Fejezetek a múltból – 2008. ősz/1

1657. mulholland (2008.09.01 09:46)

Mondd, h. szeretsz, kérlek. Az sem érdekel, ha hazudsz.

 

1658. mulholland (2008.09.02 07:16)

Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

1659. mulholland (2008.09.02 16:53)

Elmegy mellettem az élet. Én meg itt dekkolok élőhalotti állapotban a

tranzitban. FÁj.

 

1660. mulholland (2008.09.04 12:28)

Sajnálom, Drága, h. mindig csak nyavajgok Neked. Arra gondoltam, írok helyette

egy történetet, amit szeretnék megosztani Veled.

 

1661. mulholland (2008.09.04 12:47)

„Amikor 13 újhold van egy évben

Egy életrajz

Valamikor, a második világháború alatt, Anita Weishauptnak fia

születik.Weishaupt asszony házas, két gyermeke van már a férjétől, a harmadik

azonban úgy jön világra, hogy Anita Weishaupt férje már két éve nem járt otthon,

nem lehet tudni róla semmit, azt sem, hogy meghalt-e, vagy fogságba esett,

semmit. Akármi történt is a férjével, egyvalamit tud Anita Weishaupt, éspedig,

hogy ez a harmadik gyermek, bár férjezett nőként hozta a világra, mégis

törvénytelen gyermek, és ha a férje visszatérne, tönkretenné a házasságukat. De

Anita Weishauptnak nem is kell ilyen messzire gondolnia, mert a férje sorsától

teljesen függetlenül is befolyásolni fogja ez a gyermek a létét, mert anyagilag

teljesen férje szüleitől függ, akiknek ez a gyermek a régóta áhított alkalmat

kínálná, hogy eltávolítsák Anitát a közelükből. Anita Weishaupt, akitroppant

nagy egzisztenciális félelmek nyomasztanak, harmadik gyermekét titokban hozta

világra, és röviddel a szülés után árvaházba dugta. Mivel az embereket ekkor már

mindenestül lefoglalta a háború, a félelem és a rombolás, Anitának sikerült

minden bonyodalom nélkül végrehajtani tervét, és nagy megkönnyebbüléssel

távozott a katolikus árvaházból, ahol elhelyezte a gyermekét. Nem volt gondja

többé a gyermekkel, nem bitonytalankodott legalábbis a lelkiismerete, nem

gyászolt, nem érzett haragot, amiért valamit oda kellet adnia, ami még csak

olyan volt, mint önmaga egy része. Ilyen nagy lehet a félelem, amelyet az ember

más emberek közt érez. Anita Weishaupt elfelejtette ezt a gyermekét, aligha volt

más esélye. Évekkel később, mikor valami eszébe juttatta, hogy van itt még

valami, aminek – ember lévén az illető – talán joga van őrá, joga legalábbis egy

másik parányi esélyre, ha benne magában nem volna meg a szükséges erő, ekkor

elárulta a gyermekét, hogy saját magát ne kelljen elárulnia.”

 

1662. mulholland (2008.09.05 16:22)

Szeretlek Hiányzol.

 

1663. mulholland (2008.09.06 12:37)

Az ablakod párkányába kapaszkodom, miközben húz lefelé a mély.

 

1664. mulholland (2008.09.07 16:46)

Megőrülök Nélküled.

 

1665. mulholland (2008.09.08 09:03)

Kinéztem egy fényes csillagot az égen, h. ragyogja Rád: szeretlek.

 

1666. mulholland (2008.09.09 07:59)

Légy mellettem, kérlek.

 

1667. mulholland (2008.09.10 13:24)

„Anita Weishauptnak nem volt semmi esélye, hogy boldoguljon a maga világában,

hogyan adhatott volna hát esélyt egy másik lénynek? Fiának az Erwin nevet

szánta, meg is mondta a nővéreknek, és aláirt egy nyilatkozatot, hogy felajánlja

a gyermeket örökbefogadásra. A gyermeket tehát Erwin névre kereszteltek, és

kedveltek a nővérek, mert nagyon csendes gyerek volt, ez kellemes volt, az ilyen

gyereket neveztek jónak, és ezért a háború vége felé a legkomiszabb napokban és

a rá következő három évben is mindig dugdostak neki eleget, hogy jóllakjon,

inkább többet, mint kevesebbet. Ezt titokban kellett tenniük, mert annyi ritkán

volt, hogy az összes gyereket jóllakathassák. Különösen az imponált a

nővéreknek, milyen békésen és – mint mondták – milyen jámborul tűrte Erwin a

szokásos gyermekbetegségeket; így nem csoda, hogy nemsokára az összes árvaházi

nővér afféle anyai érzéseket kezdett táplálni Erwin iránt. Az ilyen érzések

könnyen terhére lehetnek annak, akit illetnek, annál inkább, mert természetesen

mindegyik „pótanya” azt szerette volna, ha ő a legkedvesebb. Így Erwin megtanult

hazudni, mert hamar rájött, hogy jobban jár, ha azt mondja a nővéreknek, amit

hallani szeretnének. Erwin ezenkívül különféle magatartásmódok rendszerét

építette föl, mert azt is megtanulta hamar, hogy ezek az anyák mind más-más

képet alkottak gyermekükről, és neki ezeknek kell megfelelnie. Mivel Erwin

roppant intelligens és ügyes volt, az egyik nővéren, Gudrunon kívül, aki igazán

szerette őt, senki sem vette észre, hogy a csendes és jó gyermekből hogyan lett

zárkózott, szomorú gyermek, ráadásul olyan gyermek, aki állandó stresszben élt,

hogy továbbra is megkapja, amit szeretetnek kellett tartania.”

 

1668. mulholland (2008.09.10 17:12)

Annyira szörnyű minden. Ölelj át, kérlek.

 

1669. mulholland (2008.09.11 17:18)

„Mikor Erwin elérte a megfelelő kort, iskolába kertült. Nem volt különösebben

becsvágyó, de azért jól tanult az első másfél év alatt. Akkor törtérit valami,

ami döntő hatással volt Erwin életének alakulására. Mind gyakrabban jöttek az

otthonba idős házaspárok, többnyire vasárnap délutánokon, körbejártak, és olyan

alaposan vették szemügyre Erwint és iskolatársait, hogy Erwin néha már nem bírta

elviselni a tekintetüket, és elszaladt. Mégis lehetett valami jó ezekben az

emberekben, mert Erwinnek hol egyik, hol másik barátja tűnt el hirtelen, és

Gudrun nővér megmagyarázta neki, hogy azok, akik távoztak, szülőkre találtak. És

a szülők, magyarázta neki Gudrun, az valami szép dolog, a gyereknek az a

legszebb, ha vannak mert a szülők érte vannak, igyekeznek segíteni a

gyereküknek, szeretni őt, és lehetővé tenni számára, amit csak lehetséges. Ettől

fogva Erwin már nem szaladt el vasárnap délutánonként, figyelmesen visszanézett

a tekintetekre, hogy ne csak a szülők legyenek ott őérte, hanem ő is ott legyen

a szüleiért, szeretni akarta őket. Erwin nemcsak kapni akart, hanem adni is, sőt

azt talán meg inkább. Most minden felgyorsult, Erwin megtálalta a maga szüleit,

és azok megtaláltak őt. Weber volt a nevük, a város szélen volt egy házikójuk,

nem valami nagy, Erwin számara az mégis szinte több volt, mint a szabadság,

ilyennek képzelte a mennyországot. Nem kellett többe hazudnia, nem kellett

szerepet játszania, hogy szeressek. Weberek tudtak valami fontosat, tudták, és

elégedettek voltak vele, hogy mindenkinek vannak hibái, mindenkinek. És csak

hadd lehessenek a fiúgyermeküknek is ilyen hibai, ne kelljen tettetnie magát

miattuk. Weberek egyetértettek, és Erwinnel is megegyeztek, létrejött hármuk

közt valami olyasmi, amit talán bizalomnak lehetne nevezni. Bizalom és türelem.

Weberék tehát elhatározták, hogy örökbe fogadjak a gyermeket, miután hosszabban

gondolkodtak a dolgon, mint általában szokásosnak látszik. Már csak

formalitásokról volt szó. Anita Weishaupt formálisan ugyan átengedte a gyermeket

örökbefogadásra, de az még a háború alatt történt, amikor sok minden másképpen

volt, és talán Anita Weishaupt véleménye is megváltozott időközben.”

 

1670. mulholland (2008.09.12 14:15)

„Gudrun nővér vállalta a feladatot, hogy felkeresi Erwin anyját, és beszél vele

gyermeke jövőjéről. Weishauptnét egy meglehetősen nagy és szép lakásban találta.

Négy gyermek volt már a lakásban, és Anita Weishaupt ismét áldott állapotban

volt. Már amikor Anita Weishaupt kinyitotta az ajtót, és megpillantotta Gudrun

nővert, rémületféle ült ki az arcára, és megpróbálta már az ajtóban lerázni

Gudrun nővert, azt állítva, hogy fogalma sincsen semmiféle Erwin nevű

gyermekről. Gudrun nővért azonban kitartott, bár érezte, hogy ennek az

asszonynak, úgy látszik, csakugyan sikerült elfelejtenie a gyermekét, de éppen

azért, mert a nővér ezt olyan rettentőnek és embertelennek találta, megsajnálta

az asszonyt. A beszélgetéstő1 mégsem tudta megkímélni. Így Anita Weishaupt

beengedte a nővért a lakásba, aggodalmasan becsukta az ajtókat a szomszéd szobák

felé, ahol a többi gyermeke volt, és bevezette Gudrun nővért a nappali szobába,

amelynek szintén gyorsan becsukta az ajtaját maga mögött, és nekidőlt háttal,

mintha meg akarná akadályozni, hogy bejöhessen valaki. Azután gyorsan,

szaggatottan beszelni kezdett, mintha levegő után kapkodna, kijelentette a

nővérnek, hogy férje hazatért a hadifogságbó1, és nem szabad tudomást szereznie

a gyermekrő1, abból katasztrófa származna, az tönkretenné az életét meg a négy

másik gyermekét is, és azét, aki nemsokára világra jön. Gudrun nővér biccentett,

és közölte, miért jött, Erwin örökbefogadásáró1 van szó. Erre Anita Weishaupt

hevesen megrázta a fejét, és azt mondta, de hiszen ő annak idején már aláírta a

nyilatkozatot, hogy beleegyezik Erwin örökbefogadásába. Gudrun nővér azt

válaszolta, kötelességüknek éreztek, hogy az anyának még egyszer megadják az

esélyt, hátha mégis a gyermeke mellett dönt. Erre Anita Weishaupt heves sírásra

fakadt, zokogott, és egyre csak azt mondta: nem, nem és nem. Ekkor Gudrun nőver

rosszat kezdett sejteni, ezért megkérdezte, Anita Weishaupt egyáltalán házas

volt-e már annak idején, mikor Erwin megszületett. Anita Weishaupt bólintott,

mire Gudrun nővér hirtelen elgyámoltalanodva leült egy székre, és egészen halkan

azt mondta, hogy hát természetesen akkor az apának, Anita férjenek is alá kell

írnia a nyilatkozatot, miszerint Erwin fiát örökbe lehet fogadni. Erre elakadt

Anita Weishaupt lélegzete, hosszasan nézett Gudrun nővérre, és egészen lassan

ingatni kezdte a fejet, majd azt mondta, hogy ilyen körülmények között Erwin

gyermekét sohasem lehet örökbe fogadni. Gudrun nővér szomorúan vallat vont, egy

pillanatig még mérlegelte, esetleg ne próbálja-e mégis áthangolni Anita

Weishauptot, de nagyon hamar úgy döntött magában, hogy értelmetlen tovább

kísérleteznie. Tompa fajdalommal eltelve távozott a lakasb61, és mikor kiért az

utcára, fojtogatta a sírás.”

 

1671. mulholland (2008.09.13 07:08)

„Weberek ettől fogva nem látogatták Erwint, és Erwin sem járhatott többe

hozzájuk Úgy, mint az előző hetekben. Először nem gondolt semmire, és várt,

aztán magátol is rájött, hogy hiába vár, és bar megpróbálta, nem sikerült

elfelejtenie Weberéket. Átérzett velük valamit, és az nem akart távozni a

testébő1. Akkor gondolkozni kezdett, de bármennyire próbált is rekonstruálni

minden pillanatot, amelyet Weberékkel töltött, hogy kiderítse, milyen hibát

követett el netán, nem sikerült rendet teremtenie a fejében. Erre lázas lett.

Jött az orvos, de nem tudta mire vélni ezt a lázat. A láz pedig csak nőtt, olyan

magasra, hogy a fiú napokig életveszélyben forgott. Az orvosok azonban meg

mindig nem tudták megmagyarázni a jelenséget, és egy napon lemondtak a

gyerekrő1. Ekkor Gudrun nővér a lázbeteg gyermek ágya szélére ült, és bár nem

tudta, hogy Erwin hallja-e, amit mond, vagy sem, és hogy segít-e rajta, vagy

sem, elmondta a fiúnak anyja egész történetét, és hogy miért nem jönnek többe

Weberék, és Gudrun nővér megpróbált, bár nehezére esett, tőle telhetőleg

méltányos lenni Erwin anyjával szemben. A fiú látszólag nem reagált a

történtekre, amelyet Gudrun nővér elmondott neki, de ettő1 fogva, mintha csoda

történt volna, leesett a láza, és ismét makkegészséges lett.”

 

1673. mulholland (2008.09.13 11:51)

„Senki, akivel találkozott, nem vehette észre, hogy valahol a fejében nem hunyt

ki a láz. A külvilág felé a fiú azért más arcot mutatott ettől kezdve. Rossz

tanuló lett, és mintha csak szándékosan tenné, időnként összezagyválta azt a

rendszert, amelyet nővérekkel szemben épített föl, úgyhogy a vele foglalkozó

emberek egyike sem érezhette többé úgy, mint azelőtt, hogy jó fiúval van dolga.

Kiszámíthatatlannak találták Erwint, és a kiszámíthatatlan gyermeket nem

szerették a nővérek. A kiszámíthatatlan gyermekektő1 inkább féltek. Ráadásul

Erwin egy napon lopni kezdett; de mindig olyan dolgokat lopott el, amelyeket

különben is könnyen megkaphatott volna, úgyhogy lassan senki sem akart vele

semmiféle kapcsolatot, kivéve Gudrun nővert, az egyetlen embert, akivel Erwin

valamiféle bizalmi viszonyt alakított ki. Olyan bizalmi viszonyt, amely sok

egyéb közt lehetővé tette a nővér számára, hogy kiderítsen valami nagyon fontos

dolgot, nevezetesen azt, hogy Erwin, legalábbis tudatosan, már semmire sem

emlékezett abból, amit az anyjáról meg a vele kapcsolatos dolgokról mesét neki.

Erwin ennek ellenére sem beszelt soha többe Weberékrő1, és kérdéseket sem tett

fel róluk.”

 

1674. mulholland (2008.09.13 16:00)

Szeretlek és nagyon hiányzol Egyetlen.

 

1675. mulholland (2008.09.14 08:58)

„Az iskolában Erwin soha többe nem nyerte vissza azt az erdeklődést és

figyelmet, amely azelőtt jó tanulóvá tette, ellenkezőleg, szinte dacosan

védekezett minden új tapasztalattal szemben, úgyhogy ezen a téren is minduntalan

olyan helyzetek alakultak ki, amelyekben megint Gudrun nővérnek kellett nagy

szívóssággal az összes többi nővérrel szembeszállnia, és megakadályoznia, hogy

Erwint gyógypedagógiai iskolába küldjék. Úgy tűnt, mintha a kedvéért szedte

volna össze magát Erwin legálabb annyira, hogy az elemi iskolát nagy nehezen

mégis elvegezze.”

 

1676. mulholland (2008.09.14 16:33)

„De aztán, mikor évfolyamtársaival együtt őt is megkérdeztek, hogy mi szeretne

lenni, mert idejében kellett gondoskodni tanonchelyekrő1, Gudrun nővér

megbetegedett. Így az egyetlen ember, akinek elég fontos lett volna, hogy az

átlagosnál jobban képviselje Erwin érdekeit, nem volt többé jelen. Erre az

átlagon felüli erőbedobásra pedig nagy szükség lett volna, hogy teljesülhessen

Erwin vágya. Ötvös akart lenni, márpedig a pék-, kőműves- vagy kertésztanonci

helyekkel ellentétben, amelyekbő1 volt választék, az ötvöstanulói munkahelyet

meg kell keresni, bizonyos körülmények között akár még rá is kell beszelni egy

mestert, aki nem készült tanoncot kiképezni, hogy vegyen föl egyet.

Természetesen semmi efféle nem történt, ellenkezőleg, a nővérek Erwint egy

mészároshoz szegődtették el, szinte mintha csak bosszút akartak volna állni

rajta, és kijelentették, hogy ez volt az egyetlen tanulóhely, amit találtak

neki, figyelembe véve az iskolai végbizonyítványbán felmutatott osztályzatai

átlagát.”

 

1677. mulholland (2008.09.15 07:00)

„Mivel Erwin egyrészt keveset tudott az életről másrészt nem tanult meg nyíltan

harcolni, a döntést ellenkezés nélkül fogadta

el, és nemsokára belépett tanoncnak egy Wünsch nevű mészároshoz. Wünsch mészáros

mindig is az arváhazbó1 kapta a tanoncait, és azok mindig is az üzlet fölött

laktak, egy kis kamrában. Wünsch mesternek jó tapasztalatai voltak az

árvaházbeli tanoncokkal. A családból érkező fiúkkal ellentétben az árvaháziak

már egy kis biztatásért is olyan hálasak voltak, hogy hajlandóak voltak

rendszeresen sokkal tovább dolgozni, mint kellett volna, sokkal egyszerűbb volt

bánni velük, azonkívül többnyire hűségesek voltak, és előnyös munkaerőként mint

segédek is sokáig szolgáltak még a Wünsch-mészárszéket.”

 

1678. mulholland (2008.09.15 10:51)

„Wünsch mester nem volt különösebben jóságos munkaadó, de nem volt különösebben

kemény vagy komisz sem. Azonkívül az se nagyon érdekelte, hogy a tanoncai minél

többet tanuljanak inkább a munkaerejük kellett neki. De éppen ez a magatartás

jött kapóra Erwinnek, és megkönnyítette számara a tanulóidőt, mert esze ágában

sem volt megtanulni ezt a mesterséget.

Az üzlet fölötti kamra, ahol lakott, kicsi volt ugyan, és többnyire hideg is, de

Erwin először lakott egyedül egy szobában. Így eleinte jó darabig valóságos

paradicsomnak tűnt számára ez a szoba. Tanoncideje végeredményben különösebb

események nélkül telt el. Erwin számára egyik nap olyan volt, mint a másik.

Egyedül a mester feleségének szeszélyeitől szenvedett néha, aki általában

végtelenül nyájas, szinte túlságosan is nyájas volt hozza, de aztán néha

váratlanul és ok nélkül undok és sértő lett. De Erwin többé-kevésbe megtanult

ehhez is alkalmazkodni.”

 

1679. mulholland (2008.09.16 08:36)

Bárcsak itt lennél velem. Nagyon szükségem van Rád.

 

1680. mulholland (2008.09.16 17:43)

„Wünschéknek volt egy Erwinnel egykorú lányuk, Irenenek hívták, és gimnáziumba

járt. Mikor Erwin belépett hozzájuk, Irene inkább csak pajtáskodva bánt vele,

próbálta ugratni. Erwinnek aztán volt egyszer egy alma, amelyben nagyon

szerelmes volt ebbe a lányba, és amikor felébredt, tovább hitt ebben a

szerelemben. Éveken át minduntalan próbálta Irenenek jelét adni, milyen

rokonszenvet érez iránta, próbált neki kis ajándékokat adni, amelyekért gyakran

minden összegyűjtött pénzét ki kellett adnia. Mégis eltartott jó három évig,

amíg Irene levetkőzte azt a sajátos modorát, amelyet Erwinnel szemben alakított

ki, és amely besavanyodottság és fölényesség keveréke volt, és apja tanoncában

már nemcsak a tanoncot látta, hanem a férfit is – az embert azért még nem. Irene

ekkor néhányszor elment Erwinnel szórakozni, hol vacsorázni, hol táncolni egyet.

Megállapították, hogy nehezükre esik beszélgetni, közös nyelvet találni, és

talán éppen emiatt lett a kapcsolatuk mélyebb és fontosabb, mint amilyen

egyáltalán lehetett volna.”

 

1681. mulholland (2008.09.17 11:04)

„1960-ban, és ez biztosan véletlen volt, mindketten csaknem egyszerre tették le

döntő vizsgáikat: Irene az érettségit, Erwin a segédvizsgát. Mindketten

sikerrel, és utána következett az ünneplés.

Irene a ragyogóan letett érettségi vizsgáért csak egy ajándékot akart a

szüleitő1, egyetlenegyet, önálló lakást akart. Ez a kívánsága azonban nem

teljesült. Elsősorban az apa nem akart megválni a lányától. Lehet, hogy

szerette, lehet, hogy nevelési kérdésekben senki másban nem bízott, csak

önmagában. Irenet megsértette apja viselkedése.”

 

1682. mulholland (2008.09.17 16:09)

„Először veszedelmes, fatalista színben látta a dolgot, aztán Erwin

kikölcsönzött egy rnotorkerékpárt, és fel-alá furikázott Irenevel isten háta

mögötti, Frankfurt széli helyeken. Ez a motorkerékpározás minden bizonnyal mély

benyomást tett Irenere. Átérezhette közben, sejtései támadhattak róla, hogy mi

az a szabadság, és hogy az ember érezheti magát szabadnak, bizonyos mértekig még

lehet is szabad, és ugyanakkor olyan partnere is lehet, aki a védettség érzését

nyújtja az embernek, anélkül igazán birtokolna be1ő1e valamit, olyan

védettséget, amely teljesen mentes a kényszerektől.”

 

1683. mulholland (2008.09.18 09:17)

Szeretném megérinteni a szemöldököd ívét. A számmal a szádat. És érezni, érezni

Téged.

 

1684. mulholland (2008.09.18 15:35)

„Az egyik közeli napon Irene újabb nagy és a jelek szerint szakításhoz vezető

beszélgetést folytatott az apjával, és ezt követően feküdt le először Erwinnel.

Mindjárt első alkalommal teherbe esett, és amikor az orvos közölte ezt vele,

eszébe se jutott, hogy elvetesse a magzatot, de az sem, hogy terhessége ilyen

korai stádiumában tudassa szüleivel a tényállást.”

 

1685. mulholland (2008.09.19 07:35)

„Erwin az alatt a három év alatt, amíg a távolból szerette Irenet, és közben

utat talált a saját testéhez, megértette, hogy ez a test képes gyönyört nyújtani

neki, és ezt a gyönyört élvezet kielégíteni. Erwin gyakran onanizált ebben az

időben, és ezt mindennemű szégyenérzet nélkül tette. Csupán azok a furcsa

gondolatok nyugtalanították, amelyek közben támadtak benne. Olyan gondolatok

voltak ezek, amelyeket már nem tudott ellenőrizni. Gondolatok és képek jöttek és

mentek, anélkül hogy befolyásolni tudta volna őket. Így történt az is, hogy

valamikor az jutott eszébe, mindaddig, amíg még idegenszerű képeket lát,

miközben kielégíti magát, és olyan gondolatok forognak a fejében, amelyek

mintegy maguktó1 gondolják magukat, addig ez a gyönyör és a kielégülése még nem

lehet a maximális abszolútum. Így lett az az elképzelése, hogy ezt az élvezetet

Irenevel együtt szerezze meg, mind követelőbb, és a végén már ellenállhatatlan.”

 

1686. mulholland (2008.09.19 12:18)

„Irene a maga részéről tudta ugyan, hogy létezik valami olyasmi, mint gyönyör és

kielégülés, de ez csak elmélet volt nála, és félsz attól, hogy ez az elképzelés

egyszer valósággá is válhat. De aztán, mikor elvégezte az iskolát, és a szü1ők

eltiltották attól a szabadságtó1, amelyre annyira vágyott, rákényszerítette

magát, hogy levetkőzze a félelmet a valódi gyönyörtől és a kielégítésétől. Így

került sor arra, hogy lefeküdt Erwinnel, teherbe esett, és nem akarta elvétetni

a gyereket.”

 

1687. mulholland (2008.09.19 17:13)

„Aztán amikor kellő idő eltelt, és a beavatkozás lehetősége elmúlt, diadalmasan

kivágta a szüleinek, hogy gyereket vár, és döntött, anélkül, hogy előzőleg

igazán elgondolkodott volna rajta, hogy férjhez megy Erwinhez. Szülei

megrémültek és haragra gerjedtek, de minél inkább e kapcsolat ellen léptek fel,

annál határozottabban tartott ki Irene a döntése mellett. Így történt, hogy

Erwin és Irene egy nap csakugyan összeházasodtak, tizennyolc évesek voltak, és

ettől fogva maguk akartak rendelkezni az életükről.”

 

1688. mulholland (2008.09.19 18:27)

„Most, hogy már nem lehetett semmin változtatni, a szülők beletörődtek

rnindenbe, és segítettek a fiataloknak lakást keresni és ezt a lakást

berendezni, hogy jól érezzék magukat benne, mert éppen ezek az apróságok voltak

Irene számára olyan döntőek és fontosak, hogy elviselhesse azt, amit maga

választott, mert egyvalamit tudott pontosan, hogy tudniillik ezt a fiút, akit

Erwinnek hívnak, kedveli ugyan, de szeretni nem szereti. Egy napon, sokkal

később, amikor már késő is volt, egyszerűen nem volt benne kellő bátorság.”

 

1689. mulholland (2008.09.19 18:56)

„Irenenek megszületett a lánya, aki a Marie-Ann nevet kapta. Ezt már jóval előbb

eldöntötték, és azokban a napokban, amikor a szülés után Irene még a kórházban

volt, Erwin számára valami alapvetően meghatározó dolog történt. Egészen

ártatlanul kezdődött, Erwin találkozott egy volt osztálytársával, aki meghívta

őt a törzskocsmájába egy sörre. Erwinnek nem sok kedve volt hozzá, de végül

mégis elment vele.”

 

1690. mulholland (2008.09.20 07:49)

„Mikor beléptek a kocsmába, Erwin hirtelen úgy érezte, mintha a másodperc tört

részére vagy éppen örökkévalóságnyi időre megállt volna a világ, történt vele

valami, ami olyan hirtelen és rettentően lepte meg, hogy szinte elfelejtett

levegőt venni. Objektíve nézve természetesen tulajdonképpen nem történt semmi.

Két fiatalember lépett be egy bárba, amely félig volt vendégekkel, bár kissé

furcsa emberekkel, de olyan nagyon furcsák mégsem voltak ezek az emberek, mert

ha Erwin kiolvasott is volna belőlük valamit, nem találta volna meg rá a

szavakat, ha netán rákérdez valaki. Nem volt ez semmi egyéb, mint hogy a bár

vendégei közt ült egy férfi, akit Anton Seitznek hívtak, és aki az ajtó felé

pillantott, mikor Erwin belépett a barátjával. Találkozott a tekintetük, és azt

az egyet legalábbis mindjárt biztosan tudta Erwin, hogy ez az ember, akinek ott

a szemébe nézett, döntő szerepet fog játszani az életében. Ez az Anton Seitz

odaintette a két új vendéget az asztalához, és üdvözölte Erwin barátját, a barát

pedig bemutatta őket egymásnak. Így üldögéltek egy asztalnál, és nem történt

semmi a világon. Aztán valamikor, ahogy lenni szokott, a beszélgetés arra

terelődött, hogy ki mit csinál az életben, és mikor Erwin elmondta, hogy

mészáros, és egy mészárszékben dolgozik, ez az Anton Seitz néhány pillanatra

mintha élénkebb érdeklődést árult volna el Erwin iránt, de ugyanazzal az erővel

lehetett ez akár Erwin érzékcsalódása is.”

 

1691. mulholland (2008.09.20 16:44)

Nagyon szeretlek és nagyon hiányzol, Egyetlen.

 

1692. mulholland (2008.09.21 11:18)

Szeretnék Veled beülni egy kád forró vízbe, pezsgőt inni, epret enni…

 

1693. mulholland (2008.09.21 12:30)

„Hirtelen állt fel Anton Seitz, azt mondta, siet, kezet nyújtott Erwinnek, és

sebesen annyit mondott még, találkozhatnának másnap egy másik kocsmában, esetleg

hat órakor, ha Erwin ráér, és van kedve kicsit elbeszélgetni Antonnal.

Miután Anton távozott a bárból, egyszeriben sivár és szomorú lett Erwin számára

az egész helyiség, és nemsokára haza is ment. De hamarosan észlelte, hogy ez az

Anton Seitz, akármennyire igyekszik is, sehogyan sem akar kimenni a fejéből.

Végül meg azt is beismerte magának, hogy amennyire visszaemlékezett, soha

semmire az életében nem áhítozott még annyira, mint a másnapra és annak is az

este hat órájára.”

 

1694. mulholland (2008.09.21 15:38)

„Reggel, mint mindig, Erwin bement az üzletbe, és elvégezte a szükséges

bevásárlásokat, majd a vágóhídon dolgozott. Már korán kifejlesztette magában azt

a képességet, hogy eltávolodjon attól az enjétő1, amely ott a hússal dolgozik,

és valahol másutt, hogy ez pontosan hol volt, maga sem tudta, más dolgokkal

elfoglalva boldog legyen. Ezen a napon is messzire félrevonult azzal, akit

önmagának érzett, miközben a teste vesepecsenyét vagdalt le a marháról. De

aznap, és ez addig sosem történt meg, túlságosan messzire távolodott, olyan

messzire, hogy nem volt többé ura a testének, és így teljesen logikusan mélyen

megvágta ujját a nagy, éles késsel, amellyel dolgozott. A hirtelen fájdalomtól

magához tért, látta, hogy az ujja szinte már csak az egyik oldalával lógott a

kezén, és úgy vérzett, ahogy még soha senkit sem látott vérezni. Sikerült még

épphogy annyira összeszednie magát, hogy nem zuhant el egyszerűen. Aztán némán

megmutatta a sebét a mester feleségének, aki először undorodva elfordult, de

aztán nyomban a telefonhoz ment, és hívta a mentőket. A kórházban aztán azt

mondták, hajszálon múlik, hogy meg lehet-e menteni az ujját, vagy amputálni

kell. Szerencséje volt, összevarrták az ujját, és így sikerült megmenteni”

 

1695. mulholland (2008.09.22 09:53)

„Pontosan hat órakor, vastag kötéssel a kezén, Erwin ott ült a kocsmában,

amelyet Anton megnevezett neki, és várt. Valami, és ez a valami mintha Erwin

boldogsága lett volna, a torkát fojtogatta. Minden pillanatban az órájára és az

ajtóra nézett, egyre idegesebb lett, negyed hét lett, fél hét, és egyszer csak

óriási belső üresség érzése fogta el. Gyötörte ez az üresség, annál inkább

kínozta, mert egyszerűen. nem bírta felfogni, értette, akárhányszor próbálkozott

is, hogy most éppen mi történik vele. Akkor hirtelen kinyílt az ajtó, és

belépett Anton. Amikor Erwin megpillantotta, egész testén különös remegés futott

végig, azelőtt sohasem érzett hasonlót. Nyoma sem volt már az ürességnek, csak

épp Erwin nem tudta a helyét betöltő érzésről, hogy az, ami hirtelen eltöltötte,

maga a boldogság. Anton odajött az asztalához, Erwin felállt, kezet fogtak, és

egészen elpirult tőle, mint egy süldőlány, de észre sem vette, és azt sem vette

észre, hogy dadog, nem vett észre semmit, semmiféle részletet, csak azt tudta,

hogy itt van, és hogy nemcsak szívesen van itt, hanem — tudatosan legalábbis

először az életében — nem tevődik föl többe számára az a kérdés, miért van itt

egyáltalán, és miért él ezen a Földön. Beérte annyival, hogy itt van, és úgy

tűnt, hogy ez az ittlét a puszta létezésen túl nem szorul értelemre. Anton

leült, és a húsró1 beszélt. Sokat beszélt, alighanem valamilyen elméleteket

állított fel, de Erwin nem figyelt oda. Csak az tűnt fel neki, hogy egyszeriben

megígéri, olyan dollgokat fog tenni, amelyek legalábbis tiltottak, de talán

veszélyesek is. De először is ennek az embernek úgysem tudta volna semmilyen

kérését sem elutasítani, másodszor pedig nagyon is tudatában volt a lehetséges

következményeknek, csak furcsamód nem érdekelték.”

 

1696. mulholland (2008.09.22 16:01)

Pár nap múlva elutazom pár napra. Olyan jó lenne, ha velem jönnél és együtt

lennénk, csak mi ketten.

Félek.

Elmondhatatlanul hiányzol!

 

1697. mulholland (2008.09.22 18:10)

„Így Erwin csaknem két éven át tiltott üzelmeket folytatott Antonnal, és bár

tudta, hogy veszélyesek, egyáltalán nem félt. Ez alatt az idő alatt folytatódott

a családi élete Irenevel és Marie-Ann-nal, már ahogy, de alig maradt ideje

rájuk, többnyire úton volt valahol, valamilyen okból Antonnal, rendszerint nem

is tudta, miért. És amikor Anton egy nap megkérdezte tőle, miért nézi úgy

mindig, Erwin azt felelte gondolkodás nélkül, hogy azért, mert szereti őt. Anton

erre barátságosan bólintott, és megvonta a vállát, és csak annyit mondott neki,

hogy ha lány lenne, akkor valószínűleg ő is szeretné. És pontosan ezeket a

mondatokat, ugyanilyen természetességgel, meg egypárszor elmondták egymásnak,

más nem történt. Antonnak gyakran támadt kedve magáról, eddigi eletéről mesélni.

Erwin ilyenkor úgy érezte, mintha nem Anton maga mesélne, hanem Antonból

beszélne valami. Mindig ugyanazok a történetek voltak. Anton csaknem az egész

gyermekkorát egy koncentrációs táborban töltötte, és csak egy véletlennek

köszönhette, hogy megmenekült,

legalábbis Anton egyik változata szerint volt szó véletlenrő1. Volt egy másik

verzió is, eszerint Anton a végzetének köszönhette a menekülését, és további

változatok szerint további okok is voltak még, de a nagy ellentmondások ellenére

valahogy mindegyik igaznak tűnt egy kicsit. Akárhogyan történt, Anton

megmenekült, és egyetlen vágya volt, amikor szabad lett, Amerikába akart menni,

de útban Amerikába elakadt Frankfurtban, és viszonylag rövid idő alatt jó nevet

szerzett itt magának az úgynevezett alvilágban. Azonkívül megértette egy napon,

hogy valószínűleg nincs semmi különbség Frankfurt városa és Amerika között, és

még valami fontosat tanult meg Anton a szabadságnak ezekben az éveiben, és erre

is mindig visszatért, megtanulta, hogy egyáltalán nincs olyan nagy különbség a

kinti élet és aközött, amelyet a koncentrációs táborban élt és látott. Igaz,

kint nincsenek olyan nyilvánvalóan bezárva az emberek, de végeredményben be van

zárva a maga módján itt is mindenki, és félt is kint mindenki, és ez a félelem

nem volt kisebb, mint az, amit a táborban ismert meg, csak egy kicsit más. Néha

megtörtént, hogy Anton, mikor elméleteket hangoztatott, vitába keveredett. De

szinte csoda réven soha nem bonyolódott igazi verekedésbe. Mintha valami hetedik

érzek óvta volna ettől.”

 

1698. mulholland (2008.09.23 09:19)

„Egy nap letartóztatták Erwint. Valami ostoba véletlen miatt jutott eszébe

valakinek, hogy Erwinnek köze van bizonyos hússal való üzérkedésekhez. Erwin

sohasem árulta el partnerét, Antont. Mindenestül elvitte a balhét, a rendőrségen

is, a vizsgálóbíró és a bíróság előtt is. Mivel Erwin büntetlen előéletű volt,

azonkívül felesége és gyermeke volt, megúszta tizenkét hónap felfüggesztés

nélküli börtönnel. Ezt a tizenkét hónapot, amelyet rács mögött töltött, Erwin

teljesen úgy fogta fö1, mint Antonnak szóló ajándékot, és különös módon Irene

nem határolta el magát tőle, mikor az egész ügy kipattant, ellenkezőleg,

meglátogatta a börtönben, ahányszor csak lehetett, és most úgy tűnt, mintha

Irene kezdené megszeretni. Erwint. Erwin maga változatlanul, szerette Irenet,

Irenenek, történjék bármi, helye volt az életében, és mivel Erwin szinte soha

nem akadt össze olyan emberekkel, beszelhetett volna, egy napon elmondta neki,

milyen kapcsolatban állt Antonnal. Azt sem titkolta el, hogy úgy véli, szereti

Antont. Az első pillanatban Irene kővé dermedt, de nem sokkal később értésére

adta Erwinnek, hogy beszélhet vele erről a kérdésről, és hogy ez az ügy számára

nem változtat a lényegen.”

 

1699. mulholland (2008.09.23 11:44)

„Anton sohasem látogatta meg, de Erwin megértette őt ezért egyvalami

szomorította el, hogy még levelet sem kapott soha, pedig a tizenkét hónapon át

naponta várt erre a levélre, meg-megújuló reménnyel, és szabadon bocsátása után

Erwin mégis azonnal végigjárta azokat a kocsmákat, amelyekben Antonnal

megfordult. Kereste őt, de nem találta, helyette valaki

elmondta neki, hogy Anton bordelyházat nyitott, és igazi nagymenő üzletember

lett. Ebben a bordélyban Erwin most már hamar meg is találta Antont, és Anton

igazán megörült, hogy viszontlátja Erwint, még meg is köszönte neki, hogy Erwin

kihagyta őt abból a másik dologból, benyúlt a zsebébe, és egy rakás bankót

nyomott Erwin kezébe. Erwin, aki tizenkét hónapja várt a viszontlátásnak erre a

pillanatára, csak állt ott mereven, és nézte Antont, csak nézte és nézte, míg

Anton, mint már azelőtt is párszor, feszengeni nem kezdett, és ismét megkérdezte

tőle, mit néz rajta, mire Erwin megint azt mondta neki, hogy szereti, és Anton

erre megint azt mondta, hogy hát csak lenne Erwin lány, aztán gyorsan témát

váltott, és közölte Erwinnel, hogy bordélyban nagyjából ugyanazt a rendet

vezette be, mint egykor a koncentrációs táborban ismert meg, a parancsolásnak,

engedelmességnek, kötelességeknek és félelmeknek ugyanazt a rendszerét, és hogy

milyen jól bevált. Ekkor tapsolt egyet Anton örömében, mint egy kisgyerek, és

szemlátomást nagyon elégedett volt.”

 

1700. mulholland (2008.09.23 18:15)

szeretlek, akarlak, Te vagy a minden

 

1703. mulholland (2008.09.23 18:48)

Egyre kevésbé létezem. Nélküled semmivé válok.

 

1704. mulholland (2008.09.24 07:13)

Sz*rul vagyok. Arra gondoltam, ha Te lennél beteg, vinnék neked vitamint, ott

lennék Veled, gondoskodnék Rólad.

 

1705. mulholland (2008.09.24 12:22)

„Bénultan távozott Erwin a bordélyból, és aztán valami egész különös dolgot

csinált, olyasmit, ami azelőtt sohasem fordult meg a fejében. Taxiba ült, a

repülőtérre vitette magát, helyet foglalt a következő casablancai járatra,

elrepült Casablancába, és ott, a kétely leghalványabb jele nélkül, férfiból nővé

operáltatta át magát. Körülbelül három hétig kellett Casablancában maradnia, míg

elvegezték az összes szükséges utólagos műtétet, aztán a kórházbó1 a városba

ment, női ruhákat és parókát vásárolt, és visszarepült Frankfurtba.”

 

1706. mulholland (2008.09.24 15:24)

„A Marokkóból való kiutazáskor és a Németországba való beutazáskor a szokásos

nehézségek adódtak, de végül mégis kiengedték az egyik országból, és beengedték

a másikba.”

 

1707. mulholland (2008.09.24 17:26)

Kérlek, gondolj rám, Drága.

 

1708. mulholland (2008.09.25 10:29)

Nekem, minden gondolatom Te vagy.

 

1709. mulholland (2008.09.29 09:54)

SZERETLEK!

 

1710. mulholland (2008.09.30 10:17)

Egy magamba zárt lószar vagyok. Vegyél észre, szólj hozzám, kérlek.

 

1711. mulholland (2008.09.30 17:09)

„Megint taxiba ült Erwin, amilyen gyorsan csak lehet, Antonnal akart lenni.

Megint ott találta a bordélyban, ahol Anton nem ismert rá mindjárt, és biztos

azt hitte inkább, hogy az egyik szobájára pályázik az illető, aki előtte áll.

Erwin erre megrázta a fejét, és közölte, hogy másró1 van szó, ô Erwin, akit most

mar Elvirának hívnak, és miután a meghökkent Anton nem jött rá magától, Erwin-

Elvira emlékeztette rá: valahányszor azt mondta neki Erwin, hogy szereti őt,

Anton mindig azt felelte, lenne csak lány, hát most az, most lány. Anton gyorsan

felocsúdott, minden oldalról jól megnézte Erwin-Elvirat, végül elismerően

bólintott, mintha egy különösen jól sikerült munkáról formálna szakértői

véleményt, egy szekrényről vagy egy asztalról például.”

 

1712. mulholland (2008.09.30 18:49)

„Ekkor Elvira sürgetően lépett fel. Számára véget ért a játszadozás ideje,

számára mindez súlyosan és reményteljesen komoly dolog volt. De Anton csak a

fejét rázta, és nevetett, úgy nevetett, hogy kicsordultak a könnyei, de

Elvirának nem tetszett ez a nevetés, és nem maradt más választása, mint

világosan kimondani, hogy természetesen nem úgy értette a dolgot, most egyik

percről a másikra tudta, hányadán áll Antonnal. Teljesen világos volt számára,

hogy ez a szerelem sohasem teljesülhet be, egyszersmind fölfogta a maga teljes

és ijesztő méreteiben, hogy mit jelent rá nézve ez az operáció. Egészen

nyugodtan bólintott tehát Antonnak, megvonta a vállát, mintha mi sem történt

volna, és elment. Egy patikában altatót vásárolt, és szobát vett ki egy

szállodában. Ott bevette a tablettákat, de a szállodatulajdonos mindjárt

furcsának vélte ezt a vendéget, ahogy bejelentkezett, és kopogott az ajtaján, de

nem hallott semmit, az ajtó pedig zárva volt. Leszaladt a recepcióra, megnézte a

bejelentőlapot, azon rajta volt Elvira címe, ahol Irenevel lakott. A

szállodatulajdonos felhívta Irenet, Irenenek halvány fogalma sem volt ugyan, ki

lehet az a nő, aki az ő címüket adta meg, amikor kivette a szobát a szállodában,

mégis, amilyen gyorsan csak tudott, bejött a városba. Irene jelenlétében aztán a

szállodatulajdonos olyan erővel vetette magát neki az ajtónak, hogy az betört,

és Elvirát már kómában találták az ágyon. A szállodatulajdonos azonnal hívta a

mentőket, miközben Irene lassanként kezdte felfogni, mi történhetett, és egészen

furcsa módon ez csak még jobban megszerettette vele Erwint azt a nőt, aki ott

feküdt, mint amennyire valaha bárkit is szeretett. A szállodatulajdonos

rohanvást érkezett vissza a szobába, félretolta Irenet, megragadta Elvirát, és

hatalmas pofono1 kent le neki. De ez sem segített, Elvira eszméletlen maradt.

Szerencsére rövidesen megérkezett a mentőautó, és kórházba vitte Elvirát.

Útlevele alapján annak rendje-módja szerint a férfiosztalyra szállították, és

sikerült megmenteni az életét.”

 

1713. mulholland (2008.10.01 09:47)

„Mikor Elvira magához tért a férfiosztályon, néhányan megbámulták, mások viszont

csúnyákat mondtak neki. Akkor Elvira visszafeküdt a párnájára, és most végre

eleredtek a könnyei, az apró, törékeny cseppek végigfolytak az arcán, és mikor

bejött hozzá az orvos Irenevel, és Irene megsimogatta Elvira haját, Irene odaült

Elvira ágyára, átölelte őt, megcsókolta, vele együtt sírt és olyan butaságokat

mondott, hogy mégis szép az élet, és sosem tudja az ember, mi jöhet még. De

miközben beszélt, már érezte, hogy ezek csak közhelyek, más azonban nem jutott

eszébe, és azt mondta magában, hogy egy másik alkalommal, majd minden tőle

telhetőt megtesz, hogy értelmesen beszéljen Elvirával az életről, már amennyire

lehetséges egyáltalán beszelni az életről.”

 

1714. mulholland (2008.10.02 10:00)

Napról-napra egyre kevésbé vagyok ember, napról-napra egyre kevésbé létezem.

Történjék csoda! Történj bele a létezésembe, Drága.

 

1715. mulholland (2008.10.02 15:56)

FÁj

hiányzol

szeretlek

 

1716. mulholland (2008.10.03 11:50)

„Miután Elvirát elbocsátották a kórházból, kis lakást bérelt magának a

belvárosban, és mint bárhölgy dolgozott a Kaiser?strassén. Elvirának hosszú

időre volt szüksége, amíg hozzászokott mindehhez, és még több időre, amíg el

tudta fogadni, hogy ezentúl nő lesz, ugyanis nem azért lett nő mert mindenáron

nő akart lenni. Hosszú idő telt el úgy, hogy valahányszor férfival kontaktusba

került, és még csak nem is kellett ennek szexuális kontaktusnak lennie, az a

kellemetlen érzése támadt, hogy valami homoszexuális dolgot művel, holott Elvira

nem volt homoszexuális a szó közkeletű értelmében. Antonhoz fűződő szerelme sem

ért el soha abba a stádiumba – a fejében kialakuló gyakorlati elképzeléseket

tekintve –, amelyben Elvira igazi testi egyesülést képzelt volna el vele.”

 

1717. mulholland (2008.10.03 17:10)

„Az operációt követő első három évben Elvira bárhölgyként dolgozott. Ebben az

időszakban semmiféle szexuális kapcsolata nem volt. Ellenkezőleg, inkább

megpróbált megfeledkezni arról is, hogy van egyáltalán neme. Egyvalamit

mégis tett Elvira, de azt még csak nem is sejtette senki, aki ismerte, szinte

mazochista kéjjel és jól követhetően süllyedt lefelé a különféle bárok

világában, azzal párhuzamosan, hogy Anzin Seitz közben egyértelműen emelkedett

fölfele. Annyi pénzt keresett a bordélyával, hogy házakat kezdett vásárolni,

azonkívül kereskedett is házakkal. Nagy konjunktúrája volt ennek az üzletágnak

Frankfurtban. Úgy gazdagodtak meg emberek hogy olcsón fölvásároltak öreg

házakat, a bérlőket, ha nem mentek el maguktól, a legkülönlegesebb trükkökkel

elűzték, és mikor mindenki távozott, lebontották a házat, és akkor vagy a telek

árát lehetett jól fölverni, vagy maga épített rá valamit az ember. Anton Seitz

nemsokára az óriások egyike lett ebben az üzletágban, egyre nagyobb lett, és

amikor ingatlanspekulánsi karrierjének valamiféle tetőpontjára érkezett,

Elvira úgy döntött, nem dolgozik tovább a bárban, hanem strichelni fog, és már

rövid idő múlva Elvira volt Frankfurt, a vásárváros egyik legismertebb és

legkedveltebb prostituáltja. Erre az időre Eiviranak sikerült a női szerepéhez

is idomulnia. Mint nő még élvezetet is talált a férfiakban.”

 

1718. mulholland (2008.10.03 20:14)

Csak azt szeretném, tudd: szeretlek.

 

1719. mulholland (2008.10.04 09:44)

„Ezekben az években sem adta fel Elvira a számára létfontosságú kapcsolatot

Irenevel, aki időközben gimnáziumi tanárnő lett, és nem mondott le arról hogy

Elvirának sok mindenben, örömet szerezzen, és ha ezek a kísérletei többnyire

kudarcot vallottak is, mégis sikerült neki Elvira érdeklődését hol ennek, hol

annak megnyerni, mert Eiviranak csak egyetlen esélye volt arra, hogy ne tegye

tönkre önmagát, ez tudta I rene, éspedig, ha rendszeresen új dolgokat él át.”

 

1720. mulholland (2008.10.04 12:54)

„Egy nap amikor Elvira prostituálti karrierjenek a tetőpontján állt,

megismerkedett a munkanélküli Christoph Hackerrel, aki csupa kétely volt önmaga

iránt. Elvira beleszeretett, bizonyos legalábbis. Christoph Hacker színész volt,

több éven át vidéki színházaknál volt szerződésben, de egy napon rákellett

jönnie, hogy hátrafelé visz az út, amelyen jár, ugyanis a szokásossal

ellentétben, amikor a színészt mind nagyobb és jelentősebb városokban

szerződtetik, azok a városok, amelyekből Christop Hacker ajánlatokat kapott,

mind kisebbek lettek, úgyhogy, egy napon nem tehetett mást, mint hogy be kellett

magának vallania, mégsem az a nagy tehetség, akinek valamikor hitte magát. Ez a

felismerés persze rettentően fáj, annál is inkább, mert mindazok a remények,

amelyek eddig életbentartották az embert, mostantól nem kecsegtettek többé.”

 

1721. mulholland (2008.10.04 16:02)

„Christoph Hacker tehát, amikor találkozott Elvira Weishaupttal, élete

határhelyzetében volt, olyan helyzetben, amelyben nemigen talált okokat arra,

hogy tulajdonképpen miért is tartson ki még ebben a földi életben. De mikor

Christoph Hacker találkozott Elviraval, olyan emberbe botlott, aki az első

pillanattól kezdve megbűvölte, és ettő1 fogva ennek az embernek a puszta

létezése is elegendő ok volt Christoph Hacker számára, hogy értelmet lásson az

életben. Mivel Elvira számára már maga az a tény, hogy belebocsátkozik egy ilyen

kapcsolatba, nagy merészség volt, legalább bizonyos mértékig megtisztulva akarta

elkezdeni az életet Christoph Hackerrel.”

 

1722. mulholland (2008.10.05 10:47)

Annyira szeretném, h. itt legyél velem. Szeretnék adni Neked, érezni téged,

együtt lenni Veled.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek, Egyetlen Drága.

 

1723. mulholland (2008.10.05 13:33)

„Így mindent elmesélt neki, amiről úgy vélte, hogy az életéhez tartozik, semmit

sem hagyott ki, elbeszélésével talán esélyt is akart adni Christophnak, hogy

visszaléphessen. De Christoph Hackert semmi sem tántoríthatta el Elvirától. Így

kerestek maguknak egy lakást, hogy megpróbáljanak benne együtt élni, és ezt a

lakást teljesen az ízlésük és igényeik szerint rendezték be. Elvira megtartotta

a saját lakását is, amelyre továbbra is szüksége volt a munkájához.”

 

1724. mulholland (2008.10.05 19:51)

„Együttélésük kezdeti időszakában Christoph Hacker főleg az új lakás

berendezésével törődött, és mikor végzett ezzel a munkával, lézengett néhány

hónapig, mígnem egy nap arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbálkozik egy

másféle munkával. Christoph széltében-hosszában kipuhatolta a piacot, és először

úgy döntött, hogy ügynökként fog dolgozni, mégpedig nem valami

porszívóügynökként, nem is valami képeslap számára fog előfizetőket toborozni,

hanem afféle részvényeket fog árulni. Éspedig olyan részvényeket, amelyeknek

komolysága többnyire nem tart ki egy évnél sokkal tovább, de majd csak kitalál

mindig új ötleteket, amelyekkel el lehet sütni ezeket a részvényekhez hasonló

papírokat. Még mindig akadnak bőven olyan emberek, akiknek arra a gondolatra,

hogy 240 százalék jutalék, teljesen elborul és kiürül a fejük.”

 

1725. mulholland (2008.10.05 23:18)

Megszakad a szívem Érted. Annyira FÁj.

 

1726. mulholland (2008.10.06 10:07)

„Elvira minden módon segített Christoph Hackernak, hogy előkészíthesse a

pályáját. Segített úgy, hogy erőt adott neki, és segített azzal, hogy

megszerezte számára mindazt, ami a legfontosabb ebben a szakmában, a

reprezentációs eszközöket. Elvira és Christoph Hacker körülbelül három éve éltek

együtt, amikorra Christoph Hacker úgy megalapozta a helyét a szakmájában, hogy

keresett eleget kettejüknek, Elvirának pedig volt elegendő pénze a

bankszámláján. Így lehetővé vált számára, hogy egyik napról a másikra abbahagyta

a prostitúciót. Ető1 fogva Elvira hat évig élt együtt Christoph Hackerrel úgy,

hogy nem dolgozott. Eleinte volt bőven mivel elfoglalnia magát, és azt a tényt,

hogy Christoph hetfőtő1 péntekig nem volt otthon, Elvira inkább pozitívumnak

tartotta a kapcsolatukra nézve, de aztán valamikor az évek folyamán megtörtént,

hogy Elvira ott állt a kitakarított lakásban, nem kívánkozott a bárokba, ahol

azelőtt élt, de a kulturális elfoglaltságok, mint a zenehallgatás, könyvek

olvasása, filmek vagy más hasonlók sem nyújtottak számára eleget ahhoz, hogy

életét tartalmasnak érezze. Sok mindent ki próbált, vett magának egy

fényképezőgépet, fényképezett vele, de nemsokára abbahagyta. Valamikor vett egy

videokamerát, saját maga akart forgatni filmeket, de ez is túl magányos

elfoglaltságnak bizonyult. Néhányszor elkísérte Christophot az útjaira, de

olyankor folyton a hotelszobákban üldögélt, úgyhogy erről is letett. Így eléggé

logikus volt, hogy egy napon inni kezdett, mégpedig egyre mértéktelenebbül, az

alkohol mellé néha tablettákat is beszedett, amelyek fokozták a hatást, közben

pedig időnként olyasfajta éhségrohamok lepték meg amelyek már inkább kóros

falánkságra vallottak, és teljesen elveszítve a kontrollt, Elvira mind kövérebb

és kövérebb lett, úgyhogy szinte teljesen kiment a formájából. Nem is maradt el,

hogy minél jobban távolodott Elvira attó1 a képtő1, amely Christophban élt róla,

a férfinak annál kevésbé volt kedve hazajárnia, úgyhogy néha mar előfordult,

hogy három, sőt hat hétig maradt. Világos pillanataiban Elvira fölfogta, hogy

teljesen esélytelen mint nő, ha nem alkalmazkodik ahhoz a képhez, amely

kialakult róla.”

 

1727. mulholland (2008.10.06 13:07)

„Így automatikusan megfogalmazódott benne valahol leghátul a fejében az a

gondolat, először csak egészen parányi formában, hogy szeretne újra férfi lenni.

Egyre nagyobbra nőtt a fejében ez a gondolat, míg végül egész gondolkodásán

eluralkodott. Időnként, mikor Christoph Hacker nem volt otthon, próbált olyan

férfiakat találni, akik legalább egy éjszakát eltöltöttek vele, de ez egyre

kevésbé sikerült neki, és mivel megalázónak tartotta, hogy mint nő fizessen egy

férfinak, most gyakrabban előfordult, hogy férfiruhában buzikurvát fogott, hogy

legalább pár percre a gyengédség illúziójában lehessen része.”

 

1728. mulholland (2008.10.07 10:50)

Csak Te létezel számomra, Drága. Egyedül Te.

 

1729. mulholland (2008.10.07 16:47)

„Egy film

Elvira Weishaupt férfinak öltözve buzikurvát fogott. A fiú véletlenül

észreveszi, hogy Elvira nem férfi. Erre úgy elszégyelli magát a nő előtt, hogy

nem tud mást tenni, mint jól megverni Eközben elszakadnak Elvira ruhái, a

sapkája alól előbuggyan hosszú haja. A megvert Elvira Weishaupt tetőtől talpig

meg van szaggatva és fél van dúlva, és megtévesztő mása, férfinak és nőnek e

szörnyszülött keveréke így megy haza a Kaiserstrassén. Két részeg férfit, akik

gúnyt akarnak űzni belőle, büszkeséggel és megvetéssel sikerül úgy leszerelnie,

hogy azok sietve és csendben távoznak.”

 

1730. mulholland (2008.10.23 09:43)

Mennyi ideig nem tudtam Hozzád szólni, Drága.:(((

Szeretlek, szükségem van Rád, hiányzol.

Megőrülök itt magamban.

Ez a hely a beszélő létezésem börtönében.

 

1731. mulholland (2008.10.23 12:45)

Gondolom, már nagyon várhatod a folytatást…:):(

„Kora reggel van most, szürkül. Elvira Weishaupt megérkezik a lakásába, ahová

váratlanul és legföljebb fél órával előbb érkezett haza Christoph Hacker, az a

férfi, akivel Elvira Weishaupt együtt él. Elvira nem számított rá, hogy

találkozik Christophfal ezen az éjszakán, így egyszer csak a rémes maskarában és

teljes megtépettségében áll most előtte. Csúnya veszekedés tör ki kettejük

között, amelyben mindketten régóta felgyülemlett fájdalmukat ordítják a másik

arcába. Ekkor Christoph Hacker hirtelen fogja a bőröndjét, és távozni akar.

Elvira elébe veti magát, nem akarja elengedni, könyörög neki, de a férfi nem

enged. Elvira a lépcsőházba is utána fut, de Christoph gyorsabb nála. Mikor

Elvira kiér a ház elé, Christoph Hacker már az autójában ül. Elvira megpróbál

az autó elé állni, hogy Christoph ne hajthasson el. Továbbra is sír és könyörög,

de Christoph egyszerűen elindul. Elvira épp hogy csak félre tudja vetni magát az

úttest szélére.”

 

1732. mulholland (2008.10.23 13:41)

„Ekkor az utca oldaláról a vörös Zora, egy kurva szalad feléje, Elvira

barátnője, segít Elvirának talpra állni, vele együtt sír és vonul be a sarki

állóbüfébe. Ott isznak egy sört, és Elvira, miközben sír, magyaráz, bekebelez

egy rakás sült kolbászt. Aztán hazasiet, mert azt hiszi, hogy Christoph Hacker

időközben visszatért, ilyen jelenetek, úgy látszik, már sokszor előfordultak, és

Christoph Hacker eddig még minding visszatért. Elvira reményekkel és vágyakkal

eltelve érkezik meg a lakásába, biztos benne, hogy Christophot ott találja, de a

lakás üres. Ekkor Elvira végigmegy a lakáson, amely egyszerre nagyon idegennek

tűnik számára, és amelyben egyszerre mintha nem is találná már a helyét. Aztán

olvasni. kezd egy könyvet. Sci-fi-regény, és az a címe, hogy A dróton rángatott

világ. Olvasás közben Elvira elalszik. Másnap reggel végeérhetetlen csengetésre

ébred. Gyorsan magára kap egy pongyolát, ajtót nyit. Odakinn Irene Weishaupt

áll, aki még minding felesége a valaha Erwin nevű Elvirának. Irene egy

képesújságot tart a kezében, és szemrehányásokat tesz Elvirának. Elvira szerint

interjút adott valakinek, amelyben felvilágosításokat közölt valakiről, aki

időközben a város egyik leggazdagabb és leghatalmasabb embere lett. Irene

szemlátomást félti Elvirat, a férfi el fogja taposni, meg fogja semmisíteni,

össze fogja zúzni, mondja Irene, és Elvira azt az ötletet szegezi szembe vele,

amelyet A dróton rángatott világ című regényből merített, és most nagyon

bölcsnek és megalapozottnak tart, nevezetesen, hogy a világ, amelyben most éppen

tartózkodik, csak próbamodellje egy magasabb rendű világnak, ahol látszólag

eleven élőlényeken reakciókat ellenőriznek; a két világ között nem jöhet létre

beszélgetés, mire Irene dühösen távozik a lakásból.”

 

1733. mulholland (2008.10.23 16:33)

„Később a kocsmában Elvira viszontlátja a vörös Zorát. Elvira valamennyire

rendbe hozta magát, de még jól látszik rajta, mennyire kétségbe van esve. A

vörös Zorának is megpróbálja elmondani a dróton rángatott világ eszméjét.

Mindezt olyan zavarosnak véli a vörös Zora, hogy azt mondja Elvirának, elviszi

az ideggyógyászához, ő talán ki tudja húzni Elvirát ebből az állapotából. Elvira

beleegyezik, mindegy neki, kivel beszél. Most nyilvánvalóan csak az a fontos,

hogy legyen valaki, akivel beszélhet. A pszichoanalitikusnál kiderül, hogy

Elvirának sem így, sem úgy nincs semmi esélye rá, hogy pszichoanalízisnek

vettessék alá, mert mint árva gyermeket egyetlen pszichoanalitikus sem kezelné.”

 

1734. mulholland (2008.10.23 20:41)

„Elvira és a vörös Zora eléggé tanácstalanul távoznak a pszichoanalitikustól.

Elvirának ekkor hirtelen az az óhaja támad, hogy menjenek el az árvaházba, ahol

felnőtt, és ott esetleg tudna beszélni az egyik nővérrel, akivel kapcsolatban

állt. Az árvaházban Gudrun nővért keresi, aki elő is kerül, és először nehezére

esik Elvirában felismernie a kis Erwint, aki egykor a védence volt. De aztán

kettesben kimennek a kertbe, és Gudrun nővér elmeséli Elvirának a gyermekkorát,

és miután a nővér elmondta a teljes és szörnyű igazságot, Elvira összeroskad.

Úgy tűnik, mintha epilepsziás rohama lenne. Gudrun nővér és a vörös Zora

próbálják megnyugtatni, és taxiba ültetik. A vörös Zora vele megy, és megígéri a

nővérnek, hogy vigyáz Elvirára, aki aztán elalszik. A lakásban Elvira altatót és

nyugtatót vesz be, tulajdonképpen sokkal többet a kelleténél, de a vörös Zora

vigyáz, hogy ne vegyen be annyit, amennyi már veszélyes lenne. Aztán leül Elvira

ágya szélére, és megvárja, míg elalszik.”

 

1735. mulholland (2008.10.24 08:52)

„Másnap Elvira alaposan rendbe hozza magát, és papírzacskóba csomagolt francia

kenyérrel, sajttal, vörösborral az irodaház előtt áll, amely korábbi barátjáé,

Anton Seitzé. Aztán belép a házba, szinte kicsit félénken, fölmegy a lépcsőn,

hangokat hall fölülről, gyorsan elbújik egy üresen álló irodában, továbbra is

hallja a hangokat és lépéseket, kinéz a sarkon, és látja, amint Anton megy le a

lépcsőn a titkárjával. Elvirának nincs mersze megszólítani őt. Ekkor bemegy az

üres irodába, leül a mocsokba, nem törődve a ruhájával, letör egy darab

fehérkenyeret, megeszi sajttal, és vörösbort iszik hozzá. Közben besötétedik.

Másnap hajnalban Elvira ugyanúgy ül az üres irodában, mint előző este. Ekkor

hirtelen lépteket hall, közelednek a léptek, egy csavargó jön be az irodába,

kötél van nála, ráköti egy horogra, föláll egy ládára, majd félrerúgja és a

nyakát szegi. Elvira egész idő alatt nézte.”

 

1736. mulholland (2008.10.24 12:31)

„Valamivel később a lógó holttest mellett kimegy a lépcsőházba, becsenget Anton

Seitz irodájába, megpróbál mentegetőzni interjú miatt, de Anton csak nevet.

Egyáltalán, olyan lény, mint Elvira, nem igazán illik a környezetébe, és így

egyszerűen nincs több mondanivalójuk egymásnak. Anton mégis el akarja kísérni,

és Anton Seitz sofőrjével elvitetik magukat Elvira lakásához. A lakásajtó előtt

ott ül a vörös Zora, bőg, és a fél szeme véralá futásos, valaki odacsapott.

Elvira vigasztalni próbálja, és elmegy egy rongyért, hogy ecetsavas agyagföldet

pakoljon a vörös Zora kék foltos szemére, de mikor visszajön, azt látja, hogy

Anton és a vörös Zora szorosan átölelve egymást a padlón henteregnek és

szeretkeznek. Ekkor Elvira kirohan a fürdőszobába, letépi magáról a ruháit, a

szekrényhez lép, kivesz egy öltönyt, belebújik, keres egy ollót, körbevágja a

haját, futólag lemossa vízzel a festéket az arcáról, és kirohan a házból. Ebben

az öltönyben és összevagdosott hajzattal érkezik meg Irene háza elé, amely

Frankfurt egyik kis elővárosában található. Irene a kertben ül Marie-Ann-nal, a

közös lányukkal. Először mindketten nevetnek Elvirán, de aztán nyomban

észreveszik, hogy nem igen van okuk most a nevetésre. Mikor azonban Elvira

mondja, hogy mit akar, tudniillik újra együtt élni Irenével, Irene nem tehet

mást, mint hogy elutasítja Elvirát. Elvira ezt érti ugyan, de e pillanatban nem

bírja elviselni, hirtelen elrohan, és azt sem hagyja, hogy a két nő

feltartóztassa.”

 

1737. mulholland (2008.10.24 14:10)

„Elvira ezután céltalanul bolyong az éjszakában, aztán hirtelen besiet egy

házba. Ott becsönget Burkhard Hauer költő lakásába, aki ajtót nyit, nevet

Elvirán, Elvira azt mondja, hogy szeretne vele beszélni, hiszen olyan jól

elbeszélgettek, mikor az interjút készítette vele, de a költő elhárítja, és

becsukja az ajtót. Elvira nem érti többé a világot.

Másnap a költő a pincéjében találja meg Elvirát. Már holtan.”

 

1738. mulholland (2008.10.25 09:08)

Egyetlen, mit gondolsz erről a történetről

Szerző:

Belépett: 12 év

mulholland

Blog kommentek: 32Blog bejegyzések: 30Regisztráció: 02-01-2011

Írj megjegyzést