argobalogtibi

Belépett: 3 év
Rólam:

Szkizoaffektív zavar kevert tipusa F 2520

74-es születésű vagyok, vízöntő a tigris évében.98-ban skizofréniával vettek fel a pszichiátriára, később módosult F 2520-ra.Volt egy rövidebb időszak, amikor nem szedtem a gyógyszert, tudni akartam milyen, tehát rendőrösdi sztorim nekem is van, gondolhatod, amikor tudják, hogy előtte az idegenlégióban szolgáltál, és megszöksz a zárt osztályról…2006-óta rendszeresen szedem az előírt orvosságot,azóta nem is voltak gondok. Búvárkodom, autót vezetek, magasban dolgozom extrém körülmények között, néha kötélből, néha anélkül. Olvastam, hogy a betegek visszanyerhetik, több vagy minden képességüket, én ebben hiszek, bár a tudomány jelenlegi állása szerint a gyógyszerekre életünk végéig szükségünk lesz.2011-ben elkezdtem írni terápiás jelleggel, már vagy egy fél szakdolgozatnyi összejött. Elkezdtem utána olvasni a hipofízis, szerotonin, dopamin, neurokémiai témáknak, hogy jobban megértsem, milyen folyamatok zajlanak le ilyenkor. Persze az élethez kell egy kis Jupiter. Nem tudtam különbséget tenni az élményeim között, nem tudtam, hogy valahol olvastam, hallottam, álmodtam, vagy csak elképzeltem, vagy tényleg megtörtént. Egy mátrixban éltem ahol semmi sem az, aminek látszik, mindennek és mindenkinek megvan a saját pályája. Különleges képességnek tartottam, magasabb rendűnek a megszokottnál, ezért sem lehetett meggyőzni a betegségről.

Miért vagyok itt a Búrán:: Olvasgatni,néha irogatni
Kedvenc dolgaim: : Nap,tenger,óceán,hegyek