Szociális fóbia
Honnan tudod hogy nem ilyen vagy, ha nem jársz közösségbe? Ez csak ott derül ki sajnos..
Én is ilyen voltam, pl. munkatársaim, osztálytársaim között. Most nem tudom, mert semmilyen közösségbe nem járok. De azért mintha már annyira nem lennék zárkózott.
Szerintem hasonló, de nem ugyanaz, lehet az egyik a másik nélkül
A szoc. fóbia nem egyenlő az introvertáltsággal, ugye? Én extrém introvevertált vagyok, nagyon nehezemre esik társaságba járni, és ott lenni. Nem tudok megszólalni, úgy érem magam mint egy hülye, és azon gondolkodom, hogy vajon most mit gondolhatnak, mit kuksolok ott egyedül. Borzalmas. Legszívesebben kirohannék az ilyen helyekről. TUdom hogy el van b@szva az agyam emiatt, mert nem kéne ilyeneket gondolni, hiszen, "senki sem gondol ilyet rólad", meg "mindenki kedves, és megértő". Persze, aztán egy jó poén kedvéért odaszólnak, hogy "na te meg mit ülsz itt ilyen csöndben" Ez a legborzasztóbb az egészben. Egyszerűen zavar ez a szitu. Ha jól belegondolok mindig is ilyen voltam, mindig is akartam változtatni, de nem tudtam, pedig jó lenne/lett volna nagyon. Kínos érzések, szorongás, kellemetlen érzések jelentkeznek ilyenkor. már az egy nagy előrelépés lenne, ha el bírnám ezeket viselni, és nem érezném ezeket belülről. Hogy lehet hogy mindenki jül érzi magát, csak én nem? De mégha más se mérzi jól magát, engem az se vigasztal. Én akarom legalább elviselni ezeket a szitukat, ugyanakkor nem vágyom rá hogy a társaság közepe legyek, mert úgyse leszek.
Idézet tőle: HellStoneIszonyatos napom volt ma, konkrétan pánik jött rám, nem találtam szabad parkolót nem tudtam hova menjek mit csináljak. le sem tudom írni mekkora káosz és rémület jött rám, a rengeteg jármű és ember között, és akkor a teendőmet még megsem csináltam, de utána sem lett jobb, alig vártam hogy hazaérjek. Sírni tudtam volna. Ki a francnak kell ez az élet? Minden na egy kínszenvedés.... és naná hogy találkoztam egy görény emberrel aki párszor már keresztbe tett nekem.... 🙁 na meg a tipikus padon ülő alakok akik nézik ugyan mit szenvedek?
a padon ülő alakok sunyi módon szenvednek: erőt merítenek mások (jelen esetben a Te) szenvedésedből; nem érdemelnek Tőled ennyit, ne hagyd magad
Kérlek ne tedd, HellStone! 
Nem lettem volna a helyedbe. Én képtelelen lennék autót vezetni.
Bárcsak meghalnék, és inkább az éljen tovább aki súlyos beteg de élni akar 🙁
Iszonyatos napom volt ma, konkrétan pánik jött rám, nem találtam szabad parkolót nem tudtam hova menjek mit csináljak. le sem tudom írni mekkora káosz és rémület jött rám, a rengeteg jármű és ember között, és akkor a teendőmet még megsem csináltam, de utána sem lett jobb, alig vártam hogy hazaérjek. Sírni tudtam volna. Ki a francnak kell ez az élet? Minden na egy kínszenvedés.... és naná hogy találkoztam egy görény emberrel aki párszor már keresztbe tett nekem.... 🙁 na meg a tipikus padon ülő alakok akik nézik ugyan mit szenvedek?
Azt hiszem, hogy engem a megszokott eladók nem zavarnak.A biztonsági őrök viszont engem is kicsit zavarnak, mikor a tekintetünk találkozik, főleg.
Van nekem is néhány ismerősöm, akivel nem szeretnék összetalálkozni az utcán. Főleg egy közelivel, aki már párszor kiszúrt magának, és bántalmazott is volna, ha nem lettem volna testvére barátja (gyerekkori játszópajtás). Ő egy nálam nagyobb termetű, börtönviselt ember, aki rendszeres lopással, erőszakkal is ült már. Egy hónapja sikerült összefutnunk kétszer az ABC-ben, és nagyon rámenősen viselkedett. Kritizált, és fel akart keresni lakásunkon. De három hete újból börtönbe került. És gyakran előttünk is járt el, mert egyik rokona a közelben lakik.
Én más ismerőseimmel, osztálytársaimmal azért szívesen szót váltanék, ha összefutnánk.
Utóbbiak már nem nagyon zavarnának. Valahogy már nem érdekel, hogy én még csak itt tartok, ők meg úgymond felnőttnek tartják magukat. Én megmondanám nekik, hogy ez van velem, és kész. Majd lesz valahogy... Miattuk nem fogom magam kisgyereknek érezni, mert ők azt hiszik, hogy nekik már sehova nem kell fejlődniük, mindent elértek, amit akartak, büszkék magukra.
Én szeretem, ha kedves idegenek megszólítanak az utcán információszerzés okán. Vad, durva, részeg emberekkel viszont egyáltalán nem szeretnék érintkezni.
Én a félelmeim ellenére a 2006-osra el mertem menni. Akkor voltunk a legtöbben 29 évesek. Annak ellenére is, hogy a felső tagozatokban egyre gyakrabban ért csúfolódás, sértegetés. Végül szinte csak egy osztálytársammal értettük meg egymást igazán, akivel értelmes szóváltásunk volt. És ott a találkozón is voltak csúfos beszólásai két társamnak, még annyi év után is. Az étvágyam teljesen elment az idegességtől.
Idézet tőle: BoniÉn egyetlen osztálytalálkozóra sem mennék el! Vagy találkozni bárkivel.....aki nem régi búrás.
Bennem is félelem lenne azonnal, de lehet hogy elmennék. Így lehet leküzdeni ezt a szart, ha ezeket beválaljuk.:)
is-is ...
többnyire kapcsolódik, ill. mindig, de sokszor mások nem értik: nekem hogy jött az oda?
Én egyetlen osztálytalálkozóra sem mennék el! Vagy találkozni bárkivel.....aki nem régi búrás.
Titeket is idegesit ahová jártok boltba hogy az eladók, hogy is fogalmazzam.... szóval hogy mindig azokat látod és a szorongás emiatt még nagyobb, mintha egy új boltba mennél be ahol még előtte nem voltál? Mondjuk az új bolt meg annyiból nem jó mert nem tudni mi merre és vacak érzés felmérni hogy most hú merre menjek? Na meg a biztonsági őrök.... borzalmas a legtöbb, ahogyan követ a szemével, nem elég a szorongás/fóbia, még ő is. Egy nagy élelmiszerboltot tudok csak ahol nincs őr, leginkább oda szoktam menni....
Na meg szorongás akkor múlik el a legjobban mikor más városban/helyen vagyok, ahol tudom nem jöhet szembe ismerős meg senki.... 😀
Utálom mikor ismerőssel találkozok, emiatt mindig ráidegeskedek mikor itthonról elindulok, persze ez csak egy dolog a sok közül..... de sajnos mindig beigazolódik mert tényleg találkozok valakivel 😀 és a sok kérdés. brr
meg mondjuk orvosnál várakozik az ember, és vadidegen elkezd beszélgetést kezdeményezni... miért pont velem????
vagy az utcán leszólitanak mi merre van.... miért pont engem????
Titeket nem szomorít el mikor rákerestek volt oszt.társotokra, vagy neadjisten találkoztok vele, és mesélni mi van veled, látod neki mennyire jó és mondhatod magadról a semmit.... a szitu hogy ő mennyire sokra vitte.
Köszi, már az is sokat jelent hogy valaki hasznosnak találta, ha egy embernek tudtam vele segíteni vagy bármi az is jó. Mindenképpen próbálom majd alakítani, ez egyfajta piszkozat féleség volt, lehet nem is minden egyértelmű másnak hiszen anno ezt magamnak írtam.
"beleszólok beszélgetésekbe, beszólogatok, " Ezt hogy érted? beszélgetnek melletted és hozzászólsz a témához vagy csak úgy valamit?
Megkérdeztem egy ismerőst, hogy hogyan lehet kibírni, h az ember a nap (jó esetben) 16 órájában folyton fegyelmezze magát? Válasz kb. :O , szóval a neurotipikusoknak nem kell, anélkül "olyanok" :((((((((((((((((((
Kedves Tőled, jó kezdeményezés, és persze folyamatosan bővíthető, formálható. (Pl. a "mankóknál" mint agykontroll, kogn., poz. gond., autogén, jógalégzés stb.)
Köszi, folytasd tovább, jó, hogy ilyen összeszedetten le tudod írni.
Nálam sajnos egy bakija van: a tényeket is figyelmen kívül hagyom (persze ez a rövidlátásomnak is "köszönhető"), nekimegyek vkinek, tovább utazom járművön stb. Na ez a dolog, h "másokkal" is előfordul; nálam nagy fordulópont volt, amikor megláttam, h mások is "bénáznak". De mégis. ha teljesen "ott vagyok", akkor szorongok, ha nem, szinte mindig történik vmi... Tegnap nyíló rózsába belefeledkezve NÜNÁ, h beleléptem egy gödörbe, és kifordult a bokám... nem folytatom, csak pl. mások olvasnak a metrón, elteszik a könyvet, leszállnak. Na, én v rosszul leszek (mert ugye a szemem), v nem szállok le a megfelelő helyen amikor ráadásul sietni is kéne, és már kb. 35 éve az is megtörtént, h nem tudtam letenni a könyvet, és olvastam tovább, közben persze h sok mindenkinek nekimentem... és akkor vissza a valóságba, mert tényleg ha nem is mindenki, de néznek... akkor jön az antiszorongás szuper: totál feltűnően közlekedek, beleszólok beszélgetésekbe, beszólogatok, magamban beszélek – pl. öngúny a la Cyrano; stb. szóval nyomulósan hangoskodok... és kezdődik a circulus vitiosus (ami inkább circus). ... és gyorsan olyan hely, ahol ismernek és elfogadnak valamelyest.
Nem promózni akarok de csináltam egy blogbejegyzést szocfóbiával kapcsolatban, hátha valaki talál benne hasznos infókat.:
TUTI TIPPEK (szoc)fóbiásoknak (5.)
Idézet tőle: NemadomfelÉn is emlékszem, örülök hogy elmentél, bár írtad, hogy nincs más választásod.Sokkal keményebbnek nézettt ki a szitu, mint amilyen lett.:) Remélem boldog emlék marad ez a disznóöli számodra.Ha valami kényelmetlen esemény következik számodra, csak emlékeztesd magad erre a disznóölésre, itt is féltél előtte, aztán minden jól alakult, ez sokat segít. 🙂
köszönöm! =) igyekszem majd, de most kivételesen szerencsém is volt. és minden helyzet új helyzet, ha hasonlít is egy korábbira. most pl. egy szigorlatom lesz hamarosan, a legnagyobb megpróbáltatás számomra egy ilyen szóbeli vizsga, ahol többen is jelen vannak... még kb. egy hónap, de már elkezdődtek az éjszakai álmatlanul töltött órák, amikor csak kattog az agyam, nem tudok visszaaludni és mintha a világvégét várnám...
Én is emlékszem, örülök hogy elmentél, bár írtad, hogy nincs más választásod.Sokkal keményebbnek nézettt ki a szitu, mint amilyen lett.:) Remélem boldog emlék marad ez a disznóöli számodra.Ha valami kényelmetlen esemény következik számodra, csak emlékeztesd magad erre a disznóölésre, itt is féltél előtte, aztán minden jól alakult, ez sokat segít. 🙂
köszönöm szépen, hogy gondoltatok rám! =) ez most olyan jólesik...
Szia Szonyecska!
Örülök, hogy túlélted a disznóvágást, gondoltam ám rád és írtam is ide másnap, kíváncsi voltam, hogy ment, de eltűnt az én hozzászólásom is. Valamelyik nap tudtam belépni először, aztán megint nem és ma újra sikerült.
Én emlékszem erre a disznóvágásos dologra, örülök, hogy jól sült el.
örülök, hogy végre működik a bura, de szinte az összes hozzászólásom elveszett, és valahogy nehen veszem rá magam, hogy újra írjak, bármit is.
közben meg kínzóan magányosnak érzem magam, napok óta csak arra tudok gondolni, bár újrakezdhetné az ember az életét bizonyos pontokról, mint egy videojátékban.
félek mindentől. most lettem 32, és még sosem akartam ennyire nagyon gyerek lenni újra.
32... úristen, hogy érezhetem magam egyszerre öregnek, és mégis gyereknek.
túléltem egyébként a disznóvágást, ha valaki még emlékszik rá, miket írtam pár hete... szerencsém volt, mert most nem annyira a rokonság volt jelen, hanem apósom kollegái, barátai, akiket a férjem sem ismer, így nem egyedül voltam kicsit "kívülálló", mindketten egyformán furán éreztük magunkat a sok idegen között. így pedig elviselhető volt.
Baloldalt, Új...
Sziasztok!
Alakult egy szocfóbos Skype-csoport, akinek van kedve csatlakozni, jelöljön meg a Skype-on, rajtam keresztül lehet csatlakozni a csoporthoz.
Skype-nevem: layuda5
Szia,
engem érdekelne egy ilyen csoport. Tudsz adni egy emailt? Nem találtam lehetőséget privátot írni...
Köszönöm.
Sziasztok,
Onsegito csoport indul Budapesten. Ha problemad van, ha maganyos vagy, ha nincsenek barataid, ha tul sovany vagy, ha tul kover vagy, ha fuggo vagy, ha nem talalod a helyed a vilagban, ha konfliktusaid vannak, ha kilatastalannak latod az eleted, ha nehezsegeid vannak a beszeddel, ha nehezsegeid vannak a hallasoddal, ha felsz valamitol, ha szeretnel valtoztani az eleteden, ha nem tuds kihez fordulni, ha senki nem ert meg szerettetel varunk. A resztvetel teljesen dijtalan. Reszletekrol kerdezzetek batran itt vagy privat uziben.
Ezt nagyon szépen összefoglaltad, pillangó.
LM, itt válaszolok a pedofília topikban feltett kérdésedre.
Nem volt könnyű, évek munkája van benne, de mostanra már telefonálok, hivatalos ügyeket intézek, egyedül utazok Pestre, boltban fizetek a kasszánál, stb... és élvezem az emberi kapcsolataimat, szívesen járok iskolába, bulikon veszek részt belső indíttatásból...
A hogyan kérdés viszont nagyon bő választ igényelne, mert ez mindenkinél személyre szabott, de ha általánosságban akarnám összefoglalni a módszereimet, akkor a lényeg a következő: Apró lépéseket, egyre gyakrabban megtenni. Mindig ha adódik egy lehetőség, élni kell vele. Terápiaként tekinteni az egész életre. Amit elutasítanál, mert te arra képtelen vagy, azt próbáld kihívásnak tekinteni... és ha kihívást látsz bennük, fel tudod mérni, mi az amitől a legkevésbé félsz... És akkor azzal kell próbálkozni, de nem rögtön belecsapni a lecsóba, mert az csak stresszforrás, és sikerélmény helyett kudarcot élsz majd át, még ha meg is tudtad tenni.
Egy egyszerű példa:
Ha félsz egyedül kimenni az utcára, először csak nyisd ki az ajtót és onnan nézelődj. Ezt akár egyre többször eljátszhatod, az sem baj ha hetekig csak ennyit teszel. Aztán minden nap egy kicsit több lépéssel eltávolodhatsz a bejárattól... Mindig csak annyival többet, ami még nem okoz elviselhetetlen félelmet (az izgalom természetes). Vagy álljon valakid (mondjuk anyukád) az ajtóban, és figyeljen téged, ahogy minél messzebbre mész, annyira, amennyire messzire csak tudsz... elmehetsz olyan távolságba is, ha felbátorodsz, hogy már nem lát, és akkor tényleg egyedül maradsz az utcán. Ha úgy érzed, ennyi mára elég, fordulj vissza. Nem kell minden nap ismételni, lehet kell egy hosszabb nyugalom ezután, de minél gyakrabban tudod ismételni, annál hatékonyabb. Nem csak a gyakoriságot vagy a távolságot lehet fokozni ez esetben, hanem mondjuk az időpontok megválasztásánál figyelembe lehet venni, hogy kihaltabb, csendes utcán közlekedsz, vagy sok ember között...
Nem tudom, neked konkrétan ilyen problémád van-e (nekem volt, azért írtam ezt), de az elv működik kisebb és nagyobb dolgokra egyaránt. Én mindent fokozatosan vezettem be az életembe, a nagy nulláról indultam. De évek kellettek hozzá, és némi kényszerítő körülmény, valódi akarás, rövidtávú konkrét célok elérésének vágya (például hozzáköltöztem a páromhoz Miskolcra, hogy együtt lehessünk, ehhez vonatozni kellett, nagyvárosi közlekedést megszokni, stb), és nem utolsó sorban magamba vetett hit, amit a támogató közvetlen környezetem hálistennek csak erősített bennem. Kitartónak is kellett lennem, és türelmesnek önmagammal szemben.
Mostanra tulajdonképpen teljesen rendben vagyok. Bár például egyedül még nem vonatoztam, mert egyszerűen utálom a vonatot, de a távolsági buszra simán felülök. Mindig van hova fejlődni, egy teljesen egészséges embernek is. Kérdés csupán az, hogy az illető akar-e, vagy van-e bármi egyéb oka rá, hogy fejlődjön. A legtöbben elégedettek magukkal úgy ahogy vannak...
na, hat en kosszonom az elso 4 lap hoza - szoloinak az irasukat !
nekem hasznosnak bizonyult 🙂
Kosszonom !
sokk egeseget es minden jot mindenkinek ! 🙂
ezt most találtam, hátha valakinek beválik:
http://onbizalomnelkul.blog.hu/2014/04/13/ujra_a_szocialis_fobia_melyen
Úgy érzem , hogy akármilyen emberek között nem tudnék dolgozni, vagy legalábbis nagyon feszült lennék.
Az a pár dolog a személyiségzavar és depresszió. Bár én nem érzem depresszósnak magam és a dokimnak is mondtam, hogy szerintem nem vagyok, de a tesztek ezt mutatják ezért van. Vannak rosszabb napjaim mint bármely embernek, de az nem depresszió szerintem. Mozgással, és egyébb dolgokkal próbálok tenni ellene, hogy ne is legyen.
T.hegyre én is kíváncsi leszek. Olvastam itt a fórumon jót és rosszat is egyránt róla, róluk. Majd kiderül.
látom, már nem vagy itt... kíváncsi leszek, mire jutsz a Tündérhegyen. remélem, tudsz segíteni magadon.
nálam is a szocfób a legnagyobb probléma, és mellé jött az évek során az egyre súlyosabb depresszió. amit egy idő után nem nagyon lehet elkerülni. nálad mi az a "pár dolog" mellette?
A "bemutatkozás" elmaradt elnézést.Szociális fóbiám van meg mellette még pár dolog, de azok nem fontosak. Remélem nem offoltam a topikot. Ha igen akkor elnézést nem direkt volt.
A "bemutatkozás" elmaradt elnézést.Szociális fóbiám van meg mellette még pár dolog, de azok nem fontosak. Remélem nem offoltam a topikot. Ha igen akkor elnézést nem direkt volt.
Szívesen felevenném a kapcsolatot olan emberekkel akik mernek beszélni a promlénájukról (elvégre itt kezdődik az egész). Én ebben a hónapban fogk bevonulni T.hegyre. Még nem biztos, d elég valószínű a dokim szerint.
Üdv mindenkinek!
Van még itt valaki aki online? Jó lenne valkivel beszélni.
Idézet tőle: DumboKonyorgom allapitsak mar meg nalam a szocialis fobiat, mert igy csak szenvedek, nincs mire hivatkozni, es ha jonnek es nem jovok ki a szobambol meg le is b***nak..
Ha megállapítják nálad a szociális fóbiát, akkor is továbbra is szenvedni fogsz, ha nem jössz ki a szobádból. Más ezt úgy sem érti meg, hiába tudják hogy szoc.fóbos vagy. A megoldás talán az, hogy kijössz a szobádból, hidd el, nem fog összedőlni a világ, és semmi rossz nem fog történni. 🙂
borzalmas érzés...:((
nekem is a barátnőm elől a fiát dugdossa az állam, és sírdogál, amikor vissza kell vinni az apjához, de hát ez van, sajnos.
rettegek attól, hogy egy otthonban fogom magam találni valamikor.
de mire jó hogy eldugják, hisz rólad van szó.
Ismerem az érzést egyébként... előlem a fiamat dugta el az állam hónapokig.
nem tudom, mert eldugták előlem a szüleim. csak annyit láttam, hogy önellátásra képtelen, meg egyéb szépségek. most nem tudom, hogy ezekkel a diagokkal egy otthonba akarnak-e bedugni, vagy a leszázalékolási bizottságnak játsszák a fejüket, vagy tényleg ilyen hülyék.
mik a diagnózisaid?
én megállapítom. egyébként most kaptam +3 diagot, lelki nyomorékká diagnosztizáltak, hidd el, ettől nekem nem lett jobb.