Ezt kaptam útravalóul, ez a történetem!
Senki nem hitt nekem, amikor beteg lettem…Illetve mindig megkapom otthon, hogy múlt században az úrilányoknak volt ez a problémája,-kedélybetegség…. Lettem volna földművelő parasztasszony, vagy mosónő,- és nem lett volna időm arra, hogy problémázzak, mert dolgoztam volna hajnaltól – Mikulásig, és örültem volna, ha van betevőm. Ja! És a világháborúkban nem volt depressziós mert mindenki mentette az életét, ahogyan csak tudta! És ne a lelkemet vizsgálgassam állandóan, mert az senkit nem fog érdekelni!
Az én betegségem: pontosan meghatározott, nem szorongok, nincsenek szuicid gondolataim,- nem is voltak olyan nagyon sose, viszonylag elvagyok ha nem éppen alkalmazkodás,- beilleszkedés nehézsége miatt, vagy valamilyen krízis helyzet miatt az életemben,- depressziós vagyok.Sokszor csap át a hangulatom rossz kedvbe, meg még nagyon nagyok a hangulati ingadozásaim, illetve nagyon sokfélék a hangulataim, színesek is, változatosak is. És ezek miatt, illetve más dolgok miatt sem tudom,- illetve szeretném a szakmámat csinálni, vagy a szakmámhoz kötődő munkákat.
Nehezen bírok ki 8 órát egy munkahelyen, feszélyeznek a kollégák, nem szívesen diskurálok velük. Amúgy minden munkámban emberekkel foglalkoztam. De nem bírtam sose a bezártságot kollégákkal…És nem tudom miért, gondolom ez is tünet, nagyon fáradékony is vagyok, ezért végzek más munkát, mint amire képesítésem van.
Voltak nagyon rossz időszakaim is, gyógyszerváltás közben szerintem sokat szenvedtem és eléggé, és ezért nem szeretnék gyermeket vállalni,- illetve nem szerettem volna eddig se.
Volt egy férfi az életeben fél évvel ezelőttig, akit nagyon szerettem, és elhagyott,- sok barátot is vesztettem, és mivel fontosak voltak nekem ezek a kapcsolatok,- csak életünk más irányt vett,- én beteg lettem,- ők nem, családosok lettek, külföldre mentek, vagy egész egyszerűen eltávolodtunk egymástól, vagy összezördültünk, elhatároztam, hogy hasonló problémákkal küszködő emberekkel ismerkedek, Eddig mindig azt hittem, hogy áhh, én majd átlagemberek közül választok párt, áhh, majd lesznek újabb – és újabb barátaim. De amióta diagnosztizáltak, igazából nem merek megnyílni, mert azt érzem nem értenének meg, mások a problémáik, pl: gyereknevelés, megélhetés, család alapítás, karrier, nyaralás, pénz, vendégvárás, buli, siker stb. És nem hiszem, hogy pont az én hangulatváltozásaimra, meg fura életvitelemre lennének kíváncsiak… Egyébként is amikor gyógyszert kezdtem szedni, hirtelen híztam meg,- és évekig úgy ingadozott a súlyom, az állandó fogyókúrázás miatt,- mint a hangulataim, nehéz volt nem észrevenni rajtam, hogy baj van, hisz addig mindig vékony voltam.
Meg sok esetben nehezen is ismerkedem, mert amúgy is félénkebb voltam mindig, de most még inkább, – mondjuk tárkeresésben – mert igazából nincs meg az önbizalmam már hozzá, vagyis inkább úgy érzem, hogy egy átlagos ember, egy átlagosabb nővel szeretne átlagosabb életet élni, és nem tartozom a profiljába. De az igazi ok tényleg az, hogy ne kelljen feszengenem, hogy nekem valami bajom van, ne kelljen azt érezni, hogy túl sok vagyok egy férfinak, és elvesztenem a betegségem miatt akit nagyon szeretek,- mert ez kétszer is előfordult….
Ne kelljen magam rosszul érezni, mert énnekem az nehezebb ami másnak nem az, vagy, hogy bármiért is feszengjek egy társaságban, mert én máshogy,- kicsit furcsábban látom a világot és kicsit máshogy is akarom azt élni,- kicsit „polgárpukkasztóbban”? Vagy hogyan is mondjam!?
Vagy, hogy nem sorolok be sehova ami átlagos!?
Ami miatt egyébként regisztráltam végérvényesen, hogy elköltöztem egy másik kerületbe, nem volt meg az a melóm, elfoglaltságom,- mint addig, rossz passzba kerültem, nem tudtam beilleszkedni az új környezetemben, elmagányosodtam, depressziós lettem, és megterheltem a kapcsolatomat, és így elvesztettem őt!
És még kevésbé találtam magamra, se munka- se pasi! Se semmi…
Szeretném azt, hogy olyan problémákról beszélgethessek, amik valóban az én problémáim is, hogy azt érezzem élek ezen a Föld nevű golyóbison, hogy helyem van benne, és elvégre azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne….
Nekem csak egy barátnőm volt hasonló, ő PMD.és, és vele tök jól megértjük egymást, a nagy korkülönbség ellenére..
Szeretnék pluszt kapni avval, hogy a Búrán tag vagyok, és esetleg beszélgető partnereket találok, és összeszedem azt a maradék önbizalmamat, amit az volt kapcsolatomban, és a szakítás miatt elvesztettem…
Mostanában a béka feneke alatt voltam, és avval nem segítek magamon,ha itthon ücsörgök, nem mozdulok ki, nem jön egy jobb periódus az életemben. Szeretném azt érezni, olyan közegben vagyok, ami inkább komfortzónám…
Anna
