A. Bocs, hogy már megint itt nyígok. B. Annyira dühös vagyok, hogy már kulcsszó is alig jutott eszembe. A bejegyzés!: Röviden és tömören: még annak idején, amikor nem kerültem ki – a káros környezetből, ahol voltam, hogy burkoltan fogalmazzak -, akkor lett nekem egy ellenségem. Visszaolvasgattam a régi üzeneteit, és olykor nagyon pozitív hatást tett rám az a stílus -, márpedig szivatott rendesen, túl is lőtt a célon, mert bosszút állt, természetesen – amit használt velem szemben. Márpedig ez az egyik leggyűlöletesebb ember a számomra, és dühít, hogy mégis bejön az a stílusa, ami szinte a cseszegetésem egyik alapja volt! Egyébként ez a pozitív hatás, amit érzek ezzel kapcsolatban, sajnos ahhoz a személyiségtorzuláshoz kapcsolódik, amit később, hetedik-nyolcadik osztályos koromban szenvedtem el. Ez a személyiségtorzulás szó lehet, hogy pontatlan, de nincs más szavam ehhez, azt hiszem, nem is igazán tudnám kifejezni, úgy gondolom. Hogyha ezt a személyiségtorzulást elfogadnám elkerülhetetlennek, akkor valószínűleg mindenféle mérgező emberek, elnyomó és megfélemlítő légkört támogató emberek társaságát keresném, sőt, még jól is érezném ott magam. Szóval, ha már ilyen erkölcstelen vagyok, hogy még saját régi gondolataim se szentek többé hetedik-nyolcadik után -, nem véletlenül egyébként, és nem volt tudatos az, hogy „elvetem” azokat – akkor beszámolhatnék arról is, hogy az új helyen is olykor megy a cseszegetés, bár a mostani illető egy agyhalott (bocsi a sértő jelzőért!), és a gyűlölködésre, a diszkriminációra építő taktikája eléggé hatásosnak bizonyul itt, meg kihasználja a fogyatékosságomat, mivel ő nem az, és – állítása szerint – ezzel semmi probléma nincs! De ez az ember nem is nevezhető semminek se, mert a taktikái annyira egyszerűek, annyira nincs bennük semmi OKé-ság, annyira csak a fogyatékosoknak árt, de még nekik is sunyiban, hogy az már szégyen.

Elegem a rokonokból, családból.

Úgy érzem a legkönnyebb basztatni és kicsit sem érteni a másikat. 

Amikor nagyon elmélyült a depresszióm, téveszmém volt + non-stop halum + rettegés, nem értették h nem vagyok munkaképes állapotban. Basztattak, nem értették h még az orvosom is ellenzi, h dolgozzak. Akárhova mentem, kísérőt erőltetett a dokim, félt h baj lesz abból, h nagyon haluzok és még nem hat a gyszer. Tb-m nem volt, nehezen tudtam elintézni, emiatt hónapokig húzódott a felvételem Thalassába. (tb jogviszonyhoz ragaszkodtak)

Rokonok próbálták Anyut rábeszélni, h dobjon ki, majd attól jobban leszek. Azt mondták, h ne adjon enni, előbb elmegyek dolgozni. Igaz enni sem tudtam, 44,5 kg voltam (175 cm-el).

Utána Thalassában agyongyógyszereltek, így alig tudtam dolgozni. Heti max 2-3 napot. Szellemi munkára esélyem sem volt, elég volt rám nézni, látszott h zombi vagyok. 

Később a gyszert leállították, nem volt nagyon mély a depresszióm, végre munkaképessé váltam.

Kb 3 évig dolgoztam 2 mhelyen, rövid ideig 3 mhelyem volt. Agyondolgoztam magam mert muszáj volt. Sokszor heti 60-70 órát dolgoztam, a rekord a 78 óra/hét. Orvosnak, lógusnak nem volt ötlete h így hogy legyek jól, tudták h a pénzre szükségem van és azt is, h ez árt az egészségemnek. Sokan még ekkor is basztattak, h nem tanulok. Orvosom azt mondta h erre nincs gyszert, táppenzt javasolt. Mhelyen viszont csesztettek a táppénz miatt. Egyszer fel is akartak mondani, vitatták h indokolt a táppénz. Nem akarták elfogadni a nappali kh-s igazolást. 

A 4. évben már nem volt másodállásom, ekkor már jártam suliba is, de nem találtam megoldást arra, hogy hol tanuljak. Anyu mellett nem tudok. Terapnak ill előtte lógusnak sem volt ötlete. A plázában csúnyán nézett az őr, parkban fáztam télen, írni sem tudtam ott. Könyvtár szombat délben bezárt. Teázóba, kávézóba nem ülhettem egész nap. A házimunka, ügyek intézése is a nyakamban landolt, Anyunak nincs ideje. Az ő ügyeit is meghatalmazással intéztem. 

Üzemorvosnál szabályosan nem tudtam volna átmenni, mindig ügyeskedni kellett. Amikor nem vittem átertől papírt ki akarta kérni a kartonom és másodfokra átadni (azaz eltiltani). Szereztem végül (3 orvosnál koldultam megfelelő igazolást) olyat, amivel engedett, de ebből még így is lehetett volna gond.

Senki nem értette h tanulni szeretnék, de nincs hol. Hogy magyarázzam el, hogy egy részeg őrjöng, basztat és a cirkuszban nem tudok tanulni? Zavar a tv, rádió is. Már nem csak kimerült voltam, belefáradtam. 

Mhelyen végül engedték, h ott maradjak munkaidő után, főigazgatónak adtam be írásbeli kérelmet. Ez nagy segítségnek tűnt, de mindig le voltam baszva h nem jövök haza takarítani. Állt a bál. Anyunak nem tetszett, h ott vagyok reggel 7-től este 7-ig.

Végül felmondtam. Ha nem végzem el a sulit, felmondtak volna, az üzemorvosi ügyeskedésből még nagyobb bajom lehetett volna. 

Utána dolgoztam még 2 helyen (ahol korábban másodállásom volt), azt beszéltük ott meg, h csak beugrós leszek. Ez ment 2 hétig. Utána beosztottak nappal 40, este 20 órába és még hétvégi munkám is volt. Végül 40 +12 óram volt, de ezt is alig bírtam. Áter táppénzt javasolt, de nem mentem.

Megbeszéltem ott aug közepén h szeptember elejétől nem megyek. Utána kezdtem leállítani a gyszert, munka mellett nem ment volna.

Most telefonon basztatnak, h nem dolgozok. Ráadásul az egyik ex kollégám belefutott Apuba (ő nem itt lakik) és azt mondta neki, h kirúgtak. Apu ma üvöltve hívta Anyut.

Fasz ki van a családdal, mi közük hozzá, h mit csinálok? Senki nem tart el, pénzem van. Miért baj nekik, hogy most az egészségem az első és a tanulás? Szeretném befejezni az OKJ-s tanfolyamot és nyelvvizsgázni is (diplomához már csak ez kell).

Anyu:

X éve mhelyet váltott. Talált egy másik, jobban fizető mhelyet. Kilépett, elment az új mhelyre. 1 nap sem maradt ki a munkából.

Rokonok kiokoskodták, h rèszeg volt és kirúgták. Munkaidőben sosem iszik, nem mondtak fel neki. Anyu teljesen kibukott.

1 évvel később egyik rokonom kitalálta h Anyu kocsmàba jár és ott vagy azúton fexik részegen. Anyu sosem járt kocsmába és sehol nem fetrengett.

Pár hete Anyu egyik ismerőse javasolta Anyunak, h váltson mhelyet, tud egy jobb helyet. Hetekig gondolkodott Anyu, h mit csináljon. Elment interjúra, felvették. Üzenorvosin is átment. Váltott. Most azt találtuk ki, h nem mondjuk el a rokonoknak, félünk h ráfognak megint vmit. 

Elegem van. Nagyon. 🙁

Akármit csinálok, azzal vkinek baja van. Mindig csak azt kapom, hogy egy szar alak vagyok. Rokonoktól most megkaptam, h degenerált vagyok.