A közért szó

Azoktól kérdezem, akik vidéken laknak, messze Budapesttől és valaki a boltra azt mondja, hogy közért, mit gondoltok? Gondoljátok azt, hogy az illető budapestről jött, esetleg azt, hogy élt valaha ott és akkor vette át. A közért tipikusan budapesti szó? Én annak gondolom. Higgyétek el, sok helyen nem is ismerik ezt a szót, mondtam én már valakinek és csak nézett, hogy miről beszélek. Akkor mondtam, hogy bolt, ekkor le is esett neki. Ez történt egy régebbi netes haverommal is, aki Szabolcs megyében lakott. Nem tudta, hová készülök menni, de, ha elmondtam, hogy bolt, úgy értette csak meg. Mi a véleményetek a közért szóról? Budapestiektől kérdezem, hogy szoktátok használni? Én régen használtam, de már leszoktam róla, vagyis amikor az jönne számra, akkor gyorsan megváltoztatom boltra. Otthon azért elengedhetem magam, ott úgyis tudja mindenki. 

Szerző:

Belépett: 2 év

Linzer

Blog kommentek: 732Blog bejegyzések: 27Regisztráció: 06-05-2018

11 gondolat erről: “A közért szó”

  1. Én attól függően használom az azonos/hasonló értelmű szavakat, hogy milyen hangulatú a mondandóm. Aztán van, mikor vicceskedő kedvemben vagyok, és direkt olyan kifejezéseket használok, amit csak bizonyos tájakon ismernek, pl. lábtó a létra helyett laugh​​​​​​

    A közért, ápisz és társaikat igyekszem kerülni azért, mert nem szeretem a helytelen használatot, még ha köznevesült is, de ez már a ketyóm. 

  2. Nekem a mániás kedvenc szavam a közért, de sajnos mellőznöm kellett, igy leszokóban vagyok, de még mindig figyelnem kell h ne közértet mondjak. Otthon azért elengedem magam időnként. De ez se szabadna mert megint rászokok. 

    De mindegy is, a celluxot és a hegyező szót se lehet használni.

  3. Tixo… Mit pislogtam, mire elmagyarázták, hogy az a ragasztószalag laugh​​​​​​

    Viszont instant agyérgörcsöt kapok, ha valaki helytelenül használ kifejezéseket, például azt mondja, hogy „Vimezd ki a lábast”, vagy égőt használ izzó helyett. Olyan ideges tudok tőle lenni, hogy nem igaz. 

Írj megjegyzést