A háromszázötvenharmadik napon

Dorottya ijesztő mértékben elhúzódott, mely helyzethez megértéssel viszonyulok. Ma nyilatkozatot fogalmaztam, és könyveket taperoltam. Én, Stromfeld Leopold büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy minden eddigi kijelentésemet visszavonom, tehát magamtól voltaképp elhatárolódom! Végiggondoltam és talán a méz mégsem undorító annyira mint ahogyan azt korábban állítottam. Az óraátállítás irtó frankó, Gálvölgyi János jóképű, Papp Réka Kinga egyszerűen fantasztikus! Meg a többi… Beszéltem ma egy lánnyal aki „nagyon adta”, faszán lezserül tolta a vakert, mint bamba bölcsis a műanyagdömpert! Mocskosul ijesztő volt, eleinte azt hittem, hogy egy ordenáré messzi galaxisból fogtam egy kóbor jelet! Mondtam neki, hogy „az ég áldjon Violám, sok sikert, erőt, egészséget!”, aztán az új pizsamámban pózoltam. Olyan vagyok mint egy ügyefogyott szereplő valamelyik Adam Sandler filmben, ahogy így magamba gondolok, és ki másba is gondolnék, ugye? Mondjuk Dorottyába belegondoltam magam elég rendesen az imént, de csak mert nem volt semmi érdekes. Néztem a Kötöttfogást, de most éppen még a világ dolgai sem érdekelnek eléggé. Tóth Árpádot olvastam, „szép bús csodákról álmodol”, így tovább. Uncsi egy bolygó ez, és mikor ezt mondom a nagy faszfej fejemből fabrikálok metaforát. Villanyoltás után vagyunk, illetve vagyok. Egy virágkosár-készítő tanfolyam helyre rázna, de inkább kipihenem a nemlét fáradalmait tágas lakosztályomban. Két ünnep között talán bemegyek a városba, megcirógatok egy utamba eső törpetacskót, hajléktalanoknak harmonikázok, aztán egy forgalmas téren felgyújtom magam. Próbálok fiatalosabb, dinamikusabb lenni, na. Karácsonykor pedig előreláthatólag előszedek egy lemezt hatvankilencből, „Christmas Party”, ez a címe, direkt év végére tartogattam. Micsoda hangulat várható! De még mielőtt ez lejátszódna, hétvégén írok egy durván terjengős szabad verset, Árvai Ármin álnéven, „A lét elviselhetetlen testszaga” címmel, ami a már évek óta úgyis dögunalmas Jelenkor HELYETT fog megjelenni Januárban. Szilveszterkor aztán kurva magányos és lehangolt leszek, pedig ha lenne egy kis maradék sütnivalóm addig kóvályognék a rivalgással terhelt utcákon míg nem egy illuminált, vidékről beesett malacfejű maca a CARPEDIEM nevében az ölembe nem okádik. Szóval, ugyan nincs már sok hátra az évből, komoly terveim vannak! Jövőre pedig rendbe hozom az életem! Mindenekelőtt indítok egy youtube-csatornát amelyen a telepi galambok napi vívódásait kommentálom majd. Nagyobb májer leszek mint Dzsingisz Kán a maga idejében. Minden jó ha a vége yo, mondom aztán kikerekedve.

Szerző:

Belépett: 3 év

heimweh.

Blog kommentek: 1916Blog bejegyzések: 82Regisztráció: 14-03-2016

1 gondolat erről: “A háromszázötvenharmadik napon”

Írj megjegyzést