Miért van az, hogy a bennem (bennünk) rejlő SZÍNÉSZ néha azt látja a legegyszerűbb és legkönnyebben eljátszható szerepnek, ami tökéletesen ellentétes a bennem rejlő EMBER igazi jellemvonásaival?
Így történt ez akkor is, amikor én jószívű, gondoskodó, a szentimentalitásig együttérző kisgyerekből állítólag egyszeriben „ellentmondást nem tűrő, egoista zsarnokká” fejlődtem, aki „mindenkit manipulálni próbál, és semmibe veszi mások érzéseit.”
Van egy nagyon éles emlékem arról, hogy egyszer, úgy 7-8 éves koromban azért maradtam le egy karácsonyi versmondó versenyről, mert épp akkor találtam egy megfagyott fecskét az udvaron, sírni kezdtem, keresztet csináltam neki és eltemettem ahelyett, hogy a (környezetem által is elismert, tehát remélhetőleg nem csak beképzelt) szavaló-és nyelvi tehetségemet villogtattam volna ott és akkor, a karácsonyi rendezvényen, ahol mások (nálam kevésbé tehetségesek) persze villogtatták…Miért maradtam le a sikerről, miért éreztem úgy, hogy ott és azonnal el kell temetnem azt a fecskét? Mert nem tehettem másképp, mert akkor ez látszott a legkönnyebben járható útnak, akkor én őszintén, minden színészkedéstől és álszentségtől mentesen egyszerűen csak „jó” akartam lenni!
Ennek fényében könnyen belátható, hogy miért szenvedek én a manipulatív, egoista zsarnok címkétől, utálom ezt az önzésnek, zsarnokságnak, manipulációnak kikáltott borzalmat, amiben most élek. Ez nem én vagyok! Vissza akarok találni önmagamhoz, de hogyan, hogyan hogyan kell????????????????????????
Szerző:
