Mindenki látja

Egyszerűen már a reggel borzalmasan kezdődött. Alig aludtam éjjel valamit, aztán már fél 6-kor kukorékoltam. Egy kicsit olvastam, aztán nem tudom mi ütött belém, de rámjött a sírógörcs, szarul éreztem magam nagyon. Persze párom ezt magára vette, hogy biztosan miatta van, meg illetve hogy már megint mi a  baj. Lementem kicsit sétálni, de nem igazán lett jobb. Sőt szédülni kezdtem, meg majdnem összeestem itthon. Úgy volt, hogy délelőtt megyünk fel a párommal a kisfiunkhoz az otthonba, de összevesztünk a reggeli dolog miatt, szarul is voltam meg úgy beszélt velem a párom, hogy azt mondtam én így nem megyek sehova.

Valamennyire aztán megbeszéltük a dolgokat, de nekem ettől nem sokkal jobb. Most is csak úgy vagyok, mint egy zombi, úgy volt, hogy az egyik melóhelyről ahol voltam interjún ezen hét végéig szólnak vissza, de nem szóltak. Megint egy újabb kudarc. És ezeket a kudarcokat egyre nehezebben viselem.

Ma voltam két állásinterjún is. Az egyik megváltozott munkaképességűeknek szólt, de van rá jópár jelentkező. A másikról meg ne is beszéljünk. Valami értékesítési baromság lett volna. Hát köszi, abból nem kérek. Januárban már egy másik hírhedtebb céghez be akartak szervezni. Úgyhogy mára és ezzel együtt a hétre is ez bőven sok volt.

Viszont történt ma délután pozitívum is. Találkoztam két betegtársammal. Én mindkettőjükkel először találkoztam(ők már ismerték egymást), de nagyon örülök, hogy megismerkedhettem Velük, jó volt beszélgetni, csak sajnos hamar elrepült az idő.

MÁSHOVÁ IS ÁT SZOKTAM MÁSOLNI A BLOGOMAT, HOGY BIZTOS AMI BIZTOS, MEGLEGYEN.

ÉS OTT ELKEZDETT KERÜLGETNI VALAKI

.JÖTT AZZAL A HÜLYE SZÖVEGGEL, HOGY SZERETNE TALIZNI VELEM, MERT SZERET OLYANOKKAL BESZÉLGETNI, AKIKET ÉRDEKEL A SPORT, MEG AZ EGÉSZSÉGES ÉTKEZÉS.

HÁT, HA OLVASSA A BLOGOMAT (MÁRPEDIG OLVASSA ), AKKOR TUDNIA KELL, HOGY ROHADTUL NEM ÉRDEKEL AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD.

MONDTAM NEKI, ÍRJON MAILT, HOGY MI A FENÉT AKAR TŐLEM

LEHET, HOGY EGY KÍVÜLÁLLÓ.

VAGY EGY HASONLÓ, CSAK NEM AKARTA KIADNI MAGÁT.

MINDENESETRE VIGYÁZOK VELE.

MÁR MEGMONDTAM A BLOGOMBAN (OTT IS), HOGY NO ENTRY FOR OUTSIDERS !!!!!!!

Ma másfél éve, hogy összejöttünk a párommal. Egy hónapi járás után összeköltöztünk. Az első időszak mesébe illő volt, ahogy az általában lenni szokott, aztán elég viszontagságos lett; mindenesetre voltak benne nagyon szép pillanatok és nagyon rosszak is. Talán ez mégjobban összekovácsol(t) minket. Azért bízom benne, hogy még rengeteg másfél év vár ránk közösen, ha vannak is időnként nehézségeink és ezeken túl tudunk jutni.

Holnap megyek állás ügyben megint. Már nagyon jó volna ha összejönne valami végre. Sokszor ez (is)készít ki, hogy egyszerűen azonkívül amit meg kell csináln itthon, más nincs. Az első időkben még vonzott nagyon az olvasás, faltam a könyveket, mára valahogy már érdektelenné váltak számomra. Jó lenne eljárni beszélgetni, sétálni, de sajnos nincsenek barátaim akikkel lehetne.

Szintén holnap találkozom egy lánnyal akinek a betegsége az én egyik diagnózisom is. Nagyon várom már, kíváncsi vagyok Rá, és bízom benne, hogy egy jót beszélgetünk majd.

Ja, és ami még említést érdemel. Utaztam a villamoson, olvastam, majd felnéztem merre járunk, erre a velem szemben lévő olyan 40-50 körüli pasas beszólt, hogy ne ráncoljam az ajkam és az álam közti részt. Mire felocsúdtam már leszállt. De ez nagyon kivágta a biztosítékot nálam. Hogy jön ahhoz hogy minősítsen? Egyébként meg ha nem tetszik nem kell rám nézni….

http://www.youtube.com/watch?v=K9GDUsfNwew

 Pár napig nem tudtam jönni, mert a mobilnet bemondta az unalmast. Most vettünk egy másikat, remélhetőleg ez már stabilabb lesz. Múlthét pénteken voltam csoportos állástájékoztatón, aztán mint kiderült, utána mindenkit le is interjúztattak. Válasz majd ezen a héten várható. Hétfőn szintén voltam interjún, valahogy az esélytelenek nyugalmával mentem. Volt egy rövid beszélgetés, aztán meg Word és Excel feladatokat kellett végrehajtani. Ma hívott az illetékes, hogy az Excelben még csak-csak sikerült, de a Word nem lett jó. Pedig inkább az Exceltől féltem. Mondjuk ez csak 4 órás meló lenne, és másfél órát kéne oda meg vissza utazni ami elég gáz. Amúgy valószínűleg bukta az egész.

Ami az állapotomat illeti megvagyok. Most nincsenek olyan vészes hangulatingadozásaim, de a déli bogyóktól nagyon álmos vagyok.
Szenvedek a munkahelyhiánytól, már nagyon unatkozom itthon. Sok helyre jelentkezem, de behívni csak igen ritkán szoktak. Vagy csak jön egy mail az önéletrajzom elküldése után, hogy sajnos nem Önt választottuk.
Viszont azért történt egy pozitív dolog is. Hétfőn hazafele jövet az interjúról összeismerkedtem egy kedves hölggyel, elég sokáig együtt utaztunk, jól elbeszélgettünk, ez valahogy feldobta a napomat. Bárcsak minden ember ilyen lenne…

A tegnap reggel egész jól indult. Lehet hogy azért (is) mert élettársam szabit vett neki. Gyors porszívózás, vasalás, mert jött a CSG. Még jó, hogy 10 fél 11-re volt megbeszélve, erre már fél 10-kor itt voltak az egyik kolléganőjével. Szimpatikusak, rendesek, igazából most volt az első komolyabb, hosszabb beszélgetés, mert újonnan kaptuk nemrég a CSG-t. Délután felmentünk párommal a kisfiunkhoz az otthonba ahol átmenetileg tartózkodik a pszichés problémáim miatt. Sajnos egyikünk ölében sem tudott megaradni, sírt egyfolytában. Remélem hogy csak rossz napja volt, és nem azért mert megijedt tőlünk.Azelőtt ilyen probléma nem volt, megvolt simán az ölemben, játszottunk, mosolygott, meg két alkalommal el is aludt a karjaim közt. Mondjuk nekem már ott fent az otthonban gombóc volt a torkomban a sírdogálása miatt, aztán ahogy eljöttünk egyből rámjött a zokogás. Aztán menni kellett a kocsiért a világ végére, mert végre kész lett, de nekem az út sorám már minden bajom volt, ájulásérzés, hányinger. Már nem is tudom pontosan min, de jól össze is vesztünk, talán azért, hogy már megint mi bajom van?!?. Persze, úgy volt, hogy megyünk vásárolni. Be is mentünk a nagy üzletbe, de ő szaladt előre, én meg nem bírtam vagy talán nem is akartam követni, elegem volt az egészből, kijöttem, aztám megvártam a padon. Mondjuk azt hiszem nem is vett semmit, talán csak egy csomó retket. A hazafelé út szótlanul telt, aztán otthon meg elkezdett csapkodni, puffogni. Úgyhogy szép kis nap volt…

Mondjuk ma felhívott és bocsánatot kért, hogy nem úgy gondolta és nem akart megbántani. Én is mondtam neki hogy én sem, mert szeretem. Szóval most szeretlek van, de ki tudja meddig?

Nem tudom miért, de mostanában különösen rosszul vagyok reggelenként. A hétfői nap rohangálással telt, de szó szerint. Köszönhető ez annak, hogy a "drága" édesanyám és öcsém állandóan felbontják a leveleimet, amik még arra a címre érkeznek ahol anno én is velük együtt laktam. Igaz, hogy egyszer már leszögeztem velük, hogy ezt nemigen kéne, de nem értenek a szóból. Így hát kénytelen kelletlen vagyok hivatalról hivatalba rohangálni, hogy megváltoztassam az értesítési címemet. És akkor még nekik, a "drága" régi családomnak áll feljebb, hogy mi az hogy én ki merem nyitni a számat, meg természetesen annak is én vagyok az oka, (ki más is lehetne?) hogy anyám megint kórházban van. Én sem vagyok tökéletes, senki sem az, de amit annak idején műveltek a fent említett családtagok a sokszor italozó apámmal(aki ezen problémát eltekintve mintaapa volt), az azért enyhén szólva durva volt. Arról meg nem is beszélve, hogy egyik napról a másikra elköltöztek albérletbe, engem meg otthagytak egy fillér nélkül édesapámmal akinek nem volt munkája, én meg még tanultam azidőtájt.Édesanyám azzal indokolta, hogy nem mehetek velük az albérletve, hogy neki választania kellett az öcsém és köztem és ő öcsémet választotta.Édesapám már sajnos nem él, lassan 2 éve , hogy meghalt, de mai napig nagyon hiányzik, annak ellenére, hogy milyen volt. Édesanyám meg szerintem most kapta vissza mindazt a sorstól amit anno édesapám ellen elkövetett, beteg lett, mint én. Öcsémnél minden megy mint a karikacsapás, diplomás, jól fizető állása van, azt se tudja mire költse a pénzét.

Közben hétfőn voltam az áternél is, megememelte két gyógyszeremnek is az adagját. Nem tudom, hogy a már meglévő gyógyszereknél ez az emelés mennyire hatásos, vagy mennyi idő telik el, mire elkezd valamit érezni az ember belőle.

Tegnap elmentem öcsém elé a levélért, ami természetesen mondanom se kell, hogy fel volt bontva. A bíróságtól jött, korlátozó gondnokság alá helyeztek. Nem elég hogy van egy kisfiunk aki nem lehet mellettem emiatt a szar betegség miatt, akkor még ez is…

Ma voltam a Munkaügyi Központban, még mindig elkeserítő a helyzet. Sokszor már ebbe őrülök bele, hogy nincs állásom, itthon vagyok, csak a nagy tétlenség van meg a letargia.Úgy volt hogy délután megyek a párom elé, aztán visszük a kocsit a szervízbe, de valahogy semmi indíttatásom nincs hozzá. Fel is hívtam, elmondtam neki, hogy inkább nem mennék, erre jött a már megint miért, mi bajod van című kérdés. Áh, túl sok ez már nekem.