Szorongás és depresszió
Maladaptív séma-teszt angolul:
http://www.oprah.com/omagazine/Whats-Your-Schema_1
Idézet tőle: RedIdézet tőle: Málna2.0Még mindig nagyon érdekel, hogy egyes emberek szorongásán miért javít az AD, másokén nem.
Mert egyes emberek elhitetik magukkal hogy javít, mások meg tisztán látják hogy csak ront.
Az AD-k hatnak, csak kérdés, hogy a depresszióra-e vagy a szorongásra.
Találkoztam kutyafuttatóban egy rendkívül kedves arcú, csinos, szimpatikus fiatal lánnyal, akinek olyan pánikrohamai voltak, hogy ihaj. Egy évig nem volt hajlandó AD-t beszedni. Végül mégis elkezdte szedni és jobban van. Kizárt dolognak tartom, hogy beképzelte volna, hogy jobban lett az AD-től.
Máté kedves -- a barátnődnek el kell mondanod. Ez az a kapcsolat, ahol ilyesmit nem lehet titkolni.
A kollégád bunkó pöcs. Hogy szereted-e, amit csinálsz, az időnkénti nehézségek ellenére, azt neked kell eldöntened. Ha jól érzed magad tőle (vagy jól keresel, és ettől jobb), akkor szard le, mit mond. Te döntesz. Az ember arra alkalmas, amit szívesen csinál 🙂
Idézet tőle: Málna2.0Még mindig nagyon érdekel, hogy egyes emberek szorongásán miért javít az AD, másokén nem.
Mert egyes emberek elhitetik magukkal hogy javít, mások meg tisztán látják hogy csak ront. 
Idézet tőle: eumateHello.
Nem tudom hova írhatnám, melyik topicba passzolna leginkább.
Ma voltam egy üzleti meetingen, de egész egyszerűen képtelen voltam figyelni, próbáltam nagyon, de a gondolataim nem tudtam összpontosítani, és kisebbrendűségi érzésem volt emiatt hogy én hülye nem tudom követni a dolgokat. Bárcsak elmehetnék innen. Amkor nagyvégre vége lett a találkozónak, lesütött fejjel nem akartam köszönni se a végén, csak elsüllyedni a világban, lefeküdni a földön, akkora bánatom volt. Afféle halálvágy. Alig tudtam haza is menni, valahogy nem volt motivációm rá, vagy kedvem, vagy nem tudom minek nevezzen ezt.
Mikor picit jobb lett, akkor el tudtam indulni végre, nem az utcán feküdtem végül le.
Itthon verseket olvastam a halálvágyról, egyébként nagyon tetszettek, Adyt is meg moderneket.
Viszont megírtam a találkozón résztvevők valamelyikének "értem amit mondasz, de úgy érzem most nem vagyok oylan állapotba hogy ezt tudjam csinálni"
Erre ezt írta:
"Máté! Csalódtam benned! Puha vagy! Ne is nyúlj semmihez. Csak ártanál vele. Menj el melósnak. Neked az való! Ott majd kigyógyulsz a puhaságodból. Sorry!!"
Ti hogy reagálnátok?
Én indulatos lettem, aztán próbáltam nyugtatni magam, lehűteni magam. Próbáltam mondani hogy ő a fasz, aztán hogy elhet h igaza van mégis... lehet.. de meghűlt bennem a vér... Nem tudom hogy reagáljak erre. Lehet benne valami, vagy ezt tipiusan olyan ember mondja aki még nem volt szarul?
Egybéként mostanában van barátnőm és nagyon nehezen tudom titkolni a bajomat, és ez is zavar. Pl tegnap olyan halálvágyam volt. Őszintén tiszta szívből meg akartam halni. És nem látok kiutat. Egy olyan ember aki ilyeneket ír, fogalma lehet ezekről az állapotokról? Vagy mikor kedvem sincs még csak köszönni se..? Nagymamámnak is.. meg beszélni, járni is nehéz?
Minden hízelgés és egyéb nélkül mondom, hogy hozzászólásaidból az jött le nekem, hogy egy rendkívül intelligens ember vagy. Nem mondom, jól kihúztad a gyufát a barátnős (ezek szerint ex-barátnős) sztorikkal nálam, de ezt most hagyjuk is.
A kollegád bunkó volt, nincs mit szépíteni, VISZONT legyünk buddhisták és/vagy taoisták és lássuk meg, hogy lehet, hogy igaza van, nem való neked ez a munka. A fizikai munka KIFEJEZETTEN nagyon jót tesz pl. szorongás (talán depi) esetén is. Most ilyesmit csinálok életemben először (megfűszerezve azzal, hogy életemben először kreatív, önálló gondolataim is lehetnek, amik testet ölthetnek) ill. azért kell a munkámhoz a hagyományos értelemben vett intelligencia is.
Szóval rád visszatérve, nem vagy jól. Egyrészt tessék azonnal elmondani a családtagjaidnak, barátnődnek, hogy mennyire lent vagy (ha kell, lassan adagolva). Másrészt nem tudsz betegszabira menni? Harmadrészt van esély valami értelmesnek mondható munkára, ami nem stresszes VAGY tényleg valami fizikai munkára?
Jobbulást!
Szerintem fogalma sincs róla, hogy te hogy érzel. Nekem az első reakcióm az volt, amikor olvastam, hogy mekkora egy rohadék... Aztán elolvastam, amit írtál és tényleg arról lehet szó, hogy nem érzi át, amit te. Meg az is lehet, hogy félreértette, úgy értette, hogy „igazából leszarom, amit mondasz”. De még ekkor sem indokolt ez a reakció. Mintha beléd akarna rúgni még egyet, hogy jobban szenvedj. Nem értem ezt az embert.
Hello.
Nem tudom hova írhatnám, melyik topicba passzolna leginkább.
Ma voltam egy üzleti meetingen, de egész egyszerűen képtelen voltam figyelni, próbáltam nagyon, de a gondolataim nem tudtam összpontosítani, és kisebbrendűségi érzésem volt emiatt hogy én hülye nem tudom követni a dolgokat. Bárcsak elmehetnék innen. Amkor nagyvégre vége lett a találkozónak, lesütött fejjel nem akartam köszönni se a végén, csak elsüllyedni a világban, lefeküdni a földön, akkora bánatom volt. Afféle halálvágy. Alig tudtam haza is menni, valahogy nem volt motivációm rá, vagy kedvem, vagy nem tudom minek nevezzen ezt.
Mikor picit jobb lett, akkor el tudtam indulni végre, nem az utcán feküdtem végül le.
Itthon verseket olvastam a halálvágyról, egyébként nagyon tetszettek, Adyt is meg moderneket.
Viszont megírtam a találkozón résztvevők valamelyikének "értem amit mondasz, de úgy érzem most nem vagyok oylan állapotba hogy ezt tudjam csinálni"
Erre ezt írta:
"Máté! Csalódtam benned! Puha vagy! Ne is nyúlj semmihez. Csak ártanál vele. Menj el melósnak. Neked az való! Ott majd kigyógyulsz a puhaságodból. Sorry!!"
Ti hogy reagálnátok?
Én indulatos lettem, aztán próbáltam nyugtatni magam, lehűteni magam. Próbáltam mondani hogy ő a fasz, aztán hogy elhet h igaza van mégis... lehet.. de meghűlt bennem a vér... Nem tudom hogy reagáljak erre. Lehet benne valami, vagy ezt tipiusan olyan ember mondja aki még nem volt szarul?
Egybéként mostanában van barátnőm és nagyon nehezen tudom titkolni a bajomat, és ez is zavar. Pl tegnap olyan halálvágyam volt. Őszintén tiszta szívből meg akartam halni. És nem látok kiutat. Egy olyan ember aki ilyeneket ír, fogalma lehet ezekről az állapotokról? Vagy mikor kedvem sincs még csak köszönni se..? Nagymamámnak is.. meg beszélni, járni is nehéz?
A 20.században gyökeresedett meg az a meggyőződés, hogy az extrovertált emberek a kapitalizmusban sikeresebbek lehetnek. Talán így is van- ha sikernek a felszínes, anyagias sikert tekintjük. Ha a belső békét, a harmonikus lelkiállapotot tekintjük sikernek, az introvertáltak vannak előnyben. Jobban képesek rá.
Még mindig nagyon érdekel, hogy egyes emberek szorongásán miért javít az AD, másokén nem.
Idézet tőle: AvanaNálam a labdás csapatsportok a mumusok-ha fizetnének, SE kosaraznék, röplabdáznék...
Mélyen egyetértek.
Idézet tőle: debut12Babarczyeszter, köszi a választ. Sajnos az a gond, hogy vannak olyan introvertáltak, akik nem élvezik ezt az életet. Sajnos én is ilyen vagyok. Én csak a hátrányát látom és nem tudom magam elfogadni ilyennek, főleg ez a gond.
Hátráltat mindenben. Szeretnék egy kislányt aki úgy szólít, apa. De ehhez ismerkedni kellene, ami meg nem nagyon megy, mert jó introvertálthoz méltóan vadidegen emberek társaságában nehezen szólalok meg, így meg nehéz ismerkedni.
Ebből adódóan sikeresen kialakítottam egy tanult tehetetlenséggel fűszerezett elkerülő életvitelt. Számomra az önbizalom jelképe az, hogy bárkivel, bármikor és bármiről el tudjak beszélgetni, de ez nem megy.
Mivel 37évesen még szinte sehol sem tartok az életben kezdek bedepizni és rászorongani, mert tudom, hogy ebből nincs kiút, soha nem leszek szófosó gépezet, pedig az szeretnék lenni.
Ez a személyiségtípus ha nem tudod átélni maga egy véget nem érő gyötrelem. Gyötrelem jan.1-től dec.31.ig 0-24ben. Az a gáz, hogy a világ nagy része extrovertált, kb az emberek 20%-át érinti ez az introvertált állapot.
Az extrovertált emberek nagyon nagy százaléka lenézi a szótlanabb embereket, betegnek, különcnek titulálják, és valljuk be, valamilyen szinten igazuk is van, mert egy nem túl beszédes ember kevésbé szórakoztató, mint egy beszédesebb.
Ha most azt írtad volna, hogy az emberek 2 százaléka introvertált, akkor egy kicsit jobban megérteném a kétségbeesést. De te 20 százalékról, azaz az emberek egy ötödéről írod, hogy az.
Mihez képest szórakoztatóbb egy extrovertált ember?
Egy fej káposztához? 🙂
Maradjunk annyiban, hogy vannak emberek, akik talán csak a víz alatt csillantják meg az értékeiket, és vannak emberek, akik a víz felett csillantják meg az értékeiket.
Mondom, az ÉRTÉKEIKET.
Én mennék a szorongáscsoportba, csak 200 km-re van tőlem.
Szia debut!
Én is introvertált vagyok, és értem, hogy mire gondolsz. De a szorongástól nem szabad megijedni, mert akkor az lesz úrrá az életünkön. Terápiában kaphatsz segítséget, sokféle technika van, amivel le lehet győzni a szorongást, lassacskán, lépésről lépésre. Itt van mindjárt az elevonet önsegítő csoportja, amit Erci vezet, ha nem kedveled a terapeutákat vagy a pszichiátria gondolata riaszt.
Természetesen a gyógyszer is hat, és -- ami nagy probléma -- sokan az alkoholt használják szorongásoldónak, de az az önpusztítás biztos útja.
Attól még, hogy 37 éves vagy, találhatsz egy lányt/nőt, akivel megszeretitek egymást, és születhet egy kislány, aki apunak szólít. Ha viszont elhiszed magadnak, hogy ez nem lehetséges, akkor az önbeteljesítő jóslat lesz.
Abban igazad van, hogy introvertált ember nehezebben ismerkedik, de abban nem, hogy mindenki unalmasnak találja az introvertáltakat. Én egy nagyon extravertált emberrel nem tudnék mit kezdeni például, és egy hiper introvertáltnak szültem gyereket. Kiváló apa volt.
Én ezt nem látom ennyire végletesen sötéten.
Szerintem nagyon is lehet kedvelni, szeretni az introvertált embereket is.
Sőt, néha jó, ha nem pofázik annyit valaki.
Én is sokat vagyok csendben, engem is zavar, hol jobban, hol kevésbé.
De ha így nem fogadom el magam, akkor még rosszabb lesz és még annyira sem fogok megszólalni.
Mondjuk az ismerkedés az egy másik dolog.
Azért kell(ene) társaságba járni.
Én speciel utálom a nagypofájúakat.
Persze társkeresés szempontjából azt tartom ideálisnak, ha egy csendesebb embernek egy rátermettebb, beszédesebb ember a társa.
Idézet tőle: debut12Babarczyeszter, köszi a választ. Sajnos az a gond, hogy vannak olyan introvertáltak, akik nem élvezik ezt az életet. Sajnos én is ilyen vagyok. Én csak a hátrányát látom és nem tudom magam elfogadni ilyennek, főleg ez a gond.
Hátráltat mindenben. Szeretnék egy kislányt aki úgy szólít, apa. De ehhez ismerkedni kellene, ami meg nem nagyon megy, mert jó introvertálthoz méltóan vadidegen emberek társaságában nehezen szólalok meg, így meg nehéz ismerkedni.
Ebből adódóan sikeresen kialakítottam egy tanult tehetetlenséggel fűszerezett elkerülő életvitelt. Számomra az önbizalom jelképe az, hogy bárkivel, bármikor és bármiről el tudjak beszélgetni, de ez nem megy.
Mivel 37évesen még szinte sehol sem tartok az életben kezdek bedepizni és rászorongani, mert tudom, hogy ebből nincs kiút, soha nem leszek szófosó gépezet, pedig az szeretnék lenni.
Ez a személyiségtípus ha nem tudod átélni maga egy véget nem érő gyötrelem. Gyötrelem jan.1-től dec.31.ig 0-24ben. Az a gáz, hogy a világ nagy része extrovertált, kb az emberek 20%-át érinti ez az introvertált állapot.
Az extrovertált emberek nagyon nagy százaléka lenézi a szótlanabb embereket, betegnek, különcnek titulálják, és valljuk be, valamilyen szinten igazuk is van, mert egy nem túl beszédes ember kevésbé szórakoztató, mint egy beszédesebb.
Babarczyeszter, köszi a választ. Sajnos az a gond, hogy vannak olyan introvertáltak, akik nem élvezik ezt az életet. Sajnos én is ilyen vagyok. Én csak a hátrányát látom és nem tudom magam elfogadni ilyennek, főleg ez a gond.
Hátráltat mindenben. Szeretnék egy kislányt aki úgy szólít, apa. De ehhez ismerkedni kellene, ami meg nem nagyon megy, mert jó introvertálthoz méltóan vadidegen emberek társaságában nehezen szólalok meg, így meg nehéz ismerkedni.
Ebből adódóan sikeresen kialakítottam egy tanult tehetetlenséggel fűszerezett elkerülő életvitelt. Számomra az önbizalom jelképe az, hogy bárkivel, bármikor és bármiről el tudjak beszélgetni, de ez nem megy.
Mivel 37évesen még szinte sehol sem tartok az életben kezdek bedepizni és rászorongani, mert tudom, hogy ebből nincs kiút, soha nem leszek szófosó gépezet, pedig az szeretnék lenni.
Ez a személyiségtípus ha nem tudod átélni maga egy véget nem érő gyötrelem. Gyötrelem jan.1-től dec.31.ig 0-24ben. Az a gáz, hogy a világ nagy része extrovertált, kb az emberek 20%-át érinti ez az introvertált állapot.
Az extrovertált emberek nagyon nagy százaléka lenézi a szótlanabb embereket, betegnek, különcnek titulálják, és valljuk be, valamilyen szinten igazuk is van, mert egy nem túl beszédes ember kevésbé szórakoztató, mint egy beszédesebb.
Nálam a labdás csapatsportok a mumusok-ha fizetnének, SE kosaraznék, röplabdáznék...
Ma legyalogoltam a nagyvárad tér-Astoria távot(nagyvárad tér-Corvin központ-Blaha-Astoria, szval kerülőt is tettem, igaz, nem is gondoltam át), sztem ez megteszi testmozgásnak is, még ha nem is olyan, mintha célzatosan nekiállnék. 🙂
Én pont azért szeretek futni, mert közben szabadon gondolkodhatok, jár az agyam, képzelgek, eufóriás aláfestéssel.
Sztem minden sporttípusnak megvan a maga előnye-mire jó vagy jobb.
Pl. ma azt tanultam, hogy tanulási szempontból heti 2*1 vagy 3*fél óra közepes intenzitású kardio az ideális, viszont pl. súlyzós edzésnél nem állapítottak meg pozitív hatást (ezen a téren!), más célzattal attól még lehet hasznos.
Nem mellékesen a pingpongban a pontszerzés kellemesen stimulál míg a futásnak nincs közvetlen gyors "pozitív visszacsatolása" és nem kicsit unalmas még terepen is.
Szvsz a tollas egy kínzási módszer a spanyol inkvizíció korából vagy csak én vagyok túl béna hozzá 😀
Idézet tőle: CatEyeSok baromságot mondanak. Az ütősportok páros játékok, a futás magányos sport. De állóképességet mindenképpen mindegyik javítja.
Azért gondolom, hogy az ütősportok jók, mert nagyon komoly koncentrációt igényelnek, megmozgatják az agyadat is, nem mellesleg baromi élvezetesek tudnak lenni. Ping-pongozni és tollasozni nagyon szeretek, pedig nem vagyok egy ász. 🙂
A futás monoton (mint az úszás). Mindig baromira untam az úszást, de kötelező volt (hál' istennek).
A nia meg közös tevékenység, zenére, óóóó, csoda jó.
Sok baromságot mondanak. Az ütősportok páros játékok, a futás magányos sport. De állóképességet mindenképpen mindegyik javítja.
Ma félfüllel kétszer is hallottam a rádióban, hogy az ütősportok (gondolom tenisz, squash, ping-pong) nagyon egészségesek, ahogy az úszás is. Viszont (haha) a futás nem olyan egészséges, mint gondolták.
Mostanában vagy nem látom értelmét a dolgoknak vagy úgy érzem nem szabad csinálnom dolgokat. Az alvásba menekülök, hiába szedek gyógyszert, nem ér semmit.
Na így ennyi. Agyő
Nekem (is) arra kellett rájönnöm, hogy
a) a futás nem az én világom (és beszélhetnek arról, hogy mindenkinek jó a futás... hát a nagy frászt)
b) soha nem mennék konditerembe
c) nem szeretek itthon egyedül jógázni
d) imádom a niát és bár nagyon elfáradok, utána madarat lehetne fogatni velem és órákon keresztül szépnek látom a világot
e) úszni nagyon szeretnék (beteg a gerincem, kéne a jóga és az úszás és a nyújtás is), de a hüje agorafóbia miatt az uszoda para.
Idézet tőle: babarczyeszterMa olvastam -- talán Avanának érdekes --, hogy a nyújtózkodás önmagában is sokat ér. Tehát akinek légzési gondjai vannak, és nem jó az izomzata se, az nyújtózkodjon 🙂
Én végtelenül lusta vagyok sajnos 🙁 A napi 30 perces edzést se sikerült eddig rendszeresítenem. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy az edzés feldob ugyan, de időnként (hipo)mániát vált ki, így ha edzettem egy nap, akkor gyakran sokkal nehezebben alszom. Másnak is van ilyen problémája?
Vicces, tegnap egy 70 körüli férfivel arról beszélgettem, hogy hónapok óta nyújt. Kezdetben (ülésben) a térdéig tudott a kezével nyújtózni, most már meg tudja fogni a lábfejét. Hihetetlenül büszke vagyok rá. 🙂 Kiderült, hogy minden nap 2 órát ezzel tölt. Le a kalappal az ilyen emberek előtt!
Óh, köszönöm a megerősítést. 🙂
Tegnap stretchingeltem+aktívabban gerinctornáztam is. Persze utóbbiban is sok volt a nyújtás, de éreztem, hogy az izmaim is dolgoznak, erősített is. Nekem ez a fajta mozgás segít az elalvásban is, nem pörget fel, kifejezetten elpunnyaszt. De legfőképpen:megszünteti a hátfájást, vállfájást, ami nagyon zavar, nem teknősök vagyunk. 🙂
A másik nyugtatós a jóga, de abból se minden gyakorlat.
https://bookline.sk/product/home.action?_v=Beres_Alexandra_Egyensulyban_onmagaddal&id=209&type=8
Ezen van egy+ Gerinctornás blokk, kb 10 perc lehet, csak ezt ismételtem 2X.
Sokat mászkálok nap közben, néha nehéz táskával, szval "valamennyi" aktív mozgás megvan. De ez azért nem ugyanaz, mintha nekiállnék.
Van többféle erősségű rugalmas gumiszalagom, többféle súlyzóm- csuklósúlyzom, bokasúlyzóm, kézisúlyzóm- szval akár erősíthetnék is, lehet, ez lesz a következő lépés.
Én is lusta vagyok, bár amikor elkap a láz, akkor megy a mozgás 3-4 hónapig nagy rendszerességgel, utána bepunnyadok...de gimnazista koromban évekig is ment folyamatosan.
Szia Eszter, a mozgás nálam is így van, de reggeli tornához meg nem tudok felkelni, mivel amúgyis rosszul alszom. De tény, hogy a rendszeres mozgás felorget. Es nem csak nem tudok aludni, hanem az alváshiány ellenére napközben is teljesen aktív vagyok. Ezt így már hívhatjuk hipomániának.
Ezt az edzéstervet nemrég találtam. Minden nap érdemes megcsinálni, és mindössze 8 perc.
http://hvg.hu/instant_tudomany/20161108_8_perces_edzes_gyors_edzes_otthon_edzesterv_otthonra
Sok kollégám is ezt csinálja.
Eszter,
Ha este 6 után edzem, akkor nehezebb az elalvás. Energetizál az edzés.
Ma olvastam -- talán Avanának érdekes --, hogy a nyújtózkodás önmagában is sokat ér. Tehát akinek légzési gondjai vannak, és nem jó az izomzata se, az nyújtózkodjon 🙂
Én végtelenül lusta vagyok sajnos 🙁 A napi 30 perces edzést se sikerült eddig rendszeresítenem. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy az edzés feldob ugyan, de időnként (hipo)mániát vált ki, így ha edzettem egy nap, akkor gyakran sokkal nehezebben alszom. Másnak is van ilyen problémája?
Szia debut12 -- úgy látom, nem válaszolt neked senki. Az introvertáltság önmagában nem okoz depressziót, és sok introvertált ember teljesen boldog, motivált, kreatív, stb.
Van olyan személyiségtípus -- pl. az "elkerülő" és a "skizoid" --, amelyet már kórosnak tekintenek, mert minden emberi társaságot és kihívást kerülnek. Ez nem ugyanaz, mint az introverzió.
Részben persze mondhatod, hogy csak szavakról beszélünk, de ne gondold, hogy ha valaki jól megvan egyedül, az szükségképpen depressziós lesz, vagy fordítva, hogy ha valakinek nagy társaság-igénye van, az nem lesz depressziós.
Ettől függetlenül nagyon igaz, amit többen is leírtak alább, hogy ti. izolálódni veszélyes, és egy rossz körhöz vezet, ami növeli a depressziót. A passzivitás szintén veszélyes, vagy a dolgok tologatása, a túlzott álmodozás, a problémamegoldás kerülése is. Tehát vannak személyiségjegyek/szokások, amik erősítik a depressziót (és gyakran a depresszióból fakadnak).
Kirándulás, napsütés, hegymászás (edzettségi szintnek megfelelő választása)
A vasak emelgetése meg a futás olyan "nyögvenyelős nemszeretem" érzésű nálam. Focizni meg már öreg vagyok 🙂
Ja a termálban punnyadást imádom, főleg télen.
Konditerem és utána szauna-bevált recept.
Úszás is jó, jóga is.
Futás is, ha van erőm.
Nekem a legelső maszek pszichiáterem kérdezte, hogy mennyit mozgok. Mondtam neki, hogy heti kétszer futok fél órát. Azt mondta, hogy minden nap kell futni fél órát ha gyógyulni akarok. Na ezt azért durva túlzásnak tartom. Megnézném hogy a pszichiáterek mennyit mozognak.....
Nem mindenki gyógyul meg a depresszióból sajnos. Sem gyógyszerrel (a gyógyszerek az emberek egy jelentős részénél nem használnak), sem terápiával. Persze érdemes abban gondolkodni, hogy "én meg fogok gyógyulni".
Mindenképpen három dolog kombinációja javasolt: gyógyszer, terápia, mozgás.
Nekem egy sztk-s doki (nem, nem az x-edik, hanem egy helyettesítő) azt mondta, hogy napi 2 x 15 perc mozgás nélkül ne is álmodjak arról, hogy jobban leszek. (Akkor még "csak" a szorongás volt meg.)
Sajnos egyelőre ez nincs, igaz, sétálok minden nap, az is valami.
Köszi Eszter a topiknyitó módosítását.
Idézet tőle: eumateVolt már valaki úgy, aki már régebb óta küzd a problémáival, hogy teljesen elvesztette a régi életének a dolgait? Amit egykor szeretett csinálni, amilyen egykor volt a gondolkodása, érdeklődése, azok mintha eltűntek volna, és bár vágyik rá hogy visszajöjjön, akaraterővel nem tudja visszahozni?
Volt. A major vagy dystymiás depressziósok igen tetemes hányada találkozik evvel a problémával. Anhedónia a neve ha jól emlékszem. Szemét egy dolog, nálam annyira fokozatosan alakult ki, hogy észre sem vettem, csak a legvégén. Négy év alatt minden nap egy kicsit mást vett el. Nagyon nagyon aprólékosan - a végefelé már az étel íze, a barátok, a szép tájak, könyvek, filmek zene bármi ... ami korábban stimulált ... 0.
Idézet tőle: eumateVan e vajon esély hogy ami egyszer elromlott, visszaálljon? Az összekavarodott észlelés, és gondolatok újra visszamenjenek?
Van. Az igazán elrettentő része pont az ahol most vagy, amikor rájöttél hogy elvettek tőled valamit és még nem kaptad vissza. De vissza fog jönni! A koncentrációs képesség, a memória, a kreativitás, szépen lassan ahogy elkopott úgy vissza is jön. De lassan!
Idézet tőle: eumate.Vajon átadjam néha magam a történéseknek? Vagy küzdjek ellenük? Melyik a helyesebb? Próbáljak akarattal "pozitívan gondolkodni"? Lehet hogy hiábavaló? Lehet hogy az ár kell hogy sodorjon néha? Nekem túl összetett az egész. Ezért is szeretem az egzakt dolgokat. Bár a saját agyával kapcsolatban nem tud objektív maradni az ember, mivel az aparátus érintett, amivel egzakt lenne.
Add át magad, de maradj tudatos. Ne küzdj! Ne akarj mindent egyszere, mert nem fog menni és a csalódás visszavet. Apró lépéseket tégy, hagyd hogy megtörténjenek a dolgok, de ne erőltesd. Próbálj meg kimozdulni haverokkal még akkor is, ha előre úgy érzed, nem fog menni. Vagy jó lesz vagy rossz, de ha otthon maradsz a négy fal között inkább az csak rosszabb lesz. Próbáld meg a régi hobbikat szépen fokozatosan. Ha nem megy, szépen tedd vissza a polcra, majd egy héttel később újra (gitárt így vettem fel újra többedszeri nekifutásra). Keress új hobbikat. Próbáld ki. Olyasmi is stimulálhat amire nem is gondoltál. Lesz vakvágány is ami elsőre jó ötletnek tűnik de ha kiderül hogy nem az, akkor sem vesztettél semmit, legalábbis ha nem költöttél sokat rá (ugyanitt két repülőgép modell bontatlan csomagolásban eladó! 🙂 - azt hittem hogy pedig dehogy).
Végszónak: Én pár dolgot tartok szem előtt és ez eddig egész jól bevált nekem
- A depresszió egy betegség. Akként is kell tekinteni rá - Gyógyítható
- Több millió ember küzd vele nap mint nap, nem vagyok egyedül
- Több millió ember legyőzte már - és teljes életet lehet élni utána
- Sport / étrend / életmódváltoztatás
- A magány - az izoláció amit a depresszió sugall nem jó nekem. Az a depressziót erősíti
- Az antidepresszáns a gipsz, a terápia adja a mankót de nekem kell megtanulnom újra járni
ameddig érzel addig élsz, még akkor is ha ez az élet nem feltétlenül felemelő.
Bennem rengeteg érzés maradt, raktáron állnak, csak ...szét tudok velük csapni kapcsolatokat...
Nekem az érzéseim többé-kevésbé visszajöttek, a teljes nihil, és ijesztő közöny után, bár messze nem olyan intenzívek mint korábban.
A kíváncsiság örömének búcsút kellett mondanom, és az érdeklődés, jó dolgok várását is a motiválatlanság, csendes belenyugvás váltotta fel.
Nem kapálózom a helyzet után, szerintem akarattal nem lehet magunkra erőltetve a pozitív gondolkodást attitűddé tenni, ha ezt érzésből nem osztjuk.
Mindenféle alternatív dolgot kipróbálok depi és szorongás ellen, de számomra reménytelen, mert abból ered a depim és szorongásom, hogy introvertált vagyok, és az ellen nincs orvosság. Véleményem szerint nagyon sok szorongó, depis ember baja abból ered, hogy introvertált, és ezáltal nem túl társasági életet él, és egyszerűen befordul ettől ,mert más szeretne lenni, és ilyenkor jönnek az orvosok akik felírnak mindenféle szirszar szert, és csak rontanak ezen.
http://www.weborvos.hu/egeszsegmagazin/hangulatjavito_etrendkiegeszitok_depresszio_ellen/217224/
én szinte mindent elvesztettem aminek legalább egy kicsit is értelme volt az életemben. elsősorban a kreativitás minden formáját, a megismerés, a felfedezés, a kíváncsiság örömét is majdnem teljesen. az érzéseimet is elvesztettem, még a rossz érzéseket is! végtelenségig folytathatnám a sort, de szerintem egyébként itt elég sokan... nem egy-egy rossz, kínzó állapot az igazi tragédia ezekben a mentális betegségekben, hanem éppen az, hogy idővel minden de minden el tud menni rajtuk...
Milyen "dolgokra" gondolsz? Én sok dolgot -- érzést, gondolatot, indíttatást -- elvesztettem, de ezt csak részben vagy időnként érzem veszteségnek. Talán csak az fájdalmas veszteség, hogy az írói kreativitásom és motivációm sokat romlott.
Ez egy általánosabb kérdés nem csak a szorongásra és depresszióra vonatkozóan.
Volt már valaki úgy, aki már régebb óta küzd a problémáival, hogy teljesen elvesztette a régi életének a dolgait? Amit egykor szeretett csinálni, amilyen egykor volt a gondolkodása, érdeklődése, azok mintha eltűntek volna, és bár vágyik rá hogy visszajöjjön, akaraterővel nem tudja visszahozni? Van e vajon esély hogy ami egyszer elromlott, visszaálljon? Az összekavarodott észlelés, és gondolatok újra visszamenjenek? Az agy irtó bonyolult szerkezet, így nem tudom a választ. Sokszor azt kívánom ne lenne ennyire bonyolult az egész, lenne könnyebb az élet.Vajon átadjam néha magam a történéseknek? Vagy küzdjek ellenük? Melyik a helyesebb? Próbáljak akarattal "pozitívan gondolkodni"? Lehet hogy hiábavaló? Lehet hogy az ár kell hogy sodorjon néha? Nekem túl összetett az egész. Ezért is szeretem az egzakt dolgokat. Bár a saját agyával kapcsolatban nem tud objektív maradni az ember, mivel az aparátus érintett, amivel egzakt lenne.
Idézet tőle: RókaIdézet tőle: AvanaAkkor milyen jellegű ún. "konstruktív tapasztalatcserére" gondoltál pontosan? Gondoltam, azért vetetted fel a mentalizációt, semmiről nem tudom azóta se, hogy mi. 🙂 ha nem tetszik a gyógyszer téma, ott a terápiás topik, ahol erről beszélhetnél, csoportodtól függetlenül. 🙂
Szia!
Elsősorban nem is a terápiáinkról szerettem volna beszélni, vagy legalábbis nem konkrétumokat "elárulva"
Inkább valamiféle"tuti tippeket" szerettem volna hallani valakiktől.
De amint írtad, hogy nem beszélhetsz a terápiádról, észbekaptam, hogy én sem.
Nekem ez az első terápiám, kicsit fura ez a titoktartási kötelezettség, amúgy is gondot okoz kicsit nekem, hogy miről szabad és miről nem szabad beszélni. Gondolom a határproblémáim miatt.
Ja, lehet átmegyek majd másik fórumba.
Róka, bármiről beszélgethetünk itt. Ahogy az összes többi topikban is.
Tuti tipp nincs. Ami szerintem még nem hangzott el: a víz, a fürdés és a masszírozás jótékony hatásai. (Nem véletlenül mentek fürdőkúrákra az emberek.) Hallottatok már day spa-ról? Nagyon durván jól hangzik.
Idézet tőle: AvanaAkkor milyen jellegű ún. "konstruktív tapasztalatcserére" gondoltál pontosan? Gondoltam, azért vetetted fel a mentalizációt, semmiről nem tudom azóta se, hogy mi. 🙂 ha nem tetszik a gyógyszer téma, ott a terápiás topik, ahol erről beszélhetnél, csoportodtól függetlenül. 🙂
Szia!
Elsősorban nem is a terápiáinkról szerettem volna beszélni, vagy legalábbis nem konkrétumokat "elárulva"
Inkább valamiféle"tuti tippeket" szerettem volna hallani valakiktől.
De amint írtad, hogy nem beszélhetsz a terápiádról, észbekaptam, hogy én sem.
Nekem ez az első terápiám, kicsit fura ez a titoktartási kötelezettség, amúgy is gondot okoz kicsit nekem, hogy miről szabad és miről nem szabad beszélni. Gondolom a határproblémáim miatt.
Ja, lehet átmegyek majd másik fórumba.
Idézet tőle: AvanaNekem például hogy lehet, hogy az AD segített a depressziómon (ami csak idén jött elő úgy igazán), viszont semmit nem segített a szorongásomon (ami tizenx éve van, de inkább egész életemben)?
Ez így pont ellentmond a hipotézisnek. A szorongásra épült a depressziód inkább, mégse a szorongáson segített? Vagy lehet, nagyon reggel van és rosszul olvasom?
Avana, te figyelsz!!!!!!! 🙂 Igen, ez egy teszt volt. Hogy ki figyel.
Amúgy meg persze, hogy nem csak teszt volt. Az alapvetésem továbbra is az, hogy valószínűleg depressziós voltam mindig is, csak ez "lapult, lappangott". (Igaz, a szorongás is ott volt mindig.) Mivel anyai nagyanyám súlyos depressziós volt, ezért még az örökletes dolog sem kizárt. Apai ágon inkább csak enyhe fokú terheltség van, ami inkább szorongásos jellegű, de senki nem pánikbeteg pölö (rajtam kívül).
Nekem például hogy lehet, hogy az AD segített a depressziómon (ami csak idén jött elő úgy igazán), viszont semmit nem segített a szorongásomon (ami tizenx éve van, de inkább egész életemben)?
Ez így pont ellentmond a hipotézisnek. A szorongásra épült a depressziód inkább, mégse a szorongáson segített? Vagy lehet, nagyon reggel van és rosszul olvasom?
Akkor milyen jellegű ún. "konstruktív tapasztalatcserére" gondoltál pontosan? Gondoltam, azért vetetted fel a mentalizációt, semmiről nem tudom azóta se, hogy mi. 🙂 ha nem tetszik a gyógyszer téma, ott a terápiás topik, ahol erről beszélhetnél, csoportodtól függetlenül. 🙂