communication breakdown

ma egész jól voltam. tettem a szokásos dolgaimat és relatív keveset foglalkoztam rémálomasival.

este egy barátnőmhöz voltam hivatalos csajbulira, de lemondtam. tudtam, hogy az egész egy habkönnyű vidámkodás lesz Szex és New York idézetekkel, menőzéssel, hogy ki mit kapott a pasijától meg persze csacsogás cuki táskákról meg cipőkről. a barátnőmet nagyon szeretem és bár kétségtelenül van benne felszínes hajlam (ami ilyen társaságban ki is jön), de ha kettesben vagyunk, akkor valami hihetetlenül mély lány. ma erre nem voltam képes és vélhetően amíg össze nem kaparom magam nem is leszek az.

helyette egy másik barátnőmmel romkocsmáztam kettesben. ő a legimádnivalóbb teremtés a világon. ízig-vérig ember, ami tőlem a legnagyobb bókok egyike. bárhol, bármikor sír ha baja van, egyáltalán nem foglalkozik a látszattal és ha nevet, akkor azt mindig őszintén teszi. ráadásul maximálisan megértő. ma, talán életemben először vele sem éreztem igazán jól magam, pedig pont olyan fantasztikus volt, mint mindig.

most nagyon szemét megállapítást teszek: képtelen vagyok jól érezni magam bármilyen társaságban, mert a környezetemnek sokkal jobb mint nekem és ettől még inkább egyedül érzem magam a nyomoromban. pedig nagyon kedvesek és megértőek. nem velük van a baj, hanem a helyzettel. ne értsetek félre, nemhogy nem akarok jót nekik, de még segítek is ahol tudok. csak bár én is haladnék már.

ha nagyon akarom, akkor ráfoghatom, hogy mikroszkópikusan mintha lépnék előre. néhány napja nyugodtabb vagyok, mint eddig. beláttam, hogy mindent jól csinálok és hogy ez csak egy rossz hullám, amit ki kell bírni. beláttam, hogy nem szabad rágörcsölni dolgokra, mert a görcsök sosem működtek nálam és most sem fognak. jelenleg megy is. nagyon ritkán xanaxozok, alig iszom, nem vagdosom magam. azt hiszem ez a meditálás hatása. kezd visszatérni a józan eszem, ami csúnyán megsínylette az eseményeket. hiszek abban, hogy a jó dolgok jókat vonzanak, a rosszak meg rosszakat. amikor megy a szekér, akkor minden sikerül (és olyan pasik keresnek meg, akikről már rég letettem), amikor meg nem, akkor semmi sem megy. mivel most minden pocsék és semmiért sem tehetek többet, mint amit eddig is tettem, csak abból tudok építkezni, hogy helyreállítom a lelki békémet. ez lesz a kiindulási alap és bízom benne, hogy ez elég lesz kezdő löketnek egy jó hullámoz.

letöltöttem néhány új meditációt, izgatott vagyok, hogy milyenek lesznek.

Szerző:

Belépett: 6 hónap

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 16-05-2011

Írj megjegyzést