Pánik és szorongás
Nekem is voltak sulyos panikrohamaim. Ateltem amit o, sot rosszabat is, es tudom mirol beszelek.
Egy szoval sem mondtam hogy most rogton hagyja abba, viszont ne ez legyen a megoldas ra.
🙂
A légzőgyakorlatokról csodákat zengnek volt pánikbetegek,talán lehet benne valami!
Jelenleg súlyos pánikrohamai vannak Vic- nek,tehát szedje a gyógyszert,amit felírt az orvos.Közben,ha a terápia hatásos,szépen,fokozatosan csökkentheti majd az adagot.Ez nem most lesz.Olyan állapotba kell kerülnie,hogy erről egyáltalán lehessen beszélni!!!!!!!!!!
Szia Vic!
Eloszor is, ne gyogyszerrel probald meg kezelni. Egy ideig jo, de nem akarod orok eletedre szedni, egy "kis" panikroham miatt ugye?
Viszont pozitivum, hogy pszichoterapiara jarsz, es nem csak varod, hogy valtozzon.
Ez nagyon kozhely lesz, de nekem ami segitett, az az hogy nem ijedtem meg tole, hanem mentem, es mintha mi sem tortent volna. Persze belul majd meghaltam, de tuleltem, es idovel lecsendesedett... meg most is van enyhen, de nem olyan veszes mar
Kitartast neked!
Sziasztok! Nekem évek ota vannak pánikrohamaim fél éve pedig olyan sulyos lett hogy egy nap többször rámjön a boltba se tudok elmenni mert bemegyek és egyből rámtől szédülök hányingerem van a szám kiszárad és ugy érzem rögtön elájulok.Multhéten társaságba voltunk születésnapot ünnepelni és amig ott voltam folyamatosan rosszul voltam maga volt a pokol amint kijöttünk onnan beültem a kocsiba mentem hazafele egyből enyhült majd abba is hagyta. Elmentem pszichiaterhez ő irt fel nekem napi egy Sertalin Tevat plusz amig be nem áll a gyogyszer 1ataraxot de azt mondta azt akkor vegyem csak be ha nagyon rosszul vagyok. Most hetente egyszer járok pszihoterápiára remélem helyre fogok jönni mert már szinte sehova nem tudok menni a munkahelyemen is rosszul szoktam lenni elég nehéz igy az életet élni.Tuddna valaki tanácsot adni esetleg neki mi segit meg a gyogyszerrekről valami felvilágositást adna valaki aki esetleg használta rá milyen hatással volt.
Nekem volt egyszer egy pár perces pánikrohamom (legalábbis azt hiszem az volt) amikor is rendszertelenül szedtem a rivotrilt. Azóta már lejöttem a nyugtatóról igaz takarítás közben találtam itthon és kipróbáltam, 1 mg-al, hogy mennyire nyugtat le. Hát nem éreztem semmit. Azt hiszem rám ez a fajta nyugtató már nem hat. Szorongani enyhén azért szorongok, de annyira hogy észre se veszem. Néha azért felerősödik.
Aha, alacsony, még mindig nem jutottam el odáig. 😀 mondjuk a kevés folyadék bevitel biztos belejátszik
Pánikrohamom már nagyon régóta nem volt nekem sem... csak szédülés, elájulok, de nem jutottam el az igazi rohamhoz. Mostanában jól vagyok, időnként rámjönnek...
Idézet tőle: wannabefixedSziasztok!
Hogy lehet egy berögződött helyet, helyztetet (pl. iskola, tömegközlekedési eszköz, utca, útvonal) úgymond eltűntetni az emlékezetedből, hogy ne pánikolj?
Pl 1x nagyon rosszul voltam suliban, ezért sokat vagyok rosszul, mert rögzült hogy itt "félni kell"... Nem tudom ezeket hogy lehet az agyból kimosni
"kimosni" az agyból egyik pillanatról a másikra szerintem biztosan nem lehet, esetleg próbálkozz meg egy ibogain kúrával, de persze ezt csak viccből írtam.
nálam nagyjából az működött ilyen esetekben korábban amit holdfényt írt, azaz, hogy kvázi mondogattam magamnak, hogy nem lesz baj meg hasonlók, aztán ez sokáig szart sem ért persze, de amikor egyszer, csak egyetlen egyszer tényleg nem volt baj az adott szituációban, vagy csak "kisebb baj" volt, utána már volt mire építeni, meg kellett legalább egyszer tapasztalnom, hogy nem kell feltétlenül belehalni ebbe a helyzetbe, és utána időről időre egyre könnyebb volt, majd jó esetben teljesen megszűnt a "para".
volt barátnőm anno például a metrón való utazástól készült ki teljesen, ő úgy lett jobban, hogy nem a konkrét helyzettől való pánikolást tudta orvosolni és leküzdeni, hanem magát a pánikot úgy egészében. ehhez kellett egy jó terapeuta, meg főleg a hiperventillációs gyakorlatok, nála ez volt a kulcs. eleinte persze nagyon nagyon rossz volt, meg ijesztő, de miután a gyakorlatokon keresztül megtapasztalta, hogy végülis tényleg kontroll alá vonhatók ezek a dolgok, onnantól kezdve gyorsan javult.
(Pontosabban előzmény # hsz száma, amire válaszolsz.)
Szia Holdfény! Nem, moonlight-nak. Ha jól megnézed, a hozzászólás dátuma mellett látszik egy olyan, hogy "előzmény".
Szia eumate!
Múlt vasárnap 3 órás pánikrohamom volt. Életem legszörnyűbb 3 órája volt. Éjjel álmomból ébredtem. Sokszor volt már és már tudtam uralkodni rajta (már amennyire lehet) de ez az utolsó...ez betette a kaput. Ami csak lehet minden volt. hasmenés,hányás,remegés,szédülés,fulladás,ájulásközeli állapot. Azt hittem mentő visz el.
Szia!
Nem tudom, olvasod-e még. Szerintem a leírtak alapján agorafóbiás lehetsz, mint én.
Elmondani eleinte nagyon nehéz.
Aztán bele lehet jönni.
Ami szerintem sokkal fontosabb: a lehető leghamarabb lépj. Kérj segítséget! Ha nem kezelik időben, sajnos egyre rosszabb lesz.
Sziasztok!
Hogy lehet egy berögződött helyet, helyztetet (pl. iskola, tömegközlekedési eszköz, utca, útvonal) úgymond eltűntetni az emlékezetedből, hogy ne pánikolj?
Pl 1x nagyon rosszul voltam suliban, ezért sokat vagyok rosszul, mert rögzült hogy itt "félni kell"... Nem tudom ezeket hogy lehet az agyból kimosni 
Ismerem ezt, nekem is volt olyan. Nekem még volt hogy a lakásban is rámjött...
Hát ilyen erős szorongások között azt tudom mondani lehet hogy jobb ha gyógyszert szedsz addig míg nem rendeződik a helyzet.Terápiában ma Magyarországon nem fog senki egy ilyen helyzetet tudni kezelni úgy hogy ne orvoshoz irányítana. Ez a realitás. A gyógyszer gyors enyhülést hozhat. Ott se mindegy persze milyen gyógyszert. Ha már valamit, akkor csak olyan orvossal állnék szóba aki legalább a nyugtatót mellőzi és vagy antidepresszánst vagy antipszichotikumot ad. Mindkettő képes csökkenteni ezeket az erős kilengéseket. A nyugtató baromság. maximum nagyon gyors segélyként de max egy hét azután nem szedném, a legnagyobb baromságnak tartom. Azután meg találni egy olyan terápiát ahol keményen leülni és dolgozni a megoldáson. A gyógyszer hosszú távon nem megoldás szerintem még ha jobban is vagy tőle.
Az meg hogy csak a fejedbe létezik a pániktól való félelem nem igaz. Könnyű az egyénre fogni mindig. Ez sokszor a saját felelősség hárítása, hogy a családtag akikkel konfliktusunk van hárítja a felelősséget hogy "veled van a baj, nekem ehhez semmi közöm" aztán ahogy bánik veled elfogadhatatlan. A környezetet legalább annyira kezelni kéne mint az egyént. Háromféle "környezetből" jöhetnek a tünetek: genetika, külső környezet, és tanult viselkedési minták. Egyikről se tehet az egyén.
Egyébként nem tudom neked milyen jellegű pánikod van, lehet h genetikailag fogékony vagy a testi érzeteket negatívan értelmezni, és emiatt. Ez esetben a családnak, barátoknak valóban nem sok közük van a dologhoz.
Az, hogy azt próblják mondani, hogy a pániknak nincs racionális alapja azért sem használ mert ezzel a szöveggel még egy pánikost sem sikerül meggyógyítani. A pánik egy élmény, nem pedig egy logikus dolog. Hiába illogikus valami, attól még félünk tőle, tehát rossz a kezelés.
Nemcsak a fejedbe létezik a pániktól való félelem egyébként. Ami rossz történik velünk, azt az agyunk megjegyzi és igyekszik elkerülni, szerintem ez normális. Megtanultál előre félni a pániktól, ez a pánikbetegség lényege. Ami segít ilyenkor az ha új élményekre teszel szert, ami ellenkező előjelű. nekimész egy korábban félelemetes helyzetnek, de nem tapasztalsz pánikot. Ez át tudná fordítani a folyamatot. Ebbe terapeuta tud segíteni. A pánik terápiája egyébként 1-2 alkalom, és ez azon ritka pszichiátriai betegségek egyike amik igen nagy %-ban javulnak pusztán kognitív viselkedésterápiára. Persze sokféle pánikroham van, nem mindegy te melyik típusba tartozol.
Az én vélekedésem egyébként hogy minden pszichiátriai kórkép elvileg kezelhető lenne megfelelő környezeti támogatással. Ugyanakkor a valóságban ez nem mindig van meg, és néha a gyógyszer szükséges átmenetileg. Akinek nagyon rossz a környezete annak sajnos élete végéig. Nem ez a cél, de jelenleg MAgyarországon ez a gyakorlat. Bárcsak jobb lenne
A szorongást szerintem jól meg lehet különböztetni. A szorongás tárgy nélküli félelem, tehát igen sok köze van a félelemhez, mégis elkülönül tőle, mivel akik nem szoronganak, de félnek azoknak testi vegetatív tünetekkel nem mindig jár a félelmük, illetve ha jár (pl. kígyó, bezártság, mélység, emberek) azis csak addig az ideig, míg a félelmük tárgyával találkoznak. A generalizált szorongás egy állandó létérzés, és akinek van, az általában jól fel tudja állítani magán a diagnózist, nem lehet összekeverni mással.
Az szorongás nem jár együtt mindig agresszióval, de járhat. Ugye a szorongás vegetatíve állandósultan van jelen bennünk úgy "lebeg", míg az agresszió konkrét reakcióra való válaszként nem szorongó embereknél is jellemző.
Szerintem a szorongás nem neurológiai probléma. Ha arra gondolsz, hogy mégis annyira átható, és levakarhatatlan hogy úgy tűnik az, mégsem igaz. Alkoholra, gyógyszerekre, élethelyzet változásra enyhül, megszűnhet, ez cáfolja a neurológiai eredetet.
Nem kell kiélni. A kutatások azt mutatják, hogy az ember nem egy gőzkamra, amit a gőz fala szétfeszít. Teljesen esetlegesek ezek a hasonlatok, az ember lelki működése nem ilyen. Semmi bajod nem lesz, ha nem vagy agresszív, a tudományos vizsgálatok is erre utalnak. Se rákod, se depressziód, semmi ilyened nem lesz ha nem éled ki, hidd el. Meg kell próbálni olyan környezetet teremteni, ahol a düh nem alakul ki, vagy kezelhető mértékben. Akkor nincs okod törni, zúzni.
Sziasztok!
Vajon milyen formái vannak a szorongásnak, és minden, amit úgy érzünk, az-e egyáltalán?
A szorongás félelemmel jár?
Az enyém inkább egy lefojtott gyermeki düh, valami agitáltság, aminek nem lenne elég a boxzsák, hanem szeretném, ha lenne látszata, következménye is (tányértörés pl.).
Persze konszolidált vagyok, nem verekszem, de a fantáziámban, a félelmeimben mindig olyan esetekkel játszadozom el, amik agresszióba csapnak és persze én vagyok az elszenvedő alany.
Az állandó idegfeszültség neurológiai probléma?
El kell nyomni vagy ki kell élni?
Sok kérdés.
Ez is a típusától függ a pániknak. Volt olyan pánikom ami 1,5 órs volt, de van olyan ami egyből megszűnik miután kijutottam a "levegőre", tehát megszűnt a bezártság (pl. moziban, koncerten). Változó. Ismerősömnek volt 3 órás rohama is.
A pániknál pl. megfigyeltem hogy különböző típusú pánikok vannak. Olvastam is hogy kétféle altípus létezik: a szorongásos kognitív, vagy a fulladásos téves riasztásos. A szorongásos kognitívnak a jellemzője a szorongás, a félelem, ami felerősödik. Az egyiket menekülési kényszer kíséri, a másik bénító. A kognitívnál a széndioxit jól hat, a másiknál a szén dioxid provokál. A kognitívnél a hiperventillásció provokál, a fulladásosnál a hiperventilláció segít. Tehát egyfelől a tünetek felől, másfelől a rá adott váalszreakcióból is látszik, hogy két altípus létezik. Nekem egyébként személyes tapasztalatomból van még egy harmadik is. Ami egyfajta bizonytalanságérzéssel társul, és teljesen kémiai szintről indul ki, tehát semmiféle félelmet nem érzek, nyugodt vagyok, de átjár. A félelem hiánya miatt inkább a téves riasztásosra hasonlít, de mégsem ugyanazt élem át, mint amikor ki kell rohanni egy moziból, egy koncertről, a levegő után se kell kapkodnom. Lehet egyébként hogy ez valami más jelenség, amit én pánikkal illetek, de létező dologról van szó. Amit tudok róla, hogy ha abbahagyom azt a tevékenységet amit épp akkor csináltam, akkor visszaállok, és megszűnik.
Van egy olyan is, ahol a szív apró aritmiai zavara okozza a "triggert", ami elindítja a rohamot. Az ember nem tudja mi ez, és kezdi nyugtalanítani. Egyik barátomnak ez okozta a rohamát többször is, de állítása szerint "le tudja csapni" még időben. A szorongásos kognitívet én személy szerint sosem tudtam lecsapni (és úgy olvasom hogy másnak se sikerül ez olyan könnyen), bármennyire is kellemetlen és próbáltam. Ebból is következtetek, hogy nem egyféle roham létezik. Azért fontos tisztázni hogy melyik altípus jelemző ránk, mert a kezelés módja is ettől fog függni.
Van itt egyébként olyan, akire pozitívan hatott a zacskós kísérlet? A zacskós kísérlet aki nem tudná azt jelenti, hogy a zacskóba ki-be fújjuk majd szívjuk a levegőt, ami légszomjat okoz, és kialakul a pánikroham. Szerintem ez egyébként a fulladásos pánikra (spontán pánik) jó, a másikra nem. Mivel a gyakorlatban megmutatta a terapeuta, hogy a légszomj mindössze a zacskóba lélegzés következménye, így nem kell félnia az ilyen tünetektől, ezért állítólag megszűnik a pánikroham, mivel nem fog megijedni a páciens a tünetektől, ami nem okoz öngerjesztő kört, ami a pánik lényege. Szóval valakinek ez segített? Ez állítólag 90%-os aránnyal segíteni szokott.
Én nem vagyok aspie, bár volt időszak hogy azt hitték rólam. A másik non-verbális kommunikációját jól érzékelem, csak a magamét nem tudom rá megfelelően alkalmazni. Sokan nem értik, túl monotonnak találják, érdektelennek. Az zavar, hogyha üzletről beszélek valakivel akkor nem tudom nyomatékkal képviselni amgam és az üzletet, és ezáltal azt hiszem hogy nem találják érdekesnek és értékesnek amit mondani akarok. Semmi köze a tartalomhoz, a lényeghez, az lehet akár brilliáns is, de ha nem tudom a hangszínemet és a mimikát, gesztusokat testartást modulálni, akkor nem fogja őket érdekelni. Szerintem a legtöbb "sales ügynök" ezeknek kiváló mestere.
Idézet tőle: babarczyeszterSzuper összefoglalás! Bemásolhatom kommentként a szakmai infókhoz, hogy könnyebb legyen megtalálni?
Rendben, bár nem én találtam ki, énis olvastam.
Idézet tőle: 50373"az embert kinézik maguk közül a többiek"
Biztos, hogy kinéznek, ha nem szólsz hozzájuk vagy nem úgy reagálsz, ahogy TE gondolod, hogy reagálnod kellene?
Igen, biztos hogy észreveszik hogy valaki így kilóg a sorból, nem odavaló, különc lehet, és így akár veszélyes is. Mindenesetre nem olyan akit szívesen előléptetnél (ha a beosztottad) vagy akivel szívesen ismerkednél.
Ennek a magyarázata:
(http://wrongplanet.net/the-secrets-of-successful-smalltalk/ írásból részlet, zárójelben a saját megjegyzéseim)
A Legrettegettebb Állat
A könnyed társalgás (csevegés) gyökerei az emberrel mint fajjal kapcsolatos alapvető igazságban rejlenek: a Homos Sapiens rendkívül veszélyes. A legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb állat a bolygón. Több embert öl meg, mint az összes többi állatfaj együttvéve. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy amikor ez az esetlen kétlábú találkozik egy fajtársával, ki kell derítenie a másik fél vele kapcsolatos szándékait. Belém akarja vágni a bökőt vagy párosodni akar? El akarja venni a holmimat? És mivel a Homo Sapiens annyira kiszámíthatatlan, állandóan és rendszeresen, egész életében meg kell állapítania a körülötte lévők szándékait a születéstől a természetes halál megérkezéséig, vagy amíg egy téves szándékfelmérés után valaki bele nem vágja a bökőt.
Az idők folyamán a Homo Sapiens kifinomultabbá vált a vadászás és gyüjtögetés és bökő-belevágás területén, mint bármikor korábban. Modern világunkban már nem járja hogy két ember morogva és köveket lóbálva kerülgesse egymást. Ehelyett a modern ember egy komplex rituáléval oldja ezt meg. A rituálé neve "könnyed társalgás".
Könnyed
Mostanra nyilvánvalóvá kellet válnia hogy a könnyed társalgás az egyik leginkább félreértett dolog. Semmi könnyed nincs benne. Valójában az egyik legösszetetteb és legfontosabb emberi tevékenység. Amikor találkoznak és felmérik egymás beállítottságát hogy lássák a cselekvési lehetőségeket, az előre jelzi az egész további interakció jellegét. Államelnökök könnyed társalgással mérik fel a másik beállítottságát, kedélyállapotát mielőtt a komoly ügyekre rátérnének. Az üzleti életben is így tesznek a vezetők. És mindenki más is. Semmilyen előrelépés nem történik emberi interakció nélkül, és a komoly beszélgetéshez vagy tárgyaláshoz a könnyed társalgáson át vezet az út.
Aki jól műveli a könnyed társalgás művészetét, az rangsorban a többi ember fölé kerül.
Társalgás
Ez a szó a tévedés másik fele. A társalgást nyilván a szavak használatával társítod, igaz? Nos, rendben van, a legtöbb ember ezt teszi. De valójában a szavaknak vajmi kevés köze van a könnyed társalgáshoz. 1967-ben Albert Mehrabian, a UCLA pszichológia professzora tanulmányozta a szemtől-szembeni találkozásokat. Azt a következtetést vonta le hogy a teljes kommunikáció a következő kategóriákba sorolható:
55% Vizuális
Amit a másik lát. Testbeszéd, szemmozgás, karok és kezek, lábak, arc, stb.
38% Hang
Amit a másik hall. Hanglejtés, hangsúlyozás, hanghordozás, hangszín, stb.
7%
A beszélgetés során elhangzott szavak jelentése
Így az aspergeresek hátránya már nyilvánvalóvá válik (plusz azoké akik a szociális szorongásukból eredő zavaruk miatt rossz, félreérthető, vagy negatív üzenetet küldenek a testbeszédükkel, és akadozik a hangjuk, stb.)
Az aspie-knak nehezükre esik a hangjuk modulálása, és a másik hanghordozásának az értelmezése. A testbeszéddel és a társas észlelésekkel kapcsolatos nehézségeik gyakorlatilag meghatározzák az Asperger-szindrómát. Adjuk hozzá az aspie-k gyengéjét hogy szó szerint értelmezik a hallottakat, és máris láthatjuk milyen súlyos a helyzet: Az összes fogadott kommunikációnak mindössze a 10%-a érthető teljesen az aspie-nak. (Tudnék mesélni az ebből kialakult kínos szituációkról az életemben, amik csak erősítették a szociális szorongást.)
És mivel a kommunikáció 90%-ának a nagy részét nem képes "venni", jó eséllyel megtanulni sem fogja hogy ő hogyan küldjön ilyen nem verbális jeleket.
Nem csoda hogy az aspie-k a könnyed csevegést érdektelennek találják. Még ha nagyvonalúan feltételezzük hogy a legtöbb aspie megtanulta a vizuális és hang kommunikáció egy részét, még akkor is 60-75% elvész számukra abból az információból amit kapnak.
Következmények az NT-k világában
(A Neurotipikus (NT) meghatározást azokra az emberekre használjuk, akiknek az idegrendszeri fejlődése és állapota normális, illetve átlagos képességük van beszéd általi információ begyűjtésére és a szociális szerepkörük meghatározására, szociális kapcsolatok kiépítésére.
A szót az autista közösség alkotta meg, a nem-autista személyek jelölésére, a későbbiekben a más idegrendszeri elváltozásban élők és a tudományos szakzsargon egyaránt felhasználta. wikipedia)
Tehát akkor hogyan érinti mindez az aspie-t, aki a nem verbális kommunikációban őt ért hátrányok miatt kerüli a csevegést? Hát ő lesz a kiszámíthatatlan és potenciálisan veszélyes Homo Sapiens. (aki társaságban inkább félrevonul, és amúgy sem kíváncsi rá senki, viszont hiába tűnik úgy mint aki elvan magában, valójában qrvára szarul érzi magát - lásd szociális fóbia megjelenése és tünetei)
Az érzelmi és pszichológiai állapota nem mérhető föl fajtársai számára. Ez őket feszültté teszi. Nem tudják hogy mikor akar egy aspie kommunikálni, hogy tudja-e a helyét a társasági erőviszonyokban vagy hogy melyik oldalon áll. Hamarosan az aspie viselkedésének a felméréséből eredő bizonytalanság stresszt vált ki az NT-kből, amit a többségük nem sokáig bír. Az aspie egyéb, jó tulajdonságai ellenére az NT-k szépen odébállnak, hogy valaki mással folytassanak könnyed társalgást, akinek a nem verbális jelzései egyértelműbbek - magára hagyva az aspie-t a saját kis világában.
Ez ugyan az Asperger-szindrómásokról/nak szólt eredetileg, de úgy látom hogy igencsak passzol a szociális fóbiásokra is. Rám legalábbis igen, és nálam egy pszichológus szociális fóbiát és generalizált szorongást diagnosztizált.
Szuper összefoglalás! Bemásolhatom kommentként a szakmai infókhoz, hogy könnyebb legyen megtalálni?
Hú, ezt nagyon jól megfogalmaztad eumate!
Ez annyira fontos és tiszta összefoglaló volt, amit nem csak az ilyesmivel küzdő, hanem az ilyen téren dolgozó szakembereknek is el kéne olvasni! Sőt, minden embernek. Sőt, ezt még a családtagjaimmal is megosztom.
Az amikor engem a szociális fóbiámmal és szorongásaimmal beraktak egy csoportos kognitív pszichoterápiára - mutatja meg hogy mennyire nincsenek képben a fehérköpenyes "szakemberek".
Az hogy körbe állunk és egy labdát dobálunk tetszőlegesen valakinek és közben mondani kell egy szót, ami az értelmében valahogy kapcsolódik ahhoz amit az előző emberke mondott, hogyan segít megoldani bármit is?! A mozgásterapeuta mégis megél belőle. A vezetett imagináció hol segít?! Nem azt sajnálom hogy valaki ezzel pénzt keres, hanem azt hogy akinek valódi segítségre van szüksége, az azt nem kapja meg. Pszichiátrián biztosan nem
Az egész egy látványpékség.
Ezzel nem azt mondom hogy zárják be a pszichiátriákat, mert végszükség esetén legalább egy olyan hely ahova az ember elmenekülhet, visszavonulhat egy kicsit a világ elől. Nem old meg semmit, de egy lélegzetvételnyi pihenőt ad. Én ezt úgy fogalmaztam meg hogy "egy időre kivonom magam a forgalomból". De többre nem jó.
Az Agykontroll is azért nem működött nekem, mert hiába ismételgetem a pozitív állításokat, ha nem érzem át, akkor semmit nem ér.
Ha viszont már átérzem, akkor minek mantrázzam hogy jól vagyok!? Hiszen jól vagyok, és kész. Természetes.
Az agykontrol nekem arra volt jó, hogy jól sikerüljön egy vizsga, "szerencsésen" húzzak tételt, vagy mások elmondása alapján, ha mennek valahova találjanak parkolót, vagy valaki egy esernyőt akart venni, és hamarosan jött egy alkalom véletlenszerűen, amikor pont egy olyat látott meg amilyet elképzelt. Meg egyéb, hétköznapi, gyakorlati dolgok. De hogy önmagunkat a hajunknál fogva kihúzzuk a vízből, az nem megy.
Mert senki ne gondolja hogy a szorongást, ami egy érzelem, és korábbi élményekből következő sérülések berögzülése, pusztán az elme szintjén megoldhatunk. Mert nem csak az elme szintjén történt, az már csak az okozat. Az ok a lélek szintjén van, azt pedig az érzelmeinben éljük meg.
A gondolat olyan mint egy rakéta: van formája, iránya hogy merre menjen, célja. Az érzelem meg ebben az analógiában az üzemanyag, ami meghajtja a rakétát. Ha a gondolat mögött nincs hajtóerő, ami az érzelem, akkor éppen olyan haszontalan, mint a rakéta a kilövőálláson, amiben nincs üzemanyag.
Hiába tudom tehát az elmémmel hogy nincs miért szoronganom, mert "ugyan mi lehet a legrosszabb ami a történhet", ez állandó koncentrálást igényel, mert az érzelmek, amik sokkal mélyebbről jönnek, mindig visszarántanak. Ebből egy állandósult küszködés keletkezik. Ezért vallják sokan hogy a szorongást nem lehet megszüntetni, csak "uralni". Pedig ez nem igaz, és ne ez legyen a cél. A szorongást igenis meg lehet szüntetni, teljesen. Csak ehhez az érzelmi sérüléseinket kell gyógyítani.
Byron Katie módszere viszont - bár az elménket használjuk hozzá - merőben más. Szókratész módszeréhez hasonlít. És intenzív érzelmeket is kivált, ami a lélek gyógyulásának elengedhetetlen része. Akár jó érzés, akár fájdalmas és utána jó, mindenképpen velejárója. Ilyenkor a "Munkát" végzők nem pusztán belátják a hibás gondolatokat az elme szintjén, hanem megélik az új élményt.
Ezt sem tartom önmagában megoldásnak, de már a főbb fegyvereim közé tartozik.
"Olyan élményekkel kell találkoztatni valakit ami után más lesz a gondolkodása is."
De én leírtam, hogy kevésbé pánikolok nem?(Napi szintűről lecsökkent évi pár alkalomra, letettem a frontint, stb. Pedig én csak párszor végeztem ezt a módszert, pláne nem napi szinten) Van gyógyult borderline ismerősöm is, aki pár év alatt(1-2) igencsak átalakult eme gondolkozásnak köszönhetőn. Úgyhogy hagyjátok már abba ezt a "de neked semmi bajod, csak okoskodsz" dumát, kérlek. Ha kell küldök képet sürgősségi zárókról, ahol mentő vitt el többször a pánik miatt..
Hasonlókat én is átéltem mint bunda. Teljesen megértem a szitut. Ez valóban zavaró, ha leblokkol az ember és érzi hogy különc és nem pozitív értelembe, hanem negatívba. Azt kellene megnézni hogy van-e ember, aki ebből kigyógyult, ha ez egyáltalán betegség, vagy legalábbis javult az állapota ilyen tekintetben. Ha igen, akkor van remény. Ha meg nem, akkor meg a két tábor el fog beszélni egymás mellett. Akiknek ilyen esetben nem jelent gondot megszólalni, és a szociális érintkezés simán megy azok jönnek a logikus érveikkel, hogy "mögöttes gondolat", "nem is gondol a másik ilyet, csak a te fejedben van", és hasonló használhatatlan dolgokkal. Azért mondom hogy használhatatlan, mert nekem is mondták már nem egyszer, és semmivel se lett könynebb. Ez min annak a megtestesülése amit ő gnodol érez és ahogy viselkedik egy ilyen helyzetben de nem tud sokat mondani arról hogy milyen érzés átélni egy ilyen szitut amikor valakinek ez nehezen vagy nem megy. A kognitívekkel nekem egyébként annyi a bajom, hogy bár jól megfogják a gondolat--> érzelem--> cselekvés összefüggést, mégis közvetlenül a gondolatot akarják megváltoztatni, arra hivatkozva, hogy "irracionális". Ez nem ilyen egyszerű. Ha ez ilyen egyszerű lenne mindenki meg tudá változtatni akár egy ilyen fórumot olvasva, és lényegesen kevesebb lenne a szorongó pánikos betegek száma. Csakhogy az ember meggyőződései nem logikai alapúak, hanem élmény alapúak. Ami egyszer "bejött" és a túlélést segíti azt megjegyzi valaki, noha nem logikus. Innen könnyű látni hogy nem magát a gondolkodást kell megváltoztatni ami az élmény kísérője, hanem magát az élményt. Olyan élményekkel kell találkoztatni valakit ami után más lesz a gondolkodása is. Ez kvázi automatikus. Ezt persze a kognitívek is elismerik mikor "negatív automatikus gondolatok"- ról beszélnek. Lényeg hogy mivel automatikus így természetes is, és nem a gondolattal van a baj. Bárki aki olyan helyzetbe kerülne mint az egyén hasonló gondolata lenne. Azt természetellenes vagy lehetetlen lenne megváltoztatni. Inkább a viselkedésen kell valahogy változtatni, és más lesz a gondolkodás is. Persze erre meg kitalálták hogy "a gondolkodás belső viselkedés" hogy ne legyen olyan könnyű a dolgunk. Viszont szerintem alapvető különbség van a nyelvi és az átélt viselkedés között. A nyelvi viselkedés letükröződése a valóságnak, a valós viselkedésnél viszont nincs közvetítő közeg.
Nincs mit, de ez a módszer úgy működik, ha valóban le is ülsz és végig csinálod az egyes gondolataidon/érzelmeiden.
Pl azokon az állításokon, amiket legutóbb itt írtál, fűzök hozzá pár gondoaltot, de ezek ugye az én gondolataim és nem feltétlen fedik a te valóságodat:
"az embert kinézik maguk közül a többiek"
Biztos, hogy kinéznek, ha nem szólsz hozzájuk vagy nem úgy reagálsz, ahogy TE gondolod, hogy reagálnod kellene?
"De én szeretnék beszélgetni, csak nem tudom hogy mit és hogyan mondjak"
Biztos, hogy nem tudod miről beszélj, nem csak valamilyen félelem, szorongató gondolat van mögötte?
"De akár bizonyos szintű autisztikus beütés, akár szociális szorongás ami ennek a megélésében gátol, az hihetetlenül nyomasztó."
Ennek kapcsán is érdemes lenne enyhíteni a stresszen, hogy könnyebb legyen.
Amúgy nincs mit, örülök, ha segít előrébb jutni a problémáid megoldásában.
Csak most láttam hogy írtál. Azt hittem kapok róla emailt ha ír valaki egy figyelt fórumba.
Szóval: a válasz egyszerű. Rendkívül kellemetlen érzés ha az embert kinézik maguk közül a többiek. Kilógni a sorból - hacsak nem valamilyen pozitív tulajdonság miatt történik - roppant kellemetlen érzés.
Másrészt pedig, ha valóban nincs mondanivalóm, és nem érdekel hogy a másik mit gondol, akkor rendben van. De én szeretnék beszélgetni, csak nem tudom hogy mit és hogyan mondjak.
Szeretném átélni azt az érzést, hogy "én is rendben vagyok, te is rendben vagy". Ezt a neurotipikus agyúak természetesen, magától értetődően élik át, nem is tudatosul bennük, csak csinálják.
Az erre való igény bennem is megvan, mert az ember társas lény, és az ösztöneim nekem sem térnek el annyira a többi emberétől. De akár bizonyos szintű autisztikus beütés, akár szociális szorongás ami ennek a megélésében gátol, az hihetetlenül nyomasztó. Ez nem okvetlenül a másoknak való megfelelésről szól, hanem egy saját igény teljesülésének a hiánya sok-sok éven, vagy akár egy egész életen át.
Egyébként nézem egymás után a Byron Katie videókat ahogy másokkal dolgozik, és fenomenális! Már közben is tudok magamra vonatkoztatni dolgokat, és érzem ahogy a gondolkozásom részévé kezd válni a felfogási módszere.
Szóval kösz hogy ajánlottad! Érdekes, hogy egy-két hete pont belebotlottam egy könyvébe, úgyhogy már kopogtatott az ajtómon előtte is. 🙂
Az utána leírt dolgokat is érdemes átgondolni/beszélni.
"igyekeztem elkerülni hogy másokkal együtt kelljen a liftben utaznom, mert akkor csak az a kínos csönd volt"
Egy kiragadott példa!
Mi a gond azzal, ha csöndben együtt utazol valakivel egy liftben?
Az ehhez kapcsolódó gondolatodat érdemes megvizsgálni. Meg kell nézni hány rétegből áll, remélhetőleg nem sokból, de ha meg igen, akkor menni kell az egyes rétegeken lefelé és megvizsgálni az újabb és újabb kapcsolódó gondolatokat is, előbb-utóbb eljutsz a szorongásod gyökeréig.
Szóval mi a gond azzal, ha akárkivel vagy mondjuk a munkatársaddal csendben utaztok egy liftben?(ha van kedved együtt csinálni:) )
Na, ezt már lehet is Byron Katiezni:)