Tanácsadói Válaszok 2018. – Szőllősi Tibor válaszol
Összesített kérdések-válaszok a pszichológia területén, 2018. augusztus 14., kedd
A kérdéseiteket itt tehetitek fel: Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
2018. augusztus 14., kedd
Kiscsillag kérdése:
Kedves Tibor!
Gyerekkoromban izgulós, félénk voltam, szereplést kerültem (pl farsang, szavalóverseny stb), korombeliekkel távolságtartó voltam.
19-20 évesen már annyira erős volt a szorongásom, hogy nem mertem dolgozni. Felvettek egy mhelyre, de nem mertem bemenni, annyira rettegtem, hogy éjjel el sem tudtam aludni. Később, más helyre felvettek, be mertem menni, de erősen remegtem (kezem, fejem), kommunikációt kerültem, munkaidőben (mások előtt) nem tudtam enni. Féltem, hogy valaki beszól, valakinek valami baja lesz velem, nem fognak kedvelni stb. 6-7 hónap után enyhült a tünet, de nem múlt el. Később máshol dolgoztam, ugyanez volt. Alvászavar is társult ehhez, pszichotikus tünetem ekkor még nem volt, nem jártam orvoshoz, így diagnózisom sem volt.
Erősen kétlem, hogy ez csupán „magabiztosság hiánya” volt.
Később (amikor a pszichotikus tünetek miatt már kezeltek) a szorongásra is kaptam gyszert, nyugtató csökkentette a remegést, de így is nagyon félénk voltam, kommunikációt kerültem, remegtem.
Azért gondoltam szoc fóbiára mert mindig a TÁRSAS helyzetekben fèltem, otthon nem volt szorongásos tünetem. (kivéve azt, hogy a másnapi munkától féltem)
Az utolsó mhelyemen ez nagyon sokat enyhült. 2-3 év után ott kinyíltam, ritkán remegtem, a társaságban evés nem okozott gondot, beszédes voltam. Más helyzetekben is sokkal bátrabb voltam. Erre (a korábbinál SOKKAL enyhébb szorongásra) mondják azt, hogy magabiztosság probléma, szükség esetén nyugtatót vehetek be. Kérdéses számomra, hogy új mhelyen a kezdetekben mennyire lesz erős a szorongásom.
Az orvosok diagnózisában már nem nagyon hiszek, össze-vissza diagolnak. Ahol border eredetűnek vélték a halut es téveszmét (orvos), ott terápiát javasoltak, ahova terápiára mentem, ott kizárták, hogy border okozza. Ekkor az orvos skizoid szemzavarra gondolt, de ezt is kizárták.
Skizofrénia volt az eredeti diag (a halura), 3 évvel később törölték, 5 évvel később (nemrég) skizoaffektívet adtak. Az utolsó papíron szem. zavar már nem szerepel.
Agorafóbiát is kaptam egyszer, holott közlekedéssel, nyílt terekkel nem volt gondom. Később azt mondták, hogy ezt a diagot tévesen adták mert a téveszme+ vizuális halu miatt nem mozdultam ki, erre egy agorafóbiás terápia nem megoldás, a pszichotikus tünetet kellett volna kezelni és nem azt erőltetni, hogy a halukkal mászkáljak egyre messzebbre stb. Ennyi erővel konyhafóbiám is lehetne, oda sem mertem menni mert arra haladt a hallucinált szellem…
Terap noszogatására orvost váltottam mert az nem működött, hogy a terap és az orvos diagja eltér. Az orvos a teraphoz küldött, a terap szerint gyszert kellett volna kapnom, így végül senki nem csinált semmit. Most ugyanoda járok orvoshoz és teraphoz, így nem passzolgatnak egymáshoz. Ha ITT IS leállítják a gyszereket (nyugtatót és altatót szedhetek), csak terápiára fogok járni. Baromira unom, hogy hol edukációt tartanak a skizó tünetek miatt, hangsúlyozzák, hogy antipszichotikimot mindig kell szedni, hol azt magyarázzák, hogy téves volt a diag és rossz a laborleletem, felesleges és káros az antipszichotikum, elég a terápia.
A régi orvosom szerint emlékbetörésem van, amire nem hat (ezért nem is adott) az antipszichotikum, kórház ugyanerre feledékenységet írt, a mostani orvosom dekompenzált pszichózist állapított meg, amikor olyan párbeszédre emlékeztem, ami nem hangzott el. Nem is érti (és èn sem), hogy a másik kettő miért nem ismerte fel, hogy ez emlékhallucináció.
Mániával is hasonló a helyzet. Lógus orvoshoz küldött mert szerinte hipomán voltam, orvos visszaküldött, hogy szerinte szorongás okozza a tüneteket, az pörget. A mostani orvosom nem tudja, hisz akkor még nem hozzá jártam.
Ezek után honnan tudjam, hogy ki tévedett? Nem szórakoztató az öndiagnózis, sokkal inkább azt gondolom, hogy az orvosok szórakoznak velem 2 perces gyorsdiagnózisok után, kórelőzményt (hosszmetszetet) figyelmen kívül hagyva.
Szőllősi Tibor válasza Kiscsillag kérdésére:
Tisztelt Kiscsillag!
Az utolsó mondataival egyetértek. Egy ilyen történet után, mindig a hosszmetszetet érdemes megnézni az élettörténettel együtt. Annyi mindent „kapott” már, hogy egy nagy „gyomlálás” ráférne a problémáira. Vajon, mint embert, a kollégák látják-e? Tudja, a betegség, a kórkép az egy dolog. Egy dolog, amivel szakmailag leírható, hogy mi az amivel „találkozunk” éppen, iránymutatást ad számunkra. Sok esetben, a kapott diagnózis kiindulási alap, de nem kőbe vésett szó! Számomra, mindig egy fontos szempont, hogy az embert egészében, Önmagában és környezetében is lássam egyszerre. Tudjam, hogy miként működik, hogyan kezeli a környezetét, a környezete őt.
A hallucinációk, félelmek, szorongások, mind-mind nagyon sok kórkép vele járói lehetnek. Szorongása, rugalmatlansága társas környezetben, szintén színesíti a képet. Mit tegyen? Ezekben az esetekben a mindennapi élettel való megküzdés elsajátítása nagyon fontos. Az eddigi leírtakból nekem az derül ki, hogy a problémája körül forog elsősorban – itt érthető, mert ezen a felületen elsősorban ezekkel a dolgokkal foglalkozunk. Nagyon sok esetben előfordul a klienseimnél, hogy a fókuszukban a „mindennapi nyűgjeik” vannak, s nem az, hogy miként éljenek sikeresen. Az, hogy megpróbálják élvezni az életüket, az sokszor az utolsó szempontok között van. Ennek következménye, hogy ezt a mindennapi diagnózisharcukat mutatják meg elsősorban.
Egy rövid kliens/paciens-orvos/pszichológus kapcsolatban, sajnos lehetőség sincs, a „globális kép” megtapasztalására.
Szerintem mindegy mi a problémája valakinek, attól még ember, akinek joga és lehetősége van élvezni az életét. Legtöbbször azt látom, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a diagnózisra, a saját szenvedésükre. Mindenkinek van valamilyen nyűgje, nehézsége. Amennyiben túlzottan erre fókuszálunk, lassan eggyé válunk a fókuszunk tárgyával.
Olyan szakembert, közösséget keressen, ahol Önt látják, ahol önmaga lehet. Szorongásaival, félelmeivel, rugalmatlanságával együtt. Jó lenne, ha végre meg tudná tanulni kezelni, értelmezni jelenlegi önmagát. Választ kapna arra a kérdésre, hogy miként éljen így tovább.
Ágika164 kérdése:
Kedves Tibor!
A volt férjem borderline, amikor elváltunk ezt még nem tudtam róla. Nem bírtam már elviselni az agresszív viselkedését, bántalmazásait. De most, hogy tudom szeretnék segíteni neki, megpróbálni újra valahogyan helyrehozni a közös életünket, hiszen 4 gyerekünk van.
Abban kérem a tanácsát, mire figyeljek, hogyan birkózzunk meg ezzel az „álapottal”, már hajlandó elmenni szakemberhez, csakhogy ő nem érzi magát „olyan nagyon betegnek”. Szóval, hogyan tovább, hogyan lehet együttélni? Egyáltalán szabad e újrakezdeni, visszavinni a gyerekeket egy ilyen kapcsolatba?
Köszönettel: Ágika 164
Szőllősi Tibor válasza Ágika164 kérdésére:
Tisztelt Ágika 164!
Nagyon tiszteletre méltó, ahogy ehhez a problémához áll. Attól, hogy, tudja mi a viselkedés mögötti ok, még messze nem jelenti, azt hogy képes is megoldani. Amennyiben bele gondol abba, hogy mennyien gondolják ezt és szenvednek egy rossz házasságban, kapcsolatban kifacsarva, gyötrődve, talán elgondolkodik azon, hogy mindennek más a menete.
Mielőtt rászabadítaná egymásra a volt férjét és a gyerekeket, erre mindkét félt fel kellene készíteni. Ezekben a helyzetekben Önnek kell szabályoznia az esemény dinamikáját. Képes rá, képes úgy megtenni, hogy egyik fél se károsodjon? A bizalom romokban hever, az instabilitás nagyon nagy lehet jelenleg.
Igen a gyereknek látniuk, találkozniuk kell az apjukkal. A találkozásnak olyannak kell lennie mindhárom fél számára, hogy az pozitív élményekkel legyen tele. A dinamika ismerete, kezelése nagyon fontos! Felügyelt környezetben sok mindenre választ kapna. Ezért érdemes lenne tapasztalt szakembert felkeresniük, tanácsadásra, esetleg mediálást, családterápiát igénybe venniük ennek a problémának a megoldására.
Szerző:
