dühroham – 6 éves…

Ma ismét dührohama volt a gyerekemnek…

Az történt ui, hogy késő estig játszott itt egy kis vendég játszópajtásával, aztán amikor (végre) elmentek, úgy is mondhatnám, megszabadultunk anyukától is – apa megkönnyebbülve leült a zongorához, és én is csatlakoztam hozzá – olyan szépen alakul az énekhangom, hogy örömmel énekelek most már. 🙂

Na, erre jött a gyerekem – feldöntötte a kottartartót, lekapcsolta a villanyt, és minden módon zavart minket.

Persze, erre apa mérges lett – és már el is romlott a hangulat.

A nagy dühöngésben kismanó rohangált a szobák között, majd felmenekült a szobájában a szekrény tetejére és onnan nagy robajjal lelökte az egyik nehéz játékát is – még jó, hogy nem ütött lyukat a parkettába.

Előtte a padlón állva nekem szegezett két nagy marokkó pálcikát (kb egy-egy méteres mindkettő) – fantasztikus élmény, hoyg nem rémültem halálra, nem csavartam ki a kezéből, hanem gyengéden fogtam meg a két nagy hegyes botot és ő könnyedén ideadta!!

Rettentő-rettentő büszke vagyok apára is meg magamra is, mennyire nyugodatn reagáltunk! Semmi ordibálás vagy na, msot aztán elég volt, azonnal gyere le, majd én megmutatom, mit képzelsz és egyebek  és rövidre zárás…

Türelmesen, kissé megdöbbenve, határozottan, türelmesen és nyugodtan mondtam: – kisfiam, ez nem megengedett. Gyere le onnan légyszíves. Ez a düh ez elmúlik, szerencsére nem tart örökké. Látom, hoyg nagoyn dühös vagy. Légy szíves gyere le onnan és mondd el, hogy mi történt. Nagyon szeretlek, és meg tudunk mindent beszélni.

Gyerekem végül magára húzta az egyik fotelt (amit előtte feldöntött) – és ott nyüszített alatta. Mi meg az apjával mindketten türelmesen ültünk a szobában, és szólítgattuk, hogy gyere, mondd el, mitől lettél ilyen mérges.

Na, 10 perces rimánkodás után végre elbőgte magát, hogy mindig mi „bestemmézünk” – mindig mi döntünk. Ő sose dönthet.

Aha. És teljesen átéreztem a kis lelkének a fájdalmát.

Apa kajánul vigyorgott, de intettem neki, hogy ne tegye!!!

Olyan fontos volt, hogy végül kismanó valahogy szavakba tudta mégis önteni, hogy mitől lett olyan dühös és mi fájt neki mélyen legbelül.

Először nagyon megdícsértem, hogy el tudta mondani. Látod, milyen jó, hoyg el tudtad modnani…!!!

De aztán konfrontálódtam is vele finoman, hogy ez azért nem egészen igaz, hogy ő sosem dönthet – hiszen ő kapott ma már egy fagyit, és a bicikliboltban is vettünk egy új lámpát a kis biciklijére, és itthon is ő játszhatott a barátjával.

Hm.ezen azt hiszem, elgondolkodott.

Azt is mondtam neki: elmondhatom, hogy mi hogy éltük át ezt az estét?

Apa szegény szeretett volna egyszer ő is dönteni . és leült a zongorához. és én is szerettem volna kicsit énekelni vele… de te nem hagytál minket zenélni.

(Igen, mert mindig csak ti döntöttetek!!! – zokogás!!)

Kisfiam teljesen megértem, igazad van. Előbb veled kellett volna törődnünk. máskor nem fogunk zenélni, amíg te nem vagy még ágyban. (sajnos már utána sem, mert akkor már túl késő van… 🙁 )

ettől úgy tűnik, megnyugodott. apával ment fogat mosni, lefeküdni.

békével váltunk el, mosolyogva…

Szerző:

Belépett: 4 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

3 gondolat erről: “dühroham – 6 éves…”

  1. 🙂

    hát dührohamokból mostanában kijut…

    És olyan erős és olyan kezelhetetlen tud lenni, mint egy tájfun!!!

    De szorgalmasan olvasom a könyvet – kell, hogy találjunk megoldást!!

    és azt hiszem, jó irányba haladunk… – szavakba önteni a bajt, és megoldást keresni rá…

    az tény, hogy egy érzelmi roham – ha jól csináljuk – mindig lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy valamit megértsünk a másikból.

    képzeld, tegnap pl. levittem a nagy pilates labdát a pincébe, mert elegem lett belőle, hogy tiszta erővel focizik vele a lakásban. – hát ne tudd meg….!!!! hogy mi következett utána!!!

    tiszta erővel rugdosta az ajtót, de olyan erővel ,hogy majdnem kiesett az ajtótokból!!!

    kinyitottam az ajtót és ráüvöltöttem – ez volt az egyetlen üvöltés – hé, ezt nem szabad!

    Aztán nagy nehezen apának sikerült az ágyon úgy lefognia, _ nem túl erősen!!! – hogy megértette, elég elég elég , és apának még szóra is sikerült bírnia.

    Ilyenkor a szemüveget le kell vennie, én eldugom – mert már előfordutl, hoyg tönkretette – mentjük ami menthető…. rohangál körbe és borogatja a székeket —

    Aztán apával hajlandó volt végre együttműködni.

    (már tudja, hogy ilyenkor kiássuk a baj gyökerét, tehát hogy ez jó neki, ha beszélhet…) –

    – Ugye, az a baj, hogy anya levitte a labdát?  – kérdezi apa.

    – Igen!!!!!!!!!!!!!!!! és már bőg is -hogy ő nem dönthet.

    – kisfiam, ezt mondd el anyának légy szíves! – így apa.

    én ott állok készenlétben és lesem repeső és szorongó anyai szívvel hogy mit mond az én gyermekem…

    hát mondja, mondja. hogy ő nem dönthet már megint….

    mondtam neki, hogy en haragudjon, megint túl hirtelen csinátlam valamit. és ő azt nem szereti.

    most már értem, hogy attól tud kiakadni baromira, hogy ha valamit gyorsan csinálok és nem beszélem meg vele…

    hát beszélgetni nem nagyon volt miről, ezt ő is hamar levette –

    kiszabadította magát apa karjaiból és felszaladt megint a saját ágya tetejére – ott szeret lenni – és 5 perc múlva mintha elfújták volna a haragját. mosolyogva hívott engem, hoyg jöjjek játszani.

    a tankönyvem azt írja, zhoyg az érzelmileg intelligens gyerekek sokkal hamarabb tudják megnyugtatni magukat. ha ez igaz, akkor az én gyerekem egy érzelmileg intelligens gyerek !! – mgé csak formálódik, de jó irányba…

    nem kell a bánatát és a dühét elnyomnia, meg van engedve, hogy kimutassa. a határokkal még baj van – de empatikusak vagyunk és nem büntetőek, és nem is hagyjuk, hogy scak úgy parttalanul tomboljon…. ott vagyunk végig mellette és segítjük, hoyg megértse, hogy mi zajlik benne. és mi is igyekszünk jobbá válni…

    attól meg külön elájultam, hoyg a gyerekem maga mondta: „amikor megnyugodtam”…:)

    azt is tanultam egy kurzusohn, hoyg meg kell dícsérni a gyereket a lelki erejéért.

    Mondtam neki a tanult formulát – persze már sca ka dühroham után –

    kisfiam, apád meg én is angyon boldogok és büszkék vagyunk rá, hoyg ilyen óóóóóriási erő szorult beléd!!!

    Nem ijedünk meg tőle, tudjuk kezelni, és téged is megtanítunk rá, hogy hogyan tudd úgy használni, hogy javadra váljék.

    Mert képzeld, apába meg anyába is ugyanilyen nagy erő lakozik… egy igazi nagy tigris – meg oroszlán – …. 🙂

    ennek örül. mosolyog. én is.

Írj megjegyzést