A Távol élete (versterápia)

Ma volt verbális terápia is, rendes, élő, pszichológusos. Már megint idegesen járkáltam fel-le mint egy hülye, szétbontottam, túrkáltam a hajam, az asztalra dobáltam a csatot és feltűnően feszült voltam, a beszélgetéstől, wáo, élőben, úgy, hogy még figyel is rám heti egyszer valaki, komolyan feszült leszek mindig. Hiába jó érzés is, elég feszült dolog sokszor. Felvenni velem a kapcsolatot alapvetően egy művészet verbálisan. Majd az utolsó 20 percben, amikor elfáradok, leülök. Nos, akkor tudok közelebbivé válni, igazán elérhetővé.

A versterápia viszont megy időről időre. Ha bármi ér, van mihez nyúlni. Bármiféle motivációm a művészkedéshez inkább hétvégén van. Hétközben csak a napról napra lebegés és túlélés.

Még a múlt heti kiborulásom utórengései:

Közel lettél, túl közel, lelked lelkembe ért,

volt pár spontán óra, csak érzett, semmitől se félt,

pedig az ölelésed, a hangod, ott oly messzi voltál,

távoli voltál, s én lebegtem, hangod messziről jött,

tudtam, csak látomás vagy, semmi se örök,

és így is maradt, a Közeli újra Távoli lett,

és mit éreztem belőled, lelkemben örvénylően pergett,

örvénylően, végig sodort a szélvihar,

majd újra ott álltam egyedül érzelmi önmagam,

ott álltam újra egyedül lebegve, s már nem volt se ég,

se föld, se ember, se Te, senki se a közelembe,

kisírtam magunkat és a világ újra visszájára váltott,

lelkemben a Közel a Távolnak kiáltott.

Hangja megrezgett, de mi Távol az Távol marad,

egy-két összeérő Közelség könnycseppeket fakaszt,

és taknyoddal – könnyeddel a párnába vésed,

milyen örök idegenségben, mindentől, mindenkitől Távol élned.

 

Szerző:

Belépett: 3 hét

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

3 gondolat erről: “A Távol élete (versterápia)”

  1. Sziasztok!

    Örülök, ha tetszik. 

    smiley

    Ilyen ez a dolog. Ha egyszer valami bevágódik vagyis a lebegésből becsapódik az rohadt nagyot szól. Akkor aztán dolgozhatok rajta napokon keresztül, hogy átmossam magamon. Aztán felszáll minden lélek-részecském és újra egy kis pamacsba sűrűsödik az égen, távol innen. Fél évente egyszer ha sikerül véletlen összefutunk ezzel az illetővel, csak úgy az utcán ….  és lehet ott kora reggel még lebegek, ő pedig szinte mint egy látomás, de ha utána ha csak chat-en is beszélgetni kezdünk, esélyes, hogy szétrobbantja a buborékomat és belém költözik ( mert megvan az élő emléke is)  …. és aztán utána átkozom a magas eget, hogy mindent (mindenkit) ezerszeresen érzek. hogy közel engedek … majd újra távol van. Ebbe bele lehet őrülni. 

Írj megjegyzést