Dühroham 3

Ma óóóóóóriási dührohamba hajszolta magát szegény gyerekem.

Olyan erőbedobással üvöltött, hogy azt nehéz leírni.

Tiszta erővel tolt és lökdösött bent a boltban ahhoz a polchoz, ahonnan a kiszemelt játékot akarta megvetetni velem.

Úton hazafelé az utcán lefeküdt a hóba és rúgkapált, miközben tiszta erőből ordított. Szinte remegett a dühtől és a kétségbeeséstől. Borzalmasan kikészítette saját magát. 

Büszke vagyok magamra, mert határozott voltam és mégis kedves, nem votlam durva, egyetlen rossz mozdulatom sem volt, vigyáztam rá, hogy ne üsse be a fejét, és türelmes voltam.  És megértő.

És bevált az is, amit előtte már begyakoroltunk együtt, hogy az ölembe ül, és hagyja, hogy ringassam és lefogjam a karjait. (nem is kellett lefogni már – mire hazaértünk, már nem volt anynira nagyon dühös, inkább csak nagyon szomorú.) Mondtam neki sokszor, hogy nagyon szeretem őt…. 

És mikor már hallotta, amit mondok, akkor mondtam neki, hogy én nagyon örülök, hogy neki ilyen erős akarata van. legyen is! én majd megtanítom, hogy hogyan kell bánni vele. 🙂

Le is csendesedett és meg is vigasztalódott, és jókedvűen átment a barátjához a megbeszéltek szerint játszani.

Ma is erősödtek tehát a gyermekem személyiségének a határai.

Hát ez bizony fájdalommal jár…  

viszont a határok meg nem tapasztalása még nagybb fájdalom és szorongás forrása lehet.  és súlyos személyiségzavarokhoz vezethet. 

Szerző:

offline 4 év

amarilla

Blog kommentek: 6902Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

5 gondolat erről: “Dühroham 3”

  1. Amarilla ezt tök jól csináltad, büszke lehetsz magadra:)!

    Legszívesebben megmutatnám  a blogod Anyámnak na ezt így is lehet és kellene is az ilyen „”szörnyű”” gyerekekkel, mint  amilyen én és a nővérem is  voltam. Csak éppen értelme nem lenne, mert úgyis csak el akarná magyarázni, hogy ő mindent jól csinált és mi egy szörnyetegek voltunk…Ebben nagyon jó!

    Egyébként meg sajnálom is, mert pont amiatt vannak problémái, hogy nem akar belátni dolgokat, inkább önigazolást keres.

    Remélem nekem lesz erőm másként csinálni!

    Üdv:Resdi

  2. Tudod Dióhéjban az a „poén”, hogy mi, de főleg én is ilyen voltam, leszámítva egy -két dackorszakbeli hisztit, de ez ahogy mondani szokták ez „életkori sajátosság”, csak mivel Anyám nem volt képben a pszichológiát illetően (sem abban, hogy más gyerekek hogy viselkednek ilyen korban,) ránk fogta, hogy mi milyen szörnyűek is voltunk és ezt hallgattuk a nővéremmel, amit el is hittem egész 25 éves koromig, míg kiderült, hogy az egészet alaposan túlreagálta Anyám. Ez a pszichológusnál derült ki. Meg persze az is nem célszerű egy hisztiző gyereket rázni, mert ez csak olaj a tűzre. Egyébként a rokonoknak is az volt a véleményük, hogy Anyámnak komoly problémái vannak az önuralmával. Márpedig a gyerek a szülő viselkedését másolja…

    Na, mindegy remélem én jobban fogom már tudni kezelni a gyerekem.

  3. Hát, a dührohamnak még két nap múlva is lett folytatása – úgy látszik, hoyg most ez egy ilyen hétvége volt , letesztelni anyát…

    Ha erősebben fogom meg a kis csuklóját, akkor arra rögtön reagál, és sír, és kiabál- egyszer oylat is mondott, hogy ilyet soha nem sinálnak az oviban!!! – ez mindig kijózanít, ha éppen bepörögnék. azonnal leállok és bocsánatot kérek.

    Nszóval, volt megint székborogatás, sé akkor kedvesen felemeltem őt és betettem az ágyába, sé mondtam, hogy kijöhet, ha lenyodott. Pontosabban ő mondta, hoyg menjek ki, ez az ő szobája. 

    ki is mentem és mondtam, hogy várom őt kinn.

    na, ezek után a földhöz vágta a műanyag játékait. 

    én nem mentem be a csatazajra, reméltem, hogy nem tesz nagy kárt a dolgaiban és a berendezésben, sem magában. ha meg igen, – hát akkor az az ő játéka, ha tönkremegy, talán megtanulja, hoyg butaság tönkretenni dolgokat.

    amikor eleget dühöngött, kijött hozzám sírva…

    és annyira elfáradt, hogy lefeküdt aludni.

    utána jókedvűen ébredt.

    nagyon nagyon erős akarata van… nagyon erős akarata van… ennek nagyon nagyon örülök… mindehhez még szuperérzékeny is, és nagyon okos…. 

    hm. nagoyn szeretem őt. és ezt mondom is neki.

  4. Nem, nem, én azt írtam, hoyg egyszer bementem hozzá, és pont benn volt és ő az, aki a Tündérhegyre elirányított…. 

    de nem jártam hozzá sosem terápiába.

    de egyszer bementem hozzá, így igaz. mert emlékeztem, hogy ki van írva a neve az ajtóra… én az epilepsziás osztályon feküdtem akkor…

    nagyon régen… 

Írj megjegyzést