A bennem élő színész


 Miért van az, hogy a bennem (bennünk) rejlő  SZÍNÉSZ néha azt látja a legegyszerűbb és legkönnyebben eljátszható szerepnek, ami tökéletesen ellentétes a bennem rejlő EMBER igazi jellemvonásaival?
  Így történt ez akkor is, amikor én jószívű, gondoskodó, a szentimentalitásig együttérző kisgyerekből állítólag egyszeriben „ellentmondást nem tűrő, egoista zsarnokká” fejlődtem, aki „mindenkit manipulálni próbál, és semmibe veszi mások érzéseit.”

 Van egy nagyon éles emlékem arról, hogy egyszer, úgy 7-8 éves koromban azért maradtam le egy karácsonyi versmondó versenyről, mert épp akkor találtam egy megfagyott fecskét az udvaron, sírni kezdtem, keresztet csináltam neki és eltemettem ahelyett, hogy a (környezetem által is elismert, tehát remélhetőleg nem csak beképzelt) szavaló-és nyelvi tehetségemet villogtattam volna ott és akkor, a karácsonyi rendezvényen, ahol mások (nálam kevésbé tehetségesek) persze villogtatták…Miért maradtam le a sikerről, miért éreztem úgy, hogy ott és azonnal el kell temetnem azt a fecskét? Mert nem tehettem másképp, mert akkor ez látszott a legkönnyebben járható útnak, akkor én őszintén, minden színészkedéstől és álszentségtől mentesen egyszerűen csak „jó” akartam lenni!                     

A bennem élő EMBER csak legritkább esetben volt képes azonosulni az általa eljátszott SZÍNÉSSZEL és annak SZEREPEIVEL.
Ennek fényében könnyen belátható, hogy miért szenvedek én a manipulatív, egoista zsarnok címkétől, utálom ezt az önzésnek, zsarnokságnak, manipulációnak kikáltott borzalmat, amiben most élek. Ez nem én vagyok! Vissza akarok találni önmagamhoz, de hogyan, hogyan hogyan kell????????????????????????
Észre se veszem az állítólagos önzésemet és manipulációmat!
Van egy „harmadik út”, egy harmadik szerep, amiben viszonylag otthonosan mozgok.       Egyes „barátaim” a saját szórakoztatásukra tartanak/ vesznek maguk mellé engem.Ez az igazmondó, csörgősipkás bolond, a bohóc, a jogulátor, az igricz, a vásári mutatványos szerepköre. 🙂
Bántó, amikor odamondogatok, de mivel „a további haszon érdekében nagyon is jól használható, tiszta” tükröt tartok eléjük, nem fejeznek le.                                                  
A családomnak  is tükör voltam, de ők jobbnak látták, ha darabokra törnek, mielőtt számot kéne adniuk a látottakról…

 


Szerző:

Belépett: 6 hónap

accatone

Blog kommentek: 1081Blog bejegyzések: 45Regisztráció: 20-05-2011

Írj megjegyzést