Elég nehéz napokon vagyok túl, volt, hogy autó elé akartam lépni, vagy az ágyon összegömbölyödve zokogtam a fájdalomtól, mert úgy éreztem, hogy mostmár tényleg nem bírom tovább. Amikor ezt leírom, még számomra is totál hiteltelennek tűnik. Ugyan már, mégis mi okom lenne arra, hogy megöljem magam? Nincs „elég” vagy „elég jó” problémám, még ehhez is szar vagyok. Egy értéktelen, vinnyogó szardarab. Szánalmas, ahogy nyafogok és sajnálom magam – de ez is a részem.
Aztán vannak a „mániás” időszakok, mikor (szerencsésebb esetben csak) fejben rengeteg pénzt költök, nevetek, gyorsan beszélek, pörgök, tervezek.
És van, amikor úgy nagyjából „normálisnak” és nyugodtnak érzem magam.
Az ezek közötti váltás az, ami megvisel, és fáraszt. Van, hogy egy nap többször is elmegy ugyanaz a szakasz és vissza is jön.
Megint sokat alszom és fekszem. Ezen a héten már lesz vizsgám, és közben állásinterjúkra / próbanapokra is kell járkálni, szóval muszáj összeszednem magam.
Nyugtatót direkt nem akarok megint szedni, és azt is meg tudtam állni, hogy alkoholt igyak, ami szerintem egész jó.
Enni megint nem sikerül normálisan, a kávé viszont még mindig megy – erről is le kéne szokni.
Most megint nyertem egy pici erőt, elhatároztam, hogy örökbe fogadok egy mentett cicát.
Ma délelőtt meg is látogattam azt a kislányt, akit kinéztem. Szegényke nagyon félénk, valószínűleg bántották őt, és 3 év alatt egyetlen befogadója sem volt, pedig gyönyörűszép, nyugodt cica.
Ezért is határoztam el, hogy mindenképpen szeretnék tenni vele egy próbát – egészen közel engedett magához, és még hozzá is érhettem, ami az ott önkénteskedő lány szerint nagyon nagy dolog, neki nem engedte ezt soha.
Persze tudom, hogy amikor meg akarok menteni valakit, valahol kicsit mindig magamat képzelem a megmentett fél helyébe – de talán ezzel kevesebb kárt okozok, mint amikor az emberi kapcsolataimban próbálkozom ilyesmivel.
Szerző:
Kedves lotus_fower!
Remek ötlet a cicamentés. Nagyszerű, hogy nem ittál alkoholt. A kávé nálam is túl nagy mennyiségben fogy, ha elolvaslak, tudatosul bennem, hogy vigyázhatnék erre, és ezzel segítesz. Első lépés a cica, második majd a jövében valamikor lehet egy emberi kapcsolat… ki tudja? Mindig csak egy apró lépést lépjél…
Nekem is volt ilyen időszakom, mint amit leírsz. Ajajj… de sokáig. Igen, valóban kicsinálják az embert a hirtelen hangulati váltások. Az érzelmeknek energiája van, és zabálják az energiát. Már csak emiatt is jó lenne rendesen enned… büszke vagyok Rád, h milyen tisztán rálátsz arra, h mi történik veled.
Vigyázz magadra kérlek, szurkolok az állásinterjúhoz!
Szia lotus -flower,
Szerintem nagyon erős vagy, hogy így végig tudod vinni a váltásokat a cica örökbe fogadását én is javaslom mert egyrészt vigyázol rá másrészt ő vigyáz rád mert egy egészségesen nevelt cica cseszik rá hogy a gazdája lélekben halódik neki akkor is kell ennivaló, ürít és amikor ő akarja akkor kell őt szeretgetni kicsit olyan egy macska mint te, de terápiának nincs csodásabb mikor melléd búvik és dorombol mint egy traktor
az pedig hogy valakiről gondoskodnod kell keretbe teszi a napod szerintem adj esélyt annak a cicánk hasonlitotok egymásra.