Szorongás és depresszió
Sziasztok! Új felhasználó vagyok még itt, bár már egy ideje olvasgatom a fórum témákat.
Próbálnám megfogalmazni, hogy mikor kezdődött nálam pontosan a leépülés folyamata, de nem tudok egy éles határvonalat húzni, úgy két évvel ezelőtt kezdődtek a depressziós tünetek, amiket akkor még nem igazán vettem észre, nem fordultam szakemberhez, most már utólag persze okos vagyok, és teljesen más a rálátásom a dolgokra... szóval ekkoriban kezdődött, hogy időnként rámtört a pánik, néha napokat nem mozdultam ki a lakásból, egész nap csak aludtam, munkába, iskolába nem tudtam menni, majd ebből egyszer csak "elegem" lett és hirtelen nekiindultam éjjel a városnak, mint akinek semmi baja. (Aztán kezdődött az egész körforgás előröl...) Ezek a dolgok nem enyhültek, csak egy akkoriban kialakult kapcsolatomnak köszönhetően elterelték a figyelmemet róla, úgymond az a kapcsolat volt a "gyógyszerem", de aztán ennek a kapcsolatnak csúnya vége lett, és fokozatosan jöttek ismét a tünetek, mára már odáig fajultak, hogy napi szintű halálvágyam van, azt kívánom bárcsak fel sem kelnék, pánikolni kezdek attól, hogy létezem, nem mozdulok ki a lakásból napokig, enni ugyan tudok (nagyjából...) de minden másra képtelen vagyok, már a "na én ma bemegyek a városba és megmutatom a világnak hogy semmi bajom" érzés sem jön, inkább begubózom itthon, nem beszélek senkivel. Ti, akik már kijutottatok ilyen helyzetből, hogy csináltátok? mennyire volt időigényes? mi tartja bennetek ilyenkor a lelket? Mert őszintén még egy okot sem találok, ami miatt kikelnék az ágyból, vagy boldogságot okozna... kiüresedettnek érzem magam teljesen. Aki még mindig ilyen helyzetben van, természetesen neki is szívesen olvasom a tapasztalatát, sőt igazából mindenkinek, én nem igazán tudom megbeszélni ezeket a környezetemmel, mert egyáltalán nem értenek meg, szívesen beszélgetnék sorstársakkal...
Idézet tőle: KleóAzt mondják, a szerelem a gyomorból indul ki. Igen, amikor ha rá gondolsz, egy hideg gombóc keletkezik a gyomrodban, és összefacsarodik a szived.
"Hideg gombóc", "összefacsarodik"....
Érdekes. Én is így élem meg, amikor szerelmes vagyok. Vagy, csak azt hiszem, hogy az vagyok. Mert én szerelmet kellemesebb érzésekhez kapcsolnám fejben.
Na ez az, ami összezavar. 😀
Idézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: PhilCTalán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.
Ezzel én is így szoktam lenni.
Nekem meg az a fura, h nem vágyok párra. Nem is keresek. Úgy érzem, h Anyu annyira lehúz, h amíg itt lakok később sem szeretnék párt, folyamatosan arra vágyok, h egyedül lehessek egy lakáaban mert eléggé kevert típus vagyok. Nagy szükségem van egyedüllétre, de a társaságot is kedvelem. Előbbit nem tudom megvalósítani.
Azt mondják, a szerelem a gyomorból indul ki. Igen, amikor ha rá gondolsz, egy hideg gombóc keletkezik a gyomrodban, és összefacsarodik a szived.
Idézet tőle: PhilCTalán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.
Ezzel én is így szoktam lenni.
Szerintem a szerelem nem egy könnyen definiálható érzés.
Van akinél ez inkább arról szól, h egyedül nem jó neki és vkihez tartozni akar, másnál ez inkább vmi szeretet és csodálatféle, de egyedül is jól tudja érezni magát. Pasiknál gyakori sztem, h inkább dugni akar és szórakozáshoz társat. Biztos, h még ezerféle mozgatórugó lehet és ettől is függhet, h ki mit érez, mit nevez szerelemnek.
Beledbeszélni ezt nem szeretném, de ha úgy érzed hogy jó irányban keresgélem az okot, akkor ezen a vonulan elindulva egyedül ill lógussal talán vmi megoldást is találnál rá, ettől a szenvedéstől szabadulni tudnál.
Talán nem is tudom, milyen az igazi szerelem. Csak érzem a kötődhetnéket és a szenvedést, és úgy azonosítom, hogy na, akkor biztosan ez az,amit úgy hívnak, hogy szerelem.
Idézet tőle: KiscsillagNem tudom, h erre mennyire lenne hatásos a hangstab. gyszer, hisz az eredetileg arra van, h a depressziót és a mániás szakaszt (ezeket a kilengéseket) megelőzze.
Szerintem ezt szakemberrel kellene átbeszélni. Vmi oka biztos van, h erre a szerelmi, kötődésbeli különbségre miért reagálsz ennyire érzékenyen ill ez hosszabb távon miért fordul át gyűlöleletbe. Ezt kellene kibogozni és vmit tenni ellene. Valszeg mást is zavarna, ha nagy a külöbség, de lehet egészen máshogy reagálna. Pl nem alakul ki gyűlölet vagy türelmesebben vár, esetleg ha nem érzi hosszabb távon sem, h igazán szereti a másik, szakítana.
Nem hinném, h ez biokémia zűrzavar ill gyszeres megoldás lenne a gyökeres megoldás.
Sztem nem ritka, ha a 2 félben a kötődés, szerelem, ennek kimutatása nem ugyanolyan erősséggel v formában jelenik meg. Lehet, h van akinél ez alkatilag gyorsan és intenzív érzésekben jelenik meg, más a temperamentumánál fogva lassabban halad.
Olyat is el tudok kèpzelni, h két félnek eltérő igénye van az együtt töltött időre. Pl egy introvertáltnál simán el tudom képzelni, h jóval kisebb az igénye. Az is lehet, h mivel nem volt kapcsolata, sok barátja vagy olyan hobbijai vannak, amik mellett párkapcsolatra kevesebb időt szán, hisz egyedüllétre rendezkedett be. Az is lehet, h óvatosabb alkat, nem meri igazán átadni magát intenzív érzéseknek, bizonytalanabb a kapcsolat elején.
Elképzelhető, h lelkileg ő sem normálisam v szokványosan éli ezt meg és ezt érzékeled.
Találgatni tudok csak ill javasolni, h lógussal beszélj erről mert nagyon erős szenvedést okoz ez és jó lenne ezen tompítani ill kinyomozni, h ez miért fordul át gyűlöletbe.
Azt gondolom, h valami nagy hiányt éltél meg, kevés szeretetet kaptál és ez lehet kihatással a kapcsolatra. Talán vmit ezzel próbálsz pótolni, hisz egy párkapcsolatban hasonló dolgot él meg az ember, mint a kisgyerek. A másik számára a legfontosabb. Sztem vmi traumát aktivizál az, h nem érzed ezt és ez okoz ekkora szenvedést.
Laikusként így gondolom. Persze az is lehet, h tévedek.
Azt hiszem, jó helyen tapogatózol, legalábbis azonosulni tudok az általad leírtakkal. Igen, sosem kaptam túl nagy szeretetet senkitől, valószínűleg ezt a típusú érzelmi távolságot élem ilyenkor újra, és ez az, ami valójában szenvedést okoz. Igen, azt hiszem, igazad van. Valószínűleg ilyenkor az anyám az, aki valójában "újra" hiányzik nekem, és nem az adott lány. Talán nem is véletlen, hogy férfi nemű ember nem is aktivizál bennem semmi ilyet.
Nem tudom, h erre mennyire lenne hatásos a hangstab. gyszer, hisz az eredetileg arra van, h a depressziót és a mániás szakaszt (ezeket a kilengéseket) megelőzze.
Szerintem ezt szakemberrel kellene átbeszélni. Vmi oka biztos van, h erre a szerelmi, kötődésbeli különbségre miért reagálsz ennyire érzékenyen ill ez hosszabb távon miért fordul át gyűlöleletbe. Ezt kellene kibogozni és vmit tenni ellene. Valszeg mást is zavarna, ha nagy a külöbség, de lehet egészen máshogy reagálna. Pl nem alakul ki gyűlölet vagy türelmesebben vár, esetleg ha nem érzi hosszabb távon sem, h igazán szereti a másik, szakítana.
Nem hinném, h ez biokémia zűrzavar ill gyszeres megoldás lenne a gyökeres megoldás.
Sztem nem ritka, ha a 2 félben a kötődés, szerelem, ennek kimutatása nem ugyanolyan erősséggel v formában jelenik meg. Lehet, h van akinél ez alkatilag gyorsan és intenzív érzésekben jelenik meg, más a temperamentumánál fogva lassabban halad.
Olyat is el tudok kèpzelni, h két félnek eltérő igénye van az együtt töltött időre. Pl egy introvertáltnál simán el tudom képzelni, h jóval kisebb az igénye. Az is lehet, h mivel nem volt kapcsolata, sok barátja vagy olyan hobbijai vannak, amik mellett párkapcsolatra kevesebb időt szán, hisz egyedüllétre rendezkedett be. Az is lehet, h óvatosabb alkat, nem meri igazán átadni magát intenzív érzéseknek, bizonytalanabb a kapcsolat elején.
Elképzelhető, h lelkileg ő sem normálisam v szokványosan éli ezt meg és ezt érzékeled.
Találgatni tudok csak ill javasolni, h lógussal beszélj erről mert nagyon erős szenvedést okoz ez és jó lenne ezen tompítani ill kinyomozni, h ez miért fordul át gyűlöletbe.
Azt gondolom, h valami nagy hiányt éltél meg, kevés szeretetet kaptál és ez lehet kihatással a kapcsolatra. Talán vmit ezzel próbálsz pótolni, hisz egy párkapcsolatban hasonló dolgot él meg az ember, mint a kisgyerek. A másik számára a legfontosabb. Sztem vmi traumát aktivizál az, h nem érzed ezt és ez okoz ekkora szenvedést.
Laikusként így gondolom. Persze az is lehet, h tévedek.
És ha kipróbálnál valami lightosabb hangulat stabilizálót? Lehet, hogy enyhébb lenne a hullámzás.
De, lehet. És nincs is baj azzal, hogyha egy ember ilyen, csak éppenséggel nem kompatibilis velem. Én most így azt élem meg, hogy viszonzatlan a szerelmem, akkorra meg, mire ő "elér" a szerelmi állapotba, már tökéletesen gyűlölni fogom. Ha egyáltalán életben maradok addig, mert napról napra kevésbé tűnik értelmesnek pl. az önbántalmazással szembeni ellenérzésem is. Kb. kezdek oda eljutni megint, hogy na, és akkor mi a fasz van, ha pl. csikkeket nyomok el magamon? Az én testem, azt csinálok vele, amit akarok. Mit pofázik bele akárki. Úgyse szeret senki.
Persze, de, ésszel tudom, hogy egy csomó ember szeret engem, csak amikor ennyire kivagyok, az egész érzésvilág valahogy fényévnyi távolságokba tűnik. Tegnap is kb. hazaértem, és csak úgy nagyjából bevonszoltam magamat az ajtón. Annyira kivoltam, hogy még csak eszembe se jutott, hogy legalább megjátsszam, hogy mosolyogni tudok. Sógor is, húgom is rám néztek, élből kérdezték, hogy mi bajom van. Sógor mondta, hogy "nagyon sötét aurád van". Én meg mondtam, hogy semmi. Mégis mit mondhatnék? Szakadok szét éppen, gyerekek, csak annyi van.
Már bevettem egy frontint, de még mindig remegek, mint az állat. Most beveszek még egyet. A legszívesebben a számba önteném az egészet.
Oh. Nem lehet, h a másik lassabb ütemű és ő később fogja ezt érezni? Vagy kevésbé mutatja ki?
Magamból indulok ki, anno nekem hónapok kellettek a nagy szerelemhez, ragaszkodáshoz.
Ej. 🙁
Kész, vége van. Szerelmes lettem, már megint.
És a másik korántsem hevül úgy, mint én. Már megint. Ez biztos, tényszerűen érezhető. Szeret talán a maga módján, de nem akar mindig csak engem, ha azt mondanám, meghalnék csak teérted, nem értené.
Egyedül vagyok. Soha semmi sem tesz magányosabbá annál, mint amikor szeretek. Mindig ez van.
Tegnap este már frontinra ittam, a ma reggelt sikítós üvöltéssel kezdtem. Utána vagy egy fél órát zokogtam az ágyamra zuhanva, akár egy gyerek.
Szeretném szétszaggatni a saját húsomat. Vízbe fojtani magam. Felakasztani, vonat elé lökni. Kivéreztetni. Bármit. Csak ez ne legyen.
Én viszont csinálom 5 éve amit kitűztem, és semmi eredménye.:)
Nekem vannak olyan kitűzött dolgok (nem munka), amiket 5 éve nem csinálok mg.
Jobbulást! Én is most agyalok 1 Frontin bevételén. Az olanzapint ma már nem veszem be.
Ma megint nem tudtam megcsinálni egy csomó mindent, amit célként, elvégzendő feladatként kitűztem a mai napra. Kudarc, kudarc, kudarc.
Ugyanakkor áthatja az egészet valami nettó nevetségesség is. Mégis milyen határidők? Mi a faszt buzgolkódunk, tevékenykedünk, játsszuk el, hogy bármi tétje is van bárminek?
Nincsen életem sem.
A faszomat az egészbe.
Sajnos nem gyökérség, és sajnos nagyon sokan választják ezt. Többen, mint szeretnénk vagy szerettük volna.
De téged nem erre buzdítanálak. Van benned erő a folytatáshoz. Csak össze kell gyűjtened.
Én csak úgy meg akarok szűnni.
Azon kezdtem el agyalni, hogy kivel mit kéne még lekommunikáljak, milyen dolgokat kéne még elintézzek, hogy utána rendet hagyva magam után eltűnhessek. Aztán rájöttem, hogy.... mekkora gyökérség már ez a gondolat... 😀
Én is most vettem be még egy frontint.
Most azt érzem, hogy nem is igazán az lenne a jó lelkemnek, ha én bántanám magamat, hanem hogyha engem valaki bántana. Pl. bdsm szex. De nem hiszem, hogy a lány erre vevő lenne. Szerintem azt kérdezné, hogy miért kérem ezt. Meg egyéb faszom felesleges kérdések.
Hát nagyon remélem, hogy csillapodik, mert a fejem tele van a sok hülyeséggel....
Ebben csak az a pozitív, hogy pont a frontin miatt ez az érzés kb. fél óra múlva várhatóan csillapodni fog...
Én most vettem be még egy frontint. Már kezd elegem lenni saját magamból....
Addig gondolkodtam az önkínzáson, hogy sikerült megtalálnom az évekkel ezelőtt karomba vésett "undorító" szó egy-két betűjét. Azt hittem, már végképp elhalványodott. Valami speckó lámpa fényénél biztos ki lehetne venni az egészet.
Idézet tőle: PhilCPont úgy néz ki kinézetre is, mint valami középkori kínzóeszköz. Mintha csak önbántalmazóknak sorozatgyártották volna, vagy egyéb otthoni hobbikínzásokhoz.
Hobbikínzásokhoz..... 😀
Csak ésszel azzal az irodaszerrel 😉
Idézet tőle: PhilCMostanság nem igazán. De tervben van, hogy következő hónaptól eljárok majd úszni.
Ez jól hangzik! 🙂
Még a gyorsfűzőnek a fémbizbasza szokott belém állni/vágni. Már számon tartani sem tudom, hogy hányszor kaszabolt le.
Pont úgy néz ki kinézetre is, mint valami középkori kínzóeszköz. Mintha csak önbántalmazóknak sorozatgyártották volna, vagy egyéb otthoni hobbikínzásokhoz.
Nem erre gondolsz? Egyébként viccen kívül nekem is ez mozgatta meg a leginkább a fantáziám...
Nekem párszor becsípte az ujjamat valami régen, de hogy mi volt az... Lyukasztó, tűzőgép, akármi kiszedő?
Bevettem nyugtatót, bőgtem egyet, így a szuicid késztetések viszonylag enyhültek. Most csak az irodaszereket nézegetem, hogy melyik lenne alkalmasabb arra, hogy kevésbé feltűnő, gyorsabban gyógyuló sebet ejtsek magamon. Meg szétreped a fejem. Közben elkezdtem dolgozni. Így, a röpke utolsó 3,5 órámban...
Mostanság nem igazán. De tervben van, hogy következő hónaptól eljárok majd úszni.
Szoktál mozogni, sportolni valamit? Valami olyat, ami jól lefáraszt?
Idézet tőle: KiscsillagPhilC!
Jobbulást! Nincs ötletem sajnos, h mit kellene tenned. Sztem próbálj ráérezni, hogy mi esne jól, mi segítene. Nekem ez néha beválik.
Én is összakapni próbálom magam. Sztem ebben a szép napos időben jót tenne egy séta.
Teaházba is szeretnék elmenni, de egyedül nincs kedvem. Lehet amikor más okból azon a környéken járok, ahol sok a teaház, beülök egybe.
Most nézem, h hol vannak ingyenes 1-2 órás csoportos meditációk.
Napközben néha kimegyek cigizni, ilyenkor sétálok pár kört, direkt a napfényes helyeket keresem. Az jólesik, és próbálok töltődni belőle. De nem az igazi.
Nem tudom, hogy mi esne jól.
Vannak hétvégék, megint, amikor napokat alszom át. Délután is alszom, éjszakai és napközbeni alvás között csak fekszem. Ez általában ad annyi energiát, hogy utána tudjak aktívan dolgozni kb. két napig. De nincsen lehetőségem arra, hogy két munkanap leteltével mindig aludjak még két napot.
PhilC!
Jobbulást! Nincs ötletem sajnos, h mit kellene tenned. Sztem próbálj ráérezni, hogy mi esne jól, mi segítene. Nekem ez néha beválik.
Én is összakapni próbálom magam. Sztem ebben a szép napos időben jót tenne egy séta.
Teaházba is szeretnék elmenni, de egyedül nincs kedvem. Lehet amikor más okból azon a környéken járok, ahol sok a teaház, beülök egybe.
Most nézem, h hol vannak ingyenes 1-2 órás csoportos meditációk.
Régen volt pár depressziós napom, a többi napomon minden rendben volt. Most van egy pár jó napom, a többi nap egy az egyben depressziós. Kedvetlenség, életuntság, a mindennapi tevékenységek nehezebbnek való megélése, félig-meddig teljesítése, alacsonyabb munkaképesség, halálvágy. Főleg halálvágy.
Egyre kevésbé tudom, hogy mit kezdjek ezzel. Próbálom tartani magam. De ez is sok energiát igényel az egyébként is kevésből.
Azt hiszem, hogy segítségre lenne szükségem. De gőzöm sincs, mi kellene "még". Pszichológushoz járok, hónapok óta nyugtatót is szedek. Azt érzem, hogy mindenem fáj.
Egyik pillanatról a másikra olyan szedált lettem, mintha egyszerre 3 nyugtatót is bevettem volna. Most, ahogy írok, érzem, hogy arányosan tovább mélyül a szedáltság.
Nem tetszik neki, hogy pofázok. Nem beszélek többet róla.
Idézet tőle: Artifical SkizoHogy magyaráz neked negatív dolgokat, meg sugalmaz önbántalmazósdit.
Ő egyáltalán nem szuicid. Így nem is áll érdekében, hogy én az legyek (akkor ő is velem pusztul). Ettől függetlenül az öngyilkossághoz az erő benne lenne meg. Bennem meg a szükséges kétségbeesés. Tehát együtt kellene működnünk, amikor majd egyszer megölöm magamat. Az egy érdekes meccs lesz.
Hogy magyaráz neked negatív dolgokat, meg sugalmaz önbántalmazósdit.
Legalább elmúlt az önbántalmazás és a szuicid késztetés, hála Skizonak?
Ha jobb kedved lesz, akkor az mindig félsiker. Szerintem. 🙂
Idézet tőle: Artifical SkizoPhil nem csinál ilyeneket?
Jaj, ezt ne. 😀 Amúgy milyeneket?
Phil nem csinál ilyeneket?
Valamiért önbántalmazási késztetésem van + szuicid fantáziák, pedig nem érzem, hogy szoronganék (nyugtatót sem igénylem), és a depresszióm is egész elfogadható szinten van. Tudok dolgozni is, bár tény, hogy nehezen koncentrálok, szétszórt vagyok, de a motiváltság megvan. Ötletek?
Minden csaj leráz elöbb utóbb,mindig azzal jönnek hogy jajjj bocsi de nem randizunk,járunk,nagyon igaszságtalan az élet velem.
Idézet tőle: AgobriA ferjemet is minden nap felhivja az apja. Nem tudom ez mennyire normalis, de ugy gondolom, ha jo erzessel tolti el, akkor miert ne beszelhetnenek napi szinten. Ha teged viszont zavar es hatraltat a gyogyulasban, akkor mindenkepp beszeld meg szerintem, biztos ok is a javadat akarjak es megertik majd.
Szia!
Persze fontos, hogy ez öröm-e vagy kényszer.
Sok próba volt ennek a megszűntetésére, de nem ment sajnos.
Ők már nem változnak meg, nekem meg nincs erőm, türelmem, inkább annyiban hagyom.
Sikerült azt is "betanulni", hogy ha nem hívnak, akkor be vagyok szarva, hogy baj van. 🙁
És hát mivel nem nagyon járunk/járok el sehova, még azt sem mondahtom, hogy holnap színházban leszek, aztán meg moziban...
Néha direkt megelőzöm őket, mert pl. szeretnék borozni és nem akarok velük spiccesen beszélni, vagyis, vele, anyámmal.
A ferjemet is minden nap felhivja az apja. Nem tudom ez mennyire normalis, de ugy gondolom, ha jo erzessel tolti el, akkor miert ne beszelhetnenek napi szinten. Ha teged viszont zavar es hatraltat a gyogyulasban, akkor mindenkepp beszeld meg szerintem, biztos ok is a javadat akarjak es megertik majd.
Tudom, nem egy Susan Forward, de hátha valamit ki tudtok belőle ti is hámozni.
Nekem, van, ami gondolatébresztő, hogy miért is lettem depressziós és miért is nem akar 20 éve, vagy még régebb óta elmúlni.
A szüleim idősek már, anyám minden nap felhív.
Volt, hogy megmondtam neki a pszichó tanácsára, hogy csak ritkábban beszéljünk, meg ha van valami tényleg fontos. Akkor jobban is voltam ettől, de ő meg haragudott rám, bedurcázott.
Most újra visszajött a "roham", iszonyúan féltenek engem, meg szerintem rajtuk van ez a "minden nap ajándék" c. frász és ez a babusgatás sem igazán segít.
46 éves, családos nő vagyok.