Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Depresszió

Megvolt életem első igazi nagy pánikrohamja, meg se tudtam mozdulni, kihívták hozzám a mentőt. Hát, ez kurvaszar volt.

Idézet tőle: PhilC

De kibaszott szar egy éjszakám van. Gyűlölöm még azt is, hogy a világra születtem.

Mi történt, PhilC?

De kibaszott szar egy éjszakám van. Gyűlölöm még azt is, hogy a világra születtem.

Idézet tőle: Kiscsillag

Linzer!

Az asperger nekem is gyanús a lógusnak írtak alapján. A kényszer is sztem megalapozott. Skizót nem értem mire adták. Lehet csak azért h fel tudják írni az AP-t.

Nem konkrétan a skizofrénia volt, de vmi hasonló, vmi akut pszichotikus valami, arra rá is kérdeztem h az miért van, és be is vallotta, hogy fel tudja irni a gyógyszert. Aztán ? jel mögött paranoid skizofrénia, aztán az szerencsére lekerült. Egy dührohamom után pont időpontom volt a pszichológushoz, de aznap is tartott az idegesség, erre felküld az orvoshoz, már nem a régi orvosom volt ott, erre rám erőlteti az injekciót, én hülye nagy nehezen bár de belementem, és skizoaffektiv zavart irt fel egyszeri látás után, hogy az szóba jöhet. Az injekció egy hónapig tartott, ugyanaz volt a hatása mint a gyógyszernek csak ugye azt már nem tudtam kivenni, egy hónapig el kellett viselni. Fú de megbántam azt, ne is halljak többé róla,. Nem is mentem vissza és se az injekciót se a gyógyszert nem váltottam ki, amiket felirt. 

Idézet tőle: Agobri

Ezt komolyan kerdezed? Dehogy is, miert lennel visszamaradott? Terapiara jarsz? Csoport trapiat probaltad? A ferjem a sote kognitiv terapiajan vett reszt, sokat segitett neki, hogy amikor nem volt jol, elbizonytalanodott, akkor a tobbiek megerositettek lelkileg, pozitiv visszajelzeseket kapott a terepian a tobbiektol. 

Februárban megyek sote nappalira, mindennapi kapcsolataink. Kognitivre nem vettek fel miszerint az nekem nem segiteni, hát nem tudom, miért nem. Már várom a februárt, eddig még semmilyen terápián nem voltak és soha nem feküdtem semmilyen pszichiátrián csak ambulánsan jártam. 

Linzer!

Az asperger nekem is gyanús a lógusnak írtak alapján. A kényszer is sztem megalapozott. Skizót nem értem mire adták. Lehet csak azért h fel tudják írni az AP-t.

Ezt komolyan kerdezed? Dehogy is, miert lennel visszamaradott? Terapiara jarsz? Csoport trapiat probaltad? A ferjem a sote kognitiv terapiajan vett reszt, sokat segitett neki, hogy amikor nem volt jol, elbizonytalanodott, akkor a tobbiek megerositettek lelkileg, pozitiv visszajelzeseket kapott a terepian a tobbiektol. 

Idézet tőle: Agobri

Lehet lemaradtam, de pontosan milyen panaszaid vannak? Azt irtad, hogy jol vagy AP nelkul, de akkor vannak meg panaszaid? Mik?

Csak az alap ami végig kísérte az életem. Kirekesztettség, irigység, frusztráció, idegbetegség. Lemaradás. 

A gyógyszerrel üresség érzés, hangulat ingadozás, öngyilkossági vágy stb, ezek meg gyógyszer nélkül nincsenek. 

Ám szted is szellemi visszamaradott vagyok?

Lehet lemaradtam, de pontosan milyen panaszaid vannak? Azt irtad, hogy jol vagy AP nelkul, de akkor vannak meg panaszaid? Mik?

Idézet tőle: Agobri

Siman lehet, hogy felrediagnosztizaltak, nem lenne egyedi eset! Ahogy olvastam amugy, hogy a pszichozisnak is lehetnek fokozatai, a ferjemnek eleg sulyos volt. 🙁

Akkor ez van, de akkor azt csinálom hogy azokat a papirokat otthon hagyom ha megyek valahová, úgysem aktuális amik rá vannak irva, meg nagy részüket a gyógyszer generálta, aztán ki lehet magyarázni h biztos nem a gyógyszer miatt hanem magamtól voltam ilyen. De akkor hogy lehet h mikor eldobtam a gyógyszert, minden jobb lett és sokkal jobban lettem és előtte se voltam olyan?

Siman lehet, hogy felrediagnosztizaltak, nem lenne egyedi eset! Ahogy olvastam amugy, hogy a pszichozisnak is lehetnek fokozatai, a ferjemnek eleg sulyos volt. 🙁

Köszi hogy leírtad. Ezek után tényleg kétségbe vonom hogy nekem valaha volt pszichózisom 

Irom kronologiai sorrendben. 

A pszichozis elott honapokkal: szorongas, aggodalom, onbizalomhiany, buskomorsag. 

Pszichozis elott par hettel: donteskeptelenseg, onbizalomhiany, vagy pont ellentete, azt mondta, hogy o rajott arra hogy mukodik a vilag, minden egyszeru, ritkabban feltunoen sokat beszelt, buskomorsag, aggodalom, szetszortsag, csokkent alvas.

Pszichozis: hol sirt, aggodott, hol hatarozott volt, ezek pillanat alatt valtakoztak. Aggodott ertem, a babaert a mellgyulladasom miatt oktalanul, megrogzotten merte az idot a szoptatasok kozott, felhivta a vedonot, orvosainkat, hogy megkerdezze, hogy kell a babaval bannia stb. Felporgott, teljesen szetszort volt, munkara nen tudott koncentralni, a vegen mar beszelgetni sem lehetett vele. Majd jottek a haluk, teveszmek, hogy apukam osztonoket ruhazott ra, bunossegi es egyben vilagmegvalto elkepzelesei voltak, paranoia is, ekkor mar aludni sem tudott, ugy cikaztak a gondolatai. Ez utobbi kb 2 nap leforgasa alatt volt. Utana bevittuk a a sote surgossegire. 

Ezt 3 zart osztaly kovette, majd 3 het nyilt osztaly. A zarton szinten teveszmei voltak, bunossegi es egyben paranoid, meg kozben megaloman is, szoval minden keverve. 

A nyilt osztalyon mar nem voltak haluk es teveszmek, viszont le volt szedalva, nem a regi volt. Ott a tesztekben kizartak a skizot es bipolt.

Azota ebben a korhazban volt meg 2x. Mindket alkalommal depressziot diagnosztizaltak, annak ellenere, hogy ugyanilolyan allapotban volt, mint a sote-en. Vagyis, ahogy bekerult jobban lett, kisebb ingadozasokkal.

Thalassaba keveset volt, mert nem tudott felkelni, es ujabb depresszios tunetei miatt inaktiv volt. Itt diagnosztizaltak fuggo szemelyisegzavart. 

 

Idézet tőle: Agobri

SOTE diagnozis: bipolaris affektiv zavar kevert tunetekkel... 🙁

Ha kevert tunet akkor mania+depresszio. Valoban volt hangulatingadozasa van a ferjemnek, de ha jobban is van, akkor sincs manias allapotban, akkor normalis alapallapota van.  Ez alapjan mar bipol?

A pszichozisa elott volt, hogy sokat beszelt, aggodott,zaklatott volt, ingerlekeny volt, voltak vilagmegvalto gondolatai, kevesett aludt. Vagy akkor ez lenne a mania? De ez pszichozis tunetei is lehetnek , nem? 

Az SZTK-as ater azt mondta, hogy o ugy latja inkabb, hogy fuggo szem.zavar, ervei: mert az allapota akkor rosszabb, ha velunk van ( nem tudja felelosseget vallalni  a gyerekert, szuleitol nem tud levallni), nem nagyon hatnak ra a gyogyszerek (antidepresszans, hangulatstabilizator). 

Ha tenyleg bipol, akkor kellene hatniuk a gyogyszereknek? 

Ilyen diaggal milyen eselyei vannak? Tud dolgozni majd? Gyereketnevelni, vagy keszuljunk fel arra, hogy elete vegeig ingatag lesz lelkileg? 

Én csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy amikor pszichózisa lett, az pontosan milyen volt, miben nyilvánult meg? Meddig tartott? Kórházba került?

Bipollal is lehet dolgozni stb., csak meg kell találni a megfelelő gyógyszerezést.

http://bipolarisvilag.hu/

SOTE diagnozis: bipolaris affektiv zavar kevert tunetekkel... 🙁

Ha kevert tunet akkor mania+depresszio. Valoban volt hangulatingadozasa van a ferjemnek, de ha jobban is van, akkor sincs manias allapotban, akkor normalis alapallapota van.  Ez alapjan mar bipol?

A pszichozisa elott volt, hogy sokat beszelt, aggodott,zaklatott volt, ingerlekeny volt, voltak vilagmegvalto gondolatai, kevesett aludt. Vagy akkor ez lenne a mania? De ez pszichozis tunetei is lehetnek , nem? 

Az SZTK-as ater azt mondta, hogy o ugy latja inkabb, hogy fuggo szem.zavar, ervei: mert az allapota akkor rosszabb, ha velunk van ( nem tudja felelosseget vallalni  a gyerekert, szuleitol nem tud levallni), nem nagyon hatnak ra a gyogyszerek (antidepresszans, hangulatstabilizator). 

Ha tenyleg bipol, akkor kellene hatniuk a gyogyszereknek? 

Ilyen diaggal milyen eselyei vannak? Tud dolgozni majd? Gyereketnevelni, vagy keszuljunk fel arra, hogy elete vegeig ingatag lesz lelkileg? 

A Paroxetin- től nem elöszőr veszem észre hogy indokolatlanul fáj a fejem.

Viszont aludni tudok, és nem szorongok, szóval csak ez a fejfájás dolog kissé zavaró, hogy most akkor mi van?

Sztem jelezd az orvosnak, h szarul vagy a gyszertől. Ha van depressziód sem feltétlen muszáj gyszert szedni. Enyhe v középsúlyos depresszióra terápia is jó ill egyéb depresszióűző aktivitások. Pl mozgás, jóga stb.

Nálad jobban senki nem érezheti, hogy antidepivel vagy anélkül jobb.

Sziasztok!

10mg Scippa-t szedek és valami nem stimmel. Szerintem nincs rá szükségem, bizsereg a fejbőröm tőle, csökkent a libidóm erőteljesen, szorongok is és nem tudok aludni :(( Ez mind fel van sorolva. Nem merem elhagyni, de ma is elfelejtettem délben bevenni és délután ötig még nevettem is NÉLKÜLE. Vele rosszabb, szerintem MÁR NEM vagyok depressziós, az orvos is csak azt mondta, LEHET hogy még az vagyok. Nem merem elhagyni magamtól, de szenvedek a mellékhatásoktól... Valamilyen tanács esetleg?

Szia Macska!

Ne aggódj, nem gáz ha egyedül mész. Én is egyedül mentem, de persze voltak akiket vki kísért. Nem kell semmi extrát vinned, egy hétre való ruha, tisztálkodó szerek, papucs, pizsi, esetleg kedvenc bögre, kispárna. Elég kultúrált hely. Délutánonként van kimenő, hétvégén pedig haza lehet menni. 

Idézet tőle: Macska76

Sziasztok!

Hamarosan megyek thegy-re. De egyedül, nem visz be senki, nincs is ki bevigyen. Mások is egyedül mentek be? Elég szar érzés...

Azt sem tudom, mit kell vinni, nem kaptam infót tőlük.

Köszönöm, ha tudtok írni. Össze vagyok zuhanva. 🙁

https://www.bura.hu/forum/beszelgessunk/elet-tunderhegyen

Hátha találsz valamit, meg ha abban a topicban kérdezel, jobban észrevehető.

Kedves Kiscsillag,

igazad van... csak hezitálok, mert nem szeretnék rosszat anyu férjének sem. Tud kedves is lenni, csak kissé túllőtt a célon. Szerintem a sarkamra állok és ha mégegyszer ezeket teszi akkor majd valamit kitalálok. A segélyvonalakat annyira nem akarnám igénybe venni, de ha szükség lenne rá, talán megpróbálnám azt is megoldásként. Szerencsére anyukámnak már elmondtam a dolgot, bár anyu nagyon függ a férjétől lelkileg, de talán anyu sem fog a végtelenségig tűrni. Amúgy egy picit már bánom, hogy leírtam ezeket, hogy molesztáltak, mert most rossznak érzem magam emiatt.

Köszi a segítő szándékod és a kedves szavaid!

Harmony!

Szerintem mondd el az orvosnak, hogy hogyan bánik veled! Kérdezd meg, hogy ez ellen mit tegyél. Sztem egy segèlyvonalat is hívj fel, amikor ők nem hallják és kérdezz rá, hogy milyen javaslatuk van.

Nem Te vagy a rossz amiért beszélsz vagy írsz erről, hanem aki ezt teszi!!! 

Sziasztok!

Hamarosan megyek thegy-re. De egyedül, nem visz be senki, nincs is ki bevigyen. Mások is egyedül mentek be? Elég szar érzés...

Azt sem tudom, mit kell vinni, nem kaptam infót tőlük.

Köszönöm, ha tudtok írni. Össze vagyok zuhanva. 🙁

Kedves Sweet Harmony! Utana nezek mit takar ez a gondnoksag, meg nem hallottam rola. Szerintem van jogod, ilyet nem tehetnek senkivel!

https://professorhealth.org/2018/12/men-and-women-have-opposite-genetic-alterations-in-depression/

Az a lényege a cikknek, hogy a depressziót külön kell kezelni a férfiak és a nők esetében, mert nem ugyanazokat a hatásokat lehet a szervezetben kimutatni a két nem között.

Tehát ami jó a nőknél, az nem biztos, hogy jó a férfiaknál is terápia kapcsán.

Még annyit szeretnék leírni itt, hogy ha valamiben nem úgy teszek itthon ahogy elvárják, szó nélkül kihúzzák a netelérést, és nincs senki akihez szólhatok, megszakad teljesen a kapcsolatom a külvilággal, mert nincsenek barátaim, ismerőseim, akikkel tudnék beszélni. És sokszor az van, hogy itthon ülök tökegyedül a szobámban (már ha éppen békénhagynak), nem tudok senkihez szólni, nem tudom közösségben érezni sem magam, nem tudok netre feljönni, hogy írjak, ilyen rengetegszer van, mivel gondnokságban vagyok, azt gondolják bármit megtehetnek velem, és azt mondják jogosan, és csak ülök és meredek rá a plafonra üres szemekkel és szomorú vagyok és sírni szeretnék, de nem jönnek a könnyek. Nincs senki, aki mellettem állna, régebben mamámnál laktam, de anyuék elkényszerítettek magukhoz onnan. Nagyon szomorú vagyok, de majd valahogy megpróbálok segítséget kérni valakitől.

Kedves Agobri,

köszi szépen, hogy szóltál hozzám, nem vagyok már kiskorú, de gondnokságba vagyok helyezve, anyukám a gondnokom, és sajnos anyut a férje tökéletesen irányítja, anyukám mindenben ugrik ha mond valamit, mindenben anyu férje dönt, úgy manipulálja anyut, ahogy csak akarja. Nem merek segítséget kérni, mert félek a testi fenyítéstől és amikor egyszer felhívtam a rendőrséget mert anyukám férje bántalmazott, be akartam jelenteni, hogy bánt, akkor anyukám férje kikapta a telefont a kezemből és beleszólt, hogy "beteg a lány" (mármint én), így nem hittek nekem, de nem lett semmi, a rendőrség sem jött ki, hiába kértem segítséget, de igaziból én nem akarok rosszat senkinek, még nekik sem, csak nagyon félek az erőszaktól, köszönöm szépen kedves Agobri, hogy próbálsz segíteni, de nincsenek jogaim, korlátozó gondnokság alatt állok, és nem tudom mit tegyek, mert nem akarok a "családomnak" sem semmi rosszat, csak már félek anyu férjétől de nagyon. Köszi szépen mégegyszer! 

A pszichiatereddel nem beszeltel errol? Lehet o kompetensebb ebben a temaban, szerintem jelezd neki!

Kiskorú vagy még? A neten talalsz tobb segelyvonalat is. Ez mar erinti a csaladon beluli eroszakot...

Sziasztok, 

nagyon el vagyok keseredve... a családom lelki terrorban tart engem, itthon folyamatosan szekálnak, rám vannak szállva, mindenért büntetnek, ha nem vagyok éppen 'tökéletes'. Kényszerítenek hogy egyek és annyit amennyit ők kiszabnak és akkor amikor nekik kedvük tartja. Anyukám férje durván molesztált - ezt nem akartam leírni, de már nagyon kivagyok - és most ezt elmondtam anyunak is, és persze megint én vagyok a sz*r hogy én elválasztom őt a férjétől, holott nekem nem kell a férje, nekem van szerelmem de az nem ő. És itthon velük kell "élnem" és mindenben kiba*nak velem, mert én nem tartozom sehová, csak állítólag "hozzájuk", de mégis azzal fenyeget anyu férje hogy berakat a kórházba, holott ott borzasztó lenni és pont így karácsony előtt többször mondta, hogy szóljak a pszichiáteremnek, hogy be akarok önként menni kezelésre a kórházba. Egyedül vagyok, nincs senki akihez tudok fordulni, anyu férje gyakran bánt ha nem úgy teszek ahogy ők elvárják. Volt már, hogy ellökött meg ráncigált is. Jó, ez inkább korábban, de most sem sokkal jobb a helyzet. Anyu férje mindig agresszív, aztán hirtelen átvált valami nyájas cukifalattá, de én utálom, mert sosem tudom mire számítsak és leginkább csak a félelemben kell élnem itthon. Nem tudom kitől kérjek segítséget, de én félek attól az embertől, help!

Ui.: Van Thalassás diag is, kizárták a borderline-t, dependens személyiségzavart diagnosztizáltak nála (és tényleg ennek a tünetei tényleg illenek rá, de főleg azóta, amióta átköltöztünk, vagyis eszakadt az apjától, akitől eddig függött).  

Egy kis helyzetjelentés. 

A férjem 1 hete a SOTE-én van. Egész héten fel tudott kelni, részt vett a terápiákon. Azért a reggeli felkelés nehézkes, de jókedélyű napközben, érdeklődik felőlünk. Hétvégén volt itthon, teljesen olyan volt, mint régen, tevékenykedett, ő találta ki a programot, sőt egy baráti összejövetelre is elmentünk, ahol fesztelenül beszélt az állapotáról az egyik barátunknak. 

Azt mondja, hogy úgy érzi használ neki a SOTE-és kognitív sématerápia. Viszont, a vérnyomása korábban mindig jó volt, sőt picit alacsonyabb volt, most napközben nagyon magas lesz (napi többször mérik neki), a pulzusa is az egekben van időnként. Azt mondja, hogy ilyenkor ő nem érez semmit lelkileg, hogy stressz érné vagy szorongás, indokolatlanul ingadozik a vérnyomása és a pulzusa. Fejfájásra, fáradságra, és szédülésre is panaszkodik, ritkán hányingere is van. Jelenleg 10 mg olanzapint és 20 mg Rexetint szed (az olanzapint visszaemelték a sotén, azt mondták, hogy a protokoll úgy diktálja, hogy pszichitukus állapot után legalább fél évig szedni kell). 

Én mellékvese betegségre (kortizol hormon túl-vagy alultermelés) is gondoltam, hasonlók a tünetek (indokolatlan fáradság, édesség utáni sóvárgás, vérnyomás- és pulzusporblémák, kedvtelenség stb.)

Valakinek volt hasonló panasza? 

Köszi

de kurva fáradt vagyok. néha úgy érzem, legalább egy negyed évszázadnyi alvás kellene ahhoz, hogy újra tudjak működni. bármilyen téren.

Már megint nem bírtam ki, hogy ne panaszkodjak, egy LOSER vagyok crying

Idézet tőle: CsakEgyValaki

De jó! Úgy örülök neki, hogy elmúltak/elmúlóban vannak a szuicid gondolatok és, hogy így javult a hangulatod is. Csak így tovább! Kitartást! 🙂

Köszi szépen. 🙂

De jó! Úgy örülök neki, hogy elmúltak/elmúlóban vannak a szuicid gondolatok és, hogy így javult a hangulatod is. Csak így tovább! Kitartást! 🙂

Idézet tőle: Agobri

Tok jo, ezek szerint jo szakemberhez kerultel! Ez nagyon jo hir! Lehet nem sokaig leszel eletunt macska!

Hát, nem sokan jelentkeznek az örökbefogadásomra, úgyhogy tényleg nem!

Tok jo, ezek szerint jo szakemberhez kerultel! Ez nagyon jo hir! Lehet nem sokaig leszel eletunt macska!

Az a nagy helyzet, hogy a múlt hét pénteki konzultáció az új pszichológussal egy pillanat alatt kisöpörte a fejemből a szuicid gondolatokat. Százas skálán mérve úgy nagyjából 50 pontot ugrott a hangulatom. Pontosan tudom végre, hogy mivel mit akarok, és hogy ezt egész pontosan hogyan fogom végigvinni. Csak nagyjából egy évszázad lesz, mire odáig jutok. Pl. elég nehéz átszellemülten dolgozni a munkahelyemen, azok után, hogy kiszámoltam, hogy úgy legkésőbb egy fél év múlva fel fogok mondani. Egyéb esetek.

Egész konkrétan az van, hogy a pszichoszomatikus fájdalomtól beszakad a hátam, a héten hat munkanapból összesen fél órát dolgoztam, és kb. harmadik napja nem fürdök. Ha nem negyedik. (Kínos, de ez az igazság.)

Ami azt illeti, fáradt vagyok. FÁRADT. Így, nagybetűvel talán közelebb van ahhoz, amit érzek.

Ha valaki házimacskaként kezelhető életunt, kiégett, komfortosan undok pszichés beteget keres, én jelentkezek. Miáu.

Lehet rossz forumba irok, de valaki meselne arrol, hogy ez a kognitiv sematerapia miben mas? Elolvastam,hogy elmeletben mirol szol, de gyakorlatban milyen?

Azt sajnos nem tudom, ki jó (eleve ugye kinek ki - mindenkinek más), de legalább tudsz Baranya megyére szűrni.

Bocs, ha már ismerted:

http://www.mentalport.hu/pszichoterapias-szaknevsor/szaknevsor-2015/

Sziasztok Baranya megyében tudnàtok ajànlani jó pszichiàtert?

Szia Höbölce! 

Sziasztok

 

Szia!

A SOTE-s terápiákat nem ismerem. Biztos vagyok benne, hogy egy bentfekvős helyen könnyebb dolga lesz. 

A tartósan rossz állapotból (mély depresszió) én mindig ilyen hullámzóan keveredtem ki. Voltak jobb napok, rosszabbak ill reggel passzívabb voltam,  estére javult a hangulatom és tevékenyebb voltam. Fokozatosan változott pozitív irányba a jobb és a rosszabbak napok aránya, végül a reggeli rossz közérzet is enyhült. 

A depresszió spontán is oldódhat, sokaknak a gyszer vagy terápia is segít. A Rexetin szükség esetén tovább emelhető.

Sziasztok! Jovohettol elvileg befekudhet a SOTE klinikajara, es a kognitiv terapian fog reszt venni, 3 hetes lesz. Valaki volt mar ezen? Ha igen, milyen? Hetvegen hazajohet? 

Rendben! 🙂 Akartam, csak nem volt idonk, meg nem akartam "elkiabalni", hogy jol van. Remelem ez gyogyulas. Gondolom jo jel, ha mar "visszatert" es ha fekszik is, ugy gondolja, hogy meg fog gyogyulni es nem annyira buvalbelelt. 

Máshol is vegetálás egy nagycsoport, van-e elég wc papír és finom-e a kaja, hasonló kaliberű dolgok.

Agobri, a felépülés nem egyenes fölfelé, sokszor vannak megtorpanások, kisebb visszaesések, legyél türelmes (és akkor is írj, ha jobban van, ne csak mikor nem).

mindenki vegetál nagycsoporton TH-n, erről szól.