Egyedül

Sötét, hideg, kegyetlen…és az összes negatív érzés megtalált ma ébredés után. Nem és nem vigasztal hogy nem vagyok egyedül ezzel. Az már a legalja hogy meló közben is tudok ezen gondolkodni, persze ez a munkámat is befolyásolja. Tudom mások is megküzdenek ezzel az érzéssel, ám ma önző módon ez sem érdekel nagyon. Nem tudom elképzelni meddig lehet úgy élni mint egy gép. Hajnalban ébredés, utazás munkába, dolgozás, utazás haza, az otthonom üres és sivár emberi szó nélkül, a kötelező esti rutin, majd alvás ha tudok, és kezdődik elölről. Minden nap. És előbb-utóbb ha úgy élek mint egy gép, a gép el fog romlani, és nem lesz aki megjavítsa. Nem. Lehet hamis a remény hogy jobb lesz. Mitől is lenne, ha mindennap csak megerősítik hogy felesleges vagyok…

Szerző:

Belépett: 4 év

Escape

Blog kommentek: 108Blog bejegyzések: 7Regisztráció: 2018. 02. 25.

6 gondolat erről: “Egyedül”

  1. Tudom, hogy azt írtad, hogy nem vígasztal, ha tudod, nem vagy egyedül ezzel, de úgy éreztem írnom kell ide valamit. Sajnálom, hogy így érzed magad és… megértelek.

    Néha én azt szoktam gondolni, hogy az élet egy nagy mókuskerék, amiben csak futsz és futsz és futsz, aztán néha ki kell szállni pihenni, majd vissza. A gyengébbek gyakrabban szállnak ki… Erről írtam egy verset is, de szerintem azt nem osztom meg, mert… eléggé szókimondó lett… 😀

    És kérlek, ne hidd el, hogy egyedül vagy. Ezt most nem úgy értem, hogy mások is szenvednek, hanem… hogy te is számítasz másoknak. Tudom… ilyenkor semmi nem tud erről meggyőzni, de mikor kicsit jobban leszel és nyugodt lelki állapotban elemzed az életed és a kapcsolataid látni fogod, hogy igenis van, aki szeret. Ezzel… én is így szoktam lenni.

    Remélem kicsit segített ez és nem csak össze-vissza felesleges írkálás volt… 🙂

  2. Megértelek… mint ahogy nagyon sokan ezen az oldalon.

    Amint lesz lehetőséged pihenj egyet, próbálj meg kikapcsolni.

    És próbáld meg olyan emberekkel körülvenni magad, akik szeretnek. Engedd, hogy ott legyenek melletted és szeressenek. Nekem legalábbis ez szokta a legtöbb erőt adni a kitartáshoz. 🙂

    Tarts ki! Veled vagyunk! 🙂

  3. Kitartok. Nem akartam azt éreztetni hogy öngyilkos akarnék lenni, erről szó sincs, van az a néhány ember akikért élni tudok, és persze Zs. aki a legfontosabb és mindig megemel ha mélyen vagyok,és tudom hogy neki is szüksége van rám. Szóval nincs krízis. Mégegyszer köszönöm a segítő szándékot.smiley

  4. Mint egy gép. sad Együtt érzek. Számomra is hasonló. Már éjjel se, vagyis lefeküdni nem bírok éjfél előtt, aztán meg ellazulni se sokáig, olvasok sokáig mert az elterel, pedig tudom, reggel kelnem kell. Ma megkéstem fél órát, senki se tudja, de nincs belőle gáz, holnap nem tehetem, mert 9-kor nyitnom kell, vagyis tényleg be kell érnem. Nincs még öt perc és hogy nem bírom kinyitni a szemem, kelni kell, hiába hideg és fagyos, odakinn is és bennem is. Kelek,indulok, teszem a dolgom, nap mint nap. közben mindenféle ember pofázik hozzám, nem mindig vagyok teljesen ott. Mintha minden valami messzi hang lenne, ami bennem van, abból ők semmit se látnak.

    Elrejtem, mert ezt kell tennem….és a gép forog … izé … van ez a … nem is tudom honnan. A gép forog, a világ kész lett, az alkotó, vagyis Isten pihen …. menni kell, akármilyen baszom hideg és esetleg sötét van még reggel. menni … és lenni … érzésekkel vagy anélkül … én már gyakrabban anélkül robotosodok. Egyszer persze a gép is szarrá mehet, de amíg megy csinálom. Könnyek nélkül. Egyedül. Néha magam se értem, hogyan.

    Ha leszel …. esténként fel szoktam ide nézni mielőtt elmegyek olvasni. Az blokkolja az egyedüllétet, blokkolja a valóságot. Az emberi szó nélküli vagy meg nem értő, át nem érző, távoli és sivár valóságot.

    (ma munka után – hülyén mennek buszok – beültem a közeli cukrászdába, süti, és kókuszos forró csoki, köröttem mindenhol emberek, párokban beszélgettek sad  (egyetlen pasi egyedül de az meg a laptopjával volt ) , hát az édes depresszió gyógyszer mindenképp, kívánom, mert a világ – amit te is leírsz – nem adja meg, nekem, nekünk nem) a szó, az érintés, bármi, ami a gépet emberré varázsolhatja, nincs.

Írj megjegyzést

Egyedül

Szerző:

Belépett: 4 év

szabadesés

Blog kommentek: 2697Blog bejegyzések: 35Regisztráció: 2018. 01. 17.

34 gondolat erről: “Egyedül”

  1. Idézet tőle: szabadesés

    hát én is 🙂

    Miért érzed most így magadat? Általában olyan pozitív kisugárzásod van, annyira optimistán fogsz fel mindent (legalábbis a hozzám írt kommentjeidből számomra ez csapódott le). Mi történt, hogy most így érzel?

  2. Nehéz erre most mit írnom. Tegnap néztem épp Eszter kadarkais interjúját, ahol arról beszélt, hogy a bura.hu öngyilkosságmegelőzési szempontból hasznos lehet, de fennáll a veszélye annak, hogy egymást gerjesztik a tagok az egyéb negatív érzelmeikben. Azt hiszem, igaza volt. Sajnálom, ha negatív hatással voltam rád. Kérlek, próbálj meg a saját pozitív szavaidra visszaemlékezni + az egyéb pozitív hozzászólásokkal azonosulni inkább az én kommentjeimmel való azonosulás helyett. Én kifejezetten destruktív vagyok, nem velem kell, hogy azonosulj.

  3. én mindenkivel azonosulok. nálam ez a túlélési ösztön.

    kaméleon vagyok. mindig olyan színű, amilyen a környezete. (sokszor talán pont ezért nem is vesz észre senki)

    törött lábú gazella a folyóparton. figyelnem kell a ragadozókat, amíg iszom. ki kell találnom a gondolataikat, mire készülnek.

    mert nekem kell tudnom előbb ugrani, ha baj van….

  4. Idézet tőle: szabadesés

    én mindenkivel azonosulok. nálam ez a túlélési ösztön.

    kaméleon vagyok. mindig olyan színű, amilyen a környezete. (sokszor talán pont ezért nem is vesz észre senki)

    törött lábú gazella a folyóparton. figyelnem kell a ragadozókat, amíg iszom. ki kell találnom a gondolataikat, mire készülnek.

    mert nekem kell tudnom előbb ugrani, ha baj van….

    Sajnálom, szabadesés. Beszüntetem az ilyen jellegű jelenlétemet. Nem akarok negatív hatást gyakorolni senkire.

  5. Idézet tőle: szabadesés

    mindig tökéletesen látszik, első ránézésre, ki az aki éppen padlón van itt közülünk.

    olyankor ő az, aki teleszpemmeli a fórumokat és a blogokat… 😀

    Ez a viselkedés ismerős valahonnan… de nem tudom, hogy honnan! 😀

  6. PhilC, engem egyébként a piros-fehér profilképed kavart fel, ami egy akasztott embert ábrázolt. Rövid ideig volt kint, örülök, hogy lecserélted. Remélem pozitív irányba fognak fordulni a dolgaid, amint kapsz szakszerű segítséget. Kitartást és jobbulást kívánok!

  7. Idézet tőle: szabadesés

    mindig tökéletesen látszik, első ránézésre, ki az aki éppen padlón van itt közülünk.

    olyankor ő az, aki teleszpemmeli a fórumokat és a blogokat… 😀

    Sziasztok! Na igen. A régebbi Búrások tudják, milyen ha pörgök. Mindenhol az utolsó komment Kleó… Érdekes, ha nagyon mélyen vagyok, alig-alig szólok hozzá bármihez is, mert olyankor paranoid vagyok. Mint látható, megyek át mániába.

  8. Idézet tőle: Madzag

    PhilC, engem egyébként a piros-fehér profilképed kavart fel, ami egy akasztott embert ábrázolt. Rövid ideig volt kint, örülök, hogy lecserélted. Remélem pozitív irányba fognak fordulni a dolgaid, amint kapsz szakszerű segítséget. Kitartást és jobbulást kívánok!

    Köszönöm a kedves szavakat!

  9. „Tudtátok ti azt, hogy az életünk minden történetét szabadságunkban áll újból befejezni, úgy, ahogyan akarjuk? Az én szüleim nem élnek már, de ez egy kicsit sem lehetetleníti el azt, hogy beszélgessek velük. Idebenn. Csodálatos élmény, amikor valamit felismerek például az anyukámmal való kapcsolatomban, és azt mondom: „Bocsáss meg, anya!”. Ettől a pillanattól kezdve kettőnk története ezzel a fölkiáltással fejeződik be, nem azzal, hogy ő meghal. Életem valamennyi történetét befejezhetem, a legfájdalmasabbat, a legnyomorultabbat, a legszívbemarkolóbbat is. Még ott is, ahol a halálos sebet megkaptam, van annyi szabadságom, hogy írjak egy utolsó jelenetet. Egy zárójelenetet. Én vagyok a rendező! Éppen ezért onnan tudhatjuk, hogy valaki elakadt a fejlődésben, ha az élete történetét ugyanúgy mondja el ötven éven keresztül. Akkor ugyanazt a filmet rendezi egy fél évszázadon át, holott az ő történetét meg lehetne már másképp is írni.” Pál Feri: Sors és önismeret

  10. Idézet tőle: szabadesés

    Azt hiszik, ők mindent megtettek

    Azt hiszik, ezzel már nem lehet mit kezdeni

    Azt hiszik, hogy nem rajtuk múlott

    Egyedül

    Sajnos és szerencsére teljesen mindegy, hogy „ők” mit hisznek.

    Neked kell megkérdezned magadtól, hogy mindent megtettél-e, hogy „ezzel” tudsz-e még vmit kezdeni és hogy rajtad múlik-e.

    Itt még ömlenének belőlem a közhelyek, nekem egy Pál Feri idézet jut eszembe, megpróbálom megkeresni.

     

  11. ha történne bármi is ilyenkor, talán el tudnám mesélni.

    inkább olyan ez az érzés, mint amikor álmodsz, és a dolgok annyira valószerűtlenné válnak, hogy egy idő után már leginkább az okoz benned félelmet és szorongást, hogy sem irányítani, sem felfogni nem tudod már őket.

  12. vagyis hát… perszehogy történt, történik…

    amikor elkezdtem kimászni a gödörből, egy dologra sajnos nem voltam felkészülve: azok az emberek, akik onnan lentről olyannak tetszettek, mintha a kezüket nyújtanák felém segítően, valójában továbbra is kinyújtott kézzel guggolnak körülöttem, és most pont ettől a kézerdőtől nem vagyok képes felegyenesedni.

    mintha nem értenék: nem a kinyújtott kéz látványa a lényeg, hanem hogy az a kéz segítsen is felfelé törni. vagy egy idő után szimplán elengedni…

  13. Idézet tőle: szabadesés

    vagyis hát… perszehogy történt, történik…

    amikor elkezdtem kimászni a gödörből, egy dologra sajnos nem voltam felkészülve: azok az emberek, akik onnan lentről olyannak tetszettek, mintha a kezüket nyújtanák felém segítően, valójában továbbra is kinyújtott kézzel guggolnak körülöttem, és most pont ettől a kézerdőtől nem vagyok képes felegyenesedni.

    mintha nem értenék: nem a kinyújtott kéz látványa a lényeg, hanem hogy az a kéz segítsen is felfelé törni. vagy egy idő után szimplán elengedni…

    Kicsit olyan érzés, mintha te magad is csak kerülgetnéd a forró kását: egészen konkrétan is meg tudnád mondani, mit értékelnél olyan segítségként, amely felállni is segít téged? Ha igen, mik a konkrét elvárásaid a környezeted felé? Mit gondolsz, ha ezeket direktbe megmondanád a téged körülvevő embereknek, tudnának mit kezdeni a kéréseiddel? (Volt már olyan egyáltalán, hogy minden kertelés, bocsánatkérés, leplezés nélkül direktben megmondtad, hogy mit akarsz? Ha igen, hogyan reagáltak rá?)

    Mint te magad is mondtad, mindannyian csak a saját érzéseinkből tudunk kiindulni. Így most én is magamból indultam ki. Pl. nyáron nagyon rosszul voltam (akkor jutottam el a konkrét öngyilkossági módszer kitalálásáig is – úgy tudom, ez már súlyos öngyilkossági krízisre vall… csak az időpont hiányzott… ami nem is lett meg végül), és folyamatosan azt sugároztam a környezetem felé, hogy segítségre van szükségem, az elégedetlenséget, hogy miért nem figyelnek rám, stb., stb. Egy idő után rájöttem, hogy basszus, akárhogyan fordulnak felém, semmi se jó. Ezután kérdezte meg tőlem egy ismerősöm: ki szoktam egyáltalán mondani, hogy mi az a konkrétum, amire vágyok? Próbálom egyáltalán konkretizálni a bennem kavargó érzéseket? Elfogadom egyáltalán, ha segíteni akarnak? Rájöttem, hogy: nem, nem és nem a válasz. Megpróbálkoztam azzal, hogy ezt igenbe fordítsam át. És hirtelen azt tapasztaltam, mintha teljesen új nyelven beszélnék az emberekkel, és az igényeimre végre konkrét válaszokat kaptam, konkrét igyekezeteket arra, hogy teljesítsék őket.

    Persze, azóta visszacsúsztam ismét a depresszióba, és ismét vannak olyan pillanataim, amikor úgy érzem, mintha én pl. izlandi nyelven beszélnék, a környezetemben lévők pedig pl. busman nyelven. Egy kukkot nem értünk egymásból, és a végére már mindannyian ordítunk, hogy hogy lehet ilyen értetlen a másik (ugye, ezt nyomjuk a szegény külföldinek is, ha nem érti a kézzel-lábbal mutogatást :D). De mióta nem kertelek kimondani, mit akarok, mi az, amihez nekem kedvem lenne, mi az, amivel örömet szerezne nekem a másik, azóta sokkal könnyebb. Általában akkor jön az újabb feszkó, ha ebbe a régi rossz szokásba ismét visszacsúszok (vagy amikor eluralkodik rajtam a paranoiám).

  14. Egyébként melyik filmből van ez a kép, amely most a profilképedként van beállítva (mert, ugye, egy filmből van?)? Mi történik az adott jelenetben? Mit mond számodra ez a kép, milyen érzésedet fejezi ki?

    Rám elég nyomasztóan hat, és sötét gondolatokat ébreszt bennem azt illetően, hogy hogyan érezheted magadat. Szeretném, ha kicsit beszélnél róla.

  15. Idézet tőle: PhilC

    Kicsit olyan érzés, mintha te magad is csak kerülgetnéd a forró kását: egészen konkrétan is meg tudnád mondani, mit értékelnél olyan segítségként, amely felállni is segít téged? Ha igen, mik a konkrét elvárásaid a környezeted felé? Mit gondolsz, ha ezeket direktbe megmondanád a téged körülvevő embereknek, tudnának mit kezdeni a kéréseiddel? (Volt már olyan egyáltalán, hogy minden kertelés, bocsánatkérés, leplezés nélkül direktben megmondtad, hogy mit akarsz? Ha igen, hogyan reagáltak rá?)

    na ez nagyon érdekes. a párom nagyon sokat segített abban, hogy megtanuljam, ki kell mondani konkrétan, amit szeretnénk, amire szükségünk van.

    mégis, a legnyomasztóbb az lett az egészben, hogy amint elkezdtem megfogalmazni a konkrét igényeimet, az emberek, akik eddig segítően próbáltak lelket önteni belém, hirtelen értetlen és csodálkozó tekintettel bámultak rám. mert hát hogy képzelem, hogy most hirtelen saját akaratom legyen??

    persze, tudom, ez csak egy átmeneti állapot. nekik is szokniuk kell az új „gúnyámat”, és ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

    csak hát, amikor az ember nagy levegőt vesz, hogy na most aztán…. olyankor legalább annyira fájnak a kis pofonok is, mint odalent a sűrű mélyben. ha nem sokkal jobban….

  16. mindig szerettem rébuszokban beszélni.

    biztonságot adott.

    egyrészről próbáltam elhinni, hogy ezzel rögtön mérem is az embereket – hiszen akinek megfelelő az intellektusa, csak az képes átugrani a magas lécet.

    ugyanakkor a ki nem mondott szavak nem hagynak nyomot sem, ezáltal nem is fordíthatók vissza ellenem.

    biztonságot adott.

  17. aztán kinyitod a szemedet, és hirtelen mindent látsz.

    látod a körülötted élő félelmeit, és azt is, hogy ők mit sem vesznek észre azokból.

    mert nem akarnak látni.

    próbálsz halkan szólni, de hang nem jön ki a torkodon. csak üvöltés.

    nem tudsz segíteni, ahogyan neked sem tudtak.

    talán akkor járnál a legjobban, ha most szépen lassan elsétálsz.

    ha lehetne.

    pedig minden olyan könnyű volt. a gondolatok csak úgy cikáznak az agyadban.

    minden tiszta, minden annyira egyértelmű.

    miért vagyok akkor mégis megint ugyanúgy egyedül? miért vagyok újra gödörben?

    csak ezúttal kivételesen alulról nézve…

  18. Idézet tőle: szabadesés

    mindig szerettem rébuszokban beszélni.

    biztonságot adott.

    egyrészről próbáltam elhinni, hogy ezzel rögtön mérem is az embereket – hiszen akinek megfelelő az intellektusa, csak az képes átugrani a magas lécet.

    ugyanakkor a ki nem mondott szavak nem hagynak nyomot sem, ezáltal nem is fordíthatók vissza ellenem.

    biztonságot adott.

    Nagyon fontos, hogy az ember a lehető legkonkrétabban beszéljen.

    Ismerem ezt egyébként, engem is ez jellemez. Párom a falra mászik tőle, azt mondja, hogy elviselhetetlenül diplomatikusan beszélek. Mindent feltételes módban, és ha valamihez kedvem lenne, előbb megkérdezem, hogy neki mihez lenne kedve (aztán ha úgy érzem, mégsem lenne ez kockázatos, lassanként arra terelem az ő szándékát is, ahol egyébként az enyém áll). Sokáig hittem azt, hogy ez a pozíció, ez a fajta beszédmód biztonságot ad.

    Utólag rájöttem, hogy igazából a környezetem számára teljesen nyilvánvaló, hogy csak kerülgetem a lényeget. Míg én abba a hitbe ringatom magamat, hogy milyen óvatosan igyekszem letapogatni a másik gondolatvilágát stb. (és milyen ügyes vagyok, milyen észrevétlenül csinálom ezt), a környezetem számára nyilvánvaló, hogy valamivel próbálkozom, csak azt nem tudják, mire akarok kilyukadni. Párom volt az első, aki direktben kimondta: a környezet számára ez a viselkedésmód igenis észrevehető, csak egyúttal dekódolhatatlan és rohadtul fárasztó (mert folyton dekódolni igyekeznek, még ha hiábavalóan is). Arról nem is beszélve, hogy a vége az lesz, hogy az se lesz, amit ő akar (mert próbálja kitalálni, én mit akarok), meg az se, amit én akarok (mert én meg nem mondom, mit akarok). És akkor marad a (kölcsönös) elégedetlenség.

    Hogy a környezet megütközik az újfajta beszédmódon? Valamennyire biztos, hogy meglepődnek, igen. Hisz egy teljesen új emberrel fognak találkozni, ha rászoksz arra, hogy kimondod, amit akarsz. De hogy egyenesen megütköznének? Hogy csodálkozva néznének rád? Nem lehet, hogy előre elképzelted, hogy na, vajon hogyan fognak reagálni, ha egyszer teljesen másképp nyilvánulsz meg? És aztán jé, „beigazolódott” az, amit előre elképzeltél? Nem lehet, hogy igazából csak a te „szemüvegeden” keresztül látszik ilyen mértékűnek az egyébként sokkal szelídebb meghökkenés? Ezt is vizsgálni kell. Bár tudom, innentől kezdve áteveztünk a paranoia tengerére – és az megintcsak nem egy könnyű terep…

    Visszatérve a gondolatfuttatás legelejéhez: nem csak másokkal szemben fontos, hogy a lehető legkonkrétabban beszélj. Magaddal szemben is. Egy homályos szobába könnyű kísérteteket és szörnyeket képzelni. Ha felkapcsolod a villanyt, a látvány máris más: látod, hogy az asztal csak asztal, a szék csak szék. Így vannak a gondolataink is. A homályos beszéd a homályos látvány. A konkrétumokban való beszéd a pontosan kivehető bútorok. Kapcsold fel a villanyt!

  19. nem, nem és szintén nem (bár nem egyeztettem a kérdéseket a válaszokhoz, egyszerűsítve: tagadás a négyzeten)

    és neked akkor végül is mi számít?

    hogy mások mit gondolnak, vagy hogy te mit gondolsz?

    ugyan hogyan lehetne független a kettő egymástól?

    mert mi alapján értékeljük a külvilágot?

    természetes, hogy az onnan érkező ingerekből, visszacsatolásokból, amelyeket a saját agyunk adta pillanatnyi lehetőségek tükrében helyezünk el egy bizonyos skálán.

    egy adott szituáció sohasem lesz objektív állapot, a különböző felek mindig teljesen különbözően fogják érzékelni és értékelni.

    jó esetben nem teljesen különbözően.

    rosszabb esetben kifejezetten ellentétes módon.

    az élet tök egyszerű: vagy elég erősnek érzed ahhoz, hogy domináns módon a saját akaratodat átvidd a környezetedre, vagy behódolsz, és elfogadod mások szabályait.

    lehet szépíteni, többnyire ez a két szélsőérték létezik.

    volt időm mostanában tesztelni bőven, hogy a konkrét beszéd, a pontosan megfogalmazott szó sem elég, ha a vonal másik végén így sem veszi megfelelően senki. ki fogja olyankor eldönteni, hogy a hiba kinek a készülékében van?

    tudok én is kívülről látni, sokszor, tudok nagyszerű közhelyes jó tanácsokat, biztató szavakat lehelni mások arcába.

    mi van olyankor, ha felkapcsolod a villanyt, és a kép továbbra is homályos marad?

    mi van akkor, ha kiderül, hogy azok a kísértetek és szörnyek mégis léteznek, csak esetleg bizonyosságot nyer, hogy nem is a te fejedben élnek?

    ha az ember kellően erős öntudattal rendelkezik, könnyedén átlépdel egy másik szobába, becsukja maga mögött az ajtót.

    de mi van, ha nem? vagy éppen ha nem is akar ilyen könnyen átlépni?

    mi van akkor, ha az élet nem is attól szép, hogy egyszerű, mint egy bot?

    mi van akkor, ha nem bűn érteni és érezni egymást?

  20. hogy mások mit gondolnak, vagy hogy te mit gondolsz?

    ugyan hogyan lehetne független a kettő egymástól?

    Azért, azt hiszem, a külső körülményeket figyelembe véve is ki lehet alakítani egy kiegyensúlyozott belső állapotot. Nemcsak az létezik, hogy valaki domináns, és akkor pl. elutasítja a kívülről jövő kritikát, vagy nem domináns, és akkor nyalogatja a sebeit. Olyan is van, hogy valaki elfogadja a kritikát, de azért tudja folytatni a hétköznapjait.

    Ez a felismerés mostanság nagyon is pofán csap engem. Mondok egy példát: tegnap a lakásunk ajtaján keresztül hallottuk párommal, ahogy a szomszédok kibeszélnek minket, és jogtalanul szidnak minket. Én, mikor ezt hallottam, a legszívesebben feltéptem volna az ajtót, és kiüvöltöttem volna, hogy a kurva anyátokat, dögöljetek meg mindannyian a mocskos pofátokkal együtt stb., stb., stb. 😀 A párom annyira tudott rávenni, hogy ezt csukott ajtó mögött tegyem meg, de én még tíz perc múlva is üvöltöttem, és csapkodtam, és csak egyre dühösebb lettem. A párom meg egyszerűen kielemezte a szitut, hogy jogos volt-e az észrevétel, aztán arra jutott, hogy nem, és túllépett rajta. Tíz perc után pedig rám szólt, hogy fárasztó, amit művelek. 🙂

    Szóval összegezve: kell, hogy meghallgassuk a külső észrevételeket is. De igenis, lehet valamennyire független egymástól az, amit kívülről kapsz, és amit belül érzel.

    de mi van, ha nem? vagy éppen ha nem is akar ilyen könnyen átlépni?

    Miért nem? Ha csak edzeni akarod magad, akkor oké. Ha viszont indokolatlanul forgatod magad, akkor nem oké.

    mi van akkor, ha nem bűn érteni és érezni egymást?

    Nem bűn, csak eddig nem erről beszéltünk. Hanem arról, hogy mi van, ha nem értenek és nem is éreznek minket.

  21. Idézet tőle: PhilC

    A párom meg egyszerűen kielemezte a szitut, hogy jogos volt-e az észrevétel, aztán arra jutott, hogy nem, és túllépett rajta. Tíz perc után pedig rám szólt, hogy fárasztó, amit művelek. 🙂

    (Egyébként én mára virradóan se tudtam elengedni a sérelmemet, úgyhogy írtam is a szomszédnak egy témához kapcsolódó levelet, és bedobtam a postaládájába. Szocializálódás felsőfokon. :D)

Írj megjegyzést

Egyedül

Nagyon egyedül érzem magam és rossz gondolataim vannak, amiket nagyon rossz érzések követnek.

Én már nem szedek Rivotrilt, de múlt héten és most ma is bevettem egy felet,

olyan idegállapotba kerültem.

Az a baj, hogy ilyenkor nem is nagyon tudok segítséget kérni.

Nem tudok mit mondani.

Csak ha észreveszik rajtam.

Sajnos nem szokták észrevenni, csak ha éppen a pszichiáteremhez van időpontom, vagy csoport van és ott kérdezgetnek.

Azért vettem be gyógyszert, mert úgy éreztem meghalok.

Több minden van, ami nagyon-nagyon fáj és régi dolgok.

Jelenleg egy barátom, barátnőm (volt-nem tartom senkivel a kapcsolatot) sincs.

Nem teljesen értem, mivel kedves, jószándékú nőnek tartom magam, aki elég intelligens és meghallgat másokat.

Most nagyon rosszul érzem magam.

Több okból.

De nem az okok számítanak.

Nem találom a helyem és nem igazán vagyok fontos senkinek.

Szeretnék saját életet élni, saját ritmusban, s ahol csend van és szeretet.

Annyi azért igaz, hogy sok keserűség van bennem és a közvetlen közelállókkal kötekszem, de durván vissza is kapom.

Most be vagyok szűkülve.

Szükségem lenne valakire, aki nem ellenem van, aki látja az igazi lényemet, aki szeret.

A családban szerintem én voltam a bűnbak, meg akin le lehet vezetni a stresszt.

Előtte Apukám, aki meghalt 45 évesen.

Én most 42 vagyok, de úgy érzem rámegyek én is.

Nincs saját családom.

Gyerekkori legjobb barátnőm terhes, 42 éves.

Egy lánya már van.

Csoporttársam is terhes, rá is irigy vagyok.

Irigységet érzek, elég durva szinten, holott sosem akartam gyereket tudtommal.

De nekem nem lehet gyerekem, mivel eljárt felettem az idő, nem vagyok stabil, nagyon kevés a pénz és pasim sincs.

Mondjuk az utóbbi a legkevesebb.

Majdnem mindenki előrébb tart, mint én.

Megvagyok dermedve.

Elromlott minden…

A border miatt lettem ilyen „gazember.”

Nem tudom mi az igazság.

Az van-e, amit gondolok, vagy azt csak én gondolom.

Nem tudom, hogy tényleg ártatlan vagyok -e és áldozat.

Semmiben sem vagyok biztos.

Az egyéni terápiám lassan ritkulni fog.

Valódi kapcsolatok kellenének.

Fogok megint konditerembe járni.

Csak olyan vagyok én, hogy csak egy darabig kötődöm, addig is ambivalensen.

Meg nem engedem magamhoz közel az embereket.

Egyedül a konditeremben és a szaunában érzem jól magam, meg fürdéskor és alváskor a kiskutyám társaságában.

Meg a pszichiáteremmel.

Máshonnan menekülök.

Szerző:

Belépett: 7 év

Róka101

Blog kommentek: 152Blog bejegyzések: 6Regisztráció: 2016. 11. 04.

4 gondolat erről: “Egyedül”

  1. Nem tudom jól teszem, hogy írok, lehet nem kéne, lehet nem jó ötlet és nem segít, mégis leírom, mert durván éreztem én is magam. Tegnap csodát láttam és még most is örül a lelkem, mert láttam, hogy fejlődtem csak éppen lassan nem úgy, mint mások. Tegnap autistákkal töltöttem az estém Aspergeresként. A múltam nekem is néha földagad. Akkor ott megértettem vagy megéreztem valamit…nem tudom szavakba formálni, sem elmondani. Akkor ott láttam honnan indultam hol vagyok most. Tudom másoknak ez egy kamaszkor vagy egy röpke év csupán, nekem 35 év kemény kökemény munkája ám…akkor ott sírtam legbelül, akkor ott valami történt bennem…menj ki keress közösséget, ne csak egyet többet..menj nézz szét és amikor látod mennyit éltél és mennyi változott a fájdalom enyhül majd remélem. Kívánom, hogy találj embereket magad köré! Üdv, Vadmeggy.

  2. Idézet tőle: Vadmeggy

    Nem tudom jól teszem, hogy írok, lehet nem kéne, lehet nem jó ötlet és nem segít, mégis leírom, mert durván éreztem én is magam. Tegnap csodát láttam és még most is örül a lelkem, mert láttam, hogy fejlődtem csak éppen lassan nem úgy, mint mások. Tegnap autistákkal töltöttem az estém Aspergeresként. A múltam nekem is néha földagad. Akkor ott megértettem vagy megéreztem valamit…nem tudom szavakba formálni, sem elmondani. Akkor ott láttam honnan indultam hol vagyok most. Tudom másoknak ez egy kamaszkor vagy egy röpke év csupán, nekem 35 év kemény kökemény munkája ám…akkor ott sírtam legbelül, akkor ott valami történt bennem…menj ki keress közösséget, ne csak egyet többet..menj nézz szét és amikor látod mennyit éltél és mennyi változott a fájdalom enyhül majd remélem. Kívánom, hogy találj embereket magad köré! Üdv, Vadmeggy.

     

    Minden hozzászólás értékes! Köszönöm szépen.

    Igazad van!

    Most jöttem meg csoportterápiáról és érzem, hogy jó úton járok.

    Ez még fél év, de van másik közösség is, hasonló és el fogok menni.

    Nagyon fontosak a kapcsolatok és az emberek és a hasonló korúak is.

    Azt gondolom, menni fog végre nekem is.

    A közösség húz magával.

  3. Nagyon ismerős, amit írsz. Az az érzés, hogy nincs mellettem senki. Egyedül vagyok, kellene valaki, aki mellettem áll. Az eszemmel tudom, hogy ha mellettem lenne, akkor elüldözném, mert számtalanszor volt már ilyen, de nem értem meg, nem érzem át, csak az kell, hogy legyen valaki mellettem. Hiába történt meg már annyiszor, ennek ellenére úgy érzem, hogy teljes szívemből szeretném és nem üldözném el. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Az irigység is ismerős. 24 éves koromig nem volt senkim és gyűlöltem, amikor elmentem sétálni és láttam párokat kézenfogva andalogni, egymásra mosolyogni. Utáltam, hogy ők szerelmesek, nekem meg nem jött össze. Aztán összejött, boldogok voltunk, én meg elüldöztem. Más nem értené, azt kérdezné: miért utáltad ki, ha szereted? Nehéz nekik megmagyarázni. Borderline.

    Most épp nem érzek így, de tudom, hogy így éreztem, és tudom, hogy fogok is még. Nem tudom átérezni, milyen, de az eszemmel tudom. Most úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere, de minden csoda három napig tart. Bár most elképzelni sem tudom, de a tapasztalat azt mondatja velem, leszek még ott, ahol most te vagy. És te is leszel olyan boldog, mint amilyen most én vagyok. Ez az állapot, amiben vagy, el fog múlni.

  4. Köszönöm kedves Fennec!

    Én most bizakodó vagyok úgy általánosságban.

     

    Idézet tőle: Fennec

    Nagyon ismerős, amit írsz. Az az érzés, hogy nincs mellettem senki. Egyedül vagyok, kellene valaki, aki mellettem áll. Az eszemmel tudom, hogy ha mellettem lenne, akkor elüldözném, mert számtalanszor volt már ilyen, de nem értem meg, nem érzem át, csak az kell, hogy legyen valaki mellettem. Hiába történt meg már annyiszor, ennek ellenére úgy érzem, hogy teljes szívemből szeretném és nem üldözném el. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Az irigység is ismerős. 24 éves koromig nem volt senkim és gyűlöltem, amikor elmentem sétálni és láttam párokat kézenfogva andalogni, egymásra mosolyogni. Utáltam, hogy ők szerelmesek, nekem meg nem jött össze. Aztán összejött, boldogok voltunk, én meg elüldöztem. Más nem értené, azt kérdezné: miért utáltad ki, ha szereted? Nehéz nekik megmagyarázni. Borderline.

    Most épp nem érzek így, de tudom, hogy így éreztem, és tudom, hogy fogok is még. Nem tudom átérezni, milyen, de az eszemmel tudom. Most úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere, de minden csoda három napig tart. Bár most elképzelni sem tudom, de a tapasztalat azt mondatja velem, leszek még ott, ahol most te vagy. És te is leszel olyan boldog, mint amilyen most én vagyok. Ez az állapot, amiben vagy, el fog múlni.

Írj megjegyzést

Egyedül

Olyan bonyolult vagyok és olyan mély
Csak én vagyok nekem a nagy regény,
És csúszok bele a sok hiányba
De mehetek bármely irányba

És nem horkol velem százöt kiló
(De leszólít folyton minden tahó)
Ha sírok az esőben titokban,
Még olyanom sincs, akivel megosszam

Csak azért vagyok, hogy nekem legyen jó
És az boldogít, ami nekem való
Tangózhatok a tilosban
És nem érdekel, hogy mindenki szembe rohan
Olyan jó…

Egyedül – egyedül élek a világban, erre vágytam
Egyedül – én nem bajlódok a babákkal meg a családdal
Egyedül – illetve hárman a magánnyal meg a kutyámmal
Egyedül…

Van némi gondom az evéssel
Zabálok vagy beérem kevéssel
És nézd milyen szépen lefogytam
Csak néha nyüszítek a sarokban

Ha öreg leszek meglesz mindenem
De nem fogja meg a ráncos kezem
Van iPhone-om meg trendi iPhone-tokom
De nem lesz unokapuszi a májfoltokon

És nem érdekel, hogy nekem legyen jó
És nem boldogít, ami nekem való
És nem szambázom a tilosban
És nincs mellettem senki, és nincs aki szembe rohan
Nem is jó…

Egyedül – egyedül élek a világban, erre vágytam
Egyedül – én nem bajlódok a babákkal meg a családdal
Egyedül – illetve hárman a magánnyal meg a kutyámmal
Egyedül – én nem bízom már többé másban, meg a csodában

Szerző:

Belépett: 3 év

Blacka

Blog kommentek: 120Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 2015. 09. 17.

3 gondolat erről: “Egyedül”

Írj megjegyzést

Egyedül

6 éves koromban történt egy fordulópont az életemben, azóta bizalmatlan vagyok, kétségeim vannak, függök más emberek véleményétől, hangulatától. Képes vagyok egy pillantástól, vagy tekintettől is akár görcsbe rándulni. Felveszem a körülöttem lévők szokásait. Többnyire megfigyelő vagyok. Eddig még nem jöttem rá, hogy mi történt, talán már sohasem fog kiderülni, végül mindegy is.

Ahogy egyedül vagyok, egyre jobban lehúznak a saját gondolataim. Csukott szemmel látom a testem magam előtt, ahogy hosszú injekciós tűvel szúrkálom magam erősen, haraggal. Végül elalszom és utálom az ébredést. Utálom a zajokat, amik felébresztenek. Utálom, hogy egy ugyanolyan szr nap elé nézek, mint ami mindig vár. Unalmas csak várni arra, hogy újra elaludhassak… 

Szerző:

Belépett: 3 év

oroszlanpetya

Blog kommentek: 64Blog bejegyzések: 2Regisztráció: 2012. 10. 31.

1 gondolat erről: “Egyedül”

Írj megjegyzést

Egyedül

ma ebédre anyukámhoz voltunk hivatalosak, ott volt az egész család.
sajnos délelőtt rosszul lettem, így csak az ebéd második felére értünk oda, de mindenki nagyon aranyos, megértő volt.
még órákig tiszta homály voltam, csak ültem egy helyben és bámultam.
ott voltak a tesómék a két kis iker csajjal, nagyon aranyosak voltak.
csináltam róluk egy pár képet.

Evanesence: My immortal c.számát hallgattom, és sírok.
nagyon szomorú vagyok.:(((((((((
egyedül

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 2010. 08. 10.

Írj megjegyzést

Egyedül

NEM TUDOM, ILYENKOR ÚGY ÉRZEM, MINTHA TELJESEN EGYEDÜL LENNÉK EZEN A BOLYGÓN.
MINDENKI ELTŰNT.
SÖTÉT VAN, ÉS HIDEG.
ÉS FÁZOK.
EGYEDÜL VAGYOK.
CSAK ÁLLOK ÉS NÉZEK.
LEHAJTOM A FEJEMET.
NINCS MIT NÉZZEK.
NINCS SENKI.
EGYEDÜL VAGYOK.

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 2010. 08. 10.

Írj megjegyzést