Szorongás és depresszió
Csütörtökön volt a régi barátnővel találkozás, ami miatt előzetesen szorongtam. Jelentem: a barátnő is szorongott a találkozástól, és tartott attól, hogyan fog elsülni, pedig neki semmi baja, "normális". Néhány óra múltán vallotta be. Én elég jól viseltem a helyzetet, szinte még jobban mint a barátnő: ő eleinte zavarában túl sokat beszélt, vagánykodott, aztán akkor lett jó az egész találkozás, miután levette az összes álarcát és a valódi problémákról kezdtünk el beszélgetni. Az ő problémáiról, amikről kiderült h nem kevesek, és valamennyit az enyémekből. Végül nem volt rossz. Nehezen indult, de aztán jobb lett. Köszönöm, Kleó a támogatást.
Nem előszörre történt ez. Csak már néhányszor bebizonyosodott, h nem megy neki. Akkor meg miért venné el a helyet más elől, aki feltehetőleg élni is fog a lehetőséggel?
"Nem vettek fel a rehabforce ba,nem vállalnak most maradhatok a semmibe mint eddig." (Szomorkodó topic, Kharzak)
Ha van orvosi szakvélemény a megváltozott munkaképességről (a depresszió is benne van, a súlyosabb esetek így értelem szerűek szerintem), akkor nem tehették volna meg. Meg a szocfogl intézményeknek is lehet írni közvetlenül talán.
Valahol írta, h a rehabos munkaközvetítőből IS elzavarták...
Szociális foglalkoztató, megváltozott munkaképesség miatt.
Keresni nem fogsz vele sokat, de legalább van munkahely és nem valószínű, hogy lenéznek a többiek (ha te sem nézed le őket).
sokat veszekszem anyukámmal,azt mondja mennyek el dolgozni meg aligvárja hogy agyvérzést kapjon.
Akkor csak szépen, sorban. Most még ne aggódj a súlyod miatt, ráér miután helyrejöttél. El fog múlni. Most aludj sokat. Szép álmokat!
Most keltem fel az ágyból,megint sokat alszom tegnap pedig nem.
Pl most indulok futni. Gyere te is, kharzak, itthon beszámolunk, hogy kinek hogy ment!
Egyetértek Kleóval. Én is szedek AP-t, én is hízok, de nagyon vigyázok mindenre: étkezés, mozgás, étvágycsökkentő szerek szedése stb. Javaslom neked is ugyanezeket.
Az AP-k hizlalnak!!! Már csak ezért IS csökkenteni kellene a számukat-mennyiségüket. Amellett javasolt egy kicsit több mozgás, mint a szoba–konyha távolság megtétele.
Hogy tudnék lefogyni? Nagyon meghíztam és zavar félek hogy cukorbeteg leszek vagy bármilyen betegségem lesz.
Á, 5 perc elteltével olyan lesz, mintha tegnap váltatok volna el! Nyugi! 🙂
Szorongok, ha rég nem látott baráttal kell találkoznom. Ma jön hozzám egy régi barátnőm, akinek még a lányát is megkereszteltem, és nem várom. Nem beszéltünk több éve, nehéz lesz folytatni a fonalat.
Ez nagyszerűnek hangzik, tényleg szép napunk van.
Valahogy csak megoldom a pénzt. Természetesen ez nem csak ettől függ, egyszerűen az idő sem alkalmas most arra, hogy foglalkozzak a mentális problémámmal. 😀
Szia Sofie, én jobban vagyok tegnap óta. Aludtam 12 órát és elmúlt: ma több az életkedvem, megyek bevásárolni, észre veszem, hogy süt a nap, több az energiám, stb. Ma beszéltem skypeon félórát a pszichonalaítikusommal, úgy tűnik velem minden rendben. Viszont neked is elkellene valami segítség az biztos. Sehogyan sem jönne ki a büdzséből akkora összeg, hogy eljuss szakemberhez? Ölellek, B
Nem sajnos, sőt, egyre rosszabb minden. Már nagyon föladom a dolgaimat, egyelőre nem is megyek orvoshoz. :I Nem kételkedem afelől, hogy nekem vegytiszta depresszióval van dolgom, szóval ha te is így érzed magad, érdemes elgondolkodni, hogy segítséget kell kérned, mert ez nem természetes.
Szia Sofie, jobban vagy azóta? Nagyon különös, mert én is tapasztalok ilyent, mint amit leírtál, de nekem csak másfél napot tart, és utána helyrezökken. Sajnos az elmúlt hónapokban elkezdett egyre rendszeresebbé válni ez a "rossz nap", múlt héten szerdán volt, most kedden. Együttérzésem.
Idézet tőle: sofieSziasztok!
Nem tudom, a legjobb topicba írok-e....Eléggé magam alatt vagyok és hát szeretném kiírni a dolgokat, segítséget kérni.
Egy jó ideje teljesen életkedvtelen vagyok. Nagyon sokat agyalok a múltban történt hibáimon, nem tudok sok mindenen fölül kerekedni. Nem találok semmit magam körül, ami boldoggá tenne. Úgy érzem be vagyok zárva az agyamba, a szobámba, ebbe az életbe, és egyszerűen nem bírom. Nem tudok eleget tenni a kötelességeimnek, nem tudok tanulni, ami még több fusztrációhoz és szorongáshoz vezet. Az évek alatt az eredményeim egyre rosszabbak lettek, és már nem tudok tovább lépni, egyszerűen megálltam egy helyben. Megrekedtem.
Túl sokat alszom és még sem eleget, állandóan fáradt vagyok.
A barátaimhoz nincs kedvem - néha önkéntelenül is kihasználom őket, hogy ne érezzem magam olyan egyedül. Szívem szerint ellökném őket; nem bízok valójában bennük. Ha társaságba vagyok, szoronogok az ellenkező nemtől. Ha iszok, gyakran kellemetlen szitukba keveredek, leégetem magam. Úgy érzem, hogy teher vagyok az embereknek.
A családommal élek, de undorodom tőlük, (pl.evésnél). Egyszerűen csak nyomom el magamban ezt a frusztrációt. Már nem is sírok igazán, csak létezem, fájdalommal, dühhel irigységgel belül. Túl sok mindent cipelek. Azt érzem, hogy nem tudna más megérteni, ezért nem is osztom már meg a lelkiiállapotom másokkal.
Tényleg szörnyen érzem magam. Szeretnék pszichiáterhez járni, de nincs pénzem rá. Az egész életem annyira kilátástalannak látsziik, és utálom magam; legszívesebben eltünnék.
Én álmosan és éhesen, de valamelyik csak pszichés tünet. Vagy mindkettő?
Sziasztok! Hogy vagytok? 🙂
Kedves fórumozók!
Egy cikksorozatot írok az nlc.hu-ra, ami mentális problémával küszködők családtagjaival/párjával/gyerekével/barátaival vagy más, az illetőhöz közel álló személlyel/személyekkel készült interjúkból állna. A témát azért tartom fontosnak, mert szeretnék ezzel segíteni azoknak, akik ebben a cipőben járnak, illetve azt is szeretném, hogy az emberek általánosságban többet tudjanak meg a pszichés zavarokról, és ne stigmatizálják azokat, akik mentális problémáktól szenvednek.
A következő kórképekkel rendelkező emberek hozzátartozóit keresném: depresszió, borderline, skizofrénia, paranoid zavar, pánikbetegség, poszttraumás stressz betegség, kényszerbetegség, generalizált szorongás, anorexia és bulimia (tudom, hogy sokszor ezek közül egyszerre több is fennáll). A cikkben természetesen lehet teljesen anonim módon szerepelni.
Ha úgy érzed, szívesen segítenél nekem, kérlek, írj egy e-mailt a hbrigitta88@gmail.com-ra. Előre is nagyon köszönöm, és további szép napot kívánok mindenkinek!
Hidvégi Brigi
sziasztok!
Ma találkoztam néhány ismerőssel,rokonnal,és hát borzaztó volt az egész.végigszorongtam magam nem éreztem jól magam,szerintem vissza estem. a gyógyszereket szedem előírás szerint de beszélek dokival hogy injeckiót kérek és tegye le ezt a sok szart mert nem használnak. igazából a szorongásom ami igazán gátol az egészben nem is a skizofréniám,márha az vagyok.
Köszi az infót. A SOTE felnőtt pszichiátriai szakambulanciáján gondolkozom.
Szia!
https://www.bura.hu/szakmai-informaciok/krizisintervencios-telef/tarsadalombiztositas-tb
És vannak tb-finanszírozott pszichiáterek a rendelőkben is. Jó volna, ha mielőbb felkeresnél egyet.
Sziasztok!
Nem tudom, a legjobb topicba írok-e....Eléggé magam alatt vagyok és hát szeretném kiírni a dolgokat, segítséget kérni.
Egy jó ideje teljesen életkedvtelen vagyok. Nagyon sokat agyalok a múltban történt hibáimon, nem tudok sok mindenen fölül kerekedni. Nem találok semmit magam körül, ami boldoggá tenne. Úgy érzem be vagyok zárva az agyamba, a szobámba, ebbe az életbe, és egyszerűen nem bírom. Nem tudok eleget tenni a kötelességeimnek, nem tudok tanulni, ami még több fusztrációhoz és szorongáshoz vezet. Az évek alatt az eredményeim egyre rosszabbak lettek, és már nem tudok tovább lépni, egyszerűen megálltam egy helyben. Megrekedtem.
Túl sokat alszom és még sem eleget, állandóan fáradt vagyok.
A barátaimhoz nincs kedvem - néha önkéntelenül is kihasználom őket, hogy ne érezzem magam olyan egyedül. Szívem szerint ellökném őket; nem bízok valójában bennük. Ha társaságba vagyok, szoronogok az ellenkező nemtől. Ha iszok, gyakran kellemetlen szitukba keveredek, leégetem magam. Úgy érzem, hogy teher vagyok az embereknek.
A családommal élek, de undorodom tőlük, (pl.evésnél). Egyszerűen csak nyomom el magamban ezt a frusztrációt. Már nem is sírok igazán, csak létezem, fájdalommal, dühhel irigységgel belül. Túl sok mindent cipelek. Azt érzem, hogy nem tudna más megérteni, ezért nem is osztom már meg a lelkiiállapotom másokkal.
Tényleg szörnyen érzem magam. Szeretnék pszichiáterhez járni, de nincs pénzem rá. Az egész életem annyira kilátástalannak látsziik, és utálom magam; legszívesebben eltünnék.
A szerelmet is? :O
De hát még magadat sem szereted, mást akkor hogyan tudnál szeretni? A szerelem csak elmebaj. A szeretet egész más. A szerelem kivetítés, a szeretet látja is a másik embert. Ha mindkettő van egyszerre, na az jó lehet...
Kezdd magaddal a szeretetet.
Jó ez a mondat. "Túl sok a gondolat".
Tanulmányozd a buddhizmust. Javaslom még úgy általában a spirituális olvasmányokat, Müller Péter jó kezdetnek. Vagy ott van Eckhart Tolle, aki súlyos depressziós is volt, sőt, csövezett az utcán két évig, most pedig milliárdos, és nevetgélve tartja az előadásait. Ránézek, és már vigyorgok, mert eleve olyan vicces a feje.
Amikor apám látta, hogy magam alatt vagyok, - és erre nagyon komoly okaim voltak - mindig elhívott sétálni a rétre. Ha van bárki, aki szeret, mozogjatok a természetben. Akkor is, ha nincs kedved indulni!!!
Tudsz zongorázni? Az de király lehet! Én mindig vágytam rá, de nem volt lehetőségem.
Ezt depressziónak hívják, elvileg pszichoterápiával + gyógyszerrel gyógyítható.
Mi az a "normális"?
Milyen a többi ember? Én úgy tudom, az emberek kb. 75%-a bármekkora szemétségre rávehető majom. Simán mennek pl. katonának, bárhol a világon. És lőnek agyon bárkit, "mer' asztmonták". Taposnak lefelé, és nyalnak felfelé. Sokan a saját gyereküket is addig és akkor "szeretik", amikor és amíg megfelel az ízlésüknek. Vagyis nem szeretik a saját gyereküket sem. Elég csak elolvasni, milyen sztorikat írnak emberek bárhol a szüleikről...rettenet. Hát noooooormááááális?!
Én sosem akarnék ilyen lenni.
Mind így vagyunk ezzel néha.
De hiba lenne emiatt eldobni az egy életünket.
"Fáradt lelkem égbe
Testem főldbe vágy..."
Le kell szarni amit más mond. Azt is, amit én mondok. Belül kell egyensúlynak lenni, a külső vélemények csak felborítják ezt, és aztán a külső vélemény lesz a te véleményed is.
Gondolj a pókra, nem az volt, hogy "jajj igaza van, nincs is ott pók", hanem a saját véleményedet juttatad érvényre, "bzdmg nem látod a pókot" - kifejezéssel. 🙂
Lehet...
Mindig mindenki szerint mindent csak túlreagálok, de az, hogy közben mi zajlik le belül senkinek nem számít. Tudom magamról, hogy nem vagyok normális. Nem vagyok olyan, mint a többi ember. Szeretnék olyan lenni, de nem megy.
Ezért nem múlnak el ezek az érzések, ezért nem lehet engem szeretni, ezért hiszem azt, hogy törődök másokkal, holott talán lofast nem ér semmi, amit teszek.
De be is fejezem, mert megint csak felzaklatom magam... Elzárom az érzéseket. Elkussoltatom magam. Aztán vagy jön az újabb ordítós, hányós roham vagy a falcolás. Nekem már tök8...
C, B, D, A vitamin hiány (tavaszi fáraccság).
Vagy emós lettél (sírás a póló miatt).
A valaki helyett meg másvalaki, akár búfelejtő céllal átmenetileg.
Szerintem.
Igen, ez depresszió. Valamit tenni kéne vele, mert elmélyülhet.
Nem érti ám senki, aki még nem volt benne, sőt olykor még olyan sem, aki már átélte.
Úgy érzem, egy icipicit korai még ez a qrva nagy belefáradás...
Nem tudom mi van velem... Talán ezt hívják depressziónak...
Alig alszom, fáradt vagyok, de nem bírok aludni. A határidős munka miatt 18 órát lehúztunk, mégsem tudok aludni éjjelente, csak 5-öt.
A nyugtató nem hat. Folyton zaklatottnak érzem magam. Ma reggel elbőgtem magam azon, hogy gyűrött a pólóm. De nem csak simán sírtam, zokogtam. Húgom, meg nézett, hogy mi bajom van.
Apa hívott ebédre, de nincs kedvem oda se menni.
Semmi nem okoz örömet. Se a vidám zene, se a zene se a zongorázás, se a gyönyörű idő. Ki se akarok mászni a szobából.
Úgy érzem, mindenki terhére vagyok csak, senkit nem érdeklek.... Magányosnak érzem magam és olyan egyedül. De közben én zárok be, nehogy mások terhére legyek.
Hiányzik valaki, de asszem őt nem érdeklem már... De ez nem újdonság. Sok mindenki van ezzel így, hogy nem érdeklem... Sokan hagytak már magamra...
Senki nem érti ezt... SENKI... Hugi is csak haragszik érte rám, amiért így viselkedem. Én meg csak zokogok.... Minek élni így.... Belefáradtam az életbe... 🙁
ha krónikus beteg vagy és leszorongtál kb. 10 évet, már fel sem tűnik
Ez jó módszer, én saját magamtól "fejlesztettem ki". Ha jön a fóbiás gondolat (mentő hangja, balesetről olvasni vagy látni képeken - valóságban például), akkor azt mondom, hogy ezek csak hülye gondolatok a hülye agyamban. Meg van egyfajta átirányítás is, hogy azt gondolom: nem X-ért megy a mentő akit kedvelek, hanem Y-ért akit utálok. 🙂
Sajnos a "mit gondolnak rólam az emberek adott szituációban", vagy a "nem kapcsoltam ki reggel a szobában az elosztókat, felgyullad a lakás" típusúakkal nehezebb az ignorálás.
Sziasztok! Én meggyógyultam a depresszióból és a szociális fóbiából, nektek is sikerülhet! Csak ne adjátok fel! Szívesen beszélgetek bárkivel a problémáiról vagy bármi egyébről! S, ha tudok segítek. 🙂
a Sertraline t csökkentem orvos utasitására és elhagyom,a helyett fogok valami mást kapni,de még sehol nem tartok vele.
Szia kharzak!
Én gyerekkorom óta hasonló problémával küzdök. Nekem a beszédhibám hozta elő a szorongást. Szerencsére felnőttkoromra javult a beszédem,viszont a szorongásom sajnos megmaradt. Sokféle diagot kaptam, főleg xanax volt amivel kezeltek/kezelnek. Sajnos mostanra már hatástalan, meg talán már nem is szükséges, ezért nekem már leszoktató üzemmód van.
A lényeg szerintem, ha így szenvedsz a tünetektől,lehet nem elég a Rivotril, kellene mellé más is. A dokid nem akar mást is írni? Véleményem szerint, meg az szerint amiket olvastam, lehet hozzászoktál a jelenlegi gyógyszer mennyiséghez,ezért nem érzed a hatását,viszont nem biztos,hogy jó ötlet emelni,főleg magadtól. Esetleg ha van lehetőséged másik orvost keresni, ha nem vagy megelégedve a jelenlegivel. Nekem pl. a 4. doki találta el a diagot, pont rám illett minden.
sziasztok!
Szorongás problémákkal küzköd 15 éves korom óta,azóta valamelyest csökkent de nemigazán,elakarok menni dolgozni,takarítani de érzem hogy nem fog menni sokszor probáltam már dolgozni,és ott hagytam 3 óra után zavart a sok ember,és a feladataimat se tudtam igazán megcsinálni,ha mondjuk telefonálok és jön a sok ember inkább leteszem a telefont vagy hallkan beszélek a telefonba érthetetlenül csakhogy nehogy meghallják mit mondok,szóval erős szorongással küzdök. szedek 3x 1mg Rivotrilt de nem érzek tőle semmit. Nemtudom igazából mi segítene,az orvosomhoz 1 hónapba 1 szer van időpontom,beszél velem 10 percet. Mi lenne ha megemelném a rivotrilt magamtól?? Hátha csökkenne a szorongásom. szociális fóbiám is van szerintem. Kérlek adjatok tanácsokat mit csináljak.
Nos, itt vagyok megint. Valamikor írtam már magamról és a betegségemről pár szót.
"Évek óta küzdök szorongásos problémákkal és ehhez társuló bélműködési zavarokkal. Azelőtt hasmenésem és puffadásom volt, ma már "csak" puffadással és bélfájdalommal küzdök. Én is kipróbáltam sokféle gyógyszert, nekem a Medazepam vált be. Egyszerűen minden tünetem lecsökken ( ha meg nem is szűnik) nem is kell ehhez nagy adagokat szednem, kétszer fél elég. Az idén már csináltam egy kúrát, három hónapig szedtem ebben a kis adagban, jól is éreztem magam, viszont nem emlékeztem dolgokra. Ilyenekre, hogy elzártam-e a gázt, bezárkóztam-e vagy csak akartam( sokszor kétszer háromszor is megnéztem) , mit hova pakoltam. Na ekkor elegem lett, abbahagytam augusztusban mindenféle elvonási tünetek nélkül. Még kb egy hónapig éreztem, hogy stabil vagyok, nem volt gond a közérzetemmel, aztán jöttek megint a testi tünetek: szájszárazság, bélgörcsök és puffadás, izomfeszülés csuklóban bokában, elviselhetetlen fejfájás egész nap során, fogfájdalmak. Mai napig tartottam magam, de már úgy fájt a fejem, meg minden más bajom is volt hogy bevettem reggel egy szemet és lőn világosság minden tünetem mérséklődött pár óra után. Fájdalmak, lehangoltság, mintha nem is lett volna. Pár hétig szedem megint, mert fájdalomban éltem hónapok óta és most "pihenni akarok". Tartok a memóriazavaroktól. Én is több gyógyszert kipróbáltam már, de a túlérzékeny belem nem viseli el mindegyiket, legtöbb gyógyszer ront az állapotomon. Xanax nekem nem jött be, semmi jó érzést vagy nyugodtságot nem adott ( amikről mások beszámolnak) . Ha valaki hasonló cipőben jár és valamelyik szer segített neki az IBS tüneteinek enyhítésében, ne habozzon írni !
Alapból gyermekkoromban is szorongó tipus voltam, később ez a kamaszkorban pshichoszomatikus tünetekben jelentkezett. Elsősorban bélműködési zavarok, fejfájás, izomfájdalom, roszkedv, levertség, letargia, tehetetlenség érzése, düh érzése teljesen indokolatlanul egész nap folyamán. Legjobban az zavar, hogy nálam az idegesség egyből pszichoszomatikus tüneteket okoz, ami sokszor zavar másokat is- amiről én nem tehetek se ellene se érte- ez meg sokszor okoz lelkiismeretfurdalást , hogy másokat zavarok. Máskor meg szarok rá mit gondolnak a körülöttem lévők. Semmi jót- mivel elég antiszociális lettem. Pedig tudok jó fej lenni, de ehhez nem mindig van kedvem. Most elkezdtem napi 2 x fél Medazepamot szedni. Harmadik napom, a felfájásom elmúlt és a többi tünet is enyhűlt. Mivel ezek elég kis adagok és elégnek bizonyulnak ( 2X1 től már álmos vagyok) el is lennék ezzel, de pár hét- hónap után érzem nem tesz jót a gyógyszer a memóriának. Meg a potenciának se. 😀
Esetleg tud valaki valami gyógyszert ajánlani, ami megszüntette a testi tüneteit?
SENKI ÉS SEMMI NEM TUD SEGÍTENI. SE CSALÁD, SE BARÁTOK, SE A PSZICHOLÓGUS, SE GYÓGYSZER.
A FEJEM... TÚL SOK A GONDOLAT...
Úgy tűnik kissé szorongok. Kiugrik a szívem, görcsöl az agyam és az arcízmaim no meg a gyomrom. Igazából üvöltenék. Szerencsére nem kell menni sehova sem.
Ja és fogalmam sincs miért
Kedves favouriteworstnightmare
Pont most fogalmaztam meg én is itt a problémáimat, amikkel szemben állok így kicsit érdekes lehet, hogy olyan tanácsokat próbálok majd neked adni, amiket magammal szemben nem tudok megvalósítani jelenleg... de fogadd szeretettel tőlem.
Én évekig jártam pszichológushoz és volt időszak, amikor gyógyszerrel is kisegítettük a terápiát. Mindenki máshogy éli meg a nehéz időszakokat, számomra ez egy egész életen át tartó munka jobb és rosszabb időszakokkal.
Ami nekem sokat tud segíteni a sötétebb időszakokban az az, hogy találok egy olyan hobbit, tevékenységet, ami minden megfelelési kényszer nélkül egy örömforrás. Amit csak és kizárólag magam miatt teszek. Ilyen lehet akár csak egy könyv elolvasása. Nem kényszerít semmi a felkelésre, de mégis elkezdtél valamit csinálni és nem zárkóztál el teljesen az élettől.Tudom ez nagyon klisén hangozhat, amikor az embernek semmi ereje felkelni sem. Találni egy olyan tevekényeséget, ami akár csak 1-2 órára felszabadít a nehéz érzések alól is már nagy lépés ilyenkor. Próbálj találni ilyet! Én az évek alatt összeállítottam egy 10-es listát, mik tudnak lenni ezek a tevékenységek és vissza-visszanézek rájuk, amikor kell. Edzés, séta, sorozatnézés, kutyasétáltatás bármi...Ez persze nekem sem ment egyről a kettőre.
Ha van lehetőséged, próbálj meg szakemberhez fordulni. Segítséget kérni nem szégyen. Én évekig visszautasítottam és gyengesének tartottam. Nem az! Az egyik legnagyobb lépés amit tehetsz önmagadért. Már az nagy lépés hogy megírtad és megoszottad itt az érzéseid és gondolataid.
Ami ilyenkor a legnehezebbnek tűnhet az hogy igen az ember elmenjen az iskolába vagy dolgozni. Én görcsösen, de rávettem magam. Azért, hogy nehogy elengedjem az utolsó szálat, ami ilyenkor fenn tud tartani muszájból. Muszájból, de el kellett menni dologzni. Néha meg kellett álljak, és előfordult, hogy nem tudtam elmenni én sem. De két, három napnál többet sose adtam magamnak.Légy türelmes magaddal szembe, de próbálja egy határt kialakítani. Utólag látva azt, hogy ilyenkor is el tud menni az ember és megcsinálja erőt adhat. Vagy akár csak elmenni ilyenkor bevásárolni. És legalább a hütőt megtöltöd és lehet már egyszerűbb enni is utána. Nem a világnak kell megmutasd hogy mire vagy képes, hanem magadnak. A magad korlátai és lehetőségei szerint értékeld azt, amit megteszel.
Remélem megtalálod azt, ami neked tud segíteni. Ha bármi további kérdésed van irhatsz nekem.
Üdvözlettel, füles
Itt ülök, és azt érzem, hogy túl sok a gondolat bennem az elmúlt időszak hatására. Megtört a „rendszerem”, amit annak érdekében alakítottam ki, hogy ne csúszhassak bele a sötétségbe, oda ahonnan már annyiszor vissza- és visszahúztam magam. Megtört az a rendszer, amiről valamikor tavaly ősz környéken itt hosszabban irtam, azt fejtegetve, hogy milyen minőségben javult az életem.
Annyi mindent átéltem már az elmúlt éveim alatt… Nagyon messziről indultam, azt nézve, ahol most tartok. Mégis, egyszerűen, azt érzem, hogy sosem leszek „normális”. Mindig lesz valami, ami kizökkent és ezek a pontok az életemben csak azt mondják: ezt az életet nem nekem találtak ki. Nem vagyok ide való.
Körülbelül 6 éve már, hogy el kezdtem felvállalni, hogy lányként a lányok érdekelnek. Küzdelmek küzdelmek hátán: mind magammal, mind a környezetemmel éveken át. Ma már ott tartok, hogy felvállaltam az életem minden területén és 1,5 éve párkapcsolatban élek a barátnőmmel. Bár néhány területen még ma is fájdalmakkal és nehézségekkel kell emiatt szembenézni, de korán sem érzem mindezt már megterhelőnek. Büszke vagyok arra, hogy már felvállalom.
14 éves koromtól kezdve küzdöttem apám által okozott károktól, amit még kiskoromban épített belém majd a zaklatásával tovább fokozta és egész tinédzser, majd kora felnőtt koromat végig kisérték a hatások. A szorongásaim visszakövethető okozója kb 80%-ban. Ma 27 évesen, több évnyi pszichológusi munka után ott tartok, hogy nem ő határoz meg. Meg tudom osztani az életemet és önmagamat mással és én is be tudok fogadni mást az életembe. Ez pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számomra. Kezelni tudom az általa okozott fájdalmat. Legyőztem őt, habár ezt nehezen lehetett volna egy fair versenynek nevezni.
Kialakítottam egy életet az elmúlt években külföldön. Otthon hagytam a családomat és barátaimat, mert a szakmámban otthon nem láttam a jövőt. Elhagytam Magyarországot, mert leszbikusként/melegként nem láttam a jövőt. El kezdtem dolgozni külföldön és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Ha minden külső bizonytalanságot lerázok magamról, úgy gondolom, sikeres vagyok a munkámban és a mindennapos stressz mellett örömmel csinálhatom azt, amit szeretek és ez nekem nagyon sokat jelent.
Az évek alatt, amit itt töltöttem hatalmas pofonokat kaptam az élettől. Amiket lépésről lépésre vissza is adtam az életnek, azzal, hogy felálltam és tovább csináltam. A sok egyedül töltött idő hatalmas önismereti leckékre késztetett és a sok-sok évig elfojtott problémák, megválaszolatlan kérdések egymás után törtek a felszínre. Mára már megtanultam kezelni a szorongásaim, felálltam életem legsötétebb depresszív hónapjaiból többször is, amik 2-3-szor rám törtek évente. Kaptam egy kevert szorongásos depressziós címkét is az évek során, bár ez engem soha nem vitt előrébb vagy hátrébb, ha ilyen szempontból bekategorizáltak. Szedtem gyógyszert is, majd sikeresen abba is hagytam egy idő után. Szeretem a munkám. Szeretem a lakásomat. Szeretem az országot, ahol élhetek. Szeretem a barátnőmet és hatalmas dolognak érzem, hogy másfél éve 1600 km ellenére, kitartunk.
És mégis… Hónapok óta azt érzem: ezt az életet nem nekem találtak ki. Annyi a bizonytalanság… mindez, amit elértem egy perc alatt semmissé válhat bennem. Valahogy az eredmények eltörpülnek a mindennapi nehézségek mellett. A hétköznapi nehézségek, amiket én hihetetlen végletesen élek meg. Bármikor visszazuhanhatok a sötétségbe… mert az elmúlt hónapokban minden olyan unott, olyan szürke, olyan semmilyen. A dolgok, amik a felszínen a tartanak (pl. edzés), valahogy nem hatnak ugyanúgy és nem is adnak akkora felszabadulást. A „rendszerem”, amit kidolgoztam az elmúlt egy évben, nem működik jelenleg.
Egyik nap igen, csinálom, de már másnap azzal a gondolattal kelek, hogy nem akarom tovább csinálni. Hónapok óta napi, heti szinten hol az egyik, hol a másik nyer.
Annak ellenére, hogy tudom, mennyi mindenen túl vagyok és, hogy igen viszem az életemet… Miért? Miért nem tudom élvezni? Miért zökkent ki valami mindig annyira, hogy azt, érzem, nincs itt keresni valóm… Annak ellenére... hogy… szeretek és szeretnek, hogy megbecsülnek és elismernek, hogy jól megélek, és nem szenvedek hiányt. Időről időre feljön ez a sötét érzés… talán időről időre könnyedebben és könyeddebben kezelem… de akkor is… Ilyen lesz mindig? Egész életemben? Fogom magam valaha „normálisnak” érezni?
Szia favouriteworstnig.!
Én szívesen beszélgetek veled (de nem ígérem hogy mindig elérhető vagyok, van hogy napokig, hetekig, hónapokig erre se nézek, de most itt vagyok). Dolgozol vagy jársz iskolába amellett, hogy kuporogsz otthon? Mi az ami azelőtt érdekelt téged, mint hobbi? Mennyi idős vagy és milyen nemű? (bocsi csak érdekelne) Jársz terápiába vagy szeretnél? (én javasolnám neked)