2017. december 22. 8:16
Az írás terápia,- mondják, és én hiszek Nekik.
Éjszaka nem tudtam elaludni. A sárga plafonomat bámultam, és gondolkodtam. Valójában fogalmam sincs miről. Csak azt tudom, hogy féltem. Nem, nem jó ez a múlt idő… én félek. Igen, jön a kérdés, hogy mégis mi a fenétől, de én mindentől félek. Valószínűleg, ha most Itt ülnél mellettem (elnézést a rendetlenségért, de most még az sem érdekel, hogy a könyvespolcom nincs rendszerezve) nem mernék a szemedbe nézni. Mert hát, basszus. Mi van, ha meglátod a szemeim mögött bujkáló zavart? Nem akarom ezt. Szeretném, ha az emberek azt látnák, mindig nevetek. Csak ez mostanában egyre kevesebbszer jön össze.
Elsírtam magam suliban. Ebben a félévben már másodszor. Vagyis, ez nem pontosan igaz. De csak kétszer láttak sírni. Szóval, ültünk az osztályban. Mindenki beszélgettett Valakivel, én meg csak ültem a bal oldali padsor első padjában, miközben odakinn hópelyhek szálingóztak, és az előttem heverő könyv lapjait bámultam. Minden erőmmel próbáltam koncentrálni a betűkre, de egyre csak azt a szót olvastam ki, hogy zavar. Éreztem, ahogy könnycseppek kezdik szúrni a szemem, és elkezdtem zokogni. Egyszerre mindenki ott állt mellettem, és kérdésekkel bombáztak. Néhányan nevettek. Még Ő sem jött ide megvígasztalni. De talán.. jól van ez így. Magam sem tudom.
Ő. Valójában magam sem tudom, hogyan érzek Vele kapcsolatban. Kedvelném..? Talán. Nem tudom. Az egyetlen dolog, amiben Vele kapcsolatban biztos vagyok az az, hogy.. csak Ő beszél velem az osztályból. Persze, ez sem teljesen igaz. Kémia dolgozat előtt hirtelen mindenki nagyon elkezd kedvelni. Csodás, nem?
Sokszor látok dolgokat mozogni. Állok a konyhában, kávét főszök. Egyszer csak a poharam tizenöt centit.. arébb mozdult. Sétálok az utcán, és egy nő csak úgy.. köddé válik. Néha Valaki áll az ágyam felett. Máskor a szobám ajtaját püfölik. Emiatt rettegek önmagamtól. Nem akarok.. megőrülni. Mert tudom, hogy az én életem nem egy könyv (név szerint a Csak a Te hangodat hallom..), és mellettem nem lesz majd ott senki, amikor a pszichológus ajtaja előtt iszogatok forrócsokit.
Ez az egész zavaros. Valójában talán nincs is bajom. Csak.. betegesen félek mindentől.
Meg akarok halni.
Nem akarok meghalni.
Szerző:
Szia Forget_me_not!
Köszönet ezért a gyöngyörű blogbejegyzésért. Hogyan tudnánk neked segíteni? Nagyon fiatal vagy, és szerintem kis segítséggel ki tudsz jönni a zavaros, nehéz lelkiállapotból. Kaptál/kértél már segítséget szakembertől?
Szia Kedves Forget me not!
Örülök hogy írtál nekünk.
Engem is édekel hogy van-e, olyan akivel tudsz ezekről beszélni? Esetleg a szüleid tudják-e, vagy próbáltál-e beszélni mondjuk a suliban valakivel? Általában minden suliban van olyan pszichológus aki kifejezetten fiatalokra specializálódott és egész jó tanácsokat is tudnak adni. Én is voltam még középiskolásként nála, mert másnak nem nagyon mertem beszélni ezekről. Vagy van-e olyan akihez el tudsz járni?
Sokszor nagyon hasznos meglátásaik vannak ezeknek az embereknek. Tudod a félelmek olyanok amik csak akkor múlnak ha megtalálod a gyökerét. Ehhez viszont tudni kell hol keresse az ember. Ezért jó egy olyan valaki akinek ez a szakmája és érti a dolgát. Sokat tud segíteni.
Most milyen a lelkiállapotod? Javult már valamit a tegnapihoz képest?
Szia.
Régebben jártam pszichológushoz.. de nem igazán segített. Most meg már úgy érzem..nem vagyok elég erős hozzá.
Nos, édesanyám.. Ő tud a hangokról. Vagyis, csak úgy említettem Neki, hogy valamiféle zúgó hangot hallok..egy ideje. Emiatt elrángatott mindenféle orvoshoz és kaptam egy rakás gyógyszert amit..nem igazán szedtem be. És ezek után is csak azt hallgattam, hogy velem mindig csak a baj van.
Apám.. Ő meg nem törődik velem. Külön élnek a szüleim, és.. Ő más világot él. Épp terhes a „barátnője”, szóval ezzel inkább nem zavarnám.
Nem igazán beszélek másokkal.
Forget, de jó, hogy írtál, csak most vettem észre! 🙂 Kérlek írj sokat, és segít. De fontos lenne komolyabb segítséget is kérni!