A ragadozómadár / halál – mesém / 11. 02 hajnali 1 óra

Már semmi, semmi se fáj,
belül didergek, s percekbe sűrűsödik a Halál,
A Halál? Mint egy ragadozómadár csak száll, elkap, repít,
nem érzel már semmiféle földi kínt.
Csak szállsz vele, fel-fel-messzire,
szemed tágra nyíltan réved a semmibe.

Kockába zárt lelked kitör a hidegből,
forrósodik a vér csepergésétől,
ahogy szilánkok ereidbe vágnak,
így fordítasz hátat földi hazádnak.

Ekkor már lebegsz valahol nagyon távol,
a madár ledobott a mennyei határon,
ahol ott élnek mind az Örökre Szépek,
kik barátságosak, befogadóak,s így hozzád érnek.
Megérint valami furcsa tisztaság. bizalom és szeretet e tájon,
felszabadult érzés, végre már ott mélyen benned semmi se nyom.

( Megtörtént a Halálom? )

Koporsód szép, hisz első mindig a külső,
szépen, legszebb ünneplő ruhádban készítenek elő,
lelked tested felett messze lebeg, s figyeli,
hogy a test milyen csuda ruhákban végzi.
Elbúcsúztak, s Te is elbúcsúztál, a ruha a férgeknek nem számít,
évek telnek, s a gazos sír felett a ragadozómadár elsüvít.
Szerte fekete hollók bandáznak, a Föld alatt szerte bomlott tested,
Halottak Napján a csontok megrezegnek,
és szellemed előtör kis csinosan ott lebegsz éjjel az ágya mellett és kísérted:
Visszajöttem holtan.
Ő felriad, de nem lát, csak egy hideg fuvallat vagy,
ágya elé ruhákat szórsz;
– Ez tőlem, mi megmaradt!
Tartsd meg most már magadnak!

Szerző:

Belépett: 3 hét

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

Írj megjegyzést