Évek óta egy stabil, boldog párkapcsolatban élek…. Pontosan 3 éve..
Hirtelen szakítottam meg a terápiát, ami 2 éve tartott. A terapom szerint óriási hibát vétettem ezzel, sosem találkozott ennyire bántalmazott emberrel (gyerekkori töbszörös szexuális bántalmazás, fizikai erőszak, elhanyagoltság, önmérgezések, önbántalmazás, vagdosás, anorexia, bulimia stb). De én kiléptem. Egyik pillanatról a másikra. Jött egy férfi, egy szerelem, aki azóta feleségül is vett. Mindennél jobban szeret. Én is őt. A szeretettől kivirágoztam, szárnyalok, szépnek és értékesnek tartottam magam.
Majd tegnap este minden megváltozott. Munkahelyi, albérleti problémák 2 hónapja. Egyre erősödő aggodalom. S tegnap éjjel, őrületes erővel rám törő vagdosási kényszer. Éjjel 1-kor jött. Azonnal felébresztettem a Férjem. Órákon át beszélgettünk. Igazi Társ.
Viszont a késztetés rám telepedett. Vágyom a véremre, vágyom a pengére. Megijeszt. Évek óta nem volt része az életemben, nem éreztem ezt. Most pedig megint szorítja az elmémet, itt van újra.
Borzasztóan vágyok rá, megörjít a vágy a bántalmazás iránt. Nem tudom, h mi lesz…
Szerző:
Sajnos a trauma mindig kibillenti az embert… ezért kell szakember, terápia. Menjél légyszi teraphoz!
Az még nem megy. 🙁 Most igyekszem folyamatosan tudatosítani magamban, mit érzek, s igyekszem tovább is engedni az érzéseket. Egyenlőre tartom magam.
Nem tudom, nem-e lenne sokkal rossza b, ha teraphoz mennék. Ha megint foglalkozni kell vele, nem – e rontana rajta, hogy újra a figyelem középpontjába kerül a „betegség”.
Nem muszáj azért központi helyre tenni, de foglalkozni vele nem ártana.