évente

egyszer eszembe jut ez a blogom is. Jelenleg egy kaland/szerepjáték fejlesztésével foglalkozok. Bár ez itt a fórumon eléggé OFF, csak mondom, jár ide egy ilyen is.

Ravenloft

Szerző:

Belépett: 14 óra

Robo-san

Blog kommentek: 1446Blog bejegyzések: 32Regisztráció: 10-08-2010

14 gondolat erről: “évente”

  1. spellbound02

    hát ha off akkor off, de mégis mi lenne amit ide kiraktál, meg mi a profolképed, , szerintem veszélyes ez a profilképkirakási lehetőség, meg a képkirakás lehetőség is, már aki feltudja mérni hogy pszchés beteg rossul van akor a másik még ezzel is kicseszhet vele…te voltál az egyetlen aki segitett a legutóbbi rosszulétemen, mert leáltál velem egykicsit beszélgetni, és nem vagy olyan hülye mint harmony aki szintén próbálkozott aztán berakott egyképet.Jó most nem akarom minősitani harmony iqját, csak azt szerettem volna ezzel kifejezni hogy a több.

  2. Örülök, hogy tudtam segíteni egy kicsit, amikor rosszul voltál. Én is voltam rosszul, és akkor mindenféle hülyeségeket írkáltam az akkori blogomba, sajnos. De viszonylag hamar észhez tértem és levettem ezeket a hülyeségeket. A kép a játékot ábrázolja, amivel foglalkozok, a profilképem meg, hát ez egy kicsit hosszú, de annak a játékfejlesztői társaságnak az oldaláról van, akikkel most együtt ügyködök. Veled mi van, egyébként, el fogod kezdeni a web-programozást?

  3. spellbound02

    Szia roboman

    Mostanság, semmi különös, türhetően vagyok, de azért lehetne jobb is, és lesz is.Web-programozó tanfolyam nem biztos hogy elindul, igy nem biztos hogy iskolába fogok járni.Most érdekel az informatika, de azért nem ez az álmom.

    Ugy halottam jönni Debrecenbe tanfolyamra, ezt irtad a blogodba, még lehet hogy ugyanabba az iskolába ahová én szeretnék járni.Ha jársz Debrecenben akkor beülhetünk eg két helyre vagy a MODEM, meg amihez van kedved, meg amihez van pénzed.Debrecenben is van narconon.Érdeklődtem régebben utánuk.Egyenlőre kihagytam őket, elvagyok én egyedül is.

    És veled mizu?

  4. hello spellbound

    Egyelőre úgy néz ki, nekem sem indul az a tanfolyam, amit akartam ott. A web-programozásnak én is pontosan így vágtam neki, hogy „érdekel, de nem az álmom”. Nem is lett belőle semmi. Én gonolkozok azon, hogy beadom levelező magyarra Debrecenbe. Ugyanis nekem ez az álmom, ami egyszer már majdnem sikerült, csak közbe jött a skizo.

    Tehát még egy évig tutira nem járok Debrecenben, de aztán lehet, megihatunk 1-2 sört, ha ugyan még élsz vele.

  5. spellbound02

    jaja, igyekszünk alkoholmentest inni majd

    egyszer láttalak Miskolcon a Bölcsészépület előtt, mondhatni elég félénk voltál abba a kis kék azthiszem martens bakancsodban

    olvastalak régen a blogodon verseket, angolul, bár azt annyira nem értem, de ha van időm és kedvem akkor kiszótározom.És szerintem nagyon jók voltak, csak számomra egy elég idegen világ volt.Meg talán voltak irásaid is.A mostani blogod sem rossz, csak hát a te szerelmi életed az nem valami nagy szám, meg hát engem annyira edig nem érdekelt a programozás, most sem dob fel az ötlet, persze még el is kell odáig jutni, lehet nem is indul, persze a regisztrációt azt befizettem. 12 ruppó körül.Olyan csóró vagyok hogy már évek óta bankkártyám sincs. Aztán a blogodon nem sok hasznosat találtam amiből megtanulhatnék mondjuk programozni vagy képbe lehetnék, ugy a dologgal hogy mi is az. Engem a számitógépesjátékok nem érdekelnek.Talán van olyan ami kisgyerekeknek szellemileg fejlesztő hatással vannak.Érted.De egyébként erre pazarolni az áramot.Jó én is játszottam, de csak vagy 2, 5 évet komolyan, aztán abbahgytam.És éreztem is afüggőséget magamon, ugyaugy mint alkoholnál egyszer amikor a rendszeres kocsmába járásom abbahagytam, de egy nap alatt elmúlt.Nikotinthiányom vagy függőségem nincs, nekem cigifüggőségem lehet, meg az idegesség az van leginkább, meg hasonlók.Gyere Debrecenben jó hely nagyon, olyakat ehet bulizni hogy egy életre elfelejted a skizot, séma.Bármikor találkozhatunk debrecenben, jöhetsz hozzánk szerintem aludni is, meg ingyen kaja, leginkább vegqa, mert azért nem szeretem ha körülöttem húsevők vannak,abból is lehet finomat csinálni, csak van aki tud főzni van aki meg nem.emailedet elmentettem.Szerintem megtudom beszélni.Akár ide is költözhetsz.Emeletes házunk van.Apunak van egy káosz szobája, neki az a rend,ő ott érzi jól magát.De van szoba bőven ahol elférsz, mert tesóm Hollandiában van, igy van egy üres szoba kiadó ingyen, szerintem ,csak mindent meg kell beszélni valahol.HMm?Ugye, szerintem mennek itt a dolgok, csak néha rossz irányba, én meg nem birom a tisztességtelenséget, mondhatni extraérzékeny vagyok rá, ez ilyen örökletes betegség nálam.HA van kedved dumcsizni még egy darabig itt leszek aztán kéne feküdni, csak nincs pénzem cigire.ááá

  6. cigi, pia

    Úgy néz ki, nem tudok nélküle meglenni. Ha kell, minimalizálom, ha kell, titokban, de csinálom. A szocfóbról és a depresszióról, szerintem ezeket magamnak találtam ki, az emberek maguknak találják ki, a skizofréniát sajnos nem lehet kitalálni, mert az nagyon durva tüneteket produkál. Sóval nem igazán vagyok mindig félénk, csak nekem alkohol nélkül nehéz (magam produkálni). Bankkártyám, az nekem sincs, én se vagyok gazdag, per pillanat nincs cigim se, és nem is tudom, hogy lesz holnapra, de általában megszerzem magamnak. A számítógépes játékok nem okoznak nálam akkora függőséget, szerintem. A játékautomatáktól is csak azért nem lettem függő, mert nem érdekel a gyors (se semilyen) meggazdagodás lehetősége, azért nem is tudom pénzért bérbe adni a s*ggemet mondjuk programozónak, mert nem az álmom, nekem az álmom a magyar szak (amiben sajnos nincs pénz). Debrecenben párszor voltam bulizni, szerintem teljesen jó, mármint ott lenni.

    A skizofrénia, bár csak elfelejthetném, de egy időre el lehet, mint a „félénkség”-et is, a cigi meg egy nagy kib*szás, én egy héten 1-2 dobozzal veszek, szóval nem sok, de nem tudok teljesen lemondani. Engem most a szüleim tartanak el, meg ők „vigyáznak” rám, szóval, nem hinném, hogy csak úgy le tudnék ruccanni oda bulizni. Talán ha összejön ott jövőre a magyar, akkor. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy sokat innék, (már) nem vagyok egy részeges állat, de azért „megiszom a magamét”. Úgy talán komfortosabb. (Nekem.)  Szóval szerintem is jó dolog ez az egészséges élet, de csak egy szintig, ameddig nem veszélyezteti a kis megszokott életemet, 1-2 sör, 1-2 cigi, stb. Szóval nagy vonalakban így látom én most ezeket a dolgokat. Ha minden jól megy, kábé 1 év múlva megyek (ha még ott leszel). Az is lehet, hogy akkorára teljesen alkoholmentes leszek, mert kábé oda haladok, egyébként meg addigra dolgozni is kéne valahol, mert kicsit gáz, hogy minden hülye tud dolgozni, ahogy látom, csak én maradok le erről a dologról. Valami rehab. munkát lehet, hogy bevállalok addig, már egyszer voltam, de annyira nem rossz, 4, vagy akárhány órában ellébecolok, az is valami. Bár megmondom őszintén, én semmi sorstársi közösséget nem érzek a helyi „skizó”-kkal, összesen 1-et ismerek itt, aki jó fejnek tűnik, de tőle se vagyok teljesen elájulva. Itt a fórumon azért vannak jobb fej skizofrén betegek is, a helyi közösségi ellátásban én nem találtam annyira barátokra, úgyhogy már nem is erőltetem. Talán én is többet fogok járni inkább a burára, még nem tudom.

  7. Szerettem a punkot, és alter zenéken nőttem fel. Jelenleg nem hallgatok semmit, olyan korszakom van. Illetve a bnőm hatására egy kis mulatóst. Az alternatív és underground kultúra már csak egy nagyon minimálisan vonz, inkább póznak látom az egészet, a punkban sosem voltam benne olyan mélyen, csak szimpatizánsként. Szerintem én már pont kinőttem ezekből. (Mondom én, miközben számítógépes játékokkal foglalkozok.)

    ***

    Inkább nincs véleményem/magamban tartom, én ahhoz képest, hogy skizó vagyok, szerintem viszonylag így is sokszor nyilvánulok meg, és ezekkel a megnyilvánulásaimmal örökké elégedetlen vagyok, ezért visszafogom magam. Velem nincs semmi újság. Ez az ősz egy kicsit rossz hatással van rám, de nagyjából „minden ok”. Szerintem februárban felvételizek magyarra, levelező, Debrecen. Addig megpróbálom magam kipihenni, és ennyi. Hát, nem vállalom túl magam, és ezzel a magyarral sem fogom szerintem/remélem, de nekem kábé ez az álmom. De lehet, hogy az ELTE, mert az meg az álmaim netovábbja :-). Csak pénzügyi megfontolásokból választanám Debrecent, mert közelebb van. Na, erről ennyit. 

    Egyébként meg hiányoznak az ismerősök/barátok, 1-2 van itt Nyíregyen, engem határozottan megváltoztatott a betegségem, kevesebbet ismerkedek, sajnos, amúgy talán ezzel vigyázok is magamra. Alkohol: jelenleg citromos/grapefruitos sör megy csak, meg Sláger szivarka. Meg sok kávé. Én már nem tudok teljesen lemondani ezekről, de ésszel csinálom nagyon. Próbálok felépíteni egy új image-t, a részeges/alter/anarchista világfelfogás nem vezetett sehova, nem is tudnám már folytatni, már benne járok a korban, ahhoz legalábbis mindenképpen, hogy ilyen legyek. Túlélni kell. Szemléletváltozás kell. Utoljára megpróbálkozok még így az irodalommal, hátha…

  8. spellbound02

    Szerintem jó ötlet neked az irodalom, mert azt szivesen csináltad és nem is voltál benne rossz.Másrészt a betegségedet valamennyire tudnád gyógyitani az irással, alkotással is.Persze az szerintem csak a kifejezési formája lenne.Szóval nem ettől kellene meggyógyulnod. Nemtudom milyen Debrecenben a magyar, de annyira nem rossz hallomásból, persze az ELTE lenne a legjobb szerintem is.Egyébként itt is megtudod tanulni, és ahogy ismerlek téged és állapotodat akkor Debrecen nagyon jó város lenne neked itt lakni, élni, mig szerintem Pest nem.Nálam mondjuk az is beleszámitott iskolánál hol érezném jül magam, ez mindiig változott.

    Én szeretek zenéthallgatni, punkból most inkább a skatepunk ami érdekel, alterből mindegy, abból én keveset fogadok el a feldogásom alapján, szerintem.

    Legyen véleményed és ismerkedj emberekkel, de nem kell úgy járni hogy mindenttudó vagy, de amit gondolsz és élsz, és úgy látod és tudod hogy az helyes ahhoz nyugodtan ragaszkodhatsz,és nem kell magadban tartanod.Az szerintem tök jó hogy már ben vagy annyira vagy egyáltalán szélsőséges.Régen mikor olvastalak jófej voltál, meg humoros, de igen, nem értettem mindenben egyet azzal ahogy álsz.

    Pihenni az jó, ezen a betegségen van mit, csak azt jól kell tudni hogyan tudod ezt kipihenni, mert azért ilyen fiatalon még nem kellene kifáradnod.Én nagyon ajánlanám a rendszeres sportot, mondjuk kezdheted biciklivel, a jógát, kezdetben mondjuk egyesületnél, és a meditációt.Az is hogy minél inkább önellátó vagy, főzés, bevásárlás, takaritás, vasalás, ilyenek.Lefoglalja a napod, örömet ad az eredménye(jó dolog) és élvezed magát a tevékenységet.Szóval a lustaság az nem megoldás.

    Azt tudom hogy szeretsz könyveket olvasni, az jó.Azok érdekelnének miket olvasol, úgy érdekel a világod, meg számomra ismeretlen és érdekes dolgokat szoktál olvasni.

    A gyümlcsös sörök jók, én a kávéval vigyáznék, nem jó ahhoz sem hozzászokni, cigi meg módjával, azzal szerintem nagy gond nincs, ha csak rövid ideig tervezed.Ismerem a Slágert, jó az.:)

    Mondd mi érdekel a világban, átha tudok valami könyvet ajánlani az új image-dhez.Mondjuk szerintem valami gyógyulós könyv jó lenne neked.Olvastam hogy aoukád néha szokott neked adni(ott) könyvet, mint világmegváltás a betegségedre is.

    Pozitiv gondolatok fontosak, hogy pozitvan állj a dolgokhoz mindenben.És ne gondold butának vagy fertőzőnek vagy olyannak akinek szégyenkeznie kellene az emberek előtt, mert úgy teljesen független ez a betegségtől.

    Majd még irok , most ennyire jutott időm.

  9. Hát köszi a jótanácsokat, Spellbound. Most a humoromról szeretnék írni, hogy jófej voltam és humoros, hát az csak a múlt. Volt valami kis rám jellemző humor, de ezt az ismételt pszichiátriai „gyógykezelések” során sajnos elveszítettem, mint a barátaim többségét egészét. Ma már nincs kinek/nincs miért humorosnak lennem. Az a „fiú”, aki voltam, eltűnt, és én ezzel a skizofréniával lettem véglegesen felnőtt. Feldmár erre azt mondja, hogy „semmi baj”, de sajnos engem nem Feldmár kezelt, hanem a helyi pszichiátria az ő kőkorszaki módszereivel. Engem ezelőtt vonzott a „lecsúszottság”, de az utolsó stádiumban lévő, leépült demensek, az összeszart folyosó, a fullasztó bezártság, és még sorolhatnám, nekem is sok volt. Egy életre sok volt. Hogy a XXI. században milyenek a vidéki „kis” pszichiátriák, sok ember el sem hinné. Állam az államban, a magamfajtának.

    Hirtelen nem láttam alternatívát ebből az „életformából”, és még ma sem látok, csak azt, hogy a szüleimnél legyek, ami felemészti hosszú távon az energiáimat. Mert én nem olyan vagyok, mint a szüleim. Hogy milyen vagyok? Nem fontos ma már. Teljesen alkalmazkodtam hozzájuk. Valójában a pszichiátria kettétörte a karrieremet, bár lehet, hogy csak ketté vágta, ha valóban érzek magamban annyi erőt, és elkezdem megint. Utálom a pszichiátriát, ez sejthető, de nekem mint skizofrénnek szükségem van a gyógyszereikre, ezt is belátom. Ha más betegségem lenne, engem többet nem látnának. Úgy érzem tapasztaltabb lettem, de az a „fiú” a humorérzékével együtt végleg eltűnt, a bulizásoknak bealkonyult, én így lettem komoly és józan. Igaz, hogy az életminőségem rosszabb, nem vagyok humoros, folyton csak magyarázom a bizonyítványomat.

    Próbálom levetkőzni ezt a butaság és szégyen elképzelésemet, nem vagyok zseniális skizofrén, és ez zavar. Aki félre tudja söpörni az orvosi diagnózisokat, és ott folytatni, ahol abbahagyta. Nekem kell(ett) ez a pár év szünet. Valóban, ha nem itt az isten háta mögött kezelnek, ki tudja, talán hamarabb összerakom magam, és esetleg a régi személyiségemből is meg tudok menteni valamit. De akkor valószínűleg (már rég) nem lennék itt. Nem szeretem annyira a burát, inkább megszokásból vagyok itt, nem biztos, hogy nem fogom hanyagolni, ha már jobban leszek valamivel. Volt, hogy Te is itt akartad hagyni, ha jól emlékszem. Hát igen, én nem akarom magam töröltetni, egyszerűen csak nem jövök (ha lesz jobb dolgom, és miért ne lenne?). Hát, most ennyi lenne. Írjál nyugodtan.

Írj megjegyzést