Csak most ne zavarj!

 

Már egész jól tudok éjszaka, hangtalanul sírni a konyhapadlón, meg úgy napközben is, két sima, rutincselekvés között is bárhol, ahol a kutya sem veszi észre. És senki sem veszi észre, vagy nem akarja. És pont így a jó.

Fájdalmas lenne, ha el kéne mesélnem, hogy miért sírok. Meg bonyolult is lenne. De abba aztán már tényleg belehalnék, ha elmondanám, és senki sem értené meg. Most nem, ezúttal nem bírnám ki. Inkább hazudok érte akármit, hogy őrült vagyok, hogy alkoholista vagyok, hogy házasságtörő vagyok, hogy gyilkos vagyok.

Márpedig itt most nincs senki, aki megértené.

Eddig nem szerettem csak úgy zenét hallgatni, mert túl sok érzelmet gerjesztett bennem, amivel vagy nem tudtam, vagy nem akartam mit kezdeni, szóval csak megzavarta a „nyugalmamat”, de mivel már amúgy is mindegy, a nyugalom elveszett, szóval kit érdekel? A fülessel a fejemen, zenét hallgatva sírok és írok, és bár egy helyiségben tartózkodom a párommal, Ő nem vesz észre semmit az egészből…Vagy legalábbis nem adja jelét.

Hogyan lehet még ennél is magányosabb az ember?

Szerző:

Belépett: 10 év

merkaba

Blog kommentek: 18Blog bejegyzések: 8Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést