nekik, hogy akkor jövök legközelebb, ha éppen "magamnál leszek" és érzek valami kontrollt, vagy kezeltettem magam ... Álltak, néztek ... A párom tűri egyelőre, talán neki is segített, hogy nevén van nevezve a gyerek!
Remélem, megtalálod azt a megoldást, ami megnyugtat, amit elfogadsz! Én is szeretek különleges lenni 🙂
Az utolsó három bekezdést én is írhattam volna, kivéve az emberek nagyagyányú leépítését(persze egy-egy kapcsolatom elég csúnyán összedőlt magától is, nem kellett nekem "leépíteni"...valószínűleg ez is valami kóros vonás, hogy problémás emberi kapcsolatokhoz is ragaszkodik némely ember...)
jé már ketten is válaszoltatok, köszi! 🙂
zsuzsi: aranyos vagy, de sajnos nem én mentem, hanem vittek, szirénázó mentőautóval 😀 inkább hagyjuk is. a lényeg, hogy én kifejezetten szeretem magamat különbözőnek érezni, szóval ezzel semmi probléma nincs, ijesztőnek meg pláne nem találom, csak egyszerűen nem tudom, hogy hogy álljak hozzá. ami mindenképpen pozitív, hogy viszonylag kis mennyiségű gyógyszerrel megúszom, ugyanakkor meg ott van a gondolat, hogy mégiscsak az én vonásaimban van valahol a defekt. sokkal egyszerűbb lenne a biológiát hibáztatni.
eszter: nehéz a kérdésed, mert az elmúlt egy-két évben annyira leépítettem az embereket, hogy lassan fogalmam sincs, milyenek a kapcsolataim. mert igazából nincsenek. a családomért soha nem voltam oda, kábé mostanra sikerült eljutni addig, hogy többé-kevésbé őszinte tudok lenni velük, a párkapcsolat meg, hát maradjunk annyiban hogy nem az én formám 😀 finoman fogalmazva balszerencsés vagyok az ilyesmiben. szóval kapcsolatok terén meg vagyok lőve, az érzelmi életem viszont káosz, néha teljesen értetlenül állok a saját érzelmi viharaim előtt és már meg se próbálom érteni, hogy miért vannak, csak tudom hogy vannak, és majd elmúlnak. gondolom nem kell magyarázni hogy miről van szó 🙂 elég kíváncsi vagyok erre a DBT-re, mert az oké, hogy ezentúl majd ivás helyett mittudomén párnát fogok bokszolni, de hogy fogja ez enyhíteni a hullámvölgyeket? attól, hogy megtanítanak nem önkárosító módon viselkedni, miért javulna a lelkiállapotom?
Szia Csengelle!
Sokan vagyunk úgy a Búrán, hogy bizonytalan a diagnózisunk -- néha teljesen elámulok, hogy sok sorstárs milyen rengeteg diagnózist összegyűjtött, pedig az enyém is ingadozott: depresszió-borderline-depresszió-bipoláris depresszió.
A címke szerintem a leginkább azt jelzi, hogy a kezelést milyen irányban képzeli el a szakember. Egy "bipoláris" címke azt jelzi, hogy gyógyszeres az irány. Egy "border" pedig azt, hogy pszichoterápiára van szükség.
Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy tizenöt-húsz év múlva, amikor az agyról való tudásunk elég fejlett, az egész különbségtételt elavultnak fogjuk tartani, mert a tudomány pontosan leírja majd, hogy milyen folyamatok zajlanak az agyunkban, és ezt élőben meg is lehet figyelni valamilyen agyi képalkotó eljárással. Az most is elég világos, hogy a legtöbb probléma nem tisztán biológiai, de gyakran valamilyen biológiai oldala ("sérülékenység" vagy "hajlam") mégis van, vagy ha nincs is, akkor is leírhatók lennének az agyunkban és az idegrendszerünkben lezajló folyamatok biológiailag, csak nem tartunk még ott.
Addig pedig szerintem nagyon gyakorlatiasan érdemes tekinteni erre az egész címke-kérdésre. Ha valaki nagyon impulzív, tehát az érzelmei csaponganak, és ki is éli őket, és ez ártalmas az emberi kapcsolataira, akkor valószínűleg megállapítanak egy border diagnózist, mert a cél az, hogy megtanítsák az illetőt arra, hogy kezelje az érzelmeit és ne tegye tönkre a saját életét azzal, hogy aláássa az emberi kapcsolatait.
Lehet, hogy ilyesmi történt nálad? Tehát kapcsolati problémákat találtak?
Szia Csellenge,
Először is szeretném elismerésem kifejezni, mert én még be se mentem ... Orvoshoz is ritkán megyek, és megértem, amit érzel! Kérlek, ne "megbélyegzettnek", "nyomorúságosnak" mondd Magad! Amikor először láttam a papírom, pánik jött rám, hogy ez most komoly? (Amúgy sima tévedés is lehet, nekem ketten rakták össze ezt is, mert egyik az egyiket, másik a másikat nem szúrta ki ... ) És oly mindegy, mi a neve, igaz?
Te Te vagy, Egyedi, megismételhetetlen és pont! Nekem ez annyit segített, hogy elhitette velem azt, hogy lehetek kreatív vagy tehetséges képzőművészetben, így legalább magamat elszórakoztatom ezekkel és a családomnak varrogatok mindenféle holmit.
Olvasgass csak róla, amennyit tudsz, meglátod, nem ijesztő, nem betegség ... Engem kifejezetten megnyugtatott.
De a terápia segíteni fog Neked, addig meg ha megy, kicsit gondolj rá úgy, hogy nem vagy átlagos. (Jó, lehet, hogy álomvilágban élek, de talán pár percet megért, hogy olvass, köszönöm szépen 🙂 )
sziasztok!
múlt héten jöttem ki a kórházból több hetes pszichiátriai kezelés után, azóta hivatalosan is a borderlineosok táborát gyarapítom. elég régóta érdekel a mentális egészség, az átlagembernél olvasottabb vagyok a témában, tehát mondanom sem kell, hogy kisebbfajta sokkot kaptam a diagnózistól - mindig azt hittem, hogy csak "simán" depressziós vagyok, bár azt éreztem, hogy pár hónapja valami nagyon nagyon nem oké. tulajdonképpen még mindig vonakodok elfogadni, mert hiába ástam magam azóta még mélyebbre a témában, pár aspektusát egyáltalán nem érzem magaménak. persze tudom, hogy nem mindenki demonstrálja ugyanazokat a tüneteket, minden eset valahol egyedi satöbbi satöbbi, mégis elég sokat agyalok azon, hogy tévedhettek-e az orvosok. nektek okozott ez valamilyen formában nehézséget? egyébként gyakorlatilag valószínűleg nem is számít, mert ígyis-úgyis jártam és járni fogok terápiára és orvoshoz is, csak a nyomorúságom neve változott meg. 😉
Szia Zsuzsa!
Hallgasd meg, hallgasd végig, amíg bírod. Aztán mondd el, nagyon nyugodtan, ha képes vagy rá, hogy a lelkiállapota miatt nagyon heves és ellentétes érzései vannak, amiket biztos nagyon nehéz megélnie. Mondd el azt is, hogy ebben az állapotban az ember a hozzá közelállókat vagy nagyon negatívan, vagy pozitívan látja, és nem tudja elfogadni, hogy az emberek általában tökéletlenek, és nem tudnak mindent megadni, amire vágyik, de ez nem gonoszság. Számára könnyebb lesz, ha a szélsőséges érzések között rendet tud majd tenni.
Egy depressziós anyuka -- bár főleg a gyerek kicsi korában -- és egy nagyobb igényű gyerek között létrejöhet egy kommunikációs zavar, mert a kisgyerek érzékelheti úgy az anyuka alacsony energiáját és belfelé forduló figyelmét, hogy őt "elhagyták", és elveszítheti a biztonságérzését. Egyes szakemberek a biológiai sérülékenység mellett ennek a biztos kötődésnek a hiányára vezetik vissza a borderline személyiségzavart. Nem tudom, hogy korábban is volt-e súlyos depressziós epizódod, tehát amikor még kicsi (0-5 éves) volt. Biztos, hogy rengeteget jelent, ha ezt a bizalmat újra fel tudjátok építeni, de sok erő és türelem is kell hozzá.
Ez természetesen nem jelenti, még ha volt is kis korában depressziós periódusod, hogy te tehetsz arról, hogy rosszul van! Én depressziós anya mellett nőttem fel, és eléggé szenvedtem tőle, de például a fiam teljesen jól van, pedig ő meg velem nőtt fel, aki szintén súlyos depressziós voltam egész életemben.
Tragikus, hogy így egymásra halmozódnak a problémák egy családban, de nagyon el is tudja mélyíteni az ember empátiás képességét hosszabb távon. Drukkolok nektek!
Egyébként mivel itt igen sok border tag van, mondhatod neki, hogy kérdezhet nyugodtan tőlünk, és igyekszünk válaszolni.
Sziasztok, szia Zsófia,
Sajnos csak fogalmam van arról, hogy mit érezhettek ilyenkor, viszont nagyon pozitív dolog részetekről, hogy tudjátok róla, hogy az állapota mondatja vele ezeket. Ez már egy pozitívum, hogy nem az történik, hogy visszamondogatjátok egymásnak és "szembesítitek" őt azzal, hogy "apádról ezt mondtad, mondd a szemébe". (Nálunk kb. ez megtörtént a családban.) És igen, a megértés és a türelem nagyon fontos, a terapom sem tudott többet javasolni a kedvesemnek annak idején ... Legyen türelmes! (Ezért se tenném tűzbe a kezem ... ) És az előttem szólóknak maximálisan igaza van, abban a percben talán arról biztosítani, hogy mellette vagy, vagytok!
Nagyon szurkolok Értetek!
Szia Zsófi!Ha tudnál pontosabb infot adni,talán jobban rálátnánk a helyzetre.Pl.jár terapra a fiad,van betegségbelátása?Kap bármiféle gyógyszert?Az biztos,hogy legbelül magát hibáztatja,hogy te is belebetegedtél a helyzetbe.S bár nem mutatja,szerintem nagyon szeretné,hogy megértsd,szeret téged.Ha látja,hogy félsz tőle,annál rosszabb.
Kedves Eszter,
Köszönöm, hogy írtál. Esetleg arra lenne valami tanácsod, hogy azt hogyan reagáljam le, ha éppen velem beszél és az apját szidja, vagy éppen én vagyok a gonosz anya és az apja rendes, ezt sokszor csinálja. Nem voltunk, nem vagyunk tökéletes szülők, de nagyon szeretjük őt, és próbálunk mellette állni, amennyire engedi és segíteni neki amiben és ahogy tudunk. A legnehezebbek a dühkitörések, nem tudjuk mit csináljunk ilyenkor, van amikor már inkább elmentünk, de akkor meg azt mondja, hogy elhagyjuk őt, és közben mi szét aggódjuk magunkat, hogy mit csinál.
Köszi
Kedves Zsuzsi,
Az a nehéz, hogy teljesen elzárkózik tőlünk, mindennért minket hibáztat. Korábban szoros volt a kapcsolatunk. De öt éve újra belekerültem egy depressziós periódusba, nagyon elfáradtam, és ekkor kezdett eltávolodni tőle, mert nem volt türelmem és erőm hozzá, mindig azt mondja, hogy elhagytam őt. De igazából akkor lett teljesen ellenséges velem, amikor a barátnője ott hagyta őt, mert nem bírta kezelni az érzelmi hullámzásait. Három és fél éve gyógyszeres kezelés alatt állok a súlyos depresszió miatt, probálom összekaparni magam, de a dühkitöréseitől most már erős szorongásom is van. Teljesen ki készültem idegileg, ott kellett hagynom a munkahelyem, mert már a munkámat sem tudtam ellátni. És ha már így alakult a munkámmal, úgy érzem, hogy ez egy lehetőség, hogy újra visszaszerezzem a bizalmát, hogy érezze, hogy szeretem és számíthat rám. Csak nem tudom, hogyan csináljam, mert még a szobájába is félek bemenni, mert nem tudom éppen milyen hangulatban lesz. A Te édesanyád hogyan tudta éreztetni, hogy szeret Téged, hogy számíthatsz rá?
Köszönöm
Agyalok: szeretném érteni.
De csak találgatni tudok, hogy mi okozta a változást.
Talán az, hogy most könnyebb helyzetben vagyok. Kevesebb a problémám, több az öröm. Talán ez?
Amikor eltűntek, halványodtak az érzések, a "hang" szólt, hogy leblokkol. Mert nem bírom a fájó érzéseket, önsértéshez vezetett. Tiltakokoztam, de hiába.
Most csak úgy visszajött minden. (És ki is borultam mert a fájdalmas érzelmek tértek vissza elsőként). Azóta az öröm is intenzívebb. És ezzel együtt a feszültség (félelem, düh) is csökkent.
De félek is. Mi lesz ha sok lesz ez???
Nem akarom, hogy elmúljon...
Idézet tőle: RókaNagyon Örülök Kiscsillag!
Aranyos vagy. 🙂
Jól vagyok 🙂
De fura:
Hosszú ideig, csak néhány érzelmet (pl dühöt, félelmet) éltem át intenzíven. A többit gyengén vagy sehogy. Amikor ezek az érzések elvesztek furcsa volt (hirtelen történt a változás) aztán megszokottá vált ez az üzemmód.
1 hete történt valami. Azóta sokféle érzést intenzíven érzek. Mintha kiszabadultak volna, nincsenek elnyomva (nem is volt célom).
Eddig, ha a múltbeli emlékeket idéztem fel alig társult hozzá érzelem. Most szinte visszautazok a múltba és a pozitív és negatív érzések is erősek.
Sokkal jobb most (vidámabb, nyugisabb vagyok), de félek, hogy az intenzív érzelmekből valami baj lesz és labilisabbá válok. Hisz nem csak az örömöt, a fájdalmas érzéseket is jobban megélem.
Ezt az egészet nem értem. Arra gondolok, hogy most nem vagyok annyira lestrapált, hogy még érezni se legyen erőm. Lehet a fáradtság nyomta el??
Fura.
Drága Zsófia,
Azt hallottam, a sírás jót tesz. Erőt fogsz nyerni és teljes vállszélességgel támasza leszel a gyerekednek, ha nem is látod majd rajta mindig, ő tudni fogja! Az én Édesanyám, amit hallgatott tőlem már ... mégis tudom, ők az elsők, akiknek szólok, az az első hely, ahová mehetek!!! A legnehezebb percekben gondolj erre, hogy ő ezt tudja!
Fel a fejjel!
Köszönöm, hogy írtatok. Majd még mindenképpen írok, csak most jól kisírom magam. Jó, hogy végre beszélhetek valakivel.
Szia Zsófia,
Eszter nagyon jókat írt, bár én a másik oldalon állok, így igaz, olyankor nagyjából ez "esik jól". Nálunk, ha én vagyok rosszul, ez szokott beválni és nálunk is fogy a türelem időnként. Talán még annyit mondanék, hogy nagyon sokszor abban a percben ő maga / én magam se tudom, mi lenne jó. Vagy lehet, hogy úgy néz ki kívülről, hogy "semmi se jó".
Ne adjátok fel!
Szia Zsófia!
Kösz, hogy írtál! Nagy rajtad a teher és nagyon klassz vagy, hogy próbálsz segíteni!
Néhány tanács --
1. Ne vedd a szívedre, amit mond, és ne keveredj vele vitába ezzel kapcsolatban, csak mond azt, hogy "nagyon sajnálom, hogy rosszul vagy" vagy "nagyon sajnálom, hogy így érzed" vagy valami hasonló. Abban legyél következetes, hogy a te mostani cselekedeteid nem tudják megváltoztatni az ő rossz érzéseit, csak annyit tudsz tenni, hogy elfogadod és segítesz neki megfogalmazni. Tehát olyanokba belemenni, hogy ki miben bűnös miért, ki mit csinál rosszul, ki mivel bánt kit, szerintem nem célszerű.
2. Fogadd el minden érzését, a tényt, hogy ezt érzi, és hallgasd meg. Ez időigényes, de így érzi, hogy elfogadják, annak ellenére is, hogy az érzései esetleg ellenségesek vagy kellemetlenek. Ne próbáld meg rábeszélni, hogy érezzen valami mást, mert az nem fog menni hirtelenjében. Éreztesd vele, hogy szereted, akkor is, amikor nagyon rosszul van, és nem haragszol rá. Ha nem bírod tovább hallgatni, csak mondd azt, hogy "elnézést, elfáradtam", vagy hogy most sajnos x vagy y dolgod van.
3. Tereld mindig a problémamegoldás irányába, ha kibeszélte magát. Tehát keressetek valamit, amit szeretne elérni/megoldani, és tegyetek lépéseket. Ha tesz egy lépést, akármilyen kicsit, örülj neki 🙂
4. Tereld a figyelemelterelés irányába, ha nincs konkrét megoldható probléma -- tehát bármi jó, ami egy kicsit elvonja a figyelmét a belső érzésről; séta, sport, zene, alvás. Figyeld meg, hogy mi az, ami megnyugtatja, és ha el tudja mondani, akkor írjátok is össze.
5. Ha csinál valami őrültséget, beszéld át vele nyugodtan, ne veszekedj vele, de éreztesd, hogy te őrültségnek vagy önveszélyesnek látod, amit csinált, és hogy biztos van valami oka rá, van valami késztetés, ami miatt ezt csinálta, és azt kéne megérteni. (Drog, szex, stb -- bármi előfordulhat.)
Remélem, ezek segítenek valamit. Ha egy kicsit többet írsz róla, talán több dolog is eszünkbe jut...
Egy borderline személyiségzavaros gyerek anyja vagyok. A szívem szakad meg érte, és közben pedig rettegek, hogy mikor jön a következő dühkitörés. Félek hozzászólni, akkor is ha jobban van, és ezt nem akarom érezni. Hogyan segíthetek én neki, van-e valami, amit én megtanulhatok, ami segítene neki?
Kicsit pofásabbra vettem a bordi párkapcs szöveget a wiki-n, hátha így nagyobb kedvet kaptok a szerkesztéshez, ti. így jobban átlátható.
Üdv,
Krisz
ui:
Sziasztok!
Volt esetleg valaki a "Névtelen Érzelemfüggők" csoportjában múlthéten,vagy a mai nap?
Anonim csopi állítólag,és Budán van.
Nem volt alkalmam még elmenni,valaki írna tapasztalatot?
u.i.: ma akartam elmenni,de nem mertem végül
Hányan vannak,járnak oda rendesen?
Szia princeshadow,
Együtt tudok Veled érezni - bár messzire velem se mész, tudom 🙁 - nálunk is ez a helyzet, fát lehetnem hasogatni emberem hátán, de gyanús, hogy ezeket a viselkedéseket nem fogja 20 évig tolerálni.
Drága Eszter,
Ezeket a tippeket én is megpróbálom, ha nem baj, Neked tetszenek, priceshadow?
Én jártam terápiára több, mint másfél évig, de csak rosszabb lett, most gyógyszereket kaptam, ezzel jobban megvagyunk, éppen mániás epizódban vagyok, ez eleve elviselhetőbb dolog, viszont bogyók adtak egy féket neki, így kívülről szerintem egy átlagnak nézek ki ... Bent ugyan futnak a filmek, de nem futok utánuk olyan iramban.
Esetleg tudom javasolni, hogy kérdezz utána a gyógyszeres kezelésnek, hogy tudj dönteni, ha szükséges lesz!
A legjobbakat kívánom Nektek!
Szia princeshadow!
Szerintem szuper vagy -- nem iszol és nem dohányzol; ez hatalmas önerő-énerő, én például még mindig dohányzom, pedig nem is vagyok border.
A DBT terápiában tanítanak konkrét trükköket, hogyan tartsd karban magad. Néhány ezek közül:
1. felismerni az állapotot. Egy kis éber vigyázó szemet helyezz el agyadban, aki nézi, hogy éppen milyen állapotban vagy, és tudatosítsd magadban. Nem kell elnyomni, mert az nem feltétlenül sikerül, csak tudatosítsd és mondd ki "most dühöngős-irritált vagyok".
2. Elterelni az állapotot. Mielőtt cselekszel, vagy kimondasz valamit, próbáld ki, képes vagy-e várni 5 percet vele. (Az időt aztán nyújthatod.) Az 5 perc alatt próbálj valami másra gondolni, mással elfoglalni az agyadat -- ami neked beválik, leköt; lehet futás, vagy zene, vagy tévé, mindegy. Ha egy boxzsák, az is jó -- sokaknak beválik.
3. Mindig bocsánatot kérni. Ha kiszalad valami, kérj bocsánatot, és mindig mondd el, hogy nem gondoltad komolyan. Mindig próbáld átgondolni, hogy a tetteidnek, szavaidnak milyen hatása volt a másikra.
4. Mindfulness. A lélegzetedre figyelj, vagy a testrészeidre (úgy, hogy megfeszíted, majd lelazítod minden egyes izmodat a lábfejed izmaival kezdve). Ha elkalandozik a figyelmed, nem baj egyáltalán, de térj vissza a tárgyhoz (légzés vagy izom). Próbáld naponta, először 1 perc, aztán 5 perc, aztán, ha megy, emeld. Ezzel egy idő után képes leszel megnyugtatni magad egy kicsit.
5. Ellentétes cselekvés. Ha valami cselekvésre ellenállhatatlan vágyat érzel, próbáld meg az ellenkezőjét csinálni (hogy mi az ellenkezője, azt te határozod meg).
Mi az isten van velem? Csak feszengek, nem tudom mi, de nyomaszt, vagy szorít, vagy mit tudom én mit csinál.. Rivotril adag már meg volt.. és hát kéne még sok sok... de nem teszem... mi ez? Izgága vagyok mint egy kis hülye gyerek, de élni sincs kedvem.. komolyan... szerintem hülye vagyok.. 🙁
Krisz
köszi , ez már megvolt, amikor regisztráltam végigpörgettem a topicot, könyvek , linkek, egyéb ilyen infók után kutatva.
és éppen ahhoz írok, először csak magamnak, egyfajta piszkozatként.
családi élet 🙂
prince...: hirtelen ezt tudom mutatni a borderlineos párkapcsolatról. valós eseményleírások, beszámolók. te is írhatsz hozzá különben.
Van itt olyan sorstársam aki hasonló dolgoktól szenved/ szenvedett, és hatásos , működő technikákat tanult, hogy kezelje ezeket, és azóta együt tud élni valakivel békés párkapcsolatban ?
Van itt olyan sorstársam aki hasonló dolgoktól szenved/ szenvedett, és hatásos , működő technikákat tanult, hogy kezelje ezeket, és azóta együt tud élni valakivel békés párkapcsolatban ?
Sose lehet tudni. 😀
Lehet, hogy Te vagy a minden6ó. 😉
Érdekes, és szerintem igaz. 🙂 De lehet tényleg kattos vagyok. 😀 És azt hiszem én vagyok a minden6ó. 😀
Érdekes gondolat, mármint, hogy tanítók vagyunk. Egymásnak segíthetünk, az igaz. 🙂
Sziasztok!
Én is új tag vagyok. Bár a betegségem már 14 évre tekint vissza. Azaz kezdetekben pánikbetegséggel, és hasonló problémákkal kezeltek. Mára az a helyzet, hogy Borderline vagyok... És örülök neki.
Hogy miért örülök? Mert így legalább tudom, hogy mit kezeljek, és mit kell "megjavítani" magamon...
Szóval érdekes ez a dolog....
Mindig tudtam, és éreztem, hogy "más" vagyok mint a többi ember, de nem tudtam meghatározni miért.. hiszen semmi különleges nincs bennem. Úgy ahogy bennük sem. Mégis valami mindig más volt... máshogy néztem, és láttam a dolgokat. Sokkal érzékenyebben, és sokkal nagyobb tűzzel.. vagy épp ellenkezőleg... SEHOGY! Üresen, és kiégve. Már azt sem tudtam ki vagyok valójában, és hogy mit is keresek én ezen a bolygón. Minek tett ki itt az az átkozott gólya? Hát már tudom. Feladatom van. Mégpedig az önismeret... és a bennem tomboló óriási szeretet átadása... Tanítók vagyunk. Hiszen nem mindenki lehet személyiség zavaros.. 🙂 Persze ez most így vicces, de a mindennapokat megélni így.... Hát nem az!
Természetesen senki nem érti körülöttünk, hogy miért vagyunk ilyenek... és kikiáltanak őrültnek, nyavajgósnak, akinek mindig valami baja van, és semminek nem tud örülni... Pedig dehogynem....
Csak nem úgy ahogy azt elvárnák tőlünk...
Nem is tudom minek írok ide ennyit..
De jött..
Hát írtam, és itt voltam...
Pussz...
Sziasztok!
én nem rég regisztráltam, egy itteni forumtárs adta az ötletet, hogy nézzek körül nálatok!
Én egy 35 éves családapa vagyok, gyerekemmel és feleségemmel élek.
Körübelül fél éve sejtem / sejtjük , és kb pár hete szinte biztos (több szakember által megerősítetten ) hogy BPD-ben szenvedek és a családom is ez miatt, miattam.
Emellet durva alkohol problémáim voltak (felelőtlenség, agresszió, durva dühkitörések), rengeteget dohányoztam, elég erős szexfüggőségem is van, illetve erőteljes, váratlan, és kontrollállhatatlannak tűnő dühkitöréseim.
Jelenleg kb 4-5 hete nem ittam alkoholt, oylan helyzetekben sem , amikben máskor rendszeresen, és rengeteget szoktam inni .
Szintén 4-5 hete nem dohányzom.
Továbbá rendszeresen járok egy doktornőhöz, pszichoterápiás beszélgetésekre. Egyelőre gyógyszeres kezelést nem javastolt.
A problmámon viszont nem tudom, hogy fog-e ez segíteni. Hiába beszélgetünk, elemezzük a dühkitöréseimet, félelmeimet, hiába értem meg utólag, hogy mit miért gondoltam, tettem, a következő alkalommal ugyanúgy nem tudok uralkodni magamon. Foglamam sincs, hogy vegyem észre , és hogy gátoljam meg, hogy kitörjön belőlem, úgy hogy bennem se maradjon feszültség.
A családom , főleg a párom pedig nem tudom meddig fogja elviselni ezeket, hiába a segítő szándéka, neki sem kötélből a vannak az idegei.
Megvan bennem a beismerés hogy változnom / változtatnom kell ,csak egyelőre fogalmam sincs hogy hogy kéne. Úgy érzem a saját elmém ereje kevés ehhez, a páromtól nem várhatok többet, igy is eleget szenvedett miattam, a doktornővel meg nem haladunk elég gyorsan, nem kapok konkrét kézzelfogható segítséget, amit a gyakorlatba ntudnék alkalmazni.
Egyelőre ennyi ...
megyek is tévét nézni! 😉
Mégvalaki valamit? 😀 he? miva!?
😀 szordino!