Karácsonykor otthon voltunk a szüleimnél.
A férjem kivitte a kisfiunkat és még a családunkból egy másikat a játszótérre.
Mondtam neki, mindjárt jövök, hozok egy labdát.
Visszaérek, látom, hogfy a kisfiam nagy lelkesen ereszti le a koszos téglát a csúszdán.
Mondom neki, kisfiam, ezt nem szabad! Ez felsértheti a csúszdát és akkor nem lesz már többé szép és kiszakíthatja másnak a ruháját.
fogom a leérkezett téglát és hajítom odébb. gyanúsan ragadós kosz terül szét a kezemen.
szagolom, talált, süllyedt, kutyaszaros a tégla. Meg a kezem is, meg a gyermekem ruházata és a csúszda is.
Na, itt elvesztettem a türelmemet, és jól lerámoltam a férjemet, hogy hát én nem hiszem el, hogyf 10 percre nem lehet rábízn ia gyereket.
a gyereket is jól megrángattam és bementünk egy közeli nyilvános helyre a mosdóba.
szegényem egész úton sírt, hogy apa, papa.
mikor már lehiggadtam, mondtam nkei, hogy ne haragudjon. mérges lettem, mert nekem nem olyan vicces a kutyagumit mosogatni az ő ruhájáról, meg a csizmájáról meg a kezemről meg a csúszdáról…
de ő igazából nem hibás, ő nem látta, hogy koszos az a tégla. apának kellett volna odafigyelnie rájuk. és ne haragudjon, és nézze, milyen szépen lejött minden a kis ruhájáról… nem lesz semmi baj, most majd megszárad ez otthon és kicsit otthon fogunk játszani.
egész megbékült. otthon már nevetgélve mesélte a sztorit a nagymamának.
hát ez kemény lecke, ilyen helyzetekben is higgadtnak maradni. ,márpedig erről van szó, hogy az én illemkönyvemben ilyen szélsőséges helyzetekre kell felkészülnöm, mert azt akarom, hogy a gyerekem pozitív mintát lásson és ne tanuja el tőlme azt, hogy méregbe gurulok és apjával veszekszem és sírok…
mert viselkedni tudni a könyvecském szerint ezt is jelenti – nem elveszíteni a fejemet SOHA, SEMMILYEN HELYZETBEN. MINDIG KEDVESNEK ÉS UDVARIASNAK MARADNI.
HA KUTYASZAROS LESZ LEGKÖZELEBBA CSÚSZDA MEG A GYEREKEM MEG A KEZEM, NEVETNI FOGOK CSAK RAJTA, ÉS AZT MONDOM MAJD A CSEMETÉNMNEK – GYERE, KISFIAM, GYORSAN LEMOSSUK ezt a koszt EGYÜTT… KI ÉR ODA ELŐBB A MOSDÓHOZ? így nem lehet sajnos most tovább játszani, mert másokat is összekoszolunk…
APÁRA MEG MAJD KEDVESEN RÁMOSOLYGOK ÉS AZT MONDOM NEKI: nem baj, mással is előfordul. és hogy REMÉLEM, SZERENCSÉT HOZ!!
hát valami ilyesmi…
az én illemkönyvemet már írom, tanulok a velünk megtörténő esetekből és felkészülök.
Én megtanulok viselkedni! nem kritizálni az idiótákat, nem üvöltözni a gyerekemmel, aki semmiről nem tehet, és nem korrigálni az összes hülyét magam körül, hanem meghagyni őket a hitükben és a saját világukban.
ezt jelenti úriembernek lenni. elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk. akor is, ha ez nagyon nagyon nagyon nagyon nehéz bizonyos helyzetekben.
Szerző:
