Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Hány éves a lelked?

Oldal 1 / 3Következő

Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.

(Catullus)

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt,
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.
(Fordította: Devecseri Gábor)
*
Gyűlölöm és szeretem. Mért tébolygok, kérdezed okkal.
Nem tudom én, de ez öl, kínja keresztre kötöz.
(Fordította: Fazekas István - kortárs műfordító, költő)

 

Az őrült

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!

(Petőfi Sándor)

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

(József Attila)

Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

(József Attila)

https://www.youtube.com/watch?v=Ubbe6uBonGQ

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

Eljutottam a huszon-egynéhányig... Kb. 30 éve, hogy egyik nap a "szokásosnál" is randábban beszéltem, mire megszólalt –  az akkor annyi idős, mint én most – kolléganőm:
– Tud a 'Kleó' rendesen beszélni, csak nem az X Vállalatnak.

"Lányomnak mondom, menyem is tanuljon belőle." (magyar közmondás)

A magyar nyelv világrekordja

Az uraság tekergeti 
Nagy hevesen a leányt, 

A kereskedő bedugja 
Ecetes korsó gyanánt. 

A kanonok gyügyölgeti 
Vén szotykáját pamlagon, 

A káplán meg cicerészni 
Tanul kinn a falvakon. 

Hivatalnok feleségét 
Frütyögteti rendesen, 

De befirkant az írnok úr 
A szajhának, - csak legyen! 

Doktor urak hersentenek 
Szép taktusra csendesen, 

A poéta meg befütyöl 
Kedvesének ékesen. 

A mészáros megdolgozza, 
Ha megáll neki a lány, 

Diákember keficél 
Nagy sietve szaporán. 

Ács a kurvát jól megmássza, 
Parasztlegény kamatyol, 

Úgy van írva krónikában: 
A napszámos kubikol. 

Bakancsosnak sok az esze, 
Éjjel-nappal toszni jár, 

S habár keményen teszi, 
De csak tököl a huszár. 

Csizmadia jól beszurkol, 
Besuvickol a cipész, 

A takács meg mityolgatni 
Éjjel-nappal mindig kész. 

Vasutas befüttyent hetykén, 
S benyom a nyomdászlegény, 

Brűgöl a cigány, és kupiz 
A nyaviga hevenyén. 

Besavanyít a szakács, 
S a harangöntő bekólint, 

Csesz a varga jókedvében, 
Ősrégi szokás szerint. 

A vadász lő - úgy, ahogy kell, 
Ha a töltés jó kemény, 

Bemázol a szobafestő, 
Pettyent a vándorlegény. 

Molnárember csak bugyizgat, 
Besrófol a lakatos, 

Kádárlegény beverni tud, 
Becsavar az obsitos. 

Becserez a tímárlegény, 
Kéményseprő meg befűt, 

A markőrők belökdösnek 
Ahol lehet, mindenütt. 

A gombkötő vígan pitykéz, 
Kefekötő bekefél, 

A tudós csak cicizni tud, 
Újságíró meg petél. 

Stibicel a szobalánnyal 
A vigéc a hotelben, 

Kanol a bakonyi kanász, 
De sohase fotelben. 

Búgat a bús disznóhajcsár, 
Ökörhajtó besuhint, 

Beheppent a fürge pinér, 
A szakácsnő ha kacsint. 

Benyes a szorgalmas kertész, 
Becserrent a laboráns, 

Bojtár gügyöl, s a frajlának 
Behagyint a praktikáns. 

A tornász meghúzza hölgyét, 
És befúr az asztalos, 

Megélvez a szolgabíró, 
Ha a leány takaros. 

A rézöntő meg becsörrent, 
Patikárius meg beád, 

Közösül a polgármester, 
- Lassan mozgatva farát. 

Befreccsent a tűzoltó, ha 
Csőre kapja a leányt, 

A dinnyecsősz meglékeli, 
Ha a nő hagyja magát. 

A konduktor sorba likaszt, 
És szurkol a zord finánc, 

Szakácsnőt a kapu alatt 
Megböki az ordinánc. 

Zsandárkáplán tíz körméről 
Lekapja a menyecskét, 

Furvézernek megdönteni 
A lotyóját - gyerekség. 

Koslat a falusi kántor, 
És betol a péklegény, 

Párzik a bús filozopter, 
Minden hónap elsején. 

Háziúr lakbérnegyedkor 
Csinál két s több numerát, 

Aki steigerolni szokott, 
Annak semmi meg nem árt. 

Azt mondja a nóta, hogy nincs 
Se mennyország, se pokol, 

Ennélfogva érthető, hogy 
Még a pap is kupakol. 

Szabósegéd megugorja, 
Mint a kecske, ringyóját, 

A kovács meg bever neki, 
Szikrázik - az áldóját. 

Az inas csak bagzani tud, 
Hágni pedig a kocsis, 

Vén baroneszt jól megcékel 
Könyv nélkül a hajdú is. 

Libapásztor zsákon tömi 
A leánykát - hogy csak nyel, 

A miniszteri tanácsos 
Rendszerint már csak - ... figyel. 

A széplélek csak kettyintget, 
Szemlesütve, sötétben, 

A nagy kujon megprütyköli 
A legyet is röptében. 

Hanem:

Szart sem ér a mesterségük, 
Alhatnak ők afelül, 
A hatökrös gazda baszik 
A világon egyedül  

(Lőwy Árpád)

ÓDA

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti 
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy 
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját 
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

(József Attila)

"a sok igazság keveset ér" 🙁

(Y)

ezért muszáj votl mégegyszer bejönni :)))

(Y)

újra...

A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

(József Attila)

faszbúgon leltem, csak nem írták oda, h ki mondta, de:

"Aki bármikor önmaga lehet, gyakran észre sem veszi, mennyire magától értetődő és természetes neki az, ami másnak kínlódás küzdelem, rejtőzködés, félelem."

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

(József Attila: Óda – részlet)

Na szóval: ez lenne a szeretet.

"(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)"

(József Attila: Óda 5 – részlet)

Hihi, és a fő kedvencem (állapotleírásban): QUERULANCIA.
Pszichológus (volt?)barátnőm kicsi beszél spanyol, de kb. negyedóra kellett neki is a "megfejtéshez" 😀

QUERULANCIA=kötözködő!!! Na, így sehogysem kellett volna leírni, pláne ilyen cíp spányol szóval: az összes ismerős pultos tudja, h pia nélkül még querulensebb vagyok... Le kell vezetni a feszkót, ugyi? Igyak v ne igyak? Ez itt a kérdés. A kivimadár mindenképp eljő.

Te, te, te, queruláns részeg ááállat!
Te, te, te, queruláns józan ááállat!

 

ez is hosszú...

http://gesha.blog.hu/2013/02/01/edgar_allan_poe_a_hollo_628

Még nem elég

          Nem elég megborzongni, 
  De lelkesedni kell! 
         Nem elég fellobogni, 
            De mindig égni kell! 
        És nem elég csak égni: 
        Fagyot is bírni kell, 
    Ki acél akar lenni, 
              Suhogni élivel. 

         Nem elég álmodozni! 
            Egy nagy-nagy álom kell! 
      Nem elég megérezni, 
      de felismerni kell, 
  Nem elég sejteni, 
  hogy milyen kor jön el, 
              Jövőnket – tudni kell! 

        Nem elég a célt látni, 
        járható útja kell! 
    Nem elég útra lelni, 
    az úton menni kell! 
              Egyedül is! – Elsőnek, 
            elől indulni el! 
        Nem elég elindulni, 
        de mást is hívni kell! 
  S csak az hívjon magával, 
  aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni, 
      a jót akarni kell! 
  És nem elég akarni, 
  De tenni, tenni kell: 
         A jószándék kevés! 
              Több kell – az értelem! 
        Mit ér a hűvös ész?! 
        Több kell – az érzelem! 
  Ám nem csak holmi érzés, 
              de seb és szenvedély 
            keresni, hogy miért élj, 
      szeress, szenvedj, remélj! 

         Nem elég – a Világért! 
            Több kell – a nemzetért! 
      Nem elég – a Hazáért! 
      Több kell most – a népedért! 
         Nem elég – Igazságért! 
              Küzdj azok igazáért, 
            kiké a szabadság rég, 
        csak nem látják még, 
    hogy nem elég! 
Még nem elég!

(Váci Mihály)

Prevencióból... na meg nem nélkülöz holmi mazót.

"Le vagyok győzve, (győzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam."
(J. A.)

Én vesztes "akarok" lenni, hogy "győztes" legyek :'(

Miután hallgattam nyálzenét orchideákról, violákról, millió rózsaszálról; virágzó orgonáról-rózsafákról, rőt és elsárgult levélről:

 

https://www.youtube.com/watch?v=w1rN-XYK6_k

(Ismétlés a tudás – avagy a gyengeelméjűség – atyja.)

Harminc év után

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...

(Vajda János)

A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

(Csokonai Vitéz Mihály)

 

Kis nyelvtan

Én én vagyok magamnak
s néked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.

(Radnóti Miklós)

 

"Nem! nem! kellene kiáltoznom
s azt suttogom: igen, igen,
hogy a sors ringatózást hozzon
a tenger sirás vizeiben"

(József Attila)

Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

(Nagy László)

http://gesha.blog.hu/2013/02/13/vad_fruttik_nekem_senkim_sincsen_434

ez is "futott" már a Búrán...

Már miért lenne baj? :O

Lásd: előzmények. 

Vagy legalábbis az biztos, hogy több milliárd éves lehet :'(

Remélem, nem baj, hogy ezt leírtam ide... :'(

legyen MD...

Nekem kb. végtelen éves lehet a Lelkem XD

Legalábbis én így érzem.

https://www.youtube.com/watch?v=NRn_5v57upQ

megint 3 "Friss"-ből 3 Kleó... 🙁

 

Jó ez a "rendezgetés". ( 🙂 )
Mi lehet a különbség az "érzelmileg labilis személyiségzavar" és az "affektív bipol." között? Kb. 0.
Aztán: eleinte bipol. zavar in obs. Eldöntődött. 😀

Én meg már tudom-érzem, h gad., az az alap.

EGYÉBKÉNT MEG FŐLEG ÉS CSAKIS DEPENDENCIA; FŐLEG ALKOHOL. 9. hete nukupia... nem akarok kivimadarat.

hihi, apám perfekcionista, anyám ocd-s: ez adja az összhangot, h szíjjjanak gázt a vérem helyett

Szabó Lőrinc:
A semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a 
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ady Endre:
Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

A világirodalom nagy ge.i szerelmes versei,
mert:

"Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk."
(József Attila)

http://gesha.blog.hu/2013/02/10/babits_mihaly_jonas_konyve_reszlet

Babits is hosszú lenne itt...

Idézet tőle: Kleó

Wazze... "A nagy indulatokkal, agresszióval jellemezhető igazságkeresés mögött gyakran paranoid zavar áll, az öntörvényűség mögött pszichopátia."

Read more: http://lelkisegitseg.hupont.hu/5/lelki-betegsegek#ixzz3aIO6cbII

Az igazságban akarok maradni!
Semmiféle igazságtalanság előtt
nem akarok meghajolni! 
A félelemtől ment akarok maradni!
Nem akarok erőszakot alkalmazni!
Mindenkivel szemben jóakaratú
akarok maradni!

(Mahatma Gandhi mindennapi imája)

NO COMMENT.

Zend Róbert (Robert Zend, 1929–1985) költő mondása

(Mint filozófus) MINDEN MEGOLDÁSRA TALÁLOK PROBLÉMÁT!!!

Részeg a síneken

Egy részeg ember fekszik a síneken,
A bal kezében tartja a butykosát
És hortyog. Alszik hajnali hívesen.
Az Éj az úton most üget el tovább.

Kuszált haját már ékesitette sok
Giz-gaz-szeméttel lágyan az éji szél,
Most hint az ég rá isteni harmatot
S meg nem mozog, csak melle zihál, hisz él.

Jobb ökle mint a talpfa olyan kemény,
Úgy alszik mint rég, anyja meleg ölén.
Ruhája rongyos. Még fiatal; legény.

A Nap se kél, az ég hamuszínre tört.
Egy részeg ember fekszik a síneken
És messziről lassan dübörög a föld.

(József Attila)

Wazze... "A nagy indulatokkal, agresszióval jellemezhető igazságkeresés mögött gyakran paranoid zavar áll, az öntörvényűség mögött pszichopátia."

Read more: http://lelkisegitseg.hupont.hu/5/lelki-betegsegek#ixzz3aIO6cbII

Oldal 1 / 3Következő