Elfogadás

Del.

Szerző:

Belépett: 10 év

YFOR

Blog kommentek: 15Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 2013. 11. 10.

2 gondolat erről: “Elfogadás”

  1. Vajon mi lehet egy ember nemasaga mogott ? es mely nemasag pusztitana  , ha a gondolat cselekedni tudna ?

    Van eleg sok ember aki attol nem erzi magat jol ebben az eletben , mert mosolyogva kell tettetnie azt  , hogy elhiszi a masik hazugsagat , egyben megerositve azt a kepet ami a masik emberben el sajat magarol .Vannak olyan hazugsagok , amelyeket csak hazugsagnak velunk , ha a masik szemszogebol meznenk , lehet nem tunne annak .

    Egyebkent jo taktika lecserelni a kornyezetet . Korulbelul hanyszor teheti meg az ember elete soran ?hanyszor menekulhet el a hazugsag elol? a menekuleshez is ero kell , csak ez a fajta ero , nem biztos , hogy hitet is ad .

    Mai napig haritok titokban  bogicselve  , a sors , meg a kornyezet , meg bezzeg az emberek , en jo vagyok es mit kapok , meg az Isten , meg az emberiseg , es a masiknak mindene megvan , becsaptak , eldobtak , nem szerettek , szoval stb……Mikor mar teljesen megmartoztam a ” most jol megsajnalom magam ” cimu Odusszeia hosszusagu eposzban , egy lathatatlan kez kihuz ebbol az orvenybol , es jol meghuzigalja a grabancomat . Ilyenkor kezdek el nagyon hangosan nevetni onmagamon .

    Persze megertem ezt a fajta fajdalmat , mint mindenkiet itt a Buran , a szeretetlensegbol fakado  betegsegek ,  a magany , a tarstalansag , nem igazan kezelheto gyogyszerekkel . Valahogy nem hiszek a mentalis (lelki) bajok , genetikai vonatkozasaban , nem feltetlenul lesz beteg egy gyengebb idegrendszeru ember , abban viszont biztos vagyok , ha valaki elszigetelodik a problemaival hosszu idore ,  megbetegedhet .

  2. Nagyon régen volt….álltam az októberi esőben, aznap a sokadik ember szidalmát, mocskát nyeltem le, – munkám kényszerű részeként, miközben megéreztem átázott cipőm hidegében, és  a fáradságtól  a szokásosnál is jobban összecsuklani akaró lábaim fájdalmán keresztül, hogy erőt vesz rajtam a betegség. Véglegesen ellenségemmé lett a szülővárosom, bár még adott később néhány alapos leckét a megalázásból, mielőtt tizen-valahány évvel ezelőtt elhagytam. Végzettségem ellenére t.képpen még soha nem állt módomban olyan helyen dolgoznom, ahol ne lett volna elég a nyolc általános, sok helyen még annyi sem kellett volna, – láttam xxx -el aláírni kifizetési jegyzéket valamikori ‘munka’társamat”. Álltam az esőben, folyt a hajamból a víz, élesen, nagyon zavaróan, és néztem, ahogyan távolodik tőlem egy ember, akivel pár pillanattal korábban éppen vitában álltam. Már aktuális küllemi állapotomnál fogva is vesztese voltam a nézeteltérésnek, ázottan, akkor még soványan, saját agresszióm bizonytalan kordában tartásának biztos tudatában….zavart állapotomból elémvetült egy kép, ahogyan láttam magam előtt, hogy mi lenne, ha nem lennének törvények, és egyszerűen lelőhetném azt az embert, aki még az anyámat is elszídta, csak mert úgy érezte; neki lehet. Láttam magam előtt, ahogyan vérző fejjel, törött gerinccel belezuhan egy pocsolyába, vér folyik a nyitott pofájából, sértő szavak helyett. Álltam, néztem a hátát, ahogyan távolodott, és olyan tehetetlen gyűlöletet éreztem, hogy egy könnycsepp is végigfolyt az arcomon,- az volt a mélypont,  az a legmélyebb szomorúság és harag, hogy nem tehettem benne kárt. Aztán inni mentem. Akkoriban az alkohol és a gyűlölet hevítettek, lángoltak bennem, őrjöngtek – így néha én is, – okkal féltem a börtöntől. Legalább húsz évig éltem gyűlöletben, olyan óriásiban, hogy végül még azt a részemet is kiégette belőlem, ami magát a gyűlöletet táplálta. Nem gondoltam volna, hogy évekkel később ( – évekig ) igazi fegyverrel nézek majd szembe, és az ellenségeim már régen nem adott személyek lesznek, mert képtelen leszek …már képtelen vagyok a gyűlöletre, mint ahogyan az emberi szeretetet is felülvezérli bennem a racionalitás. Nem sok évvel később olyan időszakot éltem, amikor  rengeteg halált láttam, valódit, erőszakot, sírást, és minden elmúlással elhalt bennem is valami, mert másként nem lehetett volna elviselni. ( azt hiszem nem is sikerült ) Később is; mindig annyiszor halni, ahányszor az értelem, egy élet elhal, addig, amíg már nem fáj annyira a gépies folyamat, a világ. De még ezt is tompítani lehet a gyógyszerekkel, egészen a fáradt nyugalom érzetéig.

    Azon gondolkodtam valamelyik szeptember végi napon, egy korábbi munkahelyemen, hogy az még elképzelhető, hogy születik egy átlagos gyerek, érzelmileg ingerszegény környezetben, felnő, pl. kereskedelmi vezető lesz, és olyan ízléses ötleteket agyal ki, hogy ‘x’ áruházat még november előtt dekorálják ki  a szokásosan hivalkodó és unalmas karácsonyi díszekkel. Azt már nem értem, hogy hány „józanabb” ember adja tovább és hajtja végre az utasítást, annak ellenére, hogy a temetői mécsesek elég bizarr elegyet képeznek a csoki-mikulásokkal, és a karácsonyi holmikkal. A derék fogyasztók pedig fapofáfal vásárolgatnak, vagy bámulják a parasztvakító giccseket. Miért? Ez csak egy példa, de miért a rossz irányba hajlítható minden könnyebben?

    Össze van keverve a világ érző és csupán létezni akaró/tudó emberekkel, – ez rengeteg bajnak a forrása. Menthetetlen; örök állapot, mert sem a háborúk, sem a történelmi tanulságok nem tudják az embereket kinevelni a mohóságból, fegyelmezetlenségből, uralkodási hajlamból, következetlenségől, és az együttélési normák elsajátításától. Egymás kínzása, sértése szinte hétköznapi szokás, gyakran tudatosan irányított elvárás. Egy kedvenc íróm gondolata jutott eszembe, miszerint az ember még a saját életét is képes tönkretenni, csak hogy ugyanezt tegye máséval. Nagyon igaz.

    Amikor még néztem tévét, akkor bevésődött egy filmre rögzített jelenet és jelenség a csimpánzok életéből. Egy alig pár hetes majomkölyköt az anyja karjaiból kitépett pár szintén csapatbéli felnőtt állat. Ellopták és megölték. Utána közönyösen ettek, vakaróztak, stb., mintha nem történt volna semmi. Az anyaállat nem akarta felfogni, hogy halott az utóda, napokig cipelte magával a romlásnak induló tetemet. Éppen ez a jelenség az, amire  a tudósok, a szakértők, senki nem tudja a magyarázatot. És ez a jelenség ismétlődik hétköznapi szinten, kicsiben-nagyban, jelképesen és ténylegesen a humán világban is. Magyarázat? Nincs. Csak néha válasznak ennyi: „Mert az élet ilyen”. 

Írj megjegyzést

Elfogadás

nem könnyű elfogadni, ha az ember kap egy újabb diagot.
főleg úgy,hogy fél attól a betegségtől.
régen, sok-sok évvel ezelőtt egy kórházba jártam egy dokihoz.
általában várni kellett rá, de addig is bemehettem a szobájába.
volt egy nagy plakát a falon az epiről, az ajtón meg a bipolról.
számomra ez utóbbi volt érdekes.
egy férfit ábrázolt, aki egy áruház közepén áll, két karját kitárja.
alatta felsorolva a tünetek.
1. Eufórikus vagy beszédes hangulat
2. Irreális vagy megnövekedett önbizalom
3. Ingerlékenység-,düh-, nyugtalanság- vagy türelmetlenségérzés
4. Csökkent alvásigény
5. Zaklatottság
6. Gyors, kényszeres beszéd
7. Hiperaktivitás és izgatottság
8. Dühöngés
és utána a mély depi, és a meghalni akarás.
akkor és ott arra gondoltam, Istenem, milyen jó, hogy én nem vagyok ilyen.
aztán eltelt egy kis idő, és szembesülnöm kellett vele, hogy de igenis ilyen vagyok.
persze nem hozom az összes tünetet, de vannak helyette mások, szóval,bipol vagyok ,nem is kicsit.
azt mondtam magamban, nem, és nem,és nem lehet igaz.
az orvos biztos téved.
én nem lehetek ilyen.
ez csak valami tévedés lehet.
egyszerűen nem fogadtam el a tényt.
tagadtam magam előtt is.
sokáig kimondani sem tudtam, hogy bipol vagyok.
aztán rájöttem, hogy bárhogy tagadom, attól még a tény, az tény marad.
azt hittem, le tudtam vetkőzni ezt a tagadó szemléletet.
tévedtem.
a mai napig is előjön belőlem a tagadás, hogy én nem lehetek olyan, ez csakis tévedés lehet.
de a lelkem mélyén tudom,hogy nem tévedés.
érzem, hogy igazat mond a doki, bármilyen nehéz is tudomásul venni.
egyébként meg miért mondaná, ha nem lenne biztos benne?
szóval ha logikusan végiggondolom, akkor is arra jutok, hogy hiába tagadom magam előtt is, attól a tény az tény marad.
csak nehéz elfogadni.
nagyon 🙁

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 2010. 08. 10.

Írj megjegyzést