Fájdalom, szenvedés

Otthon voltam pár napot, egyedül.

Találkoztam egy régi barátommal. Az egyetlen férfi az életemben, aki figyelni tud rám.

Természetes, hogy beleszerettem most.

Az eszemmel tudom, hogy ez nem igazi szerelem. Szükségem van rá, és ő kielégíti az érzelmi igényeimet. Ennyi. Ez egy sima indulatáttétel.

Attól még nagoyn fáj, és nagoyn nehéz lezárnom magamban.

A legnehezebb az egészben, hogy amikor találkozunk, akkor úgy tűnik, ohgy működhetne a kapcsolatunk, de aztán mégsem. Nem jön az e-mail, nem tudok vele beszléni telefonon, életmentő dolgokról a saját családomat illetően, elengedi a kezem és én zuhanok…

zuhanok, zuhanok, xanax-szal tudok csak aludni, nyomottan ébredek és vonszolom magam egész nap.

Kértem, hogy legyen a kisfiamnak a nagyapja. Rögtön azt mondta, ohgy rendben. és most nagy hallgatás van, nem tudom, jön-e végül Erdélybe vagy sem, eltúnt megint, elérhetetlen, és én vergődöm.

Kínomban megkértem egy másik barátomat, hogy jönne velünk Erdélybe, a tánctábor időszakára.

Erőszakkal emlékeztetem magam arra, hogy az életemben voltam már szerelmes egy férfiba egyszer, amiért megkérdezte, hogy nem kérek-e enni.

szeretetéhes vagyok, még mindig. És aki kielégíti a szeretetéhségemet, abba beleszeretek.

és ez nekem tilos. és különben is – ez nem autentikus szerelem.

látnom kéne őt – és persze nem látom. mert eltakarják őt a saját a nyomorúságaim.

egy új attitűdöt kell magamban kialakítani – örülni annak, hogy megfürödhettem a tekintetében, hogy megropogtatta a húsomat amikor megölelt, hogy mondott egy bókot, hogy figyelt rám másfél órán át – és kész.

ennyi.

menni kell tovább. élni az életemet, itt.

nem sopánkodni és nem belepusztulni a fájdalomba. volt már ilyen az életemben, sokszor is. ismerem az élményt. megnyílok, és aztán úgy fájok, mintha levágták volna a karomat. ömlik a vér, félájultan várom, hogy csillapodjon a vérzés és a fájdalom.

lassan zárom a lelkem zsilipjeit.

elfogadom, ohgy a dolgok mennek a maguk útján.

és élem az igazán élhető életemet. és örülök annak, hogy biztonságban vagoyk, hogy nem maradtam egyedül, hogy van családom, ohgy utazhatok, ha akarok, hogy sikerült néhány jó cuccot vennem – hogy sikerült üzleti ügyben tárgyalnom otthon, hogy az életem megy előre, előre, előre, és nem hátra…

hogy a kisfiamnak kell egy mentor, aki tanítgatja majd, a hagyományra, az európai műveltségre, majd az is meglesz. szépen, lassan, fokozatosan.

minden rendben lesz. a fogorvosomnál is votlam, fogaim is rendben.

az élet szép.

Szerző:

Belépett: 4 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

6 gondolat erről: “Fájdalom, szenvedés”

  1. Mi az, ami annyira fáj???

    hogy megígér dolgokat, és aztán nem csinálja.

    aha. Ahelyett, hogy ez fájna, érezhetnék másként is.

    Milyen gondolatok állnak a fájdalom mögött? hogy én nem vagoyk elég érdekes a számára, hogy nem férek bele az életébe, – hogy megígért valamit, és nem teljesítette, hogy becsapott. és hogy ezzel leértékel.  hogy azt merészeli gondolni rólam, hogy ezt meg lehet velem csinálni.

    hát igen. ez a gondolat kezd nagoyn gyökeret ereszteni a fejemben, szinte kitörölhetetlenül.

    milyen más alternatív gondolatok lehetségesek?

    hogy nem akarja, hogy belészeressek, úgy tényleg, úgy igazán, mert azt gondolja, hogy az veszélyes lenne a számomra, felborulhatna a házasságom tőle

    hogy nincs ideje rám, azt nem kajálom be, láttam, hogy van ideje, ha akarja.

    hogy neki is van egy komplexusa, az kezd a legvilágosabban kirajzolódni, ennek van a legnagyobb valószínűsége…

    hogy így akar ő is szeretethez jutni?? extra figyelemhez?? tudatalatt??

    szereti, ha van egy sleppje, sé felnéznek rá?

    és hát az is igaz, hogy nincs is már szükségem őrá…

    sőt, mi több, eddig sem volt… semmi olyat nem mondott, ami megváltoztatta volna az életemet, amitől valamit világosabban láttam volna, mint korábban.

    lehet, hogy csupán egy felfújt hólyag?? aki szeret pszichologizálni, belemászni másnak a lelkébe, hogy fontosnak tűnjön??

    tudom, hogy jól csinálom a dolgaimat, akkor is, ha ő ezt nem erősíti meg. tudom. érzem. biztos vagyok benne, hogy jó irányba haladok. olvasom az idevonatkozó szakirodalmat, vagy ha mondjuk nem is vagyok egészen up-to-date, az egész életem arról szól, hogy nincs más út, mint a démonok megszelidítése…

    azt is újra és újra tanulom, hogy nem lehet egy helyzetből többet kihozni, mint amennyi bennevan. és ebben a helyzetben ennyi volt benne. egy ölelés, egy vallomás az apámról, arról, hogy hogyan bántalmazott, arról, hogy a bajok azok vonzzák egymást, hogy nehéz kikecmeregnem, visszahúznak, folyamatosan, ahogy Justine mondja – mintha az ember bele lenne ragadva a mocsárba, a sárba, így nehéz haladni előre …

    de én abban mindig is nagyon erős voltam, hogy el tudtam vágni azokat a szálakat, amik visszahúznak, bármennyire is fájdalmas ezeknek a szálaknak az elvágása…

    ez a férfi visszahúz engem. fájdalmat okoz, pedig erre van aztán a legkevésbé szükségem. Stresszfaktor az életemben, mert nem megbízható. Félek őt felhívni, félek már neki levelet írni is – nem válaszol, nem vesz komolyan… legalábbis ezt mutatja.

    bezárulok lassan. felnövök végre.

    megtanulok nem megnyílni. Udvariasan és felszínesen válaszolni kérdésekre.

    hogy vagy? köszönöm, jól. és te? nagyszerű.

    igen. jó uton vagyok efelé.

    Nem tartozik a barátaimra a traumatikus múltam. kezdem megérteni.

    de mi vagyok én anélkül?? hogy lehet engem érteni a múltam nélkül?? hogy lehetne másképpen megérteni, hogy honnan hova jutottam? és csodálni az emberfeletti teljesítményemet??

    igen, azt szeretném, hogy valaki csodáljon… elismerje a munkámat…

    hogy bántalmazó szülők gyerekeként nem lettem sem alkoholista, sem drogos, sem nem lettem öngyilkos vagy tömeggyilkos, nem lettem hajléktalan, sőt, családot sikerült alapítanom, külföldön élek, vigyázok magamra, 10 évet minimum letagadhatok, csodálatos, gyönyörű kisfiam van, és megtanultam egy új ország nyelvét, ahol értelmes munkát végzek.

    erre büszke lehetek.

    és arra is, hogy a szüleimmel nem gyűlölködő a viszonyom. hogy képes vagyok lassanként megbocsátani nekik, megérteni, hogy szerettek ők engem a maguk módján, és most is szeretnek.

    látom őket embernek. képes vagyok rá.

    és a helyén van az eszem meg a szívem. erre is büszke vagyok.

    és megyek tovább. megtalálom a küldetésemet is az új életemben. felépítem az üzleti vállalkozásomat. nem egy pillanat alatt, de megcsinálom, tudom.

    már úton vagyok.

    és nincs szükségem olyan barátokra, akik csak álbarátok, akiktől ellentmondásos üzeneteket kapok, akik nem tudják, hogy mennyi kárt okoznak bennem azzal, hogy nem egyértelműek, hogy megfeszítik a kapcsolatunkat.

    nincs szükségem erre a fajta stresszre. Nem akarom már ezt a kapcsolatot életbentartani. és ha én nem akarom, akkor nem is fog életbenmaradni. el fog halni.

    és ki lesz akkor az én pótapám???

    lehet-e totális, kozmikus magányban élni???

    munkában talán lehet.

    zeneterápiámban felépítek egy belső apa-mintázatot. meg egy anya-mintázatot.

    ezen fogunk tovább dolgozni. és akkor lehet árvaként élni tovább.

    és megbízható emberekkel fogom megtölteni az életem, nem pedig olyanokkal, akikre én vágyom sóvárogva.

    ez a korszak már egyszer lezárult az életemben, most akkor még egyszer tudatosan lezárom. vége. olyan emberekre van szükségem, akik engem akarnak. barátnak, és még annál is többnek talán.

    és ez közöttünk nem megy. túl nagy számomra a stressz. és ez rombol engem és a családomat.

    lezárok, lezárom. vége, ez így nem kell.

     

  2. Kedves amarilla ! Lehet, hogy nagyon mellényúlok, de ha valóban Te vagy ( lehet,                                                                                                                                                tudatosan kevered a dolgokat, hogy ne add ki ki magad teljesen ) ! Azt kell írnom, hogy 99 % -os biztonsággal és tökéletes helyzetelemzéssel álltál elő. Mióta bizalmasabban megismertelek, azóta egyfolytában tépelődök és komoly lelkiismeretfurdalásom van. Azt is látom, hogy erős vagy, és azt is, hogy nagyon is törékeny. És nagyon bántott, hogy belerántottalak az érzelmi labilitásba. Abba kell, hogy hagyjam, mert egyfelől nagyon komoly kötelezettségeim vannak és bármilyen vonzalmat érzek is Irántad, nem szabad, hogy ezt csináljam amit eddig. Hogy Téged valójában megszerettelek, azt azzal tudom bizonyítani, hogy erőt veszek a rendkivül erős vonzódásnak és megpróbálok az udvariasan kedves sorstárs szerepét magamra venni. Nem csaptalak be, amit igértem, az folyamatban van. Most Szentendrén van kiállitása, de már tud Rólad. Fáj, hogy ezeket a sorokat kell, hogy írjam, de így egyenes és becsületes. Azért kérlek, ne törj pálcát fölöttem, és ne zárkózz el teljesen. Van középút is.                                                                                                                                            Tisztelettel és nagyon sok szeretettel :  senki…

  3. Kedves Senki,

    szerintem mellényúltál. 🙂

    és ez így olyan kedves… 🙂 mert így is jól esik !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! sőt… ettől igazán jó kedvem lesz! ez így szuper történet, imádnivaló!!

    köszönöm, hogy írtál!!

    Ez is csak azt bizonyítja, hogy milyen sok hasonló történet és fájdalom szaladgál és találkozik a világban…

    ezzel együtt is nagyon jól esik, hogy írtál, és valahol nagyon viccesnek találom.

    szeretettel az erős és törékeny amarilla

  4. Újra és újra visszajövök és olvasgatom, kedves Senki a soraidat.

    És forgatom a fejemben, hogy hogyan is érthetted azt, hogy „ez így egyenes és becsületes”…

    mert végül is nem másról van szó, mint hogy egy anonim fórumon, egy általad ismeretlen nőnek, aki amarilla néven szerepel itt, és akiben nem vagy biztos, hogy végül is pontosan kicsoda, írogatsz…

    Ugye, nem haragszol, ha azt mondom, hogy ez nagoyn messze van az egyenességtől és becsületességtől. Ez inkább valamiféle érzelmi pótlék, aminek szintén megvan a létjogosultsága – csak hát ne nevezzük egyenességnek és becsületességnek.

    Az olvasóimnak tartoztam ennyivel, hogy ezt őszintén megmondjam neked.

    Legyen szép napod!

    Örülök, ha hallok rólad,

    öleléssel – amarilla

    – holnap már munkába kell mennem, várnak a gyerekek, ma nagy erőkkel azon vagyok már, hogy gyógyszer nélkül is elviseljem a levést. 🙂

     

     

     

     

     

  5. Tk. erre való a búra.

    hogy az ember anonim módon a legmélyebb érzéseiről beszélhet…

    és puffoghat, és kapcsolatokat is építgethet – mindez segít elviselni a kőkemény valóságban szerzett sebeket.

    és ez fontos.

    tehát jövök és puffogok tovább.

    hogy az lett volna igazán egyenes és becsületes, Tőle – nem tőled, drága Senki, neked köszönöm, hogy itt vagy, és érzelmi pótlékkal szolgálsz nekem, ez nagoyn, nagyon fontos – ez megóv attól, hogy hosszú lelkizős levelet írjak pl. Neki – amit nem érdemel meg ugyebár ….

     

    tehát ami egyenes és becsületes lett volna, az az, hogy búcsúzóul azt mondja:

    nagyon örülök, hogy találkoztunk, szeretném, ha tudnád, hogy mindig örömmel hallok rólad. De nem tudok részt venni az életedben, és nincs is rá szükséged. Nagyszerű nő vagy, állod a sarad az őrület közepén, mert mindabból, amit elmeséltél nekem, a fele is elég lenne bárkinek.

    drukkolok, hogy ügyesen lépkedj a szakadékok fölött továbbra is.

    félelmetes látni, ahogy egyre magasabbra törsz.

    csodálatos vagy, és tudom, hogy minden sikerülni fog neked, amit akarsz, mert kitartó vagy, szorgalmas, becsületes, tudod, hogy hol vannak veszélyek az életedben, és azokat nagyszerűen igyekszel kiküszöbölni.

    Most egy darabig nem látjuk és nem halljuk egymást, és ez így van jól.

    Megyünk a saját útjainkon.

    Jó volt látni téged. Fantasztikusan nézel ki! A férjed nem is tudja, milyen kincset birtokol!

    Vigyázz magadra, és jelentkezz, ha újra jössz. Nem ígérem, hogy tudunk találkozni, de ha itthon vagoyk, akkor igyekszem időt szakítani rád.

Írj megjegyzést