A persona egy álarc, amit azért viselünk a társadalomban, hogy megvédjük magunkat.
Iszonyatosan fárasztó ezt viselni, ha teljesen más van belül, mint kívül.
Nekem olyan irdatlan energiáimat emésztik föl a közeli és távoli családi ügyeim – romokban heverek egy-egy találkozás, beszélgetés, közös nyaralás után – hogy most még a baráti programokon is alig tudom moderálni magam, felvenni egy kicsit boldogabb ,elégedettebb, vidámabb, normálisabb arcot, és nem mutatni, hogy a lelkem ismét egy szemétdomb, felszántva és felkaristolva, és sajog mindenem.
Nagyon keményen dolgozom azon, hogy lazítsak a családi kapcsolataimon.
Nincs énnekem erre szükségem. Ilyen áron nincs rá szükségem.
Élni akarom a saját életemet, és a gyerekemnek a lehető legjobb mintákat adni.
Nem fogom engedni, hogy az én gyerekem lássa a marakodást, a kritizálást, a leértékelést, megélje a gúnyolódást, az örökös elégedetlenkedést, a lelki és fizikai agresszivitást, és szem és fültanúja legyen mondvacsinált mérgező konflktusoknak, céltáblája legyen iróniának, lekicsinylésnek, gúnyolódásnak, türelmetlenségnek, hogy eltanulja a modortalanságot és kiszámíthatatlan hangulatingadozásokat, a destruktív figyelemszerzést, az önzőség különböző formáit.
Szépen lassan már amúgy is lazulnak ezek a szálak…
KÉpes vagyok játszmából időtöltést csinálni.
Még észre sem fogják venni. így van. ügyes leszek.
Szerző:
Kuldtem kepeslapokat a mergezo csaladtagjaimnak.
nehogy azt higgyek, hogy megsertodtem.
dehogy.
kuldok kepeslapokat majd maskor is. magam helyett.
belolem nem esznek. vagy csak ketevente. vagy aztan majd harom.
s igy tovabb…