Gyógyszerek
Múlt héten voltam az áternél.
Lamolep 100 mg reggel-délben-este
Ketilept 100 mg reggel-délben-este (meg fog szűnni)
Asentra 20 mg reggel 1 szem.
Úgy érzem
Mindenki látja
Nem belépett vendégek is elolvashatják.
Ventilláció és összefoglalás Folyt.
2024.08.24.
Az jutott ma eszembe, hogy mennyire hálás is lehetek hisz valahol lehetne rosszabb is. Ez jutott eszembe, mikor láttam egy ember tele műanyag üveggel egy zacskót cipelni. Hálás lehetek, mert a családom gyerekként az anyagi biztonságot legalább meg tudta adni.
Érzelmi elhanyagolásban nőttem fel, nem nagyon tudtak rám és valahol a saját belső igényeikre se figyelni és kifejezni azt. Az érzelmekről nem nagyon volt szó, csak megélték és megéltük impulzívan, sokszor bántóan.
Mikor haza érkeztem Hollandiából a recepciós munka után nézegettem még munkákat és ahogy említettem egy banki ügyfélszolgálaton kötöttem ki. Ez nekem is új volt bevallom. A multis környezetet is nagyon pörgősnek éltem meg. Persze ezt jóval intenzívebben sikerült mert még gyógyszerrel sem voltam kompenzálva.
Pont az újonnal felfedezett magas vérnyomásomon kattogtam állandóan, ódzkodtam a gyógyszerektől valami természetes megoldást akartam mindenképpen, talán pont az évekig tartó gyógyszerezésem miatt.
Hozzá szeretném tenni, hogy nagyon sokszor téves diagnózist kaptam, amelyek inkább tüneti kezelésként szolgáltak, viszont erősen túlkompenzálva (szedálva lettem tőlük.)
Két évig jártam egy pszichológushoz és sikerélmény volt, hogy már csak a Lithiumot szedem. Hollandia az utazás és persze az életközépi krízis csak felerősítette bennem, hogy kipróbáljam és elengedjem ezt a „függőségemet” is.
Tavaly szeptemberben megkezdett terápiámban felismertem, hogy bizony vannak hasznos függőségek is. Ezért újra bizalmat szavaztam a pszichiátereknek is és elkezdtem szedni a Lamolep nevű gyógyszert, ami szép lassan normálizálta a bennem lévő túl érzékenységet is.
Ezt egy jó párszor még megtapasztalhattam, hogy a nem túl támogató környezetemre sajnos ismét impulzívabban reagálok. Mondjuk ki bántva éreztem magam.
Miközben óriási bűntudattal éltem meg, hogy annyi befektetett önmunka után ismét így reagálok. Ezek nagyon korai trauma válaszok amelyek szó szerint a zsigereimig hatottak.
Már már ott tartottam elviselhetetlen kínomban, hogy megint kórházba fekszem.
Az új munkahelyen azt éltem meg, hogy nem egy introvertáltakat támogató munkahely, ahol nem igazán tudtak ember számba venni. Kifelé ezt akarták sugallni. Egy jó tíz évvel ezelőtt az lett volna a válaszom, hogy jól be is olvasok nekik, hogy egy csöppet át érezzék azt a fájdalmat amit okoztak nekem.
Nem nagyon volt kedvem a csapatépítőjükre menni, ahol partikat tartanak, mint kiderült olyan emberekkel akikkel az év 365 napjában sosem fognak találkozni, másik bankokból.
Tudom ez is egyfajta kapcsolódás, de én most erre képtelen voltam. A terapeutám még ragaszkodott, hogy maradjak ott, mert bennem annyira felerősödött a szabadság és menekülési vágy, hogy Hollandiáig meg sem álltam volna megint.
Kedves olvasó, persze sejti, hogy ott mi várt volna rám. Végül felmondtak nekem, szerintem elég hányaveti módon, hirtelen, közvetlen azután, hogy én azt mondtam a terapeutámnak hogy nem bírom tovább ott.
Megteremtettem biztos a félelmemet, ha valami Vonzás törvényés dolgot akarnék ráeröltetni.
Közben megismertem egy nőt egy táborban, nagyon vonzó és kedves teremtés volt még épp egy stabilabb időszakomban. Ő jógaoktatónak tanult.
Bevallom haragudtam is a terapeutámra, és ezért félbe hagytam ezt a történetet, bár anyagilag sem tudtam megengedni magamnak.
Ez a sok minden az anyagiakon való aggodalmaskodás sok volt számomra. Ezért nehez tudtam volna kapcsolódni a hölgyhöz, és úgy éreztem rá terhelem a bajaimat. Aki e távkapcsolatnak is véget vetett, teszem hozzá, ezt nagyon finoman tette meg felém. De azért fájt.
Ez a mélybe taszított, de mivel Skorpió vagyok, valahogy így sikerült elengednem egyéb félelmeimet és a bátyám anyagi támogatását kértem egy időre megint és ismét keresni kezdtem a lehetőségeket.
A kórház lehetőségénél úgy éreztem azt lehetőséget már kimaxoltam jó párszor és már untam.
Az új munka fizikai jellegű volt ismét, azt éreztem ennek azonnal látom az eredményét és a sikerelmény is gyorsabban jött. Termek előkészítését pakolását kellett csinálnom váltott műszakban egy kultúrházban. (Pont egy épületben azokkal akik elbocsájtottak engem 🙂
Visszamnentem, ha úgy tetszik pofátlanul eleinte szintén recepciósnak, de mivel a fönököm egy megértőbb és rugalmasabb ember volt, igyekeztünk megtalálni egy olyan poziciót ahol jól is érezném magam.
Úgy társaság, ahová be kellett illeszkednem a munka miatt főleg srácok, a recepción „csajok”. Kevesen voltunk sokfélék. A helynek van egy spirituális aurája, főleg, mert ilyen típusú rendezvényeket is tartanak ott és terápiákat is. A lelkem egy része vonzódott ezekhez, még akkor is amikor a banki részén dolgoztam.
A fizetés kevesebb volt, de hetente egyszer még a terápiára is el tudtam menni.
Folytatása következik.
Ventilláció és összefoglalás Folyt. Read More »
Ventilláció és összefoglalás
Folytatnám a megkezdett történetemet, mert úgy hiszem reflektál arra amit a jelenben is megélek. Ilyenkor rádöbbenek, hogy még sokszor ugyanazokat a lemezeket rakom fel.
Szóval, ha jól emlékszem a balesetem után tartottam. Sikerült átköltöznöm egy másik helységbe Oustrum városába, ami négy perc közelségre volt a raktártól, teljesen véletlen fedeztem fel. Éjszakai munkában mentem haza biciklivel, mikor megláttam, hogy egy lány elakadt a sajátjával, megálltam, mert nem szívesen hagytam volna ott. Tegyük hozzá, hogy senki ember fia nem járt arra felé, üres gyártelepek és raktárak voltak csak a környéken, nem egy nyolcker vagy Chicago, még éjszaka is biztonságos volt. Hontalanok se ott tanyáztak.
A lány elmondta, hogy csak pár percre lakik onnan és elmesélte, hogy milyen körülmények között él ott, illetve, hogy miért nem szereti a munkahelyet ahol ő volt beosztva. Elkísértem a faluig, ahol szétváltak útjaink, de rálátásom lett erre a lehetőségre. Egy telefon Jennifernek a magyar Ottos lánynak és pár nap alatt átköltöztettek, mert nekik is érdekükben állt, hogy maradjak még.
Egész idő alatt, egy gyerekkori cimborám volt akinek elmondhattam a nehezebb érzéseimet, ahogy szép lassan kezdtem elveszteni a korábban megszerzett egyensúlyomat. Ma is csodálom a türelmét, hogy ebben az időszakban kitartott és meghallgatott online. Nem szólt mert nem akart megbántani tudom, pedig belül már én éreztem, hogy sok vagyok.
Egy idő után és több kisebb krízis után éreztem a nagy anyagi célokból nem lesz semmi. A bátyámtól kölcsönkért pénzt szerettem volna megszerezni és haza menni.
De közben vele is sikerült összeveszni, támogatta az utamat anyagilag, de végig leértékelő volt irányomba és kioktató, s mikor ezt szóvá tettem viccet csinált belőle.
Akkoriban volt a „Népszarozás”, a nagy népszámlálás ami kissé KGB-sre sikerült annyi személyes adatott akartak kicsikarni belőlünk.
Papíron még a feleségemnél laktam, akitől pár éve már külön költöztünk, a valóságban a szüleimhez költöztem vissza.
A válás okozta veszteség volt az ami úgy érzem egy személyiségfejlesztő dolog volt az életemben. Elkezdtem egy két éves terápiát, ahol empatikusan feldolgoztam ezt az időszakot az együttélést és tudatosíthattam az érzelmi elakadásaimat is.
Volt egy pár, és még ma is dolgozom rajtuk, van amit elfogadással tudok kezelni, tudatossággal.
Papíron a fél családom erre a címre van bejelentve, kényelmi okokból, azonban ez az adatok beadásánál jó nagy galibát okozott. Én épp kimentem külföldre, a volt párom ,valahol úgy érzem még őrzött fájdalmat a kapcsolatunkból, ezért azt jelentette be, hogy életvitelszerűen nem lakom már nála.
Én féltem, hogy ki kell fizetnem majd egy büntetést, ha nem töltöm ki ezt az adatlapot, de olyan részletes információt kértek a bátyámról amivel nem rendelkeztem. Sajnos hiába próbáltam a kölcsönös bizalmatlanságot feloldani a részemről, hogy mondjon nekem adatokat, hogy mind túl legyünk rajta, nem volt együttműködő. Nem tudom mennyire tisztességesen intézi az üzleti ügyeit, és valahol természetesnek vette, hogy mindenki támogatja őt, minden információ nélkül, az általam nem ismert dolgaiban.
Elvesztettem a türelmemet, hisz a fizikai munka, a gyárban és egy biciklis büntetés, még jobban rádöbbentett, hogy a saját megkeresett pénzemet, nem szeretném kockáztatni. Bevallom alapszemélyiségem nem praktikus ez egy tanulási folyamat kellett legyen.
Nem épp türelmesen közöltem a dolgot, kimerült voltam már és elcsigázott, ezért kemény udvariassággal tudtam csak kifejezni magamat, erre válaszul fenyegetett online, hogy többszörösét kéri vissza a kölcsönkért összegnek.
A konfliktust valamennyire az unokatestvérem oldotta fel bennem, mert ő is dolgozott a Népszámlálás „ügyében”, intézésében.
Mint kiderült én nem számítottam Magyarországi lakosnak ,ebben az időben, ezért pénzbírság sem járna nekem.
Félre értés ne essék, együttműködési szándékom megvolt a hivatalos közegekkel, egyszerűen ez a félelem már sok volt számomra és nem igazán láttam a megoldásokat akkor, ezért könnyülés volt ez számomra.
Szóval nem kell fizetnem az államnak, afféle szellem lettem, :)a bátyámmal viszont megszakítottam mindenféle kapcsolatot. Egy darabig élveztem is ezt a függetlenséget, hogy nem vagyok rájuk szorulva. Csak azt nehezen tudtam így fenntartani.
A gipsz levétele után visszamentem dolgozni, az új lakhelyemen, ahol szintén nem éreztem jól magam. A felfokozott érzékenységem miatt, amit a Lithicarb se tompított, iszonyatosan érzékeny lettem a körülöttem lévő világra, a zajokra.
A belső érzelmi folyamataim feldolgozatlansága is csak részben teljesült a barátom által, aki egyébként energetikai gyógyító, szintén introvertált. Nevezzük, Mikinek.
A munkát megkönnyítendő állandó zene is egyre jobban idegesített már ennek betetőződése volt, a Black Friday.
Ez az a nap amikor iszonyatosan olcsón lehet megvásárolnia olyan dolgokat amikre nem is biztos, hogy szükséged lenne, ha nem tolnák az arcodba a hiányérzetedet.
Ezt én a másik oldalról éltem meg, nekünk gyári-raktári munkásoknak kellett pakolnunk gőzerővel azokat a termékeket amiket rendeltek karácsony előtt. Porszívók, elektromos borotvák, hajszárítók a Philips termékei. Az ütemes technó úgy szólt azon a héten mint a gályarabok dobja, hogy serkentse az evezést. A nyolc óra tuc-tuc még a fiatalabb generációt is kifárasztotta, főleg mert egy idő után ugyanazok a számok mentek. (A zenértő fülemnek is fájt, hogy Guns and Roses és Red Hot Chilli is ilyen formába lett erőltetve.
Nagyon sok volt ez nekem, a több órás állás és az eszeveszett tempó, eléggé lefárasztott. Belül biztattam magam a testemet, hogy bírja még ki ezt a napot, a múltat használtam fel erőforrásként. -Erős vagy, szuper vagy és utána pihenhetsz- és hasonlók . A nap végén azonban a megérdemelt sikerélmény helyett, egy váratlan fordulat történt.
Egy hideg novemberi héten, a Holland télben, valaki akarva akaratlan, a nagy felforgásban, a kabátomat eltulajdonította.
Ezért szép láthatósági mellény és a kapucnis pulcsi amiben dolgozni kellett járnom.
E sok minden azért az immunrendszeremre sem volt jó hatással, lebetegedtem.. Utólag komikus, de az egész ház is, így a nyugodt feltöltődés regeneráció se nagyon valósulhatott meg.
Logikus, de még mindig impulzív döntésem az volt rakjanak egy másik házba, ahol nem a Piotr nevű 50-es úriember haldoklását kellett még hallgatnom az éjszaka közepén is. Volt oly kedves, hogy az arcomba köhögött egy párszor.
A másik házban, csupa huszonéves fiatal lakott, egy Jakub nevű srác és egy párocska, a srác angliában végezte tanulmányait és olyan szókincse volt, hogy ihaj.
Az apja valami állami testőr, vagy magas beosztási katona lehetett Lengyelországban ,ami így leírva elég hihetetlenül hangzik, de mégis igaz. A srác nagyon tisztelettudó és fegyelmezett volt, nem igazán láttam volna értelmét, hogy felvágjon. Részletesen elmesélte a kapcsolatukat is nekem. Amely egy tiszteletteljes, ámde szigorú személyiségre utalt.
Korukból adódóan igényt tartottak volna némi bulira, ami engem kissé zavart, szóvá tettem, hogy elvileg éjfél után már nem szabadna másnak a házunkban tartozkodnia. (Ez ott házszabály volt)
Így új szerepbe kényszerültem, én lettem a felnőtt ebben a házban.:A fűtésre kellett figyelnem hogy ne hagyják bekapcsolva a távozáskor, és valamennyire fegyelmezni is őket.
A sok fájdalom és kényszer hatására valahogy erőt tudtam sugározni és elérni, hogy néha csend is legyen ott, de ez is nagyon sok energiámat vette el. A saját érdekeimet akartam itt érvényesíteni itt, annak a sok nehéz tapasztalat adott ehhez erőt.
Elengedtek betegszabadságra, az Ottoworkforce ugyan, de igazolnom kellett a betegségem, mert a nagyon bizalmatlanok voltak a munkásokkal szemben, akik állítólag hajlamosak voltak a szabályokat kerülni.
Ekkor döntöttem el, mert már megvolt a pénzem az útra és bátyámnak a tartozás, hogy hazamegyek.
Az Ottoworkforce-nál illetve az idénymunkáknál azonban van egy szerződés amely megköt erre az időre, (nálam fél év) ami előtt csak egy 500 eurós kifizetéssel lehet kijönni.
Ez akkor nem tette volna lehetővé, hogy haza is jöjjek és a tartozásomat is megadjam, nem tudtam volna kifizetni azt is.
Ezért egy Facebookos ismerősöm, akinek nagyon hálás vagyok, hogy támogatott,
s aki már szintén megjárta a holland igénymunkát, segített találni egy másik jogi megoldást, ha egy hónapot még végig tolok, akkor nem szükséges fizetnem és a pénzem is megmarad.
Bevetettem minden energiámat, hogy ez sikerüljön, gyakorlatilag már csak ez a célom volt, hogy hazajöhessek.
Össze is szedtem magam és ledolgoztam ami szükséges, az egy hónap után rendeltem egy transzportot és hazajöttem.
Egy kis idő megkönnyebbülés volt, bár még több hónapig nem tudtam aludni, a felborult időbeosztás miatt. Kaptam némi pénzt még a cégtől utólag, abból el tudtam menni orvoshoz TB hiányában. Kiderült, hogy a vérnyomásom nagyon magas kb. 150 még éjszaka is.
Az idős édesanyám akihez hazaérkeztem az elmúlt fél év alatt, az anyagi bizonytalanságát féltve, extra spórólásba találta meg a megoldást. Kissé kényszeres is lett. A WC vizet a kádból összegyűjtött vízzel meri csak lefolyatni. (Nem igazán volt B-terv már)
Az volt az elképzelésem, hogy itthon majd újra összeszedem magam, egy darabig még pihenek azt időszakot, míg elég jól nem érzem magam, a munkanélkülivel kompenzálom ezt az időszakot.
Ez egy nagyon naiv dolog volt részemről, egyrészt az összeg amit kaptam nagyon csekély volt, másrészt azt is majd fél évvel később tudták utalni, mert a külföldi munkát nehezen tudták igazolni.
Most volt az első és remélem utolsó ilyen alkalom és nehéz volt végig csinálni az álláskeresési támogatás névre átkeresztelt segély intézését.
Az intézkedő hölgyek, alapvető hozzállása és magatartása nagyon fájt nekem, úgy kezeltek mintha én is egy lennék a munkakerülő akárkik közül.
Nem is vállaltam el az általuk felkínált munkát, mert féltem nem is igazán tudnám ellátni, annyira nem éreztem jól magam.
Ezért újra néztem munkát, egy gyógyszergyári cégnél vettek fel recepciósnak, kultúráét multis környezet, elég jó fizetés. Azonban nem éreztem jól magam még. A főnöknőm egy nagyon szép fiatal nő volt, egyébként kedves és megértő is, Virág volt a neve.
Jeleztem ezt felé, és még egy hónapot végig dolgoztam ott is. El viselve kicsit a kollégáim értetlenségét is.
Közben a bevételeim nagy részét a kivizsgálásra költöttem, mert egyre türelmetlenebb lettem magammal szemben, nem akartam és féltem gyengének lenni.
A sok nehézség mellett persze próbáltam örömteli dolgokat is találni, egy írótanfolyam egy két előadására bementem, mert a teljes órák nagyon sokba kerültek volna. (Ezt fizettem volna a Hollandiai pénzből:/
Ezeken jól éreztem magam, hisz a fél életemet ilyen dolgokba fektettem kicsit most értelmét láttam ennek.
Anyagi okokból ott hagytam.
Azonban egy nagyon régi vágyamat sikerült megvalósítani lenyelvizsgáztam angolból 🙂
Ehhez kellett Hollandia, mert ott csak úgy beszéltem és írtam mindent, és ez bátorságot adott hozzá.
Még azt is el tudtam fogadni, ha nem sikerült volna. Így sikerült.
A nyaram, ez tavaly volt, elég nehéz volt, folyamatosan feszültnek éreztem magam és egyre inkább kerültem az embereket, mert a sok inger lefárasztott.
Valamennyire kompenzált, hogy meditálni jógázni próbáltam, és bineurulális zenéket hallgattam, csak tartósság nem volt bennük.
Ekkor úgy gondoltam kipróbálom magam egy banki ügyfélszolgálati pozícióban, gondoltam apám úgy is pénzügyes volt
És kb. ekkor éreztem, hogy belekezdek egy terápiába, amihez ekkor volt egy kis pénzem is.
E sok minden úgy érzem azért is erősödött fel bennem, mert elértem azt a kort és életszakaszt amit életközépi válságnak(midlife crisis-nak hívnak).
Ilyenkor felerősödnek a fel nem dolgozott traumák és egyfajta második kamaszkorként újra definiáljuk magunkat. A megkezdett terápiában ebben is segítséget reméltem. Mert tudatosan átmenve ezen, egy kiegyensúlyozottabb lélektani állapotba juthat az ember.
Most is itt tartok és bár nem könnyű szeretném folytatni a megkezdett terápiát, hogy az életem nehézségei valami hasznos történetbe rendeződjenek. Egy új munka elején vagyok ismét, a belsőt is folytatnám….
Stoppard.
Folyt. köv? (remélem)
Ventilláció és összefoglalás Read More »
A jó és a rossz trükkös álruhája
Van egy közismert kínai történet, ami arra világít rá, hogy valójában semmiről nem lehet racionális megközelítéssel megmondani, hogy jó-e, vagy rossz. Egy öregembernek a fia talált egy fiatal vadlovat a pusztában és hazavitte. A faluban mindenki az mondta, hogy milyen jó nekik, mert majd befoghatják szántani. Aztán a fiú megpróbálta betörni, de a ló ledobta a hátáról és eltört a lába. A faluban mindenki sajnálkozott és azt mondta, hogy ez nagyon rossz, mert az öregnek nincs a fiún kívül senkije és így nem lesz, aki gondoskodjon róla. Nemsokára kitört a háború és minden egészséges férfit elvittek katonának.
Vélhetően, befejezés nélkül is , tökéletesen értehető az embereknek mi volt a véleménye.
Ez a kis történet a jó-rossz kettősségének illogikus érvelésére hívja fel a figyelmet, hiszen racionális, ok-okozati gondolkodással nem lehet megállapítani semmiről az adott pillanatban, hogy jó-e vagy sem.
De nem is akarok felesleges köröket futni – mi is a célja – ennek a kis írásnak.
Idézem, Robert Adams amerikai bölcset, akinek tanításában, elsősorban: a „nem reagálás” játszik fontos szerepet.
Remélem, lesz akinek tud adni..
„Hogyan kezdjük?
Nos, először is fel kell ismerned, hogy az a hely, ahol most vagy, akár jónak vagy rossznak gondolod, az a megfelelő helyed, vagy ha önmagadat boldognak, szomorúnak, gazdagnak, szegénynek, betegnek, vagy egészségesnek hiszed, az a megfelelő állapotod. Ez a kezdet. Nem próbálsz többé valaki más lenni. Ne próbáld megváltoztatni az életed. A megfelelő helyen vagy, most, úgy, ahogy vagy. Ha boldoggá és békéssé tudsz válni azon a helyen, ahol most vagy, hirtelen azt fogod tapasztalni, hogy a körülmények a te javadra változnak, és akkor ismét a megfelelő helyen leszel. Bármilyen változás is következik be a tested-elmédet illetően, a megfelelő helyen vagy. Minél inkább meglátjátok ezt, minél inkább intellektuálisan, intelligensen tudjátok nézni azt, amit az imént mondtam, annál békésebbek lesztek, annál inkább kezdenek a karmikus minták elszakadni, és kezdtek felébredni.”
( Robert Adams )
A jó és a rossz trükkös álruhája Read More »
Áter, gyógyszerek
Két hét múlva irány a dokim. Legutóbb írtam neki a hooosszúúú levelet,amit odaadtam neki. Mivel írásban valamiért jobban tudok kommunikálni. Ez van. Akkor emelt a gyszereimen. A 100 mg Lamolep maradt napi 3x, viszont a Keti az emelve lett. Amíg tart a 25-ös addig abból reggel délben 3-3 szem, ha az elfogy, akkor 100 mg este egy. Na a nagy lószart. Rászoktam már arra, hogy este is bekapok 3 szemet. Enélkül szarul aludnék. Igaza volt az áteremnek (na halljátok ez is ritka 😅) a Ketivel kapcsolatban. Meg megmondta, hogy ha annyira nem hatnak a gyógyszerek, akkor ad beutalót a Hetényibe Szolnokra (ott voltam legutóbb kb 2 hétig zárton (gyógyszerbeállítás+szuicid gondolatok. Megj. Ott is falcoltam körömmel, észre se vették…), majd kb 3 hét nyílton).
És most egy kis venti:
Úgy volt, hogy megyünk nyaralni Lellére. Már teljesen beleéltem magam, hogy jaj de jó, 17-én kijutok végre a Boglári ingyenes Children of Distance koncertre (ami egyébként nagy vágyam, eddig életemben egyszer voltam még 2018 ban). Erre nem megyünk, nincs pénz. Kurva jó.
Majd még jelentkezem, addig is ölelés mindenkinek! 🥰
Az elmúlt évek és ventilláció
2024.08.09
Kicsit most ventilállok is mert épp lent van a kedvem nagyon.
Talán 22-ben írtam ide utóljára, egy postás munkával kapcsolatban. Azóta sok víz folyt le a Dunán azóta voltam recepciós egy alapítványnál, majd kijutottam külföldre is egy időszakos munka keretében. Bevallom egész érdekes volt ez a tapasztalat, nagy tervekkel indultam ki, annyit elárulok Nyugat Európa egyik országába. Raktárosi munka lehetőséget néztem miután az alapítványnál megszűnt a munkahelyem. Annyira mélyen érintett, hogy végül ez a fájdalom adott végül erőt, hogy meglépjem ezt az utat. Épp a Red Hot Chilli Pepperskoncertezett itt, ami szintén egy nagy élmény volt számomra, nem vagyok egy nagy koncertre járó, introvertált (vagy ambivertált) vagyok, szóval mértékkel érzem szükségét az ilyen kikapcsolódásnak, de erre nagyon vártam.
Az egyik felem élvezte ezt a számomra életre szóló élményt, a másik felem még szomorú volt, a felmondás miatt. De úgy éreztem, nem menekülök el az érzéseim elől. Hagytam meggyászolni a folyamatatot és végül így sikerült rátalálni a külföldi munkalehetőségre. Egy cimborám ajánlotta, hogy menjünk, mert egy ismerőse ebből ilyen munkákból tudta kifizetni a tartozásait, gyerektartást és még félre is tudott tenni némi összeget.
Ez nagyon fellelkesített és barátommal már számoltuk is, ( a koncert napja után persze), a képzeletbeli eurókat, felújításra, továbbképzésekre tanfolyamokra költöttük, vagy ő külföldi egyetemekben gondolkodott.
Én el is kezdtem a jelentkezést, ő még hezitált, lement még egy vidéki táborba megbeszéltük, ő még meg várja, hogy visszajeleznek neki a munkáltatók és ha nem együtt megyünk.
Szóval nálam is bizonytalanabb volt, még lement vidékre egy sporttáborba, én el kezdtem a szerződést, erkölcsi bizonyítványt intézni. A cég neve Ottoworkforce, a Székely Bertalan utcában van egy irodájuk, de én az egész folyamatot telefonon és neten keresztül intéztem. Elég nehezen lehetett őket egyébként elérni, megjegyzem. :/
A barátomat B.-nek hívom, telefonon próbáltam elérni a telefonon keresztül hogy megosszam vele a fejleményeket és hogy segítsem őt is e folyamatban. A telefont egy fiatal srác vette fel, nagy meglepetésemre mondván, barátom B. kórházba került, mert összeesett és elájult. Valami görcsöt mondtak.
Bevallom aggódtam érte, hogy mi van vele, egyébként ő a harmincas évai végén járó volt focista srác, jogi végzettséggel, gyerekkora óta ismerem.
Egyszer említette, hogy pár hónapja is összeesett futás közben a Margit szigeten, de nem foglalkoztunk vele. Végül felkerült Pestre ahol meglátogattam őt.
Eléggé nyomasztotta az a kórházi bent lét, pedig egy hetet kellet bent lennie, (nem akartam említeni az én pszichiátriai látogatásomat korábban, de aztán pont ez segített neki kicsit komfortosabbnak érezni magát) kutatták mi lehet a baja, epilepszia vagy hasonló, de nem találtak semmi kézzel fogható okot.
Ekkor megbeszéltük én mindenképp elindulok, mert ez egy két héttel lassította a folyamatot, és minden együttérzésem vele volt, de közben a fizetésem az elfogyott addigra. Végül a 12 évvel idősebb bátyám, aki kicsit az apa figurát játszotta az életemben, aki nálam jóval extrovertáltabb, anyagilag támogatta a kiutamat.
Ez a része jó is volt, fájt közben persze, hogy e pénzért ismét egy kissé gyerekszerepben éreztem magam.
Szóval kimentem egyedül. Egy transzport kocsival utaztunk 100 Euró volt kb. az út, más melósokkal együtt autóztunk. Az út kicsit hosszú volt, bár ami engem zavart, hogy a sofőr végig hangosan hallgatta a zenét és én az autó azon a részén voltam ahol egy hangfal volt az ajtóban.
Az idegen ország, oké nem bírom ki, Hollandiáról van, szó nekem nagyon tetszett. Egy vidéki kisvárosba kerültem, ahol egy nyaraló övezetben éltek a „migráns” dolgozók, lengyelek, románok, bolgárok, szlovákok és mi magyarok.
Kis faházban kaptam egy ágyat, a szobát ekkor egy román úriemberrel kellett megosztanom, aki nem nagyon volt szomjas sosem és igencsak szagos volt egész nap. És volt egy rossz szokása, hangosan hallgatta a Laptopján az egyik streaming csatorna sorozatát, illetve nem hallgatta, csak illuminált állapotban a lába mellé helyezte és úgy aludt el.
Nem igazán tudtam normálisan aludni tőle, és ez a hajnali keléses munkáknál meg is éreztem. Egy raktárban dolgoztam eleinte, ahol elektronikai alkatrészeket kellet összepakolni (picking), élveztem egyébként, hogy mindenkivel angolul tudtam csak beszélni, ez egyszerre volt kihívás és sikerélmény, olyan rég használtam az angol nyelvet aktívan. ( Miután hazajöttem, sok év után emiatt raktam le a nyelvvizsgát is)
A munkám itt megszűnt, de az Ottoworkforce nevű munkaközvetítőnek érdekében állt, hogy még fél évig ott legyek ezért kerestek nekem egy másik munkát.
És kérésemre az egyik magyar! alkalmazottjuk Dzsenifer még egy egy-ágyas szobát is talált nekem a „faluban”. Kissé spártai volt, mert elég alacsony volt, fém ággyal, de én nagyon élveztem. Kivettem a laptopomat és egy darabig, még blogoltam is az itthon lévőknek a dolgaimról.
Sajnos a rendszer hibái is kezdtek előjönni számomra. Az Ottoworkforce mottója az volt We love to help, we take care of our people. (Imádunk segíteni. Törödünk az embereinkkel. ) Nos én azért megtapasztaltam az ellenkezőjét is.
Hollandiában nagy távolságokat is biciklivel tesznek meg, a közlekedési eszközöm egy elektromos bicikli volt. Azaz lett volna mert majd egy hétig nem kaptam meg, így elestem a fizetéstől sokáig. A kölcsönzést intéző jóember Piotr az ukrán frontra jött harcolni, míg „helyettesítője” meg szabadságon (holiday-en ) volt. Bevallom nehezen értettem meg, hogy a bicikli átadásához, csak egy listát kellett volna megnézni, hogy a nevem és a kapott kódomat ellenőrizzék, de ezt ott senki nem tudta lebonyolítani. Ezért gyakorolhattam a buddhista türelem erényét, pedig nem is követem ezt a spirituális utat. (Ellenben jógázom)
Szóval az első pár hét a beilleszkedésről szólt számomra. Idegenvezetőm egy harmincas magyar srác Áron volt, egy darabig lakótársak is voltunk.
Elleinte élveztem is társaságát. Kicsit egy idő után fárasztott, hogy olyan traumatizált volt, hogy állandóan azt érezte versengenie kell velem a legkisebb dolgokban. Ahogy hallottam ő nehezen tudott kapcsolódni a kollégáival is, sajnos. Egyébként nagyon intelligens srácnak tartottam.
Pár dologban egyébként segített nekem amiért hálás vagyok. De tudtán kívül, ránevelt, hogy önállóbb legyek és inkább magam oldjam meg a dolgaimat.
Bevallom most voltam először külföldön huzamosabb ideig és egyedül. Ez számomra nagyon felszabadító élmény volt, hogy ha nehezen is de egyre jobban ön gondoskodhattam magamról. Ebben nem igazán kaptam jó mintákat, vagy alám lett tolva minden vagy csináld meg egyedül végletek között voltam. Most ez mély víz volt számomra.
A közelben, mivel vidék volt, bár nagyon szép vidék, tele kis házakkal, gyönyörű kertekkel, (amiket mégsem tudok egy Magyarországi faluhoz hasonlítani, annyira jó állapotban voltak a házak) nem igazán voltak éttermek boltok. Ehhez kellett sokat biciklizni.
Egy kis ábécé volt a „táborban-faluban”, de elég drága volt. Az árak, a fizetéshez mértek voltak, tehát, a jobb fizetéshez magasabb árak is jártak.
Nem volt kolbászból a kerítés :). Az emberek egyébként, amit szerettem nagyon udvariasak voltak, még ha kissé távolságtartóak is voltak. Kicsit mi magyarok és közeli lakótársaink barbárok voltunk hozzájuk.
A nagy rendezettség összeszedettség, szerintem a nemzeti karakterük része volt, ahová jó lenne nekünk is fejlődnünk, még ha kissé merevnek is tűnik most. Nem nagyon láttam szemetet az utcán, koldusok hadát, egy kéregetőt ugyan láttam, de e kivételek erősítse csak a szabályt a történetemben. 🙂
Nem nagyon tudok főzni, de Hollandiában volt egy két olyan készétel ami tápláló és fogyasztható volt és sokkal olcsóbban. Mivel a jóga miatt vegetarianizmust akartam követni, egy darabig nem ettem húst. Erre is elég jó lehetőségem egy átlag ábécé is nagyon széles kínálattal rendelkezett a vegánok/vegetáriánusok számára is. Azért mondom, hogy egy darabig, mert úgy éreztem a váltott műszakos fizikai munkához nagyobb erőnlétre lesz szükségem ezért újra kezdtem húst enni.
Bevallom egy darabig ez jól is ment. Az új ottani munkahelyem egy Philips raktár lett, kis borotvától a „Highlander” (sic!) porszívóig mindent pakoltunk, csomagoltunk, hogy aztán szépen teherautókra kerüljön az áru.
Nem nagyon közölték és én kicsit úsztam az árral, mert az egyik héten hajnalban a másik héten éjszakába nyúló munkát kellett csinálnom.
Ez azért volt probléma, mert van egy bipolaritásra való hajlmom, vagy papíron annak számítok. Liticarb-ot szedtem akkoriban.
Az ilyen típusú munkák eléggé fel tudják kavarni az érzékenyebbek cirkádium rendszerét, az alvás ciklus kiszámíthatlansága miatt.
Én most ezzel nem foglalkoztam, nem éreztem semmit eleinte.
AMIT MOST ÍROK ELÉG REBELLIS DOLOG LESZ és remélem más számára is tanulságos.
Lassan 17 éve szedem ezt a gyógyszert és egy korábbi terápiás beszélgetésnél kiderült effektíve nem vagyok bipoláris, de valamiért a sikeres pszichoterápia hatására, csak ezt az egy gyógyszert szedtem csak. A klinikai pszichológus akihez járhattam azt mondta még nem próbálták ki biztonságos körülmények között, hogy lehet e nélküle élni, mikor egyszer elfelejtettem szedni.
E kis ördög aki nem érezte lezártnak ezt a magyarázatot, most hangosabb lett, miért kell szednem ezt a gyógyszert, ha nem vagyok bipoláris, akkor szükségem van e rá? Erre még a körülmények is egy kicsit csábítottak, mert a raktárakba való belépésnél állandóan fémdetektorral és ellenőrzéssel nézték, hogy be vagy kivisz e valamit az ember. Ez engem kissé feszélyezett, mert szégyelltem a gyógyszeremet és magyarázkodást.
Mivel nagy kulcs a rendszeresség, itthon mindig azonos időben szedtem be, reggel és este nyolckor és ezzel elvoltam, magyarázkodni senkinek sem kellett a munkahelyeken.
Mivel azonban ez a váltott műszak felborította ezt a rendszerességet, nekem kellett volna kitalálni, hogy mikor tudnám szedni, de ez kb. a munkaidőben zajlott volna. És nagyon kevés olyan idő lehetőség volt, hogy kimenjek és bevegyem ezt a kissé nagyra szabott medicinát egy nagyobb korty vízzel. Ezt unhattam meg, és a bennem lévő szabadság vágy, hogy végre egyedül élhetek, akkora (itt túlzott) önbizalmat adott, hogy úgy döntöttem nem szedem tovább a gyógyszert.
Most, hogy utólag leírom ezeket akkor döbbenek rá, hogy ezzel jó sok nehézséget okoztam magamnak. Még ha valaki vigyázz is rám odafönt, ezzel jól megnehezítettem a feladatát az biztos.
Szükségem van erre a gyógyszerre, ha rövidre akarnám fogni, de mivel ódzkodott a lelkem a kötöttségektől és függőségektől, rá kellett jönnöm ez egy hasznos függőség, hogy normálisan létezhessek.
De vissza a sztorihoz. Azt vettem észre egyre jobban zavarnak a hangos zajok és zenék, amik pl. a munkavégzés motiválására valók lettek volna.
Munka után annyira túl telítettnek éreztem magam, mintha részeg lennék, a biciklivel három balesetem is volt, mert az idegrendszeremet kezdték túltölteni, olyan dolgok amik korábban nem okoztak problémát.
Minden felerősödött számomra a látvány a hangok, az emberek arckifejezése zavart, mert valahogy „éreztem” az érzelmi állapotukat.
Később mikor hazaérkeztem találkoztam a Szuper érzékenység fogalmával, ami eddig csak perifériámba került bele.
Ezt nem patológiának írják le, egyszerűen olyan embereket jelölnek ezzel akiknek az idegrendszere érzékenyebb az átlagnál, sokkal mélyebben élik meg a dolgokat, a körülöttük lévő ingereket, mások érzelmeit ect. (érdemes utánaolvasni) https://hu.wikipedia.org/wiki/Szuper%C3%A9rz%C3%A9kenys%C3%A9g
Természetesen ennek lehet a patológiás esete is, mert a borderline, bipoláris, ADHD-val kezelt emberek is sokkal érzékenyebbek az átlagnál.
Az Egyesült Államokban HSP Highly Sensitive Personality (Szuperérzékeny személyiségek) hívják azt aki ilyen tulajdonságokat hordoz:
„Dr. Elaine Aron szerint a szuperérzékenységnek 4 fontosabb jellemzője van: a beérkező ingerek mélyebb szintű, alaposabb feldolgozása (depth of processing), az idegrendszer inger túltelítődésre való hajlama (overstimulation), fokozott empátia vagy fokozott érzelmi reakciókra való hajlam (empathy/emotional responsivity) és a finomabb részletek magasabb szintű érzékelése (sensitive to subtleties). Ezeket a tulajdonságokat már néhány tudományos kutatás is kimutatta.[9] Általános vélemények szerint a szuperérzékenység kreatívabbá és intuitívabbá is teszi az embert”
Három és egy elég durva baleset vezetett még közelebb ehhez a tapasztaláshoz, 42 évesen egy újabb dologgal gazdagodott az identitásom.
A szokásos délutáni munka menetet kezdtem meg elektromos biciklivel, és csak fél pillanatra akartam megnézni az időt, de ez elég volt, hogy a nagy sebességgel automatára állított bicikli felett elveszítsem az irányítást és csuklóval előre essek a betonra.
Nagyon rég nem volt balesetem, iszonyatos fájdalom ment végig a könyökömig a tenyeremről le is szedett némi bőrt a sérülés. Egy szántóföld mellett volt a bicikli út, tehát egyébként biztonságos helyen voltam. Az autóknak külön autó út van, kicsit távolabb párhuzamosan. Az esésemre egy jót tét lélek autós meg is állt, hogy segítsen nekem. Én a nagy fájdalom ellenére se tudtam elengedni a büszkeségem, azt reméltem, hogy a munkahelyen ellátnak, ezért a távolból egy minden OK-t intettem és ő visszaszállt az autójába és elment. Így utólag bánom is, az is bennem volt, hogy ne késsek el a munkahelyemről.
Egy pillanatra megálltam az egyébként szürke Holland ég alatt és őszintén nem értettem mi a fene van velem. Hogyan történhetnek velem ezek a dolgok és most ez is. A félelmem és vágyam, hogy gyorsan lássanak el erőt adott, hogy felszálljak a biciklire és a fájdalmam ellenére elmentem a Ostrumban lévő raktárba, a munkahelyemre.
A raktárban az Ottoworkforce-nak volt egy külön irodája ún. on sight iroda, akikkel közvetlenebb kapcsolatot lehetett tartani a távolabbi venloi iroda helyett. Itt kaptuk meg a munkavédelmi cipőt, szekrénykulcsot, mellényt ect.
Ide mentem be, és szerettem volna segítséget kérni. Amit említettem introvertált vagyok, a beszéd tempóm és ahogy gondolataim összeszedem talán megfontoltabb mint egy extrovertáltnak, illetve a fájdalmam miatt, nehezebben szedtem is össze azokat, főleg nem angol nyelven.
Az iroda vezető egy 27 éves Roy nevű holland úriember, igencsak arrogánsan kommunikálta le a dolgot. Mivel nem vérzett a kezem és akkor nem volt túl látványos a sérülésem, csak a saját érdekeit nézte, hogy aznap nem tudok bemenni és elkezdett hidegen kifagattni.
Én ezt nehezen bírtam és azt mondtam (Would you give me a first aid kit? Tudna adni egy elsősegély dobozt?) Ekkor derült ki nem igazán voltak ilyen helyzetekre felkészülve, mert még vissza kérdezett, hogy mire van szükségem. Végül egy ragtapasszal látott el a külszíni sérülést lefedendő.
Orvosi ellátást akartam kérni, mire közölték, hogy nincs erre lehetőség. Ekkor tudtam meg, nem a legjobb körülmények között, hogy az általam fizetett biztosítás nem fedi ezt le.
Semmi információval, kiviharzottam a raktár elé és egy Google maps-el kikerestem a helyi GP-t (házi orvost) és pofátlanul (de kedvesen) kértem a segítségüket, ők másnapra beutaltak röntgenre.
Otto-ék még a jövő hétig akartak váratni. Egy jó lelkű lengyel fiú a kedvemért elkocsikázott velem Venlo-ba a kórházba, hogy a röntgen után gipszbe tegyenek.
Ennyit mára, lesz még Covid és hasonlók Folyt köv.
Folytatva 2024.08.10
Szóval folytatva a sztorit, amire Roy V. a helyi onsight iroda vezetője, főnöke egy ragtapasszal akart lerendezni, a másnapi röntgenes vizsgálat egy gipsszel ajándékozott meg a jobb karomra. Ez volt életem első gipsze egyébként, azt mondták lehet csak zúzodás, de hogy gyorsabban gyógyuljon ráteszik a gipszet, illetve majd a levétel után mondják meg biztosan mi lesz a továbbiakban.
Nagyon kultúrált kórház volt, s bár várakoznom kellett ezen körülmények közt az idő valahogy nem haladt olyan lassan. Minden kórházban, rendelőben jól felszerelt étel is ital automaták voltak, akár teljes szendvicsekkel is. Egy szekrényt kell elképzelni ami bankkártyával működött és csak akkor tudtad kinyitni ha minimum 10 Euro leszedhető volt a kártyádról, DE nem kellett ennyiért fogyasztani természetesen. Annyi minden vettél ki amire szükséged volt, és a 10 Euróból csak a kivetett vonta le. Ez jól jött, hogy ne ájuljak el.
A srác vissza is fuvarozott engem, közben megbeszéltük, hogy mennyi problémánk van az Otto-val, mondta közszájon terjeng: „My motto Fuck Otto”, utalva az Otto kissé túlidealizált mottójára is: My motto: We love to help.
Már itt kezdtem érezni, hogy kissé türelmetlenebb vagyok és gyakran fájt a fejem is. Haza érkezésemkor kiderült a vérnyomásom magas is lett, de ez egy későbbi történet.
Ottoworkforce-éknál úgy ment a szabadságolás, hogy egy applikáción keresztül illetve telefonon felhívtam egy megadott számot a Sick Report címzéssel, ahol bejelentettem, ha beteg vagyok. Ez megtörtént még egy szép szerelmes levelet is írtam Dzsenifernek is magyarul kifejtve benne, hogy szerintem mi lehetett a balesetem oka. (részben igaz volt a váltott műszak, erős hatással volt rá)
Szabadásot kaptam végre és közben még amolyan táppénzen is voltam kevesebb fizetést kaptam, amiből még le tudták vonni a szállásom árát.
Ezt is ez a cég intézte egyébként, tehát erről az oldalról elég kényelmes volt. Néha megjelentek tartozások a számlámom amit nem igazán értettem, hisz megbízást kötöttem velük, hogy ők vonják le mind a szállás, mind a biztosítás díját.
Aztán kicsit nyomoznom kellett, kiderült amikor nem volt bevételem, vagy kevesebbet dolgoztunk a héten, akkor nem tudtak kellő összeget levonni, ezért ilyen varázslatokat kellet csinálniuk.
Back to Holiday: Bár gipsszel mászkáltam, nagyon élveztem a dolgot körbe nézhettem azon a vidéken, egy kis erdőbe beleszerettem és találtam mellette egy tó félét is tele vizimadarakkal. Eljutottam a kikötőbe is, és ismerkedtem az emberekkel, nagyon felszabadultnak éreztem magam és hobbim lett, hogy idegeneket szólítok meg és elbeszélgetek velük. Talán az is benne volt, hogy ekkor már nem fogott vissza gyógyszer annyira és hazai póshasztó, kényelmes lét. Ez az élmény maradhatatlan emlékeket hagyot
Ekkor egy másik kis kunyhóban laktam egy lett párocskával a srác programozónak tanult a lány marketingesnek készült, de melóztak ők is rendesen. A kis ház úgy nézett ki mintha a hét törpe otthona lett volna, vadmacskák járkáltak néha a környéken annyira a zöldben volt. Bevallom egy párszor el is tévedtem amikor valaki házát kerestem.
Akkoriban kezdtem blogolni hogy hogyan élem meg a dolgokat. Emlékszem azt írtam, hogy az egyébként nagyon kedves pár, hajnalban úgy csapja be az ajtót és olyan hangosan jár kell mintha csatába indulnának és majd kiesem az ágyból.
Több mint valószínű, hogy a Litium által blokkolt érzékenységem kezdett előjönni. A fejem pedig egyre többször lüktetett, az időbeosztás miatt a reggeli jógát se tudtam már rendszeresíteni, néha relaxációval próbáltam kompenzálni a dolgot, főleg mert egyre kevésbe aludtam jól.
Amikor jött a gipsz levétel az már az Otto egyik kissé marcona sofőrével tudtam lebonyolítani, ő vitt el a másik kórházba. Az orvos egy férfi volt leszedte és azt mondta jövő héten már dolgozhatok is. Én azért még aggódtam és a maradék fizumból egy fizikoterápeutára is befizettem. (Igazi Krőzus voltam) a finom megnyugató nő gondoskodás jobban megnyugtatott bevallom.
A szabadidőmben még kiélveztem, hogy a szállásunkon ingyen Netflix volt így végig nézhettem a nagyon hype-olt Stranger Things és a kevésbé main stream Sandman sorozatokat.
Ekkor már október volt, vissza mehettem munkába. Azonban mivel tartottam egy újabb balesettől, kértem, hogy helyezzenek már át, a kissé barakk szerű, de a raktártól öt percre lévő szállásra, ami szintén egy falu volt. Szürke mobilházakkal amelyekben kb. 4 embernek volt hely.
Itt a helyi recepciós-gondnok egy magyar srác volt. Utólag hozzáfűzném ezeket a helyeket szintén az Ottoworforce működteti Kaphra név alatt.
Kaptam egy single room-ot, egy lengyel házaspár és egy srác mellett. Piotr volt a ház ura, egy szó se beszélt angolúl, nem is tudom, hogyan tudott beilleszkedni, elég sokat hallhattam élőben a sokat emlegetett lengyel habitust a panaszkodást a szájából (Ezt mondjuk mi magyarok is mesterien űzzük )
A jó ember nem volt egy hallkan lépdelő ballerina, szerintem alapból sem, mert minden éjjel hangosan köhögött krákogott így itt sem tudtam aludni rendesen. Nem igazán foglalkozott a higiéniával és kellő természeteséggel köhögött bele majd az arcomba egy párszor.
Eddigre azért már, eléggé ki lehettem, mert szép lassan én is betegnek kezdtem magam érezni. Lehet pszichésen produkáltam magamnak, de sikersesen. Illetve történt még egy incindens ami rásegített erre történetre…….
Folyt. köv.
Az elmúlt évek és ventilláció Read More »
Testemen él emléked (trigger warning)
Tán meg is haltál, nincs tovább, belül nem élek,
a szavak elhalványodtak, többet nem érzek,
fáj, hogy valahol távol, mégis létezel,
de hogy miért nem, miért nem megy, már nem kérdezem,
és vágyom emléked, szomorú könnyek folynak,
dől minden, leég, hamuvá leszünk, alatta a romoknak,
kezem kezedet keresi, mintha valami fontosat jelentene,
a tüzes por betakarja testünk, távoli minden emlékünk,
volt, mikor jó volt és volt, mikor tiszta,
lelkem ma már csak a szorongó könnycseppeket issza,
sztereotip vélemények, manipulatív, zsaroló, szemét,
azt kívánod, bár jobb ember lehetnél,
és aztán a hasítás jó és rossz között,
elveszik a kapcsolat, agyad és lelked elpörög,
és a zsepik ott rohadnak melletted,
az ölelő cicát szorítja két kezed,
mintha megvédene önmagadtól,
aztán mégis ellentétes kezed ellentétes karodba karcol,
és folyik a vér, de nincs már több fájdalom,
és a betük majd lassan … lassan jönnek,
eltervezett: a betűk formái s benned gondolatok pörögnek,
és akkor azt hitted … én magamat rossz embernek látom,
mert minek lássam, az impulzív, áramló vér a mellkasomra nyom,
és csak állsz ott, valahol, tőlem nagyon messze,
és az életemre ismét leszáll az elhagyott gyerek képzelete,
és csak egy messzi kép maradsz, egy ködös fantázia,
valahol talán létezel,
testemen él emléked,
rajtam vérzel el.
Testemen él emléked (trigger warning) Read More »
Régen
Bárcsak kitörölhetnék dolgokat ,bárcsak tudnék higgadt lenni helyzetekben,bárcsak …..!
De sajnos nem tudom.
A sérülések bennünk tobább élnek,ha ezt észre sem vesszük,egyszer csak valami kihozza és mintha bekattannál olyan hatással van rád egy-egy nézés,egy-egy szó….
…és nem értik mitől vagy hülye…