1657. mulholland (2008.09.01 09:46)
Mondd, h. szeretsz, kérlek. Az sem érdekel, ha hazudsz.
1658. mulholland (2008.09.02 07:16)
Szeretlek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
1659. mulholland (2008.09.02 16:53)
Elmegy mellettem az élet. Én meg itt dekkolok élőhalotti állapotban a
tranzitban. FÁj.
1660. mulholland (2008.09.04 12:28)
Sajnálom, Drága, h. mindig csak nyavajgok Neked. Arra gondoltam, írok helyette
egy történetet, amit szeretnék megosztani Veled.
1661. mulholland (2008.09.04 12:47)
„Amikor 13 újhold van egy évben
Egy életrajz
Valamikor, a második világháború alatt, Anita Weishauptnak fia
születik.Weishaupt asszony házas, két gyermeke van már a férjétől, a harmadik
azonban úgy jön világra, hogy Anita Weishaupt férje már két éve nem járt otthon,
nem lehet tudni róla semmit, azt sem, hogy meghalt-e, vagy fogságba esett,
semmit. Akármi történt is a férjével, egyvalamit tud Anita Weishaupt, éspedig,
hogy ez a harmadik gyermek, bár férjezett nőként hozta a világra, mégis
törvénytelen gyermek, és ha a férje visszatérne, tönkretenné a házasságukat. De
Anita Weishauptnak nem is kell ilyen messzire gondolnia, mert a férje sorsától
teljesen függetlenül is befolyásolni fogja ez a gyermek a létét, mert anyagilag
teljesen férje szüleitől függ, akiknek ez a gyermek a régóta áhított alkalmat
kínálná, hogy eltávolítsák Anitát a közelükből. Anita Weishaupt, akitroppant
nagy egzisztenciális félelmek nyomasztanak, harmadik gyermekét titokban hozta
világra, és röviddel a szülés után árvaházba dugta. Mivel az embereket ekkor már
mindenestül lefoglalta a háború, a félelem és a rombolás, Anitának sikerült
minden bonyodalom nélkül végrehajtani tervét, és nagy megkönnyebbüléssel
távozott a katolikus árvaházból, ahol elhelyezte a gyermekét. Nem volt gondja
többé a gyermekkel, nem bitonytalankodott legalábbis a lelkiismerete, nem
gyászolt, nem érzett haragot, amiért valamit oda kellet adnia, ami még csak
olyan volt, mint önmaga egy része. Ilyen nagy lehet a félelem, amelyet az ember
más emberek közt érez. Anita Weishaupt elfelejtette ezt a gyermekét, aligha volt
más esélye. Évekkel később, mikor valami eszébe juttatta, hogy van itt még
valami, aminek – ember lévén az illető – talán joga van őrá, joga legalábbis egy
másik parányi esélyre, ha benne magában nem volna meg a szükséges erő, ekkor
elárulta a gyermekét, hogy saját magát ne kelljen elárulnia.”
1662. mulholland (2008.09.05 16:22)
Szeretlek Hiányzol.
1663. mulholland (2008.09.06 12:37)
Az ablakod párkányába kapaszkodom, miközben húz lefelé a mély.
1664. mulholland (2008.09.07 16:46)
Megőrülök Nélküled.
1665. mulholland (2008.09.08 09:03)
Kinéztem egy fényes csillagot az égen, h. ragyogja Rád: szeretlek.
1666. mulholland (2008.09.09 07:59)
Légy mellettem, kérlek.
1667. mulholland (2008.09.10 13:24)
„Anita Weishauptnak nem volt semmi esélye, hogy boldoguljon a maga világában,
hogyan adhatott volna hát esélyt egy másik lénynek? Fiának az Erwin nevet
szánta, meg is mondta a nővéreknek, és aláirt egy nyilatkozatot, hogy felajánlja
a gyermeket örökbefogadásra. A gyermeket tehát Erwin névre kereszteltek, és
kedveltek a nővérek, mert nagyon csendes gyerek volt, ez kellemes volt, az ilyen
gyereket neveztek jónak, és ezért a háború vége felé a legkomiszabb napokban és
a rá következő három évben is mindig dugdostak neki eleget, hogy jóllakjon,
inkább többet, mint kevesebbet. Ezt titokban kellett tenniük, mert annyi ritkán
volt, hogy az összes gyereket jóllakathassák. Különösen az imponált a
nővéreknek, milyen békésen és – mint mondták – milyen jámborul tűrte Erwin a
szokásos gyermekbetegségeket; így nem csoda, hogy nemsokára az összes árvaházi
nővér afféle anyai érzéseket kezdett táplálni Erwin iránt. Az ilyen érzések
könnyen terhére lehetnek annak, akit illetnek, annál inkább, mert természetesen
mindegyik „pótanya” azt szerette volna, ha ő a legkedvesebb. Így Erwin megtanult
hazudni, mert hamar rájött, hogy jobban jár, ha azt mondja a nővéreknek, amit
hallani szeretnének. Erwin ezenkívül különféle magatartásmódok rendszerét
építette föl, mert azt is megtanulta hamar, hogy ezek az anyák mind más-más
képet alkottak gyermekükről, és neki ezeknek kell megfelelnie. Mivel Erwin
roppant intelligens és ügyes volt, az egyik nővéren, Gudrunon kívül, aki igazán
szerette őt, senki sem vette észre, hogy a csendes és jó gyermekből hogyan lett
zárkózott, szomorú gyermek, ráadásul olyan gyermek, aki állandó stresszben élt,
hogy továbbra is megkapja, amit szeretetnek kellett tartania.”
1668. mulholland (2008.09.10 17:12)
Annyira szörnyű minden. Ölelj át, kérlek.
1669. mulholland (2008.09.11 17:18)
„Mikor Erwin elérte a megfelelő kort, iskolába kertült. Nem volt különösebben
becsvágyó, de azért jól tanult az első másfél év alatt. Akkor törtérit valami,
ami döntő hatással volt Erwin életének alakulására. Mind gyakrabban jöttek az
otthonba idős házaspárok, többnyire vasárnap délutánokon, körbejártak, és olyan
alaposan vették szemügyre Erwint és iskolatársait, hogy Erwin néha már nem bírta
elviselni a tekintetüket, és elszaladt. Mégis lehetett valami jó ezekben az
emberekben, mert Erwinnek hol egyik, hol másik barátja tűnt el hirtelen, és
Gudrun nővér megmagyarázta neki, hogy azok, akik távoztak, szülőkre találtak. És
a szülők, magyarázta neki Gudrun, az valami szép dolog, a gyereknek az a
legszebb, ha vannak mert a szülők érte vannak, igyekeznek segíteni a
gyereküknek, szeretni őt, és lehetővé tenni számára, amit csak lehetséges. Ettől
fogva Erwin már nem szaladt el vasárnap délutánonként, figyelmesen visszanézett
a tekintetekre, hogy ne csak a szülők legyenek ott őérte, hanem ő is ott legyen
a szüleiért, szeretni akarta őket. Erwin nemcsak kapni akart, hanem adni is, sőt
azt talán meg inkább. Most minden felgyorsult, Erwin megtálalta a maga szüleit,
és azok megtaláltak őt. Weber volt a nevük, a város szélen volt egy házikójuk,
nem valami nagy, Erwin számara az mégis szinte több volt, mint a szabadság,
ilyennek képzelte a mennyországot. Nem kellett többe hazudnia, nem kellett
szerepet játszania, hogy szeressek. Weberek tudtak valami fontosat, tudták, és
elégedettek voltak vele, hogy mindenkinek vannak hibái, mindenkinek. És csak
hadd lehessenek a fiúgyermeküknek is ilyen hibai, ne kelljen tettetnie magát
miattuk. Weberek egyetértettek, és Erwinnel is megegyeztek, létrejött hármuk
közt valami olyasmi, amit talán bizalomnak lehetne nevezni. Bizalom és türelem.
Weberék tehát elhatározták, hogy örökbe fogadjak a gyermeket, miután hosszabban
gondolkodtak a dolgon, mint általában szokásosnak látszik. Már csak
formalitásokról volt szó. Anita Weishaupt formálisan ugyan átengedte a gyermeket
örökbefogadásra, de az még a háború alatt történt, amikor sok minden másképpen
volt, és talán Anita Weishaupt véleménye is megváltozott időközben.”
1670. mulholland (2008.09.12 14:15)
„Gudrun nővér vállalta a feladatot, hogy felkeresi Erwin anyját, és beszél vele
gyermeke jövőjéről. Weishauptnét egy meglehetősen nagy és szép lakásban találta.
Négy gyermek volt már a lakásban, és Anita Weishaupt ismét áldott állapotban
volt. Már amikor Anita Weishaupt kinyitotta az ajtót, és megpillantotta Gudrun
nővert, rémületféle ült ki az arcára, és megpróbálta már az ajtóban lerázni
Gudrun nővert, azt állítva, hogy fogalma sincsen semmiféle Erwin nevű
gyermekről. Gudrun nővért azonban kitartott, bár érezte, hogy ennek az
asszonynak, úgy látszik, csakugyan sikerült elfelejtenie a gyermekét, de éppen
azért, mert a nővér ezt olyan rettentőnek és embertelennek találta, megsajnálta
az asszonyt. A beszélgetéstő1 mégsem tudta megkímélni. Így Anita Weishaupt
beengedte a nővért a lakásba, aggodalmasan becsukta az ajtókat a szomszéd szobák
felé, ahol a többi gyermeke volt, és bevezette Gudrun nővért a nappali szobába,
amelynek szintén gyorsan becsukta az ajtaját maga mögött, és nekidőlt háttal,
mintha meg akarná akadályozni, hogy bejöhessen valaki. Azután gyorsan,
szaggatottan beszelni kezdett, mintha levegő után kapkodna, kijelentette a
nővérnek, hogy férje hazatért a hadifogságbó1, és nem szabad tudomást szereznie
a gyermekrő1, abból katasztrófa származna, az tönkretenné az életét meg a négy
másik gyermekét is, és azét, aki nemsokára világra jön. Gudrun nővér biccentett,
és közölte, miért jött, Erwin örökbefogadásáró1 van szó. Erre Anita Weishaupt
hevesen megrázta a fejét, és azt mondta, de hiszen ő annak idején már aláírta a
nyilatkozatot, hogy beleegyezik Erwin örökbefogadásába. Gudrun nővér azt
válaszolta, kötelességüknek éreztek, hogy az anyának még egyszer megadják az
esélyt, hátha mégis a gyermeke mellett dönt. Erre Anita Weishaupt heves sírásra
fakadt, zokogott, és egyre csak azt mondta: nem, nem és nem. Ekkor Gudrun nőver
rosszat kezdett sejteni, ezért megkérdezte, Anita Weishaupt egyáltalán házas
volt-e már annak idején, mikor Erwin megszületett. Anita Weishaupt bólintott,
mire Gudrun nővér hirtelen elgyámoltalanodva leült egy székre, és egészen halkan
azt mondta, hogy hát természetesen akkor az apának, Anita férjenek is alá kell
írnia a nyilatkozatot, miszerint Erwin fiát örökbe lehet fogadni. Erre elakadt
Anita Weishaupt lélegzete, hosszasan nézett Gudrun nővérre, és egészen lassan
ingatni kezdte a fejet, majd azt mondta, hogy ilyen körülmények között Erwin
gyermekét sohasem lehet örökbe fogadni. Gudrun nővér szomorúan vallat vont, egy
pillanatig még mérlegelte, esetleg ne próbálja-e mégis áthangolni Anita
Weishauptot, de nagyon hamar úgy döntött magában, hogy értelmetlen tovább
kísérleteznie. Tompa fajdalommal eltelve távozott a lakasb61, és mikor kiért az
utcára, fojtogatta a sírás.”
1671. mulholland (2008.09.13 07:08)
„Weberek ettől fogva nem látogatták Erwint, és Erwin sem járhatott többe
hozzájuk Úgy, mint az előző hetekben. Először nem gondolt semmire, és várt,
aztán magátol is rájött, hogy hiába vár, és bar megpróbálta, nem sikerült
elfelejtenie Weberéket. Átérzett velük valamit, és az nem akart távozni a
testébő1. Akkor gondolkozni kezdett, de bármennyire próbált is rekonstruálni
minden pillanatot, amelyet Weberékkel töltött, hogy kiderítse, milyen hibát
követett el netán, nem sikerült rendet teremtenie a fejében. Erre lázas lett.
Jött az orvos, de nem tudta mire vélni ezt a lázat. A láz pedig csak nőtt, olyan
magasra, hogy a fiú napokig életveszélyben forgott. Az orvosok azonban meg
mindig nem tudták megmagyarázni a jelenséget, és egy napon lemondtak a
gyerekrő1. Ekkor Gudrun nővér a lázbeteg gyermek ágya szélére ült, és bár nem
tudta, hogy Erwin hallja-e, amit mond, vagy sem, és hogy segít-e rajta, vagy
sem, elmondta a fiúnak anyja egész történetét, és hogy miért nem jönnek többe
Weberék, és Gudrun nővér megpróbált, bár nehezére esett, tőle telhetőleg
méltányos lenni Erwin anyjával szemben. A fiú látszólag nem reagált a
történtekre, amelyet Gudrun nővér elmondott neki, de ettő1 fogva, mintha csoda
történt volna, leesett a láza, és ismét makkegészséges lett.”
1673. mulholland (2008.09.13 11:51)
„Senki, akivel találkozott, nem vehette észre, hogy valahol a fejében nem hunyt
ki a láz. A külvilág felé a fiú azért más arcot mutatott ettől kezdve. Rossz
tanuló lett, és mintha csak szándékosan tenné, időnként összezagyválta azt a
rendszert, amelyet nővérekkel szemben épített föl, úgyhogy a vele foglalkozó
emberek egyike sem érezhette többé úgy, mint azelőtt, hogy jó fiúval van dolga.
Kiszámíthatatlannak találták Erwint, és a kiszámíthatatlan gyermeket nem
szerették a nővérek. A kiszámíthatatlan gyermekektő1 inkább féltek. Ráadásul
Erwin egy napon lopni kezdett; de mindig olyan dolgokat lopott el, amelyeket
különben is könnyen megkaphatott volna, úgyhogy lassan senki sem akart vele
semmiféle kapcsolatot, kivéve Gudrun nővert, az egyetlen embert, akivel Erwin
valamiféle bizalmi viszonyt alakított ki. Olyan bizalmi viszonyt, amely sok
egyéb közt lehetővé tette a nővér számára, hogy kiderítsen valami nagyon fontos
dolgot, nevezetesen azt, hogy Erwin, legalábbis tudatosan, már semmire sem
emlékezett abból, amit az anyjáról meg a vele kapcsolatos dolgokról mesét neki.
Erwin ennek ellenére sem beszelt soha többe Weberékrő1, és kérdéseket sem tett
fel róluk.”
1674. mulholland (2008.09.13 16:00)
Szeretlek és nagyon hiányzol Egyetlen.
1675. mulholland (2008.09.14 08:58)
„Az iskolában Erwin soha többe nem nyerte vissza azt az erdeklődést és
figyelmet, amely azelőtt jó tanulóvá tette, ellenkezőleg, szinte dacosan
védekezett minden új tapasztalattal szemben, úgyhogy ezen a téren is minduntalan
olyan helyzetek alakultak ki, amelyekben megint Gudrun nővérnek kellett nagy
szívóssággal az összes többi nővérrel szembeszállnia, és megakadályoznia, hogy
Erwint gyógypedagógiai iskolába küldjék. Úgy tűnt, mintha a kedvéért szedte
volna össze magát Erwin legálabb annyira, hogy az elemi iskolát nagy nehezen
mégis elvegezze.”
1676. mulholland (2008.09.14 16:33)
„De aztán, mikor évfolyamtársaival együtt őt is megkérdeztek, hogy mi szeretne
lenni, mert idejében kellett gondoskodni tanonchelyekrő1, Gudrun nővér
megbetegedett. Így az egyetlen ember, akinek elég fontos lett volna, hogy az
átlagosnál jobban képviselje Erwin érdekeit, nem volt többé jelen. Erre az
átlagon felüli erőbedobásra pedig nagy szükség lett volna, hogy teljesülhessen
Erwin vágya. Ötvös akart lenni, márpedig a pék-, kőműves- vagy kertésztanonci
helyekkel ellentétben, amelyekbő1 volt választék, az ötvöstanulói munkahelyet
meg kell keresni, bizonyos körülmények között akár még rá is kell beszelni egy
mestert, aki nem készült tanoncot kiképezni, hogy vegyen föl egyet.
Természetesen semmi efféle nem történt, ellenkezőleg, a nővérek Erwint egy
mészároshoz szegődtették el, szinte mintha csak bosszút akartak volna állni
rajta, és kijelentették, hogy ez volt az egyetlen tanulóhely, amit találtak
neki, figyelembe véve az iskolai végbizonyítványbán felmutatott osztályzatai
átlagát.”
1677. mulholland (2008.09.15 07:00)
„Mivel Erwin egyrészt keveset tudott az életről másrészt nem tanult meg nyíltan
harcolni, a döntést ellenkezés nélkül fogadta
el, és nemsokára belépett tanoncnak egy Wünsch nevű mészároshoz. Wünsch mészáros
mindig is az arváhazbó1 kapta a tanoncait, és azok mindig is az üzlet fölött
laktak, egy kis kamrában. Wünsch mesternek jó tapasztalatai voltak az
árvaházbeli tanoncokkal. A családból érkező fiúkkal ellentétben az árvaháziak
már egy kis biztatásért is olyan hálasak voltak, hogy hajlandóak voltak
rendszeresen sokkal tovább dolgozni, mint kellett volna, sokkal egyszerűbb volt
bánni velük, azonkívül többnyire hűségesek voltak, és előnyös munkaerőként mint
segédek is sokáig szolgáltak még a Wünsch-mészárszéket.”
1678. mulholland (2008.09.15 10:51)
„Wünsch mester nem volt különösebben jóságos munkaadó, de nem volt különösebben
kemény vagy komisz sem. Azonkívül az se nagyon érdekelte, hogy a tanoncai minél
többet tanuljanak inkább a munkaerejük kellett neki. De éppen ez a magatartás
jött kapóra Erwinnek, és megkönnyítette számara a tanulóidőt, mert esze ágában
sem volt megtanulni ezt a mesterséget.
Az üzlet fölötti kamra, ahol lakott, kicsi volt ugyan, és többnyire hideg is, de
Erwin először lakott egyedül egy szobában. Így eleinte jó darabig valóságos
paradicsomnak tűnt számára ez a szoba. Tanoncideje végeredményben különösebb
események nélkül telt el. Erwin számára egyik nap olyan volt, mint a másik.
Egyedül a mester feleségének szeszélyeitől szenvedett néha, aki általában
végtelenül nyájas, szinte túlságosan is nyájas volt hozza, de aztán néha
váratlanul és ok nélkül undok és sértő lett. De Erwin többé-kevésbe megtanult
ehhez is alkalmazkodni.”
1679. mulholland (2008.09.16 08:36)
Bárcsak itt lennél velem. Nagyon szükségem van Rád.
1680. mulholland (2008.09.16 17:43)
„Wünschéknek volt egy Erwinnel egykorú lányuk, Irenenek hívták, és gimnáziumba
járt. Mikor Erwin belépett hozzájuk, Irene inkább csak pajtáskodva bánt vele,
próbálta ugratni. Erwinnek aztán volt egyszer egy alma, amelyben nagyon
szerelmes volt ebbe a lányba, és amikor felébredt, tovább hitt ebben a
szerelemben. Éveken át minduntalan próbálta Irenenek jelét adni, milyen
rokonszenvet érez iránta, próbált neki kis ajándékokat adni, amelyekért gyakran
minden összegyűjtött pénzét ki kellett adnia. Mégis eltartott jó három évig,
amíg Irene levetkőzte azt a sajátos modorát, amelyet Erwinnel szemben alakított
ki, és amely besavanyodottság és fölényesség keveréke volt, és apja tanoncában
már nemcsak a tanoncot látta, hanem a férfit is – az embert azért még nem. Irene
ekkor néhányszor elment Erwinnel szórakozni, hol vacsorázni, hol táncolni egyet.
Megállapították, hogy nehezükre esik beszélgetni, közös nyelvet találni, és
talán éppen emiatt lett a kapcsolatuk mélyebb és fontosabb, mint amilyen
egyáltalán lehetett volna.”
1681. mulholland (2008.09.17 11:04)
„1960-ban, és ez biztosan véletlen volt, mindketten csaknem egyszerre tették le
döntő vizsgáikat: Irene az érettségit, Erwin a segédvizsgát. Mindketten
sikerrel, és utána következett az ünneplés.
Irene a ragyogóan letett érettségi vizsgáért csak egy ajándékot akart a
szüleitő1, egyetlenegyet, önálló lakást akart. Ez a kívánsága azonban nem
teljesült. Elsősorban az apa nem akart megválni a lányától. Lehet, hogy
szerette, lehet, hogy nevelési kérdésekben senki másban nem bízott, csak
önmagában. Irenet megsértette apja viselkedése.”
1682. mulholland (2008.09.17 16:09)
„Először veszedelmes, fatalista színben látta a dolgot, aztán Erwin
kikölcsönzött egy rnotorkerékpárt, és fel-alá furikázott Irenevel isten háta
mögötti, Frankfurt széli helyeken. Ez a motorkerékpározás minden bizonnyal mély
benyomást tett Irenere. Átérezhette közben, sejtései támadhattak róla, hogy mi
az a szabadság, és hogy az ember érezheti magát szabadnak, bizonyos mértekig még
lehet is szabad, és ugyanakkor olyan partnere is lehet, aki a védettség érzését
nyújtja az embernek, anélkül igazán birtokolna be1ő1e valamit, olyan
védettséget, amely teljesen mentes a kényszerektől.”
1683. mulholland (2008.09.18 09:17)
Szeretném megérinteni a szemöldököd ívét. A számmal a szádat. És érezni, érezni
Téged.
1684. mulholland (2008.09.18 15:35)
„Az egyik közeli napon Irene újabb nagy és a jelek szerint szakításhoz vezető
beszélgetést folytatott az apjával, és ezt követően feküdt le először Erwinnel.
Mindjárt első alkalommal teherbe esett, és amikor az orvos közölte ezt vele,
eszébe se jutott, hogy elvetesse a magzatot, de az sem, hogy terhessége ilyen
korai stádiumában tudassa szüleivel a tényállást.”
1685. mulholland (2008.09.19 07:35)
„Erwin az alatt a három év alatt, amíg a távolból szerette Irenet, és közben
utat talált a saját testéhez, megértette, hogy ez a test képes gyönyört nyújtani
neki, és ezt a gyönyört élvezet kielégíteni. Erwin gyakran onanizált ebben az
időben, és ezt mindennemű szégyenérzet nélkül tette. Csupán azok a furcsa
gondolatok nyugtalanították, amelyek közben támadtak benne. Olyan gondolatok
voltak ezek, amelyeket már nem tudott ellenőrizni. Gondolatok és képek jöttek és
mentek, anélkül hogy befolyásolni tudta volna őket. Így történt az is, hogy
valamikor az jutott eszébe, mindaddig, amíg még idegenszerű képeket lát,
miközben kielégíti magát, és olyan gondolatok forognak a fejében, amelyek
mintegy maguktó1 gondolják magukat, addig ez a gyönyör és a kielégülése még nem
lehet a maximális abszolútum. Így lett az az elképzelése, hogy ezt az élvezetet
Irenevel együtt szerezze meg, mind követelőbb, és a végén már ellenállhatatlan.”
1686. mulholland (2008.09.19 12:18)
„Irene a maga részéről tudta ugyan, hogy létezik valami olyasmi, mint gyönyör és
kielégülés, de ez csak elmélet volt nála, és félsz attól, hogy ez az elképzelés
egyszer valósággá is válhat. De aztán, mikor elvégezte az iskolát, és a szü1ők
eltiltották attól a szabadságtó1, amelyre annyira vágyott, rákényszerítette
magát, hogy levetkőzze a félelmet a valódi gyönyörtől és a kielégítésétől. Így
került sor arra, hogy lefeküdt Erwinnel, teherbe esett, és nem akarta elvétetni
a gyereket.”
1687. mulholland (2008.09.19 17:13)
„Aztán amikor kellő idő eltelt, és a beavatkozás lehetősége elmúlt, diadalmasan
kivágta a szüleinek, hogy gyereket vár, és döntött, anélkül, hogy előzőleg
igazán elgondolkodott volna rajta, hogy férjhez megy Erwinhez. Szülei
megrémültek és haragra gerjedtek, de minél inkább e kapcsolat ellen léptek fel,
annál határozottabban tartott ki Irene a döntése mellett. Így történt, hogy
Erwin és Irene egy nap csakugyan összeházasodtak, tizennyolc évesek voltak, és
ettől fogva maguk akartak rendelkezni az életükről.”
1688. mulholland (2008.09.19 18:27)
„Most, hogy már nem lehetett semmin változtatni, a szülők beletörődtek
rnindenbe, és segítettek a fiataloknak lakást keresni és ezt a lakást
berendezni, hogy jól érezzék magukat benne, mert éppen ezek az apróságok voltak
Irene számára olyan döntőek és fontosak, hogy elviselhesse azt, amit maga
választott, mert egyvalamit tudott pontosan, hogy tudniillik ezt a fiút, akit
Erwinnek hívnak, kedveli ugyan, de szeretni nem szereti. Egy napon, sokkal
később, amikor már késő is volt, egyszerűen nem volt benne kellő bátorság.”
1689. mulholland (2008.09.19 18:56)
„Irenenek megszületett a lánya, aki a Marie-Ann nevet kapta. Ezt már jóval előbb
eldöntötték, és azokban a napokban, amikor a szülés után Irene még a kórházban
volt, Erwin számára valami alapvetően meghatározó dolog történt. Egészen
ártatlanul kezdődött, Erwin találkozott egy volt osztálytársával, aki meghívta
őt a törzskocsmájába egy sörre. Erwinnek nem sok kedve volt hozzá, de végül
mégis elment vele.”
1690. mulholland (2008.09.20 07:49)
„Mikor beléptek a kocsmába, Erwin hirtelen úgy érezte, mintha a másodperc tört
részére vagy éppen örökkévalóságnyi időre megállt volna a világ, történt vele
valami, ami olyan hirtelen és rettentően lepte meg, hogy szinte elfelejtett
levegőt venni. Objektíve nézve természetesen tulajdonképpen nem történt semmi.
Két fiatalember lépett be egy bárba, amely félig volt vendégekkel, bár kissé
furcsa emberekkel, de olyan nagyon furcsák mégsem voltak ezek az emberek, mert
ha Erwin kiolvasott is volna belőlük valamit, nem találta volna meg rá a
szavakat, ha netán rákérdez valaki. Nem volt ez semmi egyéb, mint hogy a bár
vendégei közt ült egy férfi, akit Anton Seitznek hívtak, és aki az ajtó felé
pillantott, mikor Erwin belépett a barátjával. Találkozott a tekintetük, és azt
az egyet legalábbis mindjárt biztosan tudta Erwin, hogy ez az ember, akinek ott
a szemébe nézett, döntő szerepet fog játszani az életében. Ez az Anton Seitz
odaintette a két új vendéget az asztalához, és üdvözölte Erwin barátját, a barát
pedig bemutatta őket egymásnak. Így üldögéltek egy asztalnál, és nem történt
semmi a világon. Aztán valamikor, ahogy lenni szokott, a beszélgetés arra
terelődött, hogy ki mit csinál az életben, és mikor Erwin elmondta, hogy
mészáros, és egy mészárszékben dolgozik, ez az Anton Seitz néhány pillanatra
mintha élénkebb érdeklődést árult volna el Erwin iránt, de ugyanazzal az erővel
lehetett ez akár Erwin érzékcsalódása is.”
1691. mulholland (2008.09.20 16:44)
Nagyon szeretlek és nagyon hiányzol, Egyetlen.
1692. mulholland (2008.09.21 11:18)
Szeretnék Veled beülni egy kád forró vízbe, pezsgőt inni, epret enni…
1693. mulholland (2008.09.21 12:30)
„Hirtelen állt fel Anton Seitz, azt mondta, siet, kezet nyújtott Erwinnek, és
sebesen annyit mondott még, találkozhatnának másnap egy másik kocsmában, esetleg
hat órakor, ha Erwin ráér, és van kedve kicsit elbeszélgetni Antonnal.
Miután Anton távozott a bárból, egyszeriben sivár és szomorú lett Erwin számára
az egész helyiség, és nemsokára haza is ment. De hamarosan észlelte, hogy ez az
Anton Seitz, akármennyire igyekszik is, sehogyan sem akar kimenni a fejéből.
Végül meg azt is beismerte magának, hogy amennyire visszaemlékezett, soha
semmire az életében nem áhítozott még annyira, mint a másnapra és annak is az
este hat órájára.”
1694. mulholland (2008.09.21 15:38)
„Reggel, mint mindig, Erwin bement az üzletbe, és elvégezte a szükséges
bevásárlásokat, majd a vágóhídon dolgozott. Már korán kifejlesztette magában azt
a képességet, hogy eltávolodjon attól az enjétő1, amely ott a hússal dolgozik,
és valahol másutt, hogy ez pontosan hol volt, maga sem tudta, más dolgokkal
elfoglalva boldog legyen. Ezen a napon is messzire félrevonult azzal, akit
önmagának érzett, miközben a teste vesepecsenyét vagdalt le a marháról. De
aznap, és ez addig sosem történt meg, túlságosan messzire távolodott, olyan
messzire, hogy nem volt többé ura a testének, és így teljesen logikusan mélyen
megvágta ujját a nagy, éles késsel, amellyel dolgozott. A hirtelen fájdalomtól
magához tért, látta, hogy az ujja szinte már csak az egyik oldalával lógott a
kezén, és úgy vérzett, ahogy még soha senkit sem látott vérezni. Sikerült még
épphogy annyira összeszednie magát, hogy nem zuhant el egyszerűen. Aztán némán
megmutatta a sebét a mester feleségének, aki először undorodva elfordult, de
aztán nyomban a telefonhoz ment, és hívta a mentőket. A kórházban aztán azt
mondták, hajszálon múlik, hogy meg lehet-e menteni az ujját, vagy amputálni
kell. Szerencséje volt, összevarrták az ujját, és így sikerült megmenteni”
1695. mulholland (2008.09.22 09:53)
„Pontosan hat órakor, vastag kötéssel a kezén, Erwin ott ült a kocsmában,
amelyet Anton megnevezett neki, és várt. Valami, és ez a valami mintha Erwin
boldogsága lett volna, a torkát fojtogatta. Minden pillanatban az órájára és az
ajtóra nézett, egyre idegesebb lett, negyed hét lett, fél hét, és egyszer csak
óriási belső üresség érzése fogta el. Gyötörte ez az üresség, annál inkább
kínozta, mert egyszerűen. nem bírta felfogni, értette, akárhányszor próbálkozott
is, hogy most éppen mi történik vele. Akkor hirtelen kinyílt az ajtó, és
belépett Anton. Amikor Erwin megpillantotta, egész testén különös remegés futott
végig, azelőtt sohasem érzett hasonlót. Nyoma sem volt már az ürességnek, csak
épp Erwin nem tudta a helyét betöltő érzésről, hogy az, ami hirtelen eltöltötte,
maga a boldogság. Anton odajött az asztalához, Erwin felállt, kezet fogtak, és
egészen elpirult tőle, mint egy süldőlány, de észre sem vette, és azt sem vette
észre, hogy dadog, nem vett észre semmit, semmiféle részletet, csak azt tudta,
hogy itt van, és hogy nemcsak szívesen van itt, hanem — tudatosan legalábbis
először az életében — nem tevődik föl többe számára az a kérdés, miért van itt
egyáltalán, és miért él ezen a Földön. Beérte annyival, hogy itt van, és úgy
tűnt, hogy ez az ittlét a puszta létezésen túl nem szorul értelemre. Anton
leült, és a húsró1 beszélt. Sokat beszélt, alighanem valamilyen elméleteket
állított fel, de Erwin nem figyelt oda. Csak az tűnt fel neki, hogy egyszeriben
megígéri, olyan dollgokat fog tenni, amelyek legalábbis tiltottak, de talán
veszélyesek is. De először is ennek az embernek úgysem tudta volna semmilyen
kérését sem elutasítani, másodszor pedig nagyon is tudatában volt a lehetséges
következményeknek, csak furcsamód nem érdekelték.”
1696. mulholland (2008.09.22 16:01)
Pár nap múlva elutazom pár napra. Olyan jó lenne, ha velem jönnél és együtt
lennénk, csak mi ketten.
Félek.
Elmondhatatlanul hiányzol!
1697. mulholland (2008.09.22 18:10)
„Így Erwin csaknem két éven át tiltott üzelmeket folytatott Antonnal, és bár
tudta, hogy veszélyesek, egyáltalán nem félt. Ez alatt az idő alatt folytatódott
a családi élete Irenevel és Marie-Ann-nal, már ahogy, de alig maradt ideje
rájuk, többnyire úton volt valahol, valamilyen okból Antonnal, rendszerint nem
is tudta, miért. És amikor Anton egy nap megkérdezte tőle, miért nézi úgy
mindig, Erwin azt felelte gondolkodás nélkül, hogy azért, mert szereti őt. Anton
erre barátságosan bólintott, és megvonta a vállát, és csak annyit mondott neki,
hogy ha lány lenne, akkor valószínűleg ő is szeretné. És pontosan ezeket a
mondatokat, ugyanilyen természetességgel, meg egypárszor elmondták egymásnak,
más nem történt. Antonnak gyakran támadt kedve magáról, eddigi eletéről mesélni.
Erwin ilyenkor úgy érezte, mintha nem Anton maga mesélne, hanem Antonból
beszélne valami. Mindig ugyanazok a történetek voltak. Anton csaknem az egész
gyermekkorát egy koncentrációs táborban töltötte, és csak egy véletlennek
köszönhette, hogy megmenekült,
legalábbis Anton egyik változata szerint volt szó véletlenrő1. Volt egy másik
verzió is, eszerint Anton a végzetének köszönhette a menekülését, és további
változatok szerint további okok is voltak még, de a nagy ellentmondások ellenére
valahogy mindegyik igaznak tűnt egy kicsit. Akárhogyan történt, Anton
megmenekült, és egyetlen vágya volt, amikor szabad lett, Amerikába akart menni,
de útban Amerikába elakadt Frankfurtban, és viszonylag rövid idő alatt jó nevet
szerzett itt magának az úgynevezett alvilágban. Azonkívül megértette egy napon,
hogy valószínűleg nincs semmi különbség Frankfurt városa és Amerika között, és
még valami fontosat tanult meg Anton a szabadságnak ezekben az éveiben, és erre
is mindig visszatért, megtanulta, hogy egyáltalán nincs olyan nagy különbség a
kinti élet és aközött, amelyet a koncentrációs táborban élt és látott. Igaz,
kint nincsenek olyan nyilvánvalóan bezárva az emberek, de végeredményben be van
zárva a maga módján itt is mindenki, és félt is kint mindenki, és ez a félelem
nem volt kisebb, mint az, amit a táborban ismert meg, csak egy kicsit más. Néha
megtörtént, hogy Anton, mikor elméleteket hangoztatott, vitába keveredett. De
szinte csoda réven soha nem bonyolódott igazi verekedésbe. Mintha valami hetedik
érzek óvta volna ettől.”
1698. mulholland (2008.09.23 09:19)
„Egy nap letartóztatták Erwint. Valami ostoba véletlen miatt jutott eszébe
valakinek, hogy Erwinnek köze van bizonyos hússal való üzérkedésekhez. Erwin
sohasem árulta el partnerét, Antont. Mindenestül elvitte a balhét, a rendőrségen
is, a vizsgálóbíró és a bíróság előtt is. Mivel Erwin büntetlen előéletű volt,
azonkívül felesége és gyermeke volt, megúszta tizenkét hónap felfüggesztés
nélküli börtönnel. Ezt a tizenkét hónapot, amelyet rács mögött töltött, Erwin
teljesen úgy fogta fö1, mint Antonnak szóló ajándékot, és különös módon Irene
nem határolta el magát tőle, mikor az egész ügy kipattant, ellenkezőleg,
meglátogatta a börtönben, ahányszor csak lehetett, és most úgy tűnt, mintha
Irene kezdené megszeretni. Erwint. Erwin maga változatlanul, szerette Irenet,
Irenenek, történjék bármi, helye volt az életében, és mivel Erwin szinte soha
nem akadt össze olyan emberekkel, beszelhetett volna, egy napon elmondta neki,
milyen kapcsolatban állt Antonnal. Azt sem titkolta el, hogy úgy véli, szereti
Antont. Az első pillanatban Irene kővé dermedt, de nem sokkal később értésére
adta Erwinnek, hogy beszélhet vele erről a kérdésről, és hogy ez az ügy számára
nem változtat a lényegen.”
1699. mulholland (2008.09.23 11:44)
„Anton sohasem látogatta meg, de Erwin megértette őt ezért egyvalami
szomorította el, hogy még levelet sem kapott soha, pedig a tizenkét hónapon át
naponta várt erre a levélre, meg-megújuló reménnyel, és szabadon bocsátása után
Erwin mégis azonnal végigjárta azokat a kocsmákat, amelyekben Antonnal
megfordult. Kereste őt, de nem találta, helyette valaki
elmondta neki, hogy Anton bordelyházat nyitott, és igazi nagymenő üzletember
lett. Ebben a bordélyban Erwin most már hamar meg is találta Antont, és Anton
igazán megörült, hogy viszontlátja Erwint, még meg is köszönte neki, hogy Erwin
kihagyta őt abból a másik dologból, benyúlt a zsebébe, és egy rakás bankót
nyomott Erwin kezébe. Erwin, aki tizenkét hónapja várt a viszontlátásnak erre a
pillanatára, csak állt ott mereven, és nézte Antont, csak nézte és nézte, míg
Anton, mint már azelőtt is párszor, feszengeni nem kezdett, és ismét megkérdezte
tőle, mit néz rajta, mire Erwin megint azt mondta neki, hogy szereti, és Anton
erre megint azt mondta, hogy hát csak lenne Erwin lány, aztán gyorsan témát
váltott, és közölte Erwinnel, hogy bordélyban nagyjából ugyanazt a rendet
vezette be, mint egykor a koncentrációs táborban ismert meg, a parancsolásnak,
engedelmességnek, kötelességeknek és félelmeknek ugyanazt a rendszerét, és hogy
milyen jól bevált. Ekkor tapsolt egyet Anton örömében, mint egy kisgyerek, és
szemlátomást nagyon elégedett volt.”
1700. mulholland (2008.09.23 18:15)
szeretlek, akarlak, Te vagy a minden
1703. mulholland (2008.09.23 18:48)
Egyre kevésbé létezem. Nélküled semmivé válok.
1704. mulholland (2008.09.24 07:13)
Sz*rul vagyok. Arra gondoltam, ha Te lennél beteg, vinnék neked vitamint, ott
lennék Veled, gondoskodnék Rólad.
1705. mulholland (2008.09.24 12:22)
„Bénultan távozott Erwin a bordélyból, és aztán valami egész különös dolgot
csinált, olyasmit, ami azelőtt sohasem fordult meg a fejében. Taxiba ült, a
repülőtérre vitette magát, helyet foglalt a következő casablancai járatra,
elrepült Casablancába, és ott, a kétely leghalványabb jele nélkül, férfiból nővé
operáltatta át magát. Körülbelül három hétig kellett Casablancában maradnia, míg
elvegezték az összes szükséges utólagos műtétet, aztán a kórházbó1 a városba
ment, női ruhákat és parókát vásárolt, és visszarepült Frankfurtba.”
1706. mulholland (2008.09.24 15:24)
„A Marokkóból való kiutazáskor és a Németországba való beutazáskor a szokásos
nehézségek adódtak, de végül mégis kiengedték az egyik országból, és beengedték
a másikba.”
1707. mulholland (2008.09.24 17:26)
Kérlek, gondolj rám, Drága.
1708. mulholland (2008.09.25 10:29)
Nekem, minden gondolatom Te vagy.
1709. mulholland (2008.09.29 09:54)
SZERETLEK!
1710. mulholland (2008.09.30 10:17)
Egy magamba zárt lószar vagyok. Vegyél észre, szólj hozzám, kérlek.
1711. mulholland (2008.09.30 17:09)
„Megint taxiba ült Erwin, amilyen gyorsan csak lehet, Antonnal akart lenni.
Megint ott találta a bordélyban, ahol Anton nem ismert rá mindjárt, és biztos
azt hitte inkább, hogy az egyik szobájára pályázik az illető, aki előtte áll.
Erwin erre megrázta a fejét, és közölte, hogy másró1 van szó, ô Erwin, akit most
mar Elvirának hívnak, és miután a meghökkent Anton nem jött rá magától, Erwin-
Elvira emlékeztette rá: valahányszor azt mondta neki Erwin, hogy szereti őt,
Anton mindig azt felelte, lenne csak lány, hát most az, most lány. Anton gyorsan
felocsúdott, minden oldalról jól megnézte Erwin-Elvirat, végül elismerően
bólintott, mintha egy különösen jól sikerült munkáról formálna szakértői
véleményt, egy szekrényről vagy egy asztalról például.”
1712. mulholland (2008.09.30 18:49)
„Ekkor Elvira sürgetően lépett fel. Számára véget ért a játszadozás ideje,
számára mindez súlyosan és reményteljesen komoly dolog volt. De Anton csak a
fejét rázta, és nevetett, úgy nevetett, hogy kicsordultak a könnyei, de
Elvirának nem tetszett ez a nevetés, és nem maradt más választása, mint
világosan kimondani, hogy természetesen nem úgy értette a dolgot, most egyik
percről a másikra tudta, hányadán áll Antonnal. Teljesen világos volt számára,
hogy ez a szerelem sohasem teljesülhet be, egyszersmind fölfogta a maga teljes
és ijesztő méreteiben, hogy mit jelent rá nézve ez az operáció. Egészen
nyugodtan bólintott tehát Antonnak, megvonta a vállát, mintha mi sem történt
volna, és elment. Egy patikában altatót vásárolt, és szobát vett ki egy
szállodában. Ott bevette a tablettákat, de a szállodatulajdonos mindjárt
furcsának vélte ezt a vendéget, ahogy bejelentkezett, és kopogott az ajtaján, de
nem hallott semmit, az ajtó pedig zárva volt. Leszaladt a recepcióra, megnézte a
bejelentőlapot, azon rajta volt Elvira címe, ahol Irenevel lakott. A
szállodatulajdonos felhívta Irenet, Irenenek halvány fogalma sem volt ugyan, ki
lehet az a nő, aki az ő címüket adta meg, amikor kivette a szobát a szállodában,
mégis, amilyen gyorsan csak tudott, bejött a városba. Irene jelenlétében aztán a
szállodatulajdonos olyan erővel vetette magát neki az ajtónak, hogy az betört,
és Elvirát már kómában találták az ágyon. A szállodatulajdonos azonnal hívta a
mentőket, miközben Irene lassanként kezdte felfogni, mi történhetett, és egészen
furcsa módon ez csak még jobban megszerettette vele Erwint azt a nőt, aki ott
feküdt, mint amennyire valaha bárkit is szeretett. A szállodatulajdonos
rohanvást érkezett vissza a szobába, félretolta Irenet, megragadta Elvirát, és
hatalmas pofono1 kent le neki. De ez sem segített, Elvira eszméletlen maradt.
Szerencsére rövidesen megérkezett a mentőautó, és kórházba vitte Elvirát.
Útlevele alapján annak rendje-módja szerint a férfiosztalyra szállították, és
sikerült megmenteni az életét.”
1713. mulholland (2008.10.01 09:47)
„Mikor Elvira magához tért a férfiosztályon, néhányan megbámulták, mások viszont
csúnyákat mondtak neki. Akkor Elvira visszafeküdt a párnájára, és most végre
eleredtek a könnyei, az apró, törékeny cseppek végigfolytak az arcán, és mikor
bejött hozzá az orvos Irenevel, és Irene megsimogatta Elvira haját, Irene odaült
Elvira ágyára, átölelte őt, megcsókolta, vele együtt sírt és olyan butaságokat
mondott, hogy mégis szép az élet, és sosem tudja az ember, mi jöhet még. De
miközben beszélt, már érezte, hogy ezek csak közhelyek, más azonban nem jutott
eszébe, és azt mondta magában, hogy egy másik alkalommal, majd minden tőle
telhetőt megtesz, hogy értelmesen beszéljen Elvirával az életről, már amennyire
lehetséges egyáltalán beszelni az életről.”
1714. mulholland (2008.10.02 10:00)
Napról-napra egyre kevésbé vagyok ember, napról-napra egyre kevésbé létezem.
Történjék csoda! Történj bele a létezésembe, Drága.
1715. mulholland (2008.10.02 15:56)
FÁj
hiányzol
szeretlek
1716. mulholland (2008.10.03 11:50)
„Miután Elvirát elbocsátották a kórházból, kis lakást bérelt magának a
belvárosban, és mint bárhölgy dolgozott a Kaiser?strassén. Elvirának hosszú
időre volt szüksége, amíg hozzászokott mindehhez, és még több időre, amíg el
tudta fogadni, hogy ezentúl nő lesz, ugyanis nem azért lett nő mert mindenáron
nő akart lenni. Hosszú idő telt el úgy, hogy valahányszor férfival kontaktusba
került, és még csak nem is kellett ennek szexuális kontaktusnak lennie, az a
kellemetlen érzése támadt, hogy valami homoszexuális dolgot művel, holott Elvira
nem volt homoszexuális a szó közkeletű értelmében. Antonhoz fűződő szerelme sem
ért el soha abba a stádiumba – a fejében kialakuló gyakorlati elképzeléseket
tekintve –, amelyben Elvira igazi testi egyesülést képzelt volna el vele.”
1717. mulholland (2008.10.03 17:10)
„Az operációt követő első három évben Elvira bárhölgyként dolgozott. Ebben az
időszakban semmiféle szexuális kapcsolata nem volt. Ellenkezőleg, inkább
megpróbált megfeledkezni arról is, hogy van egyáltalán neme. Egyvalamit
mégis tett Elvira, de azt még csak nem is sejtette senki, aki ismerte, szinte
mazochista kéjjel és jól követhetően süllyedt lefelé a különféle bárok
világában, azzal párhuzamosan, hogy Anzin Seitz közben egyértelműen emelkedett
fölfele. Annyi pénzt keresett a bordélyával, hogy házakat kezdett vásárolni,
azonkívül kereskedett is házakkal. Nagy konjunktúrája volt ennek az üzletágnak
Frankfurtban. Úgy gazdagodtak meg emberek hogy olcsón fölvásároltak öreg
házakat, a bérlőket, ha nem mentek el maguktól, a legkülönlegesebb trükkökkel
elűzték, és mikor mindenki távozott, lebontották a házat, és akkor vagy a telek
árát lehetett jól fölverni, vagy maga épített rá valamit az ember. Anton Seitz
nemsokára az óriások egyike lett ebben az üzletágban, egyre nagyobb lett, és
amikor ingatlanspekulánsi karrierjének valamiféle tetőpontjára érkezett,
Elvira úgy döntött, nem dolgozik tovább a bárban, hanem strichelni fog, és már
rövid idő múlva Elvira volt Frankfurt, a vásárváros egyik legismertebb és
legkedveltebb prostituáltja. Erre az időre Eiviranak sikerült a női szerepéhez
is idomulnia. Mint nő még élvezetet is talált a férfiakban.”
1718. mulholland (2008.10.03 20:14)
Csak azt szeretném, tudd: szeretlek.
1719. mulholland (2008.10.04 09:44)
„Ezekben az években sem adta fel Elvira a számára létfontosságú kapcsolatot
Irenevel, aki időközben gimnáziumi tanárnő lett, és nem mondott le arról hogy
Elvirának sok mindenben, örömet szerezzen, és ha ezek a kísérletei többnyire
kudarcot vallottak is, mégis sikerült neki Elvira érdeklődését hol ennek, hol
annak megnyerni, mert Eiviranak csak egyetlen esélye volt arra, hogy ne tegye
tönkre önmagát, ez tudta I rene, éspedig, ha rendszeresen új dolgokat él át.”
1720. mulholland (2008.10.04 12:54)
„Egy nap amikor Elvira prostituálti karrierjenek a tetőpontján állt,
megismerkedett a munkanélküli Christoph Hackerrel, aki csupa kétely volt önmaga
iránt. Elvira beleszeretett, bizonyos legalábbis. Christoph Hacker színész volt,
több éven át vidéki színházaknál volt szerződésben, de egy napon rákellett
jönnie, hogy hátrafelé visz az út, amelyen jár, ugyanis a szokásossal
ellentétben, amikor a színészt mind nagyobb és jelentősebb városokban
szerződtetik, azok a városok, amelyekből Christop Hacker ajánlatokat kapott,
mind kisebbek lettek, úgyhogy, egy napon nem tehetett mást, mint hogy be kellett
magának vallania, mégsem az a nagy tehetség, akinek valamikor hitte magát. Ez a
felismerés persze rettentően fáj, annál is inkább, mert mindazok a remények,
amelyek eddig életbentartották az embert, mostantól nem kecsegtettek többé.”
1721. mulholland (2008.10.04 16:02)
„Christoph Hacker tehát, amikor találkozott Elvira Weishaupttal, élete
határhelyzetében volt, olyan helyzetben, amelyben nemigen talált okokat arra,
hogy tulajdonképpen miért is tartson ki még ebben a földi életben. De mikor
Christoph Hacker találkozott Elviraval, olyan emberbe botlott, aki az első
pillanattól kezdve megbűvölte, és ettő1 fogva ennek az embernek a puszta
létezése is elegendő ok volt Christoph Hacker számára, hogy értelmet lásson az
életben. Mivel Elvira számára már maga az a tény, hogy belebocsátkozik egy ilyen
kapcsolatba, nagy merészség volt, legalább bizonyos mértékig megtisztulva akarta
elkezdeni az életet Christoph Hackerrel.”
1722. mulholland (2008.10.05 10:47)
Annyira szeretném, h. itt legyél velem. Szeretnék adni Neked, érezni téged,
együtt lenni Veled.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, Egyetlen Drága.
1723. mulholland (2008.10.05 13:33)
„Így mindent elmesélt neki, amiről úgy vélte, hogy az életéhez tartozik, semmit
sem hagyott ki, elbeszélésével talán esélyt is akart adni Christophnak, hogy
visszaléphessen. De Christoph Hackert semmi sem tántoríthatta el Elvirától. Így
kerestek maguknak egy lakást, hogy megpróbáljanak benne együtt élni, és ezt a
lakást teljesen az ízlésük és igényeik szerint rendezték be. Elvira megtartotta
a saját lakását is, amelyre továbbra is szüksége volt a munkájához.”
1724. mulholland (2008.10.05 19:51)
„Együttélésük kezdeti időszakában Christoph Hacker főleg az új lakás
berendezésével törődött, és mikor végzett ezzel a munkával, lézengett néhány
hónapig, mígnem egy nap arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbálkozik egy
másféle munkával. Christoph széltében-hosszában kipuhatolta a piacot, és először
úgy döntött, hogy ügynökként fog dolgozni, mégpedig nem valami
porszívóügynökként, nem is valami képeslap számára fog előfizetőket toborozni,
hanem afféle részvényeket fog árulni. Éspedig olyan részvényeket, amelyeknek
komolysága többnyire nem tart ki egy évnél sokkal tovább, de majd csak kitalál
mindig új ötleteket, amelyekkel el lehet sütni ezeket a részvényekhez hasonló
papírokat. Még mindig akadnak bőven olyan emberek, akiknek arra a gondolatra,
hogy 240 százalék jutalék, teljesen elborul és kiürül a fejük.”
1725. mulholland (2008.10.05 23:18)
Megszakad a szívem Érted. Annyira FÁj.
1726. mulholland (2008.10.06 10:07)
„Elvira minden módon segített Christoph Hackernak, hogy előkészíthesse a
pályáját. Segített úgy, hogy erőt adott neki, és segített azzal, hogy
megszerezte számára mindazt, ami a legfontosabb ebben a szakmában, a
reprezentációs eszközöket. Elvira és Christoph Hacker körülbelül három éve éltek
együtt, amikorra Christoph Hacker úgy megalapozta a helyét a szakmájában, hogy
keresett eleget kettejüknek, Elvirának pedig volt elegendő pénze a
bankszámláján. Így lehetővé vált számára, hogy egyik napról a másikra abbahagyta
a prostitúciót. Ető1 fogva Elvira hat évig élt együtt Christoph Hackerrel úgy,
hogy nem dolgozott. Eleinte volt bőven mivel elfoglalnia magát, és azt a tényt,
hogy Christoph hetfőtő1 péntekig nem volt otthon, Elvira inkább pozitívumnak
tartotta a kapcsolatukra nézve, de aztán valamikor az évek folyamán megtörtént,
hogy Elvira ott állt a kitakarított lakásban, nem kívánkozott a bárokba, ahol
azelőtt élt, de a kulturális elfoglaltságok, mint a zenehallgatás, könyvek
olvasása, filmek vagy más hasonlók sem nyújtottak számára eleget ahhoz, hogy
életét tartalmasnak érezze. Sok mindent ki próbált, vett magának egy
fényképezőgépet, fényképezett vele, de nemsokára abbahagyta. Valamikor vett egy
videokamerát, saját maga akart forgatni filmeket, de ez is túl magányos
elfoglaltságnak bizonyult. Néhányszor elkísérte Christophot az útjaira, de
olyankor folyton a hotelszobákban üldögélt, úgyhogy erről is letett. Így eléggé
logikus volt, hogy egy napon inni kezdett, mégpedig egyre mértéktelenebbül, az
alkohol mellé néha tablettákat is beszedett, amelyek fokozták a hatást, közben
pedig időnként olyasfajta éhségrohamok lepték meg amelyek már inkább kóros
falánkságra vallottak, és teljesen elveszítve a kontrollt, Elvira mind kövérebb
és kövérebb lett, úgyhogy szinte teljesen kiment a formájából. Nem is maradt el,
hogy minél jobban távolodott Elvira attó1 a képtő1, amely Christophban élt róla,
a férfinak annál kevésbé volt kedve hazajárnia, úgyhogy néha mar előfordult,
hogy három, sőt hat hétig maradt. Világos pillanataiban Elvira fölfogta, hogy
teljesen esélytelen mint nő, ha nem alkalmazkodik ahhoz a képhez, amely
kialakult róla.”
1727. mulholland (2008.10.06 13:07)
„Így automatikusan megfogalmazódott benne valahol leghátul a fejében az a
gondolat, először csak egészen parányi formában, hogy szeretne újra férfi lenni.
Egyre nagyobbra nőtt a fejében ez a gondolat, míg végül egész gondolkodásán
eluralkodott. Időnként, mikor Christoph Hacker nem volt otthon, próbált olyan
férfiakat találni, akik legalább egy éjszakát eltöltöttek vele, de ez egyre
kevésbé sikerült neki, és mivel megalázónak tartotta, hogy mint nő fizessen egy
férfinak, most gyakrabban előfordult, hogy férfiruhában buzikurvát fogott, hogy
legalább pár percre a gyengédség illúziójában lehessen része.”
1728. mulholland (2008.10.07 10:50)
Csak Te létezel számomra, Drága. Egyedül Te.
1729. mulholland (2008.10.07 16:47)
„Egy film
Elvira Weishaupt férfinak öltözve buzikurvát fogott. A fiú véletlenül
észreveszi, hogy Elvira nem férfi. Erre úgy elszégyelli magát a nő előtt, hogy
nem tud mást tenni, mint jól megverni Eközben elszakadnak Elvira ruhái, a
sapkája alól előbuggyan hosszú haja. A megvert Elvira Weishaupt tetőtől talpig
meg van szaggatva és fél van dúlva, és megtévesztő mása, férfinak és nőnek e
szörnyszülött keveréke így megy haza a Kaiserstrassén. Két részeg férfit, akik
gúnyt akarnak űzni belőle, büszkeséggel és megvetéssel sikerül úgy leszerelnie,
hogy azok sietve és csendben távoznak.”
1730. mulholland (2008.10.23 09:43)
Mennyi ideig nem tudtam Hozzád szólni, Drága.:(((
Szeretlek, szükségem van Rád, hiányzol.
Megőrülök itt magamban.
Ez a hely a beszélő létezésem börtönében.
1731. mulholland (2008.10.23 12:45)
Gondolom, már nagyon várhatod a folytatást…:):(
„Kora reggel van most, szürkül. Elvira Weishaupt megérkezik a lakásába, ahová
váratlanul és legföljebb fél órával előbb érkezett haza Christoph Hacker, az a
férfi, akivel Elvira Weishaupt együtt él. Elvira nem számított rá, hogy
találkozik Christophfal ezen az éjszakán, így egyszer csak a rémes maskarában és
teljes megtépettségében áll most előtte. Csúnya veszekedés tör ki kettejük
között, amelyben mindketten régóta felgyülemlett fájdalmukat ordítják a másik
arcába. Ekkor Christoph Hacker hirtelen fogja a bőröndjét, és távozni akar.
Elvira elébe veti magát, nem akarja elengedni, könyörög neki, de a férfi nem
enged. Elvira a lépcsőházba is utána fut, de Christoph gyorsabb nála. Mikor
Elvira kiér a ház elé, Christoph Hacker már az autójában ül. Elvira megpróbál
az autó elé állni, hogy Christoph ne hajthasson el. Továbbra is sír és könyörög,
de Christoph egyszerűen elindul. Elvira épp hogy csak félre tudja vetni magát az
úttest szélére.”
1732. mulholland (2008.10.23 13:41)
„Ekkor az utca oldaláról a vörös Zora, egy kurva szalad feléje, Elvira
barátnője, segít Elvirának talpra állni, vele együtt sír és vonul be a sarki
állóbüfébe. Ott isznak egy sört, és Elvira, miközben sír, magyaráz, bekebelez
egy rakás sült kolbászt. Aztán hazasiet, mert azt hiszi, hogy Christoph Hacker
időközben visszatért, ilyen jelenetek, úgy látszik, már sokszor előfordultak, és
Christoph Hacker eddig még minding visszatért. Elvira reményekkel és vágyakkal
eltelve érkezik meg a lakásába, biztos benne, hogy Christophot ott találja, de a
lakás üres. Ekkor Elvira végigmegy a lakáson, amely egyszerre nagyon idegennek
tűnik számára, és amelyben egyszerre mintha nem is találná már a helyét. Aztán
olvasni. kezd egy könyvet. Sci-fi-regény, és az a címe, hogy A dróton rángatott
világ. Olvasás közben Elvira elalszik. Másnap reggel végeérhetetlen csengetésre
ébred. Gyorsan magára kap egy pongyolát, ajtót nyit. Odakinn Irene Weishaupt
áll, aki még minding felesége a valaha Erwin nevű Elvirának. Irene egy
képesújságot tart a kezében, és szemrehányásokat tesz Elvirának. Elvira szerint
interjút adott valakinek, amelyben felvilágosításokat közölt valakiről, aki
időközben a város egyik leggazdagabb és leghatalmasabb embere lett. Irene
szemlátomást félti Elvirat, a férfi el fogja taposni, meg fogja semmisíteni,
össze fogja zúzni, mondja Irene, és Elvira azt az ötletet szegezi szembe vele,
amelyet A dróton rángatott világ című regényből merített, és most nagyon
bölcsnek és megalapozottnak tart, nevezetesen, hogy a világ, amelyben most éppen
tartózkodik, csak próbamodellje egy magasabb rendű világnak, ahol látszólag
eleven élőlényeken reakciókat ellenőriznek; a két világ között nem jöhet létre
beszélgetés, mire Irene dühösen távozik a lakásból.”
1733. mulholland (2008.10.23 16:33)
„Később a kocsmában Elvira viszontlátja a vörös Zorát. Elvira valamennyire
rendbe hozta magát, de még jól látszik rajta, mennyire kétségbe van esve. A
vörös Zorának is megpróbálja elmondani a dróton rángatott világ eszméjét.
Mindezt olyan zavarosnak véli a vörös Zora, hogy azt mondja Elvirának, elviszi
az ideggyógyászához, ő talán ki tudja húzni Elvirát ebből az állapotából. Elvira
beleegyezik, mindegy neki, kivel beszél. Most nyilvánvalóan csak az a fontos,
hogy legyen valaki, akivel beszélhet. A pszichoanalitikusnál kiderül, hogy
Elvirának sem így, sem úgy nincs semmi esélye rá, hogy pszichoanalízisnek
vettessék alá, mert mint árva gyermeket egyetlen pszichoanalitikus sem kezelné.”
1734. mulholland (2008.10.23 20:41)
„Elvira és a vörös Zora eléggé tanácstalanul távoznak a pszichoanalitikustól.
Elvirának ekkor hirtelen az az óhaja támad, hogy menjenek el az árvaházba, ahol
felnőtt, és ott esetleg tudna beszélni az egyik nővérrel, akivel kapcsolatban
állt. Az árvaházban Gudrun nővért keresi, aki elő is kerül, és először nehezére
esik Elvirában felismernie a kis Erwint, aki egykor a védence volt. De aztán
kettesben kimennek a kertbe, és Gudrun nővér elmeséli Elvirának a gyermekkorát,
és miután a nővér elmondta a teljes és szörnyű igazságot, Elvira összeroskad.
Úgy tűnik, mintha epilepsziás rohama lenne. Gudrun nővér és a vörös Zora
próbálják megnyugtatni, és taxiba ültetik. A vörös Zora vele megy, és megígéri a
nővérnek, hogy vigyáz Elvirára, aki aztán elalszik. A lakásban Elvira altatót és
nyugtatót vesz be, tulajdonképpen sokkal többet a kelleténél, de a vörös Zora
vigyáz, hogy ne vegyen be annyit, amennyi már veszélyes lenne. Aztán leül Elvira
ágya szélére, és megvárja, míg elalszik.”
1735. mulholland (2008.10.24 08:52)
„Másnap Elvira alaposan rendbe hozza magát, és papírzacskóba csomagolt francia
kenyérrel, sajttal, vörösborral az irodaház előtt áll, amely korábbi barátjáé,
Anton Seitzé. Aztán belép a házba, szinte kicsit félénken, fölmegy a lépcsőn,
hangokat hall fölülről, gyorsan elbújik egy üresen álló irodában, továbbra is
hallja a hangokat és lépéseket, kinéz a sarkon, és látja, amint Anton megy le a
lépcsőn a titkárjával. Elvirának nincs mersze megszólítani őt. Ekkor bemegy az
üres irodába, leül a mocsokba, nem törődve a ruhájával, letör egy darab
fehérkenyeret, megeszi sajttal, és vörösbort iszik hozzá. Közben besötétedik.
Másnap hajnalban Elvira ugyanúgy ül az üres irodában, mint előző este. Ekkor
hirtelen lépteket hall, közelednek a léptek, egy csavargó jön be az irodába,
kötél van nála, ráköti egy horogra, föláll egy ládára, majd félrerúgja és a
nyakát szegi. Elvira egész idő alatt nézte.”
1736. mulholland (2008.10.24 12:31)
„Valamivel később a lógó holttest mellett kimegy a lépcsőházba, becsenget Anton
Seitz irodájába, megpróbál mentegetőzni interjú miatt, de Anton csak nevet.
Egyáltalán, olyan lény, mint Elvira, nem igazán illik a környezetébe, és így
egyszerűen nincs több mondanivalójuk egymásnak. Anton mégis el akarja kísérni,
és Anton Seitz sofőrjével elvitetik magukat Elvira lakásához. A lakásajtó előtt
ott ül a vörös Zora, bőg, és a fél szeme véralá futásos, valaki odacsapott.
Elvira vigasztalni próbálja, és elmegy egy rongyért, hogy ecetsavas agyagföldet
pakoljon a vörös Zora kék foltos szemére, de mikor visszajön, azt látja, hogy
Anton és a vörös Zora szorosan átölelve egymást a padlón henteregnek és
szeretkeznek. Ekkor Elvira kirohan a fürdőszobába, letépi magáról a ruháit, a
szekrényhez lép, kivesz egy öltönyt, belebújik, keres egy ollót, körbevágja a
haját, futólag lemossa vízzel a festéket az arcáról, és kirohan a házból. Ebben
az öltönyben és összevagdosott hajzattal érkezik meg Irene háza elé, amely
Frankfurt egyik kis elővárosában található. Irene a kertben ül Marie-Ann-nal, a
közös lányukkal. Először mindketten nevetnek Elvirán, de aztán nyomban
észreveszik, hogy nem igen van okuk most a nevetésre. Mikor azonban Elvira
mondja, hogy mit akar, tudniillik újra együtt élni Irenével, Irene nem tehet
mást, mint hogy elutasítja Elvirát. Elvira ezt érti ugyan, de e pillanatban nem
bírja elviselni, hirtelen elrohan, és azt sem hagyja, hogy a két nő
feltartóztassa.”
1737. mulholland (2008.10.24 14:10)
„Elvira ezután céltalanul bolyong az éjszakában, aztán hirtelen besiet egy
házba. Ott becsönget Burkhard Hauer költő lakásába, aki ajtót nyit, nevet
Elvirán, Elvira azt mondja, hogy szeretne vele beszélni, hiszen olyan jól
elbeszélgettek, mikor az interjút készítette vele, de a költő elhárítja, és
becsukja az ajtót. Elvira nem érti többé a világot.
Másnap a költő a pincéjében találja meg Elvirát. Már holtan.”
1738. mulholland (2008.10.25 09:08)
Egyetlen, mit gondolsz erről a történetről
Szerző:
