Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Tevékenységek, amik örömet okoznak

Szia, sajnos ajánlani nem tudok neked, de van saját tapasztalatom, voltam önkéntes gyerekpszichiátrián.
Ott úgy zajlott, hogy bárki bármit rajzolhatott-festhetett (még sokszorosító grafikai prés volt) és a végén kiraktuk a műveket és mindenki mondott egy-egy szót a másikéról is, meg a sajátjáról is persze közben, ezt a terapeuta felírta.
Ennek alapján az egyéni pszichológiai üléseket segítette a műv. terápia. Hetente egy alkalom volt, kábé 2 óra.
A terapok csak azért voltak jelen, hogy segítsenek, ha pl. ki kellett keverni rózsaszínt, meg ilyenek, némi fegyelmet tartani. Én is rajzoltam együtt a gyerekekkel és általában olyasmit, ami valahogy róluk-nekik szólt, de ezt leginkább én találtam így ki. A vezető terap nem rajzolt, csak néha kedve támadt. De nagyon inspirálta ez a gyerekeket.
Szóval tulajdonképpen szabad dolog volt.
Másfajta terápiát én nem ismerek, hogy pl. beállítanak egy csendéletet vagy ilyesmi. Attól még lehet, hogy van ilyen fókuszált jellegű is.

Sziasztok!

Nem találtam művészetterápiás témát, viszont felmerült itt csoportterápiás, úgyhogy gondoltam itt kérdezek. 

Tud valaki esetleg Szegeden vagy környékén művészetterápiás csoportot? Egyáltalán, hogy működik az ilyesmi? TB-s pszcihológusom egyszer intézett nekem egy találkát egy művészetterápiás csoport vezetőjével a szegedi II-es kórházban, de nem jött el senki (legalábbis addig a másfél óráig amíg vártam). Egyelőre másfajta terápia nem érdekel, de majd idővel újra szeretnék menni pszcihoterápiára is. Úgy érzem, a csendes, rajzolgatós-festegetős stb. téma tenne jót most. Nektek van tapasztalatotok?

Szia! 

Jaj, köszönöm kedvességed, de az az igazság, hogy még egy kötelező nagycsoportot is "eluraltam". Jól érzékelte a doki (aki egyébként szenyó volt), hogy "elvinném" az egész csopit...

Köszi a válaszokat 🙂

Valahol már találtam egy szorongás elleni online csoportterápiát, de csak szeptemberben indul... háát az egy pöppet soká van 😀

Egyébként benne vagyok bármilyen csoportban vagy háziban, amit Roxy említ 🙂 Kleó, ha szabad megkérdezni, miért nem javasolták neked a csoportos foglalkozást? Nekem nagyon kedvesnek és közvetlennek tűnsz, igazán dinka volt az az áter..

Roxy, ott olyan 12 lépéses van?

🙂 sőt 😀

Én? Téged? Soha!!

Oké, akkor értem. Ja, Szváron jártak a többiek ilyen onlány NA csopiba. 

Najugye, h csináltad. 

Most Roxy tenorizál le engemet. :S

Egyénim online + NA gyűlésre is jártam, de azt abbahagytam.

Hihi. Nekem 22 éves koromban azt mondta egy áter, h "mentsen meg mindenki tőlem egy csoportot", Kistartján sem tettek soha ún. kiscsoportba... (ez ott beszélgetős).

Online csopik. Pl. Csillag is csinálja/ta.

"vannak itt olyanok, akik "járnak" online terápiába."

Miről beszélsz te Klejó?

Amúgy rémlik valakinek, hogy Eszter milyen csoportokat tervezett a BÚRA indulásakor? Mert ez volt az egyik (ha nem a) legfontosabb cél, hogy ilyen csopikat csináljunk és házi feladatok legyenek, stb. 

Halika!

Nézzétek, mit bányásztam elő!

Csoportterápia

Szia! Üdv. az oldalon.

Rákérdezhetsz csopiterápiára, vannak itt olyanok, akik "járnak" online terápiába.

Üdv Dreamy! 🙂

Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátok bukkantam!
Épp csoportterápia után nézelődtem, de ez is egy klassz oldal, főleg, hogy sokan aktívak 🙂

Örömet okoz hogy beszélgethetek sorstársakkal, és tudom, hogy van aki olvassa és meghallgatja amit mondok.

Munkából hazautazás.

Fekvés.

Idézet tőle: R-roxy

"Az alteros terap nagyon keleti beállítottságú, adott egy meridiánstimuláló, nyújtó gyakorlatsort, vágtam is a kukába."

Ezen nagyon kellett röhögnöm. Azt hittem, hogy azt fogod írni, hogy minden nap szorgosan csinálod... 

Oh, hát azért erőltettem persze eleinte, mert "az orvos mondta", de konkrétan ordítottam bizonyos pozitúrákban, úgy fájt, Aztán még fel is kellett belőlük kelni...
Később mondta, hogy nem baj, ha nem sikerül úgy, mint a képeken.

"Az alteros terap nagyon keleti beállítottságú, adott egy meridiánstimuláló, nyújtó gyakorlatsort, vágtam is a kukába."

Ezen nagyon kellett röhögnöm. Azt hittem, hogy azt fogod írni, hogy minden nap szorgosan csinálod... 

🙂

Most olyan zenét hallgatok, hogy erre leginkább a tantrát gyakorolnám 🙂
Volt lassúbb partenerem, de ő nem rituálisan, hanem más miatt...

Én mondjuk a jógát nem szeretem, pedig próbáltam is tanfolyamon. Az intenzívebb mozgás, a tánc sokkal érdekesebb, Közben akár éneklés otthon, vagy egy koncerten, még régebben.
Az alteros terap nagyon keleti beállítottságú, adott egy meridiánstimuláló, nyújtó gyakorlatsort, vágtam is a kukába.
Inkább akkor már az "Idősebbek is elkezdhetik".
 

Na ja, én anno a gyúrást is élveztem (15 éve), de a gerincemmel még egy rendes gimnasztikát sem szabad, a gyógytornát meg utálom, uncsi. Menni kéne, de a féloldalas terhelés miatt csak fáj a hátam, + fulladok a copd mián. 🙁 Pedig 5-től 46 éves koromig mindig sportoltam vmit... (Sírós smiley.)

Akkor is tornázom itthon, ha éppen émelygek, bőgök, nem aludtam semmit, mert mozogni muszáj, a dokik szerint napi minimum 15 perc (séta, torna, jóga vagy erőltetett mozgás). Ez azért nem mindig van meg, de több azért a semminél.
Van egy együttes, a OneRepublic, erre lehet amolyan népitánc-szerű tornát csinálni (Counting stars, Love runs out, Rescue me). A legegyszerűbb gyakorlatokat, amikre általánosból emlékszel. Ha tudsz angolul, akkor érdemes a szövegét is figyelni és mantrázni, mert nagyon erőt adó. Akár ötszázadszor is.
És én nem vagyok egy nagy pop-kedvelő amúgy.

(Nem tudom, te hány éves vagy), én 29, de már sok éve elengedtem azt, hogy az általad említett dolgok közül bármelyik meglegyen valaha.. nemhogy milliárdos (az soha nem is akarnék, 4-5 millió bőőőőven elég lenne), hanem egyáltalán bármennyire sikeres bármiben, és/vagy önálló.

Sajnos a lehető legrosszabb genetikát kaptam mindkét szülőtől (amiért nem őket okolom, bár kérdés, hogy két ilyen (beteg) ember miért vállal gyereket, mit várnak, hogy majd a gyereknek jobb lesz? dehogy lesz jobb..)

Ugyan van végzeettségem (érettségi, egyetemi [nem diploma], felsőfokú angol nyelvv.), de ezektől nem jobb, nekem ezek semmi önbizalmat/önbecsülést nem adnak.

Kimentem az erkélyre egy órája levegőzni, kint sötét meg hideg meg nyirkosság meg depresszió meg dolgozni igyekvő élőholtak akik előtt még ott a napi robot. Örömet okozott visszajönni a meleg szobába, meg szerintem alszok is hamarosan, csak volt egy kis munkám még tegnapról.

Szerintem első lépésként egy olyan orvost kellene találnod, aki nem ad ennyi álmosító/szedáló gyógyszert. Utána már van realitása a munkának vagy tanulásnak. Utóbbit talán jobb lenne előre venni mert a 2 együtt nehéz, és úgy se járj, h mindenképpen dolgoznod kelljen és emiatt nem tanulsz. 

Amíg ennyit alszol a gyszerrel, addig valami tanfolyam is számításba jöhet. Pl ami heti 2 délután van. Vagy munkából részmunkaidős. Ha reggel kell menni, akkor nagyon korai fekvés segíthet, ha este, akkor tudsz eleget aludni.

Én amikor nagyon régen totál le voltam szedálva, akkor heti 1-4 napot dolgoztam. Ilyenkor kb 10 órát + 4 órát utaztam. Munka után 10-14 órát aludtam. A rekord 16 óra volt egyhuzamban. 

Sziasztok,

Megmondom őszintén én miattatok vagyok itt, sorstársak miatt. A szakembereket ismerem, de valahogy nem sikerült az, amit eredetileg terveztem: Az életem rendberakása. nem hogy milliárdos legyek, csk realistán egyrészt, másrészt még a realitás sincs meg: Leválni anyámról, munkám legyen, ne legyek rosszul, ne legyek lelkibeteg. Esetleg tanfolyan, végzettség megszerzése. Ez e történt mlég meg, nemhogy amik az álmaimból jönnek. Hogy lehetne azt elérni?

Van fent egy rádiós interjú a YT-n, Gálvölgyivel beszélget. Elég komoly, bár az "ilyen" szót elég gyakran használja.

Idézet tőle: R-roxy

Jéééééééé, ő egy színésznő. És 39 éves.

Szerinted ennyire jól tud beszélni, hogy képes arra, hogy úgy beszéljen, mintha problémája lenne a beszéddel?

Igen, ez direkt hülye szerintem. Kellene vele valami interjút nézni, abból kiderülhet.

Már ettem egyet fél órája, de aztán eszembe jutott, hogy talán már előtte is ettem egyet fél órával csak elfelejtettem, szóval több nem kell, mert kiesik a csontvelőm.

Ha agydagi akkor baj van, lehet, hogy csak 4 algóval múlna el. 🙁

2 db algo. De ha agydaganat...

Örömet okozna a fejfájásom elmúlása.

Jéééééééé, ő egy színésznő. És 39 éves.

Szerinted ennyire jól tud beszélni, hogy képes arra, hogy úgy beszéljen, mintha problémája lenne a beszéddel?

Idézet tőle: R-roxy

Köszi a videjót, ez nagyon tetszett!!

A Legyél te is Picasso is jó tőle, meg biztos a többi is, de még csak ezeket láttam.

Köszi a videjót, ez nagyon tetszett!!

Idézet tőle: R-roxy

Engem a következők érdekelnek mostanában:

- patkányirtás kutyákkal

- kutyás, cicás képek, videók 

- Fail Army videók

- covid oltás

- betegségek és gyógyításuk.

Szegény patik! Jó, nem mondom, kártékonyak, de ez elég horror lehet azért...
A vak cinákhoz egy kis adalék: https://www.youtube.com/watch?v=O-hVM5xPeKk
" nem véletlen, hogy a heroinosok olyan sokáig élnek..." 😀

Patkányosból én a légpuskával vadászósat szerettem. Meg amikor élve esznek meg különféle állatok (kígyó, aligátorteknős, pók, piranha, gyík) egereket, de az a korszakom már elmúlt.

Fail Army szintén kedvenc.

Meg a paranormális válogatások, főleg éjjel nézve. 😀 (KingFrostmare, Chills, Slapped Ham, Sir Spooks, Nuke's Top 5, BizarreBub).

Engem a következők érdekelnek mostanában:

- patkányirtás kutyákkal

- kutyás, cicás képek, videók 

- Fail Army videók

- covid oltás

- betegségek és gyógyításuk.

Most hajléktalanokról nézek dokumentumfilmet.

Idézet tőle: Kiscsillag

Most csak az segít, ha találok olyan műsort a TV-ben, ami leköt.

Az is jó. Bármi, ami segít. Még ha Mónika show is az.
 

Most csak az segít, ha találok olyan műsort a TV-ben, ami leköt.

Idézet tőle: Kiscsillag

Nem érzem azt, h lelkileg valami fájna, dühítene. Nem érzem azt sem, h vmi korábban történt volna, ami ezt okozza. 

Nincs semmi konkrét oka annak, h rosszul vagyok és nem jut eszembe semmi (sem megvósítható, sem elérhetetlen), ami ezen változtatni tudna.

Múlt héten korán feküdtem, olyan is volt, h már fél 8-kor aludtam és utána is nagyon nehezen keltem fel 5:30-6-kor. Órákig tudtam volna még aludni. Alig tudtam rávenni magam, h elkezdjek öltözni. Közben 3x leálltam pihenni. Gondolkodásom és mozgásom is lelassult. Még az is nehezen megy, h elsétáljak a megállóig, egyik járműröl a másikra átszálljak.

Délután szokott enyhülni a lelassultság.

Terapom azt kérdezte, h nem lehet, h gyszer nyom le? Mondtam neki, h nem hiszem mert az Olanzám mini és eddig csak aluszékonyságot okozott, nem voltam belassulva. Lamolep és Brinti nem leütős. Frontinom sem sok és elsősorbsn este szedem.

Én is inkább feldolgozva hallgatom a retrót, sőt rákaptam a classicus zene (Beethowen, Mozart, Bach..) elektronikus feldolgozásaira, A kortársból meg a KOwalsky most a favorit!!! A zene a szöveg...imádom.

Hiperkarma nincs meg, de megnéztem tényleg jó a klippje.

Hajrá, csak így tovább! Lesz ez még így se!

Depis listám nincs, vagyis direkt nincs 🙂 Iszonyúan sok zene van a kedvencek listán. Amiket írsz, azokat is szerettem, a Forever young egy kicsit nekem már uncsi, a Big in Japan-t is inkább feldolgozásban hallgatom (Ane Brun), de hát ízlések és pofonok, van helyette sok más.
Most a Hiperkarmára, 30Y-ra kaptam rá, meg így idősebb fejjel sok magyart is hallgatok, kortárs alternatívakat.
Ha a szerelmes listádon nincs fent a Hiperkarma: Akire vártál... akkor nagyon ajánlom, a klipje is csuda aranyos.
Az éneklés jótékony rezgés, légzőgyakorlat, közben lehet ugrálni is.
Én már híztam a doki szerint, izmosodom is (izomlázam is volt), már nem nyomja az ágymatrac az ülőgumómat sem éjjel. Csak hát a kitartás fontos, akkor is, ha egyáltalán nincs kedvem hozzá. Két elég szar este áll mögöttem, de csak azért is folytatom, amibe belekezdtem, ha szétunom a környék sétaútjait, akkor is.
És könnyebb csökkenteni a gyógyszereket is.
Mondjuk persze nagyon jó lenne valami munka, de ez most nem "fenyeget", meg a művészi tevékenysés sem, sajnos.
Ha majd tudok jobban enni és aludni, és kevesebb nyugi meg altató kell, talán jön a kreatív teremtés korszaka is....

én ugyan ezt csinálom a zenékkel, van a depis lejátszási listám 10-15 szám, van a felpörgetős lejátszási listám, a szerelmes vagyok l.l., van az éneklős...

Azt hallottam, napi 15 perc éneklés segít elkerülni a depit... (pornépnek) 🙂

Kedvenceim: Alphaville -forever young

Desiree-life

ace of bace beautifull life

ezektől valahogy mindig jobb kevem lesz

Nem érzem azt, h lelkileg valami fájna, dühítene. Nem érzem azt sem, h vmi korábban történt volna, ami ezt okozza. 

Nincs semmi konkrét oka annak, h rosszul vagyok és nem jut eszembe semmi (sem megvósítható, sem elérhetetlen), ami ezen változtatni tudna.

Én elégedett lennék, nyugodt, aztán talán boldog is, ha milliárdosként élnék. Pl. nézegetem a szép házakat google utcaképen, meg le is van mentve háttérképnek néhány, és elgondolom, hogy ott vagyok benne és nem kell többet aggódnom a holnap vagy a jövő hét miatt, és olyan kellemes érzésem van tőle egy darabig.

Olyat sem érzek, h ha kapnék x vagy y dolog teljesülne (pl lenne párom, lakásom, 1 milliós fizetése az életemben akkor boldog lennék.