Korán érkeztél ma vissza, te szürke, komor mélabússág ki, mint egy lepelként rámnehezedve merengésre késztetsz. Reggel elküldtelek, hagyj most engem, nem érek rá. Ezer dolgom van, vendégek jönnek. Úgy volt estig haza se jössz, de a vendégek hamar elmentek s te, mint egy igaz, hű társ visszatérsz. Nem hagysz nekem nyugtot, pedig még most is dolgom lenne a vendégek után, vagy legalább pihenni hagynál egy kicsit. Próbállak elküldeni ismét téged, hogy nyugodalmam legyen végre, de nem megy. Nem hallgatsz rám. Szinte körém fonódva fojtasz meg, mint egy tövis, mi szorít, szúr s mozdulni nem enged. Legyengülök ismét az ellened való küzdésben, s hagylak… győztél… megint… Belefáradtam ma is… ismét… mint mindig… Átadom hát neked lelkem, elmém. Játssz vele, amíg kedved tartja.
Szerző:
