Ingoványos talajon
Az lenne a legjobb, ha most beszámolhatnék valamiről, amit olvastam vagy amivel játszottam, vagy valamiről, amit én hoztam létre, helyette nem tudok másról beszámolni, minthogy leszoktam a dohányzásról és az alkoholról. Hazaköltöztem a szüleimhez, napjaim megint csavargással telnek, mint mielőtt még nem volt munkám (most sincs olyan igazi, csak le van papírozva, hogy bejárok, de nem).
Sajnos, nem bírok már olyan korán kelni, mint régebben, komolyabb (vagy komolytalanabb) munkalehetőség eleve kizárva, érjük be azzal a magyarázattal, hogy depresszió, eddig még rákot nem diagnosztizáltak, pedig sok orvosnál megfordultam, és vizsgálaton átestem. Nem zárható ki az sem, szerintem, hogy valami fertőzést vagy mérgezést kaptam a pszichiátrián (véletlenül vagy szándékoltan), csak sajnos nem tudom bizonyítani, ez addig marad spekuláció.
Kurvaszar gyógyszer a parnassan, amit kapok, még lök egy lapáttal a depresszióra, és az egyéb egészségügyi problémákra, leszokni róla, ha nem is lehetetlen, nagyon nehéz, szóval még így bűvészkedni sem lehet vele, hogy egyszer beveszem, máskor pedig nem. A reagila, ami az orvosi folklórban úgy él, hogy „aktivizál”, „pörget”, sőt „javítja a kognitív funkciókat”, szintén egy szar, a felét sem szabad elhinni ezeknek.
Igazából miért szoktam le ilyen hirtelen a dohányzásról és az alkoholról? Amíg az ember testileg egészséges, gyilkolhatja magát, poénra veheti ezeket, de nekem, ha már inkább a szenvedés felé billen a mérleg, nem csinálom csak a szokás kedvéért. Jelenleg gyomorbántalmaim vannak, tüdőgyulladás, kezdődő asztma, úgyhogy én úgy döntöttem, hogy kiszállok ebből az egész dohány- és alkoholbizniszből.
Igazából untam is már, de nemcsak ezt, mindent. A dohányzás ellen még hordom a nikotintapaszt, az alkohol ellen elkerülöm a kocsmákat, és a szüleim házában húzom meg magam, hogy elkerüljem a kísértés gyanúját is. Aztán, ha jobban leszek, remélem, tudok írni majd másról is, mint magamról, ha nem leszek jobban, úgyis mindegy. Igazából nem látom a kivezető utat, de sokan nem látják a sorstársak közül.
Ez az a helyzet, amikor az ember nincs rászorulva egzisztenciálisan, hogy olyan alantas munkát végezzen, mintha fogyatékos lenne, de mással se tudja lefoglalni magát (hatnak a gyógyszerek), meg különben sem fogadná el a társadalom, ha másba kezdene, mint diliseknek való munkák. Az ember végül egyedül marad, és egyaránt döngöli a földbe a pszichiátria, a sajtó, a társadalom, és a „segítői” gárda.
A hivatásos segítők nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy érzékeltessék veled, hogy egy senki vagy, sorstárs segítőkről pedig hallani is akarnak, akikben (érintettségük okán) még él valami empátia-féle. Mindenhol a termelés, a norma, és a munkaerő kizsigerelése megy, a „védett munkahely” annyiban „védett”, hogy megakadályozza, megvédje onnan a társadalomba való kilépést, mégoly alacsony szinten is, mint pl. árufeltöltő vagy takarító, amik a skizofrének számára sztárfoglalkozást jelenetenek.
Ingoványos talajon Read More »
