Az emlékezet nem csal?

Többször előfordult, hogy valamit elrontottam, de senki nem szólt, míg magamtól rá nem jöttem. Következzen néhány konkrét példa.

  1.  Szilveszteri buli, én készítem a majonézes krumplisalátát. Aztán evéskor felvisítok: Ebből kihagytam a sót! Erre az ex: Én láttam. Mondom, akkor miért nem szóltál? – Úgy be voltál indulva…
  2.  Melóhely, nézegetem a helyesírási szótárat, aztán: Jé, én ezt eddig pont fordítva javítottam! Kollégina: Tudtuk. – Akkor miért nem szóltatok? – Olyan jól elvoltál vele…
  3.  Másik munkahely, egyszer csak rájövök, hogy eltoltam a beosztást, egy olyan napra is megcsináltam, ami nekünk szabad volt. Megszólalok: Elbasztam a beosztást! Mire K.: „Ezek már két napja mondják…” – És miért nem szóltatok??? – Hááát…; vállrándítás. Erre megkérdem „ezektől” is, válasz ugyanaz.

Na, akkor már elkezdtem gondolkodni, miért nem szólnak ilyenkor nekem? Mert félnek a következményektől! Pedig hát 95%-ban az lenne a reakcióm, hogy káromkodva gyakorolnék némi önkritikát, t. i., hogy „de hülye vagyok”. 4% esély van az anyám-féle reakcióra, hogy akkor ezt én nem csinálom: NEM FŐZÖK TÖBBET; NEM JAVÍTOM SEHOGY, AHOGY VAN, ÚGY HAGYOM; NEM CSINÁLOM TÖBBET ÉN A BEOSZTÁST. Na de ott van az 1%, hogy még őket baszom le hisztérikus kirohanás kíséretében. Na már most ez rizikós, mert ahogy a lányom mondja: én ebből nyerek kétórányi energiát, de a másik két hétre kimerül. Szóval nem éri meg kockáztatni.

Mégis volt egy idős kollégám, nem egy beszari ember, aki megjegyezte (amikor rosszul mondtam valamit): – Ha kérdeznek valamit, te kinyilatkoztatásszerűen rávágod a választ – és ingatta hozzá a fejét. Mondom, persze, mert tudom, hogy tudom. És itt a bökkenő. Itthon mindig letagadták/a fantáziámra fogták stb., ha én emlékeztem egy (nekik kellemetlen) eseményre, holott tudtam, hogy úgy volt. Ez belőlem azt hozta ki, hogy akkor amire emlékszem, az úgy általában is igaz; holott egész más egy eseményre emlékezni, mint tárgyi tudást igénylő dolgokra. Például rájöttem, hogy egy dalszövegben szent meggyőződésem volt a szórend, pedig fordítva van… Bizony az emlékezet olykor csalhat. Még az enyém is!

Szerző:

Belépett: 1 nap

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

4 gondolat erről: “Az emlékezet nem csal?”

  1. Ja, és van még egy formula, ami a nárcisztikusságomat bizonyítja. Amikor a fiúk „elém vetődnek”, h ‘Kleó’, neee! Aztán ezeket a szitukat enyhe ingerültség után egész asszertíven megoldom. Kivéve, ha nincs neee, hanem az illető benne van egy kis balhéban…

Írj megjegyzést